Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-05 / 260. szám
1970. november 5. DUNANTCLI NAPLÓ A kétkilós bizony kilóg Hol tart ma a kenyércsomagolás? Szabvány méretű papírok — Van csomauoioanyas, Sziklára épült házak a Székely Bertalan úton. Erb János felvétele Álmatlan éjszaka, hűvös hajnal Csak egy nagy pattanást éreztem — Az a nehéz, a másnap... Bem utcai kenyérbolt, délelőtt tizenegy óra. Közepes a forgalom, sokan viszik a kilós kenyeret. Selyempapírba csavarják — mire a szatyorhoz ér, szakad. Csomagolás? Annak éppen nem mondható. — Ha valaki nagyobb papírt kér — mondja Mayer Józsefné — szívesen adunk... És kiderült, hogy odabenn akad nagyobb is, jobb is. Mutatja. — Miért nem hozzák ki? — kérdem. — Hová tegyük? — kérdez vissza. — A sokféle papír már el sem fér a pultokon. Kevesell is vagyunk, csúcs- forgalomban nem nagyon jut idő gondos csomagolásra... * Az Állami Kereskedelmi Felügyelőségen elmondották, hogy állandóan vizsgálják megyeszerte a kenyér és a pékáru csomagolásának módját. Ez általában jó, egy-két hibától eltekintve mindenütt rendesen csomagolnak. Panasz, különösebb intézkedés ez ügyben nem történt. Akadozik ellenben — a kiskereskedelem tájékoztatása szerint — a csomagolóanyagellátás. A boltok panaszai általában jogosak, a kiszolgáló személyzet létszáma valóban kevés, csúcsidőben tényleg nem érnek rá szakszerűen | csomagolni. Pedig kellene. Csomagolni kellene, és nem egyszerűen becsavarni a kenyeret a papírba. * Mi újság a csomagolóanyag-ellátás terén? Ezt próbáltam megérdeklődni a PI- ÉRT pécsi lerakatánál. Sokmindent megtudtam. Megtudtam, hogy csomagolóanyagból — külön a pékáruknak szánt csomagolóanyagból — egész évben, így most is, nagy készleteik voltak. A kiskereskedelem azonban — hála az új mechanizmus adta lehetőségnek — megkerülésükkel, sokszor az ipartól közvetlenül szerzi be a papírt, kicsit olcsóbban. Haszonszerzés? Az bizony, de legalább megfelelő , méretű papírokat szereznének be... A boltokban „szabványokra” hivatkoznak. Kétkilóst ekkorába, egykilóst meg ekkorába lehet csak csomagolnunk... Aki ezeket a szabványokat — ha vanVároöunkban mindenki tudja, hogy ki volt Zsolnay Vilmos, és tudja azt is, hogy miképpen néz ki ma Ledina „címere” a mauzóleum. Túl büszkék nemigen lehetünk rá. Nem az idő foga, hanem a vandál kezek csináltak romot belőle. Lapunk hasábjain már többször foglalkoztunk a mauzóleum ügyével, legutóbb — ez év augusztusában — a televízió híradójában az egész országban láthatták ezt az elhanyagolt, elfelejtett művet — mint városunk egyik „nevezetességét”. A két hónap elmúltával felmerül a kérdés: történt-e valami azóta? A válasz rövid „nyomozás” után megvan: semmi. * A Zsolnay-örökösök többízben lemondtak a mauzóleumhoz fűződő összes jogaikról, remélve, hogy mihamarabb ismét régi fényében ragyoghat. Felajánlották a városnak. E felajánlás értékét sokan vitatják. Szerintük nincs megfelelő jogi „pei nak — kitalálta, soha életé- ! ben nem csomagolt papírba ! kétkjlós kenyeret, i A PIÉRT-nél megragadott | egyetlen szám: a negyedik j negyedévre közel kétszázhat- I vanezer tonna pékárucsomagoló papírt készleteznek ... Ez bőven fedi az igényeket. Sőt. Zacskó is van, csak az drágább. Érdekes,' hogy nem veszik figyelembe, hogy a kenyér legutóbbi árrendezésekor a fogyasztói árba már belekalkulálták a csomagolóanyag árát is ... * Irányi Dániel téri élelmiszer áruház. A pult előtt senki, aztán egy asszony éppen kenyeret vesz. Egykilóst. A papír itt valóban kicsi, még ehhez is. Megkérdezem: — Ha