Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-20 / 116. szám

A PÁLYA SZÉLÉRŐL BRAVÓ, FIATALOK! Az elmúlt hétvége verse­nyein .két i'ia.tal hívta fel ma­gára a figyelmet. Budapesten az utánpótlás részére rende­zett 1500 m-es versenyben in­dult Kispál, a Komlói Bá­nyász fiatal, a serdülő korból éppen hogy kinőtt, tehetséges reménysége. Kispál helytállt a nála 3—4 évvel idősebbek között és a 20 főnyi mezőny­ben a hatodik helyet szerezte meg. Eredménye: 3:56.8 mp új megyei ifjúsági csúcs. A régi csúcsot Varga Nándor a Pécsi Dózsa versenyzője tar­totta 1960 óta 3:58.2-vel. Felszeghy. a BEAC vívója a nemzetközi pécsi versenyen a férfi tőrvívásban, megelőz­ve a kitűnő szovjet és ma­gyar versenyzőket, a győztes, sokszoros magyár bajnok és olimpiai bajnok dr. Fenyvesi mögött a 2. helyen végzett. Felszegi)' már nem egy alka­lommal hallatott magáról eb­ben az évben. Eredményeire a budapesti szakemberek is felfigyeltek. A vidékbajnok­ságon 2. volt, megnyerte a Steinmetz Kupa tőrvívó szá­mát és szerepelt a magyar utánpótlás válogatottban is. Jó eredményeivel, noha még csak az év közepén tartunk., máris megszerezte az I. osz­tályú minősítést. TÓTH JÓSKA MEGFELEL A BIZALOMNAK A Skóciában győzelemmel bemutatkozó magyar UEFA válogatott egyik legjobb tel­jesítményt nyújtó tagja volt Tóth József, a Pécsi Dózsa fiatal csatára. Érthető Czibui- ka dr.-nak, a csapat edzőjé­nek is az öröme, mert a té­len éppen az ő. felfedezése nyomán került ide a játékos. — Láttam annak idején Győr-Sopron válogatottjaként Szombathelyen, majd a cso­portválogatottak találkozóján Salgótarjánban. Többször jár­tam Magyaróvárott, sőt Tatán is, mert tehetséges labdarú­gónak tartottam. Itt Pécsett a Ferencváros ellen mutatko­zott be Jóska a szurkolók­nak. miután előzőén már ügyesen játszott és az eszéki tornán a légi óbb játékosunk­nak bizonyult. Nem is csa­lódtunk eddig benne, leg­utóbb Csepelen is bátran, igen lelkesen küzdött. Remé­lem a magyar ifi válogatott vezetői is elégedettek lesznek vele. AZ ÉRCBÁNYÁSZ MAR TARTALÉKOSÁN IS TUD GYŐZNI! Almásfüzitőn magabiztos já­tékkal ,,simán*’ győzött 4:0 arányban a Pécsi Ércbányász és ezzel igen stabillá tette helyét a tabella élén. A négy­gólos győzelem tehát idegen­ben történt és nem is akár­milyen körülmények ' között. Erről Peti József szakosztályi elnök így számolt be: — Györkő Tóni, aki leg­utóbb itthon a legeredménye­sebb csatárunk volt, a mér­kőzés előtt jelentette be, hogy harcképtelen. Vince Gyuri sé­rülten lépett pályára, szünet után le is kellett cserélni. Csőre kéthetes kihagyás után került hirtelen „mélyvízbe” és az első számú védelmi tar­talék Strassz Bandi is meg­sérült a múlt héten. Ezért tartottunk az ellenféltől. Az első húsz perc nagy nyomá­sát azonban kibírtuk, meg­nyugodtunk és amikor az első gólunk az ellenfél háló­jában táncolt, éreztük, hogy miénk a mérkőzés. Péhl Jak- si. Farkas I. és Lieber vezérle­tével úgy játszottunk, ahogy akartunk. Talán szerencse is volt, hogy az Almásfüzitő nem egy ,,ütő” csapat, ha­nem megpróbálnak játszani, ha tehet. Most nem lehetett, mert ebben mi jobbak va­gyunk! Hétközi forduló az JSB 1-ben A Dózsa a Dunaújvárost fogadja Pécsett A Komló az MTK-val játszik Budapesten A labdarúgó NB I.-ben hét­közben is lesz bajnoki fordu­ló. A Pécsi Dózsa a Duna­újvárost látja vendégül, a Komlói Bányász az MTK-val találkozik Budapesten. A forduló további mérkőzései: Szeged—Ferencváros, Csepel —Bp. Honvéd. Diósgyőr—Va­sas, Újpest—Kába ETO, Vi­deoton—Tatabánya. A pécsi lila-fehéreknél még nem alakult ki a csapat ösz- szeállítása a mai Dunaújvá­ros elleni mérkőzésen. Az már biztos, hogy a sérüléssel bajlódó Kincses I. nem ját­szik, helyettese minden bi­zonnyal Kincses II. lesz. Daka sincs rendben, de nélkülözni kénytelenek a lila-fehérek a Skóciában, a magyar ifjúsági válogatottal az UEFA tornán szereplő fiatal Tóthot is. Dr. Dunai sem harcképes. Még az a szerencse, hogy Hernádi és Kocsis sérülése rendbejött. A pályára lépő tizenegyet csak a mérkőzés előtt jelöli ki dr. Czibulka Mihály. Kin­A SZAMOK TÜKRÉBEN A 12. PÉCS—DUNA­ÚJVÁROS MÉRKŐZÉS Az eddig lejátszott 11 mérkőzés összesített eredményei a Dózsa szemszögéből (NB n-vel együtt): 11 6 S 2 14:5 16 ami 68,18 százalékos eredmény. Csak hazai pályán: 5 4 —-1 8:1 I ez 80 százalékos teljesítmény. Csak hazai pályán az NB I-ben: 4 4-------«« 8 e z 100 százalékos eredmény. A hazai pályán elért hat gólt a következő játékosok lőtték: 2 gólos: Györkő és Móricz dr., 1 gólos: Hernádi és Rádi. Az el­múlt évben Pécsett: Pécs—Duna­újváros 2:0 (2:0). Dózsa: Rapp — Hernádi, Móricz dr„ Kincses 1., Köves, Maurer, Bérezési, Du­nai dr., Tüske, Rádi, Daka, (Zombori). Góllövők: Rádi, Mó­ricz dr. A 17. MTK—KOMLÓ MÉRKŐZÉS Az eddig lejátszott 16 mérkő­zés összesített eredményei a Komló szemszögéből: 16 4 5 7 16:30 13 ami 40,62 százalékos eredmény. Csak Budapesten: 8 2 3 3 8:16 7 ez 43,75 százalékos teljesitmény. Az idegenben elért nyolc gólt a következő játékosok lőtték: 3 gólos: Garai, 1 gólos: Cziráki, Faragó, Perényi, Rónai és Prockl. Az elmúlt évben Buda­pesten: Komló—MTK 1:0 (0:0). Komló: Erdős! — Kótai, Csordás 1., Lazaridisz, Ficzkó, Makray, Bordács, Egri, Solymosi, Stier, Prockl. Csere: Korom. Góllövő: Prockl. Jubileum előtt álló játékosok: 124-szer játszott: Lazaridisz (Komló), 24-szer: Ficzkó (Kom­ló). Építkezési, tárolási és szállítási célokra alkalmas fenyőfából késsült ipyártóessköseinkből olcsó áron eladunk nagyobb mennyiségű 1300x850x25 mm-es, 1290x650x25 mm-es és 980x540x25 mm-cs ásványolajjal átitatott lemezt, továbbá 1240x1640 mm-es rakodólapot. A vételre ajánlott készlet gyárunk hirdi telepén tekint­hető meg. Bővebb felvilágosítással szolgál a gyár 0 Áruforgalmi osztálya, Pécs, bolgár nép­hadsereg ÚTJA 10. TELEFON: 11-07, illetve a gyár hirdi telepe: VASAS-HIRD vasútállomás mellett. Tele- 'on: ll'rd: 19. Beton- és Vasbetonipari Művek Pécsi Gyára. esés II. mellett sor kerülhet Rádi, Rónai és Karel játéká­ra is. A vezetők a sok gond ellenére is győzelmet remél­nek. A Komlói Bányász együt­tesét a tavaszi 3:l-es MTK elleni vereség után nem sok eséllyel indították útnak a komlói sportrajongók. Lantos Mihály edző mindenesetre ér­dekes hadrendet (a terület­védés és a követő emberfogás ■> kettős formuláját) dolgozott ki a mai találkozóra. Ez a 4—3—3-as felállásban jut majd kifejezésre. — Szeretnénk becsülettel helytállni a Hungária kör­úton — mondotta az edző. — A heti kettős forduló, tehát a plusz megterhelés enyhítése érdekében már hétfőn elutaz­tunk — .Tatára. Ott folytat­tuk a felkészülést és minden bizonnyal ez a 11 kezd a fő­városi kékfehérekkel szem­ben: Erdősi — Kótai, Zimo- nyi, Csordás I., Lazaridisz — Ficzkó, Solymosi, Makray — Bordács, Juhász, Csordás II. Sporthírek A kézilabda NB I. B mérkő­zései során a Komlói Bányász együttese Perecesen, a Miskolci Bányásszal mérkőzött, az ered­mény 17:17 arányú döntetlen volt. A félidőben a miskolciak vezettek 10:7-re. Az NB I. B- ben Jelenleg a Testnevelési Fő­iskola vezet 12 ponttal, a Kom­lói Bányász együttese a 7. he­lyen áll 5 ponttal. * Czibulka, a PEAC versenyző­je is részt vett a főiskolás te­niszbajnokságok budapesti ver­senyén. A női egyesben Czibul­ka a 3. volt, a női párosban Bruknerrel (MAFC), a vegyespá­rosban pedig Lengyellel (MAFC) az oldalán ugyancsak 3. helyet szerzett. A nemzetközi kerékpáros Ola­jos Kupa versenyen a legjobb jugoszláv és magyar kerékpá­rosok csatáztak. , A 303 km-es távon megrendezett viadalon az egyéni összetett versenyben Hirt, a Pécsi Spartacus ver­senyzője eredményesen verseny­zett. 8. volt. Skóciában az UEFA tornán a magyar válogatott ifjúsági csapat második mérkőzésén a franciák­kal 0:0 arányú döntetlen ered­ményt ért el. Tizenkét ökölvívó három nemzetközi tornán A magyar ökölvívók a követ­kező napokban nemzetközi tor- náköf# szerepelnek: Amszterdam­ba, Szczeczinbe és Zágrábba ti­zenhét versenyző utazik. Amszterdamban május 20 és 26 között rendezik meg a hagyo­mányos holland nemzetközi baj­nokságot. amelyen Orbán Sán­dor (légsúly), Fehér Mihály (könnyűsúly), Bakonyi Nándor (váltósúly) és Kovács István (fél­nehézsúly) képviseli a magyar színeket. A versenyzők Paracz- ky Sándor főtitkár és Papp László edző kíséretében szerdán utaznak el Budapestről. Szczeczinbe, a hétvégi nemzet­közi erőpróbára csütörtökön az alábbi versenyzők utaznak: Jung- liaus Gusztáv (légsúly), Kovács Lajos (harmatsúly), Nagy László (kisvóltósúly), Bukát László (vál­tósúly) és Tóth Imre (félnehéz­súly). Zágrábban, az ünnepi verse- I nyen Szentes László (könnyű­súly), Csizmadia Zoltán (nagy­váltósúly) és Nagy Károly (fél- I nehézsúly) vesz részt. 1 Az eső megzavarta a középiskolás atlétikai bajnokságokat A megyei középfokú iskolai bajnokság balszerencsés körül­mények között bonyolódott le. Szombaton az eső miatt félbe­szakadt; majd vasárnapról hétfő délutánra kellett halasztani a bajnokság befejező részét. Ezért-e vagy másért?... Kevés részt­vevő és gyenge színvonal jelle­mezte az idei, megyei középisko­lai bajnokságot. Néhány jobb eredmény: Fiúk, 100 m: 1. Engel (Széchenyi) 11.4, előfutamban 11.2; 2. Solymossy (Nagy Lajos) 11.5. 200 # m: 1. Engel 23.4, 2. Soly­mossy 23.4. 400 m: l. Ackermann (Széchenyi) 53.7. 800 m: i. Acker­mann 2:06.9. 110 gát: 1. Engel 16.2, 2. Sarudi (Leövey) 16.4. 100 m gát (serdülő) 1. Pál (Gépipari) 15.1. 4x100 és 4x400 m váltó: 1. Széchenyi Gimnázium. Rúdugrás: 1. Bősz (Boly) 320, 2. Szilas (Mo­hács) 300. Távol: 1. Kónya (Gép­ipari) 600. Magas: 1. Csaba (Nagy Lajos) 165. Hármas: 1. Torma (Gépipari) 12,43. Gerely: 1. Ba- laskó (Építőipari) 45.48. Leányok: 100 m: 1. Neducsin (Na^y Lajos) 12.6, 2. Wieland (Komló) 13.0. 200 m: 1. Neducsin 26.3, 2. Kurdi (Közgazdasági) • 26.8. 400 m: 1. Kustor (Közgazdasági) 61.2. ?. Jakab (Leövey)* 62.0, 3. László (Komló) 63.4. 300 m (serdülő) : 1. Mester (Komarov) 47.4. 100 m gát: 1. Wieland 15.2. Magas: 1. Kleoach (Közgazdasági) 143, ser­dülőknél: 1. Rickert (Leöve\yl 148. Távol (serdülők) : l. Porteleki (Mohács) 494. Súly (serdülők): 1. Kiss (Komarov) 9,90. A hét meglepetése: Honti remek futása Az atlétikai DNK mai versenyén ismét bizonyíthat Honfi Róbert, a PVSK vá­logatott atlétája ismét halla­tott magáról. Az elmúlt év­ben gyengébb eredményeket ért el a vasutasok verseny­zője és sokan már eltemették a Mexikót is megjárt PVSK atlétát. Honti azonban nem csüggedt, nagy ambícióval és szorgalommal az egész te­let átdolgozta. Alapozása jól sikerült, és ami a leglénye­gesebb sérülések sem zavar­ták meg felkészülését. A magyar—lengyel labda­rúgómérkőzés keretében meg­rendezett 3000 m-es síkfu­tásban nagyszerű eredmény­nyel rukkolt elő a PVSK ver­senyzője. Honti az egész ma­gyar élmezőnyt legyőzte, ide­je 8:08.4 új megyei csúcs- eredményt jelent. A régi csú­csot (8:09.8) a komlói Dudás tartotta 1967 óta. Jellemző Honti kitűnő eredményére, hogy közel 15 másodperccel javította meg legjobb ered­ményét ezen a távon. Honti Róbertnak ma dél­után a PVSK pályán a pécsi közönség előtt is lesz mód­ja és alkalma bebizonyítania kitűnő formáját. Az atlétikai Dunántúli Napló Kupa 1500 m-es síkfutásában is jó ered­ményt várnak tőle a sport­ág hívei. A viadalt a Dózsa— Dunaújváros labdarúgó NB I. mérkőkés félidejében 18 óra 15 perckor futják a vas­utas pályán. Honti mellett a következők neveztek: Dudás és Salpa (Komlói Bányász) — Kálmán (MTK), Suba (Deb­receni Építők), Kovács, Pa- muki (Kaposv. Dózsa), Nagy (PVSK), Németh (Dózsa), Er­dős (PEAC). Honti mellett különösen Kovács, a kapos­váriak versenyzője van nagy formában, de Dudás, a Kom­lói Bányász válogatott ver­senyzője is jó eredményekre képes. Az első három he­lyen végzett atléta részére szerkesztőségünk értékes tisz­teletdíjakat ajánlott fel. JtLai sportműsor Labdarúgás: NB I. mérkőzé­sek: Pécsi Dózsa—Dunaújváros, FVSK-pálya, 17.30, MTK—Komlói Bányász, Budapest, 17.30. NB I. tartalék mérkőzések: Pécsi Dó­zsa—Dunaújváros, PVSK-pálya, 15.45, MTK—Komlói Bányász, Budapest, 15.45, NB I. B mérkő­zés: Ganz-MA VÁG—Pécsi Bá­nyász, Budapest, 17.00. Megyei I. o. mérkőzés: Pécsi Vasas—Bere- mend, Ifjúsági stadion, 17.00. Kézilabda: NB I. mérkőzések: FTC—Pécsi Bányász, nők, Buda­pest, 17.00, Budai Nagy Antal SE—Pécsi Bányász, férfiak, Bu­dapest, 17.00, NB n. mérkőzés: Pécsi Tanárképző—Keszthelyi Haladás, nők, Tanárképző Fő­iskola, 16.00. Kosárlabda: NB H. mérkőzés: Pécsi Postás—Bajai Vízügy, fér­fiak, PVSK-csamok, 19.30.' Atlétika: a Dunántúli Napló Kupa 1500 m-es futóversenye, PVSK-pálya, 18.15. Kalapácslakkozásboz értő MÁZOLÓT VAGY DUKKÖZÓT FELVESZ A MEGYESZER Vállalat. PÉCS, LYCEUM UTCA 4. SZÁM. Színház Nemzeti Színház: A fizikusok (délután. 3 órakor), Ady-bérlet és (este 7 órakor), József Attila- bérlet. Mozi Park: Bruno, a vasárnapi gye­rek (4. 6, 8). Petőfij Hajrá, magyarok! (4, 6, 8). Kossuth: Bruno, a vasárnapi gyerek (10, 12, f3, f5). A mak­rancos hölgy (f7. hn9). Pécsszabolcs: A sólyom nyomá­ban (5, 7). Vasas I.: A kacsa fél 8-kor csenget (6). Harkány: A kőszívű ember fiai I—II. (8 — dupla helyárral). — Mohács: Az Angyal vérbosszúja (6). A hiva­tás kockázata (8). Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. *33: Haj­naltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Orvosi tanácsok. Kb. 7.50: Mú­zeumok és kiállítások program­ja. 8.00: Hírek, időjárás. — 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Graziella Sciutti és Giuseppe di Stefano énekel. 9.00: Kedvelt régi meló­diák. 10.00: Hírek, időjárás. — 10.05: Grigorij Gorin két humo­reszkje. 10.25: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó család (ism.). — 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: A Miskolci Szimfonikusok. Az Ifiúsági Rá­dió műsora. 14.30: Nőkről nők­nek. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Rádiórek- | lám. 15.22: Magyar századok. A , felpántlikázott ezerév (ism.). — * 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Negyedszázad távolából. — Az MKP pártértekezlete. 16.10: Amerika népzenéje, VI. rész. — 16.31: A harmadik évezred felé. VIII, — 16.41: Farkas Ferenc— Weöres Sándor: Gyümölcskosár — dalciklus. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek időjá­rás. — 17.05: „Szerelmi üzenet”. Hangverseny a 22-es stúdióban. 18.20: Szívemen viseltem (ism.). — 18.35: Gergely Anna nótákat énekel, Lukács István cimbalmo- zik. 18.58: Hallgatóink figyelmé­be! 19.00: Esti krónika. — 19.25: Olvasmányélmények. Jókai Mór; Rab Ráby. 19.35: Heintje énekel, a Montematti zenekar játszik. — 19.55: Bartók: A kékszakállú herceg vára. Egyfelvonásos ope­ra. 21.02: Hírek. 21.05: Kapcsol- j juk az Erkel Színházat. — Ella i Fitzgerald hangversenye. Közben | kb. 22.00—22.20: Hírek, időjárás, j 23.20: Részletek Oscar Strauss Legénybúcsú és búcsúkeringő c. operettjéből. 24.00: Hírek, idő­járás. 0.10—0.25: Uj lemezeink­ből. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Nóta- és népdalest. 8.55: Kassel előtt (ism.). — 9.10: Kíváncsiak Klubja. Az Ifjúsági Rádió műso­ra (ism.). 10.00—11.55: Zenés mű­sor üdülőknek. Közben 11.00— 11.05: Hírek, időjárás. — 11.55: Orvosi tanácsok (ism.). — 12.00' Versenyművek. — 13.00- Hírek, időjárás. 13.03: Házunk->4áia. A Falurádió műsora. 13.23: Kettő­sök Verdi operáiból. 13.45: idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Mindenféle — kettőtől ötig. — 17.00: ötórai tea. Közben 17.30— 17.33: Hírek. 18.00: Hírek, időjá­rás. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Körkapcsolás bajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről. 19.20: A világ országútjain, I. rész. 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti krónika, II. 20.25: Új könyvek. 20.28: Közvetítés az Újpesti Dó­zsa—Rába ETO és a Csepel—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mér­kőzés II. félidejéről. 21.20: Gaál Gabriella és Reményi Sándor népdalokat énekel, Kecskés Sán­dor klarinétozik. 21.50; Elisabeth Rcthberg és Giuseppe de Luca énekel. 22.20: Díjnyertes tanul­mányok. Riport. 22.35: Könnyű­zene Prágából. 23.00: Hírek, idő­járás. 23.15: Szimfonikus zene. — 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RADIO 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Tánczenei koktél (ism.). — 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőttek­nek, 55. lecke. — 19.10: Mozart: Esz-dúr vonósnégyes. 19.35: Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. A Pécsi Filharmonikusok hangversenye. Közben kb. 20.40: Hírek. Kb. 20.43—21.00: A sze­gény kisgyermek panaszai. Rész­letek Kosztolányi Dezső vers­ciklusából. — Kb. 21.25: Opcra- intermezzók. 21.48: Bach-művek. 23.48: Szokolay Sándor: Trombi­taverseny. — 23.00—23.20: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Negyedóra Madene Dietrich. Gil­bert Bécaud és a Mitch Miller együttes felvételeiből 17.45: Munkáskönyvtár, munkás­olvasók. — Riport 18.00: Könnyű zongoramuzsika 18.15: A NEB-néL hallottuk 18.30: Tánczene 18.40: Dél-dunántúli híradó, 18.55: Szerb-horvát nyelvű műsor Somogyi horvátok között. — Ri­portműsor. — Népszerű dalok, népszerű énekesek 19.25: Német nyelvű műsor. — Ifjúsági műsor: ifjúsági hírek, tudósítások. Fiatal szakmunká­sok az NDK-ban. — Riport — Tánczene fiataloknak 19.55: Sporthírek 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 9.00: Műsorismertetés 9.01: A múzsák neveletlen gyer­meke. 1. Vádlott neve: operett (ism.) 9.40: öten az elsők közül. Riport- film (ism.) 10.00: Naphosszat a fákon. Tévé­játék (ism.) 17.58: Műsorismertetés 18.00: Hírek 18.03: RTT — avagy egy kallódd szabadalom. Riportfilm 18.25: Rekiámműsor 18.35: Esti mese 18.45: Radar. — Ifjúsági érdek- védelmi műsor 19.15: Négy apának egy leánya Vígjáték két részben. A szünet­ben kb. 20.39: Tv-hiradó 22.00: Tv-híradó — 2. kiadas. Jugoszláv Tv 16.50: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.05: Nagyok és kicsinyek. — 19.00: Kosárlabda VB: Szovjet­unió—USA. 19.30: Zenei híradó. 19.45: Intermezzo. 19.50- Villanó­fény. — 20.30: Kosárlabda VB: •Tu aoszlávia—Csehszlovákia. 22.00: Ivó' Kozarcanin; Maga ez em­ber — II. rész. I ! I l

Next

/
Oldalképek
Tartalom