Dunántúli Napló, 1970. július (27. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-10 / 160. szám

1970. Július 10. Dunantmt name 3 Főpróba — gondokkal Szeptember 1-től reformképzés a szakmunkásképző iskolákban A tanulás vállalati érdek is Tsz-delegáció az NDK-ból A harmadikosok a vizsga- bizottságok szobái előtt to­pognak, a csábítók meg az iskolák kapui körül. Pár • nap még, s több ezer ifjú szak­munkást bocsátanak ki az iskolák, s miután napjaink legégetőbb termelési problé­mája a létszám (s azon be­lül is a szakmunkáshiány), érthető, hogy a vállalatok egyike-másika ettől a nem éppen sportszerű módszertől sem riad vissza. Hogy kinek milyen jegyek kerültek a bizonyítványába, ezt az „élet­ben” senki se kérdi, s mi­után a tanárok éppen az idei évben voltak a legszi­gorúbbak, érthető, hogy mind a szülők, mind a tanulók egyre gyakrabban kérdezik: végül is mit akar az iskola,' s egyáltalán: merre tart a szakmunkásképzés ? A reform küszöbén A kérdésre — mely már évek óta jogos —, ma már viszonylag könnyű válaszol­ni. Az 1969. évi VI. törvény, illetve az ennek végrehaj­tását szabályozó MüM-ren- delet, világos célokat tűzött a szakmunkásképzéssel fog­lalkozó szervek és intézmé­nyek elé. Szakmunkásokat képezni — a holnap techni­kája és igényei szem előtt tartásával. Művelt embere­ket nevelni — az ország ál­talános oktatási céljainak és színvonalának figyelembevé­telével. Alapot adni a per­manens tanuláshoz. Biztosí­tani, hogy mindazok, akik erre képesek és méltók, a szakmunka »szintjéről elindul­hassanak az ipar irányító és vezető posztjai felé. A reform, melynek bizo­nyos rendeletéi már január 1-én életbeléptek, tulajdon­képpen szeptember l-én_ de­bütál, A most lezárt tanév tehát, ha úgy tetszik, .főpró­ba volt. Izgalom, várakozás, kétkedés, nagy nekilendülé­sek és kudarcok — ezek jel- jelmzik általánosságban ezt a főpróbát, s hogy ez isko­lákra, egyes emberekre le­bontva mit jelent, azt jó lenne a lehető legszélesebb körben, s a lehető leggyor­sabban minden illetékesnek kielemeznie. ,Mi az 500-as számú Szakmunkásképző In­tézet vezetőivel beszélget­tünk. Ez az iskola nemcsak a legnagyobb múltú, de lét­számban is a legnagyobb ilyen jellegű intézmény Ba­ranyában, s miután mind sikereiben, mind gondjaiban több az átlagosnál, az itt szerzett - tapasztalatok számos vonatkozásban megyei érvé­nyűek. Kevesebb ötös Tavaly .3,3, idén 2,97 volt az intézeti átlag, az első megállapítás tehát kézen­fekvő. Az igények emelése, az ötösök számának csökke­nését eredményezte. Az ok? — A kérdésre csak a tan­tárgyi átlagok elemzése ad­hat választ. A két buktató tárgy: a magyar és a mate­matika. Az a megállapítás, mely szerint az általános is­kolák — különösen a kis, falusi iskolák — még min­dig nem minden esetben tudnak megfelelő útravalót adni a gyerekeiknek, illetve az a tény, hogy a szakmun­kástanulónak jelentkezettek többsége még mindig nem érti, miért kell ilyen, a „szakmától távoli” tárgy- gyal bíbelődniük —, ma is érvényben van. Érdemes összehasonlítani az „A” és a „B”-tagozatos gyerekek tanulmányi ered­ményeit. Az előzőek —» mint ismeretes —, a „normál” szakmunkástanulók, utóbbiak az emeltszintű képzés része­sei. Az „A” csoport . tagjai magyarból 2.88-as ered­ményt", a „B”-sek 2.31-es szintet értek el. Fura hely­zet, hisz a „B”-sek azok, akik előtt nyitva áll az út a szakközépiskolák felé, ők azok, akiknek maguk után kellene húzniuk a többieket A magyarázat? Azt, hogy ki­ből lesz „A”-tagozatos, s ki­bői „B”-s, nem a képesség — a választott szakma dönti el. A szakmákat kategóriák­ba sorolták; a vájár, a he­gesztő, a kovács, a látszerész, a gumijavító, a