Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-30 / 203. szám
Heti jegyzetünk Utolérni a világot Ä legutóbbi Képes Sportban rendkívül figyelemreméltó írás jelent meg Kutas István tollából. A lényege: sportolóink felkészítése terén kell nagyot előrelépnünk, az edzésmódszerek tekintetében kell mindenekelőtt elérni a világszínvonalat ahhoz, hogy többször találkozzunk valóban rangos világversenyeken magyar sportolók neveivel. A szóbanforgó cikk elsősorban a labdarúgás problémáit boncolgatja ugyan, de az ember óhatatlanul a többi sportágra is gondol közben. Mindenekelőtt azokra, amelyek bizony amolyan csipkerózsika álmukat alusszák, pedig valaha siker-sportágak voltak, vagy azokra, amelyek a legjobb úton haladnak afelé, hogy elfelejtse őket a nemzetközi sportközvélemény. Senki előtt sem titok, hogy a vívással, az úszással és az atlétika 'jónéhány ágával nincs minden rendben. Néha felcsillan még valami az asztalitenisz régi dicsőségéből, a labdajátékokban néha kicsúsznak bravúros eredmények, de hiányzik szinte mindenütt a feltörekvő új baj- nokjelőltek sora. Mindenképpen kár lenne dramatizálni a magyar sportélet problémáit. De azt mindenképpen észre kell venni, hogy valamennyi sportágban néhány kiemelkedő tudású és képességű sportoló mögött túl r&gy a „szürke” emberek tábora, azoké, akik kiöregszenek anélkül, hogy az élen álló eredményét akár csak megközelíteni is képesek lennének. Szívdobogtatóan kellemes meglepetés e tekintetben, hogy az öttusában Bal- czó András Kelemen személyében magyar legyőzőre talált — világbajnokságon! De hol van, aki legyőzi Kajdit, aki túldobja Zsivótzkit, hol az új Iharos, hol van Gyarmati Andrea hazai vetélytár- sa? A neveket lehetne még sorolni, de ennyi is elég, hogy belássuk: egy nagyon lényeges problémával állunk szemközt. Sokan úgy fogalmazták meg, hogy vannak kiemelkedő tehetségek, akik utolérhetetlenek, messze kiemelkednek a tömegből, speciális egyéni adottságaik Tévén. No jó, de miért van az, hogy valaha az egész magyar vívás — csak például — kiemelkedett a világ mezőnyéből? Miért vannak olyan időszakok, amikor hirtelen megugrik a tehetségek születési arányszáma? Valami biológiai titok rejlik talán a nagy sikerek mögött? Valami olyasmi, hogy egyik évben Ausztráliában születnek meg a nagy úszók, azután Amerikában? Egyik évtizedben Magyarországon születik egy tucat extraklasszis futballista, azután valami titokzatos ok folytán Brazíliában? Máris talán a kelleténél több kérdés összegyűlt. Mindenesetre egy rövid jegyzet számára túlzottan sok. De viszont a válaszok szinte ön- maguktól kínálkoznak. És ismét vissza kell kanyarodni Kutas István cikkéhez. Az okokat a sportolók felkészítésének módszereiben, az edzés rendszerekben kell keresni. A világ nagyot lépett előre. Nagy tehetségek születtek mindenfelé — azazhogy: a tudományosan megalapozott felkészítési módszerek és edzésrendszerek segítségével tömegesen szárnyalják túl a korábban megdönthetetlenek- nek tartott csúcsokat. Némely eredményen csak ámulni tudunk. Pedig jóllehet csak lépni kellene egyet (de jóllehet többet is) előre a sporttudományok terén, és rájönnénk, hogy nincsenek általunk sem elérhetetlen csúcsok ... — K — SPORT Visszapillantás fl megyei háromtusasport két évtizede Egy nagyszerű kezdeményezés nyomán 1950-ben új modem összetett sport született, a háromtusa. A sportág e napokban ünnepli — nemcsak országosan, hanem Baranyában is — huszadik születésnapját. Ugyanis megyénkben az elsők között alakultak meg a szakosztályok. A kísérleti tehetségkutató versenyek eredményeiképpen sorra alakultak a szakosztályok. Úttörő szerepe volt az Építők, Tipográfia, Haladás és Dózsa Tisztképzőiskola kezdeményezéseinek. Már az első országos versenyeken ott voltak a pécsiek, és sikeresen is szerepeltek. A pécsi válogatott harmadik helyezést és ezzel egyben vidékbajnokságot is nyert. Egyénileg Knotik, Építők és Szekeres Tipográfia szerepeltek a legjobban. KEZDETI SIKEREK UTÁN MEGTORPANÁS A sportág fejlődő igényei mind több edzést, fokozottabb megterhelést kívántak, ezt — sajnos — kevesen vállalták. A kezdeti lendület után megfogyatkozott a versenyzők és szakosztályok száma, 1957 elejére már csak a Bástya Tanács és Pécsi Dózsa fúziójából alakult Pécs-Baranya adott otthont és sportolási lehetőséget a sportág művelőinek. A megmaradt kis létszámú versenyzőgárda viszont igen nagy szorgalommal és akarással edzett és készült a versenyekre. A szorgalom meghozta gyümölcsét, a pécsi Jillek, Horváth, Toperczer összetételű csapat nyerte az 1957. évi országos téli háromtusa bajnokságot. A siker ellenére az év végére ez a szakosztály is beszüntette működését, majd az MHSZ Lövész Klubon belül szervezték újjá. Az MHSZ keretében ismét fellendült a sportág, serdülő, ifjúsági és felnőtt csapatokat szerveztek és a megalakulást követő 4—5 évben több alkalommal nyertek vidékbajnokságokat és helyezéseket az országos versenyeken, öt esztendő eltelte után azonban ez a szakosztály is megszüntette működéséi nyolc Eves A PÉCSI DÓZSA SZAKOSZTÁLYA Az 1962-es év új fordulatot hozott a pécsi háromtusa sportba, a Pécsi Dózsa alakított szakosztályt. Nem sok idő telt el és a Dózsa három- tusázók nevét országszerte megismerték. Vidékbajnokságok, Béke Kupa győzelmek fémjelezték az utat. Alig zajlott le verseny, melyről a Pécsi Dózsa versenyzői ne tértek volna haza bajnoki érmekkel, dobogós helyezésekkel. Múlt évben a felnőttek visszavonultak és több ifjúsági versenyző is abbahagyta a háromtusát. Az ez évi vidékbajnokságon nem is került dobogóra pécsi versenyző. Csak egy szerény negyedik hellyel kellett „megelégedni”. Több biztató jövőt ígérő serdülő, ifjúsági és junior versenyző van a szakosztályban és a sportiskolában is sok a tehetséges fiatal, így biztosítottnak látszik a sportág utánpótlása. MI A HELYZET VIDÉKEN? A megyei Háromtusa Szak- szövetség 1962-ben kezdte meg vidéki szervező munkáját. Ennek eredményeként Beremend, Komló, Kölked és Siklós voltak azok a helyek, ahol elsőként alakultak meg szakosztályok. A vidéki ifjúság érdeklődéssel és lelkesedéssel fogadta a sportágat, bekapcsolódtak a területi csapatbajnokságok versenyeibe. Egy évvel később már megrendezték a Háromtusa Baranya Kupa versenyt, ahol öt község — Boly, Sellye, Siklós, Szentlőrinc és Pécs- várad — közel száz fiatalja vetélkedett. A nagy érdeklőHétközi forduló a labdarúgó NB. l-ben A magyar válogatott NSZK- beli nemzetközi mérkőzése miatt szerdán. szeptember 2-án kerül sor az NB I. sor onkö vetkező fordulójára. Mivel a Budapesti Honvéd- Komló találkozót már augusztus 26-än lejátszották, ezúttal hét mérkőzés lesz. Az országos JT már a találkozók játékvezetőit is kijelölte. A részletes program: Pécsi Dózsa—Csepel, 16.00, Marton. Szombathelyi Haladás— Vasas, 16.00, Somlai, Tatabánya—Videoton. 