Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-27 / 73. szám

t»/U. inorciu» 27. Héí »leseportban folynak * viták Országos diákköri konferencia Pécsett Mintegy 300 egyetem! és főiskolai hallgató és 60 tanár erkezett a Pécsi Tanárképző Főiskolán csütörtökön délelőtt megnyílt IX. Országos Diák­köri Konferencia társadalom- tudományi szekciója üléseire. Az oktatók között többen sa- .1 út tudományáguk nemzet- 1 özi hírű képviselői is egy­ken. A délelőtt 11 órakor meg­kezdődött megnyitó ünnepség elnökségében helyet foglalt er. Pálmai Kálmán, a Műve­lődésügyi Minisztérium peda­gógusképző osztályának he­lyettes vezetője, Novics Já­nos, az MSZMP Baranya me­gyei Bizottságának titkára, l’etőházi Szilveszter, a KISZ Baranya megyei Bizottságá­nak első titkára. Márk Bertalan, a Tanár­képző Főiskola főigazgatója üdvözölte a vendégeket, ki­emelve különleges jelentősé­gét annak, hogy a kétéven­ként megrendezett diákköri konferenciák sorában éppen most, a kettős jubileum évé­ken a Pécsi Tanárképző Fő­iskola kapta a rendezés meg­tisztelő feladatát. A Művelődésügyi Minisz­térium nevében dr. Pálmai Kálmán köszöntötte a tudo­mányos tanácskozás résztve­vőit, majd Petőházi Szilvesz­ter méltatta a diákköri kon­ferenciák jelentőségét. A megnyitóünnepség a DlVSZ-induló hangjaival ért véget, majd már a délutáni órákban megkezdődtek az egyes alszekciók ülései. A háromnapos rendezvénysoro­zat alatt a következő társa­dalomtudományi alcsoportok­ban folynak a viták: pedagó­gia-pszichológia, magyar iro­dalom; világirodalom, magyar és finnugor nyelvtudomány, idegen nyelvek és általános nyelvészet, történelem és ré­gészet, néprajz-népművelés. Megnyílt a komlói technikai hét ■ 1 1 T* ......— — Me cseki szenek és mongol nemesfémek Az év végére felépül az Ot Kt központi szerszáinmühelye Egy hét múlva újabb expedíció indul Távol-Keletre A mecseki feketeszenek és a mongol nemesfémeket tar­talmazó kőzetek egymás mel­lett láthatók a vitrinben, mintegy jelképezve, hogy a magyar kutató-mélyfúró szak­emberek tevékenységének már régóta nem szabnak ha­tárt az országhatárok. Gui­nea, Libanon, Mongólia — az Országos Földtani Kutató Fúró Vállalat központja ré­szére ma már éppen olyan „hétköznapi” munkaterület, mint a Mecsek, vagy a leg­újabban előtérbe került Recsk környéke. A tegnap délelőtt megnyílt komlói technikai hét első rendezvé­nyeként bemutatott OFKF- kiállítás húsz év kutatási eredményeit összegezi. — A tablók sorát azok a fényké­pek nyitják meg, melyek az immár legendás emlékű BU— 40-es fúrógépet ábrázolják. Ez a gép Komló „felfedezé­sének” éveiben mindennapos látvány volt a várost övező dombokon — ma már azon­ban csak ipartörténeti érde­kesség. Gallusz József, Komló vá­ros Tanácsának vb-elnöke, a technikai hét megnyitó ün­nepségének szónoka ki is hangsúlyozta: ez a legutóbbi húsz év több változást ho­zott, mint korábban két év­század. Dr. Deák Imre, a Földtani Kutató Fúró Válla­lat mecseki üzemének veze­tője a kiállítás megnyitása alkalmából munkatársunk­nak elmondotta: a mecseki mélyfúrók pillanatnyilag is dolgoznak Libanonban és Mongóliában, s tevékenysé­gükkel mindkét kormány illetékesei maximálisan elé­gedettek. Mongóliában ko­rábban vizet „fakasztottak” a magyar geológusok és mély­fúrók, most pedig színesfé­mek után kutatnak. A fúrási magokat egyébként Komlón értékelik. A hazai munkák újabban csökkennek, így