Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-29 / 75. szám
BttnOiTittUl A\ npio 1970. március 29. Az örök diák Sven Ruthber uppsalai filozófia-hallgató jelenleg 87 éves, nyugdíjas, városszerte ismerik, becsülik és szeretik, mint Svédország örök diákiét Amikor lDH'á-ben letette cgus érettségit, hallgatóként beiratkozott a filozófiai szakra. Az évek során ismételten váltogatta a fakultásokat és eddig nem kevesebb, mint 85 félévei töltött tanulással. Századik befejezett szemesztere után az alma mater „A? upp- Sttla i egyetem tiszteletbeli hallgatója” címmel akarja megajándékozni. Tanulmányainak költségéi sajátmaga teremti elő, ugyanis természetesen az örökös hallgató nem kap ösztöndíjat végnélküli tanulmányaiért, egy sajtó-expediáló központban dolgozik és ebből a munkájából él. Sohasem tudott végezni, \ vizsgázni. Ennek egyik okául j a vizsgától való félelmet je löli meg. * I 4 BEIRUT: A szombatra Virradó éjszaka bekövetke" sett Beirut környéki incidenseit után az AP hírügynölt- *óg szerint 45 halottra és 70 sebesültre emelkedett a libanoni jobboldali erők es a Palesztina! gerillák közötti négy napja tartó háborúskodás áldozatainak száma. — Szombaton a partizánok, Észak-Libanonban, anélkül, hogy fegyverüket használták volna, foglyul ejtettek 15 vámőrt Gerillacsoportok zárták 1« a közlekedést a Bejrutot hegyi üdülőhelyekkel összekötő főútvonalon. ♦ LONDON: Nem örvendetes húsvéti „ajándékkal kedveskedtek az idén az angol dolgozóknak. A húsvét előtti héten Ut fajta árucikk ár« emelkedett. A megdrágult árucikkek közé tartozik a kenyér, a cukor, a hús él a hal, valamint más elsődleges fontosságú élelmiszer. 4 GRAZ: Ke: Jugoszláv fiatalember Gornja Radgonán ellopott egy személygépkocsit és Ausztriába szakéit. Az autótolvajok azonban nem vették észre, hogy a kocsi hátsó ülésén egy ötéves gyermek alszik. A gyermek szülei, akik kocsijukkal azért álltak meg Gornja Radgonán, hogy megebédeljenek, az étterem ablakán keresztül észrevették, hogy valaki elviszi kocsijukat, amelyben gyermekük — Jozse Magdics — alszik. Nyomban riasztották a rendőrséget, de már későn, mert a koesitolvajok megállás nélkül hajtották át a határon, s csak a túlsó oldalon: tlalbenrainban az osztrák határőrség állította meg ókét. A kocsiban alvó kisgyermek abban a pillanatban ébredt fel. A szülök és gyermekük számára az „agy” Így szerencsésen zárult. 9- ZÁGRÁB: Jugoszláviában a kőolaj termelés az elmúlt tíz év alatt 400 százalékkal emelkedett, mert amíg 1959-ben az országban Összesen 592 485 tonna kőolajat termeltek, 1969-ben a termelés elérte a 2 699 000 tonnát. 4- ENFIELD: Connecticut állam kisvároshú jóban egy fiatal jegyespárt és két teenager barátjukat holtan találták egy lakásban, ahol -\öző este összejövetelt tar- ntak. A fiatalokat puskául lőtték le. A rendőrség )bb személyt kihallgatott az iszejövetelen résztvevők kőül. A vizsgálatot végzők ijelentették, hogy zavarban annak a gyilkosság mayya- izatát illetően, 4 KAIRO; Lutis holland kül- jyminiszter pénteken este tagozott egyiptomi kollegájával, ahmud Riaddaí. Az egyiptomi— »Hand megbeszélések főtémája közel-keleti válság» ♦ TOKIÓ: Jasszer Arafat, Palesztina! Felszabadítás) zervezet vezetője pénteken ste Pekingben részt vett zon a banketten, amelyet az rab országok nagykövetei jndeztek az általa vezetett iildöttség tiszteletére. A fo- sdáson jelen volt Csou En- miniszterelnök és a kínai ormány több más vezetője ♦ CQRRIENTES: Az argentínai Corrientesben a hívők elfoglaltak hét templomot, hogy igy fejezzék ki szolidaritásukat papjaikkal, akiket az egyházmegye érseke haladó nézeteik miatt felfüggesztett tisztségükből. A papok együttérzésüket és nézetazonosságukat fejezték ki Raul Marluret atyával, akit korábban haladó társadalmi nézetek hangoztatása miatt hlközösitettek. A TOKIÓ: Jean Rey, valamint Pierre Harmel belga külügyminiszter küldöttség élén március 22-én érkezett Tokióba, hogy részt vegyen az osakai világkiállításon rendezett „európai napon”.— Japáni tartózkodásuk során Jean Rey-t és Pierre Har- melt fogadta a japán császár, valamint Szato miniszterelnök és Aicsi Kiicsi külügyminiszter, ♦ MIAMI: Az amerikai országos viharelőrejelző központ vezetőjét, dr, Robert Simpcont, pénteken felkereste a „Womennoui" nőmozgalom vezetője. Roxie Bolton, 0 nőképviselő követelte, hagy « hurrikánoknak ezentúl ne adjanak női neveket, mert ezzel az egész nő nemet sértik. Roxie Bolton asszony reméli, hogy nines messze az idő, amikor a karibi térség és a Csendes óceán fölött végigsöprő természeti katasztrófák „Herman-hurri- kána, vagy „Stanley-ciklen" nevet fognak viselni. A NEW YORK: Az ENSZ gyermekjóléti alapja az UNISET pénteken újabb hozzájárulást jelentett be nigériai segélyprogramjához. Az újabb összeget különböző európai kormányok fedezik, a segélyprogram teljes ösz- szege meghaladja a négymii- I lió dollárt. 4 BELGRAD: Meter Liefmick, a Világbank ügyvezető igazgatója hétnapos jugoszláviai látogatása végén Belgrádban bejelentette, hogy a Világbank előreláthatóan hamarosan újabb kölcsönt nyújt Jugoszláviának útépítésekre. Lieftnick nem közölte mekkora hitelről van gzé, de kijelentette, hogy „az jelentős összeg” lesz. Emlékeztetett arra, hogy Jugoszlávia az elmúlt években a Világbank legnagyobb üzletfeleinek sorába lépett, s a bank utoljára néhány héttel ezelőtt biztosított 40 millió dollár kölcsönt a jugoszláv távközlési hálózat korszerűsítésére. A HAVANNA: A kubai „cukorcsata”, amelynek során idén 10 millió tonna cukornád learatását kell elérni, félidejéhez érkezett. A Havannában nyilvánosságra hozott adatok szerint eddig 5 millió tonna cukornádat arat- I tak le. Bár Fidel Castro álI tál tavaly decemberben meg- ! hirdetett ütemtervben meg- i állapított határidőt kilenc j nappal túlhaladták, az eddig ! learatott cukornád-mennyiség 300 000 tonnával meghaladja | az 1969-ben learatott össz- j mennyiséget. A tízmillió tonnás eredményt a tervek szerint július 15-ig kell elérni. Tüntetések Kambodzsában A hírügynökségek tüntetéseket jelentenek Kambodzsából. Mint a Phnom Penh-i rádió közölte, Kompong Cham tartományban a tüntetők szétdúlták a helyi kormány- intézményeket és teherautókon a fővárosba vonultak. — Phnom Penh közelében a hadsereg útját állta a tüntetőknek. Phnom Penhben — Kambodzsa fővárosában — a hír- ügynökségek jelentése szerint fokozódik a feszültség. A városba vezető minden főútvonalon harckocsikat sorakoztattak fel. Megerősítették az őrséget a Mekong-folyó hídjain. Az utcákon sok a katona. Lón Női tábornok parancsot adott, hogy tízezer fővel emeljék a hadsereg létszámát és behívta a tartalékosokat. A Washington Evening Star kommentárjában megjegyzi: „Az Egyesült Államok más országokkal együtt figyelemmel és aggodalommal követi az egész délkelet-ázsiai helyzetet. Lehetséges, hogy a legközelebbi napokban rendkívül kellemetlen döntések elfogadására lesz szükség”. Az AFP kairói jelentése arról számol be, hogy Sárin Chak volt kambodzsai nagykövet, aki tudvalevőleg Sziltanuk herceg oldalán foglalt állást, hétfőn Párizs érintésével Pekingbe indul, hogy találkozzék