Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-19 / 220. szám
8 DUNANTÜL! NAPLÓ 1970. szeptember 19. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj. édesapa, após, nagyapa, dédnagyapa, kedves rokon és jó szomszéd, SZENTIRANYI JÁNOS ny, MAV-főpályamester 81 éves korában váratlanul elhunyt. Drága halottunk temetése szeptember 21-én, hétfőn fél 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mélyen megrendülve tudatjuk, hogy imádott drága jó gyermekünk, forrón szeretett feleség és kedves rokon, KAMARÁS IVANNfi sz. Lendvai Etelka mérlegképes könyvelő, az Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat központi csoportvezetője hosszú betegség után, szeptember iG-án elhunyt. Drága halottunkat 21-én, hétfőn du. fél 2 órakor kísérjük utolsó útjára a pécsi köztemetőben. — Gyászolják szülei: Lendvai Ferenc és neje, férje és a széleskörű rokonság. A B. m. Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat vezetősége és dolgozói mély megrendüléssel tudatják, hogy szeretett munkatársuk, KAMARA S rVANNÉ számlaellenőrzési csoportvezető, életének 46. évében nagy türelemmel viselt hosszas betegség után elhunyt. Volt munkatársai szeptember 21-én, hétfőn fél 2 órakor kísérik utolsó útjára. — Emlékét kegyelettel megőrizzük. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapám, vőnk, apósom, testvérünk, sógorunk és kedves rokonunk, SCHWERER JANOS hűsboltvezető 56 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 23-án, szerdán fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. A B. m. Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat vezetősége és dolgozói mély megrendüléssel tudatják, hogy szeretett munkatársuk. SCHWERER JANOS húsboltvezető életének 56. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára szeptember 23-án, szerdán fél 3 órakor kísérjük. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, apósunk, testvérünk, nagyapánk és rokonunk, ID. RAGONCSA FERENC nyugdíjas postás 63 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése szeptember 21- én 12 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, ÖZV. MÁTRÁI DÉNE3NÉ szeptember 16-án váratlanul elhunyt. — Temetése Kalocsán lesz. ÖZV. ZOLTÁN VILMOSNÉ hamvainak elhelyezése szeptember 23-án, szerdán 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. DR. HALASZ ERNŐ hamvainak elhelyezése szeptember 23-án, szerdán 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szere:ett halottunk, ÖZV. STAMPFER JA- KABNE temetésén bármi módon fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, NAGY ANTAL temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. — A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SZABÓ JANOS temetésén részt vettek. Külön köszönetét mondunk a tröszt dolgozóinak a XIV. AFIT másodéves szakmunkás tanulóinak, szocialista brigádnak, jóbarátoknak, rokonoknak, jó szomszédoknak és mindazoknak, akik utolsó útjára kísérték, virágokkal, koszorúkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. — A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem és édesapánk, ID. KALÁSZ JANOS temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével részvétüket kifejezték. A gyászoló család. — Szintetikus krepp ágyneműgarnitúrák — pasztell színekben — ismét érkezett egy tétel a Hal téri Ruházati Boltba. (x) — Diákössztánc minden szombat-vasárnap du. fél 5 órától a KPVDSZ Művelődési Házban, (x) “ A Pécsi Vízmű értesíti a lakosságot, hogy a gőzfürdő szeptember 21-től 28-ig kazántisztítás miatt zárva lesz. (x) — Ifjúsági tánc a Ságvári Művelődési Házban minden vasárnap 16—22 óráig. Zene: Jam. (x) 12. AKÖV 2 ÉVES GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ GÉPKOCSIVEZETŐK RÉSZÉRE SZEPTEMBER 25-ÉN tan folyamot indít, melyen az autóbuszvezetéshez szükséges „D”-vizsgát a jelentkezők díjmentesen megszerezhetik. Jelentkezés: BOLGÁR NÉPHADSEREG ÜTJA 33. IIL EMELET 6. Éve* kortól gyermekgondozást Hunyadi úti lakásomon vállalok. Minden idényt kielégítek. Telefon: ^8-78 reggel 8—10-ig. nárojnszobás nagyméretű. összkomfortos. belvárosi vo.gv háromszobás távfűtéses Szigeti városrészben levő szövetkezeti lakást adok háromszebás távfűtésesért az Északi kőrútnál vagy a Szigeti részen. Értesítést a Sallal u hirdetőbe ..Caere” iel- igére. Okleveles mezőgazdász termelőszövetkezeti gyakorlattal. és naev beszerző’ gyakorlattal állást vállalna termelőszövetkezetnél. állami vállalatnál, le. hét zöldségbolt is Ide- genn.velveket beszélek — ..Salát gépkocsi” ieligére a Bem u hirdetőbe Lakato* munkát vállalok. ..Olcsó” leiigére a Sallal u hirdetőbe ____________ El cserélném 3 szoba, konyha előszoba, éléskamrás Kórház tér közelében levő lakásomat 2 szoba összkomfortosra Különbö- zstet tér’tek .Éléskam. rás” leiigére a Sallal u. hirdetőbe________________ B udapesti kisebbre cserélném Pécs központ iában levő 3 szobás, összkomfortos. gázfűtéses lakásomat. Körmendy Pécs József u. 17/1. sz. Elhelyezkednék baromfi gondozónak ..Bárhova” jeligére a Sallal u. hirdető be^_________________ I ntelligens pótmama vállalja gyermekek felügyeletét délelőtti vagy 18 óra utáni órákra. ..Pótmama” ieligére a Sallai u. hirdetőbe. Űré* szobát keresek bútor tárolására. 1—2 hónapra. ..Október 1.” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Központi fűtéses albérletet keresünk kisbabával ..800” ieligére a Sallai u. hirdetőbe.___________ Idős ebb férfi különbeiára- tú. üres albérleti szobát keres ..II kér.” ieligére a Sallai u. hirdetőbe.__ A lbérleti szobát keresek fürdőszoba használattal, lehetőleg uránban. ..Orvostanhallgató” ieligére a Bem utcai_hirdetőbe. El cserélném IV2 szoba, összkomfortos uránvárosi PIK-lakásom kisebbre — ..Lehet házfelügyelői Is” ieligére a Sallal u. hirdetőbe__________ P esten tanuló egyetemista vagy diák (fiú) részére lakást adnék reggeli- vacsora ellátással Pécsett tanuló egyetemista fiamnak nyújtandó hasonló szolgáltatásért. Levelet: ..Diák-csere” Ieligére a Kunvadi úti hirdetőbe kérek___________________ Elcserélném két szoba, konyhás. központi fütéses, szép házmesteri lakásomat, lehetőleg nagyobb szövetkezeti vagv főbérletire. — Költséget térítek. OTP-t vállalok .43-as tér” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Harkányi víHteiepsn 3 szobás üdülő eladó, teljes berendezéssel. Alkalmas vállalat vagy tsz részére is. Érdeklődni lehet: 7—15 óráig. 20-26 telefonon. 28-as melléken Eladó olcsón két szoba, konyhás. kertes családi ház melléképületekkel, azonnal beköltözhető. Cím: Komló. Csizmazia u. 21. sz Érdeklődni 23-29 telefonon _________________ Fo nyódon. Szabadság utcában 920 négyszögöl telek eladó Érdeklődni: Takács Barcs. Utasellátó________ Kö vágószöIIős Rákóczi út 60. számú ház. 3 szoba, összkomfort kerttel és gazdasági épületekkel garázzsal. beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Pécs. III. Egres u. 6 (Szigeti vámnálL________________ ü jmecsekaljai másfélszobás. szövetkezeti lakás eladó. ..Decemberi költözés” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Budapestire vagy környékére cserélném pécsi kétszobás. összkomfortos távfűtéses lakásomat. ..Piri” jeligére a Bem u. hirdetőbe.__________________ E lcserélném kétszobás, összkomfortos. II. emeleti lakásomat ugyanilyen távfűtésesre .Sima csere” jeligére a Bem u hirdetőbb__________________ El cserélném szén kétszobás családi házam Pécshez közeli falusira Város peremén Bem u^é._____ Egy különbéi ára,tú szoba, férfi részére kiadó. Ugyanott egy nőnek albérleti szoba kiadó. Zólyom u. 19. emelet Horváthné. Surányi úton 1 szoba, összkomfortos házfelügyelői lakásomat elcserélném hasonló uránvárosi házfelügyelőiért. ..Megfelelő” jeligéié a Sallai u hirdetőbe __________________ H ázasulandó főiskolás pár albérleti szobát keres október 1-től ..Zenegyakorlás” jeligére a Sallal u. hirdetőbe________________ K étszobás. összkomfortot adok belvárosi, egyszobás összkomfortért. ..Kedvező” jeligére a Sallai u. hird etőbe.________________ 5 0 m2 alapterületű helyiség raktárnak vagy műhelynek kiadó Pécs Bokor u. 4. SIKLÓS ZUHANYA. 800 n-öl szőlő. 1300 n-öl terület, épület, pince, felszerelés sürgősen eladó. 45 000.— Pécs Kandó K. ». 20. sz. Farkas. Kis-Szkókóban 258 négyszögöl szőlő terméssel együtt. épülettel. építési anyaggal eladó. Érdeklődni: Nagy Flórián u. 10. földszint 1.. szombaton 4—8-ig. __________ K ertes családi ház eladó. Magyarürögl út 24.______ V ízparti ikernyaraló fele. sürgősen eladó. Érdeklődni személyesen Kol- tai. Balatonlelle Áruház.________________ F écsudvard Széchenyi út 37. sz. ház beköltözhe- tően eladó nagy kerttel. Eladó egyszobás családi ház 286 négyszögöl gyümölcsössel Közép-Daindo1 83. sz. alatt.___________ K étszobás. összkomfortos házrész beköltözhetően eladó Megtekinthető szombat. vasárnap. Bajnok ü. 8, szám._______________ A ntal utca 28. sz alatt 2 szoba, konyha, spájz házrész eladó. Mohács központjában Ta. nácsház utca 17. sz. háromszoba összkomfortos családi ház beköltözhetően eladó_________________ K étszintes. erkélyes 2x2 szobás komfortos családi ház eiauó Kettőszobás, hallos lakás bekoliözneiő Ignác utca 6. szám.____ K étszobás családi ház + házhellyel eladó Cserelakást leszámítok Mag.var- ürögi út 40.______ __ C saládi ház eladó 2 szoba. 2 konyha 2 mellék- épülettel 1100 négyszögöl kerttel azonnal beköltözhető Szentlászlo Kossuth u 8 szám alatt.________ S93 négyszögöl szőlő terméssel eladó Szentmikló- son. Érdeklődni: Pellérdi út_43._______________ V íkendtclclr 262 négyszögöl csemegeszőlővel betelepítve. fele is eladó. Telefon: Mohács 355 ..Duna part” Ieligére a mo- üácsi Magyar Hirdetőbe. Családi ház áron alul eladó. Pécs Hegyalla u 2 17 __ói[ától_______________ D ombóváron Bartók 2- ben beköltözhetően eladó 3 szoba. összkomfortos, családi ház garázzsal, kerttel. OTP átvállalással. Balatonfenyvesen Tavasz utca 63 szám . alatt háromszobás ház sürgősen el- adó Érdeklődni ugyanott. Kcttcszobás. magányos családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni mindennap délután 3-tól. Pécs. II.. Majténvl F. ti. 6, sz. Eladó Tiborc u 53. 337 négyszögöl terület építési lehetőséggel kis épülettel. Mesztegnyei. _____________ Egy tizméteres pajta, ugyanott egv világos háló eladó Palhammer Gyula. Orsolya u. 15. sz._______ El adó gyümölcsös helyben és vidéken épülettel. Érdeklődni: Pécs. Alkotmány U. 27___________________ Fe lső-Gyükésben 140 négyszögöl gyümölcsös, víkend- házzal eladó Érdeklődni: Madách u. 1. sz. alatt. 18 óra után Fölkér. Fouyódligeten nyaraló olcsón Máriaalsóhegyen szőlő gyümölcsös eladó. — Tánczos János u. 7. - 417 négyszögöl ióltermő szőlő eladó. Makártető 25 szám.___________________ El adó 1000 négyszögöl föld Patacs Fő u. 19. Donátusi templomtól 5 percre 230 négyszögöl szőlő. berendezett víkendház- zal eladó. Érdeklődni: Kalmár József. Pécs Jurlsics Miklós u. 23.___________ 5 01) négyszögöl szőlő gyümölcsös két épülettel és egy irhabunda eladó Fürst S u 7/D. II. em. 4. Balogh.________________ P écsújhcgy legszebb helyén buszvégállomástól 200 méterre eladó 400 négyszögöl terület házhelynek és szőlőtelepítésre is alkalmas. Érdeklődni: Újhegy. Nagykozári u 1. sz. alatt. __________________ S zőlő. gyümölcsfákkal, egyenes fekvésű pincével, szürettel Keszüben eladó. Gyulai__P,_10. Kertváros. C serkúti gépállomás mögött szoba konyha, éléskamrád ház ' 464 négyszögöl területen eladó. Utbaigazitás a csárdában.___ K is családi ház beköltözhetően eladó Nefelejcs u. 1. (Patacsi megállónál). Belvárosban 4 szobás, emeletes ház — garázsle- lehetöséggel — beköltözhetően eladó ..Csillag” jeligére a Sallai u. hirdetőbe_________________ 4 52 négyszögöl forgatott kert faházzal, víz mellett buszhoz közel eladó Érdeklődni- Pécs III. kér.. 39-es Dandár u. 17 /b. I./2 Nagv ______________ H ázhely olcsón eladó. — Pécs. Pataca. Patak u. 33, sz.________________ 6 50 négyszögöl szőlő és gyümölcsös a Tlborcz U. 70. sz alatt eladó. A B. m. Állami Építőipari Vállalat szakipari tőépítésvezetősége ÜVEGES SZAKMUNKÁSOKAT és üvegesek mellé SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz. Jelentkezés Pécs, Rózsa F. a. 3. sz. alatt. ORFÜI KÖZSÉGI TANÄCS házi építőbrigádja részére építési részlegvezetőt (mérnök vagy technikus) keres azonnali belépéssel. Bérezés megállapodás szerint. Vásároljon olcsó és korszerű fsbémemít! 1970. szeptember 30-ig fehérnemű-hónap a MECSEK ÁRUHÁZBAN Újdonság: A legkorszerűbb import alapanyagból készült TER1TÁL férfiing Vasalást nem igényel! VISELJEN MUNKÁRA, KIRÁNDULÁSRA. SZÓRAKOZÁSRA VÁLTOZATOS FAZONOKBAN ÉS SZÍNEKBEN FÉRFI. NŐI ÉS GYERMEK SZÖVÖTT FEHÉRNEMŰT! Kétszobás családi ház eladó I. kér. Huba u. 2. Távfűtéses lakást beszámítok_________________ V íkendtolekrek, nyaralónak kis szőlő barackos, újklínikánál eladó Érdeklődni: Batsányi u 16.. emelet ________________ B alatonboglár. Fonyódi út 14 150 négyszögöl telek 75 000-ért eladó hetes fö- útnál Érdeklődni a hely- j színen___________________ Pe llérden. Damianics u. ! 35. sz. ház nagy gazdasági épülettel eladó, és eev ezer literes boroshordó __ Bece fán. kétszobás kertes családi ház mellék- épületekkel. 300 négyszögöl szőlővel eladó. Faluvégén. a buszmegállónál.___ 1 083 négyszögöl terület bővizű kút tál kertnek kiválóan alkalmas eladó a Kispostavölgyi út mellett. Érdeklődni • Nagyárpádi út 5.. temetővel szemben. Körmcndjéknél_________ S zőlő 1 kh.. présház pince és kút van. terméssel együtt megosztva is eladó Cikó Tolna megye. Mikes K. u 6.__________ K ozármisleny Újtelep 47. sz házamat eladnám vagy pécsi föbérletiért elcserélném.__________________ n ázhely termő szőlővel 18 ezerért Újhegyen eladó. Telefon: 36-30___________ E ladó háromszobás kertes családi ház. Hajdinák Ödön Kis tótfalu.________ El adó háromszobás. kertes családi ház. László Béla__Vókánv____________ El adó Patacson 400 négyszögöl szőlő. Érdeklődni: Pécs. Ady Endre u. 83.. vagy Zsolnay u. 11. Cipész üzletben._________________ 2 50 négyszögöl szőlő épülettel felszereléssel, szürettel eladó Érdeklődni: délután 2-től. Gyár u. 19. szám.___________________ V asas I. 602- négyszögöl terület ebből 450 négyszögöl szőlő, pince présház szoba kúttal terméssel vagy anélkül eladó. Érdeklődni: Vasas I.. Csan u 5 szám vetel-eladai KAGYLOFOTEL, epedarugós ágybetét modern gamitú ra (5 db 3950 forinttól) részletre Is kapható! V A J T A kárpitos Pécs. Déryné u. 11. Telefon: 36-75. Exa 506 Pancolarral és 135-ös Sonnarral 5000-ért, valamint Terta magnó 2 sebességes 2500-ért eladó. Petőfi u 67. sz. I. em. 8 szám Használt, IGEN Jó Állapotban levő íróasztalokat közületek és magánosok részére azonnal értékesítünk. Felvilágosítás: .MEZŐBE K.. 29-91/7-es telefonon ▼agy személyesen: Felsőmalom u. 24. sz. 1. szoba. Magánjáró szalagfűrész eladó vagy bérbe kiadó. Batik András. Kisharsány. Részletfizetésre rekamiék. garnitúrák, fotelágyak. — Kérjen képes árjegyzéket. Román kárpitos. Budapest. Nagymező u hatvanhat. Kombináltszoba négyszemélyes rekamiéval eladó. Péter u. 40. Vennék propán-bután gázhoz nyomáscsökkentőt. Címeket a Hunyadi úti hirdetőbe^^________________ Sz üretelő kád eladó. Megtekinthető: Keszü Molnár. 104. CSIPKEBOGYÓT felvásárolunk minden mennyiségben. Pécs. Kazinczy u. 6. s*. Japán táskamagnó, rádióval egybeépítve adapterrel. mikrof ónnal együtt igényesnek eladó- ..Alig használt” jeligére a Sallal u hirdetőbe EGY DARAB 1000 mm csúcstávolságú, sima csapágyas ÜJ ÉLET TSZ PÉCS. malomi műhelyében. Majdnem új állapotban levő dobfelszerelés eladó, részletre is. Hird. Szabadság u. 15. ELADÓ jókarban levű. S darab húsipari gép Mohács. Rókus utca 45. ss. 20 W-os Goodmans hangszóró út állapotban eladó. Érdeklődni: Teleion:_32-49. 460 literes szüretelő kád eladó. Kalinin u. 16. duplaszárnyas KOVÁCSOLTVAS kis és nagykapu eladó. ÜJ ÉLET TSZ. PÉCS. málomi műhelyében. 9 darab 8.5 méteres fagerenda_ eladó. _Szőlő u. 44. V eszek férfiöltönyt, zakót, vattakabátot nadrágot cipőt. esőköpenyt, bakancsot, gumicsizmát. Kovács Káz- mérné Mohács. Fürdő u. 6. szám. BOKORRÓZSA 100 újdonságból választhat virágiaban. őszi szállításra. Benti Kálmán. Pécs. Tiborc u. 46. Bevadászott szülőktől 1ag- terrier kölykök eladók. Cím: Müller József. Lánycsók;__Kossuth 101. V ilágos hálószoba szekrények. ágybetétek, párnás székek nagy asztalok külön Is eladók. Légszeszgyár és Batthyány u. sarok Árleszállítás! BARANYA MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALAT. PÉCS. XAVÉR UTCA 19. SZÁM ALATT. A KELTETŐ ÜZEMÉBEN jó minőségű kirántani való élő csirkét leszállított áron értékesít, KILOGRAMMONKÉNT 22,— forintos ARBAN. Értékesítés egész nap. Modern, világos 3 ajtós szekrénv eladó. III. kér.. Dr. Veress E. u. 3. II. em. 8. Kelemen._______ ó riás virágú Meisteverk szegfű palánta különlegesség több színben kapható, darabonként 8,— forintért. Toronyi kertésznél. Békéscsaba Botyánszki Pálné u. 27.___________ E ladó nagyméretű antik (Biedermever) könyvszekrény és egy antik fiókos szekrénv (Biedermeyer). Ugyanott bérbeadó egy pianinó. Pécs. Megye u. 11. sz. földszint bal. Eladó 1 darab 1.5-ös VI- nyisztó kazán 1 darab légfűtésű kazán rácsokkal. 1 darab hordozható kandalló. ugyanott vennék nronánbután gázpalackot rezsóval. vagy tűzhellyel Cím: Kozáxmis- leny újtelek Toldi a. 7. Egy modern hármasszekrény eladó Balág». Ybl Miklós u 12/a m. 6. 18 órától _____________ Rövid Ehrbar zongora el- aoó. Telefon: 15-27 délután 4 óra után.______ Rö vid Dáncéltőkés zongora eladó Szent István tér 5. Karácsonyi_____________ T avalyi 4 o csöveskukorica eladó. Érdeklődni: Kispostavölgy 68. vagy V irág u 20._____________ Eladó 6 kalapácsos villany kukoricadaráló újszerű állapotban Szőlő u 42 sz. (Tettvei busszal). _________ El adó egy szép Zsolnay- kandalló. olcsón Sallai u.. 5 _sz ___________________ J ó állapotban cseh sport babakocsi eladó. Petőfi tt. 49. II. em.___________ El adó 58 literes borosher- dó Soós Alkotmány u. 62 szám._______________ J Fritz Sohn gyártmányú, péncéltőkés. körpáncélos, bécsi zongora eladó Érdeklődni: Pécs Építők út- 1a 19 Hä I 5 vegyes GALAMB- ÉS D1SZBAROMF1 kiállítás 19—20-án szombaton és vasárnap a Rózsakertben. Nyitva: mindkét nap 9—19 órái* Büfé van! Trabant 500-as sürgősen eladó. Komló Vörösmartyu 3. sz. ______________ El adó CH-a rendszámú Fiat 1500-as személygépkocsi Szabó Mecseknádasd. Réka völgyi u 8.________ E ladó CX-es rendszámú Volga személygépkocsi. . Mozolai. Bonyhád Mikes U. 2.__________________; Szinkronos Trabant eladó. Magyarürögl út 70.______ Sk oda Octávia Super ei- adó Mikszáth K. u. 12. 60Í-es Trabant de Luxa eladó Pécs. III kér.. . Szamuely T. u. 5. B/2. Moszkvics 4Í2-es kiutald* átadó. Cím: Bonyhád. Bartók Béla u. 8. Ér- deklődnl mindennap Ez évi Trabant Combi kiutalás átadó. Alánlatokat .70” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.____________ 19 69-es Skoda 1000-es MB 65 000 forintért eladó. — Torda u, 45.____________ J ó állapotban CG frdsa 1000-es Wartburg rádióval eladó Komló Sallai u. 6. Gulyás._____________ E ladó 900-as Wartburg, 69-ben vizsgázott. ..34 000” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe________________ C R-es Zastava eladó. — Megtekinthető 19-én délután. Megye u 19. Tele-../-, fon: 11-83.____________‘ V . F iat 850-es Sport Cupé. garanciális eladó. Érdek- •*» - lődni: Pannónia Étterem. ben.____________________ WARTBURG de Luxé, szürke kitűnő állapotban eladó. Dr. Tomka. Vaskút_____________________ El adó Moszkvicshoz töltő dinamó eredeti 76 mm-es komplett dugattyúgyürü termosztát én egy ..Mónika” gitár Budai vám. Dobó I. u. 11._______ P annónia eladó. esetleg - részletre is. Kossuth L. u. 83. Gyarmati._______ C T-s Wartburg eladó. —■ ..Erika” jeligére a Ben* u hirdetőbe____________ • Nég yezret futott. 1300-al fehér Polski Fiat haláleset miatt eladó 110 000” jeligére a Bem u. hirdetőbb____________________ C O-i 100-as Skoda (fehér) kifogástalan eladód1 Gizella u 5. du. 3-tól. Karambolon gépkocsik szakszerű javítása. Télre felújítások előjegyezhetők. Temető u. 39. Balokánjnál._____________________c 1 971 januári Skoda kiutalást elcsenélnék 1971-es Wartburgra. ..Csere” jel- ' igére a Bem u hird»- tőbe;____________________ M oszkvics 407-es, Cl-a sürgősen eladó Jókai u. 37., földszint 9________ E ladó 800 kem-es. 4 ajtós angol autó és 250 kem-es Jáwa motor. Pécs, ül kér Mályva u. 2. Trabant Combi még garanciális CX /7700 km-rei eladó. Árajánlatokat’ ..Fehér” jeligére a Sallal u. hirdetőbe.________________ E * évben átvehető 412-ea • Moszkvics kiutalás eladó, vagy ez évi Wartburg de Luxe kiutalásért elcserélhető ..Lehel” jeligére a Sallai u. hirdetőbe CG-s Ford 17 M Super, 45 000-t futott, sürgősen eladó Kossuth u 35. . sz. Endróczl_______________ G arázs eladó. Uránvárosban zöldövezetben Érdeklődni: Ybl Miklós u 6. szám I. 15. a._________* x C G-s Wartburg eladó —? Pécs Alkotmány u. 27. szám. _______________ G arázst bérelnénk. Széchenyi tér Séta tér környékén. ..Skoda” iellgér* a SallaJ u. hirdetőbe. Garázs kiadó. Tiborc m, 1. szám. 5 perc alatt mossa le gépkocsiját Üzemidő: 7—18 óráig Szombaton: 10 - 18 óráig Egységár: 20,— ft az XIV. sz. Autójavító Vállalat Pécs, Bolgár Néphadsereg út 33. szám alatt üzemelő L