Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-17 / 114. szám
|$70. máfcu IT. 5 nunowttm napio Van jövője a farost-intarziának fi SZOBROK Ä siklósi emlékmű Ac első világháború után műkőbe faragott, barokk gesztusokkal «ászlót és kézigránátot emelő hö- Böknék szinte minden faluban megszólalásig hasonló szobrokat emeltek. A közgondolkodásban a keresztéit fogadalmi emléke és a templomok méltóságos nyugalmú szentjei mellett ez a műkő-csoda jelentette a „szobrot”. A művészeti sematizmus évei ugyanilyen rendszerrel állították a kiemelt fontosságú terekre a munkás- és parasztszobrokat. Az utca emberének közérzetét ez a látvány nem befolyásolhatta, mert unalmasnak, ismételtnek érezte azok után a valóságos cselekedetek után, melyet nap mint nap a munkahely; gyár, hivatal, föld követelt A komlói felszabadulási emlékmű mellett, más plasztikai nyelven fogalmazó szobrot avattak áprilisban Siklóson. Kampf l József művét. Az építészeti környezettel harmóniában, talapzata alatt burjánzó növényekkel, tavasztól őszig színes virágokkal körülvéve áll a különös hangulatú, szimbolikus alkotás. Sajátosan összefonódik benne a modem építészet rideg szerkezetességét hajlékonnyá igazító konstrukciós készség az emberábrázolás klasszikus eszményeivel. Egy pillantás alatt felmérhető a szobor célja, de az első pillantás kényszeríti az arrajárót, hogy az együttes formai finomságain, a háttér-Napkorong ötventonnás arányain, s az előtte kilépő ember mintázásának anyagszerű szépségén jártássá a szemét. Az útelágazás háromszögében felállított szobor mögött az arrajáró mozgásának megfelelően változik a háttér. Alulról nézve minden teret betölt és hatalmassá nő a szobor, oldalt eltávolodva, hol a történelmi város emberformálta távlata, hol a természet örökéletű alakzata tűnik tel úgy. hogy a látómező tengelye összeköti a szoborral, a természetet és embert az alkotásban együtt megmutatva, jelentőségét így hangsúlyozva. Aknai Tamás A felszabadulási pályázat díjnyertes munkái között nem egy farost-intarzia szerepelt. Az előzmények korábbra nyúlnak vissza: a baranyai, pécsi képzőművészek közül néhányan csoportosan keresték fel a mohácsi Farostlemezgyárat és végeztek kísérleteket a farosttal. Az eredmény — éppen a pályázat, majd az arra készült munkákból nyílt kiállítás bizonyította eddig — felülmúlta a várakozásokat. Martyn Ferenc, Kolbe Mihály, Soltra Elemér, Lantos Ferenc, Bi- zse János. Simon Béla, Erdős János, Horváth Olivér, Haraszti Pál, Fürtös György készítettek különféle felfogású, különféle megoldású farost-intarziákat. Lantos Ferenc, aki már a zománccal kapcsolatban bizonyította, hogy nagy energiával és kedvvel foglalkozik új, felderítésre váró anyagokkal és műfajokkal, máris túllépett a kísérleteken és megbízásra nagy farost-munkát készített. Az épülő komlói Juhász Gyula klub térválasztó ajtósorát készítette el farostból, együttműködLantos Ferene ve Bachmann Zoltánnal, az építész- tervezővel. Lantos Ferenctől azt kérdeztük először, mi volt az, amit első pillanatra látni lehetett a farost-kísérleteknél — mi is az a farost-intarzia? — A gyár a nyers farostlemezre egy speciális papírt présel, ettől lesz aztán a kész farostlemez különféle mintázatú, színű, jellegű. Van köztük fa- és márvány-után- zatú. van egyszínű sima, halványkék, zöld, fehér, szürke, sárga színekben. A különféle minőségű farostlemezek közül mi az űn. lami- nátossal dolgoztunk, ez valamivel Erdős János erősebb a többinél és hőálló. Harminc fajtából kaptunk mintát. Az ember vagy méretarányos rajzot, vagy egy az egyhez nagyságú kartont készített, a gyár munkásai azután ennek alapján vágták ki a különböző mintákat, s illesztették össze. A vágás technikáját és az anyag funkcióját kell ,tehát figyelembe venni, ha az ember farosttal foglalkozik. — Vagyis mire jó s farost? Milyen jövője lehet? — Tekintettel arra, hogy a farosttal nagy felületek egyszerű borítását oldják meg, ha képzőművészeti téren használjuk fel, ugyancsak minél egyszerűbb, tisztább formákat .kell alkalmaznunk, s elsősorban falborításra, térválasztókén f. így az anyag szelleméhez is hű marad a képzőművészeti alkotás. és a funkcionális jellege is megmaradt a farostnak. Szerintem tehát monumentális, elsősorban or- namentális, ritmikus felületek kialakítására alkalmas a farost, mégpedig egyszerű alapformákból felépítve, de még egy jövője lehetséges: kicsi, kézbefogható intarziákat lehetne készíteni, akár valami dobozt, ami használható is valamire. akár mást, ajándéktárgyakat, alkalomra készülő tárgyakat, egyszóval olyasmit, ami akár idegenforgalmi szempontból Is hasznos lehet. Mivel lehetséges a sorozatgyártás, így produkálni lehetne azonos minőségű, művészi színvonalú tárgyak egész sorát, s mivel ugyanazt a mintát a színekkel igen szépen lehet variálni, még változatos. olcsó árut is adhatnánk az emberek kezébe. A gyár egyébként foglalkozik már ezzel a gondolattal. — A farost újfajta, monumentális felhasználása hogyan jelentkezik a Juhász Gyula klubnál? — Százötven négyzetméter felületet kellett borítani, ami ösz- szesen huszonnégy, középtengelye körül forgatható, három és fél méter magas, kilencven centiméter széles ajtót jelent. A nagyterembe képzelt ugyanis Bachmann Zoltán olyan térválasztót, ami a színpadtermet különválasztja a szomszédos teremtől, de úgy egybe is nyitható a két terem, hogy a tér- választó szinte eltűnik. Ezért gondoltunk ilyen ajtók sorozatára. Ha az ajtók csukva vannak, egy nagy, háromrészes kompozíció jelenik meg a szemlélő előtt, egy sorban ugyanis 18 ajtó van. s ezeket úgy terveztem meg, hogy hat-hat ajtó egy téma átgondolt variációját alkotja. — Van még más felhasználási lehetősége a farostnak, készül még egyéb is a közeljövőben? — A Pécsi Ipari Vásárra, a Köztársaság térre terveznek nagy, térben megjelenő farost-intarziákat, tovább a bejárat teljes borítását Ezenkívül a Farostlemezgyár, Ércbányászati Vállalat és a Széntröszt közös pavilonját szinte tisztán farostból építik, ennek a tervezésében is részt veszek. Nagyon sok lehetősége lehet még a farostnak, csak meg kellene találni a minél szorosabb kapcsolatot az építészekkel. H. E. Jelenkor, 1970. május Egy községről, egy műfajról s egy íróról „Folytatjuk. Aligha van az országnak még egy megyéje, ahol ennyire vegyes összetételű lenne a lakosság, mint a baranyai falvakban. A sokszínű faluközösségek érdekes múlttal rendelkeznek, szinte csábítják a helytörténeti kutatókat. Ám legalább ilyen érdekes a jelen krónikájának a megírása, amire viszont még elég kevés vállalkozó akadt A kevesek között legújabban Thiery Árpád vállalkozott arra, hogy szociográfikus igénnyel megrajzolja egy baranyai falu, Véménd arculatát. írása. Egy csepp tenger címmel a Jelenkorban lát napvilágot folytatásokban. A májusi számban közreadott részlet egy sokáig kényes ügynek számító problémával foglalkozik, a német ajkú lakosság második világháborús szerepével, majd az ezt követő kitelepítésekkel. A múlt felvillantásával a szerző a falu mai világában élő emberi kapcsolatok természetét kívánja megvilágítani. A volks- bund sokakban rossz emlékeket ébreszt, azonban az igazsághoz az is hozzátartozik — mutat rá. Thiery — hogy többen félreálltak, vagy egyenesen szembeszálltak a náci gaeöemffieL Hogy később ők is gyanúba keveredtek? S néha még ma is általánosítanak egyesek? Az Egy csepp tenger ez ügyben is az igaz ítélet kimondására törekszik. A folyóirat májusi számában kezdődik egy másik folytatásos, három részre tervezett közlemény, cir. Bécsy Tamás tanulmánya, mely címében — A dráma-modellek és a mai dráma — tömören jelzi a tárgyalásra kerülő problémát. Az első rész ismeretében még nem vállalkozhatunk semmiféle következtetés levonására a tanulmány értékét illetően. A szerző a hagyományos drámával foglalkozik itt. a klasszikus dráma modelljét vizsgálja. A fejtegetéseket jól részletezett példákkal világítja meg. A probléma meglehetősen elvont, nem hinném, hogy széleskörű érdeklődésre tarthat számot, ám a vele foglalkozó kevesek számára feltétlenül érdekesnek ígérkezik. „A közeledés utjain'’ Az utóbbi másfél évtized többek között irodalmunk külföldi elterjedésében is számottevő eredményeket hozott. Sok európai országban akad ma már barátja a magyar irodalomnak, olyan is, aki fordításokkal, tanulmányokkal járul hozzá költészetünk és prózairodalmunk népszerűsítéséhez. Jók a kapcsolataink a Szovjetunióval, hogy csak példaként Rosszianov Ady-monográfiáját vagy a nemrég megjelent Kassák-tanulmányt említsük. A többi szocialista országgal azonban lazábbak az irodalmi kapcsolataink, pedig az ellenkezője lenne a természetes. Nem csoda hát, ha minden próbálkozásnak örülünk, mely irodalmunk megismertetését tűzi ki célul. A Jelenkor májusi számában Kiss Gy. Csaba és Kovács István egy ilyen kísérletről számol be. mikor Jerzy Robert Nowak tanulmányát ismerteti az újabb, 1957—1966 közötti magyar irodalomról. A lengyel szerző átfogó képet nyújt olvasóinak a jelzett korszakról, részletesebben foglalkozva egy-egy írónk, költőnk munkásságával. Ilyen igényű összefoglalás először jelent meg Lengyelországban irodalmunk legújabb szakaszáról. A közeledés mozzanata természetesen kétoldalú. Hazai fordítóink. irodalmáraink nagyon sokat tettek a világirodalom megismertetéséért ám hogy adósságunk még mindig van, nem tagadhatjuk. A törlesztések közé sorolhatjuk azt a szép válogatást, melyet az Európa Könyvkiadó jelentet meg André Gide, a huszadik századi francia irodalom jeles alakjának a műveiből. Gyergyai Albert tanulmánya, melyet a folyóiratban olvashatunk, Gide egyéniségét és művészetét hozza közelebb a mai olvasóhoz, aki eddig csak felületesen ismerhette munkásságát Két regényrészlet Szántó Tibor nevét jól ismerik a pécsiek. Éveken keresztül a Dunántúl című folyóiratot szerkesztette. Később elment a városból, de olyan emlékezetes művekkel adott hírt magáról, mint a Bálnákról is beszéltünk regény vagy az Élet halál, cigaretta című no- vellásköíet Most örökre itthagyott mindenkit... Fiatalon, alkotóereje teljében érte a halál. A folyóiratban Galsai Pongrác, a hű barát, az egykori szerkesztőtárs idézi fel az ,,elkésett beszélgetést”, melyet halála előtt néhány nappal folytatott az íróval. Művészetét idézi az a részlet melyet utolsó regényéből, a Denevér kastélyból közöl a lap. Részletet ad közre Kolozsvári Grandpierre Emil is készülő új művéből. A téma ismét: fiatalok, szerelem, házasság. Könnyű történet ez is, de mintha könnyebb lenne az előzőeknél, sőt olykor túlságosan is könnyű. A fiatalok is gyanúsan ismerősek, csak most másik lakásban találjuk őket és más a foglalkozásuk ... Kává« Sánétar ÉNEK A GALAKTIKÁRÓL Csütörtökön késő este, jóval a fő műsoridő után láthattuk a fenti című „elektronikus televízió-költeményt” — ahogy alkotói elkeresztelték az új műfajt. Érdeklődésünket jó előre felcsigázta Boldizsár Iván bevezetője a Rádió és Televízió Újságban, ezért aztán nem sajnáltuk nappallá tenni az éjt, s megnézni a produkciót Hogy is ne lett volna kíváncsi a dolgozó, amikor Boldizsár Iván azt helyezte kilátásba, hogy „a sokat emlegetett "-telekommunikációs forradalom* egyik fontos, új kiindulópontjának lehetnek szemtanúi, fültanúi, koronatanúi”, továbbá, hogy a mű „a valóság egy magasabb szférájába viszi el nézőjét”, valamint, hogy ez a költemény „az emberről, az emberi lét végességéról és az ember eszméjének végtelenségéről kísérel meg újat és új módon mondani.” Igaz, a bevezető azt is hangsúlyozta. hogv itt kísérletről van szó, mégpedig fiatal író és rendező kísérletéről. ez azonban még csak fokozta várakozásunkat, hiszen kitől várhatnánk újat, forradalmit, vagy legalábbis a hagyományos keretek tágítását, ha nem a merészen kísérletező fiataloktól. A kísérlet, ha jól értettem, a „hagyományos” művészeti ágak: a szoros értelemben vett költészet, a tánc, a muzsika és a filmezési technika ötvözésével igyekezett újszerű hatásokat elérni. Ehhez az ötvözéshez kellett a Galaktika „magasabb szférája”, az a kozmikus tér, amelyben értelmet és funkciót kaphatnak olyan kép- és hanghatások, amelyek a közvetlen emberi érzékeléssel megközelíthető természeti valóságban nem léteznek, amelyeket azonban elektronikus eszközökkel és a filmtechnika segítségével elő lehet állítani. A film alkotói bölcsen tartózkodtak attól, hogy műfajukat esupán hang- és filmtechnikai trükkökre építsék. Ezzel sikerült alighanem elkerülniük a legcsábítóbb buktatót. Nem technikai kuriózumokat, hanem emberi tartalmakat akartak közölni, ezért is nem szakadhattak el a hagyományos művé- szetektőL A mű szerkezete a költészet és a zene kompozíciós alapelveire épült. Ezt jelzi az őt egység címe is: Hold-ének az ősközösség korából, A Nap tánca. Ének az értelem fiairól, Ének a világűr fiainak magányosságáról. Ének a Galaktikáról. A zenei anyag részben folklo- risztikus színezetű, részben konkrét-zenei eredetű. A táncstílus egyik rétege is a folklór, a másik a modern balett és a pantomim formanyelve, itt-ott a pécsi balettéra emlékeztető mozgáselemekkel, egészében mégis ennél jóval szegényebb színvonalon. Igen, itt vagyunk a legnehezebb kérdésnél. Ez az igazi buktató, a film alkotóié is, de a kritikusé is. Szabad-e ugyanis ennél a műfajnál külön értékelni az egyes elemeket? Nem hiba-e, hogy egy „elektronikus tévé-költeménytől” számon kérjük a baletfművészet, a zene és a tánc — és a költészet színvonalát? Lehet, hogy jogtalan a számonkérés. mégis arra gyanakszom, hogy ez a kísérlet még nem hozott létre egy olyan új műfajt, amelyhez majd vadonatúj esztétikára lesz szükség. A költészet, a balett és a képtechnika nem ötvöződött olyan egységbe, hogy ne éreznénk még benne a hagvományos elemek külön jellegzetességeit. Sikerülhet-e egy új műfaj, ha ak elemei külön-külön alacsony színvonalúak? Nem hiszem. A tánc mellett én a költészetet éreztem a legalacsonyabb színvonalúnak. Béres Ilona és Rásti Lajos szén hangján Időnként megdöbbentő ..kozmikus halandzsát” lehetett hallani. Csak a legszebbet nyújtom át aiándékul, a címadó darab refrénjét: „Galaktikánk, fe lenese-alaku Lebegve forgó, nagy csillagsziget, Sugárköd mellű, szép szülőanvánk, Köszönjük néked ért az életet” A kísérlet iránya jó. A technikai színvonal úgyszintén. A felmutatott embert tartalom viszont nagyon kevés. A „Galaktika-perspektíva” túlzott, Itt-ott már-már blöff-szagú. Szerényebb régiókban, alaposabb művészi felkészültséggel. színvonalasabb anyaggal azonban érdemes lenne tovább kísérletezni. #Jíed erkényi Ervta Simon Béla
