Dunántúli Napló, 1970. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-28 / 175. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1970. JúliusJX Közlekedési balesetek Tizenhárom közúti baleset történt Pécsett és Baranyában szombaton, vasárnap és hétfőn. Csuklós autóbuszt vezetett szombaton Budai Barnabás pécsi gépkocsivezető a délutáni órákban. A nehéz jármű a Zsolnay utca 4—6 számú ház előtt kisodródott és t.z autóbusz hátsó része kibontott egy lámpaoszlopot. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár négyezer forint. Az ügyben vizsgálat indult. * Bak Károly diszpécser, bugyi lakos, szombaton személygépkocsijával Szalánta és Turony között a vizes úttesten megcsúszott s a jobboldali árokba hajtott. A kocsi először jobbra, majd balra borult, de szerencsére visszaállt kerekeire. A járműben ülő Bak Károly 2 éves kisfiú és Orbán Lajos 73 éves férfi nyolcnapon belül gyógyuló «érülést szenvedett. * Elütötte az úttesten tartózkodó Bercsényi Endre 23 éves pécsi lakost Németh Sándor, aki vasárnap Pécsett személygépkocsijával a Szent István téren egy álló autóbuszt került. Bercsényi Endre nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. * Egy kanyarban kisodródott és felborult motorkerékpárjával Szabó László műszerész, hosszúhetényi lakos vasárnap délután, amikor Komlóról Magyaregregy irányába hajtott. Szabó László és utasa: Sós Sándor asztalos könnyű sérülést szenvedett. * A betonkoriátnalc ütközött motorkerékpárjával vasárnap délután Bencsik Tibor MÁV forgalmista, almamelléki lakos a horváthertelendi út- kanyarban. Bencsik Tibor és utasa Tatár Zsuzsanna 17 éves ibafai lakos, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. * Árokba borult motorkerékpárjával a kozármislenyi új telepnél vasárnap éjfélkor Ealogh György kétúj falusi lakos, arra hivatkozott, hogy egy szembejövő tehergépkocsi fényétől nem látta az útszegélyt. A vele együtt utazó Ágoston József kétújfalusi juhász szintén az árokba zuhant. mindketten könnyebb sérülést szenvedtek. * Nem tartotta be a követési távolságot Bükkösdi Csaba villanyszerelő, alsómocsoládi lakos és személygépkocsijával összeütközött egy után- í'utós tehergépkocsival, amely a kővágószőlősi platóra fordult be hétfőn délelőtt. Az ütközés következtében a személygépkocsi felborulj. Bükkösdi Csaba és Szíjjártó Imre mágocsi lakos könnyű sérülést szenvedett. * Pillantás az alkotóműhelyekbe Neves szobrászművészek munkájukról, művészi terveikről Szobrászművészeink többsége a nyári hónapokban sincs szabadságon: a műtermekben pattognak a vésők, művészi formát ölt a gipsz. Pátzay Pál műtermében a kenyérszegő két és fél méteres szoboralakja fogadja a látogatót. — Még a huszas évek közepén történt, kölyök-művész koromban, hogy Szegeden barangolva valami különleges, szinte ódái illatra lettem figyelmes. Nyomon követtem: a kenyérpiachoz vitt az út. Testes asszonyok szelték a tanyavilágban sütött, tiszta búzalisztből dagasztott kenyeret. Dunántúli ember vagyok és ott kisebbek is a kenyerek, meg rozzsal is keverik lisztjét — így persze illatuk is más. Megkapott az új élmény: nyomban csináltam egy vázlatot, de a háború alatt megsemmisült. S most, évtizedek múltán valahogy feltámadt bennem az emlék, s csak úgy a magam kedvéi-e végre megszületik Kenyérszegő-m. Gyóni Géza portréja a másik új munkám: Békéscsabán állítják majd föl. És megkért a főváros is: komponáljak a várba illő, játékos vízikutat bronzból. Ez következik hát a sorban. Somogyi Józsefet a Bartók- évforduló foglalkoztatja. — Fővárosi emlékművet tervezek korunk, nemzetünk egyik legnagyobb egyénisége, Bartók Béla tiszteletére. A vívódás-gyötrődés, a gondolkodás-tervezés, egyszóval az érlelés állapotában vagyok, hiszen a műnek többnek kell lennie mint egyszerű képmásnak. Szeretném mindezt emlékművemben is kifejezni, amit a bartóki életmű számunkra jelent. — Közben készítem Veszprém városának új díszkútját; a három és fél méteres bronzkompozícióban elsősorban a játékosságra törekedtem. Ba- latonöszödre kerül másik művem, melynek két alakja a víz jelképes szerepét idézi a múlt és a jelen találkozásában. Az őszi, jubileumi fel- szabadulási képzőművész kiállításon pedig további két művemmel szeretnék részt venni. Mikus Sándor műtermét most hagyta el Csortos Gyula síremléke. Augusztus 1-én lesz 25 éve, hogy a színpad nagy mágusa elhunyt. — Jövőre lenne száz esztendős Bokányi Dezső, a Tanácsköztársaság kimagasló egyénisége. Az őszirózsás forradalom idején, még siheder- fejjel hallgattam a parlament előtt a lenyűgöző szónoki tehetséget. Így mészkő mellszobra —, amelyet a MÉRJŐSZ székházában állítanak: majd fel — mondhatom személyes ihletettségű alkotásom. RIajd 700 esztendeje ud- ta át V. István királyunk a városi alapítólevelet Győr polgárainak. A Rába-partiak jövőre ünnepük az évfordulót. Nyolc méteres bronzdom- borművem 33 alakja a győri városháza előtt hirdeti majd a város történetét a legrégebbem időktől a törökök kiűzésén át, a felszabadulás dicső napjaiig. Ha elkezdődik a rókavadászat Jelképesen, egyik nagy szerepének, Lucifernek a jelmezében ábrázoltam Csortost. Többször is láttam ezt az alakítását, s úgy éreztem: művészi munkájának leginkább az lehet jelképe. Itt jegyzem meg, 'hogy közvetlenül mellette nyugszik a temetőben Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum hajdani igazgatója: a haladó művészbarát. Hányszor megtette, hogy összehívta a nagypénzű mecénásokat és bejelentette a mit sem sejtő pénzemberek előtt: úgy tudja, megvásárolják ezt, vagy azt a remekművet a múzeum számára. A jelenlévők megtapsolták a meglepett mecénásokat, az újságírók megírták „nagylelkűségüket”: s azok nem te- hfettek mást, valóban megvásárolták a műalkotást. (Ily módon szerezte meg a Szép- művészeti Múzeum számára például a francia impresszionisták remekeit.) A Duna „cápája" Halászberkekben az a hír járja, hogy hosszú idő után ismét megjelent a Duna „cápája”, a viza. Ez a hatalmas tokfajta hal a világ tengerei közül csak a Kaspi-tengert és a Fekete-tengert lakja. A több mázsás óriásokat a szaporodási ösztön űzi fel időnként a Dunán, a Dnyeperen és a Volgán. Régi oklevelek, jegyzőkönyvek sűrűn emlegetik mélyvizeink tengerjáró vándorát, a „fejedelmek halát és a halak fejedelmét”. Zsigmond király udvari krónikása jegyezte fel, hogy 1412-ben Zsigmond sok külföldi vendégfejedelemmel fényes udvari kísérettel nézte végig Komáromnál a tavaszi vizafogást. A Vág-torkolat vidékén sokszáz halász gyűlt össze sípokkal, dobokkal és vidám kiáltásokkal terelték a mederbe 'levert kettős cölöpsor vizafogó kapujához a Duna góliátjait. Huszonhat óriás viza és 5000 kisebb tokhal volt akkor a zsákmány. A legnagyobb vizát ugyancsak a komáromiak fogták a 16. században. Ennek a példánynak kereken egy tonna és hat mázsa volt a súlya. Adataink vannak arról, hogy a tatárjárás után IV. Béla 200 darab besózott vizával, esztendőre való „konzervvel” kedveskedett a hei- ligenkreuzi cisztercita kolostor szerzeteseinek. Mátyás király is megbecsülte mélyvizeink tengerjáró vándorát. Egy ízben Komáromnál 30 vizát elevenen fogatott meg, s a tatai kastély tavába telepítette őket. Arról azonban már nem szól a történet, hogy megéltek-e s meddig éltek a tenger sósvizéhez szokott új lakók a tatai tóban. A gőzhajózás, majd a Duna menti ipartelepek mérgező szennyvizei, s nem utolsó sorban a háború aknarobbanásai elriasztották a folyamból ezt a halóriást. Természettudósaink már- már azt hitték, hogy az a duna- pataji példány lesz a vizák halotti anyakönyvének utolsó hazai szereplője, amelyet 1936-ban ejtette rabul a dunai halászok (preparált bőre a Nemzeti Múzeumban van). Am az elmúlt években Ercsi, Százhalombatta és Ökécske halászai újra „magyar cápát” ejtettek, s ha a legújabb hír igaznak bizonyul, talán ismét sikerül hálóba csalni a „fejedelmek halát, s a halak | fejedelmét”. Tábor az iskolában Ezt is megértük: szívesen mennek a gyerekek a suliba! Kellett hozzá egy tanár úr, egy fürdőnadrág és egy öntözőfecskendő. A srácok hidegzuhanyt kaptak a nyakuk közé, és akkor szólal meg a vízsugár alól egy alt fiúhang: — Brr! Micsoda különbség! Mert: Ez itt egy iskola, de nincs benne osztálynapló, államköltségen viszik az ember fiát moziba, a tanár úr fürdőnadrágban leáll velük hec- celődni ezzel a locsológumival, a múltkor még fagyit is fizettek fent az állatkertben, igaz, csak forintosat, és amikor valamelyik srác még egyszer oda állt, hogy másodiknak talán kétforintosat kap, hát akkor észrevették, — de ez a forintos is szép dolog az államtól. Azt azért tessék megírni, hogy azok a cérnabábuk a moziban nagyon undokok voltak. Ez utóbbi Belle Ágnes véleménye, aki Építők úti lány, az ottani iskola első osztályát már el is végezte, és a barátnőjének sem tetszettek a madzagbábuk. A Liliomfit viszont rendes bácsinak tartják, meg persze a Csizmáskandúrt is. Jellemzésnek ennyit a harmadik kerületi nyári napközitáborról. Helyszín: a Mecsekaljai Általános Iskola, fákkal, üde udvarral, Me- csek-közelben, várostávolban. Az ötlet a, Városi Tanács VB művelődésügyi osztályától ered, már tavaly Államköltségen moziba Illésék Mecsekalján megvalósították, idén zalaegerszegi tapasztalatok alapján fejlesztették. Persze Zalaegerszegen könnyű, ott majd tíz holdas területet adott át az erdészet, az tényleg tábor. De a pécsiek sem maradnak le, a megoldás gavallér: a szülőknek csak a tanévi rendes tarifa szerint kell fizetni a szokásos napköziotthoni étkezési díjat. A többit: kirándulási buszköltséget, alkalmi fagyidíjat, a nevelők napi díját mindhárom kerület táborában a tanács fizeti, csak a III. kerületben 83 ezer forintot. Tegnap egyébként tényleg rókavadászat volt, mert a múlt héten az ügyeletes gyerekek ebéd alatt szolgálati jelvényüket, a zászlókat és a nyakkendőket ki támasztották a régi rácvárosi napközi kerítésének, és a Somogyvári János táborvezető-helyettes tanár bácsi elhozta. Meg is ijedtek a gyerekek, de most ötven papírrókát dúgtak el a környéken, minden megtalált rókáért egy csokit adnak és amíg mind az ötven elő nem kerül, nincs zászló, sem nyakkendő. A pillanat kicsit izzó, mert ugye a zászlók, és persze a csokik ... Percek múlva megváltozik a táj, ha itt elkezdik a vadászatot. De hadd csinálják, ezért van ez a tábor. Közben — Básthy End- réné táborvezető távollétéTV em éppen szívderítő lát— vány. Az egész — hosszan elnyúló — udvaron szénporral keveredik a talaj, amelyet szél, vagy a gépkocsik kerekei vernek fel az ember szemébe. De szél nincs, a levegő megállt, pontosan merőlegesen tűz a nap a csillogó szénhegyre, amely — úgy tűnik — sohasem akar elfogyni. Pedig a teherkocsik ugyancsak gyorsan fordulnak, hogy aztán ferdén álljanak a hegy tövéhez. így lehet a lapátokkal jobban megközelíteni. A sofőrök ki- ugranak a forró „pléh-kasz- ni”-ból és a hasábfából emelt rakások árnyékában keresnek menedéket. Hőmérséklet: 36 Celcius fok. A rakodók félmeztelenül dolgoznak. Ennél a kocsinál — 6 tonnás teherautó — ketten, Kádár István és a fiatalabbik, Petró Mihály. — Mennyi a kötelező norma? — Nincs norma, illetve, illő három-négyszáz mázsát naponta széthordani. Akkor van benne pénz, ha nem is sok. — Mennyi? A SZENESEK — Havi kétezerhétszáz. Az AKÖV nyolcvan fillért ad mázsánként. Ha a megrendelő kívánja, le is hordjuk a pincébe, négy-öt-hat forintért mázsáját. Attól függ, milyen messze van a pince, ahova vödrözni kell. A lapátnak eléggé lírai neve van — amennyiben a stilizált szívről keresztelték el - de a súlya 7 kiló és egy merítésre körülbelül 10 kiló- nyi szén marad rajta, amit föl kell hajítani a kocsi platójára. Vagyis tízszer tíz az száz, százszor tíz, meg ezerszer tíz, meg ... Számolni lehet, de még abba is beleizzad az ember. — Hét éve csinálom, de a nyár a legrohadtabb — i mondja Kádár István. Alacsony, sovány ember, szénporos arcáról korát még csak saccolni sem lehet. — Elhiheti, enni sincs kedvünk. Délelőtt egy falatot, aztán estig semmit, nincs étvágyam. — Sört? — Én még azt sem. — Megiszom — mondja Petró Mihály. — Bent az AKÖV-nél, meló után lefür- dünk, utána ha többet nem is, de egy korsóval meg kell innom. Hazamegyek, de mire feleségem vacsorát készít, gyakran elalszom. Pedig huszonöt esztendős vagyok, jó a „kondim” is, de hát ez barbár munka. — Miért csinálja? Petró Szabolcsból jött Pécsre, még tavaly nyár végén. Sógorával Daindolban — a Lajkó környékén — megalkudtak egy kis házra, 40 ezer forint, de két lakást lehet ebből varázsolni. Igaz, még egy tízessel megtoldották, így hát fejenként 25 ezret kell kifizetniök. — A sógoromtól kérdeztem, hol lehet Pécsett lehetőleg gyorsan dohányt keresni. Mondta, hogy az AKÖV keres rakodókat. El is vállaltam, nekem most az a lényeg, hogy a lakást kifizessem. Van egy három éves kisfiam, a feleségem nem dolgozik, tehát kell a pénz. — Meddig akar lapátolni? Gondolom, az AKÖV még szívesebben fogad gépkocsivezetőket ... — Jó lenne, ha valami papír van az ember kezében, szó sincs róla — feleli eltűnődve. — De látja ott azt a gépkocsivezetőt? Több mint tíz éve dolgozik a cégnél és nem keres többet kétezernél. Azért ez kevés, nem? A magánfuvarozó két lóval — azt mondja elég öregek már — többnyire a hegyoldali utcákba szállít, ahova a teherkocsi már nem tud felkapaszkodni. — Egyedül dolgozik? — Nem. Másodmagammal. ö rakja a szenet, én meg hajtom a kocsit és szerzem a megrendelést. Fiatal férfi — koromfekete felső testtel izzadtan, csap- zottan lapátol, aztán amikor befejezi, szól a gazdájának: „Mehetünk!” A gazdát még visszatartom. — Mennyi a fuvar? — Attól függ. Ugye... a meredek uták ... Meg aztán nézze: a két ló napi fenntartási költsége 210 forint. Beleértve ebbe már az adót is, meg a munkabért is. Ha csak ennyit keresek meg egy nap, felkopik az állam. Érti, nem? No, isten áldja. A TÜZÉP-telep vezetője — itt az Alkotmány utcában — Vörös Imréné. — Lakosság részére menynyi szén megy ki naponta? — Átlagosan 18—20 vagon. A napi kiszállításra' nagyon , ügyelünk. A megadott idő- ’ pontra visszük a tüzelőt, de előfordul, hogy éppen a megrendelő nem tartózkodik otthon. Az emberek nem tehetnek mást, lerakják a tüzelőt. Ha nincs zivatar vagy záporeső, akkor szerencséje van a vevőnek. A kávéfőző „üzemben” van. Vörösné mondja, hogy a rakodóknak, gépkocsivezetőknek főzik a kávét, ilyen forró kánikulában a forró ital hűsít valamit. — Persze az igazi az lenne, ha telepünkön legalább egyetlen rakodógép dolgozhatna. Rossz nézni is, ahogy ezek a fiúk izzadnak, kínlódnak a napon, de ősszel, esőben, hidegben éppen olyan embertelen munka ez. B.F. ben — néhány nevelővel váltunk pár szót: Varga Mária: — Huszonhat évig tanítottam, most nyugdíjas vagyok, és tapasztalatból állítom, hogy ebben a táborban jobban lehet nevelni, mint évközben, mert a pedagógusok beleszólás nélkül, szabadon választják meg a játékos módszereket, több az idő, és ami a legfontosabb: egy-egy nevelő mindössze 18—20 gyermekkel foglalkozik. Lévai Jánosné: — Most fejezzük be a csokitestű bábukat, minden gyerek kap egyet emlékeztetőnek, búcsúzának. Aztán velük közösen készítjük a tábor állandó játékait, rókákat, sündisznót, mi varrjuk ezeket, ők tömik. A Guth Jóskának például ráér a nagymamája, mégis jobban szeret itt bandázni a többiekkel. Somogyvári János: — Napi 45 forintot kapunk fizetésen felül a vezetők valamivel többet, de általában két-há- rom-négy hétig van itt egy- egy pedagógus, tehát a laposabban megismeri a gyerekeket. A konyha — gondolom — jó, legalább hetente kétszer-háromszor van gyümölcs is, és most már legkésőbb egy órára elkészül az ebéd. De közeleg a rókavadászat rajtja, s a tábor egyik Illése — itt is öten vannak, mint a híres Illésék, öt Építők úti Illés-testvér — odakacsint: — A zászlók alá is eldugtam egy rókát. Hát ha ezt megtalálják... Föidessy Dénes Balatonföldváron a Bethlen és Jókai út saroktelken kétemeletes — 9 lakásos — üdülőépítéshez társakat szervez a MÉSZÖV. Jelentkezni lehet: ALTALANOS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZETEK Somogy megyei Szövetsé- Takarék- és Lakásge szövetkezeti Kaposvár. Titkárság, Levélben, vagy személyesen. Telefon: 13-346. f