vennék egy kétkilós kenyeret, mekkora papírt kapnék hozzá? Mutatja, s közli: ez megfelelő. A pénztárnál különben is van selyempapír, abban elfér. A pénztárban érdeklődöm a selyempapír után. Ugyanaz a papír, mint a pulton, ugyanakkora... Szemben a kenyérboltban már más a helyzet. Szépen becsomagolják, pedig sokkal többen vannak, mint az áruházban. Így is lehet. A papír azonban itt is kicsi a kétPécsett az idén — az eredeti elképzelések szerint — emeletráépítések révén együttesen 161 lakást kellett volna nyerni. A remények sajnos túlzottaknak bizonyultak. A tervnek megfelelően Űj- mecsekalján alakították volna ki a lakások zömét. A kijelölt épületeknél elvégezték a szükséges statikai vizsgálatokat, s ezek során derült ki, hogy ezekre a házakra nem gazdaságos új emeletet húzni. Az alap és a pillér megerősítése olyannyira megdrágítaná az építkezést, hogy a lakások jóval többe kerülnének, mintha vadonat új épületeket emelnének. Ráadásul a munkálatokat csak akkor kezdhetnék meg, ha kiköltöztetik az összes lakót: gond lenne elhelyezésük is. Le kellett mondani tehát Üjmecsekaljáról. Maradt a másik lehetőség. A Semmelweis utca 16., 18., 20., 22. és cséttel” ellátva. Így aztán nem mernek — vagy nem akarnak (?) — a felújításnak nekikezdeni. De ha egyszer Zsolnay Vilmosról utcát nevezünk el, a világot bejárt és sok dicsőséget szerzett pirogránit, fajansz és eozin remekeinek bemutatására múzeumot nyitunk, sőt ha szobrot állítunk — illetve „meghagyunk” — emlékét becsben tartva — akkor mért nem kísérjük több figyelemmel a Zsolnay mauzóleum sorsát. Talán mert nem műemlék? Igaz, nem öregebb száz évesnél, s így nem lehet annak nyilvánítani. Hát akkor várjuk meg azt a százat. Ez is egy koncepció ... Egy augusztus 28-i keltezésű levélben Habuda Ádám, a Finomkerámiaipari Művek vezérigazgatója utasította a Porcelángyárat, hogy „saját költségein hozassa rendbe” a sírhelyet... A filmriportban az is elhangzott: a pécsi gyár vállalná a megrongálódott és elveszett pirogránit-elemeik kilós kenyérhez. Miféle szabványok ezek? * A kenyér csomagolását higiéniai meggondolásokból vezették be. Ezzel úgylátszik megoldottnak vélték a dolgot, mert sokhelyütt megszüntették a pénztárt. Az elárusító pénzt kezel, megfogja a kenyeret vagy süteményt, beleteszi szépen a stanecliba, vagy becsavarja a papirosba és komplett a higiénia. Az újságíró dilemmában van: háborogjon a kenyércsomagoláson, amikor az egyik intézkedés agyonüti a másikat? Vagy helyezkedjék arra az álláspontra, mely szerint: ha a pénztárakat a kenyérboltokban megszüntették, legalább csomagolják be gondosan, tisztességesen és elég nagy papírba a kenyeret? A dilemma azonban nem tartott sokáig. Az Irányi Dániel téri kenyérüzletben az egyik eladó szomorúan kért fel valamire. — Nézze meg uram, ezt a rekeszt.. És rezignáltan végighúzta az ujját a világoskék műanyag rekesz szélén. Fekete volt a kosztól. Ebből a bűvös körből bizony, nehéz kitörni. K. P. 30. számú házak alkalmasaknak bizonyultak és még májusban megkezdte a munkát a pécsi Építő- és Tatarozó Vállalat. Az építők gyors és jó munkát végeztek. Két épületet röviddel ezelőtt adták át, de a többit is még ez évben birtokukba vehetik a lakók. A Várcei Tanács új megbízatást adott a Beruházási Vállalatnak, amely az emeletráépítések gazdája. Jövőre további olyan épületeket kell keresni, amelyek alkalmasak a ráépítésre. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy Pécs belterületén már jobbára éltek a lehetőséggel, csak itt-ott akadhat a célnak megfelelő épület. Felkutatják természetesen ezeket is, de most elsősorban a meszesi részen végeznek vizsgálatokat. Amennyiben eredménynyel járnak, lehetőleg már tavasszal megkezdik a munkálatokat. legyártását, ha valaki ezt megrendelné... De ilyen eddig nem akadt. De nem is kellene erre várni. Vannak sokan, akik segítenének. Csak össze kell gyűjteni őket. A gyári kiszesek például szívesen segítenének. — De vajon miért nem kezdik el ők a munkát? Mért nem kérik mások támogatását? Mert ez az ügy, sokaknak szívügye. A Hazafias Népfront városi titkárának, dr. Takács Józsefnek a nyilatkozata is ezt •bizonyítja: — A jogi bizottságunk rendezné az összes tulajdonjogi problémákat. Várospolitikai bizottságunk a szükséges mérnöki, esetleges művészi rendeltetésű munkákat elvégezné. Van tehát egy „hivatalos” fórum is, ahol el lehetne indulni. De segítenének a város műemléki albizottságánál is. Fetter Antal, a bizottság titkára sokakat mozgósított már. őrzi a város lakóinak — lakáscímmel ellátott — leveleit is, akik felajánlották munkájukat Nyolc kocsi parkol az előtérben. Fehérek, csővázasak. Fakópiros gumilepedő takarja őket. Este tíz óra: csend van mindenütt. Egy ajtó félig nyitva. Sebészet. Mögötte folyosó húzódik messze. Félhomályos, néptelen. A lépések itt zajt ütnek. Steril mozdulatlanság. A fehér köpenytől való félelem gyermekkorunkból maradt. Amikor elémlebben, illendően megijedek. — Az ügyeletes orvost keresem. A széksor üres. Letelepszem az egyik székre, nézelődöm. A négyszázágyas klinika alagsorában, velem szemben parkol a nyolc kocsi. A messzehúzódó folyosólabirintus két oldalán ajtók, táblákkal: műtő, utcai ruhában tilos, mosakodó, ügyeletes nővér... Zárt ajtók. Mögöttük lavórok, altatógépek, műtőasztalok, tűk, kések, pólyák, fehér gumipapucsok. A mennyezetre nézek. Fölöttem nyolc emelet. Az osztályok. Valahol, az ötödiken, hatodikon a sebészet. Este tíz óra. A betegek már alusznak, fehér kötéseik alatt gyógyuló sebek, műtéti hegek sarjadnak. Vigyázó szemek őrzik álmukat. És vajon mit hoz az éjjel? ♦ — A ló már lefeküdt, aztán meg akartam etetni... Felkelt és visszahuppant, megnyomta a lábamat... A megnyomott láb a gipszelőasztalon. A lábszáron gyanús dudorok. A röntgen- felvétel spiráltörést mutatott. A ledinai lakóházak többségében „restaurált” módon helyet kapott valahogy a mauzóleum kerítésének jóné- hány téglája, díszítő pirográ- nit-oroszlána. Még a harkányi üdülők is dicsekedhetnek a Zsolnay-hagyatékkal. Mattyasovszky Zsolnay Margit szavait idézem: „Amit kerámiában elő lehetett állítani, az abban az épületben minden benne volt. Úgyhogy ilyen tekintetben a világon egyedülálló volt.” A világon egyedülálló. A szavak keményen vágnak: volt! Ha egy idegen megkérdi: Na és mondják, ez a ' Zsolnay, aki ezeket a csodá- I latos dolgokat elkészítette, I hol van eltemetve? Vajon mit válaszolnak? Hozassuk hát végre helyre ! a mauzóleumot. Minden fórum, ahol megfordultam ez | ügyben, támogatni akarja ezt a kezdeményezést. Igaz, csak szavakkal. Ami nem sokat ér. Kozma Ferenc A sípcsont középütt, a szárkapocs felül, majdnem a térdnél pattant el. Síelők speciális törése. Mondom is a szenvedő félnek, de valahogy nem tud örülni neki. Éjjel kettőkor érkezett a mentővel. Addig? Kimászott az istállóból, s hasoncsúszva ment haza a lakásba ... Azt mondta, nem fájt amikor eltörött. — Csak egy nagy pattanást éreztem... A gipszpólya már fürdik a lavórban. Az üveglapon rövidesen készül a „sín”, a törött láb a magasba lendül. A törvéghez már korábban novokaint