Dunántúli Napló, 1970. június (27. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-28 / 150. szám

Ara: 1 ferlnt xxvn.éwoiyam, 150.szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja^ 1970. június 28., vasárnap Világ proletárjai, egyesüljetek! Péter-Pálkor zöld még a határ Péter-Párkor szakad a bú­sa tőre, mondogatják az or- n** egyes tájain, és a ka­szás időkben ilyenkor június végén a parasztemberek izga­lommal dörzsölgették, pök- dösték két nagy tenyerüket Péter-Pálkor már aratni kell. Az idén ebből nem lesz semmi, inkább zöldek, nem pedig aranyló sárgák a ga­bonák. Majd csak valamikor a jövő hét végén startolnak a kombájnok. Leszámítva az első fecskét, a sellyeieket. Ebben a termelőszövetkezet­ben csütörtökön rendreara- tóval már megkezdték az őszi árpa vágását Egy fecs­ke azonban nem csinál nya­rat, az aratás igazából csak a jövő hét végén kezdődik. Baracs József, a megyei mezőgazdasági és élelmezés­ügyi osztály vezetője a na­pokban bejárta a baranyai határt. Kissé lehangoltan tért vissza útjáról, két hét­tel ezelőtti reményei nagy­ban mérséklődtek. Nincs szó tragédiáról, hanem ezek a kánikulai napok nagyon rosz- szul jöttek. Ha tovább tart a hőség, a késői búzafajták rozsdásodé snak indulnok, sok búza megszorul. Milyenek az idei terméskilátások? Repcéből és borsóból a ta­valyinál nagyobb termésre számíthatunk. Az őszi árpa alig lesz kevesebb, a búza­termés azonban közepesnek ígérkezik, elmarad a terve­zettől. Ami Baranya külön­böző területeit illeti, a dom­bokon, gondolunk itt pél­dául a sásdi járásra, jobb lesz a termés, mint tavaly. A déli, mélyebb fekvésű te­rületeken viszont aggodalom­ra van ok, ezekben a gabo­nákban tavasszal sok volt a lisztharmat. A prognózist Bolyban is megerősítették. Köztudomá­sú, hogy mindig is Bolyban termett a legtöbb búza, hat­ezer holdja van az idén is az állami gazdaságnak. Nem számítanak nagy termésre, a tavalyi rekord évet nem ismétlik meg. Az elemi csa­pások váltakozva jöttek, fagy, belvíz, jégeső. Ez már sok volt. Megcsappantak a terméskilátások. A kombáj­nok különben startra készen állnak, megjavították vala­mennyit, megtartották a szemléket. Most várniuk kell, úgy számítják, hogy július 10-én kezdenek a búza ara­tásához. Hasonlóak a kilátá­sok a Duna—Karasica-menti tsz-ek területi szövetsége tagszövetkezeteiben. A Be- zosztájától a tavalyihoz ha­sonló eredményeket várnak, azonban az olasz búzák meg­sínylették a telet. Különösen a Pécs körüli határban rit­kultak ki a búzák, több he­lyen ki is kellett szántani a vetést Közepes lesz tehát az idei termés, igaz, de ez másrészt „kellemes” gondot jelent. Mérséklődnek a szállítási és raktározási gondok. De az a 135 ezer hold — ennyi kalá­szos vár betakarításra a ba­ranyai nagyüzemi gazdasá­gokban — mégis csak 135 ezer hold. Az aratás egyálta­lán nem ígérkezik zökkenő- mentesnek. A legaggasztóbb a sok öreg, leromlott kom­bájn a termelőszövetkezetek­ben. Nemcsak arról van szó, hogy jónéhány kombájn meg testi tud indulni. A termeké szövetkezetek az idén már nem számíthatnak a gépja­vító állomásokra, maguknak kell megjavítani gépeiket. Köztudott azonban, hogy sok-sok pótalkatrész hiány­cikk. Mit volt mit tenni, csak a leleményesség segí­tett Az aggasztó az, hogy a gazdaságokban rengeteg használt alkatrészt építettek be a kombájnokba, ki tud­ja, hogy közülük menetköz­ben hány mondja fel majd a szolgálatot? Az alkatrészhiány a legna­gyobb gondja az idei nyár­nak. íme ízelítő a csupa nincs listából. Nincs nagy gyűjtőcsésze, kalászcsiga, szalmarázó-láda és szelelő- ház. Az SZK kombájnokhoz nincs csapágyfedél, csapágy­ház, kapcsolószekrény, fo­gaskerék. Nincs elegendő termésfelhordó lánc, főten­gely, alsótengely, önindító, hengerfejtömítés, vízszivaty- tyú, ventillátor-lapát, kalász­csiga. Csak reménykedhe­tünk, a napokban küldött­ség járt a Szovjetunióban, és a tárgyalások eredménye­ként fokozzák az alkatrész­behozatalt. Sokat enyhíthet­ne a gondokon, ha gyorsan megérkeznének a pótalkatré­szek. Sőt ezen kívül további gépeket is várnak Csehszlo­vákiából és a Szovjetunió­ból. Az AGROKER az idén is megszervezte az aratási ügyeletet, megteszi ami tőle telik. A gazdaságok éjszaka is kopogtathatnak, a vállalat portáján kifüggesztik a raktá­rosok névsorát, lakcímüket, így elmehetnek az anyagki­adó lakására. Pontos, jó munkára és összefogásra van szükség az idei nyáron. Tőlünk függ, gyors és zökkenőmentes lesz-e ez az aratás. Tehát összefogás, egymás segítése. Hisszük, hogy ebben nem lesz hiány. Már eddig is több gazdaság, a siklósi tsz, a bolyi, a görösgali, a pécsi, a szentegáti és a zengőaljai állami gazdaságok siettek a felajánlással: munkájuk vé­geztével az idén is átirányít­ják majd kombájnjaikat az arra rászoruló gazdaságokba. Szaporán, szemveszteség nélkül, a gépre féltőén ügyelve betakarítani — ezt az idén mindkét tsz szövet­ség ösztönzi. Ezen a nyáron a másik szövetség mellett a Duna—Karasica menti tsz- szovetség is meghirdeti a kombájnosok versenyét, be­leértve a bálázógép kezelő­ket is. Nyilván a díjakra ki­írt ezer forintok további jó ösztönzők lesznek. Említet­tük a tárolási gondok némi­leg mérséklődnek, ez azon­ban nem jelenti azt, hogy felhőtlen az ég. A gabona­felvásárlóknak különösen a kisebb átvevőhelyeken kell gyorsítaniuk a munkát, hogy egy percig se vesztegelje­nek a gépkocsik. Csúcspontra érkezett tehát az aratási felkészülés, start­ra készek a kombájnok. Most már csak a természetfelelős fülét kellene megcibálni, ha tudnánk, hogy ne büntessen ezzel a kánikulával. Eleget szenvedtek a gabonák, s ha Péter-Pálkor nem is arat­tunk, Péter-Pál napja után szeretnénk gyorsan, szem­veszteség nélkül befejezni az aratást valamennyi bara­nyai gazdaságban. Mik lésvári Zoltán Losonczi Pál Mongóliába utazott Losonczi Pál, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke Zsamszrangijn Szam- bunak, a Mongol Népköztár­saság Nagy Népi Hurálja Elnöksége elnökének meghí­vására szombaton délben hi­vatalos látogatásra a Mongol Népköztársaságba utazott. Az Elnöki Tanács elnökével együtt felesége is elutazott Mongóliába. Losonczi Pál kíséretében elutazott dr. Bíró József kül­kereskedelmi miniszter és Gyenes András külügyminisz­ter-helyettes. Krajcsik Mi­hály, a Magyar Népköztár­saság ulánbátori nagykövete, a mongol fővárosban csatla­kozik az elnök kíséretéhez. Hétfőn nyitnak a KISZ árvízi építőtáborai Tizenegyezren segédkeznek az újjáépítésben Nyitásra készek azok az építőtáborok, amelyekkel a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség segíti az árvízsúj­totta vidékeken az újjáépí­tést. A napokban kézhez kapta megbízólevelét az a 11 Általános felújítás Megkezdték a pécsi vasútállomás korszerűsítését Bontják az állványzatot a pécsi vasútállomás előcsar­nokában és láthatóvá válik az élénk színekben pompázó mennyezet, ahonnan új csil­lár függ alá. Ezzel a most befejeződő munkával kezdő­dött az az általános felújí­tási program, melynek során ebben az esztendőben szá­mos olyan átalakításra kerül sor és olyan ötleteket való­sítanak meg, amelyek egy­től egyig az utazóközönség kényelmét szolgálják. Eze­ket az újításokat fokozato­san bevezetik majd a MÁV pécsi igazgatóságához tartozó nagyobb állomásokon is. Folyamatosan végzik to­vább az állomásépület fel­újítását. A leglényegesebb változás az lesz, hogy a bisztrót leválasztják a mel­lette lévő váróteremtől, így némileg leszűkítik az italo­zásra alkalmas teret A belső felújítással az a cél, hogy az utazóközönséget is kulturál­tabb magatartásra serkent­sék. Ezzel egyidejűleg fej­lesztik az utastájékoztatás rendszerét. Ennek első lép­csőjében már üzembehelyez­ték a két információs auto­matát, amelyek 100 állomás­ra induló vonatok legfonto­sabb adatait közlik az ér­deklődő egy gombnyomásá­ra. A nagycsarnokban eddig meglehetősen kis táblákon böngészhette az utas a vo­natok indulási és érkezési idejét. Az új, nagyméretű táblákról távolabbról is ké­nyelmesen elolvashatok a kí­vánt adatok. A peron kijá­ratnál új, távvezérelhető táb­lát helyeznek el a jelenlegi egyszerű kivitelű helyett, s ezen a kívánt tábla kivilágí­tásával adják tudtul, hogy a vonat melyik vágányról és mikor indul. Megkezdték az állomástér világításának korszerűsítését is. A közelmúltban állítottak fel a külső vágányok közelé­ben egy oszlopot higanygőz lámpatestekkel, amelyek a nagy magasságból szórt fé­nyükkel az esti órákban ár­nyékmentes világítást biz­tosítanak. Hasonló oszlopot szerelnek fel a közeljövőben az állomás nyugati végén, a raktáraknál is. Az állomás­épület tetején hat nagytel­jesítményű reflektort szerel­tek fel. Ezeket hamarosan üzembehelyezik és általuk az állomás egész területét — ahol utasforgalom bonyoló­dik — kellően ki tudják vi­lágítani. ezer szakmunkástanuló, tech­nikumi, szakközépiskolai és gimnáziumi diák is, akik két­hetes váltásban dolgoznak majd az új otthonok épít­kezésein. A Budapestről induló 3000 fiatalt vasárnap a Nyugati pályaudvaron ünnepélyesen búcsúztatják majd, útnak in­dulnak az önkéntes társa­dalmi munkások az ország más vidékeiről is, mert hét­főn már ünnepélyes tábor­nyitás lesz. Tivadar község­ben négy, Kishódoson, Jánk- majtison és Csengeren egy- egy építőtábort állítanak fel. Az első turnus munkásai jú­lius 11-én teszik le a szer­számokat, az utolsó, negye­dik turnusé augusztus 22-én. Június 30-án Mátészalkán, július 2-án Fehérgyarmaton és Vásárosnaményben, július 4-én pedig Csengeren nyílik építőanyagkirakodó tábor, — ezekben egy-egy hónapig csaknem ezer egyetemista vesz részt az árvízsújtotta vidékre érkező nagymennyi­ségű építőanyag kirakodásá­ban, szállításában. Nemzetközi közoktatási konferencia kezdődik Géniben Lugossy Jenő művelődés- ügyi miniszterhelyettes veze­tésével szombaton delegáció utazott Genfbe, az UNESCO összehasonlító pedagógiával foglalkozó szervének (BJE) július 1—9. között soron kö­vetkező 32. nemzetközi ne­Újabb őt jugoszláv kamion érkezik a Pécsi Ipari Vásárra Á vásárrendezés félidejében Az idei vásár sokkal na- gyobbszabásúnak és látvá­nyosabbnak ígérkezik, mint a tavalyi. Ezt a látottak alapján már most is elmond­hatjuk, annak ellenére, hogy a vásár készültségi foka kö­rülbelül hatvan százalékos. Egyes kiállítási helyiségeket viszont már teljes egészé­ben berendeztek, itt nyitás­ra kész állapotok uralkod­nak. A vásárirodában megre­kedt a hőség, a földön sza­naszét dossziék hevernek. A díjakra benevezett terméke­ket csoportosítják, egyébként 180 termék verseng majd a nagydíjakért és a díjakért. Nehéz dolguk van most a vásárrendezőknek, a pokoli hőségtől sokat szenvednek. Mondjon valami szívderítőt, erre kértük Molnár Györ­gyöt, a vásár főrendezőjét. — Itt most mindenen dü­höngünk — hangzott a ko­mor válasz. Végigmentünk a vásáron, minden a legnagyobb rend­ben halad. Feltűnő, hogy mi­lyen sok a gép, elsősorban mezőgazdasági gépek. Az ud­var érdekes színfoltja a nép- művészeti pavilon — nád­tetővel. A technikum udva­rán most monstre pavilon áll, a Mecseki Szénbányák és a Mecseki Ércbányászati Vál­lalat közös építménye. A felirat szellemesen ölelkezik: MECSEKI Z ÉRC N Működik már egy kis bü­fé is, a vásár első nyertese tehát a vendéglátóipar. Az idei vásáron jobb lesz az ellátás, nagyobb apparátus­sal vonul ki mind a kiskeres­kedelem, mind a vendéglátó. Nagy sikerre számíthat a villánykövesdi tsz vendéglő­je, halkülönlegességeivel, ci­gányzenéjével. Szó volt arról is, hogy a jugoszlávok ki­rukkolnak ételkülönlegessé­geikkel, ez a azonban kútba esett, mert az ilyenkor köte­lező KÖJÁL-vizsgálatok dí­jai nagyon megdrágították volna a csevavcsicsát, meg a többi jugoszláv konyha kü­lönlegességet. Mint már meg­írtuk, megérkeztek déli szom­szédunkból az első kamio­nok. Hétfőn további öt ju­goszláv kamion érkezését várják. velési konferenciájára. A küldöttség tagjai: dr. Ben- cédy József főosztályvezető, az Országos Oktatási Tanács titkára és dr. Szarka József, az Országos Pedagógiai Inté­zet főigazgatója. Lugossy Je­nő az MTI munkatársának adott nyilatkozatában el­mondta : — A konferenciát a nem­zetközi művelődési iroda (BJE) hívta össze. Az UNES­CO valamennyi tagállamát átfogó konferencia — a nem­zetközi nevelésügyi év tö­rekvéseit szolgálva — jelen­tős, átfogó témát állított munkája középpontjába. Vi­lágszerte gondot jelentenek az iskolai lemorzsolódások Ennek okait elemzi a konfe­rencia, és ajánlást dolgoz ki a tagállamok részére a ta­nulók bukásának, iskolából való kimaradásának csökken­tésére. ÉKMfeS A kiállítási pavilonok sorát építik a kiállítási területen Szokolai felv. Az 0VH tájékoztatója az árvízvédelmi helyzetről Az elmúlt 24 órában a Ti­sza vízgyűjtőjéről helyi zá­porokat jelentettek. Nagyobb csapadék hullott a Fehér- és Fekete-Körös térségében, az országhatár közelében, de a magyar szakaszon csak ki­sebb árhullámra számítanak A Tisza és a Körösök alsó szakasza apad. Különösen magas a vízállás a folyó Tiszaroff és a déli ország­határ közötti szakaszán, a Hármas-Körösön, s a Maros torkolati szakaszán. E szaka­szokon a gátakat helyenként átázás, szivárgás és a hul­lámverés ellen védeni kel­lett. A Fehér-Körösön a ha­táron túlról beáramlott víz­nek a mederbe való vissza­vezetését meggyorsították. Szombaton a védekezésben 22 ezer ember vett részt. Munkájukat több mint 2500 gép segíti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom