Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-14 / 111. szám

6

1970. május 14.

TDntvantmt naoia

Nagy életek, nagy emberek

U ej, te régi-régi Búza tér, újabban Irányi Dániel tér, te mindig csak Lovász Pálról leszel neves, leszel kedves nekem!

A kisposta fölött az egyik emeleti ablak legalább éjfélig mindig világit. így van ez már negyven év óta. így szokta meg a lakás gazdája, aki néhány hét múlva 75. évébe fordul. így szokta meg azóta, amióta Pécsett él, aki mint az Országos Társadalombiztosító Intézet igazgatója hazatérve hivatalából elkezdte irodalmi életét élni. — A benti fény sugárzik a kinti világra...

„Légy egyszerű lényegből fénylő kristálybensejű” — írja egyik, ars poeticájának is tekinthető epigrammájában.

Hányszor süppedtem szobája foteljében, hányszor méláztam gazdája élete-lelkülete tükrözésein! A zsúfolt könyv- szekrények, az íróasztalon felhalmozódó folyóiratok, nyitott jegyzetek mind vetületei az itt folyó életnek. Olgyai Viktor ifjúkori első rézkarca közelében Rabindranath Tagore dedikált fényképe, távolabb Martyn Ferencnek Lovász Pálról készített tusrajza, az egyik fal azonban csaknem csupa kép: legalább 30 darab sorakozik egymás mellett, s logikusan, világosan beszélnek gazdájukról. A révész, a juhokat terelő pásztorgyerek, a csónakos halász, a szőlőcsősz. a Havihegyről nézett pécsi háztetők, e szép barna fametszetek Vándorút c. verskötetének illusztrációi. De a falról rámtekint Surányi Miklós, barátságosan mosolyog Tolnai Vilmos, s cvikkerével, orrcsíptetős szemüvegével Berze Nagy János, bal kezére Kodolányi, jobb kezére Babits támasztja fejét, aztán kissé riadtan, felemelt fejjel Weöres Sándor. Ezeket a mozaikokat egy sziluett, a Gebauer Ernő által készített ró- maias öltözékű, hosszú tógás, lantot kezében tartó alak fog egybe, mint valami kohéziós erő. Ez volt a Janus Pannonius Társaság emblémája.

— Valóban, életem legszebb emlékei közé tartoznak a Janus Pannonius Társaság létrejöttének eseményei. Amikor 1928-ban Pécsre kerültem, ahonnan valamikor szépanyám származott, láttam, hogy itt szervezett irodalmi élet nincs, s ezért felvetettem egy irodalmi társaság megalakításának a gondolatát. A szervezés munkáját sok nehézség gátolta, de az igényességet, magas színvonalat kellett szem előtt tartani, hiszen a város évszázadokon átsu- gárzó ősi kultúrája műveltségbeli hagyományokat őriz. De a szellemi színvonalat szabó Tudományegyetem bölcsészeti karának tanárai segítséj gül siettek. Megilletödéssel tudok visszaemlékezni arra a meglepő örömre, mellyel Surányi Miklós az elnöki tisztségre való felkérést fogadta, amikor őt Budapesten felkerestem. Minden felolvasó ülésre, még betegen is, leutazott. Babits Mihály is az első ünnepélyen versei felolvasásával szívesen szerepelt. Az ősi vármegyeháza barokk termében tartott felolvasó üléseinken az ország legkiválóbb költői, írói, gondolkodói szólaltak meg. A Társaság az előadók megnyilatkozásaival a válságokból való kiemelkedésre és a helyes szellemi, társadalmi irány megtalálására akart utat mutatni.

— Társaságunk tíz évi eredményes munka után, 1941- ben elhatározta működési körének kiterjesztését, s egy folyóirat megindítását. A lap, a Sorsunk szerkesztőjévé Várkonyi Nándort, társszerkesztővé Makay Gusztávot, Weöres Sándort és engem választott meg a közgyűlés. A Sorsunk egy-kettőre az ország egyik legtekintélyesebb szép- irodalmi és közművelődési folyóirata lett. De a „Janus Pannonius Társaság Könyvtára” címmel könyvkiadói munkásságot is folytattunk. Szerkesztésemben 26 kiadvány jelent itt meg. A város színházának irányításában is, a polgármester felkérésére, jelentős szerepet vállaltunk. Megbízatásunk szerint igyekeztünk megvalósítani azt. hogy a színház műsortervében elsősorban irodalmi szempontok érvényesüljenek. Folyóiratunk megindulása után munkásmatinékat is tartottunk munkaszüneti napok délelőttjén a színházban. Az előadások a szabadságharcok, a hősi ellenállások költészeté- j röl, Petőfiről, Adyról, József 1 Attiláról szóltak. A műsorban szerepet kaptak az üzemi énekkarok is. A színházat minden alkalommal zsúfolásig megtöltötte a munkásközönség.

— És a másik munkakör? \z OTI?

! — Amikor az Intézet veze- j

I lését átvettem, annak szék- |

; háza egy kétemeletes, régi j épület volt. Emeletráépítéssel ' a székház terjedelmét a két- 1 szeresére, majd bővítéssel ha- ^ marosan a háromszorosára j növeltük. Az orvosi körzetek j számát Pécsett is, a megyé- | ben is a többszörösére szaporítottuk, és sok szakrendelést j nyitottunk. Munkatársaimtól a pontos és jó munkán kívül elsősorban önfeláldozó em- berszeretetet kértem. 1944-ben a gettóba zártak gyógyellátá- sáról és táppénzéről mindvé- gig gondoskodtam, s a táppénzt részükre még akkor is eljuttattuk, amikor azt a posta már nem kézbesítette. Gondoltunk a harcokkal bekövet- j kező nehéz időkre, s így nagymennyiségű gyógyszert, kötszert tároltattam, a biztosítási járulékalapra befolyt 'igen jelentős összegeket pedig — szabályellenesen — nem utaltuk föl a kiürítést megkezdő budapesti központnak, hanem azt az itteni székházban helyeztük el, a legértékesebb rendelőintézeti felszerelést, műszereket pedig a Kardos Kálmán, (ma: Janus Pannonius) utca 8. számú ház bombabiztos pincéjébe rejtettük. Ezekkel az átmentett értékekkel nemcsak betegeink | egészségét tudtuk szolgálni, hanem megtehettük azt is, hogy a fölös készletből kölcsönadjunk a sebészeti klinikának, mivel ez a klinika a harcok utáni első hetekben az életmentő műtéteket sem tudta volna elvégezni. Inzulinkészletünkkel is igen sok ember életét sikerűit megmenteni. Megemlíthetem: a pécsi hivatal és rendelőintézet volt az egyetlen intézmény, mely kapuját egyetlen órára sem zárta be. 1944. november

29-én hajnalban érték el a nácik alól felszabadító csapatok Pécset. Reggel 8 órára bent voltam a hivatalomban és néhány közelben lakó ; tisztviselő és orvos bevonásé- j val sikerült azonnal megszer- I vezni az orvosi betegellátást \ és segélyszolgáltatást, s a \ székház kapujára kiírhattuk, j hogy orvosi rendelést tartunk i és segélyeket fizetünk. — A visszatartott járulékalapból a i budapesti központ helyett mi fizettük a sok ezer járadékos és bányanyugbéres illetmé- j nyét. 1

AZ ANGYALI KÖLTŐ

— S mik a ma örömei? A I holnap tervei?

— Ha megkérdeznének, mi ; volt életem legnagyobb öröme. azt felelném: a fiam, az j unokám születése, s a Janus Pannonius Társaság lélrejöt- [ le. Legnagyobb erkölcsi siker- j vek pedig azokat az ajándé- ; kokat érzem, amelyekkel szülőfalum fiatal irodalmárai j megleptek. Tanáruk vezetésé- j val a jugoszláviai Bácsföld- | várról eljöttek, hogy szemtől szeribe találkozhassunk. El- 1 hozták falum üdvözletét, a táj emlékeit, ottani magyar j könyveket,Tisza-parti emléke- i két. s verseket vittek cserébe j tőlem. 50 évvel ezelőtt sza- [ hadiam el hazulról, onnan f most a legszebb jutalmai ; kaptam.

