Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

s

DUNÁNTÚLI NAPLŐ

1970. augusztus 2.

Ősrégi kultúrák nyomában

MINDENFÉLE — mindenfelől

Elefánt Ó-Amerikában

Az Ázsia és Amerika közti érintkezésről a történeti időkben kétségtelen dokumentumokat bírunk. Kínai feljegyzések szólnak róla, hogy a kínai és japáni kereskedő hajók közlekedtek Ázsia és Amerika között, amit már Humboldt is bizonyosnak tartott: „Történeti tény, hogy boncok és kalandorok járták a keleti tengert, a varázsszert keresve, mely az embert halhatatlanná teszi”. Vagyis az életfát keresték, de utaztak hittérítés céljából is. Joseph de Guignes, francia orientalista, még előbb, 1761-ben kimutatta, hogy a kínaiak az iu. V. században érintkeztek Amerikával, melyet Fu Szangnak neveztek.

Kínaiak Kaliforniában

Tung Te-kien, kínai történetíró összegyűjtötte az idevágó feljegyzéseket, s ezek pontos adatokat, évszámokat, neveket tartalmaznak a buddhista papok amerikai vállalkozásairól. Így például Hűi Sen, kabuli szerzetes iu. 500-ban átkelt a nagy tengeren, könyveket, képeket, szobrokat (nyilván Buddhát ábrázoló szobrocskákat) vitt magával; a túlsó parton, Kaliforniában 40 évig időzött és áttérítette a bennszülötteket Buddha hitére. A XIII. században egy ja- páni hadiflottát Dél-Amerika partjára sodort a vihar.

Az ázsiai érintkezés régészeti, tárgyi emléke viszonylag kevés Amerikában, s javarészt a Kínában olyannyira kedvelt és nagy mennyiségben készített dzséd (jade) szobrocskákra és másféle farag- ványokra szorítkozik. Viszont az autochton indián művészet erőteljes ázsiai (kínai, indus, óceániai) hatásokról tanúskodik. Midőn Elliot Smith 1927-ben tiszta indus stílusú leleteket közölt Copánból és Palenquéből, ezek amerikai eredetét senki sem akarta elhinni: szobrokat elefántfejjel (Ganésa, a hindu bölcsesség-isten másait), buddhista glóriával (azaz napkoronggal) stb. Hasonlókat tartalmaz « mexikói Codex Borgianus.

A mexikói Tlaloc isten és a maya Chac elefánt-ormányát a tudósok a tapírtól származtatták egészen e század elejéig, de Spill- mann, quitói egyetemi tanár, 1914- ben megtalálta egy masztodon tetemét, melyet a régi indián vadászok egy darabban akartak megsütni. A lelet roppant feltűnést keltett, őslénytani okokból meg azért is, mert úgy hitték, megoldotta az elefánt-ábrázolások problémáját.

A moundbuilderek

Tovább bonyolítják az elefántproblémát az amerikai földpiramisok, az ún. moundok. Egész Észak-Amerika teleszórt velük, de Peru és Bolivia partjain is feltűnnek. Részint változatos alakú földvárak, részint gyűrűsáncok, részint pedig állatalakot formálnak, madarat, emlőst, köztük elefántot, továbbá kígyót, de embert is. Tömérdek kő- és rézszerszám, dísztárgy, pipa, ember- és állatszobrocska került ki belőlük, gyakorta elefánté, ill. a tudósok szerint masztodoné. Sokáig egy külön néphez, az ún. moundbuilderekhez (halomrakókhoz) kapcsolták eredetüket, de a kutatók ma megegyeznek abban, hogy három kultúr- terület szerint a sziú, a muszkogi és az irokéz indiánok ősei emelték őket. Ám ennek ellentmond, hogy az északi prérilakó indiánok (a pueblók kivételével) a messze múltig kinyomozhatóan mind nomádok voltak, míg a halomrakók letelepült földművesek. Szinte lehetetlen elképzelés, hogy a fejlődés szokott útját fordítva járták volna meg.

Emellett sok más tünet is a moundok nagy korára vall. Így eróziós jelek azt mutatják, hogy a folyóvölgyek felszínalkata más volt akkoriban. Folyóvizek munkájának nyomait találták olyan moundokon, amelyek ma több kilométerre vannak a folyóktól; emezek tehát megváltoztatták medrüket a halmok építése óta. Más folyók egyre mélyebbre ásták ágyukat az idők folyamán, áradásaik mind mélyebben fekvő hordalék-teraszokat alkottak, de a moundok mindig a legrégibb, legmagasabb teraszokon állnak, az újabbakon soha. Eszerint a moundok a dilúviumba tartoznak, s ipso facto ugyanoda a mélyükről kiásott lelet-tárgyak.

Az elefánt-alakú moundok, a belőlük előkerült elefánt-szobrok és elefánt-formájú pipák modellje azonosítható volna a masztodonnal, csupán az a baj, hogy az agyar hiányzik róluk. Már pedig a masztodonnak mindhárom változata hosszú agyarral rendelkezett, mindössze a legrégibbnél még kis része állt ki a húsburokból.

Szörnyű nagy állat

Arra nézve, hogy a masztodon mikor halt ki Amerikában, a paleontológusok véleménye eltérő. Egy részük szerint jóval később, mint a többi világrészben: a jégkor végén, azaz 15—20 000 éve; mások szerint — minthogy a tetemek javarésze a dilúvium felső rétegeiből, a Spillmann-féle pedig maya cserepek szomszédságából került elő, — 1800—1600 évvel ezelőtt, sőt vannak, akik úgy vélik, hogy a masztodonok utolsó mohikánjai Amerika fölfedezésekor is éltek még. Ha a fentebb mondottakat megfontoljuk, ennek az állításnak egyetlen bizonyítékául David Ingram útleírása marad 1569-ből. Ebben áll írva, hogy látott elefántokat Amerikában, bár eléggé sajátságosakat. Ez az egyszerű matrózember két társával a Mexikói öböltől a Breton fokig hatolt, s teljesen ismeretlen vidékeket járt be; többek közt a következőket mondja: „Az úti társaság ezeken a tájakon egy szörnyű nagy állatot látott, kétakko- rát, mint egy ló és alakjában lóhoz hasonlót, ami a sörényt, patát, szőrzetet és a nyerítést illeti, csakhogy a hátsó része alacsonyabb volt, olyasképpen, mint az agáré. Ezeknek a fenevadaknak két agyaruk vagy szarvuk van, egy láb hosszúak és az orrlyukaikból nőnek ki; természetüknél fogva a lovak ellenségei. (A bölény hibás leírása.) Ebben az országban elefántokat és jaguárokat is láttunk. Egy másik különös állatot is láttunk, nem volt sem feje, sem nyaka, szemét és száját a mellén viselte. Ez az állat igen ronda látványt nyújt, félénk fajta és finom, ezüstszínű prém borítja.” Ehhez talán nem kell kommentár.

Jóval többet árulnak el az indiánok mondái, ha helyesen olvassuk őket. A New York állami, ohioi, továbbá a delavár, irokéz és kanadai törzsek őriztek meg néhányat; a kanadait Buff on közölte 1748-ban. Lényegük röviden és egybeolvasztva ez: Évezredekkel ezelőtt roppant nagyságú állatfajta élt az indiánok vadászterületein, félelmesen gyors és kegyetlenül vérengző. Az állatok lába alatt töredeztek a fák, szom)ukban egész tavakat kiittak. Növényi táplálékon éltek, és fának dőlve aludtak. Ember nem sebesíthette meg őket, mert a dárda és a nyíl lepattant róluk. Nagy vidékeket kipusztítottak, egész erdőket letaroltak, úgy hogy nagy ínség és nyomor uralkodott mindenfelé. Ekkor a Nagy Szellem végre elhatározta, hogy megsegíti az embereket, leküldte villámait az égből, és megölte a szörnyetegeket. Csak egy tudott közülük dacolni a veszedelemmel: egy magas hegy tetejéről, hatalmas szökéssel átugrotta a Nagy Tavakat a feléje vágtató villámok elől, és most a távoli Nyugat erdeiben él. — A rege a masztodonok hirtelen kihalására utal, ahogy a szibériai mammutokkal is történt, a villámlás pedig jelzi az okot: a természeti katasztrófát vagy hirtelen éghajlat-változást, mitikus sűrítéssel; ez minden jel szerint az ún. klímaromlás volt a Würm-jégkor utolsó szakaszában, 12—13 000 évvel ezelőtt.

Indiai elefánt

Mindez tehát természetes magyarázatul szolgál az elefánt vagy masztodon ábrázolásokhoz, — illetve szolgálna, ha az emlékek egy részéről nem hiányoznék az agyar, ami csak az indiai elefántnál fordul elő, és ha nem lennének meg Tlaloc és Chac úgyszólván védikus képei (Ganésa, Vrtra), továbbá, ha például a copáni oszlopfő nem mutatna félreérthetetlenül szelídített indiai elefántot, szabályszerű indus hajcsárokkal, mahutokkal a nyakán. E szobor csigaformára csavart agyara és többi pontatlansága is arra vall, hogy nem közvetlen megfigyelés alapján készült, hanem leírás vagy elmondó emlékkép nyomán, azaz indiai érintkezés vagy kul- túrhatás műve. Nem is stilizált, mint az uxmáli faragványok, amelyeket az antinaturális alkotás, a jelképes ábrázolás szabályai szerint mintáztak.

Várkonyi Nándor

Japán statisztika. Egy nemrégiben Tokióban közreadott,sta- tisztika szerint Japánban egy asszonyra 2,09 gyermek jut, ugyanakkor, amikor az Egyesült Államokban az ennek megfelelő mutató 2,74 százalék, a Német Szövetségi Köztársaságban 2,43 százalék, Ausztráliában pedig 2,96 százalék. Ha a születések száma nem növekszik, úgy 30 éven belül a „virágzó cseresznyefa” hazájából az öregek országa lesz.

*

Forgó terem. Egy michigani amerikai mérnök elkészítette a mozdulatlan körszínpaddal és 3000 személyes forgó nézőtérrel rendelkező színház makettjét. A nézők a kívánt pillanatban az előre felépített mozdulatlan díszlet elé kerülnek.

*

Milliárdok hobbyra. Nemrégiben még a németeket tartották a

legszenvedélyesebb európai fotoamatő- röknek. Néhány éve azonban hirtelen a britek kerültek az élre. A statisztikusok szerint a szigetlakok erre a hobbyra tavaly nem többet és nem kevesebbet, mint 95 millió font sterlinget költöttek.

*

Gyorsabban mint a számológép. Villámgyors karriert futott be egy romániai fűrésztelep segédmunkása, Vasile Si- taru. Alighogy az üzembe került, észrevették, hogy kiváló fejszámoló és remekül használható az épületfa bonyolult méreteinek meghatározására. Ezután a szakértők is felfigyeltek Si- tarura és alaposan megvizsgálták képességeit. Az egyszerű segédmunkás a hétszámjegyes összegek szorzását hamarább végezte el, mint a számológép. Sitaru egyébként juhászlegényként kezdte pályafutását, mielőtt a fűrésztelepre került.

*

Az egyik legfiatalabb ország. Az Algériai Köztársaság a világ egyik „legfiatalabb országa”. Lakosságának 57 százaléka 20 éven aluli személyekből áll.

*

Sajátos rekordot ért el az észak-angliai Wakefieldben lakó Miriam Hargrave háziasszony. Nyolc év alatt 33 alkalommal tett kísérletet a gépkocsivezetői vizsga letételére, de mindannyiszor eredmény nélkül.

Hűség érdemérem. Etiópiában, a több- nejüség országában megalapították a házastársi hűség érdemrendjét. A lovagi érdemrenddel azokat a férfiakat tüntetik ki, akik egy asszonnyal legalább 25 évet éltek házasságban. Azok a férfiak, akik már 40 „szolgálati évvel” dicsekedhetnek — a hűségrend nagymestere címet kapják.

*

Éhező gyerekek. Kelet- és Nyugat- Indiában évente mintegy 14 000 gyermek vakul meg a hiányos táplálkozás miatt, ötven-hatvan millió indiai gyermek fizikailag fejletlen. A terhes- és szoptatós anyákon kívül a csecsemőknek is mintegy 70 százaléka az éhségtől szenved.

*

Még egy „Miss Venus”. Üj nemzetközi szépség- királynő-választást rendeznek, amely a „Miss Venus” címért folyik majd — jelentette be New York-ban Díno de Laurentiis olasz filmrendező. Ez a vetélkedés, amelyet 1971-töl minden évben más városban rendeznek meg, arra szolgál majd, hogy azok a fiatal lányok, akik tehetséget éreznek magukban, filmszinész- nők lehessenek. De Laurentiis szerint a jövendő Miss Venusnak lehetősége nyílik arra, hogy hét éven belül 510 000 dollárt keressen. Ez az olimpiai játékok elvét követi — mondotta a rendező. — A győztes 25 000 dolláros filmszerződést kap, ezenkívül nem kétséges, hogy az elkövetkező hat évben is elhalmozzák további szerződésekkel.

*

Egészségügyi igazolvány. Jövőre Hessen tartomány minden lakója egészség- ügyi igazolványt kap. Az igazolványba mindenek előtt a vércsoportot és az oltási adatokat vezetik be, de külön rovat lesz a súlyosabb betegségek számára is, amelyeken az igazolvány tulajdonosa átesett. Egy- egy baleset alkalmával igen fontos, hogy az orvosnak tudomása legyen ezekről a betegségekről.

*

Pénzhamisítók. A hongkongi rendőrség a világ egyik legnagyobb pénzhamisító szervezetének nyomára bukkant. A banda USA-dollárt, fü- löp-szigeti pesot és thaiföldi bah tot állított elő. Elfogták a társaság öt tagját, akik kínai nemzetiségűek, s két nő is van köztük.

Még mindig előfordul kolera. A legtöbb kolerában megbetegedett embert (a világ kolerásainak 88 százalékát) az indiai Madrasban és a nyugat-pakisztáni Mul- tanban tartják számon.

*

Automata posta. Leningrádban megnyitották az első automata postát. A sokezer ügyfelet nem „ablakban ülő kisasszonyok”, hanem automaták szolgálják ki. A postán IS különböző automata működik. Vásárolható itt bélyeg, képeslap, boríték és újság. Intézhetők interurbán hívások, automata útján elő lehet fizetni újságokra, továbbá vannak pénzváltó automaták is.

*

A világ legmagasabb embere. Két méter hatvanegy centiméter a világ legmagasabb embere, Gabriel Estevo-Mongiani a neve és Mozambik- ban él. Huszonkét esztendős.

*

Derelyesütő. A Szovjetunióban dere- lyeformázó és derelyesütő automatát szerkesztettek. Ezek a derelyék bármilyen töltelékkel tölthetők. Egy 20 kilogrammos űrtartalmú tartályt megtöltenek tésztával, amelyet a gép automatikusan eloszt és megtölti a kívánt töltelékkel. Az automata ugyanakkor összehajtja a megtöltött derelyét és kisüti, majd fóliazacskóba csomagolja.

*

Rajtra készül as „orosz trojka”. A

Moszkva—Leningrád vasúti fővonalon az idés kipróbálják az „Oros* trojka—200” express», amelynek megalkotása ban a Szovjetunió több tudományos kutató lnté zete és üzeme vett részt Az új express a kali- nylngrádi vagongyár kapuján fog kigördülni. Ez lesz a leggyorsabb szovjet személyszállító vonat. Sebessége eléri az óránkénti 200 kilométert. A szerelvény nyolc modern, áramvonalas személykocsiból fog állni. Minden személykocsiban 76 utas számára biztosítanak kényelmes férőhelyet. A kocsikat légkondicionáló berendezéssel látják el.

*

A leggazdagabb. A világ egyik leggazdagabb embere Zaid Bein, Abu Dhabi szultánja (a Perzsa-öböl partvidékén). Olaj- kútjai óránkint 25 000 dollárt jövedelmeznek.

VILLAMSZERELEM!

1 968-ban 357 000 házassá- got kötöttek Franciaországban, az idén 385 000-et,

1972-ben valószínűleg 400 000 házasságkötés várható. A házasság továbbra is divat. Száz közül 93 nő és 91 férfi házasságban él. A nyugati világban végzett valameny- nyi felmérés azt bizonyítja, hogy a házasság azon intézmények közé tartozik, amelyek a legjobban ellenállnak a társadalom mélyreható változásainak. A házastársak megválasztása viszont továbbra is elég szűk körben történik, és továbbra is érvényesül mindenféle meghatározó tényező.

Az első mindjárt a földrajzi determináció. A népesség növekvő mobilitása ellenére Franciaországban például tíz közül hét házasságot azonos földrajzi helyről származó személyek kötnek.

A második külső meghatározó a házasulók szüleinek társadalmi és foglalkozási

kategóriája, amely az esetek 45—69 százalékában azonos.

Végül szellemiekben is többnyire hasonlók egymáshoz a házasulok. A kutatók, akik intelligencia-teszteket alkalmaztak házasuló pároknál, mindig igen hasonló intelligencia-hányadost állapítottak meg. Olyannyira, hogy sokan aggódnak is: ha a legintelligensebb egyének mindig egymás közül házasodnak, és ráadásul az ilyen házaspároknak van a legkevesebb gyermekük, nem vezet ez az emberi intelligencia általános csökkenéséhez?

A tudósok arra is felhívják a figyelmet, hogy a magas illetve alacsony termetű emberek gyakrabban házasodnak egymás között, mint ez a puszta véletlenből adódna. Ugyanilyen hasonlóságot figyeltek meg a testsúly és a bőrszín vonatkozásában is.

De ha ilyen nagy szerephez jutnak a külső tényezők, mekkora helye maradt a szabad választásnak és villámcsapásszerű szerelemnek? A szociológusok kétségbe vonják a „villámcsapás” tényleges szerepét. Azt mondják, az emberek azzal házasodnak össze, akit a társadalmi és kulturális struktúra „kijelöl” számukra.

Nincs tehát semmi új a há- zasodás terén? De igen, vannak változások.

A házasodok életkora 150 év óta szakadatlanul csökken. Másfél évszázaddal ezelőtt a férjhez menő nők zöme 26, a férfiak legtöbbje 29 éves volt. Most a nők 22 éves korban mennek férjhez, a férfiak 25 éves fejjel nősülnek.

Másfelől csökken a magánosok száma, 1968-ban a ha- jadonok százalékaránya 12 százalék volt, az agglegényeké 11,4 százalék, míg most 7, illetve 9 százalék. Az általános véleménnyel szemben több a magános férfi, mint a nő. Az európai államok közül Franciaországban házasodnak a legtöbben és a legfiatalabb korban. A nyugati társadalmak közül azonban megelőzi az Egyesült Államok, ahol a nők 96 és a férfiak 92 százaléka házas.

Az ifjúkori házasodás oka az az új tény is, hogy a házasság előtt fogant gyermekek száma rohamosan növekszik és ma már az újszülöttek 32 százaléka házasságon kívül jön a világra

A szabadabb erkölcsök jelensége mellett napjainkban a házastársi szerelem rangjának emelkedését tapasztalhatjuk. Talán ez a legnagyobb a házasságban végbement változások között. A XVII. században Cléves még

különcnek számított, mert szerelmes volt a feleségébe.

Messze vagyunk már attól, amit Simone de Beauvoir írt húsz évvel ezelőtt A második nem című könyvében: „A házasság nemcsak tiszteletre méltó és sok másnál kevésbé fárasztó életpálya nő számára, hanem csakis az teszi lehetővé a nőnek, hogy teljes társadalmi elismeréshez jusson.”

És mi a helyzet a házasság új formáival? Skandináviában például divat a „kollektív házasság”, amelynek célja, hogy „fellazítsa a házasság unalomba fulladó kettős magánosságáf”. Koppenhága környékén, Kanában, tavaly szeptemberben jött létre az első „nagycsalád”. Azóta már vagy ötven ilyen 20—30 tagú nagycsalád lakik együtt. Korántsem amerikai típusú hippik ezek, nem társadalomellenes kábítószerfogyasztók, nem vetik meg a munkát és a kényelmet. Egyszerűen kijelentik, hogy ellenzik civilizációnk zárt családsejtjét, és ezért együtt akarnak élni.

A szociológusok szkeptikusak ezzel a kísérlettel szemben. Nem újdonság egyébként: már az ókorban, a szkítáknál megpróbálkoztak vele. Sokféle etikai és lélektani problémát vet fel, hiszen a féltékenység erősen hozzátartozik az emberi lélekhez. (A megkérdezettek 86 százaléka a hűséget lényegesnek tartja a házasságban.)

Skandináviában ennek még lehet valami jövője, de a mi éghajlatunk alatt ez az életmód teljesen egzotikusnak tűnik. A megkérdezett fiatalok 81 százaléka a házasság mellett foglalt állást, 16 százaléka (főleg egyetemisták) a szabad együttélés, és csupán egy százaléka a dán típusú nagycsalád mellett.

t

Á

k