egy­re nagyobb erőket tudnak a Ülést tartott a Pécs városi Tanács Tanácsrendelet a közműves vízellátásról léseiét a kiállításból: elótéiben egy ZIF fúrógép modellje. nemzetközi igények szolgála­tába állítani. Egy expedíciót éppen most szerveznek: elő­reláthatóan április 5-én, vagy 6-án lesz az indulás. A kiállítás természetesen nemcsak a múltról ad szá­mot Néhány gépalkatrész, szerszám segítségével bemu­tatja a jelent illetve a jövőt is, az OFKF központi szer­számműhelye ugyanis Kom­lóra költözik, s így már a kö­vetkező évben mélyfúró-gép­gyártási központtá lesz a me­cseki fúrási üzem. A tizen­nyolcszor harminchat méte­res csarnok építése megkez­dődött Átadására, előrelát­hatóan, a IV. negyedévben kerül sor. Ez az új létesít­mény mintegy 100 szakem­bernek ad majd munkát Kitüntetések A Helyiipari és Városgaz­dálkodási Dolgozók Szakszer* vezetének megyebizottsága küldöttértekezletet tartott. — Toller Lászlóné megyei tit­kár megemlékezett felszaba­dulásunk 25. évfordulójáról, majd a SZOT elnöksége ál­tal adományozott kitünteté­seket adta át. Faludi István, a Komlói Víz- és Csatorna- üzem dolgozója, a megyebi­zottság munkavédelmi fele­lőse a Szakszervezeti Mun­káért arany, Edelényi Gi­zella, a Patyolat szakszerve­zeti titkára és Tóth Ferencné a Köztisztasági Vállalat szak- szervezeti bizottságának tagja a kitüntetés ezüst fokozatát, 16-an pedig a SZOT elismerő oklevelét kapták meg. Füstgyertyás rókavadászatok A megye 42 vadásztársasá­gának tagjai február köze­pén kezdték meg a dúvadak sztrichnines és foszforször- pös mérgezését. Az akció so­rán igen sok rókát, kóbor kutyát, borzot és görényt, valamint szarkát és szajkót tettek ártalmatlanná. A sze­derkényi vadásztársaság te­rületén például több, mint 50 róka pusztult el méregtől az elmúlt hetekben. A MAVOSZ Baranya me­gyei választmánya a napok­ban csaknem négyezer füst­gyertyát osztott szét a vadá­szok között. Március utolsó napjaiban, amint a rókák fialni kezdenek, jól szerve­zett rókavadászatokra kerül sor a baranyai erdőkben. A vadőrök már felkutatták azo­kat a rókalyukakat, amelyek­nél friss nyom látható. A kijáratokat betömik, s a lyuk főbejáratába helyezik a kén­porból, szénből és fűrészpor­ból készült égő füstgyertyá­kat A lezárt lyukban szét­terjedő, égéskor keletkező mérgező gáz elpusztítja a benn lévő kisrókákat. Ilymó- don megakadályozható a ra­gadozók nagyobb mérvű el­szaporodása. Mire a füstgyertyák elfogy­nak, elkészül az a méreggel injektált 30 ezer tojás, amely- lyel április közepéig irtják a szárnyas ragadozókat, fő­ként a szarkát, szürke varjut és szajkót VárosszépitS bizottság a fii. kerületben Kerületi Városszépítő Bi­zottság alakult a III. kerü­letben. A bizottság elnöke: Dénesi Ödön, Ybl-díjas épí­tészmérnök, titkára pedig Pó- ka Henrik, a Vegyigépészeti Technikum igazgatóhelyettese. A bizottság konkrét tervet dolgozott ki a in. kerület­ben uralkodó, a városképet lerontó állapotok megszünte­tése és a 60 ezer lakosú vá­rosrész tisztaságának biztosí­tása érdekében. Azokban a házakban, ahol hiányzik, ki­függesztik a házirendet és a házfelügyelők figyelmezte­tik a lakókat a helyes sze­méttárolásra, hogy ne a KUKA-s edények mellé önt­sék a szemetet, ne az abla­kokból rázzák ki a porron­gyot és a szőnyegeket, óvják meg a parkrészeket. A Köz- tisztasági Vállalat pedig fo­kozottabb mértékben gondos­kodik a szemét