Dunántúli Napló, 1970. június (27. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-18 / 141. szám

6 1970. június 18. * DflinatitiMt n at»TO Honfoglalás Baranyában (6.) OND TÖRZSE ÉS NEMZETSÉQE Baranya szempontjából az Ond törzsnek rendkívüli a jelentősége. Kézai (1283) és a XXV. századi magyar krónikák nem említik Ondót a hon­foglaló vezérek között. Az 1200 körül író Anonymus azonban a vérszerződésben í Isztvevő hét fejedelmi sze- J .lély között negyedik he­lyen említi Ete atyját, Ond tOundu) vezért. A HÉT VEZÉR EGYIKE Szerinte Ondnak a hon­foglalásban jelentős szerepe volt. Ugyanis Árpád, mi­után még atyja, Álmos éle­tében átvette a vezérséget, Ung várából (de Hung Castro) követséget küldött Sálán vezérhez, hogy elkér­je tőle népe számára a Sajó vizéig terjedő földet. A kö­vetség tagjai: Ete apja Ond, „Oluptulma” atyja Ketel, valamint Tárcái. A követek a Bodrog tájáról indultak. Később Árpád győztes csatát vívott Sálán és szö­vetségesei ellen, majd „ne­meseivel megtárgyalta or­szága jogait és szokástörvé­nyeit. Azt a helyet, hol mindezt elrendezték, a ma­gyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték.” Ezt a helyet aztán „a Ti­szától a Botva mocsárig és a Körtvély tótól Alpár ho­mokjáig, Ondnak, Ete aty­jának adományozta.” Bizonyos idő eltelte után Ete sok szlovént gyűjtött össze s „Alpár” vára, meg a Bődi (Beuldu) rév között igen erős földvárat építte­tett, melyet viszont a szlo­vének a maguk nyelvén „Surungrad”-nak, . azaz fe­kete várnak neveztek. Anonymus szerint Ététől származik a Kalán és a Kalsaj (Colsoy) nemzetség. Karácsonyi János, a millen­niumi idők jeles történet­írója akadémiai székfoglaló értekezésében megállapítja, hogy a Kalán nemzetséget másutt Boor-nak (Bár) ne­vezik s ugyanerről a Képes Krónika is megemlékezik, mondván, hogy nem holmi jövevény nemzetség, hanem egyike azoknak, melyek a híres Aba, Ákos stb. nem­zetségekkel együtt még „Scythiából jöttek ki.” Ka­rácsonyi a továbbiakban ezt írja: „A Bár-Kalán nemzet-, ség, mint tömérdek más, régi nemzetségünk is, Du­nántúl, nevezetesen Bara­nya megyében, Szekcső és Moháös között telepedett meg először. Itt volt ősi fészke (Baár) s innen szár­mazott át hazánk többi ré­szébe.” Győrffy György „Árpád­kori Történeti Földrajzá­ban” (1963), azt írja, hogy a Baár nemzetség a honfog­laló Ondtól származott le s ezen időtől folyamatosan az Anonymus által megjelölt vidéken lakott, még a XIV. században is s központi mo­nostora és temetkező helye is itt épült s ez volt: Szer. „Nagy számú birtokaik a Tisza mindkét partján, Csongrád megye régi terü­letén feküdtek, mutatva, hogy a megye eredetileg Ond fia Ete nemzetségének szállásterülete volt. A bir­tokok között akadnak késői szerzemények is, nagyré­szük azonban első foglalású birtoknak tekintendő” — ír­ja Győrffy. „A X. században a nem­zetség vára Csongrád föld­vár volt. István király azonban az egységes várme­gyerendszer életrehívásakor a nemzetség várát lefoglalta, saját ispánját ültette bele és az ispán fennhatósága alá rendelte a nemzetség korábbi területét, Csongrád megyét.” A HELYNEVEK TANÚSÁGA Nagyjából ez tehát az, amit történetírásunk Ondról s a tőle leszármazott Été­ről, illetve a Bár-Kalán nemzetség korai történeté­ről elfogad. A helynevek tanúvallomásán alapuló ku­tatás azonban ennél többet óhajt tudni. Már ismételten leszögez­tük : a foglalás századában őseink puszta személyne­vekkel vették birtokukba szállásaikat. Hogy Ond és leszármazol neveit keres­hessük a települési terüle­ten, szükséges tudnunk, hogy a már ismerteken (Ond, Ete, Bár, Kalán, Kal- saj) kívül milyen nevek jel­lemzik ezt a nemzetséget. Karácsonyi a „Magyar nem­zetségek a XIV. század kö­zepéig” c. alapvető művé­ben (1901) okleveles adatok­ból összeállította, hogy a XII—XIV. században mely nevek szerepelnek a nem­zetség leszármazási táblá­ján. Írásos emlékek hiányá­ban azonban korábbi ada­taink nincsenek. Ezen kí­vül a nemzetség szokványos keresztény neveivel (Antal, István, Gergely, János, Mik­lós stb.) mit sem kezdhe­tünk, mert ezek számtalan más nemzetségben is fel­tűnnek. Ellenben a ritkáb­ban használt, vagy jellem­zően becézett, illetve a po­gány korba visszamutató nevek sokkal többet mond­hatnak számunkra. Ilyenek a Good (Gád), Izsóp, Lökös, Ok (Ak), Póka (Páka), Ná- na, másodsorban az Ador­ján, Gyurkó, Izsó, Jób, Ko­los, Márk, Mórján,, Pósa, Sámson stb. Azt, hogy Ond törzsfő volt, a Baar-Kalán nemzet­ség törzsfői nemzetségekre jellemző oroszlános címere is igazolja. Ha pedig törzsfő volt, úgy neki is megjárt az „úr” méltóságnév, mint a korábban tárgyalt Korpát (=Árpád) és Korcsán (=Harsan) törzsfőknek. Igaz, hogy utóbbiak egyben fejedelmeknek is tekinten­dők. De Anonymus a többi törzsfőket is ismételten fe­jedelmeknek nevezi. Így te­hát egész jogosan tételez­hetjük fel, hogy az egykori Udvarhely, illetve Közép- szolnok (Szilágy) megyében feltűnő Korond helynév ugyanúgy méltóságnévvel kapcsolt személynév, mint a Korpát és Korcsán. Ez esetben tehát a közös méltóságnév a „Húr” (Kor), melyből a nyelvfejlődés so­rán (a Hurság, Hurhida, Horháza stb. példájára, me­lyekből később Ország, Ur- hida, Urháza lett) unor fej­lődött s így jöttek létre az Orsany, Arsany, Árpát (-d), Orond stb. helynevek. A Ko- rond-Orond helynevek Ond- dal való kapcsolata akkor válik világossá, midőn kö­zelükben feltűnnek az On­dód, Ete, Eted, Etej, Szer, Nána stb. helynevek. Az, hogy Anonymus az „Alpár várában székelő” Salanhoz követségbe küldött Ond-ot, továbbá Alap-Tolma atyját Ketelt és Tárcáit a Bodrog környékéről indítja útnak, teljességgel érthető. Ugyanis a Bodrog környé­kén Ond-va nevű folyó és Ond nevű patak is van. Előbbi mentén Bári, Ba- rancs, Izsép, Cselej, Márk, Kalsaj, Pósa — helynevek, az utóbbi forrásvidékén Al­pár, lefolyása mentén pedig Olup (Golop), Ond, Szer­encs, Hetény, Gáda (Gáta) s kissé távolabb Tárcái nevű település található. Itt folyt azon kívül a Ketel patakja is. Ha most felvázoljuk tér­képünkre a Dunán inneni és túli tájakon az Ond és leszármazottjai személyne­veiből képzett helyneveket, megkísérelhetjük a honfog­lalás menetét rekonstruálni. A HONFOGLALÁS MENETE Ond, ki törzsének fejedel­me, tehát „Húr”, már az Arnulf császár szövetségé­ben vívott első morva há­ború idején a hadjárat ve­zérével, Kussal-lal együtt érkezett a Kárpát medencé­be s vele együtt helyezke­dett el az Erdőelvén. (Er­dély). Egyik szállása (Ko­rond) Ete fiával együtt a Küküllők forrásvidékén ala­kult ki, mig a másik Kus­BARANYAI UTAZÁS Mesterek sal fejedelem nyári szállása mellett, a Bükk tövében s a Kraszna forrásvidékén te­lepült. Ete itt kicsit nyuga­tabbra ült meg, de kíséreté­ben volt Baar s itt alakult ki a törzsi központ: Szer. Már ekkor Ond kíséretében van Ketel (Oláh- és ma­gyar Kecel), kivel pár év múlva fontos szerepet vál­lal a törzsfő. Még Arnulf császár éle­tében megindult a honfog­lalás második menete. Ano­nymus (12. fejezet) szerint az oroszokkal kötött igen szilárd béke után s az ő tanácsukra Álmos fia Ár­pád új magyar hadakkal és a csatlakozott kabar („kun”) törzsekkel Halics felől a, Ti­sza völgyébe hatol. Ond is kíséretéhez csatlakozik. Űj szállást telepít az Ondóvá folyó és az Ond (Szerencs) patak völgyében. S most már itt rendezik be a törzs új szerét. (Szer-encs.) Ond egyik leszármazottja: Nána kissé nyugatabbra, a későb­bi Heves megyében rendezi be téli-nyári szállását. (Ná­na és Tiszanána.) Majd megindul a máso­dik morva hadjárat. A ma­gyarok birtokba veszik a Duna bal partját, egészen a Kiskárpátok nyugati lábáig. — Ond kíséretében Ete, Bár, és Nána is résztvesz a harcban, majd az új szer­zeményen szállást telepít. (Párkány-Nána, Andód, Baár, Ete, Felbár stb.) > Azután fellángol a Sálán elleni harc. Árpád népe Anonymus szerint a Duna- Tisza közén támad. A hely­nevek tanúsága szerint vi­szont Erdőelve belsejéből, a Körösök mentén haladva Kussal népe és Ond törzse vonul fel. Sálán csatát ve­szít! A fejedelmek jutal­mazzák fegyvertársaikat, a győzelem mezején Ond és nemzetsége jelentős birto­kokat kap. Űj szállást tele­pítenek s a törzs új gyűlés­mezeje: Szer, mely egyben az első magyar országgyűlés színhelye is lesz. A környé­ken települ Ete, Alap, Nána, Ok, Páka, Ketel stb., a rég ismert fegyvertársak. Mint a hagyományok alapján elbeszélő Anonymus írja, Árpád és Fegyveresei elhaladnak még Titelig (Al­pár), majd a Dráva torokig, biztosítják az átkelőhelye­ket s azután lélegzetvételnyi csend következik. A dunán­túli foglalás előestéjén va­gyunk! Dr. Zsolt Zsigmond és mesterségek — Nyakkendőt vegyenek! — Nyakkendőt? Minek? — Jo erős. Megbír egy j embert. — Igazán? Kipróbálta már | valaki? — Kenderből való. Kiváló áru. Négyszer sodorták ... — Hányat adott el már belőle? — Ne kérdezze, uram! Az emberek boldogok; borjút meg nem nevelnek. Minek vegyék akkor az én portéká­mat? A kocsiból a lovakat kifog­ták. Odébb legelik a füvet. A rúdon átvetve két tucat rövidebb-hosszabb kötőíék lóg. Frissen sodortak, fénye­sen csillogók, rugalmasak. A kocsi oldalán tábla: Kiss Já­nos, köteles és hálókészítő mester. A VASAK Dunaszekcső előtt lassítani kellett. Az országút jobb ol­dalán hosszú sorban álltak az autók. Balkéz felől sát­rak kapaszkodtak a dombol­dalra. A sátrak között fekete embertömeg hullámzott. Hét­fő volt; vásár. A látvány oly váratlanul és meghökkentően bukkant elő az országutat szegélyező eperfák közül, hogy meg kel­lett állni. Vásár. Kirakodó vásár. Heti vásár. Országos vásár... A tudat legmélyé­ről jöttek elő a szavak. Hát hogyan? Nemcsak Móricz Zsigmond regényeiben élnek már a hajnalban induló, vá­sározó szekerek, a ponyvára rakott portékák, a lacikony­ha ízei, a mézeskalács hu­szárok, a céllövölde pukkanó vasbábui? Vannak még, akik vásárban veszik a bicskát, a fej kendőt, a bakancsfűzőt, a seprűt, a kalapot? Élnek még emberek, akik tudják, hogy más az íze a lacikonyha ser­penyőjében sült hurkának, mint az étlapról választott menünek? Szabályos rendben nyílnak- ágaznak egymásból a falusi vásár utcái. Csizmadia, pa­pucskészítő, fésűs, kalapos, kékfestő, kötélverő, bocskor- készítő, kendőfestő, mézes- kalácsos — olvasom a krétá­val írt fekete táblákról és az ecsettel pingált bádoglappk- ról. Furcsa, keverék-világ egy falusi vásár. A régi paraszti élet kihaló szokásai és a vá­rosias élet színei; a népművé­szet, a népi iparművészet ele­mei és a gyáripar termékei keverednek egymással. Idős mesteremberek, kihaló szak­mák tudói, régi szerszámok ismerői adnak találkozót a műanyag-szatyor készítők­kel, a kézimunka előnyo- mókkal. Egy darab múlt, de ami nélkül szegényebb volna a • jelen. Az emberek itt egy fokkal hangosabbak, vidámabbak, mint az utcán vagy a mun­kahelyeken. Kedvük van tré­fálkozni, rigmust mondani, kötelet nyakkendőként kínál­ni. A BABOS A vásár- után néhány hét­tel Tárnoky Lajos bábosnál, Bolyban. — Mézeskalácsos és viasz­öntő mester vagyok — igazít helyre. — Kitől tanulta a mester­séget? — Az öregapám, az apám is az volt. — Mióta csinálja? — 1941-ben tettem mes­tervizsgát. — Voltak tanítványai? — Voltak, de nem marad­tak a szakmában. Az égjük traktoros, a másik felvásárló lett. — A műhelyben láttam va­lakit ... — Van két tanulóm. Lá­nyok. De ezek sem akarnak itt maradni. Azt mondják, csak az anyjuk kedvéért jöt­tek ide — Mikor jár vásárokra? — Évente kétszer árulok Festen. Most jöttem meg ép­pen az ipari vásárról. Ha­vonta van öt-hat falusi vá­sár. Ehhez jönnek ünnepe-, ken, vasárnaponként a bú­csúk. — Nevezetes vevői vol­tak-e? — Egyszer Nürnbergbe csi­náltam egy Jancsi és Julis- ka-házat. Megrendelésre. — Meg a gyűdi búcsúra kell külön készülni. — Miért? — Ha ott jön egy cigány­asszony a gyerekével, min­dig azt kéri, hogy olyan hosszú legyen a gyertya, mint, a gyerek. Leállítom a gyertyát a földre, hozzámé­rem a gyerekhez, és ha a kettő egyforma, akkor van meg a vásár. — Miket készít még? — Mézeskalács szívet, hu­szárt, díszpapucsot, olvasót... — Olvasót? . — Igen, de az enyémen alighanem ritkább a szem, kevesebb üdvözlégy fér rá, Az Ond törzs honfoglalása ~\S . JeSnoquanfaata ©Korond 'y Orond • One* €> B4r ©ete © Kaidra O Tolna >-,+ Kíséret: QD flanc A Szer íjjjjl Törzsi központ ‘[Iliin foqiolás irár*ia. mint kellene Református vi­déken aztán kereszt helyett szívet teszek a végére, és nyakláncként veszik. — Ez a sok színes holmi ehető is, vagy csak dísz? —■ Ehető, de nem jó... — És mi a jó? — A kandírozott puszedli. Bélépünk a .műhelybe. Egy­szerre körülvesznek a mes­terség szabályai, törvényei. Tárnoky Lajos előtt fehér kötény. A kemencében las­sú tűzön tészta sül. A leve­gőben a szalakáli csípős il­lata lebeg. A melencékben a szaggatásra előkészített tész­ta kel. , Elnézem a virágos díszí­tésű, színes mintákkal be­futtatott szíveket, sújtásos, zsinóros mézeskalács huszá­rokat. Bájos, esetlen figuráit. A barokk és a rokokó díszí­tőművészet távoli ’ rokonai, népies változatai. Mindegyik­ben benne szunnyad egy kis jövendő öröm, ami majd ak­kor nyílik ki, ha valaki kézbe veszi e tárgyakat. Ha majd a vásárból megérkező nagypapa kicsomagolja és az unoka elé 'teszi : — Nézd, hoz­tam neked valamit. Vásár­fia. Búcsúfia... Amikor a mester kikísér a műhelyből, azt mondja: — Megértem a fiatalokat. Tegnap is négy órakor kel­tem, és este fél tizenegykor értem haza Somogyból. Ezt a mesterséget hajtani kell... A MESTERSÉG SZABÁLYAI Mesterekről és mestersé­gekről beszéltem, holott tu­dom, hogy ez a cím csak keveseket illet. Egészen pon­tosan: azokat, akik képesí­téshez kötött ipart gyako­rolnak, s a szabályok szerint mestervizsgát tettek. — Hát vannak másféle iparosok is? — De mennyire! A képe­sítéshez nem kötött, azaz szabad iparok űzői. Meg a vándoriparosok. Meg a népi iparművészek, azaz a házi­iparosok. — Például? — Képesítéshez kötött és iparigazolvány alapján gya­korolható iparok az aranyo­zó, asztalos, csizmadia, mé­zeskalácsos, csónaképítő, ke­fekötő, köteles... A törvény összesen hatvannyolcat sorol fel. A legtöbbször előforduló szabad iparok közül har­mincat említ: bakancsfűző­készítő, hangszerhangoló, mészégető, ostorkészítő, szecs­kavágó, tolltisztító ... Minderről már Pécsett tá­jékoztatnak, a KIOSZ megyei titkárságán. Itt adnak ke­zembe egy érdekes könyvet is: A kisiparosok ipargya­korlásának szabályai. Késő estig forgatom. A laikusnak épp olyan érdekes, mint a ritkán utazónak a vasúti menetrend. A könyv végefelé már azt is tudom, melyek a vándor- iparosok. Ebből már csak ha­tot sorol fel a rendelet: 1. a vándor drótozó és foltozó, 2. a vándor üveges, 3. a vándor köszörűs, 4. a vándor nap- és esernyő­javító, 5. a vándor üstfoltozó, 6. a vándor teknővájó ipar. Hej, de fogynak, fogyo- gatnak a régi mesterségek művelői, ismerői... Tüskés Tibor I n

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom