Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-12 / 214. szám
DUNANTÜLI NAPLÓ 1970. szeptember 12, Fényes nappallá vált a gyenge holdfénytől megvilágított éjszaka... Százéves a Pécsi Gázgyár 1940-ben aludt ki az utolsó gázlámpa — 1916-ban jelentek meg az első gázkészülékek - Benzinbontó épül Újmecsekalján PÓDIUM Idézet hajdani lapelődünk, a Fünfkirchner Zeitung tudósításából, az 1870. augusztus 5-i nevezetes eseményről: „... este hatalmas tömeg gyűlt össze a téren, hogy tanúja lehessen a gázvilágítás ünnepélyes megkezdésének. Kilenc óra előtt mozsarak dördültek el, a pogármester égő fáklyával lépett az emelvényre és lángrózsák között felragyogott a városháza falán elhelyezett magyar korona. Ebben a pillanatban több gázlámpa is kigyulladt és a néptömeg szeme láttára változott fényes nappallá a gyenge holdfénytől megvilágított éjszaka..Ám az éjszakai fényes nappal hamar kezdett halványulni, mert a Zeitung nemsokára a gyenge világítás miatt morgolódott, sőt „gázvilágítási mizériák” címmel rovatot is indított az ismétlődő panaszok miatt. A cég pedig sietett megnyugtatni a közvéleményt: jobbminőségű külföldi szénből gyártják ezentúl a légszeszt. És így megy ez száz éve. Megírjuk lelkendezve az olasz benzinbontót, a nagykalóriájú gázt, aztán a fogyasztó panaszát, hogy semmi sem változott, utána pedig a vállalat megnyugtató nyilatkozatát. A száz esztendőre persze mégsem ez a lelkendezés-pa- naszkodás a jellemző, inkább az, hogy a döcögős-nehezen indult gázszolgáltatás az évszázad folyamán mindennapi életünk nélkülözhetetlen elemévé vált, akár a folyóvíz, a villanyvilágítás... Világítás... Ugyan ki is emlékszik még a lámpagyúj- togatókra? Létrával, hosszú póznával bandukoltak alko- nyaton az utcákon és sorra gyújtogatták a lámpákat. A kékes-fehér láng az akkori ember szemének vakítóbb volt, mint a miénknek a legmodernebb higanygőzlámpa fénye. Hajnalon pedig ismét megjelentek póznás emberek és eloltogatták a lámpákat. Mi van meg ezekből? Kérdeztem a Pécsi Gázműnél, hány lámpakar lehet még a városban. Eltűnődtek a válaszadás előtt. Itt egy, meg ott egy ... talán három ,.. vagy négy. Kíváncsiságból megszámoltam a karokat a belváros egy szűk körzetében, a Káptalan utca környékén. Hetet találtam. És másutt is látni még ezekből a cifra, kovácsoltvas lámpakarokból árválkodni a falakon, viaskodni a rozsdával. Ugyan miért nem lehetett ezekből néhányat megmenteni a centenárium alkalmából, legalább a műemléki környezetben, természetesen villanyvilágításra átalakítva, korhű lámpabúrákkal ? Végülis, ma már valamelyest ezek is műemléknek számítanak. A száz évből ötven a köz- világításé volt. 250 lámpa gyulladt ki 1870-ban, s 1920- ban 744 lámpaoszlopon és falikaron égett gázláng, 1940- ben . pedig végleg kialudt az utolsó 61 — már csak irányfénynek használt — lámpa. A nagy verseny —. aminek kezdeteiről 1894-ben az újság így írt: «... a minap regisztráltuk, hogy városunkban is felépült az impozáns villanytelep és hogy pár hét múlva I villamosságban úsznak a kirakatok Megkezdődik tehát a verseny nálunk is. ^.z ország egyik legrégibb gázvilágítással bíró városa száll szembe az ifjú villamossal. A ritka szép Auer-féle izzólámpa a vakító elektromos ívlámpákkal!” — eldőlt, s a gáz átvette azt a szerepet, amit az „ifjú villamos” még a következő évtizedekben sem tud elvitatni tőle: a háztartások — és az ipar — olcsó fűtőenergiával való 'ellátását. * Azt tudjuk pontosan, hogy a Zsolnay-gyár kemencéiben 1936 októberében gyújtották meg az első gázégőket, de nem tudjuk, hogy mikor jelentek meg a pécsi háztartásokban az első gázkészülékek. Egy bizonyos: amikor 1916- ban megépültek az irányi Dániel téren a városi bér- házak, ott a lakásokban már gáztűzhelyet, fürdőszobai vízmelegítőt és gázvasalót szereltek fel. Ami előtte volt, az elmerült a feledésben. A pécsi gázgyártás száz- esztendős történetének sok érdekes mozzanata van. Egyik ezek közül az az évekig tartó alkudozás, amit akkor és azóta a „légszeszgyár megvál- tása”-ként emlegettek. Az 1870-ben alakult magántársaság 25 évre kapott engedélyt, 1895-ben újabb 25 évre meghosszabbították ezt. 1920-ban — akkor még a szerb megszállás alatt — mondta fel a város a szerződést és kezdődtek meg a tárgyalások az átvételről. A vételárat 116 ezer koronában állapították meg, de az egyezség akkor nem jött létre. A átvételre 1924-ben került sor, amikor a város 10—12 ezer aranykoronának megfelelő 120 millió inflációs koronáért vette meg a 300 ezer aranykorona értékű gázgyárat. * Egy másik eseményt Makai Ignác, a Gázmű nyugdíjasa mesél el. Náci bácsi 22 éves korában, 1925-ben került a légszeszgyárhoz, s több, mint 40 éves szolgálat után innen ment nyugdíjba néhány esztendeje. Az 1926 őszi katasztrófára így emlékezik: — Akkor készült el az új 9-es retorta. Az egyik német szerelő még vitatkozott az akkori igazgatóval, hogy a régi kémény nem jó, meg kellene vasalni és kikötni, nehogy baj legyen. Azon az estén éppen beraktuk a kemencét, amikor megtörtént a tragédia. A régi kémény rádőlt az újra, éppen az elszívócső mellé. Ez volt a szerencsénk, mert ha arra dől, felrobban az egész gázgyár. Nagy riadalom volt. Ami gáz bent volt, mind kinyomattuk a városba, a retorta ajtókat kinyitottuk, hogy a szén szabadon égjen el. 8—10 méteres lángok csaptak ki, át az utcán. Borzasztó éjszaka volt... x Azon a karácsonyon 100 pengő jutalmat kapott, abból vett 66 pengőért egy közepes hízót. Utána még nehéz évek következtek. Azt mondja, nagyon sok munkanélküli volt akkoriban Pécsett, de a gázgyári retortához nem nagyon tülekedtek fűtőnek. Később persze könnyebbedett a munka és ma már szinte sajnálja, hogy elment nyugdíjba. 40 éves jubileumán Bereczki István igazgató ezt mondta neki: „Mi magát el nem küldjük nyugdíjba, akkor megy, amikor akar.” — Sajnos, eljöttem.., * Bereczki István 1935-ben, 24 éves korában került az akkor vadonatúj Sorg Antal- féle gázgyárhoz, ahol 10 évig benzolüzemi kezelő volt, majd a felszabadulás után a gyár első üb-titkára. Amikor1 bejött a forint, akkor lett a gyár anyagosztályának vezetője, 1949. november 30-án pedig kezébe adták az igazgatói kinevezésről szóló okiratot. A pécsi gázgyártás száz esztendejéből ez a két évtized volt a legdinamikusabb fejlődés ideje. Diadalmenetnek azért nem lehet nevezni ezeket az éveket, a gyakori névváltozás és a véle járó átszervezés ellenére a pécsi gázszolgáltatás mégis igyekezett felnőni a rohamosan fejlődő városhoz és ha az igazgató ma azt mondja, hogy Pécsett 2—3 év múlva nem lesz zavar a gázszolgáltatásban, akkor ezt úgy is fel lehet fogni, hogy ebben már a következő évek további fejlesztési tervei is benne vannak. Már kész a terv, hogy a következő ötéves tervben megépül az újmecsekaljai gáztelepnél a második gázgyár, ahol két, napi százezer köbméter kapacitású benzán- bontót helyeznek üzembei Az új gyár teszi majd lehetővé, hogy a mai 17 ezer fogyasztó számát megkétszerezzék. Közben pedig meg kell szabadulni a közelmúlt egy nagyon kellemetlen örökségétől; az azbesztcement — más néven eternit — vezetékhálózattól. A száz év előtti öntöttvas vezetékekből máig is használatban van jó néhány kilométernyi, s ezeket már csak azért is ki kell cserélni, mert így kívánja az illendőség. De az újak? Azok cseréjét az életveszély sürgeti. No és ami a helyére kerül? Mi legfeljebb csak bízhatunk benne, hogy a következő évszázadot úgy kiszolgálja, mint a száz év előtti régi. Hársfai István FEHÉR KLÁRA KOMLÓN. < Fehér Klára írónő találkozik | Komlón olvasóival október | hónapban. * AZ ELSŐ ITÁLIÁBAN. Agócsy László, a Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának tanára Olaszországba utazott, hogy ott elsőként ismertesse a Kodály-féle énekoktatási módszert. KRIZSIK ALI. A népszerű pécsi dobos és parodista Kri- zsik Ali, aki hosszú ideig a Mecsek cukrászdában játszott, s jelenleg Pesten él, három hónapig Debrecenben lépett jel. * HORVÁTORSZÁGI HANGVERSENYEK. Vári Éva és Cseh Mária, a Pécsi Nemzeti Színház művésznői szeptember 28-án horvátországi turnéra utaznak. Eszéken és környékén lépnek fel három napon át. (Képünk: Vári Éva.) ,His Masters Voice' Régiségek között a Doktor Sándor utcában ,Ha verkli érkezik, értesítjük../ Ami „modern” és mai itt, az a bejárat feletti neonfénycső és természetesen a fiatal, miniruhás tulajdonosnő, Kern Ádámné. Mert az ötven—száz—százötven esztendős tárgyak már a régi korok hangulatát árasztják: valami csendes, finom derűvel, talán azzal a szerény tapintattal, már ahogy nagyapáinkkal osontak ki világunkból. minden különösebb nesz nélkül. Autóbusszal jövök be reggelente az „uránból”, s ahol a Doktor Sándor utca megtörik a Jászai Mari utca torkolatánál, a járda- szegély mentén öreg hokedlin áll egy tölcséres grama- fon, — azt látom napokon át. Kopott a tölcsér, éppen a Mecsek irányába néz. szögletes dobozán a hajdani híres védjegy: „His Masters Voice” — felirattal fölötte ülő kutya. A párja — a másik grama- fon — bent Kérnék ..használt tárgyak boltjában”. — És a lemezek? — Van néhány darab hozzá — mondja Éva asszony és beindítja a masinát. A lemezen ez áll: „Foxtrott a „Diák szerelemből”, énekli Sebő Miklós”. A hang el-eltorzul, ahogy a tű ugrik egyet a barázdákon s ilyenkor nvá- vog is. nevetésre ingerlőn. Rokon-falum közepén lakó suszter nagybátyám pontosan ilyen „gramagulát” rakott ki esténként a műhely ablakába, és mindössze 5 darab lemezzel tizenöt éven át rendezett esti hangversenyt a padkán pipázó, köpködő parasztoknak. És ma már csak emlék. Poros emlék. Hogy szalad az idő. Köcsög, karikásostor, mar- halábszár-csontból balkáni tőr, petróleumlámpák, sulykolófa, rézmozsarak, máktörők, fura alakú, de működő faliórák, rokkák, vázák, cseréptányérok, aztán egy 1882- ben nyomtatott délszláv imakönyv rézlemez-kötésben csattal, szobrok, festmények, szlovák háziszőttes, aztán egy kései spanyol reneszánsz kanapé, két fotellel, asztallal, de olyan masszív mindegyik, hogy meg sem nyik- kan, amint kényelmesen elhelyezkedik az ember. Mi van még itt? Lehetetlen felsorolni, hiszen minden egyes darabnál elidőzhetnék perceket. Soha, mint most először látok rézből készült nehéz szabóvasalót, aztán zenélő faliképet, vagy a varrógép ősét, amely ágasan- bogasan és feketén olyan mint egy őskori csodabogár. — Hogyan született meg az ötlet ? — Tulajdonképpen apám kezdte gyűjtögetni a régiségeket. A papa, Schmidt Károly,— egyébként a leértékelt áruk boltjának vezetője — nem az ötletért — az olimpia miatt utazott Rómába annak idején — de ott látott kis boltocskákat, ahol divatjamúlt, — de kedves és többnyire értékes — régi használati tárgyakat árusítottak. Ö is gyűjtött, később a lányával, fiával együtt. — Hétvégén, szombaton, vasárnap elutazunk néhány közelebbi városba, községbe a fiammal, de rendszerint már előre meghatározott címekre. Sok érdekes és értékes holmit vásárolunk, de... persze még sem könnyű dolog ez. Komolytalan rovat Másodszor élveztem már végig azt a fantasztikus és megnyugtató kalandot, amit a televízióban az Orion űrhajó bátor parancsnoka és emberei éltek át. Ha pillanatnyilag mindez a jövőben játszódik is le, mégis vigasztaló számomra, hogy az emberiség máris gondol azokra a veszélyekre, amelyek mellett eltörpül mindaz, amit valaha is átéltünk. Jó tudni, hogy lelkileg máris felkészültünk arra, hogy bolygóközi lények egyszer megtámadják a földet, ezt a békés, kedves, szelíd, veszekedésmentes bolygót. Bízom benne, hogy majd annak idején is akadnak olyan kiváló és fegyelmezetlen férfiak, mint valameny- nyiünk bálványa, McLane őrnagy, isten bocsá, ezredes és a biológiailag rendkívül jól eleresztett Tamara Jagelló hadnagy, a különleges szolgálat tisztje, aki magamat is eltántorított Lidia Van Dick tábornoktól, kire előzőleg leadtam a szavazatomat, mert szintén meglepően jó nőnek bizonyult. ÜZENET A KOZMOSZBÓL (Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai) Az elektromos áramhoz sokat nem értek, a kibernetikához még ennek felét se, mégis örömmel láttam, hogy olyan szakkifejezések forognak kockán, mint hiperűr- sebességgel a Gordon felé, hogy a keresősugár bármikor megtalálja az Orion 8-at. — Pillanatnyilag számomra megoldhatatlannak tűnik Villa ezredes átprogramozása, de annál nagyobb örömmel szemléltem az Overkill használatát, ami földi viszonylatban tökéletesen ismeretlen, mert itt, a mi galambtermészetű bolygónkon a még nem hiperűrsebesség- gel közlekedő lények az e fajta csatározásokat simi- labdákkal, legfeljebb egy labdarúgó meccsen bíróveréssel szokták elintézni. Örömmel látom, hogy a jövőben beosztjuk a világmindenséget űrszektorokra. A gigantikus űrcsatahajók, nehéz űrcirkálók, előretolt állomások védelmi rendszere megvédi földünket az állandó fenyegető támadásoktól. Legfeljebb egy aggályom van még, hogy az elmúlt néhány százezer év alatt semmiféle támadást nem intéztek ellenünk, de nem szabad köny- nyelműnek lennünk, ez bármikor bekövetkezhet. Valóban jó lenne felkészülni idejekorán ez ellen az űrtámadás ellen. Mert különben itt maradunk olyan készületlenül, ahogyan egy magyar állampolgár kozmikus lényekkel szemben csak állhat. Hosszas töprengés után azonban rájöttem arra, hogy ez az űrfenyegetés még nem elég komoly. A fene tudja, hogy honnan van bennem a bátorság, de nem félek eléggé a kozmikus lényektől. Lényegesen jobban cidrizek saját bolygónk egyébként rendkívül békés természetű polgáraitól. Én várok egy kis kozmikus támadást, vagy legalábbis remélek és bízom benne, hogy ez állandóan növeli bennem a most még csak csírájában pislákoló félelmet a bolygóközi lényekkel szemben. Ügy szeretném, ha a félelem állandóan növekedne bennem es a félelemnek 99 százaléka elpaza- rolódna a kozmikus lényekre és a földiekre legfeljebb 1 százalék maradna. Mert most sajnálatos módon pontosan fordítva van. Adja az ég, az Orion űrhajó, meg a kibernetika, hogy bekövetkezzék a Varangyok támadása olyan papírsárkányszerű bolygóközi micsodákkal és én halálraváltan nézzem, hogy a különféle bolygóközi lények megrohannak és elfognak. Mert akkor legalább tudom, hogy mitől félek. Szőllősy Kálmán — Nehezen válnak meg ezektől a tárgyaktól? — Csak akkor, amikor rájönnek, hogy „eladható”. Poros, régi lámpákat hoztunk le egy padlásról, de amikor alkudtunk, akkor a tulajdonos mindjárt a nagyszülői emlékre hivatkozik és felverte az árát. Egyszer pedig egy barcsi parasztasz- szonytól vásároltam egy miniatűr festményt. Félhomály volt a szobában, eléggé felületesen néztem meg, ötszáz forintot fizettem érte. Hazafelé _ nagyítóval vizsgálgattam a képet, hát kiderült, reprodukció volt, mindjárt bevágtam a kukoricásba. Ezúttal nagyon becsapódtam — mondja Schmidt Károly. Lányával beszélgetek az üzletben, közben sűrűn érkeznek az érdeklődők. Egyelőre nem vásárolnak, csak szeretnének körülnézni. Fiatal lányok, farmeres fiúk, aztán „komoly” gyűjtők, van, aki pipákat vásárolna, van, aki kardokat gyűjt, aztán kakukkos órákat. Ha nincs, előj egyeztetik. — Budapesten több hasonló üzlet van, — mondja Kern Ádámné — komoly forgalmat bonyolítanak le. Itt Pécsett még kevesen ismerik boltunkat, pedig tudom, nagyorv sokan gyűjtögetnek különböző régiségeket. — Jött-e valaki különleges kívánsággal ? Éva asszony eltűnődik: — Három hónapja nyitottuk boltunkat, azóta a legkülönösebb kívánsága önnek volt: előjegyeztem, ha találunk valahol egy külvárosi verklit, értesítjük... Rab Ferenc Asztalosüzemünkbe, gyakorlott MŰVEZETŐT FELVESZÜNK „Fizetés megegyezés szerint” Jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.
