Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-30 / 125. szám

WO. május 30. 7 Dunammi naoio m * Száz levél érkezik naponta Kloss kapitány Pesten A Magyar Üjságírók Országos Szövetsége meghívására május 28-án délben Budapestre érkezett Stanislaw Mikulski lengyel szín­művész, a magyar tv-nézők által jól ismert Kloss kapitány. A lengyel színész részt vesz a má­jus 31-én Budapesten a hagyo­mányos SZŰR rangadón. A ké­pen: Stanislaw Mikulski felesége, Stanislaw Mikulski és Szolnok Péter, a MUOSZ külügyi osztá­lyának helyettes vezetője a re­pülőtéren. Háromezer baranyai gyerek a Balatonon Tatarozzák a Baranya me­gyei tanács V. B. balaton- berényi és a Pécs mj. városi Tanács V.B. fonyódi gyer­meküdülőit, hogy közvetlenül az iskolaév befejezése után megkezdődhessék az általá­nos iskolások szokásos évi üdültetése. Idén, az első turnusban a Szabolcs-Szatmár megyei ár­vízkárosult gyerekek népesí­tik be a baranyai és a pécsi tanácsi gyermeküdülőket. — Balatonberényben 300, Fo­nyódon 375 szabolcs-szatmárl általános iskolást fogdnak díjmentes üdültetésre. Az ár­vízkárosultakon kívül 300 ba­ranyai és 300 pécsi gyerek részesülhet Balatonberényben és Fonyódon kedvezményes üdültetésben. Ezenkívül a Gyógypedagógiai Nevelő Ott­hon fonyódi üdülőjébe száz állami gondozattat küldenek. A pécsi gyerekek számára más felüdülési lehetőség is kínálkozik, mégpedig az I., IL és III. kerületi tanácsok baiatonfenyvesi úttörőtábo­raiban. Balatonfenyvesen ke­rületenként 800—800 úttörő tölthet 10—10 kellemes nyári napot A tanácsok sokat költenek a gyermeküdülők és táborok fenntartására. — A fonyódi gyermeküdülőbe szóló be­utalóért fizetendő 140 forintos térítés közel sem fedezi a kiadásokat. A tanács ennek az összegnek körülbelül a dupláját adja azért, hogy egy-egy általános iskolás kellemesen üdülhessen. Munkatársunk telefonjelen­tése: Az Üjságíró Szövetség szék­házában találkoztunk Stanis­law Mikulski lengyel film­művésszel és bájos, fekete hajú, hollandi frizurás fele­ségével. Először a fotóripor­terek vették célba. Addig is — közbevetőleg elmondom, hogy a vasárnapi budapesti SZŰR-on Kloss kapitánynak Szepesi Györggyel lesz egy tízperces műsora, amelynek magyar szövegét most tanul­ja. Stanislaw Mikulski 41 esz­tendős. Lodz-ban született, egy 9 éves és 14 éves kisfiú apja. Eddig 50 színpadi mű­ben és 20 tv-filmben szere­pelt. — Hogyan került a pályá­ra? — Véletlenül. Befejeztem a középiskolát és miután az volt az elképzelésem, hogy gépészmérnöki diplomát szer­zek, beiratkoztam a műszaki egyetemre. Egyik nyáron Lodzban filmesek jártak és egy ifjúsági filmhez kerestek amatör szereplőket. A ren­dező engem is megfelelőnek talált... Nos, igy kezdő­dött ... — Hallatlanul nagy nép­szerűségéből következtetve, bizonyára rengeteg levelet kap tisztelőitől... — Naponta 100—120 levél érkezik, sőt egy alkalommal 250-et kaptam. Nemcsak Len­gyelországból, hanem Cseh­szlovákiából, Bulgáriából és Magyarországról, vagyis ahol a Kockázatot bemutatták. Feleségétől kérdezem: — Férje népszerűsége nem vezet-e féltékenységre? — Nem! — fejét rázza és elneveti magát. Mikulski mondja: — Nem is lehet féltékeny, hiszen nincs titkunk egymás előtt. Feleségem bontja fel a leveleket, rendszerezi, dossziézza és, ami nagyon ér­dekes, őzt megmutatja. Ugyanis egyedül képtelen lennék ezt a sok levelet el­olvasni mert egyszerűen nincs időm erre. Egy újságíró — közismer­ten nagy kutyabarát — nagy derültség közepette teszi fel a kérdést: Mikulskiék szere­tik-e a kutyát? — Igen — feleli a kapi­tány —, van egy boxerünk, de szüleimnek ajándékoztuk, mert nincs időnk vele foglal­kozni. — Milyen darabokban ját­szik legszívesebben? — Schillert, Shakespearet szeretem legjobban. Egyéb­ként régóta dédelgetett vá­gyam, hogy egyszer a Notre Dame-i toronyőr Quasimodo- ját eljátszhassam. — Milyen kritikákat ka­pott a Kockázatra? — Nem tudnám összegez­ni, ugyanis minden kritika nem jutott el hozzám. De a számomra legkedvesebb vé­leményt természetesen a kis­fiámtól kaptam, aki örökké a tv előtt ült, egyetlen folyta­tást ki nem hagyott. Viszont nekem sok gondot okozott a szerep. A színházi előadáso­kon is mindenki a Klosst látta bennem és csak hosszú idő után sikerült elérnem azt, hogy a közönség újra felismerje Mikulski arcát. — Emlékeztette-e önt va­lamire a Kockázat? ‘— Sajnos, igen. A németek annak idején letartóztatták apámat 9 éves kishúgom szemeláttára. A sajtóbeszélgetés végén arra a kérdésre, hogy mi­lyen eredményt vár a vasár­napi SZŰR mérkőzéstől —, amelyen egyébként ő is ját­szik — ezt válaszolta: — Tekintettel arra, hogy én most az „ellenfél" székhá­zában tartózkodom, nyilván nem mondhatom hogy mi, színészek győzünk — amiben egyébként biztos vagyok — inkább azt, hogy majd meg­látjuk ... Rab Ferene BÁLINT ANDRÁS A TETTYÉN. Bálint András a pécsi József Attila Művelő­dési Házban tartotta meg Magyarország messze van cí­mű önálló estjének premier­Varázsló kígyós kalappal Beszélgetés Szász Endre festőművésszel Van benne valami a vásá­ri gyorsrajzolók kóklerségé­ből, valami az igazi nagyok zsenialitásából. Szenvedélye­sen szeretik és szenvedélye­sen utálják. A végletek hatá­rozzák meg egész személyisé­gét. Már ősz, de gyermek: el- mélyülten dolgozó, a világról tudomást sem vevő, ugyan­akkor mindenütt szenvedély- lyel jelen lévő, élethez és em­berekhez igaz szeretettel ra­gaszkodó virtuóz művész. Milyen eredői vannak ezek­nek a végleteknek? * — Anyám csak arra em­lékezett, hogy nagy hó volt, amikor születtem. Hónapra nem is stimmel a születési dátumom, attól kezdve szá­mítok, amikor Csíkszeredán megkereszteltek. A hegyek között, nagyanyáim meséin nőttem fel. Egyikük csalló­közi volt — az ottani népme­sék rémítő víziókkal telik. Népi környezetben éltem, az erdőn. Állandó, közvetlen kapcsolatom volt a természet­tel. Medvebocstól kígyóig mindenféle állatom akadt. Négy éves koromtól kezdve rajzolok. Nyolc éves voltam, mikor tudatosan kezdtem ké­szülni a festőművészi pályá­ra... Iskolák? Szerettek a tanáraim. Soha nem dobtak ki, mindig szóltak szüleim­nek, vigyenek másik iskolába. Marosvásárhelyen voltam gimnazista — itt kezdtem ko­molyan foglalkozni a rajzta­nulással : kaptam műtermet, modellt, így hát sokszor egy hétig nem mentem iskolába: festettem. Itt ért a front is. Aztán negyvenhatban Buda­jét a tél folyamán. Az azóta sok hely üt sikert aratott'mű­sorát a nyáron Pécsett ismét előadja a Tettyei szombat esték keretében. * VARI SZAVAL. A Huszon­öt év slágerei című június 3-i műsorban az Olimpia étteremben fellép és verse­ket mond Vári Éva, a Pécsi Nemzeti Színház művésznő­je. — (Képünk: Vári Éva.) * LODZI TÁRGYALÁSOK. Nógrádi Róbert, a Pécsi Nem­zeti Színház igazgatója teg­nap, május 29-én a lengyel- országi Lodzba utazott. En­nek a városnak a színháza ugyanis már vendégszerepeit Pécsett, s a kapcsolatokat a két társulat szeretné felújí­tani. * NSZK ÉS A BALATON. Az Olimpia étterem Luko- vics Együttese a nyáron a Balatonon játszik, onnét egy hónapos időtartamra a Né­met Szövetségi Köztársaságba utazik. pestre jöttem, beiratkoztam a Képzőművészeti Főiskolára Három év múlva otthagytam. Felesleges időtöltésnek érez­tem. A munka — a Dekorá­ciós NV-nél, majd a Képző- művészeti Alapnál — a min­denkori zsűri ízlésének meg­felelő egyszerű favágás volt. nem elégített ki. Könyv­illusztrátor lettem, hatszáz könyvet illusztráltam. Három éve nem foglalkozom ezzel sem — festek. Most negyvennégy éves. * — Milyenek a fiatalok? — Sokkal lényegretörőbbek, mint a saját korosztályom. A zenéért-rajonganak, nem a jobbra-balraátkodásért, s ez rokonszenves. Gyakran hív­nak meg egyetemekre, isko­lákba — értelmes, jó kérdé­seket tesznek fel, érzik, miről kell vitatkozni. A TV galé­riája műsorában egy korom­beli pasas azt kérdezte, ki árazza képeimet és mennyit keresek? — Az élő modem magyar piktúra? Legyint. — A negyven éves avant- garde-ot csinálják. — És Hieronymus Bosch? — Nem rokonom. Legfel­jebb a fantáziája. De ne fe­lejtse: hegyek között éltem. A hegyi ember nem lát ke­resztül azokon: ki kell talál­nia, mi van mögöttük? — Autózás a szenvedélye? — Nagyon szeretem a se­bességet. Jók a reflexeim, nincs veszélyérzetem. Szeret­nék versenyző lenni és le­szek is, ha tudok megfelelő járművet szerezni. — Mi az igazság arról, hogy ír is? — Igaz. Írtam egy mese­könyvet, felnőtteknek szól. Azt illusztrálnám... A toll- farkú ló, Kangong, a varázs­ló.,. A varázsló. Régen benne élő, vissza-vissza térő témája ez. Kígyós kalap, bölcs tekin­tet. Szemében az alkimista műhelyek misztikuma és a lélek végtelen bizakodása. Valamiféle csodatisztelet? — Minden ember egy kü­lön csoda. És minden ember a maga életének varázslója. Nagyon tisztelem az észt és ez talán azért van, mert sok kellemetlenségem volt a bu­tasággal ... Az ellen véde­kezni nem lehet. Megérteni inkább. Én úgy fogadom el az embereket, ahogy vannak. Sokan vannak köztük, akik későn jönnek rá, milyen lehe­tőségek rejtőztek bennük, hogy csinálniok kellett volna valamit. Ami helyett pitiáner dolgokkal töltötték el életü­ket Kis gesztenyesütögetők... Kicsit elgondolkodik, majd megélénkül. — Játszani nagyon szere­tek. Ezt a varázslót is elját­szom majd. Párizsban, a Moulin Rouge-ban, vagy Ka­nadában. Porondra lépek va­lami kámzsában, szinte sze­mélytelenül, és festek: egy táncot, amelynek koreográfiá­ja kifejezi a készülő kép tar­talmát. Valaki majd eltáncol­ja, Vujcsics Tihamér pedig zenét ígért... * Játék — a gyermek életfor­mája. De mindenkor ját­szik-e? Játék-e számára az elmélyült munka, a világ fö­lött való eltekintés, a minde­nütt-jelen-levés ? Játék-e számára a közön­ség, a kritika? — Legjobb kritikusaim, kö­zönségem a parasztemberek, ök természetesnek érzik amit csinálok, nem gondolnak bele olyant, amit az urbánus em­ber vagy kritikus belemagya­ráz. Egyik kritikusom hiá­nyolja nálam az anyaggal való küzdelmet. Szeretek kö­zönség előtt festeni, mert olyan koncentrálásra kény­szerít, ami technikában, mes­terségbeli tudásban — ez el­sőrendű fontosságú — olyan fokra juttat, hogy csak a lé­nyegre figyelhetek munka közben. Ez a virtuozitás so­kakban ellenszenvet vált ki. De közben óriási küzdelmet folytatok a saját ügyetlensé­gemmel. De nem ez az érde­kes. Mindig visszatalálni a , lényegeshez vezető legrövi­debb útra: ez a művészet. Magam felől nyugodt va­gyok ... nyugtalankodjon az, aki kóklernek tart. Rövid időre elhallgat. — Veszélyesen kell élni. Tudni kell, hogy bármelyik pillanatban otthagyhatom a palotámat: az újrakezdés örö­me kell, hogy mozgasson. Persze, negyvenen felül az ember kezd ragaszkodói a tárgyaihoz, környezetéhez... Ez év őszén Kanadába me­gyek, ez az út három évre le­hetővé teszi, hogy csak fes­sek. Aztán közönség elé vi­szem a képeimet. Szeretem a közönséget. Kampis Péter TEMPORA MUTANTUR A hőskorban, Wild-West államot megszégyenít­ve, a peremvidéki kultúrott- hanba széles, kaszáló léptek­kel bezöttyemt egy keszeg, vagyis uram bocsa’ karcsú termetű ifjú cowboy, magya­rán farmernadrágban, dere­kán széles bőrövvel. Egy pillanatig a lélegzet is meg­állt. Azután már semmi sem állt. Az ellenség keze betette a lábát a magyar pusztába és cowboy barátunkat meg­fordították, a lába és a keze között, középen hátul meg­billentették úgy, hogy az ut­cán találta magát. Ma már úgy látom a far­mernadrág konzervatív ru­hadarabbá, egyszerű ceig- nadrággá nemesedett és kon­zervativizmusa miatt magam sem merném felvenni már. Még ma is emlékszem ar­ra a rémületre, ami eltöltöt- te városunkat, amikor az al­só szakálla« ifjú megjelent A közröhejt leszámítva, az a veszély is fenyegette, hogy a nyílt utca során megko- pasztják. Ferdült lelkű pa­sas lehetett az illető, mert egy város meghökkenésétől és vigyorgásától kísérve bak­tatott végig, egyszál magá­nyosan a Kossuth Lajos ut­cán. Állást, rangot nem is remélhetett, de büszkén vál­lalta a szembenézést az egész világgal. Szakállt most már csak mi, öregebbek nem merünk viselni, mert kivénültünk belőle. Bár úgy látom, ma már a tv fele és a filmszak­ma háromnegyed része sza- kállból áll. És mióta a tévé­ben láttam Ungvári Tamást, azóta magam is erősen ka­cérkodom a szakáiLnövesztés gondolatával. Én is szeretnék olyan szép lenni! Ha Kos­suth Lajos, meg Ungvári Ta­más megtehette, hát én mi­ért ne! Időben nem is olyan rég,' emlékszem saját rémületem­re, mikor Révfülöpön, az Ibolya cukrászda előtt állva, láttam, hogy ifjú legények a rockandroll nevű sziu- indián táncra és zenére női­ket eldobták, majd rögtön visszarángatták, miközben sikongott a fehérnép. — Jön az isten büntetése! Tűzvész hullik a világra! — mondta mellettem egy öreg­asszony, keresztet vetve és már-már én is meginogtam, ami a tűzvészt illeti. Manapság az ingásom már megszűnt és jóllehet magam is lelkesen helyeseltem, mi­kor a beat-zene ellen tan­kot és lángszórót vetettünk be, mégis be kell látnom, hogy ma már a beat szú- nyogdünnyögésnek tűnik. Családomban is csak akkor tudok ellene, némi gyér si­kerrel védekezni, ha otthon vagyok. Akkor is csak a hang­erő ellen, de az egésznapi halk, monoton dünnyögés el­len még a hivatalban sem. Valaha elszánt harcot in­dítottunk az operett ellen, ami kispolgári műfaj. Ennek ellensúlyozására feltaláltuk és behoztuk a musicalt. Az­után, hogy képtelenek vol­tunk felfedezni a kettő kö­zött valami ideológiai kü­lönbséget, megtartottuk mind a kettőt. Most tehát van két kispolgári műfajunk. Truman annak idején fel akarván lazítani sorainkat, megindította rohamát a Co- ca-Colás üvegekkel. Aki va­laha Coca-Colát ivott, arról az a magasságos atyaúristen sem mosta le többé, hogy az imperialisták ügynöke. Most már pillanatnyilag a Pepsi-Colánál tartunk. Tar­tanánk a Quick-Colánál is, de az íze miatt sajnálatos módon nem minősül impe­rialista italnak, pedig úgy hiszem, pécsi gyártmány. A rugby néhány éve még az emberi lealjasodás legele­jén szerepelt, mint a sport­nak csúfolt vadállati dula­kodás. Némi meghökkenéssel ta­pasztaltain, hogy legutóbb hazai lapban olvastam, hogy ez a szép férfias sport ná­lunk is elterjedt. Fogok én még női rugby csapatot is látni, de azt feltétlenül meg is nézem! Szeretem a szép női sportokat. Én most már bízom a fej­lődésben. A szex-folyóiratok egyelőre átok alatt vannak, de biztató jeleket látok. Hosszú ideig képeslapjainkon csak félpucér menyecskék­hez volt szerencsém. Egy ideje már háromnegyed pu­cérokkal is találkoztam, és megérem én még azt az időt, amikor teljes pucér leányzók tündökölnék a képeslapjaink elején. Onnan már egy lépés csak az, hogy a belsejében is azok tündököljenek. Megvallom őszintén, én is úgy vagyok ezzel, mint a fér­fiak legtöbbje: nem azért vagyok elkeseredve, hogy a világ erkölcstelen, hanem azért, hogy én nem járultam eléggé hozzá. Szöllősy Kálmán I PÓDIUM Komolytalan rofaf

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom