Dunántúli Napló, 1970. december (27. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-24 / 301. szám

SAKK Kik képviselik Baranyát? Sikeres jelvényszerző versenyek a mohácsi járásban Futballkapus és a pszichológia! Országos Ifjúsági Kupa döntők Budapesten A Telesportban a torinói visi- fzavagö filmjénél» nézése köz­ben, amikor szinte Rapp kezei közöl vágta be a másodikat a Dózsa hálójába az ördöngös és ezúttal szemfüles Anastasí, fel­ső hajtottam: Imre, Imre! Ekko­ra potyagólt? Pedig előtte szen­zációs dolgokat produkált ketre­ce előtt, holtbiztos helyzetben tisztázott, mentett ragyogóan. Szóval ekkor felötlött bennem a kérdés: a kapu őreinek olykor hajmeresztő hibái mire vezethe­tők vissza? Ml az oka a teljesen varatlan s bizony legtöbbször végzetes hibának? Arra tudtam csak következtet­ni, hogy mindez a kapus telje­sen sajátos helyzetére utal a csapatban. Technikája alapve­tően különbözik a mezőnyjáté­kosoktól. A csatár hibázhat százszor is, majd csak akad tár­sa, aki végül Is felteszi az i-re a pontot, A védők felelőssége mar nagyobb, de még mindig segíthet hibázásuk folytán a ka mis! De a háló őrén nem segít­het senki, csak maga! A kapus jelentőségét a nagy tétre menő mérkőzések még csak jobban aláhúzzák. Így volt ez legutóbb Mexikóban is. A vi- tágbajnoksag izzó légkörében nem akadt egy kapus sem, aki minden mérkőzésen hozni tudta volna önmagát. Igazán nagy ka­pus egyéniség, aki társai fölé nőtt volna, ezen a VB-n nem mutatkozott be. Bár az angol Banks, a brazil Félix, az olasz Albertosi, vagy a német Mayer egy-egy alkalommal csodával határos módon őrizte meg háló­ját a góltól. Nem vitás, hogy a kapusnak, helyzetéből adódóan sokkal, na­gyobb idegi megterhelése van, mint a többi mezőnyjátékosnak. Mégis vau egy olyan érzésem, hogy általában a kapusok ide­gi edzettségi állapota kí­vánnivalót hagy maga után. (Ez­zel nem azt akarom mondani, hogy Kincses doktornak sürgő­mén konzultációt kel! tartani Kömyei professzorral Rapp ügyében. Nem, ez távol áll tő lem.) De talán ezt a kérdést senki nem vette komolyan, az edzők, szakemberek elhanyagol­ták ezt. Pedig mérkőzések sorsa dőlhet el ezen, egy-egy kihagyá­son. (Pl. az Idei VB-n az Olasz­ország—Svédország 1:0!) Ekkora potyagölt tényleg ritkán látni. (Talán lesz szerencsénk hozzá a karácsonyi tv-ismétlésben.) De a mexikói VB-t megelőzően a ma­gyar labdarúgó válogatott is ha­sonló banánhéjakon csúszott el: 1958-ban a svédországi VB-n a walesiek ellen, 1962-ben Chilében Csehszlovákia ellen, majd Ang­liában 1966-ban a Szovjetunió ellen, hogy a tavalyi marseillei Szent mihályi rövidzárlatról ne Is beszéljek. Egyre nagyobb az Igény: napi rendre kellene tűzni egyszer azt a kérdést is, edzők, orvosok, pszichológusok bevonásával. •t Ezt a kérdést vizsgálja Bob Wilson is, az angol L liga S. legjobb kapusa, aki tudományos értekezést írt, A kapus pszicho­lógiája címmel. Wilson, aki „ci­vilben” tanár, most 30 éves, és hétről hétre remekül őrzi az Ar­senal hálóját. Nagy szerepe van a csapat idei kitűnő bajnoki szereplésének. Wilson úgy tart­ja, hogy a labdarúgó életében a 30. év öreg kor már, de mégis, a kapusok ilyenkor érnek be igazán, s megfelelő életmóddal 35 éves korig lehet tartani ezt az érettséget! (Lásd a 41 éves Jasint, még tovább is!) Wilson, Gordon Bankset és Peter Bonet- tit magánál jobbnak tartja, egyetért a rangsorolással. A kapus szerepéről így nyilat­kozik: „a kapus nyugalmat, biztonságot nyújthat csapatának, ezért a legfontosabb tulajdonsá­gának a koncentrációs képessé­gét tartja. Ez fontosabb még az attetikus képességnél is’* — mondja. ö sokszor úgy érzi, hogy a mérkőzések előtti percek felér­nek egy agóniával, mégis min­den igyekezetével azon van, hogy előre gondolkodik a kiala­kulható helyzeteken, azok meg­oldásán, figyelembe véve az el­lenfél sajátosságait. A pályára érve szinte felhevtil, és igyek­szik a mérkőzés egész tartama alatti teljes összpontosításra. »»Együtt élek a játékkal — írja —, annak minden mozzanatával. Legnehezebb a hazai mérkőzé­seken, mert itt az első 20 perc­ben tétlenségre vagyok kárhoz­tatva, s szinte félve varom az első lövést, nehogy hibázzál«. A kapus kiváltsága az is, hogy közbenlépése mindig maga a látványosság! Mindezzel együtt, bár sokszor csak 4—5 lövést kellett hárítanom, teljesen kime­rültén jövök be a mérkőzés vé­gén az öltözőbe, ami nem is fi­zikai, inkább a pszichikai meg­terheléstől van. Még este is ne­hézen tudok elaludni” — fejezi be nyilatkozatát az újságírónak. Végezetül: a Hargitai-féle ka­pusiskola már Európa-szerte hí­ressé vált. Jó lenne, ha a kapus idegi edzettségi állapotának ki­alakulásának kérdésében ismét mi, magyarok lépnénk > egyet élőre. Megérné! A felszabadulás 25. évfor­dulója alkalmából meghirde­tett jelvényszerző versenye­ken Mohácson és a járásban 42 egyesület fiataljai vettek részt. A szervezésben és a rendezésben részt vállalt az Üt törőszövetség, a Szakmakö­zi Bizottság és a KISZ is. Nem kevesebben, mint 8622- en teljesítették a követel­ményeket. Piros emléklapot 982-en, fehéret 382-en, zöl­det 3765 versenyző kapott. A negyedik, a jelvény meg­szerzésének követelményeit, 493-an teljesítették és viselik büszkén az ízléses, szép ki­vitelű jelvényt. SZEDERKÉNYI PÉLDA Szederkényben eredménye­sen és jól működik a sport­kör. A tsz, a tanács segíti és támogatja a fiatalok sport- tevékenységét. A szépen el­kerített, füves labdarúgó- pálya kis öltözőjét már ki­nőtték a szederkényiek, bő­víteni, korszerűsíteni kellett, de kispályákra is szükségük volt. A község összefogott és az állami támogatás mel­lett jelentős társadalmi mun­kával elvégezték a mun­kát. Salakos kézilabda és röplabda pályát építettek, új öltözőket, fürdőt hoztak lét­re. A jövő tervei között sa­lakos futópálya építése sze­repel. A szederkényiek pél­dája ékesen bizonyítja, ott, ahol a helyi szervek segítik és támogatják a sportot és a fiatalok összefognak, az eredmény nem marad el. A december 12—13-i mér- i kőzések után kialakult az idei ÓIK döntője. A hagyo­mányokhoz hűen ezúttal is hat leány és hat fiú csapat verseng az országos bajnoki j és helyezési címekért. A dön­tőket — melyeken a Sziget- j vári ÁFÉSZ leány csapata is j szerepelt — december 27. és í 3I-e közöt a fővárosban ren- I dezik. Az idei döntők érde­kessége, hogy a PVSK fiú csapata — a kiírás óta elő­ször — nincs a döntőben. A döntők résztvevői: Leány csapatok: Csepel, Szigetvári ÁFÉSZ, BSE, KSI, MTK és Kecskeméti Dózsa. — Fiú csapatok: Bp. Honvéd, Cse­pel Autó, KSI. Bp. Spartacus Sportiskola, Székesfehérvári Sportiskola, MAFC. Sakk, asztalitenisz, birkózás Téli úttörőolimpia Oroszlányban Kiscsapatok háza táján A középcsoportban szeretne végezni a Steinmetz SE A Steinmetz SE labdarúgó szakosztály nem tekinthet nagy múltra vissza. A csa­pat 1964-ben alakult Egy év­vel később bajnokságot nyer­tek a megyei II. osztályban. 1966-ban a megyei I. osz­tálybeli jó szereplés után fel­jutottak az NB Ill-ba, Az­óta is ott szerepelnek válta­kozó sikerrel. Volt olyan év, hogy az élcsoportban végez­tek, volt viszont olyan idő­szak, amikor a kiesés elke­rüléséért kellett küzdeniük. Ez az ingadozó teljesítmény a csapat jellegéből fakad. Az igaz; hogy bevonulások al­kalmával nagyobb a válasz­tási lehetőség, de mire össze- kovácsolódik a gárda, máris ott a leszerelés. Az őszi szezonban nyújtott játékkal elégedetlenek voltak a szakvezetők. Gróf Ferenc, a csapat egyik vezetője így beszél erről: — A bajnokság beindulá­sakor az őszi szezonra 18 pontot terveztünk. Sajnos ez nem sikerült, a csapat csak 14 pontot tudott összegyűj­teni. Sok volt a döntetle­nünk, számszerint nyolc. Ezeken a mérkőzéseken többször győzhettünk volna, de csatáraink számtalan gól­helyzetet hagytak kihaszná­latlanul. Hozzájárultak a gyengébb szerepléshez a szakosztályon belüli problé­mák is. Polgár József edző Csak Torna és Bajkó győzött Ankarában magyar Idő szerint kedden az éjszakai órákban ért véget, a török— magyar nemzetek közötti válogatott kötöttfogású bir­kózó viadal. A találkozón Törökország csapata 6:2 arányban nyert, s a vesztes magyarok közül csak Torna és Bajkó győzött. A műsorban még egy mér­kőzés szerepelt — de verse­nyen kívül. A 82 kilogramm­ban Hegedűs pontozással győzött a török Hizarci el­len. AZ ASZTALITENISZ NB L VÉGEREDMÉNYE Férfi csapatok Bp. Spart. BVSC Csepel Aknám. B. Bp. Postás VM KÖZÉRT 22 13 Kap. VMTE 22 9 P. Ércbány. 22 7 Ganz-MÁVAG 22 7 Sz. Kender OGSC M„ EMTJ3 22 22 22 20 22 17 22 14 22 12 22 4 32 — — 421 2 387 5 8 306 8 305 9 284 13 259 15 240 15 230 17 189 18 204 32 107 129 44 163 40 :182 34 244 28 :245 28 266 26 :291 18 :310 14 :.320 14 :361 10 :346 8 443 — szakmai munkájával elége­dettek lehetünk, viszont ma­gatartása kívánnivalót hagy maga után. A csapat az ősz­szel csak a Kaposvári Vasas ellen nyújtotta azt a játékot, amit más mérkőzéseken is elvártunk volna tőlük. Ezen a mérkőzésén nagyszerűen játszott a csapat és a gőllő- véssel sem volt probléma. A játékosok közül ki kell emel­ni egyenletes jó teljesítmé­nyéért a beállós Dárdai La­jost. A csatársor legjobbja Peres Attila volt Haris Lász­ló elsősorban fegyelmezett játékáért érdemel dicséretet. Tervünk az, hogy a bajnok­ságot a középcsoportban zárjuk. Ehhez szükséges a csatársor erősítése. A télen csak három játékosunk tá­vozik el leszerelés miatt A csapat gerince tehát együtt marad, a távozók pótlása biztosítottnak látszik. Véle­ményem szerint a csapatban van annyi, hogy elképzelé­sünket megvalósíthassuk. — Mérkőzéseinket jelenleg az Erőmű pályán játsszuk. Szó van arról, hogy a követ­kező öt évben új pályát ka­punk. Saját otthonunkban minden bizonnyal kedvezőb­bek lesznek lehetőségeink az utánpótlás biztosítására is. L. L. A téli úttörőolimpia te- remsport. döntőit december 27. és 8l-e között Oroszlány­ban rendezik Ezúttal három sportágban, asztalitenisz, bir­kózás és sakkban, mérik ösz- sze tudásukat, képességeiket a területi és megyei döntők győztesei és érmesei. Bara­nyát hét kislány és kilenc fiú sportoló képviseli az idei döntőkön. A küldöttség — Mohos Ce­cilia lánycsóki igazgatóhe­lyettes vezetésével — 27-én, vasárnap reggel a Mecsek expresszel utazik el Pécsről és 31-én, csütörtökön a 16 óra 15 perckor érkező pesti gyorssal tér vissza. Sakkban egy megyei és egy pécsi együttes, birkózásban egy versenyző, asztaliteniszben három fó tagja a küldött­ségnek. A résztvevők. Asztalite­nisz: Bocz Attila, Vasas I. bányatelep, Acs László, Sásd, Fór is Éva, Komló, kender­földi iskola. Birkózás: Almá- si József, Pécs, Vámház ut­cai iskola. Sakk, a Baranya megyei csapat: Papp László, Szentegát, Hideg Lóránt, Magyarmecske, Tóth Gábor, Pécs, Jókai úti iskola. Ko­vács Bea, Pécs, Jókai utcai iskola, Rátkuti Jolán, Püs- pökszentlászlő, Nagy-Tóth Erika, Pécs, Jókai úti iskola. Pécs város sakkcsapata: Priskin Győző, Szilágyi László és Simon András, mindhárman a Pécs. Köz­társaság téri iskola tanulói, Márkus Andrea, Pécs, Jókai utcai iskola, Ángyai Zsuzsa és Hol ti Piroska, a Pécs, Köz­társaság téri iskola tanulói. • UVEKPOOL: EVK labdaló- gó-mérkőzésen az angol Liver­pool 2:0 (1:0) arányban győzött a visszavágón a skót Hibernian ellen, s mivel az első mérkőzést is megnyerte, 3:0-án összgól- aránnyal bekerült a negyed­döntőbe. • JAFFA: Aj: NSZK labdarugó bajnokcsapata a Borussia Mön- chenglabdach 2:0 arányban győ­zött barátságos mérkőzésen egy Tel Aviv-i vegyescsapat ellen. • ANTVERPEN: Ugyancsak barátságos nemzetközi mérkőzé­sen a nyugatnémet Borussia Dortmund 1:1 (0:1) arányban döntetlen eredményt ért el a belga Beerschot ellen. • MAGDEBURG: Férfi kézi­labda BEK visszavágó mérkő­zésen az SC Magdeburg 23:21 (16:9) arányban győzött a hol­land Síttaria Stttard csapata ellen és bekerült a negyed­döntőbe. m PAVIA: A nemzetközi férfi kézilabda mérkőzésen Olaszor­szág 15:6 (8:2) arányban nyert Anglia ellen. • RIGA: A Szovjetunió sakk- bajnokságának küzdelmei során a 18. forduló után Korcsnoj vezet 13.5 ponttal Tukmakov (12.5 p.) és Stein (11J5 p.) előtt. Az új mesteré a szól Mint arról már beszámoltunk, Kádár Gábor, az Ércbányász egyik élversenyzője a közel­múltban befejeződött. vegyes mesterversenyen megszerezte a mesteri minősítést. Az újdon­sült mester huszonöt éves sak­kozói pályafutásának történetét így foglalja össze; „Kaposváron ismerkedtem meg a sakkjátékkal. Halás szívvel gondolok egykori mestereimre, dr. Böszörményi Nagy Gyulára, Sándor Bélára és dr. Sipos Fe­rencire. 1950-ben lettem mester- jelölt. Tizenhárom éve kerültem Pécsre. Kezdetben a Kinizsi, majd az Ércbányász színeiben szerepeltem az országos csapat- bajnokságokon. Jelenleg a Pécsi Ércbányász most már OB 1-es együttesének edzője és második táblás játékosa vagyok. Tanít­ványaim közül Riblí Zoltánra és Karsa Lászlóra vagyok a leg­büszkébb. A vegyes mesterversenyen régi vágyam vált valóra. Legjobb teljesítményemnek az alá-bi játsz­mát tartom OROSZ VÉDELEM Kádár—Koszorús j 1. e4, e5 2. Hf3. Hf6 3. Heö:, dö 4. Hí3, He4: 5. d4! (5. Ve2. I Ve7 6. d3. Hf6 után sötét ki­egyenlít) 5. —, d5 (5. —, Fe7 í 6. Fd3, Hf6 7. h3, 0—0 8. 0-0. ! Be8 9. c4 is világos előnyéhez I vezet). 1 6. Fd3, Fd6 7. 0—0, 0—0 8 í c4. c6 9. Vc2. Hf6?I (Jobb a Kérész által ajánlott 9, —, Ha6 10. Fe4:, de: ii. Ve4:, Bes 12. Vd3, Hb4 13. Vb3, megfelelő kompenzáció az áldozott gyalo­gért.) 10. Fg5. (Számításba jött 10. c5 is. a sötét állás leszorí­tásával.) 10, —. h6 11. Fh4, de: 12, Fc4:. Hbd7 13. Hc3, Vc7 lé. Bfel, Hb6? 15. Ff6:, Hc4: 16. He4ü, Hb6 (16. —, Fe« 17. Heg5, hg: 18. Hg5:. g5 19. He6:, és nyer.) 17. Hd6:. gf: (17. —, Vd6: 18. Fe7 minőséget nyer.) 18. Hc8:. (18. He8-ra Vf4 még ellenesélyeket teremthetett volna.) 18. —, Bac8; 19. Vf5. Beég (Kényszer, mert 20. Be4 fenyegetett.) 20. Vf6:, Kb7 21. HeS, Ve7 22. Vfö-f-, Kh8 23, Vhö. Vf6 24. Be3, HD5 25. Hf7:-K Kg7 26. Bg3-f (Egyszerűbb volt Be8:. majd He5) 26. —. Kh7 27. Hg5-k Kh8 28. Hn3, sötét fel­adta. 96. CENTtmrNT E HEJl fotóHppieink L Catania—Cagüarí 2. Florentina—Lazio 3. Foggia—Sampdoría 4. Intemacionale—Juventus 5. Lanerossi—Varese 6« Napoli—Verona 7. Roma—Bologna 8. Torino—Milan 9. Arezzo—Como 10. Casertana—Bari 11. Catanzaro—Mantova 12. Cesena—Palermo 13. Novara—Perugia +L Taranto—Pisa Népszab. Népszava Népsport D. Napié x 1 1 x 1 X 1 1 X I 3 X X t 1 2 1 1 1 1 1 2 2 X 2 1x2 1 x 1 2 l X 1 2 X t X x £ x 2 1 x 1 1 X 1 1 x 1 2 x 2 1 x 1 x 2 1 x X 1 1 1 X X 1 X 1 2 X X I x 1 1 X 1 I X 1 Ül & . ;J z. ■íM: Ü m m> §P 'y'v* •>! Világos: Kg6, Fc3. gy: hS (2) — sötét: Kg4. Fe3 (2) Világos indul és nyer« A megfejtéseket január 5-ig a következő címre kérjük külde­ni; Dunántúli Napló, sakkrovat; Pécs. Hunyadi út 11. A 95. sz. (Averbah) tanulmány megfejtése: l, Fd7, Fc2 2. Fh3, Fa4 3. Fg2! és 4. Fc6 valamint a gyalogbevitel nem akadályom ható. A futóvégjátékok tanulmányo­zásához Bán Jenő: Végjáték Ök kola c, tankönyvet ajánljuk^ Az MLSZ elnöksége legutóbbi ülésén megvizsgálta és értékelte az 1970-es esztendőben a magyar labdarúgósport fejlesztéséért ki­fejtett tevékenységét, majd hatá­rozatot hozott, hogy 1971. első. negyedévében országos értekez­letet hív össze az ez évi munka értékelésére, az új év feladatai­nak meghatározására. Színház Nemzeti Színházt Nincs előadás! Mozi Park: Királyi vadászat (4) Petőfi: Gyula vitéz télen-nyáron (4) Kossuth: Aladdin és a csodalám­pa (10, 12, 13, IS) Mecsekaija: Folytassa, doktor! (5) . Pécsszabolcs: Veled Madrid­ban (5). Vasas TL kultúrotthon: Dél csillaga (£4). Mohács: Egy az ezerhez (16). Slklős: Hekus és azok a hölgyek (5). Szigetvár: Szerelmi álmok (S), dupla hely­ár! Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. Időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig. Közben: Kh. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Ambrus Kyri és Koós Já­nos énekel. 8.37: Koldus és ki­rályfi. Rádiójáték gyermekeknek. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Rá­dióegyetem. Jókai Mór. Nagy Miklós előadása, I. rész. 10.35: Híres prímások lemezeiből. 10.50: A tudományos közélet fóruma. IL (ism.). 11.15: Zenekari mu­zsika. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Melódiakok­tél. 13.40: A szakértelem még nem elég... 14.00: Kóruspódium. Az Ifjú zenebarátok klubjának központi kórusa énekel. 14.13: Zentai Anna és Svéd Sándor nótákat énekek 14.»: Holnap közvetítjük. Hanglemezfelvétel Marian Anderson búcsú-hang­versenyéről. 14.47: Durkó Zsolt: I. vonósnégyes. 15.00: Hírek. Idő­járás. 15.10—16.58: A Gyermek­rádió ünnepköszöntő műsora: 15.10: A Nyitnikék fenyőfája — 15.55: Benjamin Britten: Az arany hiúság. Meseopera. — 16.20: Bűvös vásár. Mesejáték. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Külpoli­tikai figyelő. 17.20: Dévai Nagy Katalin és Béres Ferenc népda­lokat énekel, Kecskés András lanton játszik. 17.40: Gyertya gyújtás előtt — Budapesten. Pet- ress István műsora. 18.05: Zenék, pillanatok — gyermekkorom­ból... 18.58: Hallgatóink figyel­mébe! 19.00: Hírek. Időjárás. 19.10: Lemezmúzeum. 19.35: Ka­rácsonyi kaleidoszkóp: 19.35: Évezredek krónikájából. — 20.15: Karácsony Párizsban, Stockholm­ban, Rómában... — 20.40: A fe­nyők vonulása. Zenés, verses összeállítás. — 21.10: Dísz úrfl és Esz kisasszony. Verne Gyula no­vellája rádióra. 22.00: Hírek. Idő­járás. 22.10: Művészlemezek. 23.10: Mennyei karddal. Goethe költe­ményei. 23.25: Népi muzsika. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—1.58: Melódiakoktél. Közben: 0.55— 1.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.04: Ver­senyművek. 8.45: Külpolitikai fi­gyelő (ism.). 9.00: Az élő nép­dal (ism.). 9.10: Turandot. Rész­letek Puccini operájából. 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben: 11.00— 11.05: Hírek. Időjárás. 11.50: Magánvélemény közügyekben. 12.00: Könnyűzenei híradó (ism.). 12.30: Reklámműsor. 12.33: Ba­rokk zene. 13.00: Hírek. Időjá­rás. 13.03: Szolnoki stúdiónk je­lentkezik. 13.20: Csajkovszkij: Diotörő — szvit. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Kettőtől hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Rádió-hangverse­nyekről. 18.40: Firenze színei. 19.10: Új könyvek. 19.13: Az MRT népi zenekara játszik, Tö­rök Erzsébet énekel. 19.51: Jó estét, gyerekek! 20.00: David Ojsztrah hegedűestje. Közben: 20.53—21.03: Nemzeti kincsünk — a nemzetiségek kultúrája. 21.39: Fehér karácsony. Részletek Ber­lin filmzenéjéből. 21.50: Hang­lemezgyűjtők húszperce. 22.10: Csillagszóró ... 23.00: Hírek. Idő­járás. 23.10: Zenekari muzsika. 24.00— 0.10: Hírek. Időjárás. URH RÁDIÓ 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Hanglemezparádé. 18.53: Bartók: Négy zenekari darab. 19.18: A dzsessz kedvelőinek. 19.59: Gor­donkaművek. 20.17: Mankó és betlehem. Elbeszélés. 20.35: Hang- felvételek felsőfokon. 23.00—23.10: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Jön a Télapó... — könnyűzene 17.45: Karácsonyfa díszítés ... — Irodalmi műsor. Csorba Győző, Nagy László, Galambos! László, Leszkó Margit, Weöres Sándor írásaiból, valamint baranyai nép­szokásokból összeállította: Dr. Tóth István. Közreműködnek: a Pécsi Nemzeti Színház művészei 18.25: Gyermekek a közösség­ben . ., 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — A béke és szeretet ünnepe. — Zenés műsor 19.30: Német nyelvű műser. — Karácsonyi köszöntő. — Kíván­sághangverseny. — Neue Zeitung előzetes 20.00: Műsorzárás. Magvar Tv 9.00: Műsorismertetés 9.01—11.00: Szünidei matiné 14.38: Műsorismertetés 14.40: Csak gyerekeknek! 16.35: Márton bátyám. Tévéfilm (ism.) 17.15: Reklámműsor 17.25: Család nélkül. Magyarul beszélő francia film 19.00: „Csak tiszta forrásból .. .** Bartók és Kodály útján 19.40: Cicavízió 19.55: Hírek 20.00: Békesség, békesség . . . Ver­sek, novellák 20.50: Piros léggömb. Francia film 21.25: Balázs Béla: A kéksza­kállú herceg vára. Drámai játék 21.55: Karácsony esti muzsika. Jucioszlav Tv 16.10: Iskola-tv. 16.45: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.00: Tv-ta- nácsadó szülőknek. 17.50: Táv­cső. 18.30: Fiatal enekesek — né­pi muzsika. 19.05: Enciklopédia. — Orvostudomány. III. 19.20: Doktor a házban. 20.35: Időszerű beszélgetések. 21.35: Egy lady portréja (filmsorozat). i s. I t *

Next

/
Oldalképek
Tartalom