Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-06 / 261. szám

Az EVK 3. fordulójában SPORT A nagy mérkőzés után A Pécsi Dóssá ismét nagy ellenfelet kapott Az olasz Juventussal játszanak a lila-fehérek A nagy diadal után a lelkes szurkolók kézről kézre adják a Dózsa játékosait. Képünkön: Konrád a szurkolók kezében. A Juventus az olasz lab­darúgás egyik élcsapata, a sokszoros olasz bajnok lesz a lilafehérek ellenfele a vásár­városok harmadik fordulójá­ban. A Dózsa vezetői nagy ér­deklődéssel várták a csütör­tökön délelőtt Londonban megtartott sorsolásról érke­zett híreket. Amikor meg­tudták. hogy a Juventus lesz a csapat legközelebbi ellen­fele nem is csodálkoztak. — Azzal, hogy csapatunk a legjobb 16 közé került, már eleve számítottunk arra, hogy nagyon rangos csapat í lesz az ellenfél. Nos, a tori- | női Juventus jó ismerőse a magyar sportkedvelőknek, kitűnő együttes. Az EVK első fordulójában a luxem­burgi Rumclange együttesé­vel mérkőztek és Torinóban nem kevesebb mint 7 gólt lőttek a Juventus csatárai. Szekeres Ambrus, a Dózsa labdarúgó szakosztály veze­tője arról is tájékoztatott bennünket, hogy a Dózsának jól jön a kiírás azon rendel­kezése, hogy a 3. forduló mindkét mérkőzését decem­ber 31-ig le kell játszani, mert ebben az időszakban niég játékban van a csapat, sokkal kedvezőtlenebb lett volna, ha az egyik mérkőzést A Newcastle-t nemcsak Angliában, de Euró- pa-szerte igazi kupacsapatként ismerik. Az EVK legutóbbi győztese háromszor nyerte el egymás után az angol kupát. — Páratlan bravúr ez, mellyel egyetlen egy angol csapat sem dicse­kedhet. A craiova-i győztes mérkőzés után, amikor a pécsiek megtudták az EVK második fordulójá­nak sorsolását, hogy a kupavédő Newcastle lesz a Dózsa eUenfele a közvélemény Így vélekedett: Ezt az akadályt már aligha tudja venni a Dózsa, no de nem baj, legalább jó mérkőzést és egy nagyszerű nemzetközileg elismert csapatot látha­tunk Pécsett. A Dózsa továbbjutásában csak a legderűlá­tóbbak bíztak. A játékosok és a vezetők csak magukban, titokban reménykedtek. A newcastle-i mérkőzés után Medveczky László, a Népszabad­ság baranyai tudósítója lelkendezve, áradozva beszélt a Dózsa teljesítményéről a telefonba: Gye­rekek ezt a csapatot Pécsett meg lehet verni. Nem hittünk neki, még akkor sem, amikor hazajött és a pécsi csapat vezetői és játékosai is megerősítették véleményét. Es a Dózsa, valóban rácáfolt a papírformára, felrúgta az esélyeket, meglepő győzelmével egy- csapásra a labdarúgóvilág érdeklődésének közép­pontjába került. Mondhatnánk azt Is: a Dózsa megmentette a magyar labdarúgás becsületét. Ami nem sikerűit az Újpestnek, a Ferencváros­nak. a Honvédnek, a Vasasnak, azt kiharcolta egy vidéki csapat. Helytelen lenne túlértékelni a pécsi csapat sikerét. A győzelem fénye mellett látni kell, hogy az európai labdarúgás vezető nemzetének egyik kiváló képviselője a Newcastle Pécsett nem tudta igazolni az angol labdarúgás' nagy hírnevét. A Dózsa nemcsak felvette ellenfelével a versenyt, de teljesítményével túl Is szárnyalta és olyan bravúros győzelmet harcolt ki, mellyel magyar csapat mostanában nem dicsekedhet. A PVSK sportelepe sok-sok nagy mérkőzést látott. De Ilyen nagy csata, amit a Dózsa vívott angol ellenfelével még nem zajlott le pécsi pályán. A nézők, a szurkolók hangorkánja, buz­dítása egy pillanatra sem lankadt. A nagy nem­zetközi kupamérkőzések forró légköre magával ragadta a nézősereget. A Dózsa ünneplése, a játékosok lránt megnyilvánult szeretet, a várat­lan nagy győzelem öröme, felejthetetlen délutánt jelentett mindazoknak, akik szemtanúi voltak an­nak a nagy sikernek, melyet a labdarúgó sport történetében pécsi csapat még nem ért eL Es az úton, melyre a Dózsa lépett, nines megállás. Újabb nagy mérkőzések várnak az EVK-ban a pécsi lila-fehérekre. A Dózsa további szereplését fokozott nagy érdeklődés előzi meg, és a Newcastle elleni nagy csata után újabb szép győzelmeket remélnek a pécsi sportbarátok. Hegyi István A sportolók is ünnepeinek Női labdarúgó-mérkőxés Mohácson November 7-e, a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom méltó megünnepléséből a Hidegkúti ismét a pályán sportolók is részt vállaltak. Ünnepi versenyeket, kupa- mérkőzéseket, tornákat ren­deznek november 7-e tisz­teletére. Az úszók November 7 emlékversenye szerdán este zajlott le a Tanárképző főiskola uszodájában. A Pécsi Dózsa cselgáncsozói Kaposváron vesznek részt ünnepi versenyen. A tájé­kozódási futók Magyarürög térségében rendezik meg November 7 emlékversenyü­ket. A természetjárók no­vember 7-én ünnepi túrát szerveznek Fehérkútról, de versenyeznek az asztaliteni­szezők, kosárlabdázók, röp- labdázók, tekézők, tornászok, vívók, sakkozók, ökölvívók Is. Több érdekes bajnoki labdarúgó mérkőzés is sze­repel hét végén az ünnepi sportműsorban. Lukácsi, a Pécsi Dózsa esel- gáncsozója a Kecskeméten meg­rendezett országos versenyen a S3 kg-os súlycsoportban első he­lyen végzett. A kézilabda megyebajnokság küzdelmei befejeződtek. Az utolsó forduló eredményei. Férfi csapatok: Ércbányász H.—Boly 33:13, Nagyharsány—Tanárképző 16:22, István-akna—Vasas EL Bá­nyász 23:13, Szentlőrinc—PEAC 17:21, Női csapatok: Senye—Mo­hács 5:7, Nagyharsány—Szigetvár 13:«, istván-akna—PEAC Sülj Kesztyűgyár—Komló 25:7. Mohácson is megkedvelték a lányok a labdarúgást A városban az első női labda­rúgó-mérkőzést nagy közön­ség élvezte végig. A kétszer 15 perces bemutató találko­zón a Mohácsi Szövőgyár női csapata a Magyar Selyem­ipari Vállalat budapesti együttesével mérkőzött. A mohácsi lányok nagyszerűen helytálltak és a kéthónapos edzéseknek megmutatkozott az eredménye, 2:0-as félidő után 5:0 arányban diadalmas­kodtak a budapestiek ellen. Brenka Katalin és Csikós Mária két-két gólt lőtt, Friedrich Anna pedig egyszer talált be a vendégek kapujá­ba. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a mohá­csiak két büntetőt kihagytak. A női labdarúgó mérkőzés után a két vállalat öregfiúk kispályás labdarúgó csapata lépett pályára, a mohácsiak már 2:0-ra vezettek, de vé- gülis 4:2 arányban alulma­radtak. A mérkőzés sztárja az egykori magyar aranycsa­pat játékosa, Hidegkúti Nán­dor volt A Magyar Selyem­ipari Vállalat sportfelelőse pártfogásába vette a női lab­darúgást: Örömmel jöttünk Mohácsra, a női bemutató mérkőzésre, célunk a női lab­darúgás népszerűsítése, a I fiatal női dolgozók hasznos, egészséges megmozgatása, sportol tatása. Vállalatunknál a női labdarúgás iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg dolgozóink részéről és amint tapasztaltam. Mohácson sem idegenkednek a lányok a labdarúgástól. Szfnhéiz Nemzeti Színház: A kutyás férfi (este 7 óra) Bemutató-bérlet. Mozi Park: Halálos tévedés (4, «, 8). Petőfi: Nagykorúság (3). Ünne­pi díszelőadás! Romeo és Júlia (6) dupla helyár I Kossuth: Patyomkin páncélos (10), Halálos tévedés (12, £3, f5), Nagykorúság (f7, f9). Gyárváros: Adalen 31. (6), Me­csekalja: Egy falat kenyér (5, 7), Pécsszabolcs: örök fiatalság birodalma (10, 5), Vietnam ame­rikai szemmel (12, 7), Ságvári K. O.: A kis lovag (£6), dupla hely ár! Vasas 1.: Farkas­visszhang (6), Vasas IL: Mérsékelt égöv (€), Boly: Viharos alkonyat (6), Harkány: A kardforgató nő (7), Mohács: Feketeszakáll szelleme (f6, f8), Sásd: Lány az országúiról (7), 16 éven felül! Sellye: Telemark hősei (5, 7), Siklós: Egy nő a diplomaták asztalánál (7), Szi­getvár: Folytassa, doktor (6, 8). * Pannónia bár: 22—04 óráig Kar- da Beáta, Máté Péter, Bárdos László, Cseke-trió. EHETI totótippjeink J, SZEOL—Bp. Honvéd 2. Bába ETO—Komlói Bányán 3. Szombathely—Videoton 4. Pécsi Dózsa—Dunaújváros 5. Szfv. MÁV Előre—Kecskemét g. Pécsi Bányász—Oroszlány 7. Dorog—Pécsi Ércbányász 8. BEAC—Kossuth KFSE 9. Szarvasi Spart.—Lehel SC 10. Szolnoki MAV—Pénzügyőr 11. NapoU—Juventus 12. Torino—Fiorentina IS. Milan—Internazionale 2A, Catania—V arose Népsport Kép. Sport a I 2 2 2 1 U X U X X , x x, X, • X, 1 U x 1 1 1* x X, X X h x 1 1 1 U x, 2 U x 1, X 2, X 1 x, L 2 x, 2 X, 1 x, 1 3, x 2 1 U x X X, 1 X, 1 X, I U x, 2 t* 2 1 1» 2 x. 1 X*1 Rádió KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. Időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig. Közben, kb. 6.15, 6.40 és 7.25: Rádióreklám. Kb. 7.45: Mit főzzünk? A Lányok, asszonyok főzési tanácsadója. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.20: Lányok, asz- szonyok. 8.40: Tej és méz. Rész­letek Herman zenés játékából. 9.11: Hallgassuk együtt I Kroó György műsora (Ism.). 10.00: Hí­rek. Időjárás. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Édes anyanyelvűnk Sportvezetők kitüntetése November 7-e alkalmával testnevelés és sportmozga­lomban kiváló munkát vég­ző társadalmi munkások, sportvezetők kaptak kitünte­tést. Dr. Galabár Tibor, az MTS Pécs városi Elnökségé­nek tagja a Magyar Nép- köztársaság Sport Érdem­érem ezüstfokozata, Bódi De­zső, a Pécsi Bányász SK el­nöke, a Magyar Népköztár­saság Sport Érdemérem bronzfokozata kormánykitün­tetésben részesült. A Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta: Kinczli József, az MTS Pécs városi Tanácsa elnökségi tagja, Romvári At­tila. az Ércbányász SC el­nökségi tagja, úszószakosz­tály-vezető, Szokola Ferenc, a Pécsi Bányász elnökségi tagja, dr. Ernőházi Lajos, a Megyei Tenisz Szakszövetség elnöke, Papp Ferenc, a Me­gyei Labdarúgó JT elnöke, Szakvári Henrik, a Pécsi já­rási Labdarúgó Szövetség el­nöke, Tóth László, a magyar­széki SE elnöke, Ábrahámfi Gyula, a Komlói Kőbányász SE elnöke, Petre György, az MTS Mohácsi járási Tanács tagja, Czente Gyula, az MTS Mohácsi járási Tanácsa el­nökségi tagja, dr. Czibulka Mihály, a Pécsi Dózsa lab­darúgó edzője, Pásztory At­tila, az MTS megyei Tanácsa munkatársa. A Testnevelés és Sport Ér­demes Dolgozója kitüntetés­ben részesült: Solti József, Czéh Antal, Németh József testnevelő tanárok, a Sport­iskola edzői, Kovács László, az Érbányász SC modellező szakosztályának vezetője, Dé­vai János kerékpáros edző, Benkő Ferenc cselgáncs ed­ző, a Megyei Szövetség tit­kára, dr. Mosdósi László, a Megyei Röplabda Szövetség titkára, Varga Dezső a Me­gyei Sakk Szövetség titkára, Karádi Károlyné, a Megyei Természetjáró Szövetség tit­kára, Álló Miklós, az MTS megyei Tanácsa tagja, Hor­váth Károly, a Megyei Lab­darúgó Szövetség társadalmi aktívája, Rudinszky Gyula, a Komlói AKÖV SE elnöke, Fogarassy Sándor, a Komlói Bányász SE atléta edzője, Bódis Zoltán, a Kamiéi Bá­nyász SE tömegsport vezető­je, Óvári Lajos testnevelő tanár, a kölkedi SE elnöke, dr. Éles István, a sellyei sportorvos, Horváth Irma, baranyajenői SE gazdaság­vezetője, dr. Boros Károly, a berkesdi SE elnöke, Lőczi János, a tótszentgyörgyi SE elnöke, Ungvári László, a vajszlói SE elnökségi tagja. Mai sportműsor Labdarúgás: Megyebajnoki mér­kőzés: Pécsi Bányász IL—Pécsi Kinizsi, Pécsbányatelep, 14.30. Sakk: Osztályzó az NB n-be jutásért, a Komlói Bányász együttese részvételével^ Komló, 9.00. mtiso 10.45: Fúvószene táncritmusban. 10.59: Lottó. 11.00: Zenekari mu­zsika. 12.00: Déli Krónika. 12.25: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Ifj. Magyar! Imre népi zenekara játszik, Fekete Mária énekel. 13.50: Bélád! Mik­lós könyvszemléje. 14.00: Róka Móka bábszínháza. A Gyermek- rádió műsora. 14.25: Iskolarádió. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.05: Hét­végi külpolitikai figyelő. 15.20: Magyar előadók felvételeiből. 15.40: Holnap- közvetítjük. 15.55: Kis magyar néprajz. 16.00: Hú­szas stúdió. 17.00: Hírek. Időjá­rás. 17.05: Első magyarországi előadás. XIV. rész. 18.00: A Nagy Október évfordulóján . .. Ünnepi megemlékezést mond Nyers Re­zső, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bi­zottság titkára. 18.2Ö: Bemutat­juk új Bartók-f elvételünket. 18.33: Madaras Gábor népdalokat énekel, Sára Ferenc furulyázik. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti krónika. 19.25: A Szov­jet Kultúra Hete. 20.25: Október­ben hallották először ... Tánc­zene. 20.55: Hírek. 20.58: Hét aj­tó. ülés Endre műsora. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Táncol­junk. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10 —1.58: Melódiakoktél. Közben: 5.55—1.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth műsorral. 8.05: Három narancs szerelmese. Részletek Prokofjev operájából. 8.40: Idő­szerű nemzetközi kérdések (ism.) 8.50: Az Aacheni Dóm kórusa Lassus-motettákat énekel. 9.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.15: Gyöngyszem Gyöngyi. 9.30: Ka- balevszkij: Kantáta a reggelről, a tavaszról és a békéről. 9.40: Óvodások műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. ▲ Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben: 10.59: Lottó. 11.00—11.05: Hírek. Időjá­rás. 11.47: Kati vesszőt fut. El­beszélés. 12.00: Török Erzsébet népdalokat énekel, Lukács Ist­ván cimbalmozik. 12.25: Hegedű­szólók. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Zenekari muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Mindenki kedvére — kettőtől hatig: 14.00: Rivalda­fényben. Közben: 14.30—14.35: Hírek. Körzeti időjárás. 14.50: Üzenetek. 15.30: Hírek. 15.33: Ri­valdafényben H. rész. 17.00: öt­órai tea. Közben: 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: A boldog ember. Rádiójá­ték. 19.10: Nagy mesterek — vi­lághírű előadóművészek. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika n. 20.25: Űj könyvek. 20.28: Faragó András és Agay Karola énekel. 21.00: Láttuk, hallottuk... 21.20: Az MRT népi zenekarának hangversenye a Kecskeméti Katona József Szín­házból. 22.09: Mai szovjet szer­zők műveiből. 23.00: Hírek. Idő­járás. 23.15: Esti muzsika. 24.00— 0.10: Hírek. Időjárás. URH RÁDIÓ 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Tánczenei koktél (ism.). 18.55: Október emléke. 19.05: Az isme­retlen Beethoven. XIV. rész. 19.51: Magyar zeneszerzők. 20.46: Hírek. 20.49: A jazz kedvelőinek. 21.12: A trubadúr. Részletek Ver­di operájából. 