kárpitos és még egy tucat szakma kép­viselője az „A” kategóriába tartozik, míg a bányaelektro- lakatos, az autószerelő, a for­gácsoló, az ötvös, a gépjár­mű villamossági szerelő stb. „B”-kategóriás. Hogy egy forgácsoló szakmunkásnak miért (és miből) kell többet tudnia, mint egy látszerész- nek — nehéz eldönteni; egy­szóval: sok kérdőjelet hagy még maga után ez a beosz­tás, a lényeg mégsem ez. A baj ott van, hogy az emelt szintű képzés részeseivel szemben sem állítanak fel nagyobb felvételi követel­ményeket. Üj lehetőség Az első „B”-kategóriás szakmunkástanulók tavaly végeztek. Az összlétszám mintegy 50 százaléka tanult tovább. Eredményeik megfe­lelnek a papírformáknak: aki a MüM-iskolában jó ta­nuló volt, az megbirkózott a magasabb követelmények­kel is. Idén mintegy 60 szá­zalék a továbbtanulók ará­nya, s néhány „A”-kategó- riás gyerek is szorítóba. áll. Erre egy új rendelet ad le­hetőséget. Különbözeti után ők is beiratkozhatnak a szakközépiskolába — ez a különbözeti azonban egye­lőre nagyon félelmetes aka­dály. A matematika például felvételi tárgy — s ők har­madikban nem tanulnak ma­tematikát. Szó volt arról is, hogy a Széchenyi Gimná­zium szervez egy előkészítő tanfolyamot, de ez csak terv maradt. A felvillantott és a feális ' lehetőségek között te­hát még nagy a szakadék. 1 Fluktuáció. Három év táv­latában csökkenő a tenden­cia — s ez a szakmunkás- képzés lehető legnagyobb sikere. A pályaválasztási ta­nácsadás, az előkészítés és a rátermettségi ■ vizsgák gyü­mölcse lassan beérik. Négy évvel ezelőtt még a szerző­dést bontó gyerekek 40 szá­zaléka azt mondta: nem erre számítottam. Most alig 5 százalék az, aki erre pa­naszkodott. Csökken az egyes — divatos —, szakmák va­rázsa is. A .fiúszakmák kö­zött az autószerelés ugyan még mindig lista-vezető, de már korántsem egyedural­kodó. A reform küszöbén az igazi gondok nem is az is­kolák kapuin belül, hanem a vállalatoknál jelentkeznek. Az emeltszintű képzés ki- terjesztése számos gazdasági vezetőben ellenérzéseket váltott ki, hisz a ^’’-kate­góriás gyerekek csak három napot állnak a munkapad mellett... Gond a végzett tanulók továbbtanulásának biztosítása is Aki több mű­szakban dolgozik, az szinte biztos, hogy pár hónap után félbehagyja szakközépiskolai tanulmányait — vagy: mun­kahelyet változtat. Jönnek- mennek a gyerekek, s bár ez senkinek se jó, alig van, aki tesz ellene valamit. Rá- ígérések a fizetésben, .ágitá­lás a továbbtanulás ellen — ezek ma mindennapos dol­gok, s ha ma mindez hoz is valamit a vállalatok kony­hájára, hosszabb távon egé­szen biztos, hogy kárt okoz. Közös erővel A reform lényege, hogy magasabbra emeli a mércét. Meghatározták az új szak­mai szinteket, ami azt je­lenti, hogy sutba dobva a közel félévszázados hagyo­mányokát, újra, most már a mai igényeknek megfelelően, lerögzítették, hogy melyik szakma művelőjének miből, mennyit kell tudnia. Ponto­sították a szakma gyakorlá­sához szükséges pszichikai előfeltételeket; azt, hogy az oktatáshoz milyen szerszá­mokra, berendezésekre és segédeszközökre van szűk­ség. Megpróbálták összhang­ba hozni a szakma várható fejlődési tendenciáit és azt, hogy a különböző, elméleti jellegű tárgyakról mennyit kell tudniok a gyerekeknek. A most lezárt tanév ve­gyes tapasztalatai az össze­fogást sürgetik. Az iskolák, nagyon helyesen, már a hol­napot nézik, a vállalatok, s sajnos, sokszor a gyerekek is, csak a mát. Műszaki fej­lesztési terve minden gyár­nak, üzemnek van. „Szak­ember-fejlesztési” terve — szinte senkinek. Pedig kel­lenek ilyen tervek, s ezeket a terveket — a jövő érdeké­ben — akkor is meg kell valósítani, ha pénzbe — sok pénzbe — kerülnek. Békés Sándor Sok év óta tartó kapcso­lat áll fenn a szederkényi és az NDK-beli Güsten vá­roska termelőszövetkezetei között. A jóhírű német szö­vetkezetből most hattagú kül­döttség érkezett megyénkbe. A vendégeket tegnap délelőtt dr. Földvári János, a Megyei Tanács elnökhelyettese fo­gadta, tájékoztatót adva Ba­ranya mezőgazdaságának fej­lődéséről, fejlesztési távlatai­ról. A német szakemberek felkeresték a Pécsi Ipari Vá­sárt is. A látottakról egyön­tetű volt a véleményük: színvonalas, színes, európai. A német vendégek látogatá­sát a szederkényiek augusz­tusban viszonozzák Az órákat egyeztették Hétmillió tégla az árvízi helyreállításokhoz Meggyorsult a mohácsi téglagyár rekonstrukciója Kétszer ad, aki gyorsan ad. Ez az öröktörvényű közmon­dás fejezi ki legjobban a tégla és cserépipari vállala­tok programját, amely sze­rint szeptember 15-ig 66 mil­lió égetett téglát szállítanak az árvízsújtotta területekre. A munkaerőhiány, a kedve­zőtlen időjárás miatt ezt a plusz mennyiséget csak a szabadszombatok feláldozásá­val, vasárnapi műszakok szervezésével és hosszabbí- tptt műszakokkal tudják le­gyártani. Óriási erőfeszítéseket tesz­nek, hogy az árvízkárokat szenvedett, évi 40 millió tég­la kapacitású, modern tech­nológiájú, fehérgyarmati tég­lagyár legkésőbb augusztus­ban ismét termelni tudjon. Több téglaipari vállalat a legjobb szakembereit küldte Fehérgyarmatra az építkezés segítésére. — Mindent összevetve a belkereskedelem 1200 milliós 1970. évi téglaigényéből mind­össze öt százalék kielégítésé­re nincs lehetőség — mon­dotta Matejka József, a Tég­laipari Egyesülés ügyvezető igazgatója az ÉVM iparfej­lesztési főosztálya magasbe­osztású munkatársainak teg­napi baranyai látogatása al­kalmával. Az árvízkárok helyreállí­tásához a Baranya-Tolna megyei Téglaipari Vállalat­tól mintegy 7—7.5 millió tég­lát kérnek. Várhatóan ezt a mennyiséget teljesíteni tud­ják. Ugyanakkor a Duna— Tisza közén, Somogybán, a Balaton térségében, Fejér me­gyében is el kell látniok az elmúlt években megszer­zett piacokat. Sőt a cseh és jugoszláv partnerokkal kiala­kított jó üzleti kapcsolatai­kat sem szeretné a vál­lalat megszakítani. Ügy vé­lik az év végéig az igé­nyek 95 százalékát ki tud­ják elégíteni. Ezt elsősorban a nagybe­ruházások: a görcsönyi és mohácsi téglagyár belépésé­től várják. Görcsönyben, bár késve, de sikerült végre az üzem zavartalan műkö­dését biztosítani. A 48 mil­lió évi kapacitású gyár az év végéig minden valószí­nűség szerint 90 százalékos kapacitásra fut fel. A közelmúltban a Gyár- kéményépítő Vállalat vállal- | ta: az árvízsújtotta vidékek újjáépítését azzal is segíteni kívánják, hogy 1—3 hó­nappal korábban átadják az ország több helyén épülő alagútkemencéket. Egyben felkérték a kooperáló válla­latokat „az órák egyezteté­sére”. Nos, ez megtörtént. A mohácsi gyárban a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat mindent elkövet a határidő módosítás követ­keztében megváltozott fel­adatok elvégzésére. A másik igen jelentős in­tézkedés, amellyel a plusz igényeket kielégíteni próbál­ja, az időalap bővítése. Erre két lehetőség kínálkozott. A vállalat dolgozói felajánlot­ták szabad szombatjaikat, sőt a vasárnapokra is töb­ben vállalnak munkát. Ez- ideig így 1.5 millió égetett téglát tudtak ezeken a na­pokon biztosítani. A vállalat a megnöveke­dett igényekhez rendelke­zésre nem álló létszámot nagyméretű toborzással biz­tosította. Munkába álltak nyugdíjasok, alkalmi mun­kások, diákok. Sőt a válla­latokat és mezőgazdasági üzemeket is felkérték a se­gítésre. Akik munkaerőt tudnak biztosítani, elsőbbsé­get élveznek tégla megren­deléseik leszállításában. Már­is előrehaladott tárgyalások folynak 4—5 építőipari vál­lalattal, állami gazdasággal, amelyek 15—20 fős brigádo­kat hajlandók 2—3 hétre kölcsön adni. Így elérték, hogy az állományi létszám közel 100, az időszakos ak­ciókból pedig 80—100 fővel emelkedik a létszám. Ebben a helyzetben mód nyílik újabb műszakok szervezésé­re és arra is, hogy folya­matosan ki tudják szolgálni az állandó, jól begyakorolt munkásaikat. Lombos! Jenő Á szürkéslila bankó Az ötvenes évek elején nagyon nagy pénz volt a százforintos, egy piroshasút — így becézik a százforin­tost — nagyon nehezen le­hetett felváltani a piacon. Ma már száz forint nem nagy pénz. Az ötvenes évek elején a szakmunkás nagyon is örülhetett 1000 forintos fizetésének, ma már azonban 1000 forintért a takarítónő sem igen áll szóba egyik munkáltatóval sem. Csökkent tehát a forint vásárlóereje. Nemrég jelentették be, hogy a Magyar Nemzeti Bank augusztus 21-én 500 fo­rintos bankjegyeket hoz for­galomba. A bejelentés kap­csán sokan eltűnődtek, vagy megjegyezték: Mi az? Inflá­ció van? Ez az aggodalom nagyon is érthető. A máso­dik világégést követően Ma­gyarországon söpört át talán a világ legnagyobb infláció­ja. Még élénken emlékszünk rá. Ijesztően, szinte napon­ta változtak a címletek, mil­lió, milliárd, billió, trillió, s ebbe már bele lehetett őrül­ni. Az ember kiment egy aktatáska pénzzel a piacra és nem akartak egy fej hagy­mát adni a havi fizetéséért. Nincs ok az aggodalomra, ezt mindjárt leszögezhetjük. Az 500 forintos bankók ki­adását kizárólag technikai, kényelmi okok tették szüksé­gessé. Meg kellett volna már tenni korábban. Arról van szó, hogy a lakosság pénz- forgalma 1946, azaz a sta­bilizáció óta közel ötszörö­sére nőtt. Amíg 1947-ben csak 47 millió bankjegy — nem forint — bankjegy — kellett a forgalom lebonyolításához, tavaly már 239 millió! Ezzel szemben — ahogy ezt Pulai Miklós, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese sajtótájékoztatóján megje­gyezte — Európában szinte egyedülállóan alacsony ha­zánk legnagyobb címletű bankjegye, a százforintos. Mert nézzünk csak körül! A Szovjetunióban a legnagyobb címlet a 10O rubeles, s ez 1300 forintnak felel meg. A szomszédos Ausztria legna­gyobb címlete az 1000 schil­linges, az NSZK-ban 1000 márkások, Svédországban pe­dig 10 ezer koronások van­nak forgalomban. De vala­mikor Magyarországon is lé­teztek nagy címletek, gon­doljunk csak az 1000 pen­gősökre. Milyen előnyök származ­nak az 500 forintos bankje­gyek kibocsátásából? Már említettük a kényelmet. A bankoknak, pénzintézetek­nek és a boltoknak lényege­sen könnyebb dolguk lesz, időt takarítanak meg a pén­zek számolásával. A másik előny: 30—35 százalékkal ke­vesebb bankjegyre lesz szük­ség, s ez a bankjegy készí­téséhez szükséges anyagban körülbelül 10 millió forintos megtakarítást jelent. Az 50.0 forintosok kibocsátásával a pénz nem fog felhígulni, ez­zel párhuzamosan ugyanany- nyi értékben 100 forintoso­kat vonnak ki a forgalom­ból. Azonos mennyiségű pénz< marad tehát forgalomban, vagy más fogalmazással: a dinamikus egyensúly fenn­marad. A lassú inflálódási folya­mat minden modem gazda­ság jellemvonása, természe­tesnek vehetjük. Az árak folyton nőnek, a forgalom' lebonyolításához mind több bankjegyre van szükség, eközben csökken a pénz vá­sárlóereje. Az árak még ott is nőnek, ahol árubőség ván, hiszen a fogyasztási cikkek,, a termékek használhatósága egyre sokoldalúbb, minősége magasabb. Kezdetben volt a. lódenkabát, meg a ceignad- rág, de ki hord manapság lódenkabátot? Egyre keveseb­ben. A bőrkabátnak viszont magasabb az ára, mint ahogy a legújabb villanyvasalónak is, melyet elláttak hőfok­szabályzóval és túlhevülés esetén automatikusain kikap­csol. Csökkenhet tehát a pénz vásárlóereje, a lényeg az, hogy a bérek gyorsabban emelkedjenek, mint az árak és hogy a kibocsátott bank­jegyek mögött legyen árufe­dezet. Az inflációs jelenségektől a szocialista gazdaság sém kivétel. Mit mondanak a köz­gazdászok? A szocialista gaz­daságban előforduló inflá­ciós jelenségek egyik fő for­mája az, hogy a lakosság fi­zetőképes kereslete megha­ladja az árukínálatot, ami áremelést idéz elő. Az ilyen egyensúlyhiány végsősoron a termelésben rejlik. Az inflá­ció kibontakozását az állam árubehozatallal, a termelési kapacitások növelésével, áru­tartalékok képzésével,-’ bér-, kamat-, hitel-, pénzügyi- és vámintézkedésekkel, ársza­bályozással stb. akadályozza meg. Végsősoron: a szocia­lista állam a fogyasztási cik­kek elkerülhetetlen áremelé­sét rendszerint azonos vagy ezt meghaladó arányú ár- csökkentéssel vagy béreme­léssel ellensúlyozza, így a dolgozók reálbérének csökke­nése a pénz vásárlóerejének csökkenése esetén is elke­rülhető. Nem kell tehát aggód­nunk, amikor augusztus 21-e után a nagy magyar költő, Ady Endre arcképével csu­pa szürkéslila 500 forintosok­ban számolják ki a fizetést. Miklósvári Zoltán Bevált a „polypack“-tej Tizennyolc napja gyártják — 3000 litert csomagolnak naponta A fogyasztók megismerték, megszerették, igénylik —, ez az általános vélemény a po- lypack csomagolású tejről, amellyel a múlt hónap vé­gén jelentkezett a pécsi pia­con a MECSEKTEJ. A gyár­tást a társulás tarcsapusztai üzemében június 22-én kezd­ték meg. Az azóta eltelt idő alatt 27 400 egy literes és 39 600 fél literes polypack- tej hagyta el az üzemet és került a pécsi, szentlőrinci és szigetvári boltokba. Mandeville Rudolf, a ME­CSEKTEJ igazgatója a 60 fillérrel magasabb ár miatt aggódott annakidején, mint azonban kiderült — felesle­gesen. A fogyasztók egyrésze a magasabb, 3.6 százalékos zsírtartalom miatt vásárolja, mások a korszerű és nagyon praktikus csomagolást kedve­lik. A társulás rövidesen megkezdi az olcsóbb, úgy­nevezett beállított 2.8 száza­lékos zsírtartalmú polypack tej forgalmazását, amelynek literenkénti ára 3.60 forint lesz. Terveikről, fejlesztési el­képzeléseikről Mandeville Rudolf így nyilatkozik: — Jelenleg napi 3000 liter tejet csomagolunk, de kapa­citásunk napi 6000 darabot is megenged, mert műanyag .— egyelőre jugoszláv importból —, de pár héten belül meg­kezdik a polypack hazai gyár­tását is — van elegendő. A fogyasztók igénylik is s most már a kereskedelmen a sor, hogy megfelelő mennyiséget rendeljen. Pécsett 34 boltnak szállítunk, nemcsak hétköz­nap, de vasárnap is a munka­szüneti napon nyitvatartó boltok részére. Arra a kérdésre, hogy a polypack megoldja-e az is­kola-tej gondokat, a válasz sajnos nemleges. Egyfelől maguk az iskolák sem ér­deklődtek, másrészt a tarcsa- pusztaiak szerint a polypack nem alkalmas e célra, mivel könnyen kilyukasztható, s ez alkalmat ad a gyerekeknek, hogy játékosan össze spric­celjék egymást. Az országban Pécsett árul­tak először polypack tejet, azóta néhány Pest környéki tsz és a Pest megyei Tej­ipari Vállalat is megjelerít á polypack tejjel. A társulás ebben az évben még tartogat néhány meglepetést. 1970 vé­gén beindul a kacsótai üze­mük — amelynek fejlesztését 5 millió forintos költséggel a közelmúltban megkezdték — ott gyártják majd a 10 dekás. műanyagcsomagolású krémtúrót. Szerelik a tejfel- adagoló automatát, s megkez­dik a 2 decis adagolt, cso­magolt, műanyagpoharas tej­fel gyártását, forgalmazását» < 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom