Dunántúli Napló, 1970. június (27. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-20 / 143. szám
1970. június 20. Bn'natvttm napto 7 Pódium HAUMANN A SZOVJETUNIÓBAN. Haumann Péter a Szovjetunióban filmet forgat, a tavaly megkezdett fiim, a Szász Péter rendezte Kapaszkodj a felíegekbe című alkotás egyik főbb szerepét alakítja. HUMORBAN NINCS TRÉFA ? Holnapután, június 22-én, hétfőn este 8 órakor rendezik meg Mikes Lilla vidám, zenés irodalmi estjét, Humorban nem ismerünk tréfát címmel 8 órakor a Tety- tyén, rossz időben a Doktor Sándor Művelődési Központban. Közreműködik Antal Imre zongora- művész és Radnai György operaénekes. (Képünk: Mikes Lilla) STÜDIÓVIZSGA. Az Országos Szórakoztatózenei Központ pécsi stúdiójának kilencven hallgatója jövő vasárnap, vagyis június 28-án tartja záróvizsgáját * ÉVAD VEGE. A Pécsi , Nemzeti Színház ma, jú- nus 20-án tartja utolsó előadását ebben az évadban a ' nagyszínházban. Utána június 26-án táj- előadásokat kezdenek a Cirkuszhercegnő operettel, majd néhány pécsi szabadtéri előadással — az utolsó július 5-én lesz — végleg bezárul az évad. * KAKAS-ÜTÉS. Holnap, június 21-én rendezik meg Mozsgón az Almamenti Juniálist így a hagyományos kakas-ütést, a dunászekcsői népi együttes bemutatóját, bálát az EXPO Együttessel. A bevételt az árvízkárosultaknak adják. * ROZSAKÉRT. Az ifjúság kedvenc nyári táncos szórakozóhelyén, a Rózsakertben az idén a Csornai Beategyüttes játszik. A harkányi forrás születése Három találkozás Eddig háromszor találkoztam Németh Jánossal. A legkülönösebb • az első találkozásom volt a zalaegerszegi egykori Gölöncsér utca öreg agyagos műhelyének pókhálólepte, félhomályba burkolózó padlásán. Lent a műhelyben valamikor néhai Németh • Gábor, a nagyapa, messze vidéken híres kályhaszem készítő dolgozott, a padlásteret pedig régi gölöncsér munkák között az unoka első művei népesítették be mesevilágot teremtve, keveredve a nagyapa, az apa és az unokatestvér alkotásaival. A félhomályban egymás után bukkantak fel az „alkotások”; érdekes vonalú, modern törekvésű medvék, hollók, szarvasok, közöttük a „csodaszarvas” és egy kisfiú figura, főiskolai 'felvételi vizsgamunkájának kis agyagvázlata. Aztán lent, a műhely melletti kis raktár polbain a fiatal, immár kezdő művész első alkotásainak másodpéldányai és egy-egy égetés közben „selejtté” vált műve jelezte a következő lépést. ^Németh János csak alkotásaival volt jelen első találkozónkon. Másodszorra sem sikerült a személyes találkozás. Megüzentem, hogy meglátogatom a Páter-dombi művészház műtermében, de amire oda jutottam, a művész hivatalos elfoglaltsága miatt nem tartózkodott otthon, így, ismét alkotásaival találkoztam, közöttük a munkában lévő 25 négyzetméteres népmese dombormű-sorával, a „harkányi forrás születésével.” Más világ volt ez, mint a szúette szarufás, pókhálólepte öreg padlás világa; szép, csillogó üvegfalú, modern, villanykemencével, folyóvízzel, mesterséges világítással is ellátott tágas műterem, melyet Zalaegerszeg város adott nagytehetségű fiának. A tavasz folyamán aztán — és ez volt a harmadik — személyesen is találkoztunk. A harkányi magas dombormű immár szállításra készen állt a műteremben, a műterem tele volt szebbnél szebb alkotásokkal, Németh János csodálatos népmese világával. A „harkányi dombormű” megyénk egyik jelentős művészi alkotása, azóta már a helyén van és ezzel — úgy érzem, azon túl, hogy Németh János dél-dunántúli, egy kicsit baranyaivá is vált. 1934-ben született Zala- ezerszegen és . ahogy mondani szokás, az anyatejjel szívta magába az agyagmí- vességet. A nagyapáról, Németh Gáborról Malonyai Dezső is megemlékezett nagy művének egyik kötetében és hosszan emlékezik rá, aki leginkább a kályhacsempék mintázásában és a kályhaszemek készítésében jeleskedett TOKÉ címmel megjelent a Színészek— Üjságírók vidám, műsoros labdarúgó találkozójának újságja. Árusítását tegnap megkezdték, kapható minden újságárusnál, ára 2 forint. A Tüke Parádé ’70 című lap részletesen tájékoztat a teljes műsorról, bemutatja a szereplőket, feleveníti a régi SZÜR-ok emlékeit, bővelkedik humorban, képekben, rajzokban. Meglepetés: a lapban kereszt- rejtvény Is van, melynek nyereményeit a színész—újságíró mérkőzés szünetében sorsolják ki. Érdemes időben megvásárolni a lapot, megfejteni a rejtvényt, mert a lapban közölt nyeremény- szelvényt a stadion kapuiban elhelyezett urnák egyikébe kell majd bedobni, legkésőbb 10 óráig. Csak azok a szelvények vesznek részt az értékes tárgysorsolásokon, melyeket a stadionban dobnak be, mert az értékelők munPARÁDÉ kájukat a műsor alatt elvégzik. A B. m. Ruházati Kereskedelmi Vállalat két 500 forintos vásárlási utalványt, a Centrum Aruház egy háromszáz forintos vásárlási utalványt, a Baranya Kereskedelmi Vállalat egy Patronball felszerelést és egy Aluteff sütőt ajánlott fel nyereményként. Sajnos, a sajtó ördöge még a Tüke Parádé ’70 című lapot is megtréfálta. Sajnálatos elírás történt: hiszen mindenki jól tudja, hogy a műsorban fellépő népszerű Lehoczky Zsuzsa művésznő a közkedvelt Tichy Lajos labdarúgó felesége. Mégis elírás történt: Szűcs Lajosné lett belőle. Reméljük ezért senki nem haragszik meg a sajtóhibát okozó ördögre, bár tudjuk, hogy az FTC volt kiváló labdarúgója most a várakozási idő alatt nagyon „ráér”, de nem annyira, hogy két felesége Is legyen... Minden szabadidejét a műhelyben töltötte és mindaz, amit ott látott mély nyomot hagyott a fiatal, fogékony gyermekben, s amikor 1953-ban az Iparművészeti Főiskola kerámia tanszakára jelentkezett, már mindent megtanult, amit lehetett az Öreg műhelyben. Gábor István és Borsos Miklós növendékeként 1958-ban végzett, majd a főiskolán egy éven át dolgozott ösztöndíjjal. Nagyméretű kerámia figurákkal első ízben a IV. Országos Iparművészeti kiállításon mutatkozott be, első önálló kiállítását szülővárosában rendezte 1961-ben, majd Veszprém és Nagykanizsa következett. Nagyon fontos esemény volt művészi pályáján az 1967-ben Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban- rendezett kiállítása, mely az út- és formakeresés végét jelentette és egyúttal törekvéseinek megvalósulását, kibontakozását is. Időközben számos nemzetközi kiállításon vett részt: Olaszországban, Jugoszláviában — itt díjat is nyert — az NSZK-ban és sok hazai tárlaton. Az első kerámia biennálén munkáival harmadik díjat nyert. Itt már teljesen kibontakozott a munkásságára annyira jellemző stílus, melynek alapját a korongozott elemek, hengerfelületek képezik. Az utóbbi években művészete mindinkább a monumentalitás irányába fejlődik és ez a törekvés mindenekelőtt nagyméretű kerámia képein jelentkezik, mint pl. Balatonföldváron, Szombathelyen, Zalaegerszegen és Harkányban. Ennyit az életrajzi és a művészi pálya adataiból, de nem lenne teljes a kép, ha nem egészíteném ki művészi hitvallásával, mely szerint munkásságának éltető eleme a magyar nép kerámia-művészete. És úgy érzem, hogy a modern magyar kerámiaművészet — ezen az úton tovább haladva — Németh János művészetében születik újjá. / ( —di— Egyet feltétlenül meg kell tanulni: a jövő idő képzését Gedeon tanár úr Ezüst kávéskanál karcsúvonalú, csavart nyéllel, régi bútor, századeleji fényképek, törött márványoszlopot utánzó virágtartó, bélelt fotel — itt minden mélyen a múltban gyökerezik. A történet is csaknem 200 évvel ezelőtt kezdődik. A nagyapa, Gedeon Gábor egykori bíró, a megsárgult keresztlevél tanúsága szerint 1810-ben született. Ezek szerint a dédnagyapa Gedeon László, a Nagyváradi Jogi Akadémia igazgatója ekkor már legalább két évtizedet letudott a 96-ból, amelyet a legjobb erőben élt végig. Két nappal halála előtt még a Casinóban tarokkozott. Gedeon Endre nyugalmazott kereskedelmi iskolai igazgató 1885-ben született a Garam völgyében, Esztergom felett, Zselizsben. Apja orvos. A szülőfaluból csak néhány elmosódott képet őrzött meg az emlékezet: gótikus templom, iskola. Amikor 1944-ben utoljára otthon volt az iskolában, ugyanazok a képek függtek a falon: — Vérszerződés, Honfoglalás. A fotelban ülő férfi koráról csak a fehér haj és bajusz árulkodik, napbarnított arcán alig vetnek árnyékot a ráncok. Erős kezében játékosan mozog a sétabot — többször is megfigyeltem — a bot sohasem az izmokból kiszökött erő pótlására szolgál. A téli hajnalok alig hiszem, hogy előbb találjanak valakit az utcán havat seperni, -mint őt. A szürkület legtöbbször már a lépcsőkön éri, amint késsel és kalapáccsal készíti az aprófát. Nincs az a pénz, amiért átengedné másnak. Az ásztalon francia könyvek, a Magyarország, Nép- szabadság és Dunántúli Napló néhány példánya. A Komolytalan royaí G yerekkorom óta izgatott az utazás is, meg áz útleírás Is. Mérhetetlenül tiszteltem azokat a hősöket, akik felrúgva mindent, otthoni kényelmet, állást, veszélyeket vállalva, temérdek gond, nélkülözés után néhány elefántagyarral, vagy fókabőrrel, meg az útleírás évek alatt gyűjtött anyagával hazatértek. Kidülledt szemmel olvastam a dravidákról, az őserdőkről, a dolmenekről szóló izgalmas, színes olvasmányokat és úgy fájt a szívem, mint egy rühes kutyának, hogy egyes honfitársaimnak kijutott a szerencse, hogy • amikor írnak, nem kell hazudniok, egyszerűen leírják azt, ami velük történt. Aztán elfajultak az útleírások. Világutazók nem töltöttek éveket távöl, a veszély sem volt akkora. Néhány hónapot ücsörögtek egy-egy helyen és sokkal magabiztosabban írtak már az ottani szokásokról, népekről. Már ők oktatták a bennszülötteket és a könyv is vastagabb lett, mint a 10—15 évi kalandozások alatti. Később továbbzüllött a dolog. Nem úgy mint eleink, Körösi Csorna Sándor, Teleki Sámuel, Bíró László, indultak el kortárEQY NAP DOMBÓVÁRON salnk a guinea! rengetegbe, hanem (eliratkoztak egy IBUSZutazásra, Jófajta magyar szalá- I mival, fütyülős barackpálinkával, legrosszabb esetben egy-egy ELZETT lakattal felszerelve és elindultak őseink útján, azon az úton, ahol ükapáink még rémületet keltettek, hogy nyugati közmondás is lett belőle, ami így hangzott: A sagittls hungarorum, libera nos Domine. Honfitársaink ez újabb úton is keltettek ijedelmet, bár közel sem olyan nagyot, mint nyilazó őseink és szintén jelentős hadizsákmánnyal, himi-humival tértek haza, de ez már nem régi „kéntses iskátula” volt, hanem nylon holmi, amelyet, ha másképp nem tudtak zsákmányolni (esetleg fütyülős barackpálin- | káért), akkor a szomszédasszony kintmaradt fia vette meg számukra, a szomszédasszony pedig megkapta jó magyar valutában. Ütleírás változatlanul született, de az már nem tartott ilyen frappáns címre igényt: „Feleség voltam Amerikában”, vagy „Egy év az emberevők között”, hanem leegyszerűsített cím volt, ilyesfajta: „Párizs, ahogy én láttam”, vagy „Egy hét Monakóban”. Köztudomású, hogy a lejtőn nincs megállás. Ez alatt az egykét hét alatt magyarunk mégis látott valamit imitt-amott. Az ez úton leírtak mégis magukon viselték a valóság egynéhány téveszméjét, A legújabb útleírást már nem feszélyezi semmi Egy rokonszenves útleírónk, külföldet járt hazánk fia, egy napot töltött valamilyen egzotikus helyen és erről az egyetlen napról született meg a legújabb bőséges, magyar útleírás. Sőt ahogy hallottam a rádióban, vagy ismerőseimtől, ma már nem tudom, arról az egyetlen útleírási napról “ég egy útleírás kötet születik meg. Rendkívüli teljesítmény! Az emberi elszántság és genialitás legfelsőbb csúcsa! Ennél többet már azt hiszem csak az a lángeszű ember tud elérni, aki megírja a „Két óra Stockholmban” című útleírást. Ebben nyilvánvalóan felsorolja, mint a skandináv nép alapos Ismerője, hogy miben különbözik az ottani nép a magyartól. Hogy el ne tájo- lódjunk, elmeséli, hogy mi hol található, esetleg mi mibe kerül. Es tévedhetetlen is lesz, mert még annyi ideje sem slesz, hogy tévedjen. Két óra erre kevés. Szegény ember vízzel főz és jóllehet az irigység emészt, ezt az utat csak hazai viszonyok között követhetem. Mert követem! Én ugyanis eddig még nem tudtam eladni meg nem jelent útleírásaimat jó pénzért, úgy hogy kénytelen vagyok honi tájainkra ilyenfajta utazást tenni. Ha majd megjelenik az „Egy nap Dombóváron” vagy a „Félnap Sellyén” című 300—350 oldalas útleírás, amelyikben benne lesz Dombóvár múltja, jelenje, jövője, kocsmái, hagyományai, piaca és mindaz, ami hazai turistáinkat érdekli, akkor vegyék tudomásul, hogy ezt én írtam kizárólag a fenti nagy példakép J nyomán. Szőllősy Kálmán 1 szellemi és fizikai frisseség bámulatos példájának magyarázata talán a falon függő fényképben rejlik. Fehérruhás fiúk, lányok — hatalmas evezők. — Csak a feleségem látható, én éppen lemaradtam. Nagyon jó egészséget jelentett a Dunán evezni. Délutánonként vízre szálltunk Esztergomban, Visegrádtól a bécsi hajó hozott vissza. Koronás címerű oklevél kerül elő. Université Besan- con. Gedeon Endre tanári diplomája. — Az ottani rend szerint I az egyetem első grádusa az érettségi volt. Ezután bárki beiratkozhatott. Ezt követte a licence. Azt szokták mondani, ezután már szabad a szájat kinyitni. A tanári pályán ezzel már érvényesülhetett. Ezt követte az agré- gation — tanári cím. Nyájba történő behajtás... ’ Elmerülünk a századeleji' francia egyetemisták köny- líyű vidám életének felelevenítésébe. Ugyanis egy szemeszterre a párizsi Sorbonne hallgatója is volt — ismeretei nem kizárólag Be- sanconra korlátozódnak. Abban az időben szinte ismeretlen volt a politizálás — a két év előtti diáklázadás érthetetlen, megmagyarázhatatlan akkori ismeretei szerint. Legtöbb gond a tanuláson kívül jó csínyek kigondolása volt. Az egyik legemlékezetesebb, amikor a múzeum öreg ágyúját állították az egyetem kapujába, azzal riogatták a professzorokat. Amit a monomé — hangadó — kigondolt, a többi kötelességszerűen csinálta. 1907-ben kezdett tanítani. Achátz Imre, volt ország- gyűlési képviselő, 1933. és 44. között együtt tanított Gedeon Endrével. Tőle hallottam: „Mint igazgató közkedvelt ember volt. Minden döntés előtt meghallgatta a tanárok véleményét. Türelmesen, kitűnő diplomáciai érzékkel teremtett jó kollegiális viszonyt a tantestületben. Pedig a háború alatt ez egyáltalán nem volt köny- nyű.” A kereskedelmi iskola volt a hátsó lépcső, amelyen a proligyerek felsétálhatott a polgári osztályba — mondotta egyszer Németh László. Nagyon igaz. A sok kispénzű gyerek azonban az igazgató irányítása mellett csaknem minden esztendőben olasz, jugoszláv és más országok legszebb vidékeire kirándulhatott. Nem kis dolog volt a 150 fős iskola több mint harmadát elvinni. <3 választotta ki az iskolaépítési tervek közül a leg- megefelelőbbet — és még tető alá is került, amikorra nyugdíjba ment. Több mint negyedszázados emlékek között kutat Achátz Imre, aki- később igazgatója lett a fel- szabadulás után elkészült új iskolának. — Képviselő koromban — mondja Achátz Imre — a megye sok nagy ipari létesítményében jártam, mondhatom a mostani gazdasági vezetők többsége a tanítványa volt. Két fehérhajú férfi hajol a virágok fölé a Bajnok utcai ház kerítése mellett. Tanár és tanítvány. Bachmann Mátyás, a Mecseki Szénbányák gazdasági igazgatóhelyettese, Gedeon igazgató úr szomszédja. Minden tavaszon megbeszélik a kiültetett virágokat — Gedeon Endre sok év óta dédelgeti a gondolatot: jó lett volna biológusnak lenni. Az idén éppen 50 esztendeje, hogy ideköltözött. A Bajnok utcai ház az utolsó volt — alatta kezdődött a láp, az úgynevezett Ispitalja. Szemben a Gyermekklinika mostani épületében internátus volt, feljebb pedig a kórházak és a Madarász uszoda... — Három egykori tanítványommal minden héten összejövünk a Nevelők Házában. Eredetiben olvassuk André Maurois novelláit. Érdekes dolgokat mond á nyelvtanítás módszereiről. — A magam részéről eny- nyit tartok szükségesnek, hogy feltétlenül megtanuljanak: a jövő idő képzése. A többi gyakorlás, olvasás. Gedeon tanár úr elismert szakember, a pécsi egyetem bölcsész karán 12 esztendeig tanított, a francia nyelv lektora volt. Amikor az ember saját akaratából vagy mások kérésére kénytelen egy kissé számot vetni életével, sok függ attól, éppen milyen hangulatban van. Néhány dolog azonban független ettől. Gedeon Endre 30 osztályt vitt érettségizni. A találkozókra még Kanadából is hazajönnek az egykori diákok. Ügy érzem kimondhatom helyette a számvetés eredményét: emberkertésznek is kiváló volt. Lombosi Jenő x
