Dunántúli Napló, 1970. december (27. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-25 / 302. szám
1970. december 25. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 Magyarország 2000-ben Csökken Budapest túlsúlya Előretörnek a vidéki nagyvárosok Milyen lesz Magyarország településszerkezete 2000-ben ? Előreláthatólag hány ember él majd a fővárosban és környékén, mennyi a vidéki nagyvárosokban, hogy alakul a városlakók aránya ? Mi lesz az apró falvakkal és a tanyavilággal ? Ilyen kérdésekkel kerestük fel dr. Perczed Károlyt, a Városépítő Tervező és Tudományos Intézet igazgató- helyettesét Budapesten. A VÁTI ugyanis feldolgozta a témát, a jövő év első felében kerül a településfejlesztési koncepció a kormány elé. Főváros és vidék Mielőtt 2000-ről szólnánk, vessünk egy pillantást a mai településviszonyokra! Mint ismert, az ország lakossága 10,3 millió. Ebből 2,3 millió ember él Budapesten es környékén, 680 ezer ember a vidéki nagyvárosokban és további, mintegy egy és negyedmillió ember a vidéki közép- és kisvárosokban. A városlakók aránya tehát még nem éri el az 50 százalékot Külön téma a budaipesti agglomeráció, amelynek csak az éjszakai, tehát ún. alvó létszáma 2,3 millió. A nappali bejárókkal együtt ugyanis több mint 2,5 millió emberről van szó. A fővárosban összpontosul az Ipari dolgozók 35—36 százaléka, s ha termelési értékben számolunk, Budapesten állítják elő a hazad ipar termelésének 52 százalékát. Az ország szellemi kapacitásának 90 százaléka a fővárosban koncentrálódott Közhely, hogy a településfejlesztési szakemberek aránytalannak, egészségtelennek tartják a mai helyzetet, mert ez egyet jelent a főváros zsúfoltságával, a vidéki városok — köztük a vidéki nagyvárosok — viszonylagos elmaradottságával Ezért a következő 30 évben arra törekszenek, hogy gyorsabb ütemben fejlesszék a vidéki városokat, különösen az 5 vidéki nagyvárost, valamint a ma középvárosnak számító Székesfehérvárt és Szolnokot Mindkét középváros közel fekszik Budapesthez, ezenkívül sokat jelent majd Szolnoknak a megépítendő Duna—Tisza csatorna is. Harminc év múlva Most pedig lássuk eredeti célunkat, tehát azt, milyen lesz Magyarország település- szerkezete 2000-ben! Induljunk ki ezúttal is a lakosság számából, mely a VÁTI szerint 11—11,7 millió lesz majd. A számítások szerint 2,7 millió ember él majd a budapesti agglomerációban, s esős gyorsított módszerének kidolgozásával lehetővé tette, hogy a klónszelektálás időtartama 25—30 évről 12— 15 évre csökkent le. őt igazolta, hogy módszerét 1970- ben országosan is bevezették. A módszer elméleti és gyakorlati jelentősége egyaránt igen nagy. Az ország szőlőterületének egyharma- dát adó öt legfontosabb fajta, — az Olaszrizling, a Furmint, a Hárslevelű, a Cirfandli és a Kadarka, — amelyek a termesztésben 120 ezer holdat képviselnek, vizsgálata befejeződött. E 120 ezer holdon tehát szelektált anyagunk van. Már folyamatban van és 5 éven belül befejeződik a terület másik egyharmadának a vizsgálata is. A visszamaradó egyhar- mad részt szelektálni nem érdemes, e fajta helyett a kutató újonnan kinemesített hazai illetve külföldről behozott fajták beállítását ja0,9—1,4 millió az 5 vidéki nagyvárosban. Harminc év múlva Miskolc - lakossága 240—270 ezer, Debrecené 210—230 ezer, Pécsé 170—200 ezer, Szegedé 160—190 ezer, Győré pedig 120—150 ezer főt számlál majd. Összesen tehát 3,6—3,7 millió ember él a budapesti agglomerációban és az 5 vidéki nagyvárosban, s további mintegy 3,5 millió a többi városokban. Ma 78 város van az országban, 2000-ben 127 olyan településünk lesz, amely városnak tekinthető, függetlenül attól, hogy menynyit nyilvánítanak időközben városnak. Harminc év múlva az emberek 64—67 százaléka már városlakó lesz. A településekről szólva felsőfokú, középfokú és alsófokú központokról beszélnek a szakemberek. Felsőfokú központot alkot például az 5 vidéki nagyváros, hiszen gazdasági és kulturális szívóhatásuk, vonzáskörük több megyére, egy kisebb országrészre terjed ki. A középfokú központok tipikus példái a Kaposvárhoz hasonló középvárosok, az alapfo- kúaké pedig a kisvárosok és nagyközségek. Ä falu nem azonos a mezőgazdasággal Több mint 3 ezer község van ma Magyarországon, s a VÁTI szakemberei szerint egyelőre nem csökken a falvak száma, hanem inkább növekszik. Elég meglepően hangzik ez a mondat, már azért is, mert evvel egyidő- ben azt állítják, hogy a 200—• 300 lakosnál kevesebb főt számláló kisközségek 2000-ig kihalnak. Megjegyzik, hogy ez esetben elég óvatosak voltak, mert a kihalási folyamat aligha fog megállni a 200—300 lakosú kisközségeknél Elnéptelenedés fenyegeti az 500 lakosnál kisebb falvakat is. Eszerint tehát kihal egy esomó falu, s mégis növekszik a községek száma Magyarországon. Vaui itt ellentmondás? Igen is, meg nem is. Harminc év alatt valóban megszűnik több száz község — a Dunántúlon és Észak- Magyarországon. Evvel egy- időben megalakul majd több száz falu a Duna—Tisza közén és a Tiszántúlon. A Dunántúlon és Észak-Magyaror- szágon a kisközségek kihalása, az Alföldön viszont a tanyavilág megszűnése, pontosabban alapos meggyérülése fémjelzi majd az urbanizációt, mert 2000-ben már csak mintegy 200 ezer ember él majd a tanyákon, a mai 800 ezerrel és a földreform utáni 1,8 millió emberrel szemben. vasolja. A klónszelekcióval Németh Márton a hazai szőlőfajta leromlása ellen vette fel a küzdelmet — sikerrel. Pusztán a szelekcióval 20 százalékkal növelhető a szőlő termésátlaga országosan, ami — 8 forintos kilónkénti szőlőárral számolva — évente már most is 216 millió forint többletbevételt jelent. Az általa kínemesített Furmint Pécs 26-os klón, amelyet Tokaj-Hegyalján már termesztenek 30 százalékkal több aszúszemet hoz, vagyis holdanként a szokásos 5 mázsa helyett 7—8 mázsa aszúszőlőt, mivel szemei töppe- dékenyebbek. S ennek gazdasági hasznáról, tokaji aszúról lévén szó, szőlőjének kilója 110 forint körül van,— azt hiszem senkit nem kell meggyőzni. Két fajtája a Mathiász muskotály (Révai). és a honosodott Bouvier, már elismerést kapott, jelenleg hat fajtája és 12 kiónja vár előzetes elismerésre. A falut már ma sem lehet azonosítani a mezőgazdasággal és még kevésbé a jövőben. Bár ma még több mint 5 millió ember él a falvakban és a tanyákon, már ezekből is csak 1,2—1;3 millió ember dolgozik a mezőgazdaságban, beleértve a tsz-ek melléküzemágaiban foglal koztatott személyeket is. A VÁTI szakemberei szerint mintegy 4 millió falusi lakosunk lesz 2000-ben, s mindössze 750—800 ezer embert foglalkoztat majd a mezőgazdaságunk. Álljunk meg egy pillanatra a 750—800 ezres számnál és vessük össze a 11—11,7 milliós lakossággal! Azt az eredményi kapjuk, hogy a lakosság 6—7 százaléka termeli meg majd az, ország kenyerét. Mindez persze komoly fejlettségi szintet feltételez, amelyről nem egészen azonosak a vélemények. A VÁTI szakemberei azt állítják, hogy 2000-re fogjuk elérni az USA mai fejlettségi szintjét, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem kutatói viszont úgy nyilatkoznak, hogy mintegy 4000 dollár lesz az egy főre jutó nemzeti jövedelem, tehát meghaladjuk a mai amerikai nívót. Bármelyik félnek is lesz igaza, egy bizonyos: az ezredforduló magyar embere mindenképpen jobban él, mint a mai amerikai. Még akkor is, ha — az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében — „csak” oda jutunk el, ahol ma Amerika tart. Nem mindegy ugyanis, hogyan osztják el a nemzeti jövedelmet, • Nem mérvadó a megyehatár Befejezésül még egy vitatott témát! Mint közismert, hosszú ideig tartotta magát Magyar-országon az arányos iparfejlesztés elve, tehát az a felfogás, hogy ipart — komoly ipart — kell telepíteni minden megyébe és városba. Később sokan megkérdőjelezték ezt a teóriát, s ezt az elvet vallja a VÁTI is, szinte minden tekintetben. Nem lesz arányos az ipartelepítés például Budapest és a vidék vonatkozásában, mert a vidéken gyorsabban telepítenek, s vidéken még az extenzív iparfejlesztés is megengedett, a fővárosban viszont nem. S „kikapcsolva” Budapestet: nem célszerű összehasonlítást termi, „méricskélni” megye meg megye, város és város között, mert az ipartelepítés nem respektálhatja a közigazgatási határokat. Iparfejlesztési övezetek vannak és lesznek például a Duna meg a Tisza mentén, függetlenül attól, hogy ho! kezdődnek, meg végződnek a megyehatárok. Ipart telepíteni ott kell, ahol az a leggazdaságosabb. Magyar László Terveiről egy huszonöt éves ifjú lelkesedésével beszél. Már készen van az Ampe- lográfiai album harmadik kötetével, amelyben a direkt- termő és csemege szőlőket mutatja be. De lényegében elkészült már a negyedik kötet is az ősi magyar sző- \ lőfajtákról, erre azonban még nem kapott kiadói megrendelést. Mint ahogy kiadói akadályai vannak egy, a Kárpát-medence hasonnevű szőlőfajtái című gyűjtemény megjelentetésének is. öt évre előre tervezi munkáját, már a nyugdíjas éveinek tervét is elkészítette. Hattyúdalaként — mint mondja — szeretné végre megírni régen dédelgetett elképzelését, madártani könyvét a Kárpát-medence madarainak költés-biológiájáról. Nagy kár, hogy nemzetközileg ismert ornitológusunk — mert, ha hobbija is, Németh Márton még e téren sem amatőr — e szép Szellemi kincseink Lehetnénk gazdagabbak is De sokszor mondjuk: szegény ország vagyunk — s de sokszor leszünk éppen azál- j tál szegényebbek, hogy e) is hisszük ezt! Egy ország jó- : létét, társadalmi szintű pro- I duktumait valóban befolyá- I solják a természeti, földrajzi j és területi tényezők, mind- I ezek azonban másodlagosak | áz illető nép társadalmi I rendszere, s szellemi gazdag- j sága meleltt. Tucatnyi ország i példája bizonyítja: a legna- ' gyobb szegénységből is magasra lehel emelkedni az alkotó energiák felszabadítása és maximális kihasználása révén, mint ahogy arra is számtalan példa van, hogy a természeti gazdagság sem sokat ér megfelelő légkör, illetve műszaki-tudományos háttér nélkül. Magyarország évente nemzeti jövedelme két százalékát költi tudományos kutatásra, e szám azonban — bár sejtetni lehet az összeg nagyságát — önmagában nem sokat mond. A tudományos kutatómunkának, illetve fejlesztésnek három nagy bázisa van. A kutató és tervező intézetek rendszere, az oktatási intézmények, illetve maga az ipar és mezőgazdaság, mely mérnökeink és technikusaink túlnyomó többségét foglalkoztatja. Ami a kutatóintézeteket illeti: a fejlődés szemmel látható, s az elért eredmények is egyre jelentősebbek. Sikereink születtek az elméleti kutatások terén is, melyek bázisai mindenekelőtt az egyetemek. A magyar tudományos és műszaki élet reprezentáns intézetei és személyiségei minden vonatkozásban ott vannak a világ élvonalában, ezért is olyan bántó talán az a szakadék, mely ezen élvonal, s a derékhadat képviselő nagyipar, illetve nagyüzemi termelés között tapasztalható. Amit elmondtunk szellemi értékeinket, illetve az azokkal való sáfárkodást illetően általában, az Baranyára is szinte szó szerint igaz. A hazai tudományos élet számos nagy alakja él Pécsett, illetve a megyében, s különösen egészségügyi vonatkozásban Pécs európai rangú tudományos centrum lett. Sokkal kevésbé ismertek azok az eredmények, melyeket a termelés területén dolgozó baranyai tudósok, mérnökök, illetve feltalálók érnek el, ami egyrészt azzal magyarázható, hogy ma a legközépszerűbb beat-énekesnek és futballistának is nagyobb a publicitása, s ezzel együtt a népszerűsége, mint a legkiválóbb mérnöké, másrészt azzal, hogy az elért műszakitudományos eredmények jelentős része sohasem válik anyagi valósággá: megszületik, kérész életű szakmai sikert arat, s aztán bekerül valamelyik gondosan őrzött íróasztal fiókjába ... tervének kivitelezésére sem akad magyar kiadó. Németül fog megjelenni a Berlini Akadémiai Kiadó gondozásában. —- Rné — A megye ipari üzemeiben, vállalatainál mintegy 5500 műszaki szakember dolgozik. A mérnökök és technikusok száma tíz év alatt mintegy 50 százalékkal nőtt, s különösen az utóbbi három évben volt erőteljes a növekedés. A mérnökök és technikusok túlnyomó többsége termelés-előkészítő szervező, illetve irányító munkakörben dolgozik, ez azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egyrészt munkaköri kötelességüknek eleget téve, másrészt azon túl. tudományos, műszaki fejlesztő munkát végezzenek. A rendelkezésre álló szellemi kapacitás mozgósítása, illetve kihasználása mindenekelőtt maguknak a vállalatoknak érdeke, s ennek megfelelően az eredmények jelentős része is vállalati ihletésű. Egy másik kibontakozási, illetve alkotási terület a tudományos egyesületek területe. Baranya megyében — a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségebe tömörülve —, húsz tudományos egyesület működik 3200 taggal. A húsz éves fennállását ünneplő MTESZ éppen a napokban tett közzé egy jegyzéket a tagjai által írt és az elmúlt öt évben publikált tanulmányokról, tudományos jellegű cikkekről, mely szerint közel hétszáz alkalommal, illetve témában mutatták be eredményeiket, mondták ki véleményüket a baranyai szakemberek az ország nyilvánossága előtt. Néhány területen — mint például a szőlészet, borászat, a bányászati, geofizikai, az . urán- és a mélybányászat, illetve a farostlemezgyártás — a baranyai szakemberek egyedülálló eredményeket produkálták, s ma már véleményük mértékadónak tekinthető. Diófási Lajos például, aki a kordonműveléssel kapcsolatos tanulmányával szerezte meg a kandidátusi címet, öt év alatt nem kevesebb, mint tizenöt könyvet, illetve tanulmányt publikált. Masszi Dénes, a Mecseki Szénbányák kutatási osztályának csoportvezető mérnöke a gázkitörésveszély előrejelzése vonatkozásában ért el európai visszhangot kiváltó eredményeket. Kiindulási pontja: a gázkitörésveszélyes telepzónákban feszültségek halmozódnak fel, melyek geofizikai módszerekkel kimutathatók. Az előrejelző műszerek elkészültek, s már folyik a védekezési eljárás (feszültségmentesítés) kipróbálása is. Szirtes Lajos kandidátus, Kaurek Róbert, Drjenovszky Béla és Gyurkó István (Szénbányák, kutatási osztály) neve ma már szintén ismert az európai bányász-körökben, s ez mindenek előtt annak köszönhető, hogy kutatásaik az első perctől a napi problémák megoldását célozták. Radó Aladár Mélybányák szellőztetésének tervezési kérdései címmel publikált tavaly egy terjedelmes anyagot a Bányászati Lapokban, amihez hasonló koncepciójú és gyakorlati megalapozottságú írás már évek óta nem látott a témával kapcsolatban hazánkban napvilágot. Naggyá lett a „legbarariya- ibb iparág” — a farostlemezgyártás is. Amrik László, Zombori János és Asztalos Tivadar amellett, hogy oroszlánrészt vállaltak a gyártás napi gondjainak megoldásából, tucatnyi elméleti kérdést is tisztáztak, megteremtve a téma hazai irodalmát. Ugyancsak baranyai iparágnak tekinthető az uránbányászat, illetve a radioaktív ércek dúsítása. A Mecseki Ércbányászati Vállalat alig egy évtized alatt hazánk egyik legnagyobb szellemi kapacitását hozta létre — mérnökök, technikusok százai. Kilenc kandidátus dolgozik a vállalatnál, köztük dr. Müller László vegyész, dr. Barabás Andor geológus, és dr. Czeglédi Béla, a kutatási és automatizálási üzem vezetője. Szakmai körökben nagyon jól ismerik a Sikondaí Éjjeli Szanatóriumban folyó munkát is. A nyáron tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Nagy Dezső páratlanul érdekes és hasznos műszercsoportot alakított ki — a bányászok munka közbeni terhelésének mérésére. A Miskolci Műszaki Egyetem tankönyveiben az ergonómiával foglalkozó rész is e műszer- csoportot, illetve a Nagy Dezső eljárást mutatja be. De évről évre feltűnnek új nevek is! Metzger Tibor, a Baranya megyei Építőipari Vállalat mérnöke. Három év alatt két könyve jelent meg, s most legutóbb az építkezések és építési területek villámvédelméről írt figyelemre méltó cilrket. Szakírói, kutatói pályafutását egyébként egy pályázat, a KISZ „Kiváló Ifjú Mérnök” pályázat indította el: pályázott, s nyert. De más nevek is vannak. Vannak Pécsnek egészen páratlan tehetségű és egyedülálló eredményeket elért tudósai is. Például a bányász-történet író Babies András és a hidrológus település-történész, illetve demográfus Kolta János, akik egész eddigi életüket Pécsnek, illetve Baranyának szentelték. Babies András, a mecseki szénmedence üzemeinek történetét dolgozta fel páratlanul igényes és részletes könyveiben, Kolta János pedig — úgy is mint tudós, s úgy is mint faradhatatlan városatya, 8 jövő Baranyájának gondjait igyekszik enyhíteni. A felsorolt nevek és kutatási területek természetesen csak töredékét képezik a legutóbbi évek baranyai műszaki-tudományos eredményei: pék, annál is inkább, mert az újítókról, feltalálókról még nem is volt szó. A tudósokkal, feltalálókkal, újítókkal való beszélgetések eredményeik változatos számbavétele azonban nemcsak értékes alkotásokra, izgalmasan nagy lehetőségekre, hanem elkeserítően érthetetlen vitákra, akadályokra, sőt nem egyszer gáncsoskodásokra is felhívták a figyelmet. Különösen az üzemi emberek közül panaszkodtak sokan: az erő és kitartás nem a munkához kell — mondván. Nem lehet nem észre venni, s nem szóvá tenni azt az ellentmondást, mely az alkotói tehetség, munkakedv, illetve az alkotói légkör és lehetőség között feszül. Szinte minden újítás egy csata, s minden feltalálás realizálása egy háború. Aki elveszít egy csavarhu- zót, vagy tönkretesz egy gépét, azt megbüntetjük — mert kárt okozott. A csavarhúzó, a gép — érték. De hát a szellemi termék, a jószándék, az áldozatkészség, a tudás, a tehetség nem az? Nincsenek csoda-bányáink, nem örököltünk igazán jelentős ipart, s idegenforgalmi, lehetőségeink sem vetekedhetnek a Riviéráéval. Korunk azonban nemcsak a bányászatot, ipart, kereskedelmet és idegenforgalmat tette nemzeti, sőt nemzetközi értékképző tényezővé, de egyre inkább azzá lesz a szellemi munka: a tudományos kutatás, a tervezés, sőt végső soron a jó ötletek „gyártása” is. Annak a szemléletnek az erősítésére és teljes győzelemre juttatására van tehát szükség, mely szerint a föld után a nép értékeit, szellemi kincseit is maximálisan fel kell tárni, illetve ki kell használni — úgy is mint a hazai előrehaladás. gazdagodás nagyszerű lehetőségét s úgy is mint értékes és keresett árucikket a világpiacon. Kis sorozatú gépeinkkel lehet, hogv v'-seny képtelenek vagyunk és maradunk számos területen — a szellemi termékek értékét azonban nem befolyásolják a sorozatok . Békés Sándor
