Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-16 / 192. szám
1970. augusztus 16. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A KAPOSVÁRI ÉPÍTÉSZETI KIÁLLÍTÁS A BALATON MŰVÉSZETE A balatoni atmoszférafestés legnagyobb mestere Egry József volt. 1920 óta mind többet időzött a tó partján, mígnem letelepedett Badacsonyban, hogy azontúl egész életét a Balaton színeinek szentelje. Megmámorosította a vidék tündöklő fényözöne. Órák hosszat szokott volt szemlélődni, figyelve, hogy a nap sugárözöne miként csillog a víz hullámain, hogyan önti el a part szelídhajlasú dombjait, amelyeket szőlőrendek borítanak és ekenyomok barázdálnak. Képein a színek ezernyi árnyalatra bomlanak, s lendületes ívű vonalak érzékeltetik a levegőég vibrálását: az evező halászok alakja, a fák, házak formái megdőlnek és megsokszorozódnak a forróságban. Egry József festészete ujjongó örömmel telített: a földi valóság himnikus fölmagasztosítása. Vaszary János, aki Itália tengerpartját is annyi szeretettel festette, egyik freskótervének hátterébe a tópart süveges dombjait komponálta. Csók István képek sorozatában örökítette meg a napfényes és hullámos, az alkony bíborában fürdő és a rózsaszín hajnali, a haragosan viharzó, meg a vihar után megbékélt, a szivárványos Balatont. Előszeretettel festette a tó fürdőzőit is. Zádor Istvánt és Eelvi Illés Aladárt Szigliget ihlette meg, a Nagybányai festőiskolán nevelkedett Boldizsár István pedig a siófoki parton állítja fel nyaranta piros-fehér sávos napernyőjét — balatoni képeinek gyakori motívumát. Bernáth AurH a déli part festő-krónikása. Ábrahám-hegyi villájában festi nyaranta, tartózkodó színvilágú, ínyenc, kékes-zöl- des-bíbor harmóniájú kompozícióit. Tihany és környéke is nem egy alkotónkat állandó megtelepedésre bírta. Itt készíti Bartha László merészen modern balatoni kompozó- cióit, s gyakran megfordul erre állványával kiváló festőnőnk, Vd- vardy Erzsébet, a Badacsonyi Állami Gazdaságnak évek óta szívesen látott művész-vendége. Tihanyi villájában élte utolsó éveit a Párizsban iskolázott Vass Elemér, akit a táj — akkori! — csöndje és színgazdagsága megkapó virágcsendéletek festésére ösztönzött. Nem messze tőlük alkot nyaranta Borsos Miklós, a véső mestere. Erőteljes figuráinak, telt idomú aktjainak és absztrakt kompozícióinak egyaránt a Magyar Tenger népe, természeti tája és sziklaalakulatai a „modelljei.” Egyik asszony-szobrában a tihanyi visszMAQYAROK A NAQYVILÁQBAN SZÁNTÓ MIKLÓS KÖNYVE „Minden harmadik magyar határainkon kívül él, szétszóródva a világban” — olvashatjuk a könyv ajánlásában a megdöbbentő tényt, melyet régóta ismerünk, de hosszú ideig nem tudtuk, mit kezdjünk vele. A magyar kivándorlás problémaköre nemcsak a század elején majd a Horthy-korszakban tartalmazott feloldhatatlan politikai és tudományos ellentmondásokat, de a felszabadulás után is sokáig a közgondolkodás peremén maradt, s az 1956-os disszidálási hullám egy ideig tovább nehezítette a kérdés tárgyilagos megítélését, örvendetes, hogy a felszabadulás negyedszázados jubileumi esztendejében most napvilágot látott Szántó Miklós úttörő vállalkozása, a Magyarok a nagyvilágban. A könyv az úgynevezett nyugati emigráció és kivándorlás problémáival foglalkozik, s tudományos és publicisztikai szempontokat, megközelítést egyesít. A bevezetőben felvázolja a téma tudományos kutatásának eddigi történetét, majd tisztázza az emigráció, a kivándorlás és a disszidálás fogalmának különbségeit, változásukat, egymásba való átmenetüket. Kiemeli az 1963-as amnesztiarendelet jelentőségét, amely „lényegében azt a felismerést tükrözte, hogy politikailag az 1936. évi ellenforradalom nyomán Nyugatra ment tömeg nem egységes, illetve nagy többségében a szocialista Magyarországgal szemben nem ellenséges érzületű.” A kettős állampolgárság elismerése lehetővé teszi, hogy valaki jó honpolgára lehet a befogadó országnak s egyúttal kötődhet a szocialista Magyarországhoz is. Hangsúlyozza azonban a szerző, hogy a kapcsolat szülőföld és kivándoroltak közt nem légüres térben szövődik, hanem a két világ- rendszer harcának talaján. A mű középpontjában a nyugati emigráció és kivándorlás történetének és mai képének megrajzolása áll. Az első fejezet A csángóktól a Kossuth-emigrációig címen a XV. századtól kezdődő korai elvándorlásokat s a múlt századi első nagy emigrációs hullámot vázolja, majd a második fejezetben részletesebben elemzi „A kitántor- gó másfél millió” új népvándorlását, a múlt század végétől az első világháborúig tartó legnagyobb periódusban eltávozottak indítékait, sorsát, életkörülményeit. Külön fejezetben foglalkozik a Horthy-rendszer és a magyar emigráció problémájával, a Külföldi Magyarok Szövetsége megalakulásával, Horthyék emigráns-propagandájával és a két világkongresz- szussal. A negyedik rész a felszabadulás utáni emigráció és kivándorlás témakörén belül részletesen ismerteti az 1956-os ellenforradalom kétszázezer disszidensének összetételét, földrajzi elhelyezkedését, beilleszkedését és politikai színképét. Az emigráció mai kérdései c. utolsó fejezetet figyelemre méltó statisztikai összeállítás vezeti be a nyugati magyarság lélekszámúnak alakulásáról. Eszerint jelenleg kb. másfél millió magyar él Nyugaton, ebből legtöbb: 990 000 az amerikai földrészen, s ott is a legnagyobb s-ámban az Egyesült Államokban: Mintegy 770 000. A különböző nyugat-európai országokban összesen kb. 250 000, Ausztráliában 35 000, Afrikában—Ázsiában 185 000 magyar él. A mai problémák közül alapos elemzést olvashatunk az utolsó fejezetben a különböző kivándoroltgenerációk helyzetéről, a beolvadás és a Magyarországhoz való viszony alakulásáról. A beolvadás és a jövő gondjait veti fel a könyv utószava is. A korábbi kivándoroltak még zártabb közösségekben éltek s beolvadásuk igen lassú volt. Később ez a folyamat meggyorsult. Több azonban ma már a lehetőség az „óhazához” kapcsolódó szálak megerősítésére is. A mű leglényegesebb záró-gondolata: „Kétféle, ellentétes folyamat birkózásának vagyunk tehát tanúi. A nagyvilágban élő magyarok mindinkább beolvadnak új hazájuk társadalmába, ugyanakkor szakadatlanul teremtődnek és fejlődnek a Magyarországhoz fűző új kapcsolatok.” (Kossuth Könyvkiadó, 1970.) Sz. E. Ritka öröm a néző számára: példás rendezés és kivitelezés, szép környezetben. így sommázhatnók azt a célkitűzéseiben és megoldásában egyaránt újszerű rendezvényt, amely a Kaposvári és Somogy megyei Tanács kezdeményezésére valósult meg a kaposvári Munkácsy Gimnáziumban és vonzotta tíz napon át az érdeklődők ezreit. Tudatosan írtunk rendezvényt, mert amit láttunk, nem nevezhető a szó megszokott értelmében csupán kiállításnak, de nem volt az vásár, még „álruhában” sem. Anélkül, hogy a fogalmak és elnevezések elemzésébe bonyolódnánk, úgy véljük, hogy a „kiállítás és árubemutató” meghatározás a leginkább helyénvaló. Az impozáns aulába lépő látogatót igényes és színvonalas kiállítás fogadja: hat tervező vállalat Kaposvárral és Somoggyal kapcsolatos, valamint országosan kiemelkedő tervezéseinek fotói, makettjei és az ÉTK családi házakat bemutató tanulságos összeállítása. Az aulát körülölelő emeleti galérián a Balaton jelenét \ és jövőjét elénk táró kiállítás tablói sorakoznak; ez a rész júliusban a somogyi part nagyobb fürdőhelyein vándorkiállítás formájában került a nyilvánosság elé. Kaposvár fejlesztési tervének rajzai és modelljei a Somogy megyei újítások terme mellett láthatók, ezzel szemben viszont már korszerű jugoszláv és szovjet bútorokban gyönyörködnek a látogatók, vagy a DEXION—SALGÓ felnőttek számára készülő „fémépítő-játékának” sokoldalú hasznosságát csodálják. Hosszan sorolhatnók még a közel 60 hazai és külföldi kiállító vállalat és szövetkezet árubemutatójának újdonságait, érdekességeit, dicsérhetnénk a kiállítást kivitelező fővárosi szakemberek valóban nemzetközi szintű munkáját. Bár a legtöbb ipari termék a helyszínen megrendelhető, színes prospektusok százai sorakoznak az áruk mellett, mégsem állíthatjuk, hogy „vásárt csináltak” — nem vásár ez, a szó hazai, kissé bizony mellékízű értelmében, legfeljebb a nemzetközi árumintavásárokhoz hasonlítható. Kevesen ismerik a kiállítás egyik pécsi vonatkozását: számos nagysikerű kaposvári és somogyi tervezése alapján a Pécsi Tervező Vállalat kapott megbízást a kiállítás szervezésére és rendezésére. Az ÉTK kiállításrendező csoportjának közreműködésével olyan szinten sikerült megoldani ezt a nem „vállalati profilba” vágó feladatot, melyre a Pécsi Vásár rendezésének illetékeseinek is érdemes odafigyelni. A koncepción kívül a rendezés és kivitelezés egységét azzal sikerült biztosítani, hogy a kiállítók a részvételi díj fejében teljes installációt és grafikai kivitelezést-rendezést kaptak. A megrendelő csupán szöveget, fotót és árut adott, a kivitelezés egységes volt; „kívülálló” egyetlen betűt nem írhatott, egy gombostűt sem verhetett a falba. Szerencsésen járult ehhez a pécsi lehetőségeknél sokkal kedvezőbb helyi adottságok: szakértők véleménye szerint országos viszonylatban is nehéz kiállítási szempontból kedvezőbb iskolai együttest találni a kaposvárinál. Bízunk abban, hogy a lelkes rendezőség nem hagyja parlagon heverni ezt az előnyt és két esztendő múlva még színvonalasabb rendezvény gyűjti egybe az építészet iránt érdeklődőket „Somogyország fővárosában.” Dr. Szász János Balatoniénei 500 személyes nagypaneles üdülő. Terv: Tillai Ernő, Ybl-díjas. Foto: Dr. Szász A balatoni táj alkotásra ihlető varázsát legelőször költők fedezték fel, a múlt század első felében. A tó déli partjának vadon nőtt nád- rengetegében akkor még betyárok, szegénylegények tanyáztak, északi oldalán pedig a régen nagy hírnevű, végvárak, Sümeg, Somló, Csobánc, Tátika romjait pusztította az ecset művészeit is. A Balaton első magyar piktora Szerelmey Miklós volt, a kalandos életű szabadság- harcos, aki, miután bejárta a fél világot, második hazára talált a nagy tó partján. Jellegzetes képek sorát festették Füredről, meg a balatoni tájról Ligeti Antal, Brodsz- ky Sándor és Telepy Károly. Igazi EGRY JÓZSEF: TÁJKÉP prózaiak, mert Mészöly igazi költő volt: — a természet képét mély lírával tudta telíteni. Észrevette és alkotásain érzékeltette a hajnali derengésben és alkonyi borulásban fölszálló pára sejtelmes szín- árnyalatait. Ezek a festői finomságok tették maradandóvá, múzeumi értékűvé a tóparti vallomásait. Az idők folyamán változott a táj, s művészeinek ábrázolásmódja is eltávolodott attól a szemlélettől, amely annyira megigéz bennünket Mészöly aprólékosan megfestett képein. Mindinkább a modern művészet módszerével közelednek hozzá. Balatoni tárgyú alkotásaik főszereplője az a pompás színjáték lett, amelyet a nagy víz fölé boruló derűs égbolt, meg a tűző nap sugarai keltenek, szinte percről-percre változtatva a víztükör és a parti tájak arculatát. hang szimbólumát alkotta meg, s vörös márványba faragta néhai jó barátja, Egry József markáns arcvonásait. Rajzain néhány vonallal varázsolja elénk a messzi távlatú Balatont, tükrén vitorlásokkal, partján táncolókkal lovasokkal — egy képzeletében élő mitológia különös és életörömmel teli hőseit. A Balaton az év minden szakában más-más arcát mutatja. Tavasszal az újjászületés mámorával telít, nyári hónapjainak heve-hű- vöse százezreknek nyújt kellemes órákat, heteket, ősszel pazar színekben pompázik növény-világa, télen pedig fehér köntöst ölt a zöldjét vesztett tópart, s a hó beborítja rianásos jegét... Csoda-e, hogy hazánk e mindig élménvt nyújtó, messze külföldön is méltán híres szép vidékét annyi kedvvei keresik fel a művészek? A. T. MÉSZÖLY GÉZA: HALÁSZTANYA MOSÓNŐKKEL idő. Berzsenyi Dániel, a vidéki magányba vonult költő antik jambu- sokban magasztalta a Balaton „ár- kádiai” békéjét, a romantikus Kisfaludy Sándor pedig édesszavú strófákban énekelte meg az ódon várak regéit, legendáit. Nagy szerelmével, Szegedi Rózával a tüzes borokat termő Badacsony tájékán élt, melynek napsütötte lejtőire római császár ültettette az első szőlőtőkéket. Füred gyógyvize ekkor már messzeföldön híres. Nemcsak gyógyulást áhító betegek keresik fel, hanem pihenésre vágyó nyaralók is. 1831 óta nyári színház is működik Füreden, amelynek csöndes utcáit szívesen fölkeresik írók és művészek, köztük Jókai, a nagy mesemondó és a borongós rímek poétája, Vajda János. Ez időben válik közismertté Tihany mondája az aranyszőrű kecskék körmeiről; — a festői félsziget dúslombú parti fái akkortájt még éltették a Cso- konai-megénekelte „echót”, a tihanyi visszhangot. A mediterrán éghajlatú táj szépségei és a művelt társaság jelenléte természetszerűen vonzotta az felfedezője azonban Mészöly Géza volt. A nagyothalló, s ezért magányt kereső mester a hetvenes évektől kezdve minden nyarát itt töltötte, rajzolgatva, színvázlatokat készítve, s ezek alapján festette aztán télen — többnyire müncheni műtermében — közismert balatoni képeit. Vásznai megőrizték számunkra a Magyar Tenger régvolt világát. A part öbleit benövő nádasokat, a halásztanyákat, amelyeknek nád- zsúpos tetői szelíden bújtak meg a százados fák esőtől-vihartól óvó lombjai alatt, a csöndes füzesek szomszédságában tereferélő asszonyokat, fürdőző parasztgyerkőcöket, meg az öblös, hajlított orrú csónakoknál időző halászokat. Vékony ecsetje élvezettel elidőzött a lombok leveleinek rajzánál, a parti homok kavicsainak formáin, s a zsombékok fűszálainál, olyannyira, hogy szinte egyenként megszámolhatjuk őket. Képei mégsem