16.00, Schopp, ezt a találkozót a televízió is közvetíti, Szeged—Salgótarján, 16.00, Zsolt, MTK— Diósgyőr, 16.00, Bircsák, Dunaújváros—Üjpest 16.00, Kamarás dr., Ferencváros— Rába ETO, 16.00, Szkokén. dés ellenére e szakosztályok is tiszavirágéletűnek bizonyultak, elsősorban a kedvezőtlen anyagi ellátottság, és a legalább ugyanilyen mértékű tárgyi feltételek hiányában. A huszadik születésnap óhatatlanul felveti a vidéki szakosztályok újjáalakítása kérdésének szükségességét. Az alapvető létesítmények — mint uszoda, lőtér és futópálya számtalan községben rendelkezésre állnak. A sportág változatossága bizonyára most is sok fiatalt vonzana. Tehát nem lenne szükség másra, mint tárgyi feltételek biztosítására, melyet helyi erőből nem tudnak megoldani. Ehhez felsőbb sportszervek közbenjárása szükséges. Ha ez megoldódik, ismét virágzásnak indulhat vidéken is a sokoldalúvá, honvédelmi feladatokra nevelő sportág. Szombati sporíeredmények Vasas—Ferencváros 2:0 (Irt)) Szombaton este a Népstadionban a labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában rangadó mérkőzésre került sor a Vasas és a Ferencváros között. A kellemes, nyárvégi estén 25 000 néző előtt Emsberger játékvezető sípjelére kezdtek a csapatok. A 9. percben remekbeszabott góllal a Vasas megszerezte a vezetést. Tóth Müller érintésével Farkashoz játszott aki nem habozott és ballábas kapáslövéssel Géczi felett a hálóba juttatta a labdát (1:0). A 33. percben Puskás, a 35. percben pedig Müller lőtt kapu mellé. A félidő utolsó tíz percében ,,feltámadt” a Ferencváros. A 38. percben Brani- kovics fordulásból lőtt Tamás kapujára, majd három szögletet harcolt ki a zöld-fehér együttes. Az 55. percben Branikovits két lövését öklözte Tamás, majd 3 perc alatt négy Vasas szeglet következett. A 63. percben óriási tűzijátékot rendeztek a zöld-fehér csatárok és Tamás minden tudására szüksége volt, hogy hárítson. A 85. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Négy Vasas csatár két ferencvárosi védővel állt szemben, Müller Tóth Bálintot indította, aki nem hibázott (2:0). A hátralévő időben a Ferencváros együttese nagy erővel rohamozott, de mindössze egy közvetett szabadrúgásra tellett erejükből. Jók: Fábián, Vidáts, Müller, Ladinszki. illetve Páncsics, Juhász, Kü és Mucha. Tatabányai Bányász—Csepel 1:0 (0:0) Az első kapuralövés Sánta egyéni akciója végén a 2. percben esett. A 22. percben Takács csúsztatott fejese suhant el Rothermel keze mellett, de Kalmár későn vette észre a kínálkozó alkalmat. Az első félóra végén Vellai ballábas kapáslövését Rothermel nagy bravúrral tolta szögletre. A 44. percben Teniszcsemege a Balokányban Szörényi nyerte a női egyest Gulyás—Baranyi férfi döntő Szombaton a harmadik napi mérkőzésekkel folytatódott az idei Sopianae Kupa nemzetközi verseny. A találkozók zöme pompás labdameneteket, szellemes megoldásokkal tarkított, színes játékot hoztak. Különösen kiemelkedett az I. osztályú férfi döntőbejutásért lejátszott Baranyi—Machan és Gulyás—Cziráky játszma. Nagy küzdelem folyt a vegyespáros döntőjébe jutásért is, a Sipos—Taróczy kettős több mint kétórás játékidő után nyert a Koltai—Balogh kettős ellen. A női egyes döntője érdekes és változatos játékot hozott, itt három játszma után Szörényi szerezte meg az elsőséget, A férfipáros kivételével kialakultak a mai döntők mérkőzései. A Cziráky, Prichradny—Gulyás, Klein találkozóból sötétedés miatt csak az első játszmát tudták lejátszani. Ennek a mérkőzésnek a győztese lesz a holnapi döntő második résztvevője. A szombati nap érdekesebb eredményei: Női egyes döntő: Szörényi (Bp. Spartacus)—Vajda (U. Dózsa) 4:6, 8:6, 6:1. 1. Szörényi, 2. Vajda, 3. Vlagyimirova (Szovjetunió) és Taróczy (Bp. Vasas). Férfi egyes elődöntők: Baranyi (U. Dózsa)—Machán (Bp. Honvéd) 6:4. 7:5, Gulyás (U. Dózsa)—Cziráky (Bp. Vasas) 6:3, 7:5. A mai nap műsora: 9 órakor: férfi n. osztályú döntő, játsz- szák: Homola és Kelemen (mindkettő MAFC), 10.00: vegyespáros döntő, játsszák Klein (U. Dózsa), Dudái (Bp. Honvéd)— Sipos (Bp. Honvéd), Taróczy (Bp. Vasas). Ugyancsak 10 órakor folytatódik a Cziráky; Prichradny—Gulyás Klein férfipáros elődöntő. 14 óra: férfi egyes döntője, játssza Gulyás és Baranyi (mindkettő U. Dózsa). 16 óra: férfipáros döntője, játssza Baranyi (U. Dózsa), Machán kettős, valamint a Cziráky, Prichradny— Gulyás, Klein mérkőzés győztese. A Magyar Öttusa-Szövetség elnöksége a világbajnokságon nyújtott kiváló teljesítményükért s az egész évben elért kiemelkedő eredményeikért Bakó Pálnak, Balczó Andrásnak és Kelemen Péternek a Magyar Nép- köztársaság kiváló sportolója cK met adományozta. Meghalt Dr. Halász Ernő Csütörtökre virradólag fájdalmas veszteség érte Pécs sporttársadalmát, 79 éves korában elhunyt dr. Halász Ernő, aki negyedszázadon át vezető sezrepet töltött be a PVSK életében. Szerte a városban Ernő bácsiként ismert és köztiszteletben álló sportvezető működésének idejére esik a PVSK-labdarúgás aranykora, az együttes hét éven át megszakítás nélkül nyerte a Dél-nyugat bajnokságot és igen sokat tett a vasutassport felvirágoztatásáért. Minden sportbarátja, ismerőse fájdalommal búcsúzik tőle. Egy nagycsapat a palánk alól Végül, két óra elmúltával sem láttam tisztán, hogy ki kinek az esküvői tanúja, sógora, rokona, osztálytársa, felesége, húga, nővére vagy’ bátyja. Való igaz, hogy ennyi baráti, majd rokoni szállal átszőtt sportkollektívát még nem hordott hátán a baranyai föld — mint a volt PEAO kosarasokét! Majd ha szeptember 5-én összejönnek, hogy a szakosztály megalakulásának harmincadik évfordulóját ünnepeljék — alig tudnak újat mondani egymásnak, mert bár zömüknek életéből rég kilépett a sport, de továbbra is tartják a kapcsolatot, nyomon követik egymás pályafutását, találkoznak amikor csak lehet. DR. SZÁL AI ISTVÁN: — Egy játékos öröme vagy bánata — mindenkié volt. Együtt a pályán, együtt a magánéletben, csak egymás társaságával éreztük jól magunkat. A lányok kötötték a pulóverjeinket, végig- üvöltöttük egymás meccseit. Nemcsak felszínes tartalma volt barátságunknak. FUTÁR „PITYE” (Czéh László- né): — Pályázatot hirdettünk & szakosztály tagjai között, irodalmi esteket rendeztünk, énekkart alakító-ttunk, minden alkalmat együtt ünnepeltünk meg. Kétségtelen, életünk legszebb évei voltak azok! Ahogy az ország feléledt a romok közül, gyorsan talpraugrott a sport is. Innen számítják a szakosztály újjászületését. Nem volt állami támogatás, nem volt felszerelés, nem volt labda. Volt sportszeretet, volt lelkesedés, volt baráti szellem. Ezzel az útipoggyásszal indultak el 1946 nyarán az első hosszabb útra. Előzmény: a már tevékenykedő országos szövetség elhatározta, hogy az NB-s bajnokságok megindulására, osztályozókat szervez. A PEAC-fiúk sorsolása Debrecenbe hívott. (Dr. Szalai István emlékkönyvéből.) „Az úticsomag elütött a mostanitól. Műbőr sporttáska