Dunántúli Napló, 1970. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-29 / 254. szám

2 DUN AN TOLI NAPLÓ 1970 október 29. GROMIKO CSÜTÖRTÖKÖN BERLINBE, PÉNTEKEN AZ NSZK-BA LÁTOGAT Gromiko szovjet külügy­miniszter, mint Berlinben hivatalosan bejelentették, az NDK kormányának meghí­vására csütörtökön rövid lá­togatást tesz az NDK főváro­sában. * A nyugatnémet külügymi­nisztérium szóvivője bejelen­tette: Andrej Gromiko szov­jet külügyminiszter pénteken az NSZK-ba látogat és „Frankfurt közelében” talál­kozik Walter Scheel nyugat­német külügyminiszterrel, hogy „két országot kölcsönö­sen érintő kérdésekről” tár­gyaljanak. ♦ BELGRAD: Nicolae Ceausescu, a Román Állam­tanács elnöke Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök meghívására november elején baráti látogatást tesz J ugoszlá viában. ♦ BUKAREST: A Román Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására kedden Bukarestbe érkezett a Francia Kommunista Párt küldöttsége, amelyet René Piquet, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára vezet + DAR ES SALAAM: Tanzá- niában bejelentették, hogy októ­ber 30-án általános választások­ra kerül sor. 5 048 300 szavazó járul az urnákhoz, hogy öt évre | megválassza az ország köztár­sasági elnökét, a nemzetgyűlés százhúsz képviselőjét és 1760 köz- igazgatási körzet tanácstagjait- A választások céljait tekintve, némileg eltérő képet mutat Zan- zibár, ahol a szavazó polgárok csak a köztársasági elnök meg­választására adják le voksukat. Az unió nemzetgyűlésében he- lyetfoglaló zanzibári képviselőket a sziget forradalmi bizottsága nevezi ki. A Tanganyika! Afrikai Nemzeti Unió Nyerere elnököt je­lölte a köztársasági elnöki funk­ció betöltésére. ♦ NEW YORK: Negyedik napja folytatja éhségsztrájk­ját Angela Davis, az Ameri­kai Kommunista Párt tagja, **akit a hatóságok koholt vá­dak alapján vettek őrizetbe. Mint ismeretessé vált, An­gela Davis-t magáncellában, igen rossz körülmények kö­zött tartják fogva. Ügyvédei táviratban tiltakoztak Lind­say New York-i polgármes­ternél a védencükkel szem­ben tanúsított embertelen bánásmód ellen. + OSLO: A Szovjetunió oslói nagykövetségén kedden átnyújtották Ragnar Forbeck lelkész, Lenin-békedíjasnak a V. I. Lenin születése 100. év­fordulója alkalmából kiadott jubileumi emlékérmet. 4 HAMBURG: A nyugatnémet nagyvárosokban szerdán rendfir- sztrájk, helyesebben „félórás fi­gyelmeztető” munkabeszüntetés lesz. A rendőrók, akik fél órán keresztül nem fogadnak telefon­hívást, otthagyják posztjaikat, kiszállnak Járőr-kocsijaikból, — több fizetést és jobb munkakö­rülményeket követelnek. ♦ KAIRO: November 9-re a líbiai Tripoliba összehív­ták az afro-ázsiai népek szolidaritási szervezete ta­nácsának ülését. A napiren­den az Indokínában és az arab világban elkövetett im­perialista agressziók, továb­bá a fejlődő országok gaz- da~'gi problémái szerepel­nek. A- WASHINGTON: Nicolae Ceausescu román államfő kedden este befejezte kétna­pos hivatalos washingtoni látogatását. A Fehér Házban megtartott rövid ünnepségen . William Rogers amerikai külügyminiszter búcsúztatta a román államfőt. Ceausescu kedden este hazaindult az Egyesült Államokból. 4- KAir ö : Tti. Timothy Leary- nek, a hírhedt LSD-prúíétának, aki néhány napja az arab kele­ten „köröz”, az SAK sem adott beutazási engedélyt. Először — mint ismeretes — Libanonból zsúpolták ki, majd ugyanaz lett a sorsa Kairóban is. Most arra vár, hogy valahol másutt bizto­sítsanak számára politikai mene­dékjogot. ♦ PÁRIZS: A francia nem­zetgyűlés kedden este 380 szavazattal 93 ellenében el­fogadta az 1971-re szóló ka­tonai költségvetést. A költ­ségvetés kiadási összege 28 milliárd 872 millió frank. A kiadások jelentős részét a fegyverzet fejlesztésére for­dítják. így a költségvetési összeg 31,8 százalékát irá­nyozták elő nukleáris fegy­verkezésre, 4 százalékkal töb­bet, mint 1970-ben. ♦ BONN: Helmut Schmidt nyugatnémet hadügyminisz­ter szerdán Kanadába repült, hogy részt vegyen a NATO nukleáris tervezőcsoportjá­nak nyolcadik ülésén. 4- HOUSTON: Meghaltak az amerikai sziámi-ikrek, miután a houstoni gyermekkórház orvosai két és félórás műtét során hiába kísérelték meg, hogy szív- és májátültetést hajtsanak végre rajtuk. ♦ SANTIAGO: Frei köz- társasági elnök kinevezte a chilei hadsereg új főparancs­nokát — egyelőre ideiglenes jelleggel. Az új főparancsnok Carlos Prats Gonzales tábor­nok, hadosztályparancsnok. ♦ SANTIAGO: Szerdán reggel a chilei fővárosban, ügyvédje lakásán, letartóz­tatták Roberto Viaux nyu­galmazott tábornokot. A bel­ügyminisztériumban történt kihallgatásakor a tábornok tagadta, hogy része lett vol­na az október 22-1 merény­letben, amely — mint isme­retes — kioltotta René Schneider tábornok, hadse­regfőparancsnok életét 4 MONTEVIDEO: Ismét hslla- ni a tupamarókról: a rendőrség közölte, hogy kedden járőrei fel­tartóztattak egy gépkocsit, amelyben a montevideoi gerillák egy csoportja ült. Tűzharc fej­lődött ki, amelyben egy tupa- maros meghalt, kettő pedig meg­sebesült. ♦ BONN: Walter Scheel nyugatnémet külügyminisz­ter szerdán a Bundestag és a Bundesrat külügyi bizott­ságainak ülésén beszámolt a lengyel—nyugatnémet tárgya­lások állásáról. A miniszter november 2-án a tárgyalások következő szakaszára Varsó­ba utazik. ♦ OTTAWA: Kanada az elkövetkező 12 hónap során 2 millió 665 ezer tonna bú­zát szállít a Kínai Népköz- társaságnak — jelentette be Otto Lang miniszter, a ka­nadai gabonahivatal vezető­je. A két ország közötti most megkötött üzlet a legnagyobb arányú tranzakciók közé szá­mít a kanadai kereskedelem történetében. ♦ COLOMBO: A ceyloni képviselőház törvényjavasla­tot fogadott el arról, hogy fel kell számolni a felsőházat (a szenátust), amelyben a képviselők többsége a volt kormánypárt, az egyesült nemzeti párt tagja. A kép­viselők közül 117 -en meg­szavazták a javaslatot, 16-an ellene szavaztak. Ha a sze­nátorok hat hónapon belül nem hagyják jóvá a törvény- javaslatot, akkor az a brit főkormányzó elé kerül jóvá­hagyásra. Elutazott Budapestről Xuan Thuy Xuan Thuy, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának titkára, állam­miniszter, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság Pá­rizsban tárgyaló küldöttségé­nek vezetője, aki a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány meghívására 5 na­pos hivatalos baráti látoga­tást tett Magyarországon, szerdán délelőtt visszauta­zott Párizsba. A vietnami vendég búcsúz­tatására a Ferihegyi repülő­téren megjelent Péter János külügyminiszter, Erdélyi Ká­roly, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője és Gye- nes András külügyminiszter- helyettes. Gromiko—Heath megbeszélés A brit miniszterelnök elfogadta a szovjet kormány meghívását és Moszkvába látogat Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szerdán dél­előtt a Downing street 10- ben felkereste Edward Heath angol miniszterelnököt, hogy sir Alec Douglas-Home rész­vételével folytassa a külügy­miniszterrel kedden megkez­dett angol—szovjet megbe­széléseket. Gromiko kíséreté­ben volt Mihail Szmirnov- szkij londoni szovjet nagykö­vet is. Heath a megbeszélés befejeztével ebéden látta vendégül Gromikót. Edward Heath brit minisz­terelnök elfogadta a szovjet kormány meghívását, hogy látogasson el Moszkvába. A meghívást Gromiko külügy­miniszter adta át szerdán. A látogatás időpontját diplomá­ciai úton egyeztetik. Heath miniszterelnökkel folytatott tanácskozása és ebédje után Gromiko ismét másfél órán át tárgyalt an­gol kollegájával, sir Alec Douglas-Home-mal. A két mi­niszter ezúttal elsősorban az indokínai helyzetet vitatta meg. Gromiko meghívta szovjetunióbeli látogatásra angol kollegáját, aki a meg­hívást köszönettel elfogadta. A szovjet külügyminiszter csütörtökön utazik el Ang­liából. A% ENSZ-közgyűlés közel-keleti vitájának második napja Az ENSZ-közgyűIés közel- keleti vitájának második nap­ján, kedden elsőnek Joao Augusto de Araujo Castro brazil nagykövet szólalt fel. Javasolta, hogy a Biztonsági Tanács vegye komolyan fon­tolóra egy olyan ad hoc bi­zottság felállítását, amely az érdekelt felek bevonásával „magánjellegű” üléseken fog­lalkozna a közel-keleti prob­lémával. Véleménye szerint ez a megoldás eléggé rugal­mas lenne ahhoz, hogy vala­mennyi érdekelt számára el­fogadható megoldást találjon. Az új bizottság kiegészíthet­né Gunnar Jarring ENSZ- közvetítő munkáját. A brazil küldött hangoztatta, hogy javaslata nem lehet hivatalos jellegű, minthogy ilyen bi­zottság felállítása a Biztonsá­gi Tanács hatáskörébe tarto­zik, de a közgyűlés megfelelő javaslatot tehetne a Bizton­sági Tanácsnak. A javaslat a nagykövet szerint nem jelent alternatív megoldást a Biz­tonsági Tanács emlékezetes 1967. novemberi határozatá­Koleramegelőző intézkedések Jugos/ táviéban Jugoszláviában is mind erőteljesebb intézkedéseket vezetnek be a kolerajárvány veszélyének elhárítására. Ju­goszlávia több vidékén — ahová az elmúlt napokban többen érkeztek Törökország­ból — megkezdték a lakos­ság tömeges beoltását. Meg­szigorították az élelmiszerek, az üzletek, a vendéglők és más nyilvános helyiségek egészségügyi ellenőrzését. Jugoszlávia a megelőző in­tézkedések terén a legszoro­sabban együttműködik a bol­gár és a görög hatóságokkal. Az országban a mai napig egyetlen kolera-eset sem fordult elő. Magyarországot is beválasztották az ENSZ gazdasági és szociális tanácsába Az ENSZ közgyűlése keddi plenáris ülésén kilenc új ta­got választott Argentina, Bulgária, Csád, India, Íror­szág, Japán, Brazzaville- Kongó, az Egyesült Államok és Felső-Volta helyébe, ame­lyek megbízatása ez év végé­vel lejár. A titkos szavazás eredményeképpen a gazda­sági és szociális tanács új tagjai lettek: a Malgas Köz­társaság 109, a Niger Köz­társaság 108, Magyarország és Malaysia 106, Libanon 105, Űj-Zéland 100. Haiti 95 szavazattal. Újraválasztották a tanács tagjává Brazzaville- Kongót 106 és az Egyesült Államokat 95 szavazattal. Az ENSZ alapokmánya áz ilyen újraválasztásra módot ad. Az új tagok megbízatása 1971. január l-ével kezdődik és háróm évre szól. így január 1-től a most felvett tagokon kívül á gaz­dasági és szociális tanács tagjai a következők lesznek: Indonézia, Jamaica, Nor­végia, Pakisztán, Szudán, a Szóvjetunió, Nagy-Britannia, Uruguay és Jugoszlávia (megbízatásuk 1971 végén jár le), Brazília, Ceylon, Franciaország, Ghana, Gö­rögország, Olaszország, Ke­nya, Peru és Tunézia (meg­bízatásuk 1972 végén Jár le). val szemben, amely a közel- keleti békés rendezés irány­vonalait megszabta. Umit Haluk Bayulken tö­rök küldött felszólalásában hagoztatta, hogy a közgyű­lésnek újból le kell szögez­nie a konfliktusok békés ren­dezésének elvét. A közel- keleti tűzszünet november 5- én túli meghosszabbítását is javasolnia kell a közgyűlés­nek. Jarring augusztusban megszakadt közvetítő tárgya­lásait azonnal folytatni kel­lene. A közgyűlés politikai bi­zottsága kedden folytatta a vitát arról, hogy meghívják-e a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság képviselőit a ko­reai probléma megvitatására. Gurinovics belorusz küldött felszólalásában támogatta 27 szocialista, ázsiai és afrikai ország javaslatát, amelynek értelmében mindkét koreai állam képviselőit meghívnák. A KNDK képviselőinek ki­rekesztése a koreai vitából az ENSZ alapokmányának lábbal tiprását jelentené. Ezt akarja megvalósítani az Egyesült Államok és több más ország javaslata. Zemla csehszlovák küldött, Ricardo Álarcon Guesada kubai küldött és El-Erian, az EAK képviselője szintén a 27 ország javaslata mellett foglalt állást felszólalásában. Hasonlóan nyilatkozott Mon­gólia és Szudán képviselője is. Mazewsky amerikai kül­dött kétségbe vonta a KNDK jogát a Koreával kapcsolatos kérdések megvitatásában va­ló részvételre. Álláspontját támogatta a tajvani, az an­gol. az új-zélandi, a gaboni és a gambiai küldött. A közgyűlés különleges po­litikai bizottsága kedden foly­tatta a dél-afrikai kormány apartheid-politikájának meg­vitatását. Iszraeljan szovjet küldött a dél-afrikai fajgyű­lölők és a külföldi monopó­liumok közötti szoros kap­csolatokra mutatott rá fel­szólalásában. Hellstrom svéd küldött hangoztatta: országa egyet­ért azzal a nézettel, hogy a szabadságukért harcoló né­peknek joguk van erkölcsi és anyagi támogatást elvárni a világtól. Műnk dán küldött hangoz­tatta, hogy a fajgyűlölő po­litika által felvetett problé­mák az utóbbi években csak fokozódtak és e kérdésben szakadék tátong a világ or­szágai között. A DÍVSZ negyedszázada Ma huszonöt esztendeje, 1945. október 29-én a patinás londoni hangversenyteremben, az Albert Hall-ban a világ minden részé­ről összegyűltek a fiatalság kép­viselői és tanácskozásuk ered­ményeként november 10-én lét­rejött a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség. Az alapítók célja az volt, hogy nemzetközi mére­tekben fogják össze az ifjúság egységéből fakadó erőket és a tartós békéért akkoriban kibon­takozó mozgalom szolgálatába állítsák azokat. A DÍVSZ fennállásának negyed százada alatt töretlenül hű ma­radt célkitűzéseihez. A nagy háborúellenes megmozdulások j soraiban mindenütt ott voltak a DÍVSZ tagszervezeteinek töme- ! gei, közülük sokan hulltak el a rendőrsortüzekben. Semmisem tudta azonban megakadályozni, hogy a világ demokratikus ér­zelmű fiataljai újra és újra hal­lassák hangjukat a béke, a né­pek szabadsága védelmében. A nemzetközi imperializmus felismerte az ifjúság egységéből fakadó erőt, ezért mindent meg­kísérelt a DÍVSZ szétfoí'gácsolár sára. 1950-ben, az akkori francia kormány elűzte Párizsból a DÍVSZ központját, amely azóta Budapesten működik. A világ- szervezet mégis évről-évre nö­velte befolyását és ezzel együtt taglétszámát is. Ma több mint száz országban közel 250 tagszer­vezete van és a fiatalok száz­milliói tartoznak e szervezethez. A DÍVSZ negyedszázados tör­ténetének kiemelkedő akciói kö­zé tartozik a nemzetközi arányú tiltakozó mozgalom a franciák indokínai szennyes háborúja el­len, az amerikaiak koreai, majd vietnami agressziójának elítélése, a gyarmati népek felszabadulási mozgalmainak segítése, az ifjú­ság követeléseinek hatékony tá­mogatása a tőkés országokban. A mostani évfordulót a DÍVSZ ünnepi közgyűlésének összehívá­sával ünnepelték meg. A magyar fiatalok mindig ak­tív szerepet vállaltak a DÍVSZ munkájában, teljes erejükkel tá­mogatták a világszövetség tevé­kenységét. Bizonyos, hogy a jö­vőben is mindent elkövetnek a DÍVSZ egyetemlegességének és hatékonyságának fokozására. Pénteken kezdődik a magyar—német együtt­működési bizottság ülésszaka Pénteken kezdődik Buda­pesten a magyar—német gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési bi­zottság 9. ülésszaka. Csü­törtökön várják az NDK de­legációját, amelyet Wolfgang Rauchfuss. a Német Demok­ratikus Köztársaság minisz­tertanácsának elnökhelyettese vezet. Nixon „létfontosságú66 korteskörút ja A Fehéz Ház politikai stra­tégái a köztársasági párt esé­lyei szempontjából „létfon­tosságúnak” minősítik Nixon elnök kortes-körútját, amely­nek első állomása kedden a floridai Palm Beach volt. November 3-án az Egye­sült Államokban időközi vá­lasztásokat tartanak. Ennek során újraválasztják a teljes képviselőházat, valamint a szenátus egyharmadát. A ma- kacskodó törvényhozás már eddig is sok gondot okozott Nixonnak. Formálisan úgy állhatna be változás a jelen­legi helyzetben, ha a demok­rata párt elveszítené többsé­gét a szenátusban. Nixon most — egyebek között — ezért veti latba személyes presztízsét. Politikai megfigyelők sze­rint az elnök úgy választotta meg a tíz államot, amelyet körútja során felkeres, hogy biztosra játszik: ezeken a he­lyeken ugyanis neki, mint el­nöknek, nagyobb a népszerű­sége, mint pártja képviselő- jelöltjeinek. A reményeket tehát ahhoz fűzik, hogy a választók ne annyira a párt jelöltjeire, mint magára Nixonra szavazzanak. Az elnök november 3-án a kaliforniai San Clementeben adja le saját szavazatát. Statárium Ecuadorban Folyik a hajsza Sandoval elrablói után Jose Velasco Ibarra ecua­dori államelnök szerdára virradó éjjel statáriumot és kijárási tilalmat rendelt el az országban, miután kedden reggel ismeretlen tettesek el­rabolták Cesar Rohn Sando­val tábornokot, az ecuadori légierő főparancsnokát A tá­bornok elrablói nyomraveze­tőinek 40 000 dollár jutal­mat ígértek. Közvetlenül azután, hogy Sandoval tábornok elrablá­sának híre elterjedt, a rend­őrség és a katonaság meg­kezdte a hajszát az ember­rablók után. A quitói utcá­kon minden járművet ellen­őriznek. A főváros repülőte­rét lezárták. A szerda regge­li jelentések szerint mintegy 40 személyt őrizetbe vettek. A letartóztatott személyek között van a quitói központi egyetem rektora és több más egyetemi vezető. Zuhogó esőben is tömeg gyűlt össze Londonban, a Parlament előtt, amikor Bernadette Devlin — börtönből való szabadu­lása óta először a képviselőházba ment, hoy letegye tör­vényhozói esküjét. (Június végén, a választások után, amikor a többi képviselő esküt tett, erre nem volt módja, mert akkor hurcolták börtönbe.) i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom