Dunántúli Napló, 1970. április (27. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-08 / 81. szám
Xra-, $0 fillér Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló mu.éftoiyom,st.sző*» Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1970. április 8,, szerda Kommunista vasárnap Április 12-én a KISZ Központi Bizottsága a kormány es a SZOT támogatásával kommunista vasárnapot szerves a lenini kommunista szombatok emlékére. Meghirdetésére KlSZ-alapszerveze- tek, ifjúsági kollektívák kezdeményezése és a szocialista iestvéFszervezetekkel történt, megállapodás alapján kerül sor. Országos és egyúttal nemzetközivé terebélyesedő akcióról van tehát szó, amely méltó a lenini eszmékhez, Lenin születése 100. évfordulójának megünnepléséhez, A kommunista szombatoknak, melyet 1919 nyarán a moszkvai munkások kezdeményeztek, Lenin óriási jelentőséget tulajdonított. •— Rendkívül nagyra becsülte, hogy különböző szakmákhoz tartozó munkások, akik a legnehezebb viszónyok között éltek, minden fizetés nélkül túlóráztak, és noha fáradtak, agyongyötörtek, kimerültek voltak, a munka termelékenységének óriási emelkedését érték el. 1919. decemberében ezt írta: „A kommunista szombatoknak éppen azért van óriási történelmi jelentőségűk, mert a munka termelékenységének fokozása, az új munkafegyelemre való áttérés, a szocialista gazdasági és életviszonyok létrehozása terén a munkások öntudatos és önkéntes kezdem ményezisót mutatják meg™” A kommunista vasárnap célja is az, hogy a fiatalok önkéntes társadalmi munkát végezzenek, továbbá méltóképpen, munkával ünnepeljék a Lenin centenáriumot, kifejezve a szocialista országok ifjúságának cselekvő ösz- szefogását a szocializmus nemzetközi ügyéért, szolida-/ ritását a vietnami nép harcával. Ugyanakkor kiváló lehetőség arra is, hogy a fiatalok körében még inkább tudatosodjon az alkotó munka szükségessége, a vállalt feladatok teljesítésének fontossága. Az akció a helyi szervek által szükségesnek tartott feladatok megoldására irányul, elsősorban a termelőüzemekben, másodsorban a városokban, falvakban, ahol parkosításban, fásításban, községszépítésben vehetnek részt diákok, falusi fiatalok, katonák és úttörők egyaránt, Az üzemektől, vállalatoktól . kiinduló kezdeményezések és tapasztalatok figyelembevételével helyes, ha a KISZ-alapszervezetek szocialista szerződést kötnek a gazdasági, illetve tanácsi szervekkel és lehetőség szerint olyan feladatokat vállalnak, melyek termelési értéket jelentenek. Ilyen kezdeményezéssel találkoztunk például a Mecseki Szénbányák fiataljai körében, Szigetváron, több pécsi üzemben és vállalatnál. Április 12-én sok termelő egységnél terveznek röpgyű- iéseket a fiatalok, méltatják a kommunista szombatok jelentőségét, Leninre emlékeznek, kulturális műsorral teszik ünnepélyessé a vasárnapi műszakot A megtermelt érték egy részét vietnami szolidaritási alapra fizetik be, a fennmaradó összeget pedig anyagi, tárgyi, technikai feltételeik javítására fordítják a KISZ- szervezetek. Kovács József KISZ megyei titkár Készülődés a Pécsi Ipari Vásárra r Uj termékek bemutatója Helyszínen megrendelhető lakberendezési tárgyak Konzervtálalási receptek Önjáró takarmánykiosztó kocsi Ingyen pipázás — Bemutatkozik a Románc és a Novitas Lassan indulnak a tavaszi munkák A kiszámíthatatlan időjárás miatt hol a szántáson, máskor pedig — ha süt a nap — a vetésen dolgoznál? a mező- gazdasági nagyüzemekben. A kettős ünnep viharos időjárása, hózáporai és esőzései megzavarták a földeken serénykedő brigádok munkarendjét; hétfőn és kedden azonban mindenfelé ismét benépesült a baranyai határ. Másodszor rendezik meg az idén, július 3-a és 13-a között a Pécsi Ipari Vásárt Az idei vásár nagyobbnak ígérkezik mint a tavalyi: míg 1969-ben 10 000 négyzetméter, addig idén 15 000 négyzetméter a kiállítási terület. — A kiállítók szama meghaladja