elszállításá­ról, az úttestek és közterüle­tek tisztántartásáról. Az úttörők park- és közte­rületi tisztasági mozgalmat szerveznek, résztvesznelf a szél és a lakosság által el­hullatott papírhulladék össze­gyűjtésében. Ezért a ITT. ke­rületi Tanács végrehajtó bi­zottsága a legszebb iskola- körzetet 10 000 forint jutalom­ban részesíti, a második he­lyezettet pedig 5000 forinttal jutalmazza. Március 24-től április vé­géig a tanács tagsága, a Ha­zafias Népfront aktívái, a Vöröskereszt és a rendőrség — belevonva az önkéntes rendőröket is — a kerület területén rendszeres járőrö­zést folytatnak. Esetenként fi­gyelmeztetik a lakosságot a rend és tisztaság betartására. A rend és tisztaság megsze­gőit szabálysértés címén azonrytl feljelentik, vagy a helyszínen megbírságolják. Az igazgatási osztály srabálysér- 4j tési elcadőta pedig 50—100 fo­rintos bírságot szab ki. Köztudott, hogy Pécs a víz­szegény városok közé tarto­zik. Hogyan lehetne haszno­sítani a bő csapadékhullás után erőshozamú Tettye-pa- tak vizét, szabálysértési eljá­rást von-e maga után a ma­gángépjárművek mosása — sok egyéb között ezek a kér­dések hangzottak el tegnap a Városi Tanács ülésén. A kérdések a közműves vízel­látással kapcsolatos tanács­rendelet-tervezet vitájában merültek fel. A kérdezők azonnali vá­laszt kaptak. A negyedik öt­éves terv folyamán építik meg azt a vízelvezető háló­zatot, melynek segítségével a Tettye-patak vízfeleslegét — sok ezer köbmétert — a Losonc utcai és Damjanich utcai víztárolóba irányítják. Továbbra Is korlátozható ma­rad a kánikula vízszűkös napjaiban a kerti locsolás és a magángépjárművek mosása. A rendelettervezetet a tanács elfogadta. Interpelláltak a Rákóczi út közvilágítása ügyében is. — Több ízben foglalkozott ezzel a problémával a sajtó és a rádió. A korszerűsítéshez szükséges összeg: tízmillió forint. A tanácsülés javasla­tot fogadott el, mely szerint levélben kérik a DÉDÁSZ il­letékeseit, vizsgálják felül, vajon nem konstrukciós hiba csökkentette a lámpatestek fényerejét. A tanácsülés határozatot fogadott el az állandó bi­zottságok új munkamódsze­reinek kialakításáról, vala­mint egy hat pontba foglalt együttműködési megállapo­dást a Hazafias Népfront és a tanácsok között. Erdészeti betanítottmunkás-képzo téli tanfolyam — A vizsgázók a Styl-kézifűrészgép előnyeit vitatják me^. ^ Vizsgáztak a motorfűrész-kezelők Évente hat fiatalt iskpláz- nak be erdész szakmunkás tanulónak Baranyában. Ez a kevésnél is kevesebb, hisz megyénkben a földterület közel 20 százaléka erdő. Kép­zett erdész szakmunkásokban különösen a termelőszövet­kezetek szűkölködnek, ame­lyek néhány év óta önálló erdőgazdálkodást folytatnak több mint 41 ezer katasztrá- lis hold erdőterületen. Ezért kell örömmel üdvö­zölni a szigetvári járás kez­deményezését, személy sze­rint Paluska György járási erdészeti felügyelőt, aki 1969- ben beindította Baranyában az első erdészeti betanított- munkásképző téli tanfolya­mot, amelyen 19 termelőszö­vetkezeti motorfűrész-kezelő szerezte meg az oklevelet. A Megyei Tanács mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi osztályá­- » :-SS?y A közős összefogás nagyszerű példája Felavatták Komló új buszpályaudvarát Pontosan tíz órakor indult útjára tegnap délelőtt Komló ÚJ buszpályaudvaráról az el­ső menetrendszerinti járat — s ezzel a város egyik immár 15 éve súlyosodó, gondja ol­dódott meg véglegesen. Az új létesítmény, melynek ava­tásán Neubauer József, a Vá­rosi Pártbizottság titkára, Nagy Ferenc, a Városi Ta­nács vb-elnökhelyettese és Pap János, a 12-es AKÖV igazgatója is részt vett, 2,9 millió forintos ráfordítással valósult meg. A munka múlt év májusában indult. A vasúti pályaudvarral szemközti te­rületen első lépésként 36 ré­gi, egészségtelen lakást szá­moltak fel, majd sor került a fák kivágására, a talaj fel­töltésére. Az új buszpályaudvar nem­csak méreteiben, de színvo­nalában is méltó Komlóhoz, mely létesítményeit nézve mind igényesebb. A városba naponta 400 járat érkezik, il­letve indul, ami havonta 850 ezer utast jelent. Nyolcvan­hat autóbusz bonyolítja le ezt a forgalmat, melyből ez­tán 26 állhat egyszerre a pályaudvaron — indulásra készen. A pályaudvar for­galmi terén egyébként hat indító kaput és három érke­zési kaput alakítottak ki. A kocsik vezénylése forgalom- irányító lámpákkal történik, az utasokat pedig hangosbe­mondó útján informálják. A létesítmény Pécs felőli oldalán 80 négyzetméter alap- területű büfét alakítottak ki. Ezt az Utasellátó Vállalat fi­nanszírozta. A büfével szem­ben — a pályaudvar másik végén —, kapott helyet a forgalmi épület, mely a Vo­lán-irodának is otthont adott. A buszjegyek vásárlása, a taxirendelések bonyolítása és a tehertaxik irányítása te­hát egy helyre került. A for­galmi személyzet pihenését, kényelmét jól felszerelt pi­henő-szoba, illetve szociális helyiségek biztosítják. A tegnap átadott buszpá­lyaudvar építése egyébként a közeljövőben folytatódik. A forgalmi és büfé épület kö­zött úgynevezett lepketetős váróhelyiséget alakítanak ki, majd újabb szanálásokkal bővítik a parkírozó teret. Itt fűrészfogas kocsivárókat épí­tenek. nak finanszírozásával a Kö­zéprigóci Erdőgazdasági Szak­iskola felügyelete alatt 1970 telén újabb öthetes tanfo- lyan indult, be a szigetvári várban, ezúttal már 34 részt­vevővel. A március 26-án zárult tan­folyamra tizenkét tsz és há­rom állami gazdaság küldte el dolgozóit. Legtöbbjüknek van már valamilyen szakmá­ja, traktorosok, gépkezelők, öntözéses vagy növényvédő szakmunkások, akik nyáron, a mezőgazdaságban dolgoznak, a holt téli időszakban pedig a termelőszövetkezet erdésze­tében kamatoztatják frissen megszerzett tudásukat. Fog­lalkoztatásuk így egész éven át biztosítva van. Csütörtökön, a tanfolyam zárónapján elméleti és gya­korlati vizsgát tettek a leen­dő motorfűrész-kezelők Mozs- gón. A házigazda Zrínyi Tsz adott otthont öt héten át a gyakorlati foglalkozásoknak erdészetében, a felsőszent- mártoni tsz pedig két Styl kontra fűrészét bocsátotta a tanfolyam rendelkezésére. Cseresnyés Géza, a középri- góci szakiskola igazgatója, a vizsgabizottság tagja elisme­réssel nyilatkozott a tegnapi vizsga színvonaláról. Csanádi Béla, a Pécsi Erdőrendezőség igazgatója, a vizsgabizottság elnökének véleménye szerint, az erdészeti betanított mun­kásképzésnek Szigetváron meghonosodott formája jól egészíti ki a tanuló és fel­nőtt szakmunkásképzést, ha csak átmeneti formának te­kinthető is. Folytatása, sőt kiszélesítése még jó pár évig nemcsak kívánatos, hanem egyenesen szükséges. A tsz- erdőgazdálkodás csak úgy zárkózhat fel az erdőgazda­ságok színvonalához, ha a közös gazdaságok is kialakít­ják saját szakmunkás és be­tanított munkás gárdájukat. á I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom