Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-24 / 70. szám

4 »tmantmt name 1970. március 24. Szeretettel köszöntéül: névnapjuk alkalmiból Gábor nevű kedves olvasóinkét A Nap kél S.41, nyugsssft 1I.K érakor. A Héld kél 19.54, nyugszik 3.54 érakor. 'ér/r/ffmm/mi/mmminim/Mm A felszabadulás krónikája Tolbuhia marsall a S. uk­rán íront főparancsnoka el­ismerését fejezte ki a dél- baranyai német hídfő felszá­molásában részt vett jugosz­láv és bolgár hadseregegy­ségeknek hősies harcaikért. Azt kívánta, hogy az itt szer­zett tapasztalatokat tovább hasznosítsák a német fasiz­mus végső leveréséért folyó küzdelemben. Tájékoztatást adott a napi­sajtó a népellenes bűntettek­ről a népbíróság felállításá­ról szóló rendelet alapján. Népellenes bűntettet követett el valaki, ha kezdeménye­zője volt a nép érdekeit sú­lyosan sértő fasiszta jogsza­bályok létrehozásának, és 1939. szeptember 1. utón a szokásos hivatali működést átlépve bárkinek személyes szabadságát, testi épségét ve­szélyeztette, vagy vagyoni romlását okozta. Á népellenes bűnösöket népbíróság elé kellett állítani. A menekülő német katona­ság által elszórt lőszerek, robbanóanyagok több halálos áldozat okozói voltak Pé­csett és a megyében is. Fő­ként a vigyázatlan gyerekek között történtek sérülések vagy halálos balesetek, ezért a hatóságok óvatosságra hív­ták fel a szülőket. A baranyai alispán rende­letet adott ki a megye köz­ségeinek a forgalmi akadá­lyokat képező sérült tankok eltávolítására és a temetetlen holttestek elföldetésére. — A harci események alatt Pécs területén is több katonai és polgári egyént földeltek el a köztemetőn kívül, szántóföl­deken, útszéleken, külső ker­tekben. A polgármester el­rendelte az ilyen holttestek exhumálását és a városi köz­temetőben végleges nyugvó­helyre való helyezését. A mohácsi járási főszolga­bíró értesítette a községi elöl­járóságokat az orosz katonai parancsnokság politikai veze­tőjének rendeletéről, amely szerint minden községben népgyűlés keretében égy já­rási kiküldött ismerteti a la­kossággal a debreceni kor­mánynak a földreformról ki­adott rendeletét. A mohácsi járás szovjet katonai pa­rancsnoksága arról is rendel­kezett, hogy minden munka­képes férfi és nő végezze a tavaszi mezőgazdasági mun­kákat. mindenki tartsa rend­ben a háza tájékát, a háza előtti utat. s hogy az egye­sületi életet meg lehet kez­deni. A járások főszolgabírái pedig községenkénti terme­lési és munkaterv készítésére utasították a körjegyzőket. A megalakult Nemzeti Pa­rasztpárton kívül a szakszer­vezetek küldöttel, sőt — más megyéktől eltérően — még a Parasztszövetség delegáltjai Is helyet kaptak a Nemzeti Bizottságban, miután me­gyénkben ekkor a Független Kisgazdapártnak erős bázisai voltak. így a Baranya me­gyei és pécsi Nemzeti Bizott­ságban a Nemzeti Független­ségi Front minden szervezete képviselve volt. ttv. Kagass Gébar Pécsi diákegyüttesek Duiiaúj városban A félszabadulási ünnepségsorozat keretében a pécsi Janus Pannonius Gimnázium két zenei együttese, a leánykar es a vonószenekar Dunaújvárosba látogatott az ottani dr.' Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola meghívására. Március 21-én |t vendéglátókkal megrendezett közös hangversenyen j mutatkozott be a két, helikoni aranyéremmel többszörösen i kitüntetett pécsi diákegyüttes Dunaújváros közönségének. A ! jánuszisták műsorán, melyet Ivasivka Mátyás karnagy vezé­nyelt, elsősorban az elmúlt 25 esztendő ének- és zenekari termésének darabjai szólaltak meg. A Münnich Gimnázium két kórusa és hangszerei ugyancsak igényes műsorral léptek pódiumra. A pécsi leányok méltók maradtak eddigi országos jó hírnevükhöz: a dunaújvárosi közönség lelkes tapssal jutal­mazta produkciójukat. A hangverseny után a Münnich Gimnázium igazgatója, i Pitkó József fogadást adott a két pécsi együttes és kísérőik számára. Itt adta át dr. Wéber Mihályné igazgatónőnek a dunaújvárosi gimnázium emlékplakettjét. Másnap a Dunai Vasművet látogatta meg a pécsi diák- csoport, melyet erre az útjára Kiss Elemér középiskolai j tanulmányi felügyelő is elkísért. Technikai hét Sásdon CtlaáM masad a eitte a aáadl JlrM művelődési házban rende­zett kiállításnak, amelyre a ko­rábban meghirdetett pályázat legjobban sikerűit darabjait küld­ték és amelynek tegnapi meg­nyitása egyben a műszaki pro­paganda hdnap sásdl járási ese­ményeinek kezdetét Is jelenti. Délután 4 érakor R*tth János, a járási tanács vb-elnőkhelyette- se megnyitója után dr. Zukovles Imre főiskolai docens értékelte a pályaműveket, majd ezt kőve­tően került sor a dijak átadásá­ra. A bemntatósorozat ma Szász­váron folytatódik az Ifjú barká­csolók kiállításának megnyitásá­val, Szerdán pedig Mágnesen a gépjavító állomás ipari tanulói legszebb munka darabjaikat mu­tatják be. ♦ — Mi okozta a mérgezést? Február 12-én ételmérgezés történt a Kazinezy-étterem- ben. A Pécsi KÖJÁL tegnap, hétfőn befejezte a vizsgála­tot. Megállapították, hogy az étterem konyháján helytele­nül tárolt tarhonyás húsba kórokozó baktériumok kerül­tek ég a nagymértékű elsza­porodás okozta a tömeges mérgezést. A mulasztást el­követő személyeket a KÖJÁL felelősségre vonja. — A húsvéti ünnepek kö­zeledtével a Papír és Iroda- szerértékesltő Nagykereske­delmi Vállalat Baranyában 230 ezer darab, 60—70 féle témájú színes és fekete-fe­hér, borítékos és boríték nél­küli húsvéti képeslevelező­lapot hoz forgalomba a pa­pírboltjain keresztül. — TAVASZBA! Jugosjflár al­pacca szövetek, trevirák dlvat- szifiekben! Belváros) Aruház. — Pécs, Kossuth u. 38. Méteráru- holt. Pécs, Bem u. 1«. (x) — Elloptak egy személy­autót. Szombaton este Pé­csett, a Perczel utcában par­kírozott egy lezárt, fehér színű, piros műbőr üléses, CT 47-95-ös rendszámú Opel Re­kord. A gépkocsi tulajdono­sa Neimel József pécsi lakos színházban volt és előadás után már nem találta az au­tót. Az ellopott autóban volt többek között a forgalmi en­gedély, valamint a vezetői jogosítvány is. A személyko­csi, valamint a tolvaj kézre- kerftésére a nyomozás meg­indult. — A Komlói városi KISZ- Bizottság a Kun Béla napok keretében vasárnap rendezte meg Április 4-ről szóljon az ének címmel a középiskolai KISZ-szervezet mozgalmi dal­versenyét. A versenyben há­rom komlói középfokú tan­intézet vett részt. Első he­lyezett a Kun Béla Gimná­zium III/A KISZ alapszer­vezete, 2. a Steinmetz Miklós Szakközépiskola III/B KISZ alapszervezete, 3. a Steinmetz Miklós Szakközépiskola I/A KISZ-szervezete. A Városi KISZ-Bizottság részükre 1500 forintos díjat ajánlott fel. — Súlyos baleset történt tegnap a déli órákban Pé­csett, a Janus Pannónius ut­ca 5-ös számú ház előtt. Fi­gyelmetlenül lépett az út­testre Nagy Anikó 14 éves tanuló és féktávolságon be­lül került egy személyautó elé, amely elgázolta. A sú­lyosan sérült kislányt eszmé­letlen állapotban szállították a mentők az Idegklinikára. — Karnist Wellington eord­bársony nadrág 14—16 éveseknek 126,— Ft, világos színben, érke­zett a leértékelt áruk Sallai ut­cai boltjába. (*> ♦ A műszaki propagandahónap rendez Tényei Ma délelőtt 1« órakor a Tudo­mány és Technika Házában pé­csi közlekedéstörténeti anketot rendeznek. Délután 5 órakor a Videoton Gyár munkatársainak vezetésével bemutatják az új VI- decolor színes televízió-készülé­ket. Az építőipari Technikum és Szakközépiskolában délután há­rom órakor kezdődik a szilárd- ; ságt&ni, számítási és ábrázoló geometriai verseny. ♦ — Sok a baleset. A Ken­derfonó és Szövőipari Válla­lat igazgatósága értékelte a múlt évi baleseti helyzetet. Az eredmény meglepő: a ve­szélytelenné vált könnyűipar egyre veszélyesebb. 1969-ben 224 komolyabb sérülés tör­tént, ami 4040 munkanap ki­esését eredményezte. A gyár­egységek között a Pécsi Ken­derfonó baleseti statisztikája a legaggasztóbb: 35 baleset történt. — A külkereskedelmi mi­niszter Pécsett. A műszaki propagandahónap keretében március 27-én déLután 2 órai kezdettel a Technika Házá­ban A külkereskedelem idő­szerű kérdései címmel dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter tart előadást. — Szoboravatások. Április 2-án avatják a felszabadulási emlékművet Siklóson, amely­nek szobrásza Karnpfl József, építésztervezője Zalaváry La­jos. Egy nappal később, áp­rilis 3-án pedig Mohácson avatják ünnepélyesen Varga Imre szobrászművész Radnó- ti-emlékszobrát. — Fejlesztik a törpe vízmü­vet. Erre az elmúlt évben 3,5 millió forintot fordított Véménden a tanács és a ter­melőszövetkezet. Az idén to­vábbi egy kilométeres veze­téket építenek, így 13,5 kilo­méteres szakasz lesz készen. A későbbiek során újabb 1200 méterrel bővítik a há­lózatot, s ez lehetővé teszi, hogy 250, az összes lakóház 74 százaléka be legyen köt­ve a vízvezeték-hálózatba. — Hirtelen halál a pécsi vasútállomáson. Vasárnap es­te hirtelen rosszul lett és összeesett a főpályaudvaron Hernesz Sándor 59 éves so- mogyvári lakos. A helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát állapíthatták meg. — Munkaruházati bolt — Sál­lal utca 8. A Centrum Aruház kezelésében. (x) — Névadó a mackóknál. Tegnap a látogatók szavaza­tai alapján nevezték el a pé­csi állatkertben Tódor mackó négyes ikreit. A legtöbb sza­vazatot a Brumi, Miska, Tus­kó és Vackor név kapta. — A Dunántúli Napló szerkesz­tősége március 24-én, kedden délután 5-től 6 óráig jogi tanács­adást tart székhazában (Pécs, Hunyadi u. 11.). A tanácsadás díjtalan. Megyei szavalóverseny Március 19-én a Baranya megyei Tanács művelődés- ügyi osztálya megyei sza­valóversenyt rendezett, ahol 17 versenyző közül kiválasz­tották és jutalomban része­sítették azokat, akik a bala- tonszárszói és a debreceni országos versenyen megyén­ket képviselik. A megyei szavalóverse­nyen Bikszegi Ágnes, Pozvai Edit és Csordás Rózsa, a komlói Kun Béla Gimnázi­um, valamint a szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium ta­nulói értek el első helyezést és részesültek könyvjutalom­ban. A három első helyezett mellett a zsűri két szavaiét második díjjal, egy verseny­zőt pedig külön díjjal jutal­mazott. — Jó hír férfiaknak. A pécsi Centrum Áruházba több ezer darab Wilkinson penge érkezett. — Üj klubkönyvtár. Olasz községben 270 ezer forintos költséggel új klubkönyvtórat létesít a községi tanács a járási tanács segítségévek — Vásárlási utalvány tsz- tagoknak. A belvárdgyulai termelőszövetkezet a tsz-ta- goknak évi .keresetük 6 szá­zalékát kitevő vásárlási utal­ványt adott zárszámadáskor. Az utalványokat a pécsi Mecsek Áruházban váltották be a tagok — az utazáshoz a tsz saját autóbuszát bizto­sította. Dolgozókat felvesznek Takarítónőt felvesz a Janus Pannonius Gimnázium. — Pécs, Déryné u. Z. (190) * Közgazdasági technikumot vég­zett dolgozót felveszünk. A rész­letes önéletrajzot „Kereskede­lem” jeligére kérjük a Sallai ut­cai hirdetőbe. (€9068) * Gépkocsiszerelőket és gépko­csivezetőket állandó helybeni fog­lalkoztatással keres felvételre a Pécsi Sütőipari Vállalat. Jelent­kezés: Pécs, Zsolnay Vilmos u. 61. sz. alatt. (483) * Saját gépkocsi használattal al­kalmaznánk fertőtlenítő vagy gáz­mester szakmunkást. Munkateen­dők és bérezés megállapodás szerint. Jelentkezés Pécsi Köz- tisztasági és Otkarbantartó Vál­lalatnál. Rózsa F. U. 17. szám. (476) * * Pécs Város III. kér. Tanáes VB £pítési és Közlekedési Cso­portja építésztechnikust keres felvételre. Jelentkezés: Pécs. Szi­geti út S3, II. em. 204. sz. helyi­ségben. (451) Aszfaltútépítő Vállalat útépítés­ben és mélyépítésben jártas mű­vezetőt és technikust azonnali belépéssel felvesz. Fizetés: meg­egyezés szerint. Jelentkezés: Pécs, Légszeszgyár u. 15. (1195) * A D rá vasra hol esi Lengyár özem! és áztatási női és férfi dolgozókat felvesz. Női és férfi munkásszállás, üzemi konyha és kéthetenként szabadszombat biz­tosítva. (465) úr Férfi és női kertészeti szak- és segédmunkásokat keres felvétel­re a Pécsi Kertészeti Vállalat faiskola és zöldségtermesztő üze­me. Kedvezményes étkezés, uta­zás, kéthetenként szabad szom­bat, női munkásszállás. Jelent­kezés a 39-es autóbusz kertváro­si végállomásánál az üzemveze­tőnél. (467) — Április 6-én a Pécsi Nem­zeti Színházban ATLANTIS és ATLASZ együttes közös műsora. Közreműködnek: Papp Márta, Neményi Béla és Flamm Ferenc. Jegyek válthatók az Országos Filharmóniánál, Színház tér 2. (x) — Áramszünet lesz máre. 25-én 7—16.30-ig a Szigeti út, Falud! F. u., Lotz K. u., Pilóta u., Endresz u., Madarász V. u. által határolt területen. (x) Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: változóan felhős, párás, a reg­geli órákban néhány helyen kö­dös idő. Nyugaton többfelé eső, egy-két helyen zivatar. Mérsé­kelt, változó irányú szél. Várha­tó legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 2—7, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 12—17 fok kö­zött. Halálozás MHCsége. megrendüléssel tu­datjuk, hogy szeretett J6 férj. édesapa, testvér, após, nagyapa, sógor és kedves rokon, KUKZCS GYÖRGY hentes, életének S9. évében ró- vld szenvedés után váratlanul elhunyt. Utolsó útjára március «-én, pénteken 8 órakor klsér- JOk a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy FODOR JANKA, volt Zeneaka­démiai tanárnó gs éves korában elhunyt. Temetése március 2S án, csütörtökön 1 órakor lesz a köztemető Szt. Mihály kápolná­jából. A gyászoló család. A gyászoló család tudatja, hogy szeretett halottjának, SIMONT! VIKTORNAK temetése március 28-án, csütörtö­köd délután fél 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. OZV. MADBXSPACH RELAXE temetése március 25-én, szerdán fél s órakor lesz. A gyászoló család. OZV. HOFFBR JÓZSEF NE SS. Móricz RozáUa, Szabadság út IS. sz. alatti lakost, szeretett nagy- nénénket, március 26-án 12 óra­kor kísérjük utolsó útjára a Szent Mihály kápolnából. Szabó és Spengler család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett Jó édes­anyánk, nagyanyánk, ÖZVEGY ALBERT ANDRASNB 84. évében elhunyt. Temetése a pécs-Orögl temetőben 1970. március 25-én 11 órakor lesz. Minden külön érte­sítés helyett. Popini, Drucker és Fltus család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesanya, anyós, nagymama, dédmama, ÖZVEGY ZOLTANY RALMASNÉ 82 éves korában elhunyt. Temetése már­cius 26-in fél 8 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy legdrágább feleségein és édes­anyánk, ZSOLDOS JANOSNÍ szdt. Pintér Mária 74 éves ko­rában türelemmel viselt szenve­dés után elhunyt. Temetése már­cius 26-án fél 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család és rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy a hűséges feleség, édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama, test­vér és rokon, KEREKES SANDORNE Szilvást Anna hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 26-án 2 órakor lesz a pécsi köz­temető Szent Mihály kápolnájá­ból. Gyászolják: övéi, testvérei és a széleskörű rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kisfiúnk, LANCZNEK NÁNDOR 9 hónapos korában elhunyt. Te­metése március 25-én, szerdán 3 órakor lesz a Vasas n-1 teme­tőben. Gyászoló szülei, testvérei és a széleskörű rokonság. Köszönet Eratta! mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett ha­lottunk, BEIGER ALAJOS teme- j tésén részt vettek. A gyászoló család. Hálásan köszönjük mindazok­nak, akik szeretett halottunk, BOLLA JÓZSEF temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoz­tak. Külön köszönet volt mun­katársainak, a Postaigazgatóság pénzügyi osztály kollektívájának a szép koszorúkért és a gyár­városi ismerősöknek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett ha­lottunk, KESZLER LAJOS teme­tésén részt vettek, koszorúk, vi­rágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön kö­szönet a Bőrgyár vezetőségének és sportegyesületének. Gyászoló felesége és a széleskörű rokon­ság. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, KIS MIHÁLYNÉ te­metésén részt vettek, koszorúk­kal és virágokkal fájdalmunkat enyhítették. Külön köszönet a ház lakóinak a koszorúért. — A gyászoló család. Ki kérdezett? Karinthy-est e Kamaraszínházban A híre terjedt, hisz a vá­ros és a megye művelődési otthonaiban, ifjúsági klubjai­ban már föllépett Karinthy műveiből összeállított előadói estjével Kézdy György, s a budapesti Egyetemi Színpa­don közel egy éve, hogy rendszeresen műsorra tűzik a „Siker volt” sorozatban nagy sajtó- és közönségsi­kert aratott műsorát. Mégis volt valami sajáto­san új varázsa szombat esti előadásának a Nemzeti Szín­ház Kamaraszínházában. — Már a pódiumon is éreztük, hogy Kézdy színházra gon­dolt, amikor progresszív mű­sorát és annak előadói stílu­sát kitalálta és kidolgozta. A fiatal pécsi színész a pécsi közönségnek itt mutatta meg, hogy lehet a legintellektuáli­sabb közlendőt magas érzel­mi hőfokon tolmácsolni, lehet klasszikusaink gondolatait ak­tualizálni, s hogy egyszál szí­nész is keltheti a színpadon a színház intimitásának él­ményét. Csak prózát mondott — a szó műfaji értelmében, — de' minden műsorszáma drámai monológgá alakult előadása során. így előadói estje a ma divatos előadói stílussal el­lentétben mint színészi telje­sítmény értékelhető elsősor­ban nagyra. Előadóink verset és prózát mondanak. Kézdy. a színész, előadott és játszott. Játékának szuggesztív ereje biztosította, hogy a közönség ne bölcs megfigyelőként, ha­nem érzelmi azonosulásában az előadás aktív részeseként vegyen részt a hangulat hul­lámzásának, fanyar humor­nak, érzelmi megrendülésnek a kialakításában. Mint kar­mesternek a zenekarral, olyan kontaktusa volt a közönség gél. Karinthy Frigyed egyszer arról panaszkodott, hogy úgy bánnak vele, mint behozata­lakor a krumplival Európá­ban: a bogyóit fogyasztják (humoreszkjeit! és a gumóit elvetik (filozófiája). Kevés Karinthy-est hangzott el még, ahol ennyire a legértékeseb­bet kapta a közönség, száza­dunk e népszerűsége ellenére Is egyik legkevésbé ismert írójának gondolataiból. Szel­leme volt jelen a színpadon. Kézdy azonosult közlendőjé­vel, s minél nagyobb alázat­tal igyekezett az írót meg­mutatni, annál hatásosabban vallott önmagáról, kétségeiről, küzdéseiről, az emberekhez szóló figyelmeztetéseiről. Em­lékezetes gesztusa volt, ami­kor a közönség tapsát meg­köszönve, mélyen meghajolt az író vetített képe előtt is. E meghajlás, mint a színész alap-magatartása az egész est során érződött s ez tette Karinthy—Kézdy közlendő­jét időtlenül igazzá, ma is nagyon korszerűvé, ez ered­ményezett maradandó, mo­dern művészi élményt a vaa- tapssal köszönetét mondó kö­zönségnek. A nyitányként elhangzott Cirkusz és az utolsó előtti műsorszámként elmondott Ta­lálkozás egy fiatalemberrel keretbe foglalta mi mindent művel az ember attól a perc­től, hogy megszületik benne egy nemes és fennkölt érzés és a vágy, hogy ezt átadja az embereknek, addig, amíg be kell látnia, hogy fiatalkori ál­mait csak módosítani tudta, megvalósítani soha. „Kérdezd magad, ha senki sem kérdez, de ordíts, ahogy a szádon ki­fér! ...” Van-e időszerűbb mondanivaló ma. amikor szállóigévé kezd válni a „mi közöm hozzá?’’ B.L. — A Magyar Villamos Művek 5. számú Tájékoztatójában meg­hirdetett „Igen-Nem” érintésvé­delmi vetélkedő nyereményeinek sorsolását március 26-án 15 óra­kor tartjuk a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat klubhe­lyiségében — Pécs, Rákóczi út 73/b. — Érdeklődőket szívesen látunk. Sorsolásra kerülő nyere­mények: centrifuga, hőfoksza- bályzós villanyvasalók, izzóvá­sárlási utalványok. (x) — Áramszünet lesz március 27-ig 7—17 óráig Urög, Arany­hegy. Daindol. Kis-Daindol. Dc- nátus környékén. Aranyhegyi út, Bálics út által határolt terüle­ten. (x>

Next

/
Oldalképek
Tartalom