Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-24 / 275. szám
2 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1910. november 24. Megkezdődött a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa Leonyid Brezsnyev és Kádár János A pártkongresszus vihígvissshangjáhól Moszkva : (Folytatás az 1. oldalról) (A kongresszus n'ma felállással adózott emléküknek.) Fock Jenő ezután így folytatta: — Pártunk X. kongresszusának megnyitásakor nagy szeretettel és megbecsüléssel köszöntőm a küldött és meghívott elvtársakat, valamint pártonkívüli barátainkat. Üdvözlöm pártunk tagjait, akik odaadóan és önzetlenül fáradoznak népünk szocialista jövőjének megteremtésén. Engedjék meg. hogy valamennyiünk nevében tisztelettel köszöntsem a kongresszusi munkaverseny sikereiben részes százezreket, üdvözlöm hazánk dolgozó népét, a munkások, parasztok, értelmiségiek millióit, akik szorgalmas munkát végeztek szocialista hazánk felépítéséért. A szocialista országok kommunista és munkáspártjai és az európai testvérpárt- jaink, elfogadva Központi Bizottságunk meghívását, képviseltetik magukat pártunk kongresszusán. Valamennyiünk nevében forró elvtársi szeretettel köszöntőm testvérpártjaink küldöttségeit. Forró szeretettel köszöntőm: — A Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Leonyid lljics Brezsnyev elvtárssal, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárával. Engedjék meg, hogy egyúttal pártunk és népünk nevében őszinte szívvel gratuláljunk a Szovjetunió legújabb tudományos sikeréhez, a Holdjáró—1 programjának megvalósításához. Forró szeretettel üdvözlöm: — a Vietnami Dolgozók Pártjának küldöttségét, élén Hoang Van Hoan elvtárssal, a Politikai Bizottság tágjánál; — a Lengyel Egyesült Munkáspárt küldöttségét, élén Wladyslaw Gomulka elvtárssal, a Központi Bizottság első titkárával; — Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Gustáv Husák elvtárssal, a Központi Bizottság első titkárával; — a Bolgár Kommunista Párt küldöttségét, élén Tódor Zsivkov elvtárssal, a Központi Bizottság első titkárával; — Ausztria Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Walter Wachs elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával, a Központi Bizottság titkárával; — a Belga Kommunista Párt küldöttségét, élén Albert de Coninck elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával, a Központi Bizottság titkárával; — a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának küldöttségét, élén Andreass Fanlisz elvtárssal, a Központi Bizottság főtitkárhelyettesével; — a Dán Kommunista Párt küldöttségét, élén Iván Hansen elvtárssal, a Központi Bizottság tagjával; — a Finn Kommunista Párt küldöttségét, élén Taisto Sinisalo elvtárssal, a Finn Kommunista Párt alelnökével; — a Francia Kommunista Párt küldöttségét, élén Francois Billoux e'vtárssal, a Politikai Bizottság tagjával; — a Görög Kommunista Párt küldöttségét, élén Kosztasz Kolijannisz elvtárssal, a Központi Bizottság első titkárával; — Írország Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Michael O, Riordan elvtárssal, a párt főtitkárával; — a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének küldöttségét, élén Kiró Gligorov elvtárssal, az Elnökség Végrehajtó Irodájának tagjával; — a Koreai Munkapárt küldöttségét, élén Han Ik Szu elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával, a Központi Bizottság titkárával; — a Kubai Kommunista Párt küldöttségét, élén Fabio Grobart elvtárssal, a Központi Bizottság tagjával; — a Luxemburgi Kommunista Párt küldöttségét, élén Dominique Urbany elvtárssal, a párt elnökével; — a Mongol Népi Forradalmi Párt küldöttségét, élén Niamin Zsagvaral elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával, a Központi Bizottság titkárával, — Nagy-Britannia Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Bert Pearce elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával; — Németország Kommunista Partjának küldöttségét. élén Max Reimann elvtárssal, a Központi Bizottság első titkárával; — a Német Kommunista Párt küldöttségét, élén Herbert Mies elvtárssal, a párt alelnökével; — a Német Szocialista Egységpárt küldöttségét, élén Friedrich Ebert elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával; — a Norvég Kommunista Párt küldöttségét, élén Lei) Hammerstad elvtárssal, a titkárság tagjával; — a Nyugat-Berlini Szocialista Egységpárt küldöttségét, élén Hans Mahle elvtárssal, a pártelnökség irodájának tagjával; — az Olasz Kommunista Párt küldöttségét, élén Agos- tino Novzlla elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával; — a Portugál Kommunista Párt küldöttségét, élén Josc Vitoriano elvtárssal, a Központi Bizottság titkárságának tagjával; — a Román Kommunista Párt küldöttségét, élén Paul Niculecu-Mizil elvtárssal, a Központi Bizottság Végrehajtó Bizottsága és állandó elnökség tagja, a Központi Bizottság titkárával; — a Spanyol Kommunista Párt küldöttségét, élén Ignacio Gallego elvtárssal, a Végrehajtó Bizottság és a Titkárság tagjával; — San-Marino Kommunista Párt küldöttségét, élén Vincenzo Bedini elvtárssal, a Központi Bizottság tagjával; — a Svájci Munkapárt küldöttségét, élén Jakob Lechleiter elvtárssal, a párt titkárával; — Svédország Baloldali Pártja — kommunisták küldöttségét, élén Gunvor Ryding elvtársnővel, a Politikai Bizottság tagjával; — a Török Kommunista Párt küldöttségét, élén Yakub Demir elvtárssal, a Központi Bizottság első titkárával. A kongresszus küldöttei hosszantartó nagy tapssal köszöntötték a testvérpártok delegációit. Fock Jenő ezután bejelentette, hogy a X. kongresszus munkabizottságaira vonatkozó javaslatot a Központi Bizottság írásban a küldöttek rendelkzésére bocsátotta. A kongresszus résztvevői a munkabizottságokra előterjesztett javaslat fölött együttesen szavaztak s azt egyhangúlag elfogadták. A X. KONGRESSZUS TITKÁRSÁGA: Vezetője: Biszku Béla. Tagjai: Karakas László, Komócsin Zoltán. Pullai Árpád, Tóth Mátyás. FELLEBBVITELI BIZOTTSÁG: Elnök: Varga Gyula. Tagjai: Ladányi József, Lantos Zoltán, Méhes Lajos, Nagy Józsefné, Sándor József. JELÖLŐ BIZOTTSÁG: Elnök: Németh Károly. Tagjai: dr. Bodnár Ferenc, Brutyó János, Csáki István, Cservenka Ferencné, Egri Gyula, Frank Ferenc, Győri Imre, Havasi Ferenc, Her- czeg Károly. Jedlicska Gyula, Kiss Józsefné, Kovács Antal, Németh Ferenc, Oláh György, Orosz Ferenc, K. Papp József, Pap János, Pataki László, dr. Rapcsák András, dr. Roinány Pál, Ruzsics Ibolya. Tárcsái Tibor, Vándor László, Veres József. SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG• Vezetője: Nemes Dezső. Tagjai: Aczél György, Borbély Sándor, Dimény Imre, dr. Kurucz Imre, Nagy Ri- chárd, Nemeslaki Tivadar, Nyers Rezső, Péter János, Pullai Árpád. Rapai Gyula. MANDATUMVIZSGALÓ BIZOTTSÁG: Elnöke: dr. Molnár Frigyes. Tagjai: Balázs Sándorné, Bódi Imre, Jankovits Nándor, Martin János, ifj. Nagy Gyuláné, Pálinkó Sándorné, Tóth Istvánná, Varga Ferenc. SZ A V AZ ÁTSZEDŐ BIZOTTSÁG: Elnöke: Somoskői Gábor. Tagjai: Burgert Róbert, Fekete Lászlóné, Jakab Sándor, Király Ferenc, Kovács László, Neubauer József, Schmidt Istvánná, Varga Sándorné. Bejelentette Fock Jenő, hogy a Központi Bizottság eljuttatta a küldöttekhez a kongresszus napirendjére és ügyrendjére vonatkozó javaslatot. A kongresszus résztvevői a javaslatot egyhangúlag elfogadták. A X. kongresszus napirendje a következő: 1. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolója. Előadó: Kádár János elvtárs. S. A Központi Ellenőrző Bizottság jelentése. Előadó: Brutyó János elvtárs. 3. A Fellebbviteli Bizottság jelentése. Előadó: Varga Gyula elvtárs. 4. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság tagjainak megválasztása. A kongresszus által jóváhagyott ügyrend szerint az első és a második napirendet együttesen vitatják meg, a harmadik napirendet a kongresszus zárt ülésen tárgyalja. A kongresszus tanácskozásai délelőtt 9 órától 13 óráig, majd 15 órától 19 óráig tartanak. A kongresszus ezután megkezdte az első napirendi pont tárgyalását. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára lépett nagy taps közben a szónoki emelvényre, s mondotta el a Központi Bizottság referátumát. (A Központi Bizottság beszámolója s 3. oldalon kezdődik.) Az MSZMP X. kongresz- szusával, mint a szocialista világ egyik legfontosabb időszerű eseményével foglalkoznak a -szovjet tömegtájékoztató szervek. Így értékelte a magyar kommunisták tanácskozását a televízió híradója, amelyben a szovjet rádió és televízió budapesti külön- tudósítói számoltak be a kongresszusi előkészületekről. A szovjet televízió filmszalagról közvetítette a Leonyid Brezsnyev vezette párt- küldötiség Budapestre érkezését. A hétfő reggel megjelent Pravda első oldalon számol be az SZKP delegációjának nyugati pályaudvari fogadtatásáról. „A lenini úton” című cikkükben Mihajlov és Ogyi- nyec, a Pravda különtudósí- tói rámutatnak: „A magyar kommunisták következetesen, alkotó módon alkalmazzák a marxizmus—leni- nizmus általános törvényszerűségeit a konkrét magyar- országi viszonyokra, állhatatosan harcolnak ü szocialista internacionalizmus elveinek gyakorlati megvalósításáért. Ezzel az MSZMP magasfokú nemzetközi tekintélyt és elismerést vívott ki magának. A népi Magyarország a szocialista közösség hű és megbízható tagja” — írják a szovjet tudósítók. Az Izvesztyija különtudó- sítói „Lelkesítő bizalom” Című cikkükben hangsúlyozzák: az MSZMP a IX. kongresszus óta eltelt időszakban vezető szerepet betöltve irányította a pozitív gazdasági és politikai folyamatokat, a párt volt az. amely felkutatta a bonyolult problémák megoldásának leghatékonyabb módszereit, a párt reagált a legélesebben az élet által felvetett kérdésekre. A moszkvai televízió hétfőn este legnépszerűbb híradásában számolt be az MSZMP X. kongresszusának első napjáról. A képernyőn a szovjet nézők láthatták a kommunisták tanácskozását megnyitó Fock Jenőt, majd Kádár Jánost, amint megtartja az MSZMP KB kongresszusi beszámolóját. Hosszan mutatta a képernyő azt a lelkes ünneplést, amelyben a kongresszusi küldöttek Leonyid Brezsnyevet, a szovjet pártküldöltség vezetőjét részesítették. A szovjet rádió „budapesti panoráma” címmel adott hangképeket a magyar párt- kongresszus munkájáról. A Vecsernyja Moszkva hétfő esti kiadása első oldalas cikkben hangsúlyozza: az MSZMP számszerűen megnövekedve, még erősebben érkezett el a X. kongresszushoz. Varsó: Hétfőn az összes varsói napilap első oldalon, vezető helyen számolt be az MSZMP X. kongresszusa megnyitásának előkészületeiről. Több újság fényképet közölt arról, hogy a Budapestre érkezett Wladyslaw Gomulkát Kádár János üdvözölte. A Trybuna Ludu a múlt hét végétől négy budapesti tudósítást szentéit a kongresszusi előkészületeknek, hétfői számában pedig első oldalán induló anyagként három hasábos címmel jelenítette, hogy „Ma megkezdi tanácskozásait az MSZMP X. kongresszusa” A LEMP KB napilapja részletesen ismertette a párt Központi Bizottságának a X. kongresszus elé terjesztett jelentését, aláhúzta, hogy a „IX. kongresszus óta megerősödött az MSZMP vezető szerepe. Nemzetközi téren az MSZMP megerősítette internacionalista kapcsolatait. B e1g r ád: Jugoszlávia két vezető napilapja, a Borba és a Politika hétfőn terjedelmes cikkekben foglalkozik az MSZMP kongresszusával. A Borba hangoztatja, hogy a magyar kommunisták tanácskozása „várhatóan bá toad tani fogja a gazdasági reform jelenlegi irányvonalát”. Az MSZMP vállalja a teljes felelősséget a társadalom fejlesztéséért, „de évek óta türelmes és állandó erőfeszítéseket tesz, hogy minden társadalmi tényezőt cselekvésre ösztönözzön és lehetőséget adjon számukra, hogy valóban részt vegyenek az ügyek megvitatásában, amelyek a legszélesebb néptömegeket érintik” — írja a Borba. A Politika Kádár János fényképével illusztrált cikkében részletesen ismerteti az MSZMP Központi Bizottságának a kongresszus elé terjesztett írásos beszámolóját, megállapítva, hogy a kongresszus „a feladatok nyugodt áttekintését” fogja elvégezni. Berlin Nyugat-Berlin : Az NSZEP központi lapja, a Neues Deutschland, valamint a Berliner Zeitung hétfői számának első oldalán részletes beszámolót közöl az MSZMP X. korgresszusára érkezett külföldi delegációkról és a kongresszus előkészületeiről. A Neues Deutschland máshelyütt két hasábon ismerteti a Központi Bizottság előzetes jelentését. A lap első oldalán képet közöl az NSZEP küldöttségének budapesti fogadtatásáról. A nyugat-berlini Rias adó hétfő reggeli kommentárjában az MSZMP kongresszusi téziseit ismertette. — A nyugat-berlini Tagea- spiegel vasárnapi számában a lap budapesti különtudó- sítója, Marcel Hahlweg foglalkozott az MSZMP kongresszusával. Hanoi: A Nhan Dán című vietnami lap az MSZMP X. kongresszusát üdvözlő cikkében hangsúlyozza, hogy a vietnami nép őszintén hálás az MSZMP-nek, a magyar kormánynak és népnek az Egyesült Államok agressziója elleni harcban nyújtott támogatásért és segítségért. „Az MSZMP X. kongresz- szusa alkalmából a vietnami kommunisták, a VDK munkásosztálya és népe forró és őszinte üdvözletét küldi a baráti Magyarország kommunistáinak, munkás- osztályának és népének. Sok sikert kívánunk a kongresz- szusnak Erősödjék és fejlődjék Vietnam és Magyarország barátsága és harci szolidaritása” — hangoztatja a cikk. Az elnökségben: (balról) Biszku Béla, Leonyid Brezsnyev, Kádár János és Fock Jenő Baranyai küldöttek a kongresszuson J