Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-14 / 62. szám

1970. március 14. 7 Snnantnit namo Mit árulhat el az írás? Az unokahúg „végrendelete“ — Egy országszerte izgalmat kiváltó bíínügy — A nagyhercegnő albuma Szemtanúk emlékeznek 1956. március 19- én, a komlói Ko­vács építőbrigád tagjainak — Ko­vács János kőmű­vesnek, Márki La­jos habarcsterítő- nek, Czukor Anna téglaadogatón&k, Hátai Ilona és Schuszter Irén ha­barcshordóknak — a Kossuth-díj ezüst fokozatát adomá­nyozta a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa, az új munkamódsze­rek bevezetése te­rén kifejtett mun­kájuk elismerése­képpen. Komló építői Egy végrendelet hatályta­lanítása iránt pert indítottak. A per tárgyát ugyanannak a* örökhagyónak két végren­delete képezte.. Egy korábbi, sajátkezűleg írt és aláírt végrendelete és a jelenlegi, a húsz évvel később, író­géppel készült végrendelete. — Azt a kérdést kellett tisztáznom — mondja dr. Vargha László pécsi profesz- szor igazságügyi írásszakértő, — hogy egyazon kéztől ered-e a korábbi végrendeleten ta­lálható aláírás, valamint az utóbb készült végrendelet aláírása? Annyit még az előményekhez, hogy az örök­hagyó magyarországi iskolá­ban tanult Írni és később vándorolt ki Amerikába. A vizsgálat során megállapítot­tam: a későbbi végrendelet­ben szereplő végrendelkezői aláírás kezdő „G” betűje — amelyen kiütközött az ame­rikai Palmer-féle iskolai minta (iskolában tanított írástipus) „G” betűjének több jellegzetessége — teljesen el­tért a korábbi végrendelet szővegirásában és aláírásá­ban előforduló „G~ betűtől. Ettől eltekintve azonban a két végrendelkezői aláírás mindenben megegyezett, az említett iskolai mintában azonos összefüggés van a „G” és „ST betűk között, az „S“ betűk pedig már a korábbi végrendeletben is megfeleltek az amerikai is­kolai mintának. Ezért meg­állapítható volt. hogy a két aláírás ugyanattól a kéztől ered. A hamisítók ezernyi ötler tét eszelnek ki annak érde­kében, hogy előnyhöz, vagy anyagi javakhoz jussanak. Temetés volt a faluban. A koporsót az elhalt özvegye, rokonok, ismerősök kísérték. A házingatlan végrendelet hiányában az özvegyet illette. A temetésén azonban meg­jelent az elhalt unokahúga. A menetben megszólította az özvegyet: — Végrendelet van? — Nincs, nem készített szegény férjem. — De van végrendelet! — mondta az unokahúg az öz­vegy legnagyobb csodálko­zására. — Ilyen előzmények az uno­kahúg becsatolt egy végren­deletet, amelyben az elhalt az összes vagyonát ráhagyta — mondja az . igazságügyi írásszakértő. — Alaposan megvizsgáltam a végrendel­kező aláírását. Hamis volt. Ügynevezett „technikai ha­misítással" készült. Az úno­Nagyonifjú Kovács János­sal tizenhetedik születésnap­ján borzalmas dolog történt. Ült odahaza és épp házifel­adatán töprengett, aminek a címe ez volt: „Hogyan lehe­tek atomtudós, kibernetikus és közgazdász?”, mikor csön­gettek. Kiment és nem gondolva semmire, óvatosság nélkül kinyitotta az ajtót. Egy jel­legtelen ember állt kint. Mire ifjú Kovács kinyithatta volna száját, az ember belökté őt a szobába és egy zsebkendőt szorított a szájára. Még elhalóan hallotta mag­netofonját, amit nehéz zseb­pénzéből összegürcölve vett meg és rajta most egy Sam­my Davis szám pörgött már nyolcvanadszor. „Újra vissza kellene csavarni, különben képtelen vagyok elmélyed­ni!” — futott át rajta lehe- letszerűen, de ez helyet adott egy másik megszülető és menten elhalt gondolatnak, ami valahol a tudata mélyén gomolygott benne: „Ez hát a kloroform!” Ébredése rémítő volt! Egy Öreg fenyőfa alatt egy erdő közepén tért észhez. Feküdt a földön, a feje alá gondos kezek odagyömöszöltek egy takarót. A napsugár átsütött a fán, úgy hogy az arca félig napon, félig árnyékban volt kahúg, miután Írógéppel el­készítette a végrendeletet, a végrendelkező nevét aláírta. Hogyan? Egy korábbi alá­írását megtalálta, — azt rá­helyezte a végrendeletre és a névírást ceruzával végig­kísérte, A ceruza nyomása enyhe barázdát hagyott a végrendeleten. Ezt az enyhe barázdát aztán tollvanással kitöltötte. De ezzel a mód­szerrel sem lehet tökéletesen hamisítani, nem mindenütt tudta ugyanis a barázdákat tollal követni, kitölteni... A kézírás összehasonlítá­sánál különös figyelmet kell fordítani az íráselváltozásra, ami nemcsak súlyos beteg­ség. hanem felindult (feldúlt) lelki állapot hatására is be­következhet. — Országszerte nagy érdeklődést és izgalmat váltott ki a 12 éves Blázsik István eltűnése. Sajtó, rádió, televízió foglalkozott az ügy­gyei. — Mint igazságügyi írás- szakértő vettem részt ebben az ügyben. „Azt akit a leg­jobban szerettetek, azt én hazavágtam’’ — szavakkal kezdődő levelet vizsgáltam. Ezt irta első áldozata szü­leinek küldött levelében a homoszexuális, kétszeres gyermekgyilkos, Bodgál Zol­tán, akit aztán a bíróság ha­lálra ■ ítélt. Az íráselváltozta- tási törekvés ellenére vilá­gosan felismerhető volt az író személy felindult lelki állapotára jellemzőnek tar­tott iráselváltoztatások túl­nyomó része. Külön .tudományág, hatal­mas irodalma van a kézírás­összehasonlításnak. Vargha professzor eredeti nyelven ta­nulmányoz orosz, angol, né­met, francia, olasz szakiro­dalmat is. A közelmúltban öt éve már, hogy egyre ma­gasabb színvonalon, s egyre szé­lesebb körben rendezi meg Sár­vár a diákírók és diákköltők ta­lálkozóját. Az idén első alka­lommal április 17-én és 18-án or­szágos találkozóra kerül sor. Az eddigi összejövetelek sikere ar­ra ösztönözte a rendezőket, hogy hazánk felszabadulásának 25. évfordulója és a Lenin-centená- rium alkalmából pályázatra hív­ja fel az ország középiskolásait és szakmunkástanulóit. A pályaművek beadásának ha­tárideje lejárt, a KISZ Vas me­gyei Bizottságán összesítették a Nagyon ifjú Kovács János még nem tért egészen ész­hez, kicsit a kloroform miatt mátós volt és természetes mozdulattal nyúlt a magnója után. Keze az üres levegőt mar- kolászta. Dermedten ült föl. Most ébredt tudatára annak, hogy nem otthon aludt el, a köny­ve fölött gubbasztva, a he- ' verőn, hanem egy vadidegen helyen. Maga elé meredt és egy pillanatra kiült arcára a rémület. Figyelni kezdett a hangokra. Valahol távol vo­natfütty hallatszott, egész halkan, elnyújtottam Egyszerre éles csiripelésre döbbent. Feje felett valami bogár reszelés hangon ciri­pelni kezdett. — Nini, hány tranzisztoros? — futott át rajta a kíváncsi­ság. ■ Megfogta, leemelte a fáról, majd nézegette, végül a fü­léhez tartotta: halkan mor­mogott. — Miért nem szereltek be­léje erősítőt? A bogár érezve a szorí­tást, menekülni szeretett vol­na és elkezdett kapirgálni. Csalódottan dobta eL Az tanulmányúton volt Moszk­vában és Leningrádban. — A legnevesebb szovjet írásszakértőkkel cseréltünk tapasztalatokat — mondja. — Az egyik például elmondotta: egy Repin festményen vég­zett vizsgálata során megál­lapította, hogy az aláírás nem Repin kezétől származik. De a kép alján olvasható volt néhány szavas mondat. Erről viszont megállapította: az írás Rep iné! De említhetek egy másik érdekes történetet is. Nemrég került elő egy nágyhercegnő albuma, állí­tólag eredeti Puskin kézírá­sos verset találtak benne. Az írásszakértő a vizsgálathoz számos eredeti Puskin kéz­iratot szerzett be, én is for­gattam ezeket. Megállapítot­ták, — én is egyetértettem vele —, hogy az albumban talált kézirat valóban Pus­kintól származik. Nemcsak a hazai bíróságok fordulnak Vargha professzor­hoz különböző írások (gép­írások is) véleményezésért, hanem gyakran hívják kül­földre is. Számos tanulmánya jelent meg, — több idegen nyelven. — Talán sikerül némi­képpen hozzájárulnom az összehasonlító kézírásvizsgá­latok eredményességének fo­kozásához — mondja. — Az összehasonlító kézirásvizsgá- lat ugyanis jobb híján nél­külözhetetlen, de még ko­rántsem tökéletes módszere a kézeredet tisztázásának, — még rászorul ez a módszer á fejlesztésre, finomításra. De hiszen — mint ahogyan egy­kor Bolyai Farkas irta János fiának — semmije sem tö­kéletes tiszta a szegény em­beri nemnek, még a geomet­ria sem. Garay Ferenc felhívásra érkezett pályázatokat. A találkozóra valamennyi me­gye KlSZ-blzottságától J—S, a fővárosból pedig 15, ezenkívül az ország minden részéből mint­egy 250 egyéni pályázótól 1500 vers, novella, riport érkezett a Vas megyei KlSZ-Blzottsághoz. A pályaműveket az írószövet­ségben zsűrizik. — A legjobbak arany, ezüst és bronz oklevelet. Illetve nagydljat kapnak, A nagy­díjat Németh Mihály sárvári szobrászművész készítette. A KISZ-bizottság úgy tervezi, hogy a legjobb pályaműveket kiadja. undor végigfutott az ábráza­tán. — Hiszen ez él! — mondta tanácstalanul. Csak ült elveszetten. A vo­natfütty elkallódott már és semmi hangot sem hallott A magnóhoz, a táskarádióhoz, meg az OMEGA együtteshez szokott füle elvesztette a hangokat és nem hallott be­lőlük semmit. A fa ágait su- sogtatta a szél, valahol, fül­lel alig hallhatóan egy futó szarvas zaja hallatszott, de ő nem látott futó szarvast még. Ha a füle még használható lett volna, talán meghallja egy kis erecske csobogását is, de nem hallotta. Hozzá szokott a városközépi vízesés zajához, ami olyan megnyug­tató volt, mikor körülülték táskarádióikkal. Egyszerre láthatóan eltöl- tötte valami pánik. — Halló, halló srácok! — kiabált kétségbeesetten. De nem jött semmi válasz. Fu­tott egyik fától a másikig. Szaladni kezdett. Talált va­lami ösvényt, elindult rajta, de egy idő múlva visszaju­tott oda, ahonnan elindult. A rémülettől földbe gyö­kerezett a lába. Nincs kiút! Itt kell vesznie! Erőlködött, A hír, amely annak Idején bejárta az országot, nagy szenzációt keltett. A brigád­tagok átlagéletkora még a húsz évet sem érte el. Bátai Ili éppen csak a tizenötödik esztendejét töltötte be. Dehát __ ezt ma is vallják a szak­mában — érdemeik, fiatalsá­guk ellenére elismerésre méltók voltak, ök alkalmaz­ták Komlón először szovjet kollégáik gyorsfalazó mód­szerét és ezzel sikerült tel­jesítményüket több, mint hat­szorosára növelni. — Hát igen — hangzik el Horváth Jánosék kökönyösi otthonában, mert Bátai Ilo­nából nem sokkal a Kossuth- díj átvétele után asszony lett — akkor még nem voltak panelek, minden falat téglá­ból raktunk. Ki kellett talál­ni valamit, hogy gyorsabban menjen a munka. A légakna felé vezető út mentén épült kőházak voltak az elsők, ahol Kovácsék együtt dolgoztak. Aztán a legényszálló — a mai kórház — következett, majd a kö­könyösi épületek. A falon függő élmunkáskép az akkori Bátai Ilit juttatja eszembe. Apró termetű volt, fürge és ragyogó szemű. Még akkor is dalolt, amikor a téli szél­ben kékre fagytak az ujjai. János, László és Anna — tágranyílt szemekkel ülik körül a halászlé illatú kony­hában az asztalt. — Tudjátok-e, miért ka­pott édesanyátok Kossuth-dí- jat? János: — Jól dolgozott. Laci: — A hároméves terv volt akkor. Amikor nyolca­dikban a tervekről tanultunk én el is mondtam, hogy hogy ne érezze arcán a rá­fagyott rémületet. Nem ment. — Tizenhét éves fejjel nem szabad sírni! — biztatta ma­gát, de nem sikerült. Csak ne lenne ez a bor­zalmas csend! — sikoltott föl és nem törődve semmivel, hangosan jajveszékelni kez­dett: — Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj... Ez volt a szerencséje. Ezt a sivalkodást ketten hallot­ták meg: egy öreg, nyugdíjas erdész, aki épp gombát sze­dett és egy slágerszerző, aki ihletért már nem mert a szomszéd szerzőkhöz menni és életében először kiment a természetbe. Az öregúr elve­zette vagy egy kilométerre, amikor is rátalált az ország- útra, ahonnan már hazagya­logolt. A slágerszerző meg, akinek füle szintén elkopott már az állandó hangerősítőtől, meg­szerezte élete eddigi legszebb slágerét, de nem jól értette a szöveget és a jaj-jaj-jaj-t úgy hallotta, hogy: je-je-je- je! Azóta számítják ezt a kort a haladó slágerszerzők korá­nak. Szőllősy Kálmán anyukám a tervteljesítésért 1 Kossuth-díjat kapott. De ki­nevetett az osztály. El kellett vinnem az igazolást. Anna: — Kiválóan dolgo­zott. Ili, aki a Carbon Vállalat papucskészítő üzemében dol­gozik, nem dicsekvő termé­szet. Férje sem, akit az öt­venes években a gyorsvágat- hajtások hőseként ismertek országszerte. Horváth János most nyugdíjas. Szilikózisa van. Ha Ili kezemunkáját a komlói házak, az övét a föld mélye őrzi. — Rettentően tudtunk dol­gozni. A gyorsvágathajtás- ban egyszer 127 méter nyolc­van centit csináltunk. Or­szágos rekord volt. Azóta se tudták megdönteni. Akkor kapta a Munka Ér­demérem ezüst fokozatát. A gyerekek az asztalra gyűjtik a kitüntetéseket Sok van belőlük. — ök — mondja Horváth János a gyerekekre mutatva — már másként nézik az éle­tet, mint mi akkor. Minde­nekelőtt a dolgok anyagi ol­dala érdekli őket, kevesebb bennük a lelkesedés, a küz­deniakarás. A jólét bizony elkényelmesedéssel jár. Ezt látom másutt is. Én hivatá­somnak éreztem a bánya­munkát. Ügy érzem, meg is kaptam érte az erkölcsi és anyagi ellenszolgáltatást. Mondhatom, elégedett, bol­dog emberek vagyunk. Czukor Anna — Tóth F. Gyözöné — fiókjából ugyan­az a fénykép kerül elő, amit Horváthéknál láttam. Márki Lajos, Bátai Ili, Czukor An- ci, Kovács János és Schusz­ter Irén, Orosz Gyula válla­lati párttitkár társaságában ülnek egy fa alatt. Derűjük oka: néhány nappal azelőtt kapta meg a Kossuth-díjat a Kovács-brigád. Első és utolsó képük volt ez így, együtt. Czukor Anna nem sokkal később lánybrigádot alakí­tott. A brigád kitűnően dol­gozott. A DISZ alakuló kong­resszusa előtt felkérették őket Pestre, a Béke úti lakó­ház építkezésre, hogy mérjék össze tudásukat az „örege­kével”. A verseny után azt kérdezték tőle: akar-e egye­temre menni. — Még most is nevetnem kell rajta, három szakmát kellett volna felsorolnom ar­ra a kérdésre, hogy mi sze­retnék lenni és én azt írtam az űrlap rubrikáiba, hogy építészmérnök, építészmér­nök, építészmérnök. Az let­tem. — A Kossuth-díj? — Az egész brigádalakítás Kovács Jancsi érdeme volt. Ö már korábban résztvett országos versenyeken, onnan hozta az új falazási módszert. Lényege az volt, hogy a kő­műves elé segédmunkás te­rítette a habarcsot, ő pedig két kézzel rakta a téglát. — Csak a módszerben rej­lett a siker? — A lelkesedésben is. Agyonfagytunk a falakon, véresre koptak az ujjaink. Hétkor kezdődött a munka­idő, de mi másfél órával előbb mentünk be. Előkészí­tettük a habarcsot, a falhoz hordtuk a téglát és a mun­kaidő kezdetétől csak falaz­tunk. A két brigád — Kovács Jánosé is, Czukor Annáé is — felbomlott. Anci egyetem­re ment, Márki Lajos a' Vö­rös Akadémiára jelentkezett, Bátai Iliből háziasszony lett, Schuszter Irén betegeskedni kezdett. — Sajnos, szétszóródtunk. Azután, hogy Márki és én a tanulás miatt kiszakadtunk a gárdából, nyaranta még ta­lálkoztunk. Én például min­den nyáron beálltam falazni valamelyik kőművesbrigád­ba, hogy ne felejtsem el a szakmát. Márki Lajosból ké­sőbb igazgató lett a Komlói Építőipari Vállalatnál. 1956- ra én is diplomát szereztem. Azóta kétszer voltunk együtt valamennyien, de ezek a ta­lálkozások sajnos szomorúak voltak. Az ellenforradalmá­rok ötvenhatban agyonlőtték Orosz Gyulát, öt temettük. Nem sokkal később Schusz­ter Iréntől kellett búcsút vennünk. Márki Lajosról és Kovács Jánosról semmit nem tud­nak. Márki valahol Pesten van, Kovács meg kiváltotta az iparengedélyt. — Szép idő volt — mond­ja mély meggyőződéssel An­na, — hőskor volt, bár mi magunkat nem tartjuk hő­söknek. Dolgoztunk, mert dolgoznunk kellett, mert így kívánta a kötelesség. Büszke vagyok a Kossuth-díjra, büszke arra, hogy Komló építője lehettem. Harsányi Márta Komolytalan rovat HOQYAN SZÜLETETT A JE-JE-JE? Több mint eserötszáz vers, novella és riport A legú jobbak at kiad ják Márki Lajos, Hátai Ilona, Orosz Gyula, Czukor Anna, Kovács János és Schuszter Irén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom