Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-28 / 279. szám
4 DUNANTÜLI NAPLÓ 1970. november 28. Fogadás a jugoszláv nagyk övét ségén Géza Tikvicki, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete, hazája nemzeti ünnepe alkalmából pénteken fogadást adott a nagykövetségen. Megjelent a fogadáson Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr. Timár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Horgos Gyula kohóElutazott hazánkból Leonyid Brezsnyev az SZKP Központi Bizottságának tőtitkára és gépipari miniszter, Lázár György munkaügyi miniszter, Vályi Péter pénzügyminisz- ! tér, Vass Istvánná, az Or- | szággyűlés alelnöke, Bencsik | István, a Hazafias Népfront j Országos Tanácsának főtitkára, Gyenes András külügyminiszterhelyettes, a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális élet számos más, ismert személyisége. Ott volt a fogadáson a X. pártkongresszuson részt vevő jugoszláv pártküldöttség, valamint a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. Pénteken délelőtt elutazott Budapestről Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, aki az MSZMP X. kongresszusán részt vevő szovjet pártküldöttséget vezette. Az SZKP főtitkárával együtt utazott el Viktor Grisin, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja. a moszkvai városi pártbizottság első titkára, Grigorij Romanov, a Központi Bizottság tagja, a le- ningrádi területi pártbizottság első titkára. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára részt vesz Jerevánban, az* örmény Szovjet Szocialista Köztársaság és az Örmény Kommunista Párt megalakulása 50. évfordulójának ünnepségein. Chaban-Delmas Lengyelországban 4 KAIRO: Az Egyesült Arab Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság képviselői Kairóban aláírták a két ország árucsereforgalmi, fizetési és műszaki együttműködési jegyzőkönyvi megállapodását. ♦ MOSZKVA: Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke Prágából pénteken visszaérkezett Moszkvába. Podgornij Ludvik Svobo- da csehszlovák elnök 75. születésnapja alkalmából tett látogatást \Csehszlovákiában. + HAVANNA: Kedden a kubai Bayamoban, életének 115. évében elhunyt Angel Cala Estrada, akinek még a spanyolok ellen vívott függetlenségi háborúban (1868—1895) tűzték a váll-lapjára az őrmesteri csillagot. Cala Estrada 1900 óta élt az Oriente tartománybeli Bayamo-ban. Mindmáig megőrizte „rendkívüli emlékezőtehetségét”. 14 gyermeke és 58 unokája gyászolja, ♦ ADEN: A két Jemen is megindult a föderáció felé vezető úton. Csütörtökön este egyidejűleg jelentették be Adenben és Szadanaban, hogy a Dél-Jemeni Népi Köztársaság és a Jemeni Arab Köztársaság megbízottai a közelmúltban tárgyalásokat folytattak az egyesülés kérdéséről, és közös bizottságokat állítottak fel a kezdeti intézkedések kidolgozására. Az első lépéseket gazdasági téren, a közös valuta létrehozásában, vámkérdésekben, az ipari együttműködésben és bankok kooperációjában kívánják megtenni. 4 KAIRÓ: A Líbiai Forradalmi Tanács csütörtökön törvényerőre emelt egy rendeletet, amelynek értelmében elkobozzák 25 jelenleg külföldön tartózkodó volt magasrangú állami személyiség és üzletember vagyonát, ha az illetők 90 napon belül nem térnek vissza Líbiába. 4- SCRANTON: A pennsylvA- niai Scrantonban szerdán este megdőlt a távzongorázás — mert Ilyen Is van — világcsúcsa. Jim Crowley bárzongorista 45 napon és 11 órán keresztül verte a billentyűket, míg anonim rekorderelődje csak 43 napon és 23 órán át volt képes ugyanezt tenni. Chaban-Delmas francia miniszterelnök pénteken, gazdag programot bonyolított le. A kora reggeli órákban Schumann külügyminiszterrel és kíséretének többi tagjával együtt megtekintette a varsói francia nagykövetség készülő új épületét, majd az óvárosba hajtatott, ahol a történelmi múzeumban megnézte a lengyel főváros hitlerista lerombolásáról és újjáépítésének megkezdéséről szóló dokumentumfilmet. Ezt követően ellátogatott a francia olvasóterembe. Varsó lakossága rendkívül szívélyes fogadtatásban részesíti a francia vendégeket. Csütörtökön este a Varsó melletti Wilanow palotában Józef Cyrankiewicz miniszterelnök vacsorát adott magasrangú vendégei tiszteletére. A vacsorán Cyrankiewicz és Chaban-Delmas pohárköszöntőt mondott. A lengyel miniszterelnök ♦ JEREVÁN: Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken Budapestről Jerevánba érkezett, hogy részt- vegyen Szovjet-örményország és az örmény Kommunista Párt fennállásának 50. évfordulóján rendezendő ünepsé- geken. ♦ RIGA: Lenin-renddel tüntették ki Rigát, a Celt Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosát, a gazdasági és a kulturális építésben elért kimagasló sikereiért és az ötéves terv ipari feladatainak határidő előtti teljesítéséért. 4 BERLIN: Csütörtökön Berlinben megkötötték az 1971—72. évre szóló szovjet— NDK építőipari, tudományos és műszaki együttműködési megállapodást. 4- OSAKA: A példa ragadós: Jukio Mistma szerdai harakirije után csütörtökön egy Japánban élő koreai végzett magával hasonló módon. A 36 éves Osaka! Ju Csang Kim egy 14 centiméteres pengéjű késsel metszette fel a hasát, a rendőrség szerint azért, mert elkeserítette, hogy hosszasan civakodnia kellett a feleségével. Ugyancsak csütörtökön, felakasztotta magát egy 16 éves yokohamai diák. Búcsúlevelében megírta, hogy tetszett neki Misima életmódja. 4 LONDON: John Gollan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára a Szudá- ni Köztársaság elnökéhez intézett levelében tiltakozik amiatt, hogy a szudáni hatóságok letartóztatták Abdel- khalid Halek Mahgub-ot, a Szudáni Kommunista Párt főtitkárát és sürgeti Mahgub szabadonbocsátását. 4 SAN JÓSÉ: A Libertad című Costa Rica-i hetilap a napokban leleplező cikket közölt arról, hogy a Costa Rica-i vámhatóságok számos alkalommal elkobozták és megsemmisítették a szocialista országokból érkező tudományos és szépirodalmi műveket. A leleplezés kapcsán Jósé Figueres Ferrer köztársasági elnök utasította a belügyminisztert, hogy alaposan vizsgálja ki a vámosok törvénytelen intézkedéseit. hangoztatta: országaink között évek óta kedvezően alakul és fejlődik az együttműködés. Napjainkban bátran elmondhatjuk, hogy a nemzetközi élet számos lényeges kérdésében egymáshoz közelálló nézetet vallunk. A francia miniszterelnök kiemelte a második világháború alatt kialakult francia —lengyel fegyverbarátság jelentőségét, majd aláhúzta: — örülünk, hogy a Lengyel Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között sikeresen befejeződtek a tárgyalások. Szeretném kifejezésre juttatni mély elismerésemet mihd Gomulka úrnak, a normalizálásra tett józan, bölcs és nagyszerű kezdeményezéséért, mind pedig Brandt kancellárnak bátor politikájáért, amellyel kivezette országát a józan ész és enyhülés követelményeinek megfelelő egyedül helyes útra. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Fock Jenő és Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság tagjai, Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, Púja Frigyes, a Központi Bizottság tagja, Garai Róbert és dr. Perjési László, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettesei és Rapai Gyula hazánk moszkvai nagykövete búcsúztatták. Az elutazásnál jelen voltak az SZKP küldöttségének tagjai és a budapesti szovjet nagykövetség képviselői. NDK—NSZK tárgyalások Berlinben Pénteken délelőtt megkezdődött a két német állam tárgyalásainak harmadik szakasza. Közép-európai idő szerint tíz órakor Berlinben, az NDK 'minisztertanácsának épületében összeült a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság küldöttsége. A