helyett csak a hátizsák jöhetett számításba. hiszen vonaton mindkét kézre szükség van: lépcsőn vagy tetőn, kapaszkodni kell. Meg aztán a nagy férőhely is szükséges, akkoriban pokróc nélkül elindulni könnyelműségnek számított. Mert milyen univerzális eszköz egy pokróc! A vonaton ablak helyett használtuk, a szálláshelyen ajtót takart. Labdát is vittünk, az én saját labdámat, melyet kereken 12 liter olajért vettem. Feleslegesnek tűnt, mert a játékvezető nem fogadta el, így a helyiek közel másfél kilós labdájával játszottunk, a kosárba alig fért bele, mi meg sem tudtuk jóformán fogni. De különös szerencse, hogy Decsi Lacinak ez ízlett, ö volt a mérkőzés hőse, így győztesen jöhettünk haza. Az összeállításra is emlékszem: Oppe, Naumov, Decsi, Szikszai, Mátrai *— majd a három fiatal —Rácz János. Gátos György és jómagam. Hazafelé csak a vonat tetején kaptunk helyet, de Dombóváron ürült a vonat. Lejöhettünk. Nem sajnáltuk a pénzt a korsó sörre, ami 1 millió 200 ezer pengőbe került. Négy nappal ezelőtt az egész csapat jegyét Debrecenig oda és vissza, 1 millió 900 ezerért vettem. Honnan a pénz? — kérdezheti majd az utókor. Volt egy kitűnő zenekarunk — Oppe Emil zongora, Szikszai Pál gitár és Mátrai László dob. Az összes fellépés pénzét a közösbe dobták. Itthon aztán kikaptunk a Szolnoktól, az NB I-be jutás csak a következő évben sikerült!”Előzmény: a női csapatok osztály zó j át Budapesten rendezték. Többek között négy vidéki együttes körmérkőzése során. A PEAC-lányok 1946 augusztusában így a fővárosba utaztak. (Futár Pitye emlékkönyvéből.) „Az utazás körülményeire már nem emlékszem. Egy mozzanat vésődött belém nagyon élesen — az osztályzót salakpályán játszottuk és mezítláb! No meg persze az, hogy bejutottunk az első osztályba. Pár hét múlva elkészítettem az első cipőm: vászonból a felsőrész, egy pingpongütőről lefejtett gumi volt a talpa. Őrzök több megsárgult, korabeli újságlapot. Akkoriban megrendezték a legnépszerűbb szakosztályok és sportolók pontversenyét a közönség szavazatai alapján. A magyar kosárlabdázó nők közül 1947-ben én kaptam a legtöbb szavazatot, szám szerint ezeregyszázat. Soha nem felejtem el! Csak azt sajnálom, hogy amikor a legjobban ment a játék — nem volt pénzem újságra. Így hiányos a gyűjteményem.” Elkészült a meghívandók névsora. Nevek, nevek, nevek halmára tűnt elő az emlékekből. Már több mint száznál tartanak. Várják az alapító tagokat is: dr. Radochay Imrét, dr. Oppe Emilt, dr. Szikszai Pált, dr. Zsák Nándort. dr. Rácz Istvánt, dr. Sümegi Mihályt. .. Kedves, vidám, tehetséges gárda volt! Sokan akarásukat át* vitték a polgári életbe is. Dr. Szepezdy István az MTS módszertani főelőadója, dr. Szalai István a Sportorvosi Intézet vezető főorvosa, dr. Rendeki Sándor a megyei bíróság elnökhelyettese, dr. Naumov István főmérnök, Czéh László országosan elismert szaktekintély, Egyed Mihály Szigetváron kosárlabda- fellegvárat épített a semmiből, de akad köztük docens, osztály- vezető, alezredes, főorvos. Bizonyítva, a sport nemcsak a testet, az akaratot, a jellemet is erősíti. Mozaikdarabok a szakosztály három évtizedéből. A teljes kép szeptember 5-én áll össze — a j találkozón. Somogy vári Valéria Horváth lövését Fatér óriási bravúrral mentette. Újrakezdés után Sánta beadása elszállt a fejek felett, de Tóth elhirtelenkedve a kapu mellé lőtt. Az 54. percben Vellai biztos góltól mentette meg csapatát: Gondár hazaadását Tóth elcsípte, elhúzta a labdát Fatér mellett is és a befutó Vellai az utolsó pillanatban mentett. A 85. percben meglepetésre a vendégcsapat szerzett gólt. Klausz beadását az üresen hagyott Tóth öt méterről a hálóba bombázta (1:0, a Tatabánya javára). A hátralévő percekben a hazaiak támadtak, de eredménytelenül. Rendkívül alacsony színvonalú mérkőzést, végig csapkodó játékot láthatott a közönség. Ez a találkozó nem volt méltó az NB I-hez. Csupán a két kapus nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Csapatjátékról, tervszerű játékról szó sem volt. Jók: Rothep- mel, Kovácshegyi, Tóth K. és Sánta, illetve Fatér, Vellai, varga. NB I. B FÖSPED Szállítók—B KV Előre 1:0 (0:0). Knepp utca, 1000 né* ző, vezette: Fehér n. Góllövő: Kuszenda. A hazai csapat végig többet támadott, de csatárai a gólhelyzetek sorát hagyták ki. A játékvezető a BKV Előre két szabályos gólját nem adta meg. Labdarúgó NB III. Pécsi VSK—Pécsi Helyipia ri 2:0 (2:0). — Góllövők: Mihály, Mester. Labdarúgó megyei bajnokság Pécsi Kinizsi—Pécsi Dinamó 1:0 (1:0), kovácstelepi pálya. Kosárlabda: Lech Poznan—Pécsi VSK 62:54 (22:22). Nemzetközi férfimérkőzés, PVSK-csamok. V.: Garam- völgyi dr. és Bóta. A válogatott Sáfrányt nélkülöző PVSK csak az első félidőben volt egyenrangú ellenfele a lengyel csapatnak. Mai sportműsor Labdarúgás: NB I. mérkőzések : Komlói Bányász—MTK, Komló, 16.30, Rába ETO—Pécsi Dózsa, Győr, 16.30, NB I. tartalék mérkőzések, Komlói Bányász —MTK, Komló. 14.30, Rába ETO —Pécsi Dózsa. Győr, 16.30. NB I. B mérkőzés: Pécsi Bányász— MA V DAC (Győr), Pécsújhegy, 15.30, NB n. mérkőzések: Pécsi Ércbányász—Bauxitbányász, Űj- rnecsekalja, 16.30. NB m. mérkőzések: Honvéd Steinmetz SE —Dombóvári VSE. Erőmű pálya, 10.00. PEAC—Pécsi Volán SC, Pécsújhegy. 13.30 Mohácsi TSZ- TE—Lábodi MEDOSZ, Mohács, 16.30, megyebajnoki mérkőzések: Pécsi Vasas—Pécsi Ércbányász n., Üjmecsekalja, 14.00, Pécsi Bányász II.—Siklós, Pécsújhegy, 9.30, Pécsi Porcelángyár—Szászvári Építők. Porcelángyári pálya, 9.00. Szigetvári Kinizsi—Mágocs, Szigetvár, 16.30, Vasas n. Bányász-Pécsi Gázmű. Vasas II. bányatelep, 16.30, István-aknat Bányász—Véménd, 16.30, Beremend—Szigetvári ZMSE Beremend, 16.30. Boly—Pécsi Kesztyűgyár, Boly, 16.00. Atlétika: Baranya Kupa női és férfi döntők. Tüzér utca, 10.J0. A Pécsi Dózsa megyei jellegű versenye Tüzér utca 9.30. Háromtusa: Jubileumi verseny, terepfutás, Dömörkapu. 9.00. Kézilabda: NB I. mérkőzések: Pécsi Bányász—Békéscsabai Kötöttárugyár, nők. Pécsújhegy. 10.00. Pécsi Bányász—Pécsi Elektromos férfiak, Pécsújhegy, 11.oo. NB II. mérkőzések: Pécsi Ércbányász—Szekszárd, férfiak Üjmecsekalja, 10.00. Pécsi Vörös Meteor-Keszthelyi Haladás, nők. PVSK-pálya. 9.00. Pécsi Tanárképző-Dunaújvárosi Kohász, Tanárképző Főiskola, 10.00. Röplabda: NB n. mérkőzések: PEAC n.—Bp. Fürdőigazgatóság, férfiak. Ifjúsági stadion. 9.00, PEAC—Bp. Utasellátó, nőkj Ifjúsági stadion. IS.00. Teke: NB n. mérkőzés: Pécsi Gázmű—DKV Előre, férfiak, Üjmecsekalja, Építők-csarnok. 11.00. Tenisz: Sopianae Kupa nemzetközi verseny döntők, Baloká- nyi pályák, 9.00, egész nap. Osztályozó mérkőzés az NB I-be jutásért: PEAC—Bp. Vörös Meteor, nők, Siófok. 13.00. A PÉCSI VASUTAS SPORTKÖR felvételre keres 3 lő fűtőt (nyugdíjas) öltözők és sportcsarnok fűtéséhez. Szeptember hó 1-től. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés: PVSK SPORTPÁLYA gondnokánál. ) T I I