fecskendeztek, de így is fel-feljajdul a beteg, amikor a sínt felteszik. Fél három. Spiráltörés, plantáris sín — a beteg a kocsin fekszik. Az orvossal félszavakban beszélgetünk. — Meg kell majd operálni — mondja — erre éppen van egy speciális műtétünk . .. Megdrótózzuk... A középkorú férfi a kocsiról riadtan pislog. Kisvártatva, mielőtt a műtős megindul vele az osztályra, felteszi a sztereotip kérdést: — Doktor úr, mikor mehetek haza? De ő még csak most jött... ♦ Nem alszom sokáig. Csak pár percnek tűnik a háromnegyed óra, amikor a sötét ügyeletes szobában megszólal a telefon. Fésülködésre, különösebb ruhaigazításra itt nincs idő, de nem is kell... Az etikettnek itt csak egyetlen szabálya van: azonnal a helyszínen lenni. Perforált vakbél. Deszkakemény hasfal: a szervezet izomvédekezése. A fájdalom óriási, a beteg szinte önkívületben jajveszékel. Azonnali műtét. A labirintus ajtói nyílnak. A mennyezetig érő, halványzöld csempe különös fényben pompázik. Az asztalon steril lepedőbe csomagolt műszerestálca. Fényes dobozok kerülnek elő, megnyílnak: belsejükből steril köpenyek, maszkok bomlanak. Életmentő vitorlák. A mozdulatok kiszámítottak, gyorsak. Néhány perc: már izolálnak. Műszerek csörögnek, egymás után kerülnek a sebészt kiszolgáló asztalra. A betegből már csak a műtéti terület látszik. A lírán — a steril területet elválasztó demarkációs vonalon — túl terül el az anaszteziológus birodalma. Altatógép, altatókosár. A beteg alszik — lehet kezdeni. Sercen a bőr, piros sugár buggyan, kattognak az érollók. Rutin műtét — mondja a szakember és talán biggyeszt is egyet. De ez nem ilyen egyszerű. Ez már életmentő műtét. Akkor is az, ha nem tart sokáig. A sebészt váratlan meglepetések is érhetik, minden helyzetben fel kell találnia magát. Az arcok kicsit fáradtak. Előkerül a cigaretta, a kezelőben gyufák lobbannak. — Aludt már? Az orvos elgondolkodva néz a füst után, aztán hozzám fordul. Lassan válaszol. — Még nem . Egy szakcikket fordítok angolból. Ha nem jön közbe semmi, alszom most három órát. A cigaretta fogy. A műtősnő kávéval kínál bennünket, egyikünk sem kér. Egy utolsó szippantás, aztán indulunk vissza a helyünkre. — Jóéjszakát... ♦ Csendes ügyelet volt. Ma éjjel szabályosan közlekedtek, közúti baleset nem akadt. Előfordul itt, hogy valósággal kilincselnek a mentősök, hordják az utakon összetörött csontokat, zúzódott belsf szerveket. — Sokszor le sem huny« juk a szemünket. Hárrflán vagyunk ügyeletesek, ~,cféJ"ha sok a sérült, némelyiknek bizony várni kell, míg elláthatjuk. Aztán baleseti ügyelet közben is beugorhat egy gyomorperforáció, vagy akármilyen akut hasi katasztrófa, ahogy az azonnali műtéti indikációt szaknyelven nevezzük. Olyan is volt már a nap alatt, hogy egész éjjel operáltunk... Reggel egy kávé, aztán tovább kell tartani a frontot a sebészeti osztályon .. Az a nehéz, a másnap. ♦ Hat órakor reggel még nép- telenek a folyosók. De már bizonytalan zajok kanyarognak a fülembe: éled a hatalmas kórház. Munkakezdés, műszakváltás ideje. Az ajtók mögött csend és sötét. Tisztaság mindenütt. Az előtérben hat kocsi sorakozik. Fakópiros gumilepedőik színét valamelyest élénkíti a beszűrődő reggeli fény. Kilépek a klinikatömb elé. Erősen világosodik, arra a belváros felé nézve már fényes az égbolt. A kerítésen túl néhány siető ember. Már másnap van ... Kampis Péter üditö, kellemes kísérőitől :=» EXTRÜ CIKKŰ!\K ISYOMÁN: Továbbra is elhanyagolt a Zsolnay-mauzóleum A szavak után — tettekre lenne szükség! Építkezés emeletráépítéssel 4