pénteken kezdődött tárgyalásokat — mint ismeretes — Willi Stophnak. az NDK minisztertanácsa elnökének és Willy Brandt nyugatnémet kancellárnak a március 19-i erfurti és a május 21-i kas- seli csúcstalálkozója előzte meg. KS/D. NAPLÓ. TELEFOTO Egy reverendába öltözött férfi a manilai repülőtéren merényletet kísérelt meg VI. Pál pápa ellen. Az egyházfő sértetlen maradt. A képen a rendőrség emberei elfogják a merénylőt Külföldi lapok pártunk X. kongresszusáról Guinea csalódott a világszervezetben • •• Guinea csütörtökön fontos katonai segítséget kapott Algériától és Líbiától — jelentette be a conakryi rádió. Ismael Touré, guineai államminiszter a Conakryban tartózkodó ténymegállapító ENSZ-bizottság tagjai előtt kifejtette, hogy a főváros ellen intézett támadásoknak olyan bábkormány létrehozása volt a célja, amely az imperialisták érdekeit szolgálta volna. A bábkormányban helyet kapott volna az elmúlt évben letartóztatott több áruló is. Az államminiszter szerint a mostani agresszió tulajdonképpen egyik láncszeme a gyarmatosítók által a guineai forradalom ellen az elmúlt években szőtt sorozatos összeesküvéseknek. Ismael Touré ismét bírálta az ENSZ-t, amiért a kért fegyveres segítség helyeit ténymegállapító bizottságot küldött Conakryba. Kijelentette: Guinea nagyon csalódott a világszervezetben. MOSZKVA: A szovjet sajtó továbbra is bő teret szentel az MSZMP X. kongresszusának. A péntek reggel megjelent Pravda „Barátság, testvéri együttműködés” címmel számol be a magyar kommunisták tanácskozásának negyedik napjáról. A lap budapesti külön- tudósítói rámutatnak: a kongresszuson átfogó és beható eszmecsere folyik a sikerekről és a fogyatékosságokról, arról, amit a magyar dolgozók már elértek, s arról is, ami a jövő távlata. A továbbiakban a Pravda budapesti különtudósítói rámutatnak arra, hogy a kongresszusi küldöttek különleges figyelemmel fordultak a szocialista gazdasági integráció felé. A delegátusok felszólalásai azt fejezték ki, hogy Magyarország további gazdasági fellendülése nagy mértékben függ a testvéri országok barátságának és együttműködésének sikeres fejlődésétől. Az SZKP Központi Bizottságának lapja Nyers Rezső beszédéből kiemeli azt a részt, amely előtérbe állítja a szocialista integráció fontosságát. PRAGA: Alois Indra, a CSKP KB elnökségének póttagja, a Központi Bizottság titkára, aki Megállapodás Szadat és Asszad kozott A két ország katonai együttműködésének megerősítéséről született csütörtökön megállapodás a Kairóban tárgyaló egyiptomi és szíriai delegáció között. Hafez Asszad, Szíria új miniszterelnöke csütörtökön délután érkezeti az egyiptomi fővárosba. Az este folyamán Husszein Fel-Safei és AU Szabri EAK-alelnökök jelenlétében másfél órás eszmecserét tartott Anvar Szadat köztársasági elnökkel. A szűk körű tanácskozást követően a két delegáció plenáris ülést tartott. Az ülés további részében a delegációk megvitatták a két ország testvéri kapcsolatai megszilárdításának módozatait. résztvesz az MSZMP kongresszusán, a Budapesten tartózkodó népes csehszlovák újságírócsoportnak adott nyilatkozatában méltatta a magyar kommunisták tanácskozásának jelentőségét. A kongresszus kiemelkedő vonása — mondotta — a magas elméleti színvonal, továbbá a párt fejlődésének és gyakorlati politikájának reális megítélése. Külön kiemelte, hogy az MSZMP egyértelmű internacionalista magatartást tanúsít a nemzetközi kommunista mozgalom kérdéseiben. A lapok változatlanul nagy érdeklődéssel követik nyomon a kongresszus eseményeit. A Rudé Právo, a Mla- da Fronta és a Prace beszámolót ad a kongresszus negyedik napjáról, a CSKP lapja részletesen ismerteti Gáspár Sándor és Aczél György hozzászólását. SZÓFIA: A bolgár sajtó nagy figyelemmel kíséri az MSZMP tizedik kongresszusának menetét. A Trud — a bolgár szak- szervezetek lapja — pénteken főként Gáspár Sándor felszólalását, a magyar szak- szervezeti mozgalom eredményeivel és feladataival kapcsolatos megállapításait idézi hasábjain. A Zemedelszko Zname pedig első sorban a külföldi testvérpártokat képviselő küldöttek megnyilatkozásainak ad helyet. „A párt politikájának teljes támogatása” — ezt a címet adta pénteki beszámolójának a BKP lapja, jelezve, hogy az MSZMP kongresszusának eseményei a Központi Bizottság és a párttagság teljes egységét demonstrálják. BELGRAD: Az MSZMP nagyszámú felszólalói „támogatták a párt eddigi politikáját és annak vezetését, sok példát hoztak fel a gazdasági reform sikeres megvalósításáról és kiálltak azoknak a dokumentumoknak a programot tartalmazó része mellett, amelyeket a Központi Bizottság a kongresszus elé terjesztett” — állapítja meg pénteki számában a belgrádi Politika, kiemelve azoknak a beszédeknek a jelentőségét, amelyeket a párt Politikai Bizottságának tagjai tartottak. A Zágrábban megjelenő Vjesnik azt emeli ki, hogy a kongresszuson „nyíltan tárgyalnak a szocialista demokrácia továbbfejlesztéséről, mint a szocialista társadalom teljes felépítéséért folyó harc feltételéről”. VARSÓ: Waclaw Urbanik, a Try- buna Ludu tudósítója első oldalon kezdődő budapesti jelentésében rámutat, hogy „a tanácskozás negyedik napján átfogó vita folyt különböző nemzetközi, ideológiai, gazdasági, szociális és kulturális kérdésekről”. A pénteki varsói lapok ismertetik Komócsin Zoltán, Gáspár Sándor, Fehér Lajos és Pullai Árpád felszólalását. A Trybuna Ludu külön anyagként „A magyar külpolitika alapja: egység a szocialista országokkal” címmel bő részleteket idézett Komócsin Zoltán beszédéből. „A kongresszus negyedik napján — írja első oldalas jelentésében a Zycie War- szawy különtudósítója — Gáspár Sándor beszéde vonta magára a figyelmet. Az érdeklődés abból adódott, hogy az utóbbi években gyorsan nőtt a magyar szakszervezetek társadalmi szerepe, ereje és jelentősége”. BUKAREST: A román lapok továbbra is beszámolnak az MSZMP kongresszusának legfontosabb eseményeiről. A pénteki tudósítások közlik, hogy a kongresszusi vitában felszólalt Gáspár Sándor, Fehér Lajos, Aczél György, Pullai Árpád. A Scinteia, a Romania Libera, a Munca teljes terjedelemben közlik az RKP delegáció vezetőjének, Paul Ni- culescu-Mizilnek a felszólalását. Lemondott Miljanics Dr. Nikola Miljanics hivatalosan is benyújtotta lemondását a jugoszláv kormány elnökhelyettesi posztjáról a Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés elnökének. „Lemondásom oka az, hogy nem értek egyet Mitja Ribicsics elvtárssal, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökével, az ország gazdaságának megszilárdítása céljából szükséges intézkedések végrehajtásának sorrendjében” — közölte Miljanics, s hozzátette, a kormány által hivatalosan képviselt sorrend „olyan következményeket von maga után, amelyekért nem vagyok hajlandó személyesen vállalni a felelősséget, annál is inkább, mert én irányítottam a megszilárdítás! program tervezetének kidolgozását”. Líbia igent mondott Szíria csatlakozási kérelmére Pénteken hajnalban összeült a Líbiai Forradalmi Parancsnoki Tanács és jóváhagyta Szíria csatlakozási kérését az EAK, Szudán és Líbia tervezett államszövetségéhez. A tanács ülése előtt Kadhafi ezredes telefonon érintkezésbe lépett a Kairóban időző Asszad szíriai miniszterelnökkel, illetve Anvar Szadat egyiptomi és Nimeri szudáni elnökkel. A Mena hírügynökség értesülése szerint Asszad tábornok a Bajram-ünnepek után Tripoliba utazik. Tiltakozás A Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumának szóvivője tiltakozást jelentett be a nyugatnémet CDU—CSU parlamenti frakció november 30-ra és december 1-re tervezett nyugat-berlini tanácskozása ellen. * /