a százat — tavaly nyolcvanöt volt, — köztük húsz jugoszláv cég jelezte érkezését. A kiállítási terület felosztása már megtörtént, most már a kiállító vállalatokon a sor. Előzetesen megkérdeztünk néhányat, hogy milyen új termékekkel jelentkeznek a vásáron? Pécsi Bútorgyár Tavaly szűkösen voltak, a Pécsi Vegyesipari Vállalat és a Komlói Carbon Könnyűipari Vállalat kiállítótermében kaptak helyet: két garnitúrát, a „Baranya” dolgozó- szobát és a Mecsek elnevezésű szekrénysort mutatták be. Idéh saját helyiségben 54 ] négyzetméteres kiállítóterem- 1 ben mutatják be új termékeiket. Két- és háromajtós szólószekrényeket, könyv- szekrényeket, dohányzóasztalokat és egy újtípusú lakószoba garnitúrát tekinthetnek meg a látogatók. A gyár célja az, hogy 1971-ben a bútorpiacon jelenleg hiánycikknek számító termékeket gyártsa, és a vásáron várják a megrendeléseket, az üzletkötéseket. A kiállított termékek a tervek szerint a helyszínen megrendelhetők. Szigetvári Konzervgyár Hagyományos cikkekkel vesznek részt a vásáron — befőttek, gyümölcsízek, üdítő italok, savanyúság féleségek és konzervek széles választékát mutatják be. Cél az, hogy a háziasszonyokkal megszerettessék a konzerveket, könnyebbé tegyék a „második műszakot”. A konzervek elkészítésének, tálalásának módjait receptekkel és szak- tanácsadással segítik. — A kiállítóterem ötvennégy négyHűssmillió lírás üzlet zetméter alapterületű, a gyár teljes készletét az elmúlt évinél lényegesen áttekinthetőbben kívánják a fogyasztók széles táborának bemutatni. Tervezik a gyümölcs alapanyagú szörpök kóstolóját is. . > Cser kúti Gépjavító Vállalat Sokat bemutatnak a tavaly m kiállított gépek közül, de idén már működés közben. — Az 1000-es szalagfűrész, a KG 01-es fakérgezőgép, a hidraulikus szerelőkészülék és az FBK 550-es fékbetét köszörűgép tarthat nagy érdeklődésre számot. Idén újdonság az önjáró takarmánykiosztó kocsi. Szeretnék a vásár segítségével bemutatni a fiatal vállalatot, jó piackutatással és üzletkötésekkel a gyártmányaik szériaszámát növelni. Harminc négyzetméter fedett és 150 négyzetméter nyitott területen forgalmazott alkatrészeiket is kiállítják: felújított dinámók, légsűrítők, sebességmérők, kormány- szerkezetek, adagolók nagy válsztékát tekinthetik meg a látogatók. A képen: Megkezdték a cukorrépa vetését a SzentlórineS Tangazdaság taresapusztai egységében. Bányavölgyi Károly és Redváncz István tárcsázzák és fogasolják az egyik táblát, hogy porhanyóssá tegyék a magágyat. Szokolai (elv. Április 12.: kommunista vasárnap Száz darab Mohács garnitúra terven felül Licence! a Sopianii Licencet vásárolt a Scpiana Gépgyár vezetősége a pármai Simonazzi cégtől. A szellemi termék hasznosításának jogával élve a gyár az üdítőital- gyártó-sor legfontosabb gépeit készíti Pécsett, így: a nyomás alatti palacktöltőt és záróberendezést adagolóval, a folyamatos szikvízgyártó berendezést, valamint az ellenőrző és keverőgépet. A húszmillió lírás üzlet lebonyolítására és a gyártási dokumentációk átadásának megbeszélésére Cakó János főmérnök, március utolsó hetében Olaszországban tartózkodott. Az olasz cég a tervdokuvásárolt Gépgyár mentációt májusban a Sopia- na rendelkezésére bocsátja. Ezt követően megkezdik az előmunkálatokat. A szerelést úgy ütemezik, hogy ez év végére az első darabok készen álljanak. A Sopiana üdítőital-gyártógépsora Iránt máris élénk érdeklődés mutatkozik a hazai piacon. Mintegy húsz vállalat nyújtotta be igényét a korszerű gyártmányra, de lehetőség nyílik exportra is. A Sopiana Gépgyár a hagyományos borsó-, paradicsom- és vágóhíd gépsora után a szénsavas üdítőitalt készítő berendezések gyártásával öregbíti hírnevét. Pécsi Dohánygyár Az egész magyar dohányipart bemutató kiállítás három részből tevődik össze: szemléltetik a dohánytermesztést a kiképzésig, bemutatják a Pécsi Dohánygyár tevékenységét, félkésztermékeiket, segédanyagaikat és a késztermékeiket, valamint a dohányipar összes termékét. Űjdonság lesz az először az idei BIV-en szereplő „Románc” elnevezésű füstszűrös cigaretta és a Novitas, az új exklusiv jellegű szivar pécsi bemutatkozása. Ismét láthatja a közönség a híres ibafai papi-pipák néhány értékes darabját és lesz ingyen pipázás is. A pipázók előre készíthetik a pipatóriumot: a Clubtól a Sztár dohányig sokféle keveréket ízlelhetnek meg a kiállítási idő alatt. A közelgő Lenin-centená- rium újabb kezdeményezésre serkentette a fiatalokat: a híres „kommunista szombatok” hagyományait felelevenítve április 12-én nemzetközi kommunista vasárnapot rendeznek — tájékoztatta az újságírókat kedden a Hotel Ifjúságban Ribánszki Róbert, a KISZ Központi Bizottságának titkára. Elmondotta egyebek 'között, hogy az elmúlt esztendőkben, a szocialista országok ifjúsági szervezeteinek tanácskozásán merült fel először a nemzetközi kommunista vasárnap gondolata, s a kezdeményezés mellett foglalt állást tavaly decemberi ülésén a KISZ Központi Bizottsága is. Az április 12-i kommunista vasárnapon a KISZ alapszervezetek, ifjúsági kollektívák munkával ünnepük Vlagyimir Tanácskozik a 3. országos diákparlament Kedden a Láng Gépgyár Rozsnyal utcai művelődési központjában folytatta tanácskozását a , 5. országos diákparlament. A csaknem 300 küldött iskolatfpu- i sónként szekcióüléseken cserélte ■ ki véleményéi az Iskolai, illetve . a mozgalmi élet demokratizmusáról. Külön tanácskoztak » gimnazisták, a szakközépiskolások, a szakmunkástanulók, a gép- és gyorsíró iskolások, illetve az egészségügyi szakiskolások. Felvetéseik jó részére azonnal választ kaptak a vendégül hívottaktól, a különböző minisztériumok, főhatóságok képviselőitől. A délutáni plenáris ülésen IS iskola, járás, illetve megye diákküldötte ismertette elképzeléseit a tanintézeti KISZ- munka fellendítéséről. A parlament szerdán fejez! be munkáját: beszámolnak tevékenységükről a szekcióvezetők, több interpellációra is sor kerül, majd a tanácskozás záróakkordjaként megalakul a KISZ Központi Bizottságának középiskolai és szakmunkástanuló ta- aáOMb Az Igazán tavaszt as napsütés a szabadlevegőre csalogatta Űjmecsekalján az Építők úti óvoda kis lakóit is. Erb János felvétele Iljics Lenin születésének 100. évfordulóját — ugyanúgy, ahogy ifjú kommunisták milliói a szocialista országok mindegyikében. A KISZ Központi Bizottságának titkársága az év elején felhívással fordult valamennyi KISZ alapszervezethez, hogy vegyenek részt az önkéntes társadalmi akcióban, a kommunista vasárnap szerves része annak a nagyszabású, felszabadulási munkaversenynek, amely a KISZ KB és a SZOT közös felhívása nyomán az elmúlt hónapokban országszerte kibontakozott. Az üzemekből, vállalatoktól érkező hírek tanúsága szerint a KISZ felhívása széleskörű visszhangot váltott ki. Vállalkozások, felajánlások tucatjait tartják már számon, s bizonyos, hogy ezek még megsokszorozódnak április 12-ig. A Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat szegedi gyáregységeiben például ezer fiatal dolgozik majd, a Dunai Kőolajipari Vállalat szocialista brigádjai egy új üzemrész felépítéséből kértek részt. A Lenin Kohászati Művekben és a Diósgyőri Gépgyárban a koksz és vasérc kirakodásánál, egy gyáregy- • ség áttelepítésénél segédkeznek, míg a Mohácsi Bútorgyár fiataljai terven felül vállalták 100 darab Mohács garnitúra elkészítését. A székesfehérvári járás ifjú kommunistái mezőgazda- sági gépeket javítanak majd. az Egyesült Izzóban 2500 fiatal segíti majd a termelési feladatok végrehajtását, a Csepel Vas- és Fémművek fiataljai pedig hét órás ünnepi műszakot vállaltak. A munka ellenértékének' uagyrésze a KISZ szolidaritási számláját gyarapítja majd, de jut majd pénz a KISZ alapszervezeteknek is: klubszépítésre, vonzó programok rendezésére.