Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-25 / 276. szám
Halmozás Fájdalommal tudatják, liogy szeretett édesanyánk, nagyanyánk, dédanyánk, ÖZV. APPELCHOFFER JOZóEFNE született Jung Gizella 73 éves korában elhunyt. Temetése: 1970. ndveniber. 23-én 15 órakor lesz a komlói temetőben. A gyászoló család. Pécs városi Hl. kér. Tanács VB-a megrendültén tudatja, hogy a 63. számú kerületi választó kerület tanácstagja KOVÁCS FERENC elvtárs hosszú betegség után elhunyt. Temetése 1970. november 25-én, ma 16 órakor leöz a központi temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Köszönet Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak a kedves ismerősöknek, akik szeretett halottunk. STENCZER JOZSEFNE tehietésen részt vettek, koszorúk, virágok küldésévé! fájdalmunkat enyhíteni igyekezték. Külön köszönet a gyors- és gépíró iskola tanárainak, hallgatóinak, valamint a 834. sz. bolt dolgozóinak a megjelenésükért. A gyászoló család. Áramszünet — Áramszünet lesz november Uö-án 7—16 óráig Tábor u., Bartók B. u., Alkotmány út, Attila u., Báthori u., Sánc u által határolt területen. (x) — Áramszünet lesz november 30-ig 7—17 óráig Kovács-telep területén. (x) — Áramszünet lesz december 5-ig 7—16.30-ig a Móra F. u., Nyárfa u., Pannónia u.. Galamb u., Szilva u., Egressy u. által határolt területen. (x) — Áramszünet lesz 19—28-lg 7— 16 óráig a Tiborc u.. Mikes K. u., Közép-Makór, Fogaras, Batsányi u.. Kürt u. által határolt területen (x) — Áramszünet tesz 25-én 7—12 óráig Xavér u. és környékén, valamint a Landler Jenő utcában. (x) — A Pécsi Hőszolgáltató Vállalat értesíti á lakosságot, hogy a nyugati ipari gőztávvezetékről a Honvéd Kórházhoz menő gőztávvezetéket véglegesen üzembe helyezte, melynek érintése tilos és életveszélyes. (x) — Üj tánciskola kezdődik december 2-án, szerdán 19 órakor a Vasutas Kultúrotthonban. Vá- rady Antal u. 7/2. Vezeti: Balog. A Pécs—Szekszárdi TÜZÉP Páli értesíti vásárlóit, hogy a PÉCSI 10. SZ. (ALKOTMÁNY U. 75. SZÁM) PÉCSI 2. SZ. (NAGY LAJOS U 9. SZÄM) MOHÁCSI, SIKLÓSI, VILLANYI, SELLYÉI, SÁSDI ÉS KOMLÓI TELEPEI leltározás miatt november 30-tól dceember 3-tg zárva tartanak. GÉPESÍTETT NÖVÉNYVÉDÜSZER ÉS MŰTRÁGYA RAKTÁRUNKBA raktári munkásokat felveszünk BARANYA MEGYEI AGROKER VÁLLALAT PÉCS, MEGYERI ŰT 90. SZÁM. Gép- és Felvonószerelő Váll. a Bcrcmendi Cementmű szerelési munkálataihoz felvesz: LAKATOS, HEGESZTŐ, ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ szakmunkásokat es férfi segédmunkásokat. Jelentkezés uiiuden Heten hétfőtől szerdáig. 8—18 óra között. Siklós, Kossuth tér 2. sz. alatt. GYAKORLOTT gépésztechnikust KÉSÉSÜNK EÉLVCTEtSB, víz-gőz szerelésben jártas, energetikus-vizsgával rendelkezők előnyben. Jelentkezés a Pécsi Bőrgyár személyzeti osztályán. Erősáramú elektrotechnikust tervezői MUNKAKÖRBE FELVESZÜNK. Jelentkezés: „Bérben megegyezünk” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. DUNÁNTÚLI NAPLÓ \i MSiMH Baranya megyei Bizottsága éö a Megyei t'aőáos tápja Főszerkesztő. Boc2 J 'JzneL Szerkeszt őség Pécs Hunyadi ui il lel. 15-3Í2 15*3$. Í1-Ó0. MMil _Belpolitikai rovat: 31-68 Kiadja a Baranya trisgyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal Pécs. Hunyadi út ii Tel. »5-32. 15-33. 81-60. W-Ö0. 60*11- Telex , sz 2320 m£CS! 5ZIKHA NYOMDA Pccs Munkácsy. Minai.v j -* . *•' *7. • /a7?TÓ \1?lies i'zsf 3Cu ráeső n íjra oúuárőiion nálunk, megajándékozzuk! Televíziós készülék vásárlásakor 125 literes és annál nagyobb hűtőgép vásárlásakor Varrógép vásárlásakor ;ö00,— forint érték feletti asztali rádió és lemezjátszó vásárlásakor Mosógép vásárlásakor vásárlási utalványt kap a ÖVETKEZETEK MŰSZAKI BOLTJÁBAN 150,— Ft 150,— Ft 100,— Ft 50,— Ft 50,— Ft értékű Pécsett RÁKÓCZI ŰT 53. Komlón KOSSUTH U. 13. Pécsv áradon KOSSUTH U. 32. OTP-hiíelakció! November 30-tól december 24-ig díjtalan házhoz szállítás! A lakosság igényeinek fokozottabb kielégítése érdekében 1971. JANUAR 1-TÖL méretes férfi és női cipő, konfekció valamint bútor vonatkozásában, szolgáltatási m u n k ákát vállalunk. Megrendelés leadható a Komló, Kossuth Lajos ú. 21. sz. alatti központban. Carbon Könnyűipari V. alias Rtscjérmekek eondozáaat lakásomon vállalom 2—5 eve* korié .Lacika” Jeligére a Bem n. hirdetőt». ________________________ B eter nő mellé, bentlakássai gondozót keresek. Landler u. 17. sz. Vincze. 17 óra után.______________ Egyetemista láhv esténként gyermek felügyeletet vállalná. Telefon: 30-16. Lakásomra beseeitöt keresek 16 hónapos nyertnek mellé. Részletek meebeszélhetek: Kodály 2. út 9. I, cm, 4. alatt ________ G yermekgondozást ..Lakásomon vállalok” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe lakos Külön bejáratú albérleti szobát keresek fürdőszoba hászmáláttal. . .Orvostanhallgató lány” Jeligére á Sallai. u hirdetőbe Elcserélném esrv szoba, összkdttifcrtos. Kolozsvár utcai íöbérletí lakásomat kettő- esetleg másfélszobásra. ..Semmelweis utca környékén’• jeligére a Bem Uteai hlf-detőbe.___________ T akarításért én mosásért szobát . keres harmincéves nő. Megbízható” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Nagyméretű szoba, konv- iiás belvárosi lakásomat, kétszobásra cserélném. — ..KÖzDont” jeligére a Bem utcai hirdetőbe____________ B elvárosi, kétszobás lakásomat elcserélném ,egyszobásra garzon is lehet. ..Fürdőszoba” JellKére a Bem u hirdetőbe, Bttváráfti. kétszobás lakásomat elcserélném 2Va—3 szobásra. Megegyezés” Jeligére a Bein u. hlrdeHárom egyetemista lány. lakást, bérelne ..Fűthető” JellKére a Huavadl úti hirdetőbe_________________ 1 egyetemista lánv albérletet keres. ..Fűtéssel, fürdőszobával” JellKére a Hunyadi, úti .hirdetőbe. . 2 szobába dolgozó vagy ciiák férfi albérlőt felvennék különbéi árat,, fürdőszoba használat. Érdeklődni: szigeti út 46. alatt; Ürámáfosi iVs szoba. PTK. Összkomfortot adok ríécsi vám’ Pécs környéki kisebb házért Jó körJékedés legyen” iellKére a Ballal u. hirdetőbe_____ E lcserélném Szigetvári. 1 szoba összkomfortos ker- tés. családi lakásom pécsi 2 szobásra ..Urán városi 1« lehet” Jeligére a Sallai u hirdetőbe. .____________/ G yermektelen házaspárnak különálló bútorozott szoba december 1-re kiadó. Pécs m kér.. ürögj út 53 h._____________ E lcserélném bécsi 2 szoba. éléskamra pince, nyári jébnvhás. 2 kertes, főbérleti lakásom kazár- mistónvire. Cím: (Pécs. Felteftbadülás útja 18.___ K örponti fűtéséé, különbe- iáratú albérleti szobát keresek esrvétemiáta fiam részére közéi az úl egyetemhez. december 1-re. ..Orvostanhallgató” Jeligére a SaüM u- hirdetőbe Lakást keresek. Társáé-, szövetkezeti vaev öröklakást. Készpénzzel fizetek. ..I. kerület előnyben” Jeligére a Sallai u hirdetőbe______________________ K ülön bejáratú szoba, fürdőszoba. konyha használatiéi. házasöárnak kiadó i eév év e’őrefizétéssel érefc- j lég fél év Is lőhet. ürán- I város. Endre** György, u. i 9. V. em 2.a. Érdeklod- I -H 15 «’.-ától Kétszobás, konyháé és 8 , Régiseket. frakkot, cilln- . külön helyiségből álló ház dort. kemény ka lapot, ezüst- . 750 négyszögöl területtel, pénzt magas áron veszünk. I Bélavár községben haiá- József u. 42 Vasas Pál. j szafci lehetőség van elcse- | rélném pécsire megegyezés szerint Érdeklődni: „ sss. svt M“vir- mmm Dolgozókat felveszünk Ba Latonf enyvesen 190 n-öl gyümölcsös, szőlős öt. helyiséges hétvégi faliázzal. olcsón eladó. U.i kBkocsit beszámítok. Nagykanizsa. Attila u. 41. Buzásl látván _______________________ E g» szoba összkomfortos. garázsos házrész azonnal, beköltözhetően eladó. Orsó l_va^Jitca_52^7.__________ B .-Fenyveéalaó vasútállomás és vízhez közel 200 négyszögöl telek vételéhez 35 000 Ft-tál társat keres. Cím: Hajnal. Kaposvár. Laktanya u. 4 (Fiú kollégium)_________.___ K isméretű szövetkezeti lakást átvennék. ..Árajánlat” jeligére a Sallai u. hirdetőbe, _________ L akásépítés céljára megfelelő telket, keresek. Engels út. esetleg Bártfa u. környékén. ..Komolv vevő” Jeligére a Sállal tt. hirdetőbe. _______________ E ladd égy új családi ház. 400 négyszögöl telekkel, gazdasági épülettel. Megtekinthető mindennap. — Kocsit beszámítok. Hornya k László Bár Árpád U 33 tásaitsjftitös SZÍNES. NAGY ÁRJEGYZÉKÜNK ól kiadása megjelent kérésére díjmentesen mezküldlükl RÚZSÁÉ: Hatszár fajta újdonság! Ezüstfenyők VI- rághagymák Díszcserjék Szállító? oostan Szálkái kertészet. Budapest VI. Népköztársaság útja 8 Tizhetes malacok eladók. KbvácsteléP Liliom u. 12. Öntöttvas radiátor 100 horda éladó. Igpác u. li.. délután megtekinthető. Szenlöaknú* garázs kiadó n Via U 33 ____________ Hármaswckrcntek hálók. garnitúrák. rekftniieh. hcYcröb. kombiüáHüzefercnjek. eejéb rréo bútorok olcsón vá«árolhatók. Mártírok o. 16. HZ. Gáztűzhelyei vennék palackkal. ..3000” Jeligére a Ballal, ti. hirdetőbe. ELADÓ új állapotban Me- kalor luxuk olajkályha csövekkel. 3000-ért. Kis- rókus ü. 18. udvarban, hátul _________________- - • l rhabonda 11—13 évesnek Jó állapotban eladó. Pécs, | 111 kér. Hóvirág u. 31. j Eladó eerv mosógép, len .. ' . m ?: alté. 4 darab használt de még használható Trabant külső gumi eladó Toibuhin út 71L_____________________ K eveset használt Trabant eladó. ..Részletre is” Jeligére a Bem utcai hirdetőbb_______________________ Z astava 750-es eladó. Ár: 30 000 Pt. Érdeklődni mindennap du. 2-től. Felső- vámhár, u. 38. Gylmesl 23 ezret futott Rehaült 10-es eladó Márciusig | garázs van. egész náo , meg tekinthető. Fürst Sán- ; dór u 7/A. II. lépcsőház. I. 3. _______________________ j F IAT 850-es Limousinhoz I dugattyú gyűrűkkel, első : fúrási méretben eladó, j Komló Kazinc.v u. 8. I Radual._________.___________ j G arázst bérelnék a Szigeti úton vaév Honvéd ut- : cában Bíró Jáhds. Szigeti 1 út 10/B III__em. E ladó ió állapotban levő I Slmca 1300-as személy- gépkocsi. fizetési köh.v- nyítéssel. ..Slmca” Jfeligé- . re a Sallai u. hirdetőbe. ÓNJÁRÓ SZALAGÉI) KÉSZ. 80 ctm nyomtávú, négyüteműi. benzines. i> ;n3/ óra teljesít mén i.yeJ, 1102-eo. karambolos Skoda. felújított motorral eladó. Karán Dezső. Bogádmlnd szent. 60l-ea Trabant úl motorrá: ma:ümália üzemű ál- i laootban eladó. Megtekint- I hető- Széchenyi tér 2. II. I em. 3 sz alátt. __________| C Z-s rendszámú 601-es i Trabant 15 000 km-réi eladó. Harkápv. Kossuth L. ! u -33. Jankovlcs Béla.___ M oszkvics 412-es. decom- : béri kiutalást átadok Kzín- váJasztással. Ajánlatot: Márton Sándor Dombóvár', i Rákóczi ú, 73/6. ! Garázst átvennék. Xthínav | u. környékén” ielígére a i Sallai u. hirdetőbe. SkÓdá szétszedve. 860* j 16-os úl gumiköpeny eladó, i Bálint. Káráazi_állomás^ e ladó. Pécs Ül. kér., j Mecsekalia állomás. (Pel- lérdi elágazó) Palov 1st- ; ván________________________ j C S-« rendszámú Trabant ; eladó 46 000 Ft. t>r. Nagy. Pécs Szamuely u. 3. Te lefon; l6-4o 911 délután 5 órától. mellék. csiokefüegönv. Já 12.. földszint IKARUS 30-as lidíszii » Magyai i-osl« Elötizetneifi a nélyi üóSianivataloknái es- . <.e2UcsitÖltnél •nőHietesi llj egy »"ínapr» 20— tortát Udszszáni: 25 054. ingatlan I Bétöjtöthelden házrész í t iwóbás 4 mellélÜTClvl- sééékkel eladó. Pécs Ű 62.__ K esztyű írár környékén kis családi ház beköltőz- hétőén éladó Komoly érdeklődést r Szilágyi De- zső u, 27-ben várjuk. Eladó Görcsöny Dózsa j > György u. 28 sz. lxáz 'T‘\,'',álk>dásrn alkalmas te- ’ékkel érdeklődni hely- | I Z kb ősziburackós. harká- ! I rtvi út mellett, megosztva I I bt eladó. Csend v 4. 1 Telefon: 44-47 1 KÁLYHÁK. televíziók rádiók, konyhsbú- I tor. hálóbátor, modern lakószobák. rekaniiék. 1 heverők. mosöréoék. j sextanok kedvezménye- ! wen vásárolhatók j Molnárait Felsó ri mb ax v. S. í*lt)JtíÓTT AUTÓBUSZ eladó Ár metrervesóB fiasrinfc. Érdekűdül: PÉCSI BORGT AK. génkocsielőaáónáL TELEFON? 11-62/149. Fianinó konyhabútor fehér zománco* tűzhely, fe- hér hármassxekrény eladó. 1 Sánc u. 1/1. n. 33. Vadonatúj. 140 em-66 fürdőkád eladó. Kertváros. J Lőtér n 25. rerzsabonda oCelott titán- i zatú bunda, kétszemélyes 1 rekamié Kalor-kályha. i vegyes iaüán zsebmastnetofon eladó Rákóczi út 13%.. földszint bál Nórunbsr 22-én (» 30 ár»- kor Mohácsról Péc&re érkező vonaton felejtettem sötétbarna bőrtokban levő Sokol zsebrádiómat. Kérem a becsületes meetalá- lot Juttassa el jut?, lom éllenébfcn. Pécs. József A. u. 8/a.. földszint 2 címre. SZOBA MELEGÍTÉSRE rUtanyhösugirxó rendelhető. Jókai u. 5. h*. Irodagépek, varrókon kávéföáő, NDK vasaló, borotva Javítás. Nagyméretű női télika bá- tok: külföldi ssilrlfe t>er- zSáfeáUwral és dram> bün- dabéléses és esrvéb ruha- rtfeműk eladók. .Sááó” iel- Írére a Sallai u hirdetőbe ....... ................. F orrá-xótckr.é <naarv> fali . srekrénv tükörrel, veranda i ablakok 200 kc-o* tizedes- ; mórié", férfibunda -kabát ■: köséDtermetre. eladó. Sör- ház utca Í4. _____________| T elevízió-. rád>ó~. mosásén-. éenttifuffá- éa porssivóJáTÍtás. Házhoz nw*yünb. TeL: 43-38. tó-M- ________ V askerítés earázökatn) ké_ á’.ítését vállalóm. ..December” ielieére a Sallai u. hirdetőbe Ve ír ve «kereskedő* betesrséc miatt átadó. VeKVOskeres- kedés” ielicére % Sallai u. hirdetőbe. ____ 1 darab 8 hónaooa vemhes : tehén ! darab öszó el- í adó Mánf». 123. m. 1 Kertvárosba szántó bérbeadó. Bővebbet: Póce. Ady Enáro n. la. TAKARÍTÓNŐT OHZtOll műszakra és ’ iiyügdíjas kazánfűtőt felveszünk. Jelentkezés: Hunyadi út 11. Gondnoknál. (—) KÉZBESÍTŐ, takarító iskolasc- gédet, állandó munkára alkalmazunk. Jelentkezés: Széchenyi Gimnázium Gazdasági Hivatalában, Kossuth L. u. 44. (3554) PÁLYÁZATOT hirdetünk Üzemgazdasági osztály vézelői állásra, nagykanizsai munkahelyre. Közgazdasági egyetemi végzettség szükséges. Lakást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán, DÉDASZ V., Pécs, Rákóczi út 73/b. (1953) GYORS- ÉS GÉPlRO.NÖt, lakatos és észíergályós szakmunkásokat, továbbá segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Sopiana Gépgyár személyzeti osztályán, Pécs, Szalay A. u. 8. sz. (1954) AZONNALI belépéssel keresünk fűtőt és konyhalányt. Szt. István téri Általános Iskola, Szt. István tér, 8—10. (1955) HÁLÓZATSZERELŐNEK fiatal elektrotechnikusokat felveszünk. Jelentkezés: DÉDASZ Személyzeti Osztálya. Pécs, Rákóczi ut 73 b. (1894) TAKARÍTÓNŐT sürgősen felveszünk. Jelentkezés: Bem u. 22. Munkaügy. (1945) FIATAL Nö dolgozókat, érettségi nélkül „HOLLERITH” lyukasztói muhkákörbé felveszünk. Jelentkezés: DÉDASZ Személyzeti Osztálya. Pécs, Rákóczi út 73/b. (1947) KONYHAI és takarítói munkára női munkaerőket keres a Nádor Szálloda. (1949) BORPAEACKOZONKHOZ éjjeliőrt, 12 órás foglalkoztatásra keresünk. Batthyány u. 2. (1950) A KOMLÓI Víz- és Csatornamű változó munkahelyre ív- és lánghegesztőt valamint segédmunkásokat felvesz. Jelfeutkezés a vállalat központjában, Komló, Kossuth L. u. 9. sz. alatt. (167111) KONTIROZO és leíró könyvelőt azonnal felvesz a Garéi „Béke” MTSZ. Fizetés megegyezés szerint. Jélentkezés a főkönyvelőnél. (1946) GÉPKOCSIVEZETŐKET felveszünk. MÉH Vállalat, Pécs, Doktor S. U. 14. sz. (1939) ADMINISZTRÁTORT értékesítő pincészetünkhöz felveszünk. Irányi D. tér 6. (1937) LAKATOS és vízvczetékszerelót felvételre keres a Pécsi Sütőipari Vállalat. Jelentkezés TMK részlegnél. Könyök u. 2. (1908) NŐI segédmunkásokat felvételre keres a Pécsi Sütőipari Vállalat. Zsolnay V. u. 61. (1909) A BÁBOLNÁI Állami Gazdaság felvesz villanyszerelő szakmunkásokat, valamint erősáramú . karbantartásban jártas technikusokat művezetői munkakörbe. Jélentkezés rövid önéletrajzzal levélben november 30-ig. Cím: Személyzeti osztály, Bábolna. Állami Gazdaság. (2603) MAGYÁR Pamútipar, Bp. IV. kér. Üjpest, Erkel u. 30. felvesz szakképzett szövőnőket, fonókat továbbá lányokat 15 éves kortól betanulónak. (1781) TAKARÍTÓNŐT irodatakarításra felveszünk. Építőipari Szállítási Vállalat 2. sz. Üzemegység VII. Kirendeltsége, Pécs, Megyeri út 72. (vasút alatt). (Í41) ÉPÍTÉSZTECHNIKUST műszaki ellenőri munkakörbe azonnal alkalmazunk, lehet kezdő is. Postaigazgatóság, n. em. 18. (737) KÓRÉLETTANI Intézet 4 órás takarítónői állásra nyugdíjast felvesz. Jelentkezés de. 10—12-ig. Szigeti u. 50. (745) VIZVEZETÉKSZERELÖKET, éitiszerelőket, kőműveseket, női és férfi segédmunkásokat, villámot» gépkezelőket, szivattyúkezelőket külső munkahelyekre, ásó segédmunkásokat, kazánfűtőt (alacsony nyomás) bálózatvizsgá- lókat, vízóra-leolvasó fiúkat, valamint éjjeliőröket felveszünk. Vízmüvek, Zólyom u. 2. (736) GAZDASÁGI vezetőt és 4 órás adrtiiniszlrátört, mégfelelő képesítéssel félvészürik. Érdeklődni ; 15—17 óra között. Kollégium, j Bajcsy Za» u. 8. (721) LOIíAJTOKAT (kocsisokat) felveszünk. Építőipari Szállítási Vállalat 2. sz. Üzemegység VII. kirendeltsége. Pécs, Megyeri út 72. (Vasút alatt.) (727) FELVESZÜNK férfi bclanitott és segédmunkásokat. Pécsi Faipari KTSZ, Pécs, Rózsa F. ti, | 20/1. (Bejárat a Zólyom u. ffelől.) (196180) KÖZÉPFOKÚ vcgyészteehniku- I si képzettséggel cs gyakorlattal | rendelkező női dolgozót labora- tőHűlni munkára felvesz a Pécsi j Bőrgyár. Jelentkezes a szemcly- I zetl osztályon. (196181) NYUGDÍJASOKAT éjjeliőrnek ! felvételre keresünk. Pécsi Építőipari Szövetkezet. Pécs, Salfai m* 11. (196183) A PÉCS! ORVOSTUDOMÁNYI Egyetem szivattyúk javításában gyakorlott, liegesztővlzsgával rendelkező karbantartó lakatost és vizsgázott kazánfűtőket felvesz. 1 Jelentkezés Pécs, Honvéd u. 5. Munkaügy. Félfogadás 8—11 között. (196000) ! PÉCSI BIITONARLGVAK pécsi telepére akkumulátortöltőt, hőközpont-kezelőt, autó-motorszerelőt, éjjeliőrt, valamint nyugdíjas j asztalost alkalmaz. Jelentkezés a I telepvezetőnél. Pécs, Bolgár Nép- . hadsereg u. 10. (196252) KÖZGAZDASÁG! technikumot I végzett, fiatal kezdő férfi mun- 1 kaerőt keres a baksai Ezüstka- j lász Mg. Tsz. könyvelői munka- I körbe. Jelentkezés személyesen a tsz központi Irodánál. (196187) I VOLÁN 12. sz. Vállalat darabáru fuvarozási telepe felvesz gépkocsin végzendő fizikai munkára árúkezelőket és darabárus i vasúti gyüjtökocsik ki- cs berakásához fizikai munkásokat. Jélentkezés: Rózsa Ferenc u. 19. (196188) A PÉCSI DOHÁNYGYÁR felvételre keres géplakatos szakmunkásokat cs női segédmunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (196290) A SZÖVETKEZETEK BARANYA MEGYEI ÉRTÉKESÍTŐ KÖZPONTJA vegyesfelvásárlási és értékesítési osztályára egy fő agrármérnök számára felvételt hirdet. Feltétel: 3 éves Szakmai gyakorlat, takarmánygazdálkodásban való jártasság. áruforgalmi ismeret. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés önéletrajzzal a vállalat személyzeti osztályánál írásban. Jelentkezési határidő: 1970. rto- i vember 30-ig. (196189) i A PÉCSI Állatorvosi Rendelőintézet állatokhoz értő ápolót keres. 1970. dcc. 1-i felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés : Pécs, Megyeri út 48. sz. alatt, hétköznap 8—12 óráig. B. m. Állategészségügyi Állomás, Pécs. (196327) FELSZABADULÁS úti telepünkre változó munkahelyre, segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Munkaügyi Osztályon, Pécs* Felszabadulás u. 107. sz. (196192) l'OGANYI „Tavasz” Mg. Tsz. felvételre keres autóvillamossági szakmunkást. Érdeklődni: Tapol- czai László, Pécs, Garai u. 32. délután 5 óra után. (196281) VILLANYSZERELŐT ügyeletes munkakörbe és 1 férfi segéd- ! munkást gépkocsiszerelő mellé | felveszünk. Jelentkezés: Patyolat Mosoda V., Pécs, Tüzér u. 13. TMK-csoportvezetőnél. (196113) NŐT dolgozókat raktári munkára felveszünk. MÉH-telcp, Pécs, Gomba u. 4. (Hőerőmű mellett). (196321) GÉPKOCSIVEZETŐKET felvesz a Postai Gépjármű Szállítási üzem. Jelentkezni Pécs, Diósi u- 5L, garázsvezetőucl lehet. (196091) A BÚKKÖSÜI Állami Gazdaság oroszlói üzemegysége sertésgon- dozó esáládot vesz fel. (Legalább 3 főt.) p’elvétel esetén 2 szoba összkomfortos lakást biztosítunk. Bérezés a kollektív szerződés szerint. (196171) PAPIRSZAKMABAN járta« munkaerőt, esetleg papfrszakos nyugdíjasokat keres árurevizöri munkakörbe a „PIÉRT” Kereskedelmi Vállalat 15. Icrakata, Pécs, Pcrczel u. 2. (196112)