Dunántúli Napló, 1970. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-25 / 173. szám
2 DUNANTÜLI NAPLÖ 1970. július 25. A KGST Végrehajtó Bizottságának ülése Moszkva: Július 21—24. között Moszkvában megtartották a 'Köl- isönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottságának 48. ülésszakát. A végrehajtó bizottság — egyebek mellett — tudomásul vette a KGST-tagállamok tervezési- és gazdaságirányítási rendszereinek tökéletesítésével kapcsolatos, sokoldalú alapon megvalósuló, rendszeres tapasztalatcseréjének végrehajtási rendjét. Az ülés javasolja a KGST—tagállamoknak, hogy a fűtőanyag-energetikai, fémkohászati és más nyersanyagtermelő ágazatok termékellátottságában jelentkező problémák megoldásánál, valamint a termelési szakosodás és kooperáció területén hajtsák végre az együttműködés alapvető fejlesztési irányzatainak megvalósítására hozott intézkedéseket, és folytassák az e területekre vonatkozó alapvető együttműködési fejlesztési irányzatok konkretizálását úgy, hogy ezt összeegyeztetik a távlati perspektivikus tervek összehangolásával. A KGST megfelelő szervei megbízást kaptak, hogy készítsék elő az érdekelt országok tehervagon és Diesel-mozdony-, nagy rakterű teherautó-, traktor-, alapvető mezőgazdasági munkagép gyártásának, valamint a mezőgazdasági létesítmények komplex technológiai irányelveinek és felszerelésének fejlesztésére irányuló javaslatokat a szakasodás és a kooperáció alapján, a termelés jelenlegi tudományos-műszaki szintjének figyelembe vételével. MacLeod után Barber? Heath keresi az új „Mister Európát“ DOKKMUNKASSZTRAJK ANGLIÄBAN: Több mint egy hete tart az angol dokkmunkássztrájk. Képünkön: a szak- szervezeti sztrájksegélyért sorakoznak a dokkmunkások Kelet-Londonban. Közel-Kelet: Légicsaták, nyilatkosatok 4 PEKING: Csou En-laj, a Kínai Államtanács elnöke pénteken délután fogadta Halász Józsefet, a Magyar Népköztársaság pekingi nagykövetét, aki rövidesen távozik állomáshelyéről, és baráti beszélgetést folytatott vele. 4 RÖMA: Az olasz köz- társasági elnök rendeletére a második világháború alatt és az olasz ellenállási mozgalomban tanúsított kimagasló hősiességért a legmagasabb olasz kitüntetésben részesítettek egy grúz származású szovjet katonát — Fore Mosszulisvili-t. Az egykori olasz ellenállási szervezetek nyilvántartásaiból kiderült, hogy körülbelül ötezer szökött szovjet hadifogoly harcolt-a németek ellen Olaszországban. A- VARSÓ: A Visztula tovább árad: az árhullám csütörtökön tetőzött a fővárosnál, méghozzá példátlan gyorsasággal: a délelőtt' folyamán a víz szintje óránként 20 centiméterrel emelkedett. 16 óra körül 151 centiméterrel haladta meg a készültségi szintet. A hegyi folyók és patakok már kezdenek megnyugodni. A krakkói, katowicei és rzeszówi vajdaságok lakóinak nagy részét már nem fenyegeti veszély. ♦ WASHINGTON: A hawaii szigeteken — mint már jelentettük — befejeződött az Egyesült Államok és a dél-koreai rezsim magasrangú katonai képviselőinek kétnapos tanácskozása. A záróközlemény szerint az Egyesült Államok a jelenlegi szinten tartja dél-koreai katonai potenciálját. 4- POOLE. George Tomkin angol munkanélküli, a brit hadsereg volt rohamosztag tagja és boxbajnoka a maga nemé- | ben páratlan panasz’ emel1; az angliai faji megkülönböztetés ellen. Tomkin ugyanis elmondotta, hogy az utcán kurtán- furcsán bánnak vele, úton-út- félen molesztálják, s elhelyezkedni sem tud, mert vesebaja folytán elváltozott bőrének színe, s azt hiszik róla, hogy ázsiai... Tomkinnak krónikus nefritisze van és heti 30 órát tölt egy vesegépben. Elmondotta, hogy amióta ebben a betegségben szenved, bőrének színe napról napra változik, s néha egészen sötétbarna lesz. A brit hadsereg volt boxbajnoka a faji kapcsolatok bizottságának nyújtotta be panaszát. E bizottság hívatott intézkedni a faji meg- | különböztetés ellen emelt panaszok ügyében. ♦ FOKVAROS: Fokvárosi hivatalos forrásból közölték; brit hadihajók dél-afrikai hadihajókkal együtt vesznek majd részt az Atlanti-óceán déli térségében, a Jóreménység fokától nyugatra tartandó tengeralattjáró — hadgyakorlatokon. 4 RÓMA: Az olaszországi Emilia-Romagnaban kommunistákból és szocialistákból álló tartományi kormány alakult. A kormány elnöke a kommunista Guido Fanti. Gino Raugi személyében ugyancsak kommunistát választottak meg Livorno polgármesterévé. 4 ATHÉN: Pénteken Athénban megkezdődött Eliasz Dergarabedian és Manszur Murad pere, akik a múlt év novemberében, 27-én merényletet követtek el az El Al izraeli légitársaság athéni irodája ellen. A merénylet során — mint ismeretes — egy kisgyermek meghalt és többen súlyosan megsebesültek. 4 MANILA: Fegyveres banditák csütörtökön éjjel megtámadták Gualberto B. Lumauig-ot, a Fülöp szigeti Ifugao tartomány kormányzóját. A kormányzó megsebesült, két társa életét vesztette. ♦ VARSÓ: Pénteken délelőtt a varsói külügyminisztérium épületében folytatódott a lengyel—nyugatnémet politikai véleménycsere ötödik fordulója. Winiewicz lengyel külügyminiszterhelyettes és tárgyalópartnere, Duckwitz külügyi államtitkár 11 óra 30 perckor találkozott ismét. Eszmecseréjük középpontjában az államközi kapcsolatok rendezésének alapjaira vonatkozó egyezmény kidolgozása és megszövegezése áll. A megbeszélés több mint egy óra hosz- szat tartott. A megbeszélés után Duckwitz újságírók kérdéseire azt válaszolta, hogy a tanácskozások „igen jól folytak”. 4 LONDON: Szmimovszkij, a Szovjetunió londoni nagykövete pénteken felkereste hivatalában Sir Dennis Green- hillt, a külügy- és nemzetközösségi ügyek minisztériumának állandó államtitkárát. Értesülések szerint a szovjet diplomata dokumentumot nyújtott át a közel-keleti kérdés rendezésével kapcsolatban. Szmimovszkij és Green- hill megbeszéléséről nem szivárogtak ki részletek. Két hét telt el Rumor olasz miniszterelnök lemondása óta. Andreotti az új kormány megalakítására kijelölt miniszterelnök két hétig tárgyalt a pártok képviselőivel, az olasz politikai élet vezetőivel. Az eredmény: visszaadta megbízatását Saragat köztársasági elnöknek, nem tudta összehozni a négy pártból — a kereszténydemokratákból, a szociáldemokratákból, a szocialistákból és republikánusokból — álló úgynevezett középbal kormányt. Két heti tárgyalássorozat után sincs tehát kormánya Olaszországnak. A strandszezon krízise Rómában tökéletes, mert a kormányválsággal egyidőben még strandválság is jelentkezett. Az olasz főváros tengerparti íürdőhe- | lyén Ostiában tekintélyesen I hosszú tengerparti szakaszon Pénteken délután Yorkshi- rei szülőfalujában eltemették Iain MacLeodot, a munkáspárti kormány három nappal ezelőtt, szívrohamban elhunyt pénzügyminiszterét. A temetésen a kormány tagjai között ott volt Heath miniszterelnök is. Heath Skóciában megbeszélést tartott az ugyancsak ott tartózkodó II. Erzsébet királynővel. Heath a hírek szerint közölte az uralkodóval, j hogy kit jelölt ki Mac Leód utódjául a kulcsfontosságú posztra. Londonban úgy tudják, hogy Heath jelöltje a „belső kabinetbe” Anthony Barber, a konzervatív kormány „Mister Európája”. Barbernek, a közös piaci csatlakozással kapcsolatos tárgyalásokra szakosított miniszternek átirányítását hivatalosan valószínűleg csak szombaton jelentik be. Jelölésével Heath el akarta kerülni a nagyobb szabású kormány átszervezést, mert ez megbontotta volna a kabinet belső egyensúlyát. Kérdéses azonban, hogy ki lesz Barber utódja az európai „hatokkal” megkezdett tárgyalásokon. Ezzel kapcsolatban eltérnek a londoni vélemények. A pénteki Evening News Geoffrey Rippont, a technológiai ügyek miniszterét jósolja a következő, „Mister Európának”, bár vannak források, amelyek lehetségesnek tartják, hogy Christopher Soames párizsi nagykövet veszi át ezt a feladatkört. * Párizs. Október második hetében miniszteri szinten folytatódnak a tárgyalások Anglia közös piaci belépéséről. A hat közös piaci külügyminiszter e kérdéssel foglalkozó állandó helyettesei nevében csütörtökön a nyugatnémet Hans-Georg Sachs október 16-át, 23-át, vagy 28-át javasolta a hatok nevében a brit állandó megbízottnak. Az angolok gyorsabb ütemben, még szeptember folyamán szerették volna folytatni a megbeszéléseket. Szeptember második felében azonban, a Közös Piac képviselői a belépést kérő további három ország, Dánia, Írország és Norvégia külügyminiszterével kezdik meg külön-külön a tárgyalásokat, amelyek azonban kevésbé bonyolultnak ígérkeznek (a mezőgazdaság itt nem okoz problémát), mint az angolokkal folyó megbeszélések. 4- TUBINGEN. A tübin- geni Wickert intézetek e heti közvélemény kutatásának eredménye szerint az NSZK 18 éven felüli lakosainak 92 százaléka híve a Szovjetunióval való végleges kibékülésnek. A Szovjetunió és az NSZK „kibékülését” a legnagyobb számban (98 százalék) a 18 és 29 év közötti fiatalok helyeslik. járványveszély miatt tilos, vagy legalábbis nem ajánlatos fürödni. A közegészségügyi szervek jelentése szerint a járványveszély rövidesen szűnik, a kormányválság ennél bizonyára tovább tart majd — elsősorban a szociáldemokraták jóvoltából. A középbal négy pártja közül ugyanis a szociáldemokrata volt az egyedüli, amely nem szavazott bizalmat Andreotti kormányprogramjának. Római politikai körökben általában úgy értékelik, hogy a szociáldemokratáknak ez a lépése a négy párti középbal koalíció végét jelenti. Ezt a helyzetet világítja meg Berlinguernek, az Olasz Kommunista Párt főtitkárhelyettesének nyilatkozata. Berlinguer kifejti, I hogy a válság legutóbbi fej- ! leményei mindenki előtt viláKairó. Az izraeli légierő 46 gépe pénteken a reggeli órákban támadást intézett a Szuezi- csatoma mentén lévő egyiptomi katonai létesítmények ellen. Az egyiptomi légierő a betolakodó gépeket elűzte. A támadás Egyiptomnak nem okozott veszteségeket — Indokína: Amerikai visszavonulás Egy amerikai katonai szóvivő pénteken Saigonban közölte, hogy az Auétúl mintegy 40 kilométerre nyugatra levő amerikai tüzérségi támaszpont kiürítésé során három amerikai katona vesztette életét és húsz megsebesült. Ugyanakkor az UPI saigoni tudósítója 61 amerikai halottról és 345 sebesültről tesz említést, ottani jól értesült katonai forrásokra hivatkozva. Az AFP-nek az említett támaszpontról visszaérkezett tudósítója drámai beszámolót közölt a kiürítésről. Az amerikai szálUtó helikopterek a partizánok állandó tüzében érkeztek a támaszpontra, hogy elszállítsák onnan a 101. ejtőernyős-hadosztály katonáit és az amerikai tüzérséget. A hadművelet már Javában folyt, amikor a Da. Nang-i amerikai parancsnokság csütörtökön délután elhatározta, hogy hivatalosan bejelenti a támaszpont kiürítését. A támaszpontot néhány órával a kiürítési hadművelet megkezdése után teljesen elborította a füst, mivel az amerikai műszaki alakulatok felrobbantották azokat a lőszereket, amelyeknek elszállítására már nem volt I idő. gossá tették a szociáldemokratáknak és ultrajobb kereszténydemokratáknak / szándékait. Ezek az erők, jegyzi meg Berlinguer, nem tartották kielégítőnek még azokat a jelentős engedményeket sem, amelyeket Andreotti programdokumentuma ajánlott számukra. Ez bizonyítja, hogy ezek az erők mindenáron a politikai helyzet jobbra tolódását akarják elérni. — Az olasz kereszténydemokrácia válaszút előtt áll, de ugyanúgy az olasz demokratikus és népi erőkre is próbatétel vár. El kell utasítani a zsarolásokat és meg kell szabadítani Olaszországot ettől a zavaros légkörtől, hangoztatja Berlinguer. Az országnak világos demokratikus vezetésre van szüksége, amely eltávolítja a gazdasági I válság veszélyeit, lehetővé I közölte pénteken egy egyiptomi katonai szóvivő. Varsó. Nasszer elnök minden fejtörés nélkül elvethette volna az „új amerikai békekezdeményezést”, hiszen az nagyon gyenge lábakon áll, és nem tartalmaz konkrét elemeket. Az a tény, hogy Nasszer nem ezt tette, újabb bizonyitékát szolgáltatta békés szándékainak —, írja pénteki számában a Slowo Powszechne című varsói napilap. A lap cikkében utalt a szovjet—egyiptomi tárgyalásokról kiadott kommünikére is, amely szintén azt mutatja, hogy mind a Szovjetuniónak, mind az EAK- nak feltett szándéka, hogy megragad minden lehetőséget a közel-keleti válság politikai rendezésére. Teherán Irán pénteken hivatalosan visszautasította Hasszán Al- Bakr iraki elnök javaslatait a Perzsa-öböl arab védelmi szövetségének megalakításáról, illetve arról, hogy a Satt El-Arab folyón való hajózást szabályozó, 1937-ben kötött szerződés érvényességét, nemzetközi bíróság döntse el. (Al-Bakr javaslatait július 16-án elhangzott ünnepi beszédében fogalmazta meg. A Perzsa öböl védelmét biztosító szövetség, az elnök szerint, a brit kivonulás után keletkező űrt lenne hivatva betölteni. Beszédében Al- Bakr nehézményezte, hogy ezzel kapcsolatos kezdeményezéseire számos érdekelt ország mindeddig nem válaszolt.) teszi a dolgozók vívmányainak fejlődését és biztosítja a parlament és minden demokratikus intézmény korrekt és teljes működését. Saragat köztársasági elnök szombaton új tanácskozásba kezd. Július 26-án vagy 27-én már ismeretessé válik, hogy ki lesz a megbízott miniszterelnök. Nem tartják kizártnak, hogy ismét Andreotti kap megbízást a kormány- alakításra, de ezúttal más céllal. Valószínűleg úgynevezett egyszínű, tehát csupa kereszténydemokratákból álló kormányt kellene alakítania, amelyet a középbal pártjai kívülről támogatnának. Egy ilyen kormány léte Olaszországban azonban olyan bizonytalan, hogy már megalakulásakor azon kellene gondolkozni, hogy ki lesz a következő miniszterelnök. Kerekes Imre Folytatódik az NSZK—szovjet párbeszéd A többség a megbékélés mellett van Scheel nyugatnémet külügyminiszter pénteken délben röviden tájékoztatta a Szövetségi Gyűlés és Szövetségi Tanács külügyi bizottságának tagjait vasárnap kezdődő moszkvai látogatásának előkészületeiről és kormánya célkitűzéseiről. A külügyminiszter — mint ismeretes — vasárnap délben indul a szovjet fővárosba. ' A nyugatnémet közvélemény túlnyomó része helyesli a tárgyalások megkezdését, a szovjet—nyugatnémet viszony megjavítását. A tübingeni Wickert közvéleménykutató intézet legújabb felmérése szerint a | Szövetségi Köztársaság la- | kosságának (18 éven felü- ) liek) 92 százaléka híve a két ország közötti békés viszony tartós kialakításának. A megkérdezetteknek csak öt százaléka ellenzi a megbékélést, három százaléknak pedig nem volt véleménye. A 18 és 29 év közötti korosztály 98 százaléka az enyhülés megteremtését szorgalmazza. Bettencourt nyilatkozata Az ellentétek dominálnak Párizs André Bettencourt francia területtervezési és fejlesztési miniszter, aki a napokban tért haza Kínában tett hivatalos látogatásáról, pénteken a francia állami rádió és televízió társaságnak adott interjújában számolt be útjáról. Mint mondotta, látogatásának az volt a célja, hogy felderítsék azokat a kérdéseket, amelyekben Kína és Franciaország egyetért és őszintén tisztázzák álláspontjukat. A látogatás tanulsága Bettencourt számára az volt, hogy fontosabbnak látszanak azok a tényezők, amelyek elválasztják Kínát és Franciaországot azoknál, amelyek közelebb hozzák a két országot egymáshoz. A kapcsolatok alakulásáról szólva, a francia miniszter megállapította, hogy a kereskedelmi kapcsolatok lassan, de biztosan fejlődnek, míg az egy ideje szünetelő kulturális kapcsolatok felújítására megvan a remény. Izrael fenyegetőzik *-i •• •• Cworog tiltakozás Athén Xontopulosz-Pálamasz görög külügymíniszterhelyet- tes pénteken magához kérette az arab országok athéni nagyköveteit és átnyújtotta nekik a görög kormány tiltakozását az Olympic Airways gépét ért támadás miatt. A külügyminiszterhelyettes felszólította az arab kormányokat, hogy „minden befolyásukat vessék latba a Palesztinái ellenállási mozgalmaknál az ilyen jellegű erőszakos cselekmények meg akadályozása érdekében”. Időközben az izraeli körme :y hivatalosan is felszólította a görög kormányt, hogy ne tartsa magát a gerillákkal kötött megállapodáshoz, amely „erőszak és zsarolás” hatására jött létre. Patakosz miniszterelnökhelyettes a csütörtöki Eban- nyilatkozat hangnemét ismétlő felszólításra kijelentette: „a Vöröskeresztnek tettünk ígéretet és ígéretünket — a körülményektől függetlenül — meg is tartjuk”. Kormányválság — strandválság 4 1