Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-19 / 194. szám
tffTt). augusztus 19. DUNÁNTÚLI NAPLÖ Délszláv múzeum Mohácson Huszonöt komplett viselet, öt szobagarnitúra már megvan Új városi múzeum épül »A nemzetiségek törféneté- .re és kultúrájára vonatkozó kutatások fontos bázisai a múzeumok, ezért a negyedik ötéves terv három nemzetiségi múzeum felállítását irányozta elő... A délszláv folklór gyűjtésére a Mohácson működő Kanizsai Dorottya Múzeum kap megbízatást.” Nemrégiben tájékoztatta így a sajtót a Művelődésügyi Minisztérium. Azóta már örömteli megnyilatkozásokat is olvashattunk, amelyek üdvözölték a döntést A döntés Baranyában is csak elégedettséget válthat ki, itt azonban már közelebbről is meg kell némi: mik ennek a feltételei, hogyan képzelhető a megvalósítás, milyen kutatási háttere van és milyen jövője lesz egy délszláv múzeumnak? A gyűjtés már folyik Mindössze kiegészítésül, nem a fogalmazás helyesbítéseként: a Kanizsai Dorottya Múzeum már öt esztendeje gyűjti a délszláv folklór emlékeit. Baranyában két nagy etnikai csoport jöhet szóba, , a Mohács, illetve a Pécs környéki- délszlávok. Saro- sácz György, a mohácsi múzeum vezetője természetszerűleg elsősorban a mohács- környéki csoport körében kezdte meg és folytatta az elmúlt években a gyűjtőmunkát. A gyűjtés mindenekelőtt a textilanyagot vette számba, s a kitartó munkának az lett az eredménye, hogy sikerült 25 komplett viseletét összehozni. Ez bármikor kiállítható. Szép bútoranyag is összegyűlt az utóbbi időben, már öt szobagamitúra együtt van, a hozzá tartozó kiegészítésekkel: nagyon szép tányéranyaggal, szobadíszekkel. Az utóbbi kategóriából például 20—25 szobára való szentkép van együtt. A szokásanyag gyűjtése is folyt, de itt teljes variációk nincsenek, a díszkendőkből, lakodalmi zászlókból, ingszoknyákból, a sírkeresztre szögeit kendőkből és hasonlókból még nagyon sok érdekes anyagot lehetne összegyűjteni. A jelenlegi anyag — a múzeológus véleménye szerint — máris biztosítana egy nagyon szép néprajzi kiállítást, de a tudomány igénye: ennél jóval nagyobb, teljesebb, differenciáltabb gyűjtemény. Mi lesz Mohácson? tórium annyiban máris segített, hogy egy múzeológusi státust biztosított a következő ötéves tervben, s ezzel legalább a délszláv gyűjtés ügyeivel foglalkozó szakember gondja oldódik meg. Egy ilyen országos múzeum megszervezése ugyanis még akkor sem megy könnyen, ha van valaki, aki egyes- egyedül ezt a kérdést visel-, heti a szívén ... Országos ügy — országos feladat Ha a negyedik ötéves tervben kívánják a délszláv múzeumot megvalósítani, akkor már ma el kell kezdeni a munkát. A szakemberek szerint egy állandó kiállítást csak többévi komoly előkészület után lehet megrendezni, arról nem is beszélve, hogy a délszláv múzeum nemcsak azt jelenti: van néhány terem és abban egy kiállítás, hanem a tudományos kutatásnak, a néprajzi kutatómunkának egy fontos bázisát is. A közeljövőben tervezett néprajzi vándorgyűlés foglalkozik majd a nemzetiségi gyűjtés problémájával, de ez nem elég. Nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak Mohács és Pécs környékén élnek délszlávok hazánkban, s nem tudni, a többi múzeum vajon milyen mértékű gyűjtőmunkát végzett a saját területén. Mindenesetre: az országos múzeum létesítése megköveteli, hogy már most országosan összehangolva, egységes szempontok szerint folyjék legalább a legsürgősebb gyűjtőmunka. Hogy a minisztériumnak, a Magyar Tudományos Akadémiának, a I Magyarországi