22.05: Üj leme­zeinkből. 23.00—23.15: Hírek. Idő­járás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Ritmikus percek. Közben: Rek­lám. 17.50: Sporthíradó. 18.05: Zenés randevú Szécsi Pál­lal. mondjuk februárban kellett volna lejátszaniuk. Az olasz csapatról még csak annyit, hogy a leggól- képesebb csatára Anastasi. De igen jó labdarúgó Bette- ga és Capello. A Juventu* színe fekete-fehér. Legutóbb otthonukban a Milántól 2:0- ra kikaptak a Juventus lab­darúgói, azt megelőzően Ve­ronában 1:1 arányú döntet­lent értek el. A mérkőzés esélyeiről még korai lenne beszélni, erről nem is faggattuk a Dózsa vezetőit, de a ncwcastle-i remek győzelem után erről nem is kell különösképpen írni. Ez a helyzet a kupákban Szerdán a késő éjszakai órá­ban sok-sok ezer néző előtt ját­szották a labdarúgó nemzetközi kupamérkőzéseket. BEK, KEK és EVK második fordulójának visz- szavágóit játszották. Ez a helyzet a kupákban: BEK Crvena Zvezda*—ÜT Arad 3:6 82 Jena*—S. Lisszabon Panathinaikos*—S. Bratis­2:1 22 lava 8:0 12 C eltic*—Waterford 7:0 0:2 Borussia—Ev ertön* 1:1 12 St. Liége—Legia* no 02 Cagliari—Atletico Madrid 2:1 — Ajax*—Basel 33 02 KEK Bp. Honvéd—Manchester City* *3 02 Real Madrid*—Wacker 1:0 0:0 CSZKA—Chelsea* 0:1 13) Cardiff*—Nantes 5:1 12 Bruges*—FC Zürich 2:0 12 Göztepe—Gomik* on 03 Eindhoven*—Steaua 4:0 3:0 BenfLoa—Vorwärts* 2:0 02 EVK Ne wcastle—Pécsi Dózsa* 2:0 02 Hibernian*—Guimaraes 2:0 12 FC Barcelona—Juventus* 13 12 Bayern Münch.—Covertry* 62 12 Fiorentina—Köln* 1:2 02 Rotterdam*—Coleraine 2:0 22 Z. Dinamó*—Hamburg 4:0 02 Leeds*—Drezda 13) 12 Liverpool*—B. Dinamó 33) 12 Sparta*—Dundee 32 13 Graz—Arsenal* 13) 03 Copenhagen—Anderfech* 1:3 — Hertha—Tmava* 13) 13 Valencia—Beveren* 0:1 0:0 Setubal—Ha j d uk* 23) 12 Eskihirspor—Twente* 32 13 ES Kragujevac—Lanerosat Celik—Catania 12 33) — Graz—Maribor 23) — Vasas—Salzburg* 3:1 02 Torino—MTK — — Slavia Prága—Csepel — — Diósgyőr—Kassa 23) — Linz—Plsen — — A csillaggal jelzett csapatok már továbbjutottak, ahol nincs feltüntetve eredmény, vagy nem érkezett meg lapzártáig, vagy még nem játszották le a mér­kőzést. 18.45: Dél dunántúli híradó. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Az ünnep előestéjén. — Mozgal­mi dalok. — A. Cesarec: A pe­csét. Részlet az elbeszélésből. — Válogatás hanglemeztárunkban. 19.30: Német nyelvű műsor. — Pedagógusok a német oktatásról. NZ — előzetes. — Mindenki ked­vére. 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 8.25—8.40: Angol nyelv, (közép­isk. I—n. oszt.) 9.00—9.15: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) 11.55—12.20: Német nyelv (közép­isk. I. oszt.) 14.00—14.15: Orosz nyelv (ism.) 17.23: Műsorismertetés. 17.25: Hírek. 17.30: A mai faluról. Vallomások. Dokumentumfilm. 18.00: Reklámműsor. 18.10: Liszt: A-dúr zongoraver­seny. 18.30: Változó világunk — L Szétosztható-e a földgolyó? — Dokumentumfilm. 19.00: Cicavízió. 19.10: A Nagy Október évfordu­lóján. Ünnepi megemlékezést mond Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Trenyov: Gimnazisták. — Tévéjáték. 20.50: Hétszínű virág, összeállítás a baráti országok tánczenéjéből. 21.35: Kedves verseim. Mádi Sza­bó Gábor műsora. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. Juqoszláv TV 16.45: Magyar nyelvű tv-krónika 17.50: Detektívek — adás gyer­mekeknek. 18.30: Bartók Béla: Fából faragott királyfi — balett. 19.05: Panoráma. 20.35: Rache. Walch-show. 21.50: NDK—Jugo­szlávia ökölvívó találkozó. I t

Next

/
Oldalképek
Tartalom