Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-13 / 215. szám

1970. szeptember 13.

QUNANTÜLI NAPLÓ

7

KOZ KINCSÜNK:

Tímár István kiállítása

A Kodály-módszer

Zenei nevelési rendszerünk évek óta a világ érdeklődésének központjában áll. A legkülönbözőbb országokból keresik fel hazánkat zenepedagógusok, gyakran csoportosan, hogy a helyszínen hosszabb- rövidebb ideig tanulmányozzák: mi a titka eredményeinknek, hogyan alkalmazhatnák módszereinket saját otthoni munkájukban. A magyar zenei nevelés alapelvei összefoglaló „Kodály-system” elnevezés a külföldiektől származik. Valóban, zenei nevelésünk alaptézisei fők ' Kodály Zoltántól erednek, a gyakorlatban jól bevált eszményeket és eszközöket az ő egyéniségének súlya tette hitelessé, izgatóvá és időszerűvé.

TAKÄCS DEZSŐ METSZETE

Melyek az ún. Kodály-mődszer alapmotívumai ? Halláskultúra, éneklésben kifejeződő zenei elképzelés, egyszerű mégis magasszínvonalú zenei anyag, nemzeti hagyomány, széleskörű zenei kultúra, végül és végső eredményként: a zenének és tanításának beállítása a kultúra és embernevelés egységébe.

Nézzük részletesebben! A magyar iskolákban mindenekelőtt a relatív szolmizáció alkalmazása tűnik fel a látogatónak. (A felületes szemlélő hajlamos azonosítani módszerünket a szolmizálással.) Kodály szerint a relatív szolmizációval azt is megmondjuk a hangról, mi a szerepe környezetében, a szolmizá- lás játszva beoltja a növendékekbe a zenei gondolkodás alapjait. A zene érzelmi jelentése, tartalma a hangokban valósul meg, egy zenemű eszmei tartalmát csak a zene nyelvén át lehet megérteni, hirdette Kodály. Ezért küzdött egész életében a zenei írás-olvasás általánossá tételéért. A szolmizálást eszköznek tekintette a zenei analfabétizmus felszámolására, olyan eszköznek, amely a közepes képességűeket, tehát a tömegeket is képes eljuttatni a zene műveléséhez és értéséhez.

Kodály pedagógiai elképzelésében döntő szerepet kap az éneklés a zenei nevelés egészében. „A zene gyökere az ének, mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja.’’ A belső elképzelés, hallás és fantázia vezesse minden zenei megnyilatkozásunkat, a hangszertanulást is előzze meg legalább egyévi hallásképzés. Ez utóbbi gondolatot, hogy a szolfézstanulás ne csupán végig kísérje, de előzze is meg a hangszeres képzést, éppen Pécsett, Agócsy László közreműködésével valósította meg elsőízben Kodály, 1945-ben. Az éneklésnek döntő szerepet juttat a hangszert nem tanuló többség nevelésében is: „A zene csak úgy száll belénk, úgy él bennünk, ha munkával, vagyis gyakorlati zenéléssel szántjuk fel lelkünket alája; az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja."

De mit énekeljünk? Kodály pedagógiai gondolatvilágában visszatérő motívum a magyar népdalnak és gyermekdalnak szerves beépítése az iskolai tananyagokba. Kodály szerint a magyar népdal klasszikus értékű zene. hivatot' arra, hogy az egész nemzet zenei kultúrájának, mindenekelőtt a zeneoktatásnak alapja legyen. Az vonzotta Kodályt a magvar népdalhoz, hogy az a maga egyszerű eevszólamúságában magasrendű esztétikai és egyben nemzeti értéket hordoz. A Kodálymódszer tehát zenepedagógiánk alapjává tette a magyar népdalt A zenei anyanyelv elsajátítása után azonban tovább vezeti a tanulót: „Minél nagyobb darabot kell megismerni a világból, az idegen nagymestereknek, bármilyen nemzetbeliek, kaput kell tárnunk.” Kodály zeneszerzői munkásságának jelentős hányadát képezik azok az énekgyakorlatok, amelyek az európai műzene különféle stílusaihoz vezetik el a növendékeket.

A Kodály-módszer a zenei képzést egy még nagyobb cél, az általános humanisztikus nevelés szolgálatába állítja. Amikor abból indul ki, hogy „legyen a zene mindenkié”, a zenei művelődés eszközei legyenek hozzáférhetők mindenki számára, az a felismerés vezeti, hogy a „zene feltétlenül szükséges az ember fejlődéséhez, nem valami nélkülözhető élvezeti cikk”.

Nem szakmai elfogultság vezette Kodályt, amikor a mindennapi zenei foglalkozást biztosító zenei általános iskolát kiharcolta és széleskörű elterjedését szorgalmazta. Azóta bebizonyosodott, hogy a zenével való intenzív foglalkozás más tárgyakban is serkenti a tanulók szellemét.

A Kodály-módszer letéteményese, műhelye és követésre buzdító példája a magyar zeneoktatás egésze (Az általának iskola énekóráitól kezdve, a hangszeres képzés legmagasabb fokáig.) Pécs is jelentős szerepet vállal a módszer bemutatásában és terjesztésében. Példa gyanánt említünk néhányat. Igaz, hogy városunkban mindössze egy zenei általános iskola van, sőt egyelőre az is még mindig csak tagozatként működik, de ennek énektanárai (dr. Péczely Lászlóné, Pálvölgyi Józsefné és Szegő Anna) olyan kimagasló színvonalú munkát végeznek, amely joggal vívja ki a gyakori külföldi látogatók elismerését és csodálatát Agócsy László,' aki évtizedek óta dolgozik a ko- dályi eszmék gyakorlati megvalósításáért, szolfézs- és énektanárok nemzedékét nevelte fel a kodályi célok szolgálatára. Énnekem az elmúlt hetekben az a megtiszteltetés jutott, hogy résztvehettem Kecskeméten a Kodály Szeminárium munkájában. Közel kétszáz hazai és külföldi muzsikus, főként zenetanár jött össze, hogy Kodály életművét és pedagógiai örökét tanulmányozzák. (Dobszay László itt elhangzott előadását követte a fenti gondolatsor a Kodály-módszerről.)

Számos nehézség hátráltatja a Kodály-módszer térhódítását, még itthon is. Kevés a jólképzett tanár, kevés még a mintául szolgáló iskola. Nem egy helyen hiányzik a megértő támogatás az illetékesek részéről, sokak előtt nem világos még, milyen kincs birtokosai lettünk a Kodály-módszer révén. Pedig olyan közkincsünk ez, amely nagyhatalommá tette hazánkat a zenei nevelés világában és amely hozzásegít egy humánusabb társadalom kialakulásához.

Szesztay Zsolt

Ungvárott született, száz évvel ezelőtt, 1870-ben, s a helyi anyagipari középiskola elvégzése után Münchenben tanult, Hollósy Simon magániskolájában. Innét Franciaországba került, ahol volt gyári munkás, szobrászsegéd, mígnem Párizsban megbűvölték a modern szobrászat nagymesterének, Rodin- nak az alkotásai, aki felkereste műtermében, s elismerően szólott a munkáiról. Idehaza is felfedezték a műértők. Egymás után mintázta nagyméretű kompozícióit, de megbízást nem kapott. Mint annyi kiváló kortársa, Rippl-Rónai, Ady Endre vagy Bartók Béla — Vedres Márk sem kellett az úri Magyar- országnak. Márványba álmodott alkotásai nem valósulhattak meg, s a gondok arra késztették a művészt, hogy új utakon, a kisplasztika terén fejlessze a tehetségét. Több mint egy évtizedet tölt Itáliában, ahol az antik és a reneszánsz szobrászat remekei igézik meg; ezeknek nyugalmas harmóniája lesz azontúl, élete végéig, művészetének ihletője.

1914-ben hazatér, s nemsokára, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején felvillan előtte is annak a lehetősége, hogy nagyszabású terveit

Timár István a fiatal festőnemzedék — Baranyában, Komlón élő — jelentős tagja. A főiskola elvégzése után tért haza szűkebb pátriájába piktúráját művelni és tanítani.

Az idei bányásznap kulturális eseményeként nyílott meg komlói kiállítása Párizsban festett és a lerakodott élményekből már itthon vászonra rögzített képeiből. Kiállításának képei egy lázas periódus, napok számában sovány három hónap megérett nagylélegzetű termései.

Gótikus ablak

Timár Istvánt mostani kiállításáig mint grafikust tartották számon, de most úgy tűnik, hogy fellázadt eddigi „besorolása” ellen és elkezdett valami egészen újat, frisseségében és színkultúrájában megválóra váltsa. Egykori tanítója, Szabó Ervin Pantheonjának a tervét készíti el építésztársával. A nagyszabású terv, — sajnos csak terv maradt. Az ellenforradalom után bíróság elé állítják, mint a művészeti direktórium tagját, meg akarják fosztani műtermétől, sőt lakásától is. Üjra Itáliába megy, s Újabb évtizedet tölt Dante gyönyörű városában, az Arno-parti Firenzében. Antik ihletésű kis bronzszobrokat készít, amelyeket gazdag utazók és igényes műgyűjtők vásároltak meg tőle. Műveinek témája a szép, ifjú, életben hivő és cselekvő ember.

Vedres Márk jól ismerte a modern törekvéseket, megértette és elismerte java részük létjogosultságát, ő maga azonban a valósághű ábrázolás, a realizmus híve maradt.

Élményekben, tapasztalatokban gazdag élete alkonyán megérte, hogy valósággá vált az emberség, amelyért küzdött, amelynek jogát és szépségét műveiben hirdette. A felszabadulás után újult erővel látott munkához. Külföldi sikerek után végre a hazai tárlatok közönsége is megismerhette kiváló művészetét. Főműve: a Thälmann

lépőt művelni. A színekkel és azok harmóniájával, kontrasztjaival képessé vált impresszióinak közvetítésére, megosztva élmény emlékeit művészetének szemlélőivel. Előadásmódjának léptéke lett, az mérhetővé vált. Erősen hiszem, hogy mindezt a „nagy utazás”, Párizs tette.

Az egymásba mosódó színfoltak

— de leginkább az égővörösek — váltották fel az éles kontúré rajzosságot. A „megrajzolt” figurák helyébe a színek lebegése lépett, pótolva a „valóságból hiányzó egyensúlyt”. Mr'ndez súlyt adott koloritjának, önálló értékelését a meglátottaknak és ez az a nagy többlet, amiért kiállítását meg kell nézni.

Atmoszférája van párizsi képeinek a prima vista frisseségével. Expresszivitása felfokozott, de a mindennapok egzaktságát tiszteletben tartja. Az alkalmazott fedőszínek dekoratív hajlamát jó érzékkel visszafogja a mondanivaló

— mint az alkotás lényege — érdekében. Festészetét így építi ténylegesen a színek hatására és ezt az építést jól hozza közös nevezőre a tisztán konstruált kompozícióval és a néha szinte líraivá lágyuló rajzossággal. Figyelemre méltó a képek szerkesztési egyensúlya és az alkalmazott kontrasztszínek harmóniájának keresése. Zenei nvelven szólva a kontraszt lehetőségeivel játszva a mindent megoldó és felemelő záró tételt kívánja hangsúlyosan megkomponálni.

Timár István előtt hosszabb út van, mint amekkorát megtett. Jó útjának irányát saját maga szabja meg, és ennek tehetsége, indulatos igényessége a záloga. Most művészetében valami megnyugvásnak kell elkövetkeznie.' A megtaláltnál a megerősödésig meg kell pihennie, hogy egyéniségét megtarthassa és a Párizs adta stigmát megőrizhesse.

Klausz Gyula

Emberpár

úti lakótelep dísze, a többalakos Béke-kút, középütt a Halász pompás figurájával. Tartózkodóan szerény, halk szavú, rokonszenves egyéniségét kivételes tisztelet övezte; államunk kétszer tüntette ki Kossuth-díjjal és a Magyar Nép- köztársaság Kiváló Művésze címet adományozta neki.

Artnet Tivadar

EMLÉKEZÉS

VEDRES MÁRK

VASÁRNAPI VENDÉGSÉGBEN .. i

Az élő nagy művészek meglátogatása, otthonuk, környezetük, alkotó műhelyük bemutatása a művekkel együtt — a televízió egyik legnagyszerűbb lehetősége. Százezrek kerülhetnek így mintegy személyes ismeretségbe, intim közelségbe a legnagyobbakkal; hatalmas irodalmi estté, vagy a valóságban elképzelhetetlen méretű tömeges műteremlátogatássá tágulhat ilyenkor a képernyő.

Még nagyszerűbb gondolat, hogy a látogatás során nemcsak a „vendéglátó” művész tevékenységéről kapunk képet, hanem a művészetek összefüggései kerülnek a középpontba. A vállalkozás ezzel kétségkívül bonyolultabbá válik, s nehezebb feladat elé állítja a műsor készítőit.

Nagyszerű tehát az ötlet, de mintha kissé elmaradna tőle a megvalósulás színvonala. Bennem legalábbis a februári Borsos Mik- lós-műsor csakúgy, mint most a Weöres Sándoré — csalódást keltett. Lehet persze, hogy túlságosan is sokat vártam, mert véletlenül mindkét művészt személyesen is ismerem, s a műsor lehetőségeit a róluk kialakult belső képhez mérem. ,

Lehet viszont, hogy a műsor készítői nem jól használták fel a lehetőségeket. Czigány György, a forgatókönyv írója és a műsor vezetője finom érzékkel és jó ízléssel megtalálta a vendégekhez illő tiszteletteljes, tapintatos és a lehetségesig mégis közvetlen hangnemet, a művészek mégsem tudtak a nézőhöz melegebb közelségbe kerülni.

Ismétlem, hogy lelkes híve vagyok a művészetek közötti összefüggések felvillantásának, mégis arra gyanakszom, hogy a képzőművészet és zene, majd a költészet és zene kapcsolatának feltárására való — helyenként kissé erőltetett — törekvés vitte félre kissé ezeket a műsorokat.

Talán főképp a rendező, Esztergályos Károly nem nőtt fel eléggé a nehéz feladathoz. A két műsor bizonyos ötletszegénységet mutatott, Néha olyan látszat keletkezett, mintha ezekre a kitűnő művészekre az lenne a legjellemzőbb, hogy hatalmas kertjük van, amelyben időnként kamarakórusok énekelnek, és csicseregnek a madarak.

Kétségkívül viszonylag a Borsos Miklós-műsor sikerült jobban. A szobrászat és a művész zenei érdeklődése időnként szép, harmonikus képsorokban jutott kifejezésre. A Weöres-műsorban azonban nagyon zavart a töredezettség. Látszatra könnyebb volt a rendező feladata, hiszen Weöres Sándor költészete és a muzsika között szorosabb a kapcsolat, mint Borsos Miklós szobrászata és a muzsika között. Mégis talán éppen ez volt a buktató. A Weöres versbemutatásokat ugyanis következetesen megcsonkították, s belevágták a zenét, [gv aztán sem ez, sem amaz nem nyújtott teljes élményt.

Helyenként mintha a zene túlságosan is nagy szerepet kapott volna, kissé elnyomta a költőt, mintegy szövegíróvá fokozta le azzal. hogy minduntalan beléfojtotía a szót.

Óhatatlanul felvetődik a kérdés: nem felesleges-e a muzsika erőltetése olyan esetben, amikor a költészet maga is annyira zenei, mint Weöresé. Ügy tűnik, hogy ebben a műsorban a kevesebb betét több lett volna.

A „Vasárnapi vendégségben .. .” naevszerű lehetőségei, úgy érzem, eddig még kihasználatlanok. Az ötlet azonban olyan kitűnő, hogy a sorozat feltétlenül folytatást érdemel ötletesebb rendezéssel, valamivel több közvetlenséggel, ol- dottsággal bizonyára ünnepi főműsorrá léohetne elő Jelenleg ugyanis a televízió túl késői műsoridőben közvetíti ezeket a látogatásokat. a vasárnap este is szívesen virrasztó keveseknek. Pedig ez a vállalkozás megérdemelné a szélesebb körű n'T'lván/->ss<gof. a korábbi műsoridőt. N^m jelnotkey'k ol^an gyakran, h év*?n^ént néhányszor ne lehetne legalább vasárnap délután megnézni.

Még egy apró megjegyzést: Weöres nevének kiejtésében országos a zűrzavar. Ezt a rádió és a televízió is fokozza. A műsorban helyesen mondták ,.Vörös”-nek K:r. hogy a bekonferálásban Tamási Eszter megint „Vöres”-t ejtett ...

Szederkényi Ervin

Cabaret de la Bohémé