Szihanukkal. Az UPI bangkoki jelentése szerint az agresszív délkeletázsiai katonai szervezet, a SEATO, pénteken hivatalos nyilatkozatban jelentette be: pártolja azt az elgondolást, hogy a SEATO-ba vegyék fel Indonéziát, Malaysiát, Laoszt — és Kambodzsát is. A* új olasz kormány letette az esküt A Mariano Rumor által pénteken megalakított új olasz kormány szombaton a Quirmaie palotában Saragal köztársasági elnök kezébe letette az esküt. Ilyenformán hivatalosan megkezdte tevékenységét Olaszország 31. kormánya a fasizmus bukása óta. Az új kormány a jövő hét csütörtökjén ül össze, amikor is kinevezik majd az államtitkárokat. Rumor április 7- én kormánynyilatkozatot tesz. Véres zavargások Libanonban Pzaumblatt libanoni belügyminiszter a belbiztonsági tanács pénteki tanácskozása után közölte, hogy haladéktalanul letartóztatnak és katonai törvényszék elé állítanak mindenkit, aki fegyveresen közlekedik a városban. Ennek ellenére Beírutban folytatódnak a zavargások. A „Chatila” nevű palesztinai menekülttábor közelében az éjszaka folyamán heves lövöldözés volt. A bekajai csendőrlaktanyát pedig, amely Észak-Libanonban a Szíriái határ közelében fekszik, fegyveresek támadták meg. Beirutban a felfegyverzett falangisták tartják megszállva a pártházakat és környéküket. A falange főhadiszállásának közelében megöltek egy Albert Rouege nevű svájci állampolgárt, aki nem volt hajlandó megállni Podgornij Iránban Nyikolaj Podgomij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és kísérete szombaton reggel megkezdte országjárását Iránban. Ütjük első állomása: Isfahan, Irán ősi városa. A Legfelső Tanács Elnökségének elnökét vidéki kőrútjára Hoveida iráni miniszterelnök és más hivatalos személyiségek kísérik eL Húsvéti békemenet Angliában London; Több mint ezer résztvevővel kezdődött meg pénteken a hagyományos húsvéti békemenet, amelyet idén a nukleáris lőszereiig jegyében szerveztek. A menet Crawleyból indult, s szombaton érkezett Londonba. A megmozdulás vasárnap és hétfőn különböző rendezvényekkel folytatódik a brit fővárosban. A „nukleáris leszerelésért folytatott kampány” elnevezésű mozgalom azért választotta Craw- leyt ebben az évben a menet kiindulási pontjának, mivel itt készülnek a legmodernebb nukleáris fegyverek. wAranyú(w Tokióból Póriasba, — Szibérián át A tokiói repülőtérről szombaton délelőtt ünnepélyesen indították el útjára az első olyan japán utasszállítógépet, amely a szovjet repülőtársaság után először szállítja utasait Tokióból a Szibéria fölött húzódó légifolyosón át Párizsba. A transz-szibériai útra, amelyet Japánban máris „aranyútnak” kereszteltek el, a japán légitársaság gépén 118 utas, közöttük a politikai, az üzleti és a társadalmi élet 70 meghívott személyisége indult el. Az ut körülbelül 3300 kilométerrel rövidebb, mint amit a Japánt és Nyugat-Európát eddig ösz- szekötő gépeknek meg kellett tenniök, $ a? utazás 14.40 óráig tart. A japán társaság, a JAL, hetente kétszer akarja üzemeltetni az űj járatot és május végétől, ugyancsak Moszkva érintésével két japán gép indul Tokióból Londonba és vissza. Az „aranyatat” Sinjna Ma- euo, a JAL elnöke avatta fel. Nyugaton elfogadják az NDK útleveleket A három nyugati megszálló hatalom szóvivője Nyugat- I Berlinben hivatalosan bejelentette, hogy a Szövetséges Utazási Iroda (Allied Travel Board) péntektől kezdődően beszünteti az útiokmányok kiállítását az NDK állampolgárok részére, akik NATO országokba szándékoznak utazni, s az elkövetkezőkben NDK állampolgárok saját út- j leveleik alapján igényelhetik ' a beutazási vizumot az adott | országba. ! Eddig a NATO országok rém ismerték el hivatalos okmányként az NDK útleve- 1 leit. A szóvivő egyidejűleg reményét fejezte ki, hogy a „másik fél részéről is” „hasonló tartós lépésekkel válaszolnak” a nyugati hatalmak intézkedésére. Pénteken nyugati hírügynökségek több nyilatkozatot közöltek, amelyek szerint az Allied Travel Board munkáját tulajdonképpen nem véglegesen szüntették be. Ha az NDK „ismét akadályozná a Nyugat-Berlinbe vezető közlekedési utakon a forgalom folyamatosságát” az iroda újból megkezdheti működését. A Neues Deutschland szombati száméban kommentárt fűz a három nyugati hatalom lépéséhez és több szempontból éles bírálatot gyakorol felette. Elsősorban az iroda beszüntetésének ideiglenes jellegét kifogásolja. Hangsúlyozza, hogy ez a nagyon időszerű, a nyugati hatalmak által azonban csak vonakodva, s Bonn nyomására pusztán ideiglenes jelleggel megtett lépés, semmi esetre sem jelenti az NDK egyenjogúsága ellen irányuló politika feladását. az őrség felszólítására. Ez volt a libanoni véres belvil- longások első külföldi áldozata. Járőrszolgálatot teljesítenek a palesztinai gerillák is. Megállítják a gépkocsikat és igazoltatják az utasokat. Néhol barikádokat építenek, a nagyobb csoportosulások megakadályozására Időnként a levegőbe lövöldöznek. A feszültséget fokozza az a körülmény, hogy a falange kereszténypárt, míg a palesztinai kommandók és támogatóik általában a muzulmánok közül kerülnek ki, s így az ellenségeskedés vallási és politikai síkon egyaránt folytatódik. A katonai egységek az egy hete tartó ösz- szetűzésekbe eddig gyakorlatilag nem avatkoztak bele. A veszélyeztetett körzeteket a csendőrség őrzi. A Jelek szerint a kormány nem bánná. ha a palesztinaiak és a jobboldal erői leszámolnának egymással. Rémhír volt a kivégzés Szabadon bocsátották a paraguayi konzult Paraguay Buenos Aires-l nagykövetsége bejelentette, hogy szombaton reggel szabadon bocsátották Waldemar Sanchez paraguayi konzult, akit a magát Argentin Fel- szabadítási Frontnak nevező szervezet rabolt el három nappal ezelőtt. A szervezet —■ mint emlékezetes — Sanchez szabadon bocsátása fejében két politikai fogoly szabadlábra helyezését követelte. Az ügy még péntek este is homályos volt; ismeretlen telefonáló arról értesítette a rendőrséget, hogy a határidő lejártával agyonlőtték a paraguayi diplomatát. Ezt később maga a szervezet cáfolta, de Sanchez tartózkodási helyéről egészen a nagy- követség bejelentéséig nem derült ki semmi konkrétum. Az argentin kormány mint ismeretes vonakodott teljesíteni a szervezet feltételeit. A Sanchez szabadon bocsátását hírül adó jelentések nem szólnak arról, hogy végülis szabadlábra helyezték-e a két foglyot. ♦ ALGÍR: Ssergej Gorákon admirális, a szovjet hadiflotta főparancsnoka algériai körútja következő állomásaként pénteken délután egy szaharai oázisba látogatott, Gorskovot, aki egy hetes hivatalos látogatáson tartózkodik Algériában, vasárnapra Oránba várják. VILÁGHIRADÓ HÉTFŐ: Külügyminiszterünk, Péter Jéno* Berlinbe ti tuck SrazzavUle-Kengóban meghiúsul a Jobboldali pucáé KEDD: A laoszi nazaíias erők az amerikai bombázások beszüntetését követelik SZERDA: Nasszer elnök beszéde az EAK nemzetgyül.-seben Dobrlnyin—Rogers találkozó csütörtök: Négyhatalmi tárgyalások a nyugat-berlini helyzet rendezéséről PENTSK; Feszültség Kambodzsában SZOMBAT: Incidensek a Közel-Keleten Mi lesz a Phnom Penh-i utcatáblákkal? A kambodzsai főváros utca- névmutatója egyedülálló olvasmány a világon. Nem valószínű, hegy akadná még metropolis, ahol a Tito út csaknem keresztezi a Mao Ce-tuug körutat, s a Szovjet sugárút párhuzamosan fut a francia neveket idéző utcákkal. Ez a városkép szinte névjegyéül szolgálhatott a kambodzsai politika egyensúly-törekvéseinek. A legutóbbi puccs nyomán, a kirakatokból már eltávolították á Szthanuk képeket. Az utcatáblák egyelőre maraútak. Vajon mi lesz a további sorsuk? Az államcsíny nyomán jelentős jobbratulodás következett be, s komoly veszélybe került az ország semleges külpolitikai irányvonala is. Annál nehezebb megválaszolni a kérdésre, mert a jelek szerint a kambodzsai fordulatot még korántsem tekinthetjük befejezettnek. A Pekingben tartózkodó üzihanuk herceg, rövid hallgatás után, láthatólag felvette a kesztyűt és igen nagy aktivitásba kezdett. Nemcsak saját országához Intézett felhívást, hanem érintkezésbe lépett a vpg, a DIFK s • Szabad Laosz vezetőivel la. A Kambodzsában zajló események tehát elérkeztek addig a pontig, hogy Indokínai, sőt délkelet-ázsiai problémává szélesedhetnek. Az első mértékadó amerikai kommentárok szinte tudatosan visszafogottak voltak, sót a Now York Times még azt az állítást is megkockáztatta, hogy a változás „nem kívánt bonyodalmakat hozhat Washington számára". Ennek természetesen rögtön eUentmondott az a íökhajtásos sebesség, amellyel az Egyesült Államok elismerte az ni rezsimet. Ha tehát nem a szavakat, hanem a tényleges tetteket és érdekeket nézzük, jogos a feltételezés, hogy egy újfajta amerikai eszkaláció tanúi vagyunk. A Johnson kormányzat Vietnamban eszkalált, főként katonai eszközökkel »■ a Nixon adminisztráció egész Oélkelet-Azsiát tekinti célponjart&k, egyesítve a katonai és ' politikai manővereket. Ügy akar könnyíteni a vietnami terhelésén, hogy az egész környéket belerántja a konfliktusba. A szárazföldi harcok terhe így a szövetségesekre és zsoldosokra hárulna — ebben a képletben különleges feladat jutna a viszonylag jól szervezett thaiföldi hadseregnek — míg az amerikaiak a légitámogatást biztosítanák. Egy Ilyen vallalkozaa több, mint kockázatos. Ha az amerikaiak „Vietnamként” akarnak bánni egész Indaklnával, nem csodálkozhatnak, hogy a felsziget népei vietnami módra válaszolnak. Európa szivében egy ötvenkét esztendővel ezelőtt, észak-német stílusban épült palota keltetté fel a hét érdeklődését. Nyugat- Beilínben, az egykori porosz főtörvénys/ék házában, amely 1945 és 48 között a Négyhatalmi Szövetséges Ellenőrző Tanács központjául szulgált, megkezdődtek a nyugat-berlini helyzet rendezésére vonatkozó szovjet— amerikai—brit—francia nagykőveti tárgyalások. E megbeszéléseket egyelőre titkosság övezi, a különböző felek azonban már az eszmecsere megkezdése előtt leszögezték álláspontjukat. A Szovjetunió Nyugat-Berllnt különleges politikai egységnek tekinti. A négyhatalmi tanácskozások puszta ténye Is alátámasztja ezt a követelést, hiszen hiába sorolta Nyugat-Berllnt az NSZK saját szövetségi államai közé, mégis a nyugati hatalmak tárgyalnak róla. Ugyanakkor Washington, London, s valamivel enyhébben, de Párizs is a korábbi teljes Berlin négyhatalmi státusza mellett kardoskodik. „Nagy-Berlin” azonban — megszűnt létezni: adva van egyfelől Nyugat-Berlln, másrészt Berlin, az NDK fővárosa. A nézetek különbőz őség óbél következik, hogy hosszú és nehéz tárgyalásokra számíthatunk. Mindenesetre szélesedett az európai realitásokért folytatott bonyolult harc frontja, amelynek hevességét és élességét nem csökkenti, hogy az „állások” javarészt a tárgyalóasztal mellett húzódnak.