Terveim? A Janus Pannonius Társaság iratanyaga egy szekrényt tölt meg. Lététbehelyezésre rendezem. Verseket is írok. s rendezem, átdolgozom őket. Legfőképpen ahhoz szeretnék még erőt kapni, hogy unokámról készített, számtalan füzetet megtöltő teí egy zést irodalmi igénnyel feldolgozhassam, hiszen csak most láttam meg: a kisgyerek idegenebb elemek, keményebb törvények közé jut, mint az űrrakéta utasa, s azt is megláttam, mekkora hiba az és milyen következményekkel jár, ha az induló élet külső és belső fejlődésének harmóniáját megzavarják és a szüntelen biztonságérzet boldogságától megfosztják. Jaj annak a kisgyereknek, akit — különösen a „válási árvák” esete ez — szeretetlenség, durvaság vesz körül és százszor jaj az ilyen kicsikből felnövekvő társadalomnak ...!

Ahogy becsukom az ajtót, egy pillanatra még önkéntelenül állva maradok: a középső réztábla körül fehér névjegyeket böngészek: első-, másod-, harmadéves örvös- tanhallgatók, — az albérlők neve. „Egy, kettő, tizenhárom” — számolom a lépcsőket, de nem, csak mondogatom, hiszen így kezdődik ] egyik legkedvesebb verse, a ..Libák”! Micsoda emberi, sőt testvéri együttérzés melegíti át ezt a versét is!

A térről felpillantok: a benti fény sugárzik a Hinti világra. Azt sugározza, hogy az egyszerűség a legidőtállóbb stílus, azt, hogy az őszinteség hamva mindig elbűvöli az embert, és hogy a halk hang a legmesszebb hallatszik: a szív közepébe.

Harcos Ottó

PANTHER

DAKUKEZELÖ

vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt azonnal felvesz az ÉPÍTÖGÉPGYÁRTÖ VÁLLALAT.

7. SZÁMÜ GYÁRA.

Pécs, Vasút utca 2. szám. Jelentkezés a munkaügyön.

Különös dolog, de így történt: a modern magyar

nyelvtudományt megalapozó munka latin nyelven, a dán fővárosban és egy magyarul alig tudó, Becsbe szakadt hazánkfia ösztönzésére készült el, most éppen 200 éve.

Ebben az időben a csillagászok kiszámították, hogy 1769 júniusában a Venus pa- iyája metszeni fogja a Napot és a Földet összekötő egyenest, s ennek az átvonulásnak a megfigyeléséből meg lehet határozni a Napnak bolygónktól számított pontos távolságát. VII. Keresztéiy, Dánia és Norvégia királya, akinek mai szóval hobbyja volt a csillagászat, a jelenség megj igyelésére alkalmas helyen, Verdő-szigetén csillagdát építtetett. A megfigyelésre pedig „kölcsönkérte” Mária Teréziától Hell Miksát, a kor egyik legtekintélyesebb csillagászát, a bécsi obszervatórium magyar származású igazgatóját. Hell aztán megbízható asszisztensről gondoskodott magának. Választása egykori tanítványára, az akkor Nagyszombatban dolgozó Sajnovics Jánosra esett. „Hell Sajnovicstól nem csupán a csillagászati megfigyelésben várt avatott segítséget — írja Zsiral Miklós, a neves nyelvész —, hanem azt is remélhette tőle, hogy dűlőre juttatja mellesleg az európai tudóskörökben a magyar—lapp rokonságról elterjedt suttogó föltevések kérdését is. Hellnek ugyanis ez a vita szeget ütött a fejébe. Mivel pedig ő időközben elfelejtett magyarul, a Fejér megyei születésű, magyarul jól beszélő Sajnovicstól várta, hogy a lappok által lakott Verdőn választ talál a kérdésre.”

Hellék 1768 októberében hajón futottak be Verdőre. A Venus és a Nap konstellációjáig még több mint fél év

Hány évesaz„elvl■árs,, kifejezés?

Napok alatt egy évet öregedett egyik leggyakrabban használt szavunk, az „elvtárs” kifejezés. Születésnapját ugyanis a nyelvészek egészen a legutóbbi időkig 1843- ra tették, „keresztapaként” pedig Vahot Imrét, az ismert újságírót, írót, Kossuth Pesti Hírlapjának egykori rovatvezetőjét tartották számon. Az újabb kutatások során azonban egy esztendővel korábbról datált szövegrészre bukkantak, amelyben már előfordult az „elvtárs” kitétel.

A Magyar Tudós Társaság 1842. évi 11. nyilvános közgyűlésén Széchenyi István mondott megnyitót — bevezető szavait azonban a Pesti Hírlap névtelen cikkírója meglehetősen éles észrevételekkel kommentálta. A sajtó- riposzt nem sokat váratott magára: Kállay Ferenc, a Világ hasábjain visszautasította a szerinte támadó hangú tudósítást: „az érdemeket

méltánylani tudó ... egész más szempontokból szólott volna a tudós társaság üléséről, s a második elnök megnyitó beszédéről, ha már csakugyan kellett valamit szólani azelőtt, míg nyomtatásban olvashatjuk az itt előre kíméletlenül megbírált beszédet, melly bírálatban épen a nyomósság hiányzik, mire pedig főleg számolt a névtelen, hogy maga, s elv- társai bosszúját némileg az által elpalástolhassa”.

Széchenyi is reflektált a „critica ostorának csapdosá- sára” és válaszában ő is használta az elvtárs szót. Az újabban fellelt és a már eddig is számon tartott idézetek egyébként azt a véleményt támasztják alá, hogy az „elvtárs” aposztrofálás kizárólag azokat illette a múlt század 40-es éveiben, akik reformkori, ellenzéki haladó politikusokként elvi azonosságot vallottak és tartottak.

AZ ÁLLAMOSÍTÁSOK

Az 1947. évi augusztusi választások után megalakult új kormány összetétele egyértelműen tükrözte azokat a változásokat, amelyek hazánkban 1945-től végbementek. Az MKP, az SZDP, az NPP és a szélsőséges elemektől megtisztult Kisgazdá- párt tagjaiból alakult új kormány egyik legnagyobb fegyverténye az államosítások végrehajtása volt.

Államosítások voltak már 1945—1946-ban, amikor a fiatal magyar népi állam tulajdonába kerültek a fő energiaforrások, közöttük a Mecsek vidék bányái is. De a tömeges államosításra 1948 folyamán került sor.

A bankok, az ipari vállalatok tőkés tulajdonban tartása veszélyeztette a hároméves terv sikeres megvalósítását és alapot nyújtott a tőkések ellenállására. Helyesen állapította meg Szűcs József, a Pécsi Bőrgyárban 1947 november közepén tartott beszédében. „A bankhálózat tartja kezében az egész magyar gazdasági életet. A bankokat ügyleteikben nem az újjáépítés érdekei vezérelték, mert az újjáépítést rábízták az államra, ők csak keresni akartak. A bankokat a magyar népnek kell a kezébe venni és soha többé ki nem adni onnan’.

A magyar kormány 1948.

március 23-án államosított minden száz munkásnál többet foglalkoztató üzemet. — Ennek alapján állami tulajdonba került a Zsolnay gyár, a Bőrgyár, a Sopiana Gépgyár, a Mohácsi Alt Bőrgyár, az Első Mohácsi Téglagyár, a Csányoszrói Dend- ra Famegmunkáló Üzem, a Baranya megyei Segélyalap, majd később még néhány üzem.

Az államosított üzemek élére a kormány munkásigazgatókat nevezett ki. Jelentős szerepet játszottak ebben az időben is az üzemi bizottságok, amelyeknek a termelés irányításában, ellenőrzésében már hároméves tapasztalatuk volt.

Az új munkásigazgatókat 1948. március 26-án az MKP pécsi szervezetének székházában fogadta Ilku Pál titkár és Lakatos József, a szakszervezetek megyei titkára. Ilku Pál vázolta a történelmi esemény rendkívüli fontosságát és biztosította az

új Igazgatókat az MKP támogatásáról.

Kik voltak az államosított üzemek első munkásigazgatói? A Sopiana Gépgyár új igazgatója Derjanecz József lett, akit újjongó lelkesedés közepette Mester Károly köszöntött a dolgozók nevében. A Kokszműveknél Toller József lett a központi igazgató, Hamerli Jenő a vállalati igazgató. A Deutsch Téglagyár élére Tóth József került. A Zsolnay gyár első munkásigazgatója Dallos-Ko- vács József lett. A Bőrgyár új munkásigazgatójául Szűcs Józsefet nevezte ki a kormány. A Hamerli Kesztyűgyárban Sztipánovics József, a Sörgyárban Békési László ült az igazgatói székbe. A Hirdi Kenderfonó gyárat április elején államosították, első munkásigazgatója a 20 éves Kovács József lett, aki egyben az ország legfiatalabb munkásigazgatói a volt.

Nyilvánvaló, hogy nem egyszerű folyamat volt az államosítás. Bár a tőkéseket

váratlanul érte a kormány határozata, mégis sok akadályt gördítettek a megvalósítás elé. A Pécsi Gőztéglagyár volt tulajdonosa ügyes manőverrel akarta átmenteni vagyonát. Amikor tudomására jutott az államosítási rendelet, azonnal ajándékozási szerződést kötött fiával, aki Svédországban élt. Az iparügyi miniszter azonban leleplezte a kísérletet és meghiúsította a tőkés tervét.

E manipulációk ellen volt szükség az alábbi intézkedésre is. Az igazságügyminiszter 1948. március 26-án táviratban felkereste dr. Kocsis Mihályt, a törvényszék elnökét, hogy az államosított gyárak cégjeit töröljék és a legsürgősebben jegyezzék az új tulajdonost. A törvényszé- I ki elnök azonnal intézkedett és a cégjegyzői iroda dói- I gozói gyorsan elvégezték a munkát, s ezzel biztosi tot- ták, hogy a gyár volt tulajdonosai ne intézkedjenek többé.

Az üzemek, gyárak véglegesen a dolgozóké lettek.

A magyar kormány 1948 júniusában elfogadta az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényt. A pécsi egyházi iskolák élére új igazgatókat neveztek ki.

A pécsi üzemek rohammunkával vállalták éz. államosított iskolák segítését. A Sopiana Gépgyár lakatos- és szerelőmunkát, a pécsújhegyi bányászok padok, ablakok, ajtók javítását, üvegezését, a vízvezetékek rendbehozásál, a pécsi téglagyárak terven felüli téglák szállítását vállalták. A vállalást teljesítették is.

Az államosítások tehát Baranyában is megtörténtek. A szocialista fejlődést már nem lehetett feltartóztatni. Igaz, a tőkések és kiszolgálóik siránkoztak, jogtalannak tartották az államosítást. De a forradalmi törvényesség a nép, a dolgozók érdekeit védte. Azoké lett a gyár, az üzem, akik hosszú évtizedeken át dolgoztak benne. Az államosítás jogossága kétségbevonhatatlan.

Dr. Fehér István

f

I

«

1 Lovász Pál

volt hátra, alkalma volt tehát Sajnovicsnak, hogy tanulmányozza a lappok szokásait, igyekezzék összegyűjteni a magyar—lapp nyelvrokonság jeleit. így érkezett el június 3-a és 4-e. s tudósaink szerencséjére az addig viharfel- I hős északi ég feldorült: Hei- i lék észlelhették a Venus át- ! vonulását. A sziget lakossága valóságos népünnepélyt ren- ; dezett. a nasv tudományos vívmány tiszteletére. Szerencséjük folytatódott: visszatérőben rájuk tört egy súlyos tengeri vihar, amely a finnországi Mauersundban ho6Z- szabb kényszerpihenőre ítélte őket. Itt Sajnovics megfelelő nyelvi környezetben fejezhette be nyelvészeti vizsgálódásait. A dán fővárosban aztán papírra is vetette művét. 1770-ben, Koppenhágában kiadott könyvének címe: „Demonstratio. Idióma Un- garorum et Lapponum idem esse”, azaz Bizonyítása annak, hogy a magyarok és a lappok nyelve azonos. (Az első hazai kiadás valamivel később, Nagyszombatban jelent meg.)

Míg azonban külföldön elismerést keltett, hogy Sajnovics az addig szokásos szó- j egyeztetések mellett a nyelv- I re hosszabb időn keresztül jellemző szerkezeti egyezésekre is felfigyelt, itthon — tiszteletre méltó kivételektől eltekintve — felháborodtak azon, hogy a tudós „a dicsőséges napkeleti, szittya származás” helyett a halzsírosnak nevezett atyafiság mellett állt ki. Orczy Lőrinc így intette le: „Te pedig csillagász, bár akárki lehetsz, / Kedves rokonidhoz tüstént visszamehetsz, / Vélek száraz halból készült máiét ehetsz, / Mert lám ítéletet nyelvünkről nem tehetsz.” Az érzékeny lelkű Sajnovics pedig lemondott további nyelvtudományi terveiről, s haláláig csillagászati tanulmányokat folytatott.

A Venus jegyében