Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-05 / 54. szám

i*T#. március s. BmTt £*1T*.TT*T* T»criEí>f.©' Az ifjúsági lakásépítés Baranyában Ötszáz a tízezerből Magas az „induló“ összeg A fiatalok lakásgondjainak enyhítése érdekében határo­zat született a KISZ hatodik kongresszusán tízezer lakás felépítéséről, a harmadik öt­éves terv7 éveiben. A Baranya megyei ifjúkommunisták az akció keretében 500 lakás felépítésének megszervezését vállalták. A KISZ Baranya megyei végrehajtó bizottságának szer­dán délelőtt megtartott ülé­sén arról tájékozódtak a vb tagjai, hogy áll ez a munka, mit sikerült megvalósítani a tervekből, és összegezték a KISZ lakásépítéssel kapcso­latos tapasztalatokat. Az ifjúsági lakásépítési ak­ció sikeres lebonyolítása ér­dekében még 1966-ban ifjú­sági lakásépítési tanácsot hoztak létre, amelyben kép­viseltették magukat a taná­csok, a Baranya megyei KISZÖV, és az OTP illeté­kesei is. A lakásgondokkal küszködő fiatalok közül so­kan kívántak élni ezzel a le­hetőséggel. Általános ta­pasztalat az, hogy — elsősor­ban Pécsett — a jelentkezők száma meghaladja a rendel­kezésekre álló kereteket. A kiválasztásnál a KlSZ-bizott- ságok igyekeztek figyelemmel lenni arra, hogy a legjobban rászorult, kis jövedelmű, a mozgalmi munkában is részt vevő fiatalok jussanak első­sorban ily módon lakáshoz. Ebben azonban nem mindig lehettek következetesek: a la­kások építési költsége oly magas, hogy az igénybe ve­hető maximális hitel mellett is 40—50 ezer forint kell a „beugráshoz”, ezt az induló tőkét pedig éppen a kisjöve- delműektől nem lehet várni. A végrehajtó bizottság ál­lásfoglalása szerint Pécs ki­vételével — itt elsősorban a közművesített telkek hiánya miatt akadozik a munka — Baranya megyében megfelelő ütemben halad az ifjúsági la­kásépítés. Az akció kereté­ben az elmúlt év végéig fel­épített és átadott lakások szá­ma 126. Ebből Pécsett 72, Siklóson és Mohácson 24—24, Péesváradon pedig hat lakás épült. Jelenleg épülőfélben van Siklóson 27, Szigetváron 24 és Mohácson 12 lakás. Pécsett a városi tanács ál­tal biztosított Péter utcai tömbben 106 lakás építését készítik elő, ugyancsak elő­készületi munkák folynak Mohácson 120, Siklóson, Szi­getváron, Vajszlón és Baksán 24—24 lakás felépítésére. Nemcsak erkölcsi, hanem anyagi elismerés is Vonzó távlatok a szocialista brigádok előtt Tanácskozás Pécsett a szocialista brigádok új kitüntetési rendszeréről Közel kétszáz pécsi szocia­lista brigádvezető és szak- szervezeti vezető vett részt tegnap délután azon a ta­nácskozáson, amelyet a Szak­szervezetek Baranya megyei Tanácsának közgazdasági bi­zottsága rendezett a kormány és a SZOT elnökségének ez óv januári határozatával kapcsolatban, melyben a szo­cialista brigádok új kitünte­tési rendszerét szabályozták. A határozat azóta is sokat vitatott beszédtéma a brigá­dok körében, így érthetően nagy érdeklődés kísérte Fáb- ri Tibornak, a SZOT terme­lési osztálya helyettes veze­tőjének erről szóló előadását. Az új kitüntetési rendszer­rel kapcsolatban tájékozta­tást kértünk Fábri Tibortól és többek között megkérdez­tük: mi tette ezt szükséges­sé? Miben tér el ez a koráb­bitól? — Eddig az elismerés vol­taképpen nem a tevékenység tartalmasságához kötődött, a fokozatok elérésének egyik legfőbb követelménye az évek száma volt. Ebben természe­tesen nem tükröződhetett a brigádtevókenység színvonala. Most azt szeretnénk elérni, hogy ez a formalizmus meg­szűnjék, a brigádok maguk iß növeljék az önmagukkal szemben támasztott követel­ményeket, Általában maga­sabb szintre akarjuk emelni az elismerés rangját. Célunk, hogy azok a kollektívák, ame­lyek érdemesek rá, az egész ország előtt váljanak Is­mertté, mint annak idején Boy Árpád, Pióker Ignác és a többiek. — Az új kitüntetések az erkölcsi elismerésen túl anya­gi elismerést is jelentenek. Mi ezzel kapcsolatban az ál-’ támpont? — A kitüntetések egyes fo­kozatait nem könnyű elérni, de ha a brigádok elérik, megérdemlik az anyagi elis­merést is. A jutalmat a bri­gád létszámának megfelelően kell adni, az elosztás a bri­gád dolga. A cél azonban nem lehet az egyenlősdi. Fel­tétlenül differenciálni kell és annak kell többet adni, aki többet is nyújtott. Általános alapelvként ve­hetjük az új kitüntetési rend- «zerben, hogy brigádon belül sem az időhöz, hanem a te­vékenységhez kell kötni az elismerés mértékét. A bri­gáddal együtt megkaphatja a kiérdemelt elismerést ez a brigádtag, aki rövid idő alatt is sokat tett a kollektíváért, viszont nem kaphatja meg ugyanezt az, aki bár hosszú ideje tagja a brigádnak, de munkájával, magatartáséval nem szolgál rá az elismerés­re. Az 1 új rendszer tehát messzemenően nevelő célzatú Is. — Van a határozatnak visz- szamenőleges hatálya is? —• Természetesen. Nem akarunk ugyanis „új időszá­mítást” bevezetni a brigád­mozgalomban. Amit eddig kiérdemeltek, az jogfolytonos és annak minden előnyét él­vezhetik az brigádok, de ez­után már meg kell felelni az Új követelményeknek is. — Meddig „él” ez az új kitüntetési rend? — Ehhez előbb talán szö­gezzük le: a kormány és a SZOT elnökségének közös határozatával sikerült meg- oldani azt, amit a szocialista brigádvezetők III. országos tanácskozásán sokan szóvá- bettek — hogyan tovább. Vé­leményünk szerint a határo­sát 15—20 évre megoldotta a szocialista brigádok elis­merésének vállalati és álla­mi formáit. Ez vonzó pers­pektívát nyújthat minden szocialista brigádnak hosszú évekre. Munkájukat társadal­munk mindenkor a legna­gyobb elismeréssel jutalmaz­za — mondta Fábri Tibor, a SZOT termelési osztályának helyettes vezetője. H.I. Előadás a Politikai Akadémián Az öntödei Vállalat mohácsi üzemének fejlődését reprezentáló dokumentációs kiállítás és termékbemutató nyílik szombaton a mohácsi Kossuth filmszínház emeleti termében. A kiállítási anyag rendezés én dolgoznak a dekorációsok. Szokolai felv. Az MSZMP Baranya gyei Bizottsága Politikai Akadémiájának soronkövet- kező előadását tegnap dél­után az oktatási igazgatóság előadótermében tartották meg. Az előadást Földes And- rásné, a Megyei Pártbizott­ság osztályvezetője nyitotta meg. majd ezt követően Ker­tész István, a pártbizottság munkatársa Baranya mező- gazdaságának helyzetéről és fejlesztésének főbb felada­tairól tájékoztatta a részt­vevőket. Elmondotta, hogy a terme­lőszövetkezeteknél a halmo­zott termelési érték az előző évhez viszonyítva 11,5 szá­zalékkal nőtt — ugyanakkor az eleven munka mennyisé­ge 0,9 százalékkal, az összes költség pedig csak 6,1 szá­zalékkal emelkedett: ez azt mutatja, hogy jelentős mér­tékben növekedett a munka termelékenysége Furcsa elismerés Szerdai számunkban ír­tunk a Technika Házában megnyílt valóban nagyon szép pályaválasztási kiál­lításról. Sajnos, még az­nap olyan szépséghibákra figyelmeztettek minket az egyes szakmunkásképző­intézetek tanárai, amelyek nagyon kétségessé teszik a kiállítás rendezőinek gon­dosságát. Az még hagy- ján, ha a kiállított tár­gyat készítő szakmunkás- tanuló nem találja a nevét a munkadarab alatt, de az már enyhén szólva, fur­csa, ha például az 508-as intézetben készült tárgy alatt az 500-as intézet ne­ve szerepel. S az pedig egyenesen különös, hogy több munka az elküldés óta eltelt idő alatt meg­sérült. A kiállított tár­gyak készítői gyakran hó­napokon keresztül dolgoz­tak munkáikon szívvel- lélekkel, joggal várják te­hát el, hogy ugyanolyan féltő szeretettel bánjanak elkészült alkotásaikkal mások is, még ha a tár­gyak helyszűke miatt nem is kerültek a nézők szeme elé. Mert az ifjú meste­reknek nemcsak a díj je­lenti az elismerést, hanem munkájuk emberi megbe­csülése is! — mar — Zalai vezetők a pécsi egyetemisták között Megyei felszabadulási napok as orvosegyetemen „Szülőtöldem, szocialista hazám...64 Tegnap zalai lokálpatrióták vették birtokukba az Orvos- tudományi Egyetemnek leg­alábbis az egyik részét, hogy méltóképp megemlékezzenek megyéjük fejlődéséről az el­múlt 25 évben. Tavaly szü­letett az az ötle a Pécsi Or­vostudományi Egyetem KISZ vezetőségében, hogy hazánk felszabadulásának 25. évfor­dulóját a különböző dunán­túli megyékből elszármazott hallgatók szűkebb hazájuk eredményeinek bemutatásá­val ünnepeljék meg. A sort tavaly ősszel „Szülőföldem, szocialista hazám — Bara­nya’’ című ünnepségükkel megyénk orvostanhallgatói kezdték. Tegnap és ma két „vendég” megye, Zala és Tol­na egyetemistáinak hasonló rendezvényére kerül sor. A sorozat ezzel még nem sza­kad meg, mert március 13-án Somogyország, majd április 17—18-án Vas megye fiatal­jai emlékeznek megyéjük fel- szabadulására és megtett Út­jára. Az egyetem párt- és állami vezetése az újszerű kezdeményezést hagyomány- nyá kívánja tenni, mivel az ünnepségek alkalmasak arra. hogy az orvosegyetem szorosabbra fűzze »kapcsola­tait azokkal a dunántúli me­gyékkel, ahonnan évenként új hallgatók érkeznek. Szerdán délelőtt a 400 ágyas klinika tantermében dr. Boros Béla rektor köszöntőt* Veszélyes fenyegetésért elzárásra büntették Róth Ernő 28 éves, Pécs, Tolbuhin út 106. szám alatti lakost kötekedő, garázda személynek ismerik. Mint már lapunkban i? hírül ad­tuk, a közelmúltban botrányt okozott a Hírlap presszóban, amiért ittassága miatt nem szolgálták ki. A hónapok óta csak alkal­mi- munkát végző, gyakran Álarcos rablók leütötték a pénzelszámoltatót Rablótámadás az AKÖV pécsi telepén Veszedelmes rablótámadás történt Pécsett, szerdára vir­radóra — két és három óra között — a 12-es AKÖV el­számoltató pénztárában. Két álarcot viselő ismeretlen sze­mély leütötte a pénztári szol­gálatot teljesítő Pétermann József elszámolta tót. Erősza­kos cselekményük elkövetése után a rablók két pénzttar- talmazó lezárt ládát maguk­hoz vettek és elmenekültek. A ládákban 26 ezer forint volt. A Baranya megyei Rend- örfőkapitányság a vizsgálatot folytatja. részegeskedő fiatalember a napokban ismét összeütkö­zésbe került a törvénnyel. Édesanyjától pénzt kért, aki ezt megtagadta. Róth Ernő ekkor ordítozni kezdett és megfenyegette édesanyját, hogy elvágja a torkát és le­önti benzinnel. A rémült asszony a rendőrségtől kért védelmet. A veszélyes fenyegetésért szabálysértési eljárás indult a férfi ellen, aki nem ta­gadta, sőt megismételte a fenyegető kijelentéseket. A Városi Rendőrkapitányság szabálysértési hatósága teg­nap hozott határozatában 25 napi_ elzárásra büntette Róth Ernőt. Mint kiderült, Buda­pesten büntető eljárás folyik ellene verekedésért és a Fő­városi Bíróság elővezetését rendelte el. A mostani bün­tetés letöltése után tehát bí­róság előtt kell felelnie ko­rábbi garázdálkodásáért. Dr. Tény! Jenő, az orvosegyetemi pártbizottság titkára tájé­koztatja a vendégeket az intézmény életéről. Középen: Szentirányi József, a Baranya megyei Pártbizottság osztály- vezetője, jobbról Üjvári Sándor, a Zala megyei Tanács végrehajtó bizottságának elnöke. Fotó: Erb János te az ünnepségen megjelent Zala megyei küldöttséget, köztük Ujváry Sándort, a Zala megyei Tanács vb-elnö- két. az MSZMP Zala megyei Bizottsága képviseletében Szabó János elvtársat, Lend- vai Miklóst, a KISZ Zala me­gyei Bizottsága első titkárát és dr. Babinszkt Lászlót a Zala megyei Tanács egészség- ügyi osztályának vezetőjét. Elsőként Ujváry Sándor tartott előadást Zala megye felszabadulás óta megtett út­járól, amelynek során hazánk egyik legelmaradottabb tája 3 közepesen fejlett megyék sorába emelkedett. Dr. Ba- binszkv László, a megye egészségügyének fejlődését is­mertette. A megyében jelen­leg közel 400 orvos működik 94 körzetben. Ez év január 1. óta két megyei kórház van Zalában, s az elkövetkező években mindkettőt ezer-ezer ágyassá fejlesztik. Az ünnep­ség napján a folyosón meg­nyílt kiállításon látható a nagykanizsai kórház makett­je. A kórházat 1968-ban kezdték el építeni, s elkészü­lése után egyike lesz a leg­korszerűbben felszerelt gyó­gyászati intézményeknek. A megyei főorvos annak a re­ményének adott kifejezést, hogy az egés7séeüövben m^e oldásra- váró feladatok nem­csak a zalai orvostanhallga­tókat. hanem a megyét meg­kedvelő többi orvosjelöltet is vonzzák majd. Délután a megye vezetői és a zalai hallgatók fehér asztalnál is találkoztak. A közvetlen beszélgetés azért sem volt érdektelen, mert az egyetemen tanuló 65 Zala megyei hallgató között 15. V. éves van. akiket már az elhelyezkedés lehetőségei iz­gatnak. — Az elmúlt évek tapasz­talatai számunkra azt bizo­nyították. hogy a végző hall­gatók vagy az egyetem, s annak környékén próbálnak elhelyezkedni, vagy olvan he­lyekre pályáznak, ahonnan jó véleményeket hallottak. Sok­szor még a Zala megyében dolgozó orvosok sem látják azokat a perspektívákat, ame­lyek előttük állnak. Ezért tart­juk fontosnak ezt a tájékoz­tatást a Zala megyei hallga­tók számára. Általában az a gyakorlat nálunk, hogy az orvosok 2 év kórházi műkö­dés után kerülnek körzetbe. Ez évben megyénkben 30—35 orvost látunk szívesen —- mondotta kérdésünkre dr. Babinszky László Zala me­gyei főorvos. Este a Zala megyei hall­gatók irodami műsorral fe­jezték be az ünnepi progra­mot. Ma délelőtt az I. sz. kli­nikán a Tolna megyei hall­gatók ünnepi rendezvényére kerül sor. a

Next

/
Oldalképek
Tartalom