Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-13 / 189. szám
1970. augusztus 13. DUNANTÜLI NAPLÖ 5 SZMT elnökségi ülés Mit tesz a nőbizottság? Elkészült a szakszervezeti választások menetrendié Zsúfoltság az iskolákban és az óvodákban Csökkent a levegő szennyezettsége Komlón Ötvennyolc év után újra otthon ötvennyolc év után először látogatott haza, 'szülővárosába — a szovjetunióbeli Bakuba — Zajonc Pál pécsi kisiparos. 1912-ben a cár katonának hívta be a fiatal bakui órást, Pavel Genciono- • vies Zajoncot és többé nem is látta viszont városát, családját. Katonai szolgálatának idején kitört az első világháború és nyomban a frontra vezényelték, ahol még az év őszén fogságba esett. Magyarországra szállították hadifogoly-munkára és így ismerkedett meg egy pécsi kislánnyal, későbbi feleségével, A háború után Pécsett telepedett le. Boltja Pécs közepén, a Jókai téren áll ma is. Évtizedeken át hiába kutatta a Bakuban élő hozzátartozóit. Nemrégiben egy Pécsett járt szovjet» turista tért be boltjába. Az idős órásmester beszédbe elegyedett a vendéggel, s kiderült, hogy a turista Bakuból jött és emlékezett egy Zajonc nevű emberre. Segítségével a Zajonc család régen elszakadt tagjai végre életjelt adhattak egymásnak, és a mester öccse tavaly eljött látogatóba Pécsre. Idén a 79 éves pécsi órásmester látogatott repülőgéppel szülőföldjére, a híres szovjet olajvárosba. A repülőtéren harminchat rokona várta, akik erre az alkalomra külön autóbuszt béreltek. Zajonc Pál csaknem hat évtized után viszontláthatta szülővárosát, amely azóta Azerbajdzsán fővárosa lett és lakóinak száma egymillió fölé emelkedett. S ekkor megértette azt is, miért nem találták meg levelei a címzetteket — régi, kis szülőháza helyén modern tizenkét emeletes lakóépület emelkedik. c r • • svájci üzletember Pécsett Svájci vendég, Robert Korba, az AETEX Külkereskedelmi Vállalat genfi kirendeltségének vezetője érkezett tegnap üzleti tárgyalásra a Pécsi Faipari Szövetkezethez. A szövetkezet évek óta egyedileg tervezett stílbútorokat exportál Svájcnak és jelenleg is milliós nagyságrendű garnitúrák készülnek a svájci megrendelők részére. Robert Korba megtekintette a gyártás alatt álló bútorokat, elismeréssel nyilatkozott azok kiváló minőségéről, majd tájékoztatta a szövetkezet vezetőségét a jövő évi exportigényekről. A tárgyalások befejezése Után a svájci vendég Klement László szövetkezeti elnök kalauzolásával városnéző sétát tett. Súlyos bűncselekmények I halmazatával vádolva állt tegnap a Pécsi Járásbíróság dr. Fülöpp tanácsa előtt Zsobrák Tibor 22 éves büntetett előéletű, munkát nem vállalt pécsi gépkocsivezető. A terjedelmes vádirat szerint, ahelyett, hogy dolgozott volna, május elején egy postaautóból ellopta Török Károly gépkocsivezető táskarádióját. Két nap múlva a 12- es AKÖV telephelyéről elvitt egy Barkas gyártmányú tehergépkocsit és azzal elutazott Csököly községbe a nagyanyjához. A jogtalanul birtokolt gépkocsival visszajött Pécsre és az autót a József utcában elhagyta. Ezt követően az SZTK fogászati rendelőjéből elvitt hat ampulla Indokán érzéstelenítőt. 'Ezzel akart állítólag öngyilMindig is napirenden tartott kérdés volt: javítani a dolgozó nők helyzetén. A nők most az eddigieknél nagyobb törődésre számíthatnak. A kérdéssel foglalkozott az MSZMP Központi Bizottsága, a SZOT és a Megyei Pártbizottság végrehajtó bizottsága. Mindhárom határozat egyértelműen jelöli meg: a dolgozó nők politikai és kulturális nevelésének, érdekvédelmének ellátásával a jövőben is a szak- szervezeteknek kell foglalkozniuk. A szakszervezetek ezzel kapcsolatos feladatairól tegnap tárgyaltak a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa elnökségi ülésén. Az első teendő: megerősíteni, ahol nincs, létrehozni a nőbizottságokat és kiépíteni a nőfelelősök rendszerét. Az ülésen határozatot hoztak: az SZMT elnöksége mellett 11 tagú nőbizottságot hívnak életre. A nőbizottságnak az lesz a feladata, hogy rendszeresen eljuttatja javaslatait, észrevételeit, kritikai megjegyzéseit az elnökségnek, hogy a vezető testület jobban megismerje a dolgozó nők valóságos helyzetét, a nők által legnehezebbnek ítélt terheket, és az eddigieknél jobban, folyamatosabban számoljon a nők helyzetére ható tényezőkkel. Ezen túlmenően a nőbizottság állandó jellegű és általános feladata, hogy figyelemmel kísérje a különböző határozatok végrehajtását; érvényt szerezzen a nőket érintő törvényeknek, rendeleteknek; elősegítse a nemek szerinti béregyenlőtlenségek csökkentését, a munkahelyi kö*- rülmények javítását, különös tekintettel az egyedülálló és nagycsaládos anyák helyzetére. Állandó feladata továbbá, elősegíteni, hogy a szociálpolitikai elvek érvény re jutásával hatásosabb legyen az anya-, nő- és gyermekvédelem, a gyermekgondozási segélyt igénybevevő anya ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe, ha visszakerül a termelésbe. A nőbizottság pontos kimutatást és tervet készít az egyedül álló nőkről és nagycsaládosokról, valamint a velük való törődésről. Ezenkívül még számos más kérdésre is kiterjed figyelmük. Az általános feladatok mellett az SZMT elnökségi ülésén határozatot hoztak a soronkö- vetkező, konkrét teendőkre. Egy másik napirendi pont- •' ként a szakszerevezeti vá- ' lasztásokkal kapcsolatos intézkedési tervet tárgyalta az SZMT elnöksége. Mint ismeretes, a SZOT elnöksége az idén márciusban határozatot hozott: 1970. november 15. és 1971. május 10-e között újjá kell választani az összes vákos lenni azért, mert ismerőse, Gy. £. III. éves ipari tanuló szakított vele. Május 8-ári éjjel feltörte Nagy Géza pécsi lakos Doktor Sándor utcában lévő garázsát és ellopta a magán- kiskereskedő Wartburg autóját, amelyben 18 ezer forint értékű madáreleség és egyéb áru volt. A tolvaj a rakomány nagy részét értékesítette, a pénzt pedig elszórakozta. A lopott autóval Zsobrák Tibor Pécs környékén furikázott. Közben éjszaka visszajött Pécsre és betörést kísérelt meg a Virágcsokor kisvendéglőbe. . A Magyar Honvédelmi Szövetség egyik lőterét is felkereste, ahonnan egy sportpisztolyf és 50 lövedéket vitt el. Az volt a szándéka, hogy meglesi a reggeli órákban munkába me- 1 lasztott szakszervezeti szerveket és tisztségviselőket, a szakszervezeti bizalmiaktól a Szakszervezetek Országos Tanácsáig. Nos, az intézkedési tervben rögzítették a választások menetrendjét. Eszerint: Baranyában november 15. és december 15-e között kell újjáválasztani a szakszervezeti bizalmiakat és vezetőbizalmiakat. Számuk meghaladja a 6700-at. - December 15. és 1971. január 15-e között kerül sor a műhelybizottságok, munkahelyi bizottságok és az osztálybizottságok újjáválasztására. A bizottságok száma körülbelül 310—1500 taggal. A jövő évben január 15. és február 28. között kell újjáválasztani a Pontosan 11 óra húsz perckor négy kerek és három Ovális kenyértészta indult 50 perces útjára, a kemencében. Tegnap az első kenyerek bevetésének voltunk tanúi a siklósi kenyérgyárban. A sü- lés közben alig-alig érdekes számunkra a kenyér útját kísérni, ezért a gyár többi berendezésével ismerkedtünk meg. A B. m. Sütőipari Vállalat vezetői, a B. m. Beruházó Vállalat műszaki ellenőre, a B. m. Állami Építőipari Vállalat építésvezetője és az új gyár üzemvezetője vezetett végig az épületen. Kívülről kiemelkedik . az alumínium borítású liszttároló, amelynek 8 cellájában egyszerre 6—8 vagon lisztet lehet tárolni, így lehetőség van a liszt pihentetésére. Beérik — mondják a pékek'. Vagyis szárazabb lesz, a belőle sütött kenyér pedig lazább. A gyár külső képe egyébként egy kissé a jövő századot is idézi, formájával, modern, nagykapacitású gépeivel. Sajnos, az üzem belső helyiségeinek látogatásakor nő Gy. É.-t és ha nem fogadja vissza udvarlójának, végezni fog a lánnyal. A rendőrség nyomozói azonban résen voltak és május 15-én reggel 6 órakor a Madách utcában elfogták Zsobrák Tibort, akinél csőre töltött | pisztoly volt. A vádlott a tárgyaláson beismerte bűncselekményeit és végig azzal védekezett, hogy amit tett, elkeseredésében tette. Agyon akarta lőni lányismerősét, majd saját magával is végzett volna. A bíróság azonban nem vette figyelembe ezt a védekezést. Zsobrák Tibort bűnösnek mondotta ki emberölésre irányuló előkészület, valamint a bizonyítást nyert többi bűncselekményben és ezért 4 évi börtönre ítélte. vállalati, üzemi, intézményi és hivatali szakszervezeti tanácsokat (90 tanács — kb. 2700 fő), továbbá a szakszervezeti, a számvizsgáló, a társadalombiztosítási tanácsokat. valamint a felsőbb szakszervezeti szervek küldöttértekezleteire a küldötteket. 1971. február 15. és március 6-a között kerül sor a szakmák területi, megyei bizottságainak, valamint a Mecseki Szénbányák és a Mecseki Ércbányászati Vállalat küldöttértekezleteire. A szak- szervezetek megyei küldött- értekezletét 1971. március 12- én tartják. A küldöttek száma 200. A magyar szakszervezetek XXII. kongresszusa május 5—9 között ülésezik. már az első lépésnél kénytelenek vagyunk visszatérni a jelenbe. Hatalmas vas tartóoszlopok, betontuskók idézik az elmúlt évi megsüllyedés következményeit. A gyár mint ismeretes tervezési hibák miatt az elmúlt évben megsüly- lyedt, emiatt több mint egy évet késett a tegnapi ünnepélyes első sütés. Hiba azonban most is bőven akad. Sajnos, kénytelenek vagyunk egy kissé ün- neprontók lenni. Nem mehetünk bosszankodás nélkül egyetlen lépést sem a 30 millió forintos költséggel épült gyárban. Kisebb hibák: a liszt töltő automata csővezetéke a dagasztókehely mellé tölti a lisztet. Vízcsapokat közvetlenül elektromos motorok mellé szereltek. A kiadó helyiség cementlapjai hullámosán vannak lerakva. S ezek még csak a kisebb hibák. Az üzem kenyérvonala automatizált — vagyis csak majd az lesz. Ugyanis a vezérlőpulton ezernyi drót vár még bekötésre és átkötésre. A liszt szállítását, keverését, dagasztását, a kenyértészta formálását njűködtető 146 villanymotorból mindössze 70-et kötöttek be jól, a vezérlőpulton megjelölt feladat elvégzésére. Ezért is történik csak próbasütés az egyik nagyteljesítményű kemencében. Kézzel kiszolgálni a gépet nem lehet. Ki a hibás? Az ÉLTERV? A VILLESZ? Vagy a B. m. Állami Építőipari Vállalat szerelő részlege? A Beruházó Vállalat műszáki ellenőre szerint a VILLESZ nem az eredeti terveknek megfelelően gyártotta le a berendezéseket. Az elkövetkező hetekben minden a VILLESZ szakemberein múlik. A szeptemberi üzemelés kizárólag attól függ: a visszalevő munkákat el tudják-e végezni, a hibákat ki tudják-e javítani, a visz- szalevő aránylag rövid idő alatt. Addig a sütemény vonalon — két kisebb teljesítményű kemence — és a tegnap kipróbált UNAMUS-on napi 18 mázsa kenyeret sütnek. A gyár teljes kapacitása napi 200 mázsa lesz. Bere- mendtől Szalántáig és KéTíz éve még nagyszámú vérhas megbetegedés fordult elő Komlón, ma már cse- kélyszámú megbetegedést jeleznek. A fertőző sárgaság gyakorisága néhány éve még viszonylag magas volt, ez év : első félévében mindössze négy esetet tartanak nyilván ' a higiénikus orvosok. — Ez nagyrészt a rendszeres gamma—globulin védőoltásnak is köszönhető. De hasonló csökkenést mutat a statisztika a többi fertőző betegségnél is. Nemcsak a fertőző betegségek helyzetéről, hanem Komló város kommunális ellátásának egészségügyi problémáiról is szólt az a beszámoló, mely tegnap a Komlói városi Tanács végrehajtó bimestől Villányig látják majd el a környéket. Tizenkét óra 10 perckor a kemence kiadó szalagjánál vártuk az első kisült kenyereket. Milyen lesz az első kenyér? Aranyló halvány pírral. Illatos. A vágás mint a legszebben összeforrt sébhely. Molnár Imre 45 éve dolgozik a szakmában — csak dicsérni tudja. Persze a pékek mindent megtettek ezért a kenyérért. Hétfőn még a régi gyárban, szerdán pedig már az újban sütöttek. Tegnap délután a siklósi boltokban a vevők és eladók a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak az új siklósi kenyérről. A szerelőkön múlik, hogy hamarosan