Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-19 / 271. szám
6 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1970. november 19. Baranyai kastélyok és udvarházak.., SZENTEGÁT Tanácstalanul állok a szentek között. Szentborbás, Szentdénes, Szenterzsébet, Szentlőrinc és még legalább 10 a „szentes” község Nyugat- Baranyában és Dél-Somogy- ban. Virágh Rózsa „A magyar helységnevek eredete” című, Szegeden 1931-ben megjelent, átfogó és nagyon érdekes könyvében valamennyi eredetéről tájékozódhatom. Szentegátról azonban mitsem tud a könyv. Persze „egát” nevű szent nincs a kalendáriumban ... Szerencsére akad egy baranyai kutató, aki úíbaigazít Szentegát nevének eredetéről. Németh Béla „Szigetvár története” című munkájában hiteles magyarázatát adja a név eredetének. Az Almás patakon valamikor a gátak egész sorát építették — vízimalmok tucatjai működtek a patak mentén. A kastély szomszédságában is elkészült a gát, a vízimalom. Tulajdonosát Szentének hívták (ősi baranyai név) s a malom vidékét is Szente- gátnak nevezték el. Az 1842-i úrbéri térképen azonban az egész területnek még Tüskés a neve. A környék a szabadságharc körüli időkig a Batthyányiak birtokában volt, ezután került a báró Biedermann család tulajdonába. Biedermann Rezsőről maradtak feljegyzések — Szigetváron az egykori polgári iskola és a kórház mecénása. A kastély utolsó báró tulajdonosa ellenálló volt. A németek egyszer elhurcolták, ezért a felszabadulás után is megtarthatott birtokából néhány száz holdat. Vadgalambok rebbennek fel a kápolna oltáráról. Vastag vakolat és üvegcserép hulladék ropog cipőm alatt. Középen a kripta. Az oltár két oldalán kopott diófa padsorok. — Itt ült Imre báró, amikor a misét celebráló pap hozzá ment és kezetcsókolt a példátlanul bőkező adományért. Salamon Béla, a Szerecsen Gyógyszertár vezetője jól ismerte a családot, a A LANTOS KÖLTÖ kastélyt is. ö másként emlékszik. Imre báró a művészetek nagy pártolója volt. A Fészek-klub számára ajánlotta fel a kastélyt, a berendezéseket és a föld egy részét is. A bútorokra rá is ragasztották az apró megkülönböztető cédulát: a Fészek-klub tulajdona. A kápolna, a pesti bazilikához hasonló épület, Napóleon sírhelyének hű mása. Kirschteln bácsi építész munkája. A freskókat Horváth J. Károly pécsi festő, a szobrokat Sidló Ferenc pécsi mester készítette. Horváth Károly alkotása az egykori megyeháza dísztermében régen látható freskó, II. Lajos halála című, Sidló Ferenc nevéhez fűződnek a Széchenyi- téri reliefek. A park — gondolom — a báróék idejében sem lehetett sokkal szebb. Kanadai tölgy, platán, fenyves-liget, tölgy és kókuszfa övezi a rózsákkal díszített, utakkal szabdalt díszkertet. Talán csak annyival különbözik a régitől, hogy sehol nem találom Elza bárónő kutyatemetőjét. Valamikor hat márvány obeliszk jelölte a kedvenc ebek sírját... A kastély sérülései alig látszanak a vakító napfényben. Csak hát a torony! Az új barokk épületből, mint valami vadhajtás kinőtt egy torony. Határfigyelő volt, aztán így maradt. Szörnyű ötlet... A tetőn még eredeti pattintott NAGY GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ ívhegesztőket és segédmunkásokat külső gázcsöhegesztési munkára alkalmazunk. Bérezés megegyezés szerint Jelentkezés: PÉCS, RÁKÓCZI ÜT 56 Munkaügyi osztály. | pala, de a vakolat már erö- ! sen felsebesedett. Legalább I hármmillió kellene a tataro- | záshoz. A gazdaság pedig arra gondol: sok dolgozónknak I nincs lakása, az pedig fontosabb. Ez is igaz. Amúgy is sokat tettek. A kastély egyik szárnyában kultúrközpontot létesítettek. Az egykori lila, rózsaszín és a jó ég tudja milyen szalonokban könyvtár, előadóterem, játékterem kapott helyet. A volt kártya- szobát már csak a faragott, pácolt-diófa mennyezet-borítás jelzi. Alvári Mihály szb-titkár 1943 óta lakik Szentegáton. Itt tanulta a kovács szakmát. Inas éveiből arra emlékszik legszívesebben, amikor Imre báró lejött a műhelybe. Nagyon szeretett barkácsolni. Ók összekentek minden szerszámot — nyakig olajosán tért vissza a kastélyba. Otthonosan kalauzol... — Pedig a felszabadulásig egyszer sem jöhettem a kastélyba. A Draschkovics és Andrássy grófok, József főherceg mellett, mi keresnivalóm lett volna nekem? Aztán számokat mond: 8100 holdon gazdálkodnak, 510 ember talál itt munka- alkalmat. A 15 éves távlati terv szerint a gazdaság itt és Szigetváron alakítja ki központi lakótelepét. A kisebb pusztákon csak annyi ember él majd, amennyi az állatok gondozásához feltétlenül szükséges. Egy, vagy két központi telepen sokkal jobban meg tudják teremteni azokat a körülményeket, amelyek ma már falun is az életforma nélkülözhetetlen elemei. A kastély, a kápolna, a táj sok érdekes eseménynek volt tanúja, amióta Szente molnár vízimalmának kereke nem forog. Az idő kereke azonban még igen. Jó lenne még megmenteni a vidék emlékeiből azokat az értekeket amelyek közül jónéhány máris az enyészeté. Lombosi Jenő APOTE irodalmi Színpadának vendégjátéka Szigetváron Több neves magyar író és költő után a Pécsi Orvostudományi Egyetem Irodalmi Színpada Fernando Arrabal Piknik a csatatéren című egyfelvo- násosával látogatott el a megye legszebb járási könyvtárába. A találkozást esemény- nyé tette az ambiciózus együttes kitűnő előadása, s az a tény, hogy a könyvtárt zsúfolásig megtöltő látogatók első ízben láthattak ún. „abszurd” drámát. Az ismeretlen műfajjal való első találkozás nehézségein jól átsegített a darab antimilitarista vonásait hangsúlyozó rendezés. A Szilárd István vezette társulat minden tagja (Bencze Katalin, Dull Gábor, Huszár András, Kasza Márton, Küro- nya Pál, Németh Péter) felszabadultan komédiázó játékával tudása legjavát adta. Az est második felében Mozsgai Sándor feldolgozásában (Mozsgai Sándor és Küronya Pál előadásában) a pol-beat színvonalas interpretációját élvezhették a nézők. A vendégszereplés —, melynek kezdeményezéséért a Szigetvári Járási Könyvtárt és az orvosegyetemistákat egyaránt csak dicsérni lehet — kötetlen beszélgetéssel, vitával zárult. A tudósító ének legnagyobb magyar művelője: Tinódi Sebestyén, megyénk szülötte. A Baranya megyei Tinódon született, s minden bizonynyal Pécsett végezte iskoláit. Az 1530-as évek végén Török Bálint szigetvári udvarában tűnik fel lantos deákként. Urának török ellenes hadi vállalkozásaiban részt véve egy alkalommal a bal kezén megsebesült. Ettől az időtől kezdve énekszerzóssel foglalkozott. Török Bálint elhurcol- tatása után Tinódi új pártfogók után nézett: 1542-ben Baranyában Istvánffy Imrénél, majd Werbőczy Imrénél tartózkodott. Tinódi Szigetváron irta meg JutJ.it asszony históriáját, majd a Buda veszéséröl és Terek Bálint fogságáról szóló históriás énekét. Később kapcsolatba került Nádasdy Tamással, akinek segítségével sikerült nemességet szereznie és családjával együtt Kassán megtelepednie. 1556. január 30-án halt meg a Sárvárhoz tartozó Sár faluban. Perne- szich György, Nádasdy tiszttartója ekként értesítette urát a halálról: „Tinódi Sebestyén megvetvén már ezt a halandó muzsikál, elment a mennybéliekhez, hogy ott az angyalok között sokkal jobbat tanuljon" Énekszerzői pályáját először a Török család „lanto- sa”-ként kezdte. Az alkalmi szerzőből később hivatásos költő vált, aki ha valahol nevezetes esemény történt, azt mindjárt versbe igyekezett szedni. Az általa szerzett versekhez dallamot is készített, s valamennyi versét lant kíséretével énekelve adta elő. Históriai hitelességgel vitte a híreket, és tájékoztatta a történeti eseményekről a végvárak küzdő népét. Sajnos a három részre szakadt országban politikai pártharcok, vallási villongások, erkölcsi züllés ütötte fel a fejét. A végvárak magyar katonaságával alig törődött valaki. Néha évekig nem kapták meg zsoldjukat, gyakran volt sorsuk a nélkülözés, a nyomor: Szolgáinkat csak hazugsággal tartjuk, Lovainkat zabszalmával hizlaljuk. Tinódi sorsa is eléggé sanyarú. Ez a hegedüsutód vándorlásai közben többet fagyoskodott, mint melegedett. A Budai Ali basa históriájának befejezésében ezt írja: Szerzé nagy búvában, egy hideg szobában. Gyakran fú körmében, mert nincs pénz tarsolyában. A kulcsárokat és udvar- bírákat nem szerette, mert azok „büdös bort adnak Sebők deáknak”, lovától is sajnálják az abrakot. Egyik versében gúnyosan szól sorsáról: Az boros víz nádat terömt orromban, Egészségöt nem ad nekem dolgomban, Kissebbedik gégém az krónikában. Kiért udvarbírák esnek átkomban. Tollát egyetlen nagy cél: a török elleni küzdelem és ezzel az ország egységének visszaállítása érdekében hasznosította. Nemcsak a jelen, a jövő számára is dolgozott, amikor megörökítette a végvári vitézek hősies harcának hiteles történetét. Verseit 1554-ben Cronica címmel nyomtatásban is kiadta. Ennek előszavában nevelői és történetírói célkitűzését hangsúlyozza: „Sokat fáradtam, futostam, tudakoztam, sokat is költöttem. Igazmondó jámbor vitézektől, kik ez dolgokba jelön voltának, erteköztem, sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat be nem írtam, az mi keveset írtam, igazat írtam”. Tinódi verseivel az egész nemzethez szólt, s ezért a reformáció küzdelmeiben nem állt egyik párt mellé sem. Az egymás ellen villon- gó pártcsoportokat inkább a végveszéllyel fenyegető ellenség elleni harcra igyekezett serkentgetni. Gyakran fordult ezért bírálataiban még pártfogói ellen is, ha a köznép érdekeiről volt szó. Hiába sikerült megszereznie élete vége felé a nemességet, ő továbbra is a „nemtelen” szolgák, cselédek érdekeiért küzdött: Innen példát vehettök ti kegyetlenők, Az köznépen ti ne kegyetlenködjetök. Dr. Tóth István PÜ SlWfiSl* : VéCS yj* A JUHÁSZ TJ óva túnt a pásztortúz az * 1 őszi éjszakából? Hova lett Petőfi kedves pásztorképp: Kukorica János, mag a juhász a szamáron, akinek földig ért a lába? A mesebeli csillagokkal együtt olyan messzire tűntek, mint Varuna, a pásztoristen maga. Az öregek egymás után kiállnak a sorból. Velük együtt tűnik el a romantika mesés világa. Nincs mar se suba, se guba. se tilinkó. Nem hal- lik a nóta. hogy: Amoda le gyün egy pejkó, Azon ül tám a számadó — — Adjonisten jó estét bujtárom, Mondja kend, hogy van e valami károm? ,— Nincsen károm, de nem is lössz, Míg a nyája kezemön lössz. Mészáros István 75 éves baranyai öregjuhász szobácskájábán üldögélünk, gondolkodó, emlékező, bodorodo pipafüstben. Pista bácsi növésre sem nagy ember, de nem is akárki, ha az apja nem is volt alispán. Jó vastag ezüstku- pakú tajtékpipájára — ami félig érett csak pirosra — futó lovat faragott a mű- vészkedő pásztorkolléga. Látni ezen a pompás pipán, hogy kizárólag ünnepnapon kerül használatba. A valódi kostökzacskó már nem ilyen rangos — közönséges napokra való, bőrsallangja sincsen. Szlavónia fekete hegyei között született az öreg juhász és már hétéves korában anyátlan árva lett. 16 éves korában lett kisjuhasz Szlavóniában. Az első háború idején (nem vonult be, mert bénaság volt a baloldalában) Somogy megyébe jött át, a lajosházi pusztára. Kilenc esztendeig juhászkodott itten. Mikor Kővágószőlősre került, betöltötte a harmincat. Asz- szony után nézelődött, kellett a jobb kereset. Mi volt a kommenció? A „bennkosz- tos” juhász annyi napot lakott el egy-egy háznál, ahány birkáját góndozta a gazdának. Koszt, kvártély (a jó- szagú istállóban), meg birkánként 50 fillér (a pengős világban) tette ki a fizetséget. A ruhamosás is megvolt. Kétszáz birka után minden hónapban száz pengő. Ja! Naponta egy liter bor is dukált még a juhásznak, erre se kellett hát pénzt kiadni. A ruha viszont annál égetőbb gond lett. De került az is. Elegánsos, fekete nyakra- valóval! — Lehetett menni leánykérőbe. Legutoljára Kisharsanyban működött Mészáros Pista bácsi és most, tíz évi helytállás után mint tsz-nyug- dijas hagyta el az utolsó nyajat. Olyan birka kellett régen, amelyik birta a hideget és beérte kukoricaszárral is. És olyan pásztor. Rideg nyájnak, rideg juhász: Ha latom a förgeteg elejit, begyűröm a süvegem tetejit: Ügy nézem a nagy időt alóla, Még a jég is visszapattan róla. — Juhasz voltam, földön haltam hónapokig, s még jó, ha a juhok szárnyékának a szellös szögletében hálhattam. Beteg voltam? Reggel pálinka, délben bor. Ez volt a gyógyszerem. Ha berúgtam, aludtam rá egyet. Értem kocsmát, bementem. De gondom volt a jószágra! Télen is itatni kellett s minden víz befagyva. Baltával a jeget felvágtam s a lék szélén felhanytam az apróra tört jeget, hogy az állat el ne csússzék rajta. Ha beteg lett valamelyik, magam kúráltam. Gyakran volt, hogy a jószág nem emésztett. B’el- fúvódott, megállt benne a böfögés. Ilyenkor fel kellett ám kötni a gatyát! Az volt a jó, ha ketten voltunk, tudtunk egymásnak segíteni. Egyikünk az egészséges és éppen kérődző állat nyeldek- lőjét markolta meg, a másik meg kanál nyelével kotorta elő pofájából a „kérődzőt”, azt a galacsint, amit a gyomrából szájába öklendezett. Ezt a diónyi gombócot a beteg állat szájába dobtuk s három ilyen galacsinra legtöbbször meg is indult a böfögés a felfúvódott állatban. Így kettesben könnyű volt doktorkodni. De a juhász egymagában nem tudta csinálni ezt a kétemberes manipulációt. Ilyenkor: magad uram! Keserűsót itattam méleg vízben. Utána zsírból, birkaszőrből gyúrt galacsinnal hitettem el a beteggel, hogy saját kérődzőjét böfögte föl s a gépies, egyhangú rágómozdulatok a pacal százretűjét is mozgásba hozták. A többi már köny- nyen ment. A kezelés utáni napon csak felényi eleség s fél vödör víz, de az utána vaio nap mar normális fejadagot kaphatott a beteg jószág. Bevált recept ez. — Fehérség támadt a birka szemén? Atlikasztottam a fülét s ebbe a fúrásba madzagot sodortam saját szőréből. Egy hétig benne hagytam, ha ki nem esett korábban, s ez idó alatt a birka szeme is feltisztult. Meglátszott a birkaszemben az is, ha pacaljaba gyomorszőrféreg furakodott: ilyenkor abban sávos ér jelent meg. A szem kék színeződése a mételyt jelezte. Egészséges jószágnak a piros-erű szem a jellemzője. Nemcsak a franciak tudjak, hogy a tengerparti sós legelőkön porhanyóssá érik a birka húsa, tudták a mieink- is, mire jó a só. Az uradalmakban sózó vályút használtak erre a célra, hadd nyalja az állat. — Sajnálom igen azt a régi világot, a rideg, vándorló ju- hászkodast, amikor fiatal voltam még, a reoma se bántott, s nem ismertem a máma divatos juh-fajtákat: a merinóit, a hazai fésűst, a prekuzt (tudja, azt arhéknek az a nagyon sárgás, finom gyapja van) és a rombuli fajtát, aminek szinte még az orra és a körme is szőrös s szereti, ha a füle közt va- kargatják. De ezt a kedveskedést a puli is igen szereti. Nekem mindig csak pulikutyám volt. Nincsen ahhoz fogható jó barát, meg biztosabb birkavigyázó. Nem tudja ezt igazán, csak a magányos pásztorkodó ... s szinte kinyílik boldog orcáján az emlékezés virága, ahogy el- andalodik e régi ügyeken Pista bácsi. Ahogy az öreg pipából lebben a füst, s az öreg dolgok a füsttel továbbszáll- nak, érzem, hogy Mészáros bátyám ma is vérbeli juhász. Büszke rá, mint valami nemességre, s ha újra kezdhetné, csakis juhász akarna lenni megint. Ha megfőzöm bograncsos ebédem, Egybehijom az összes cselédem — Ügy jóllakok zsíros tarhonyával, Mint a báró tekenyős békával. Baranyai Aurél t Eltűnt pécsi irodalom