Délszlávok Szövetségének és a Magyar Néprajzi Társaságnak a feladatai milyen arányban, hogyan oszlanak meg — azt a szakemberek dolga eldönteni. A Baranya megyei Múzeumi Szervezet, amelynek a Kanizsai Dorottya Múzeum is a része, a szakmai és a lehetséges anyagi segítséget ezután is meg kívánja adni a múzeumnak, ami közvetve a délszláv múzeum ügyét is szolgálja. Mohács város a maga részéről egy városi múzeum létesítésének megvalósításával szintén sokat tehet a hazai délszláv múzeumért. Tekintettel arra azonban, hogy a Kanizsai Dorottya Múzeum így is helyszűkével küzd, a Városi Tanács dolga lenne, hogy a raktározási problémákat minél előbb megoldja, s a helykérdés rendezésével néhány éven belül adjon lehetőségi kisebb délszláv néprajzi kiállítások bemutatására is. Ez utóbbi addig is sokat segítene a szakembereknek — annak is, aki a gyűjtést végezte, azoknak is, akik hasonló területen tevékenykednek az ország más tájain. Nincsen elkésve egyetlen intézkedés sem — ma úgy tűnik. Mindössze azért kell már most megemlíteni a gondokat is, mert ha bárki is úgy gondolná: a Kanizsai Dorottya Múzeumot egyszerűen át kell keresztelni és már van is az országnak délszláv nemzetiségű múzeuma, az nagyot tévedne. Egy nagyon komolyan vett, alapos gyűjtőmunka folyt itt, aminek megvannak a látható eredményei, de ezzel még korántsincs megoldva a kérdés. Adminisztratív intézkedésekre éppúgy szükség lesz még, mint a tudomány művelőinek és szervezőinek átgondolt, harmonikus együttműködésére — ahhoz, hogy a három nemzetiségi ■ múzeum közül az egyik megszülessék. H. E. Uj professzorok (2.) Dr. Andik István Dr. Andik István, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézetében — dr. Donhoffer Szilárd professzor mellett — társprofesszori kinevezést kapott. Tizennyolc éve oktat és kutat az intézetben. Miután Pécsett elvégezte az egyetemet, a háború okozta megszakítást leszámítva tizennégy éven át a belgyógyászati klinikán dolgozott és három évig a pécsbányate- lepi kórház igazgató-főorvosa volt. A döntő időszak tehát mindenképpen a kórélettani intézetben eltöltött, kellő gyakorlati és gyógyítómunka tapasztalatainak birtokában végzett tudományos munka. Ez alatt az idő alatt négy országban járt hosz- szabb-rövidebb tanulmányúton. Látogatásunk az intézet költözködés előtti napjaiban nem a legalkalmasabb. Ámbár a leszerelt laboratóriumok, az eltávolított könyvespolcok, ládába készített iratok, műszerek, könyvek közepette is dolgoznak a legNyolcszázféle tankönyv tizenötmillió példányban A Tankönyvkiadó Vállalat az idén csaknem 800 féle könyvet jelentet meg, mintegy 15 millió példányban. Ezen belül az általános iskolai tankönyvek 9 millió 130 ezer, — a középiskolaiak 4 millió 900 ezer, a felnőttoktatás céljaira szolgálók 800 000, az egyetemi és főiskolai hallgatóknak készülők 180 000 példányban látnak napvilágot. 57 000 tankönyvet gyártanak a nemzetiségi iskolák diákjainak. Megjelenik továbbá 59 féle egyetemi tankönyv, aminek mintegy kétharmada új lesz. Az egyetemek és főiskolák ösz- szesen 2835 féle jegyzet készítését igényelték a kiadótól. Mint minden évben, most is nagy kérdés, hogy elké- szülnek-e a szeptemberi tanévkezdésre az iskolai könyvek? A Tankönyv- kiadó illetékesei válaszukban elmondották: az érdekelt nyomdák mindent elkövettek, hogy a különböző okokból származó lemaradást behozzák. Munkaerőátcsoportosítással, túlórák vállalásával gondos- ■ kodtak arról, hogy a tankönyvek kellő időben a boltokba, illetve az iskolákba kerüljenek. Az általános- és középiskolákban szükséges tankönyveket folyamatosan S szállítják a boltokba, illetőleg az oktatási intézményekbe. A tankönyv-ellátásról, a szétosztásról ezúttal is az Állami Könyv- terjesztő Vállalat gondoskodik. A tankönyv-vásár — akárcsak az előző években — augusztus 21-én kezdődik. A megyeszékhelyek, városok, járások iskoláit az illetékes helyi könyvesboltok látják el általános, illetve középiskolai tankönyvekkel. Az általános iskolások saját tanintézetükben kapják meg könyveiket, az első tanítási napon. Az iskolai árusítás után a feleslegként visszakapott tankönyveket a könyvesboltok szeptember közepéig árusítják. A gimnáziumi tankönyveket, szótárakat, atlaszokat, továbbá a kötelező és javasolt iskolai olvasmányokat a diákok a kerületi könyvesboltokban szerezhetik be, vidéken valamennyi gimnázium biztosítja tanulóinak a tankönyveket: augusztus utolsó, illetve szeptember első napjaiban vásárolhatók meg a helyszínen. A szakközépiskolák és technikumok növendékei tanintézetükben kapják kézhez tankönyveiket. fontosabb laboratóriumok — az utolsó pillanatban szerelik szét és szállítják a berendezést — és dr. Andik István professzor asztala az üres falak között is a háborítatlanság benyomását kelti. Két nagy témakörben végzett tudományos munkát, ezek közül a régebbi a táplálkozással kapcsolatos. — Tudott dolog, hogy az emberiség élelmezési problémái állandóan fokozódnak, s a fejlődéssel nem tart lépést a jó minőségű, megfelelő mennyiségű táplálék termelése. Azokat a kérdéseket tanulmányoztam :.z elmúlt években, — s persze nem egyedül, hanem kitűnő munkatársakkal, manapság az ember egyedül nemigen boldogulna, — hogy miféle feltételektől függ: mennyit eszik az ember és mit eszik. A szervezetnek egy rendkívül finoman szabályozott mechanizmusa végzi a táplálék válogatását. Nemcsak arról a közismert tényről van szó, hogy ha az ember munkát végez, nő a kalóriaigénye és több táplálékot vesz magához, hanem a különböző táplálékok között iS válogat a szervezet. A szabályozó mechanizmus a felvett táplálkozási szokásokkal romlik. A mi kísérleteink és kutatásaink arra irányulnak, hogy minél pontosabban megismerjük azt a regulációs mechanizmust, ami megszabja a táplálékfelvétel minőségét és mennyiségét, vizsgáljuk a központi idegrendszer, a hormonok és természetesen a környezeti feltételek szabályozó szerepét. Mindezek a vizsgálatok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy nagy létszámú közösségek optimális táplálkozását elősegítsék. A másik kutatási téma: a porártalam hatása a légzőszervekre. — Nyolc éve foglalkozunk a kérdéssel, s vizsgáltunk meg ez idő alatt nyolcezer szénbányászt és kétezer olyan dolgozót, akik nem porártalomnak kitett munkahelyen dolgoznak. Az Egészség- Ügyi Minisztérium és a Mecseki Szénbányák segítségével a legmodernebb légzés-> funkciós laboratórium áll 1 rendelkezésünkre. A KGST keretében Magyarország vállalta a bányákban lévő por elleni küzdelem feltételeinek, módszereinek kidolgozását, s ebben a nagy munkában veszünk mi is részt, szoros együttműködésben a bányán műszaki gárdájával. Nyolcévi munkával eljutottunk oda, hogy kimondhatjuk: a porbelégzés szilikózis nélkül is károsan befolyásolhatja a légzőapparátus működését. Korábban azt tartották, hogy a porártalom és a szilikózis elválaszthatatlan fogalmak. Korunkban egyébként is nő a légzőszervi megbetegedések száma, az idült hörghurut, amiből kialakulhat a tüdőtágulás, ez pedig idő előtti munkaképtelenséghez vezet. Ismert dolog, hogy a gépkocsik kipufogógázai, az ipartelepek füstjei, a munkahelyek, ahol ingerlő anyagokat lélegeznek be az emberek, mind ezt a folyamatot gyorsítják. Pár éve Londonban a szokatlanul erős smog gyors ütemben 4000 halottat követelt. A mi szerepünk természetesen csak a patofizioló- giai folyamatok vizsgálata és jobb megismerése, a porártalmak csökkentése műszaki feladat. A velünk együttműködő bányaműszaki kutatók különféle módszereket próbálnak ki a bányákban, s ma már azt is vizsgálhatjuk, a műszaki ellenintézkedésekkel párhuzamosan csökkennek-e a légzőszervek káros elváltozásai. Bizonyos jelek azt mutatják, hogy a kísérlem tek nem eredménytelenek, de a csökkenés mértéke még nem kielégítő. A légzésfunkciós laboratórium nemcsak a porártalom elleni küzdelmet szolgálja, hanem biztosítja a hallgatók szélesebbkörű légzésfitítítő- giai gyakorlati képzését* is. Amikor évekkel ezelőtt éppen Donhoffer professzor azért harcolt, hogy vezessék be Magyarországon is a társprofesszori rendszert, csak egyik érve volt az, hogy ezzel többévtizedes tudományos munkát ismerhetnek el, a másik érve éppen az oktatásra vonatkozott: a tapasztalt oktatók keze alatt egészen más színvonalon fejlődhet a jövő orvosnemzedéke. Andik professzor végezetül örömmel jegyzi meg, hogy a Pécsi Akadémiai Bizottság keretében megalakult bányaegészségügyi munkacsoport az intézet egyik kutatási területének fejlődését is elősegítheti majd, a szélesebbkörű és intenzívebb együttműködés megteremtésével. „ÉLETJELEK" ÉS IQÉNYEK A kérdés úgy válik értelmessé, ha utalunk arra, hogy Mohácsnak mindig igénye volt egy valóban mohácsi, helytörténeti jellegű múzeumra. Most van a városnak múzeuma. Ha azonban a Kanizsai Dorottya ^Múzeum jelenlegi épületéből — ideszámítva a személyzetet, a berendezésekéi, minden egyebet — délszláv múzeum lesz, akkor Mohácsnak megint nem lesz múzeuma. Dehát ezt senki nem így gondolja. Olyannyira szeretne a város egy új, városi múzeumot, hogy már terv- pályázatot is írtak ki és értékeltek ezügyben. A tervet a Városi Tanács valamelyik szekrénye őrzi, megvan, szá- mítanak rá. Hat év múlva ugyanis, amikor a nevezetes mohácsi vész kereken 450. évfordulóját éljük meg, a város már egy új belvárosi múzeumban szeretné megcsodálni a település múltját... S noha nincsenek még pontosan eldöntve a pénzforrások, elhatárolva a feladatok — az biztos, hogy ha Mohácsnak lesz egy másik múzeuma, a mostanit mindenestül átadhatja a délszláv múzeum, céljaira. A minisz"CT ülseje nem sejteti, hogy ez a ház a művelődésé. I Legalább is, ha egy tizennégyezer lelkes munkáslakta kerület művelődési házába indul az ember, másra: nagyobbra, korszerűbbre számít. Pedig a pécs-meszesi József Attila Művelődési Ház alig öt-(hat éve épült. És akkor már igencsak hadakoztak a népművelők az effajta „nagytermes” szemlélet ellen. Már ahol megkérdezték őket... Első benyomásaimra Ligeti Andor, a művelődési ház igazgatója széttárja karját: sajnos, a tárgyi feltételek itt nagyon szerények. Ráadásul a nagyterem csak korlátozottan és főleg táncos rendezvényekre használható. Fűtése rossz (a tervek szerint azonban rövidesen átépítik); két éve vetítés sincs; marad az előcsarnok a büfével; egy kis szakköri szoba, a klubhelyiség és a városi könyvtárfiók. S ez nagyon kevés ahhoz, hogy a terület közművelődési centruma lehessen ez á művelődési ház. Az igények ugyanis megvannak itt, a működő kézimunka szakkörön, az ifjúsági klubon és a táncestéken túl is valami többre. Egy alaposabb, modern, klubkönyvtár jellegű bővítés bizony alaposan ráférne erre az intézményre. — Jöttek például fiatal technikusok — mondta az igazgató —: szeretnének legalább havonta egyszer összejönni itt, családostul. S ha volna elég hely, gyakrabban is lehetne... Akár szakmai klub keretei között. Dehát a helyszűke nagy „úr”... Marad az ifjúsági klub, amely az idei évben másodszor nyerte el a kiváló címet. Tagjai nyári estéken is fölkeresik a megszokott klubhelyiséget. Nekik köszönhetem, hogy feladatomnak —: milyen programmal működik ilyenkor, nyáron a József Attila területi művelődési ház — mégis eleget tehettem. * Tágas előcsarnok, büfével. Néhány asztal mellett néhá- nyan söröznek, ketten asztaliteniszeznek. A sör kevés, egykettőre elfogy. Üdítőitalok, palackos bor, vermutféle kapható még a hűtőből. A fiatalok itt és az egyszerűen, de kellemesen berendezett klubszobában találkoznak. A klubtanács augusztusra is, ami hivatalosan nyári szünet, tervezett programot. Ezt is, mint mindig, közösen beszélték meg, de a program kötetlen: „Lengyelországi élménybeszámoló diával, kisfilmekkel; vi- szontlátogatás a pécsváradi klubban, városnéző séták; egy vidám klubest; 30-án pedig kirándulás Abaligetre” — olvasom a gépelt augusztusi programot, ősztől azt mondják, komolyabb, tartalmasabb ismeretterjesztő programmal kezdik majd a művelődési évet. De hogyan sikerül együtt tartani ezt az ötven fiatalt, immár harmadik éve? S hogyan sikerült másodszor is elnyerni a kiváló minősítést? Az igazgató visszaemlékezése szerint a táncestéken, a fiatalok részéről jelentkezett a klub igénye. Jó mag alakult ki, amely nevelő hatásI sal lehetett azokra is, akiket másutt bizony nemigen akartak befogadni. S a fiataloknak ez a kisebb közössége igazi közösséggé formálódott néhány év alatt. Kodra Károly klubtitkár technikus, egyben KISZ-tit- kár a Pécsi Hőerőmű Vállalatnál. Szerinte a közösséggé válásban a törzstagoknak volt különös szerepük. És annak a körülménynek is, hogy itt, a külső területen ez a klub az egyetlen. S itt, a közös rendezvényeken, vitákon mindig kaptak valamit, amire odafigyeltek, amit szívesen hallgattak. — Látta volna, amikor itt volt a Lantos-kiállítás. A művész alapfokon, közérthetően szólt olyan fogalmakról, amelyekről még soha nem hallottak ezek a fiatalok. Mint a messiást, úgy hallgatták... — És a lengyelországi út? — Négyen voltunk kint, nemrégen tértünk haza sok élménnyel, Nysa városból. Az ottani gyár fiataljaival építünk ki klubközi kapcsolatot. Szilveszterre négy fiatal jön hozzánk vendégségbe. * A klub mintegy félszáz tagja között van segédmunkás, szakmunkás, technikus, diák. Többségük táborozik, nyári szabadságát tölti most. Ottjártamkor négyen-öten tévéztek, olvasgattak. Aznapra nem volt kötött program. De, hogy nyáron is vissza-vissza- térnek, hogy kirándulnak és van közös programjuk „uborkaszezonban” is, ez jó közösségi szellemre és igényességre vall. A területi művelődési háznak azonban sokféle egyéb teendője volna nyári időszakban az olvasómozgalomban, az oldottabb, de tartalmas nyári programokkal; klub- és szakköri esteken; vetítésekkel, családi estekkel stb. — a felnőttek körében is. Persze a szükséges tárgyi feltételek és helyiségek birtokában. S ennek a hiányát — ahogyan a közművelődés feladatköre és társadalmi felelőssége szélesedik az utóbbi években — mind jobban érez- hetni a meszesi József Attila művelődési házban. W.E.
