Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-23 / 197. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! £ra;l forint Dunántúlt napló XXVII. évfolyam, 197. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1970. augusztus 23., vasárnap Egyre kevesebben Ha így megy tovább, kiürülnek illetve üresen maradnak az esti és levelező tagozatos iskolák, öt évvel ezelőtt, az 1965/66-os tanévben, még 147 tanulócsoport indult megyei szinten a dolgozók általános iskoláiban, tavaly már csak 41, s hogy mi lesz az idén, azt vakmerőség lenne előre megmondani. Pécsett — ugyancsak öt év alatt —, 33-ról 13-ra csökkent a dolgozók számára szervezett tanulócsoportok száma, s ez sohasem látott mélypontot jelentett a beiratkozott tanulók létszáma vonatkozásában is. Kétszáz- nyolcvanhét ember — s mindössze 74 fizikai dolgozó — ez volt tavaly, s miután ezek a számok tanév eleji állapotokat tükröznek, egészen biztos, hogy még ezek a minimális számok sem tekinthetők véglegesnek. De hát mi történt? — Elfogytak volna azok az emberek, akik ilyen vagy olyan ok miatt nem tudták időben befejezni az általános iskolát? — Jó lenne ezt hinni, de a számok mást bizonyítanak. S mást bizonyítanak azok az adatok is, melyek a dolgozók esti, illetve levelező tagozatos középiskoláinak beiskolázási eredményeiről szólnak. 1965-ben Pécs középiskoláiban 4407 esti, illetve levelezőtagozatos dolgozó tanult. Négy évvel később: 2749, s tavaly még ennél is kevesebb. — A fizikai dolgozók aránya még tovább csökkent, s csökkent illetve minimálisra zsugorodott azoknak száma is, akik idősebb fejjel — mondjuk 35 év felett —, nyúltak a könyv után. Mindez az emberek magánügyének tűnhet, vagy az oktatási szervek problémájának, a dolog azonban bonyolultabb ennél, s elég egy kicsit megkaparni a felszínt, hogy eljussunk a lényegig: a gyári, munkahelyi viszonyokig. Voltak évek, amikor már- már kényszer volt a tanulás; agitált az igazgató, szervezett a párttitkár, lelkesített a szakszervezet is. Aztán jöttek a „szabad választás” évei — ha valaki jószántából jelentkezett, mehetett, bárhová, s most ott tartunk, hogy az új felvételi- seknek szinte mindenütt mellüknek szegezik a kérdést: de nem tanul, ugye... ? Tanulni — nem olcsó dolog. Áldozatot kíván az egyéntől, s áldozatot a munkahelytől. Aki tanul, az nem ér rá „fusizni”, nem ér rá szórakozni, sőt gyakran arra sem ér rá, hogy saját előrehaladásának útjait egyengesse. Hány példa van rá, hogy míg valaki tanul, diplomát szerez, egyszóval végzett ember lesz, addig más, akinek pedig nagyon is kellene a végzettség, karriert csinál. De ez csak egy azok közül a tényezők közül, melyek végső soron a tanulási kedv hanyatlását, a tanuló ember mítoszának, rangjának csökkenését eredményezte. A másik, a fontosabb, azzal a légkörrel függ össze, melyben a tanuló embernek éveken át élnie kell. Aki tanul, annak néha távol kell maradnia munkahelyétől, aki tanul, az nem tud délután dolgozni, aki tanul, annak plusz szabadság jár, egyszóval: aki tanul, az gond a többiek nyakán. Pontosabban: számos helyen ezt így érzik, s csak nagyon kevés helyen törődnek azzal, hogy ez az érzés senkiben se alakulhasson ki. Mert a tanulás nem magánügy. A szólamokat mindannyian tudjuk — a kiművelt emberfők jelentik a Emuét- igazi, hatalmát;, nár. lünk mindenkinek joga van a tanuláshoz —, a jog mellé azonban lehetőség is kell, bátorítás. Persze, a tanulásról sem helyes csak, úgy általában beszélni. Nem mindegy ki tanul, mit, s miért? A taníttatás, azaz a tanulással járó terhek egy részének átvállalása — tulajdonképpen beruházás, nagyon is jogos hát a vállalatoknak az az igénye, hogy beleszólhassanak abba, ki tanuljon tovább? A számok konokul igaz- mondóak. Az általános csökkenés mellett mindenekelőtt a munkások számaránya csökken, azaz éppen azok szorulnak ki szép lassan a továbbképzés lehetőségével kecsegtető iskolákból, akik már bizonyítottak. Aki tanul, az több akar lenni — ez világos. Több akar lenni tudásban, s rangban — sbár az ehhez való jogot nyíltan senki sem vitatja el, egyre többször hallani a megjegyzést, ha például egy esztergályos technikumba jelentkezik: miért? Hát nem keres eleget...? Fluktuáció, rossz hangulat, közöny a gyári ügyek iránt — de sokszor is hall az ember e fogalmakkal kapcsolatban panaszokat! Keressük az okokat, s legtöbbször megállapodunk a pénznél. Vékony a boríték, másutt jobban fizetnek, ennyit egy segédmunkás is megkeres... Legtöbbször igazak is ezek a megállapítások, mégis, úgy tűnik, túlbecsüljük, jelentőségüket. Az ember két dolgot akar. Az egyik: a lehető legjobban élni, s a másik: érezni, hogy fontos, hogy nagyra tartják, hogy még közel sem élte fel lehetőségeit. Beskatulyázott, elszemélyte- lenített, alkatrésszé degradált tagja senki sem akar lenni vállalatának — legtöbben még akkor sem, ha jól megfizetik. Sokan gyengék ahhoz, hogy továbbtanuljanak, sokan kényelmesek, másokban nem támadt még fel a vágy — de azt igenis mindenki érezni, tudni akarja: jogom lenne hozzá... Vannak kalandorok is, persze. Olyan emberek, akiket egyáltalán nem érdekel senki és semmi, csak saját maguk vágyai. Iskolákba járnak, okleveleket, diplomákat szereznek, de csak azért, hogy nekik — egyedül nekik —, legyen jobb. Az ilyen ember nem érdemli meg, hogy valaki rendszeresen délutános legyen helyette, az ilyen embernek nincs joga elvárni, hogy áldozatokat hozzanak érte, hogy pénzt költsenek rá, hogy ügyét mások is saját ügyüknek érezzék — de az emberek túlnyomó többsége, szerencsére, nem ilyen. Káderfejlesztési terv. Ez a bürokratikusán hangzó kifejezés az egyik legszebb, legszocialistább törekvésünket takarja: biztosítani, hogy mindenkiből az legyen, amire született, hogy mindenki eljusson oda, ahová való. Ez az elv, mellyel nem lehet vitatkozni, melyért csak lelkesedni lehet. De a gyakorlat itt is sokszor egészen más. Nincs terv, s ha van is — sokszor mechanikus. Kezdődik az új tanév. Oktatási ügy, szülők gondja — mondjuk magunkban, pedig nagyon is szoros köze van életünk legfőbb befolyásoló- jához, a termeléshez. A gyárak számára nem lehet mindegy, ki ül be az iskolapadba, hisz aki ma diák lesz, az holnap már mint a termelés részese, sőt nem egy esetben mint irányítója jelentkezik. Békés Sándor Hazaérkezett Moszkvából a magyar küldöttség Szombaton hazaérkezett a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének moszkvai ülésén részt vett magyar küldöttség: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke, Péter János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos és Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője, Gyenes András külügyminiszterhelyettes, Garai Közért, az MSZMP KB külügyi osztályának helyet- | tes vezetője, dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője, Ferró József, a Külügyminisztérium protokoll osztályának megbízott vezetője. Jelen volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Ezervagonos baromfifeldolgozó Pécsett Üjszerű társulás alakult — Hétszáz új munkahely Kapunyitás 1973-ban? Hatszáz vagon baromfit szállítanak Baranya állami, illetve közös gazdasagai évről évre a kaposvári baromfifeldolgozóba. A kombinát teljesítőképessége határt szab a baromfitenyésztő ágazatok fejlődésének, hisz messzi vidéken csak ez az egy feldolgozó van. A Megyei Tanács javaslata: építsenek Pécsett is baromfifeldolgozó kombinátot — tehát szakmai körökben érthető izgalmat keltett. A meglehetősen hosszadalmas és bonyolult tárgyalások véget értek. Dr. Földvári János, a Megyei Tanács végrehajtó bizottságának elnök- helyettese munkatársunknak adott nyilatkozatában kijelentette: a tervet a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezetése nagy megértéssel fogadta, s már az előkészítés időszakában is minden segítséget megadott. A kombinát ezer vagonos lesz. Az előzetes helykijelölés is megtörtént: Cserkúton — jó úttal és iparvasúttal rendelkező területen —, kerül megépítésre. A beruházási költség mintegy 150 millió forint. Ezt a tekintélyes összeget újszerű módon — szövetkezetek, illetve állami vállalatok társulása révén — biztosítják. A MÉM már jóváhagyta a 30 százalékos állami dotációra vonatkozó megyei kérést, egyetlen aláírás hiányzik már csak: a Pénzügyminisztériumé. — A Baromfiipari Országos Vállalata — fejlesztési alapja terhére —, a költségek 50 százalékát vállalta. A fennmaradó összegeket pedig a társulásban résztvevő, baromfi tenyésztő termelőszövetkezetek adják össze. A rajtra remélhetőleg már 1973-ban sor kerül. Az országos viszonylatban is újszerű kezdeményezés eredményeképpen hétszáz új munkahellyel is gazdagodik a város. A dolgozók többsége nő lesz. Pozsgai József, a Megyei Tanács mezőgazdasági osztályának helyettes vezetője a tervvel kapcsolatban elmondotta : megvalósulását azért is rendkívül fontosnak tartják, mert csak ily módon következhet be gyors javulás a húsellátás terén. 4 tartalomból; A hazai élelmiszer’ és fagazdaság fejlődésének főbb irányai (3 old.) A szövetkezet lánya (3. old.) Intézkedések a nők helyzetének javítására 15. old.) Régészeti szenzáció (5. old.) MSZMP KB irányelvei (7—8—9—10. old.) A kongrcssamsi munka verseny ben született ,,Kábelgyár“ a Szénbányáknál Két állomást, azt is mondhatnám a kábel két végét egy kicsiny épület választja el Újhegyen, a Mecseki Szénbányák Villamos üzemében. Itt történik az elhasznált kábelok felújítása. Az egyszerűnek tűnő összeforrasztással, három munkás és egy irányító, évente többszáz ezer forintos megtakarítást ér eL Az üzemekben összegyűjtött 6—10—20—40 méteres kábeleket eddig kétféle módon hasznosították. Vagy lemeztelenítették a szigetelést: a réz és alumínium hulladékot pedig a MÉH-en keresztül értékesítették, vagy a kötése helyét műanyag karmantyúkkal védve, illesztették össze. A kábelek újbóli fel- használását ez rendkívüli nehézzé tette. A már említett épület előtt óriási halmaz dirib-darab kábel közül csoportosítják az egyforma méretűeket. A végekből levágják, a szabad tárolás közben minden valószínűség szerint átázott részeket, majd a szigetelés lemeztelenítése után műszerekkel megállapítják, a kábelek nem zárlatosak-e? Ezután a 6zabad végeket összefonják és ezüst alapanyagú — ez a leghajlékonyabb — forrasztófémmel összeforrasztják. Eddig ez propán-bután gázforrasztással történt. Pénteken, amikor ott jártunk, már csaknem készen állt az új készülék, amelyben szénkeféken keresztül, nagy áramerősséggel izzítják a kefék közé szorított kábelvégeket. A forrasztóanyagot így kenik fel. Az egyszerű, de a régebbinél gyorsabb módszerrel, nagyobb átmérőjű kábelek ösz- szekötésére is mód nyílik. A forrasztás után erenként, majd külső szigetelőköpenyként is, nyersgumit sütnek az összeillesztés helyére. Ezután mechanikai és villamos próbákkal győződnek meg a kábel minőségéről. Húzzák, csavarják, vízben áztatják, áramot bocsátanak keresztül rajta. Ha a próbákat kiállja, az épület másik felén, egy elektromos vezérlésű csévéző kötegbe tekeri a kész kábeleket. A felhasználók az újjal egyenértékűként szállíthatják el. Pontos gazdasági számítások még nem állanak rendelkezésre. Az azonban máris bizonyos: csinálni kell. Varjas József a Villamos üzem MEO ellenőre szerint az üzem legjelentősebb anyagtakarékossági tevékenysége lehet a kábelfelújítás. Magyar küldöttség utazott Genfbe Az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési tanácsa 10. ülésszakára, a delegációt, amelyben különböző magyar szervek képviselői vesznek részt, Nyerges János, a magyar kormánynak a nemzetközi gazdasági szervezetek mellé rendelt különmegbízottja vezeti. A BCM emeletes házain kívül családi házakkal Is bővül, növekszik a siklósi lakások száma. Képünkön: Siklós Nagyharsány felőli peremén kialakulóban lévő „kertváros”. Erb János felvétele a t