elég is legyen belőle. A Vízügyi Igazgatóság megtette a szükséges intézkedéseket a Duna és a Dráva árhullámának fogadására. Az Országos Vízügyi Hivatal budapesti központjának előrejelzése szerint a Duna mohácsi szakaszán augusztus 15-ére várható a tetőzés, 710 centiméteres vízállással. Jelenleg a mohácsi vízmagasság 490 centiméter. Ameny- nyiben a vízszint eléri a 750 centiméter magasságot, az igazgatóság elrendeli az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. Az igazgatóság a Duna közeledő árhullámáról értesítette a Baranya megyei Tanácsot, hogy az árterületen lévő szénatermést és egyéb, már learatott mezőgazdasági terméket még idejében helyezzék biztonságba. A Dráván 60—80 százalékos medertelítettségű árhullámmal kell számolni. Barcsnál a vízmagasság 354 centiméter. Az elsőfokú készültséget 430 centiméternél kell életbeléptetni. A Vízügyi Igazgatóság reméli, hogy az árhullám nem lesz tartós és sem a dunai sem a drávai I szakaszon nem kerül sor az I elsőfokú készültségre. Az álzottsága elé került. Első he- lyeh említették meg a város levegőjének szennyezettségét. Az év elején lényegesen javult a helyzet — a Hőerőmű kéményére felszerelt pernyeleválasztó működése nyomán — és további javulás várható a dávidföldi palahányó közeli megszüntetésével. Nem javítanak a helyzeten egyelőre a MÁV tolatómozdonyai, a Kossuth-ak- nai palahányó, mely a közelben lakók egészségét is veszélyezteti, a Szénosztályozó pora, valamint a kőbánya vállalat rakodási módszere, amely a keletkező poron kívül zajártalommal is jár. Komló vízellátásának problémáját véglegesen valószínűleg a regionális vízműbe való kapcsolódás oldja meg. A vízvezetéki hálózat fokozatosan kiterjed a peremterületekre is, mert a vizsgálatok szerint a kutak vizének nagyobb része egészségre ártalmas lehet. A vezetett vízellátásra elsősorban Me- csekfalun és Sikondán kell lehetőséget teremteni. Súlyos problémát okoz, hogy a város csatornázatlan, földszintes településein a szennyvízelvezetés csak rosz- szul van megoldva. A tanács segítségével, társulásos alapon ki kellene építeni ezeken a helyeken a csatorna- hálózatot. A beszámoló kiterjedt még a szemétszállítás, -elhelyezés gondjaira, az ipari dolgozók egészségügyi problémáira, valamint a közintézmények közegészségügyi kérdéseire is. Itt jegyezték meg: az iskolák zsúfoltsága az utóbbi években csak lassan csökkent. Felújították ugyan a Belvárosi és a Fürst Sándor utcai iskolákat, de éppen a tanműhelyekkel és a tálalókonyhákkal nem történt semmi. Az óvodák jelenleg nagyon zsúfoltak. Üj óvodák építése, a régiek felújítása, fel nem használt berendezések hasznosítása szükséges. A problémák hangoztatása ellenére a beszámoló megállapítja, hogy országos viszonylatban Komló közegészségügyi helyzete az átlagosnál jobb. Ez nem megnyugtató, mert sok olyan tennivaló van, melyben a Tanácsnak kell kezdeményező szerepet vállalnia. A végrehajtó bizottság megtárgyalta ezenkívül a fejlesztési terv etső féléves teljesítését, valamint a járóbeteg-ellátás helyzetét is. k. p. landó ügyeleti szolgálat azonban már megkezdődött, az igazgatóság központjában. Tegnap de. Kiss György, az igazgatóság vezetője a bel- és árvízvédelmi osztály- vezetőkkel repülőgéppel járta be Baranya és Somogy térségét, megfigyelve a folyók, patakok és gátak helyzetét, valamint a Kapos patak kiöntéseit, amelyek Kaposváron komoly anyagi károkat okoztak. Halálos baleset Halálos baleset történt szerdán délután Pécsett, a Mecseki Ércbánya Vállalat IV-es üzemében. Aknatorony építés közben, több mint negyven méter magasból lezuhant Lajtman István 61 éves, tótszerdahelyi lakos, a Baranya megyei Építőipari Vállalat segédmunkása. A szerencsétlen ember a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeinek tisztázására és a felelősség megállapítására vizsgálat iifduit. A tárgyalóteremből Agyon akarta lőni lányismerősét Négy évet kapott a wartburgos tolvaj Próbasütés Siklóson Lombosi J. Árhullám a Dunán és a Dráván