Dunántúli Napló, 1970. február (27. évfolyam, 28-51. szám)

1970-02-17 / 41. szám

DUtlűLTlTtUl nttTPlO 1970. február 17. Jel-mez-bál TI a jól számoltam, ötven- öl percig vonultak az Építők útjai alsósok, kaka­sok és űrhajósok, cigány­lánykák és pettyesfejű gom­bák, lánykák, kéményseprők létrával, bohócok létra nél­kül, majdnem száz mamának fáradt, késő este megálmo­dott, megvarrt jelmezében. Kislányok tejillatú bőrrel, fiúk kicsit sután, de csak annyira, hogy ez a sutaság még bájos maradjon, negye­dikesek, akik már majdnem a mamájukig érnek és első­sök, akik még úgy olvassák a jelmezbált, hogy jel-mez- bál. De a beat-re, amit az Építőipari Vállalat tánczene­kara játszott a felvonulás­hoz, már ők, az elsős kislá­nyok is természetes közöny­nyel lépkedtek. Vasárnap délután volt, az építők újme- csekaljai munkásszállójának nagy éttermében. Előtte, szombaton a felsősöké. — Tessék, tessék van még néhány darab! — fúródott a tömegbe a tombolaárus, aki civilben: papa. Csak úgy papa, vagy mama a ruhatá­ros, a pincér, a jegyszedő. Es persze a közönség. A papák többsége nem restellene sö­tét ruhát húzni, a hat-nyolc éves elsőfarsangos gyerkőc tiszteletére, eljöttek a nagy­mamák, friss dauer göndörö­dött az anyu hajában. Néhány mondat a férfiak csoportjából: — Csak nem, a Janinak már ekkora lánya van? — A Csaba fél kézzel felemeli a hokedlit, muszáj neki. — Az a szőke ott, ta­nító néni, vagy mama, ott az a mini-szoknyás? Aztán az asszonyokéból: — Tudod szívem, én ragasztó­val tettem fel a csíkokat a szoknyára. — Nem, köszö­nöm, ne hozzál sutit, tudod, az negyed kiló arcban. S a gyerekek között: — Hő, de klassz szendvicsek! — Laci, az a kövér a papád? — Na, adj egy kicsit Szóval igazi társasági han­gulat volt vasárnap délután. A gyerekek vizsgáztak ma­gabiztosságból, a tanári tes­tület és a szülői munkakö­zösség szorgalomból, neve­lésből, a mamák ízlésből, hisz ők varrták ezt a jel­mezhadsereget, s többségük­ben mértéktartóan, nem tú­lozva. De vizsgázott minden­ki: gyermekszeretetből. S akik jelmezükkel az első három díjat szerezték, azok sorrendben: Márlcus Ferenc HA. Lipóczki József Ili A és Tompó Borbála l/C. osztá­lyos gyerekek. A legfonto­sabb pedig: a kisfiúk, kislá­nyok élményt kaptak, szépet, kedveset. Földessy Dénes A kár 92 ezer forint Közpénz „maszek“ célra Hfrt adtunk arról az áldat­lan állapotról, amely a Pécsi Kesztyű- és Bőrkonfekció Ktsz-nél hosszú évek óta mérgezte a közhangulatot. — Végül is az üzem dolgozói megsokallták a ktsz elnöké­nek, Molnár Györgynek ma­nipulációit, feljelentették. A NEB az ügyet megvizsgálta, majd a vizsgálat alapján a Baranya megyei Rendőrfőka­pitányság 1963 szeptember közepén hozzálátott, hogy ala­posan felmérje a ktsz-nél tör­ténteket. A vizsgálat a na­pokban befejeződött. A villa épül — Már 1967-ben is dolgoz­tam Pécsett a mecseki villá­ban, Molnár lakásán — állít­ja Tolnai János, a szövetke­zet dolgozója. — Akkor még nem, csak 1968-tól — mondja Molnár György. Ne legyünk kicsi­nyesek: fogadjuk el Molnár dátumát, tehát 1968-tól. Tol­nai János mint bőrfaragó állt a szövetkezet alkalmazásá­ban. Megtörtént, hogy a szak­májába vágó tennivaló elfo­gyott időnként. Tolnai ilyen esetben szívesen végzett a szövetkezet részére egyéb munkát is, kőműveskedett. — Egy bővülő szövetkezetnél mindig van erre lehetőség. — Volt amikor megszólította az elnököt: nincs szakmai mun­kám, hát ezt csinálom, nem szeretek tétlenkedni. — Na, ha máskor is lesz szabad ideje, majd szóljon nekem — mondta az elnök. Tolnai pedig nemsokára szólt: ismét van időm. Molnár ka­pott az alkalmon és Tolnait a Surányi úti villába, lakásá­ra küldte. Munkaidőben ter­mészetesen. A vizsgálatba be­vont szakértők megállapítá­sa szerint Tolnai 1968-ban 58 napot töltött Molnár otthoná­ban, szépítette a villát. — De akadt itt másnak is feladata. Szentkirályi József 1968 au­gusztusában gyakran látoga­tott Molnár lakásába építkez­ni. Szép kis pincebárt alakí­tott ki, a megrendelő tervei szerint. Tizenhárom napot dolgozott itt, de fizetést nem kapott. Azaz Molnár megta­lálta a kerülő utat. Fonyó­don is dolgozik a ktsz egy részlege, annak alkalmazott­ja Szentkirályi József felesé­ge. Molnár utasította a fo- nyódi üzem vezetőjét, „csap­janak Szentkirályiné béréhez 500 forintot”. így fizette meg a munkabért. Tolnai János­nak viszont nem kellett bárt fizetni, ő a szövetkezet al­kalmazottja volt. Molnár ér­tett ahhoz, hogy miként kell a szövetkezet dolgozóit a vil­lában adódó munkákkal fog­lalkoztatni. A ktsz egyik vil­lanyszerelője is az elnök uta­sítására szerelte a pincebár villanyvilágítását. Közel két hétig ez volt a feladata mun­kaidőben. De nemcsak szak­munkásokat, hanem segéd­munkásokat is keresett, ök is a szövetkezettől kerültek ki két fiatalkorú tanuló sze­mélyében. Munka akadt bő­ven. Mert nemcsak a villá­ban kellett szépíteni, hanem a donátusi szőlőben lévő ví- kendház körül is akadt jócs­kán tennivaló. A szakértők megállapították: Molnár „ma­szek” munkáján dolgozó szö­vetkezeti alkalmazottaknak több mint 20 ezer forint munkabért fizetett a szövet­kezet arra az időre, amikor nem is az üzemben dolgoz­tak. Az anyagot lopta Ha már a munkabért nem kellett fizetni, a szükséges anyag se kerüljön sokba — vélekedett az elnök. Egy pél­dát: az üzem bővítéséhez 3000 téglát rendelt a szövetkezet a téglagyárból. Ki is fizették az árát, de ebből csak 2000 ke­rült az üzembe, a hiányzó ezer darab pedig azonnal a donátusi szőlőbe került. Azt már mondani sem kell, hogy az ezer tégláért Molnár egy fillért sem fizetett. Molnár családjának volt egy Wartburg gyártmányú személygépkocsija. A szövet­kezet számlájára több ezer forint értékű Wartburg al­katrészt vásároltak, holott a szövetkezet teherautójához csak néhány Wartburg al­katrészt lehet felhasználni. — Vajon hol van a többi? A vizsgálat során nemcsak Molnár Györgyöt, hanem a szövetkezet alkalmazottai kö­zül még öt személyt is ki­hallgatott a rendőrség ter­heltként, egyrészt a bizony­lati fegyelem hiánya, más­részt az ellenőrzés lazasága és egyéb okok miatt. Az együt­tesen okozott kár értéke 92 ezer forint. A rendőrség az ügyet vádemelési javaslattal a napokban az ügyészségnek megküldte. G. F. Vidéki lányok Pesten •• „Örök szerel Naponta kb. száz fiatal ér­kezik vidékről a fővárosba azzal a céllal, hogy itt ala­pítson magának új egziszten­ciát. Mondjuk negyvennek sikerül: a többi vagy elkal­lódik a nagyváros forgatagá­ban, vagy visszamegy, miu­tán néhány napig járta a várost, próbálkozott, aztán mikor elfogyott a pénze, egy életre szóló, riasztó emlékkel felül a vonatra. Az indíték: Van, aki egy meg nem kapott fémszá­las estélyi ruha miatt hatá­rozza el az új életet, vannak, akik" csak azért akarnak a fővárosban élni, hogy min­den szombaton meghallgat­hassák kedvenc zenekarukat. Menyasszonyok és vőlegé­nyek a szombat esti össze- veszés után vasárnap Buda­pesten, „na majd én meg­mutatom, hogy lehet nélküle is” felkiáltással Nemrégiben egy neves táncdalénekesünk fényképet kapott egy lánytól. A fénykép hátára ezt írta a lány: „Halálosan forró örök szerelemmel: Tiéd!” Néhány nap múlva levél érkezett a táncdalénekesnek, amiből néhány sort idézek: „Kétségbeesetten közlöm ön­nel. hogy lányom megszökött tőlünk. Augusztusban, mikor ön itt énekelt, teljesen meg­változott, mintha kicserélték volna, semmit sem akart, csak az ön levelét várta ál­landóan. Képzelheti, milyen fájdalom egy súlyosan szív­beteg anyának, akiben már csak az injekciók tartják az életet. Kétségbeesetten kérem önt, összetett kézzel, ha Ön­höz feljön, vagy debreceni új lakáscímet közöl, írja meg nekünk, hátha így rájövünk, hol tartózkodik.” Néhány napig kijártam az állomásra, fényképpel a ke­zemben, hátha találkozom a lánnyal. Nem sikerült. Ta­Bővítik a badacsonyi Kisfaludy-házat Felújítják a badacsonyi Kisfaludy-házat. A híres mű­emléképület, amely a leg­szebb panorámát kínáló ven­déglője a hegynek, a fősze­zonban már eddig is kicsi­nek bizonyult. A tervek sze­rint a közeljövőben megépülő badacsonyi személyszállító kötélpálya egyik állomását itt képezik ki, s emiatt a for­galom további növekedésére lehet számítani. A Hungária Étterem és Szálloda Vállalat 4 millió fo­rintot költ a műemlék- épület bővítésére. Az épület eredeti formáját meghagyják és az új vendéglő helyiséget a hegy gyomrában képezik ki. Az eddig 50 személyt fo­gadó étterem fedett területe így háromszorosára bővül. — Korszerűsítik az étterem konyháját is. A kkor figyeltem fel rá, ■***■ amikor egy turistaautó­busz első üléséről félig hátra­fordulva beszélt a mikrofon­ba. Mögötte szovjet turisták ültek, akik az ablakon kite­kintve figyelték a várost. Le­het, hogy közülük némelyik ugyanarra gondolt, amire én. — Hogyan lett orosz létére idegenvezető Pécsett? Larissza — pontosabban (férje után) Nagy Larissza — ugyanis orosz. Mahacskala a szülővárosa, a Kaszpi tenger partján, a háborúból csak az éhezésre emlékszik, Moszk­vában készült hidrogeológus- nak, de férjhezment egy kint tanuló magyar fiatalember­hez, akivel Pécsre jött és most a Mecseki Ércbányá­szati Vállalat technikusa. — Egészen véletlenül. Jött egy szovjet turistacsoport, nem volt orosz nyelvű idegen­vezető és engem kértek meg. De ez már régen volt, azóta vizsgát is tettem. — Mit szólnak a honfitár­sak, amikor kiderül, ki az idegen vezetői ük? — Meglepődnek. De nem érnek rá sokáig csodálkozni ezen, annyi mindent láthat­ásé: itt a városban. LARISSZA, AZ IDEQENVEZETÖ — Mit mutat meg a város­ból szívesen? — A Széchenyi térről in­dulok általában. Annyi min­den van itt, a dzsámi, a Hu­nyadi szobor. Aztán a székes- egyház, a Barbakán ... Min­dennek van külön sztorija, minden házról lehet beszél­ni. Például a Káptalan utcá­ban a múzeum. Hányszor előfordult, hogy megyünk fel­felé az utcán, egyszercsak az egyik turista kérdezi: „Miért nem restaurálják ezt a szép házat”? És akkor meg kell magyarázni, hogy amit lát­nak, az nem a lehullot vako­lat nyoma, hanem sok évszá­zados freskómaradvány. Ha szép az Idő, felmegyünk a Tettyére. Kimondhatatlanul szép része ez városunknak, én is nagyon imádom, ked­ves, aranyos hely, jó hatással van az emberre. — S mi az, amit nem szí­vesen mutat meg Pécsből? — Pillanatig értetlenül tekint rám, aztán együtt keressük össze a városnak azokat a helyeit, amelyeket valóban nem ildomos bemutatni a kulfoldieknek. Elég az. ha mi tudjuk, hogy vannak ilyenek. — Amit nem érdemes meg­mutatni, azt nem is jegyzem meg — mondja. — Optimista vagyok és remélem, hogy ezek előbb-utóbb eltűnnek. Legutóbb is amikor a Szigeti úton jártunk és látták a tu­risták azt a romhalmazt, ami ott elterül, jó érzéssel lehe­tett elmondani, hogy arra folytatódik tovább az új vá­rosrész. Az idegenvezetés mellett néha tolmácsfeladatot is lát el. — A filmszemlén a filme­ket kellett oroszra fordítani. Kezében volt a dialógus, fi­gyelni is kellett a beszédre és közben folyamatosan mon­dani oroszul, hogy a néző követhesse a cselekményt. — Borzasztó nehéz volt, nem is tudom, végigcsinálnám-e még egyszer. Nem tudok azért annyira magyarul... Magyarul könyvek nélkül, csak környezetére támaszkod­va. Megvett ugyan minden fellelhető tankönyvet, de az első leckén túl nem jutott. Jelenleg esti egyetemre Jár és a nem könnyű tananya­got a magyar nyelvű köny­vekből tanulja. És írni? Egy­szer csak úgy játékból össze­mérte tudását barátnőjével. Körülbelül ugyananyi helyes­írási hibát vétettek. — Tehát akkor mégis elég jól tud magyarul. — Talán. Nem is tudom.. — Van egy hobbym, a keresztrejtvény. Nagyon sze­retem. mert sokat lehet ta­nulni, bővíti a szókincset, sok szó szinonimáját meg lehet ismerni — szórakozva. Végül visszatérünk a „té­mához” és az idegenvezető szubjektív benyomásai felől érdeklődöm, merre járt az országban, mit látott, mi tetszett? — Szerencsére olyan mun­kakörben dolgozom, hogy sok­felé megfordulhatok az or­szágban. Szegeden, Miskolcon, Debrecenben jártam és ter­mészetesen Budapesten, tet­szett is mind. hiszen minde­nütt van sok szép látnivaló. Nekem mégis Pécs tetszik legjobban, innen nem is le­hetne már elszakítani. Hársfai ísiváE lálkoztam viszont más lá­nyokkal .. Éjfél. A nyugati pályaud­var előtti villamosmegálló­ban barna, farmernadrágos lány áll, kezében sporttáska. Jön a villamos, de nem száll fel. A második után is ma­rad. Odamegyek hozzá. — Nem a hatosra vár? — Nem. — Más villamos pedig nem jár éjjel. — Nem? Akkor nem is vá­rok tovább. — És elindul gyalog. A „LUXOR” presszóig fel­oldódik a bizalmatlanság. Meghívom egy kávéra. Lát­szik, hogy most van itt elő­ször. Félszegen ül le. — Ha nem rendőr, akkor mit kérdezősködik? — Érdekel. Mivel foglalko­zott N.-ben. — Eladó voltam a tejbolt­ban. Minden reggel négykor keltem, hogy beérjek három­negyed hatra. Akkor kezdő­dött a bolondokháza. Én a kimért tejet adtam. A fél város nálam reggelizett. Ki­lencig kiadtam vagy három­száz liter tejet fél literével, három decijével. A szüleim azt szerették volna, hogy or­vos legyek, de kimaradtam a gimnáziumból, második­ban. Az öcsémet felvették az egyetemre, Miskolcra. Mindig vele példálóztak, hogy így- j meg úgy. Alig várták, hogy * férjhez menjek. Jártam egy j fiúval, több mint egy évig. ! Nem lett volna mire össze- I házasodni, meg aztán azt hi­szem nem is akart elvenni, ' de úgy is nagyon jó volt. Az- j tán az apám kijelentette, hogy vagy elvesz feleségül j vagy ne jöjjön ide többet, j Másnap már nem is jött. Az anyám azt mondta, hogy megérdemlem, ha nem tudom megfogni a fiút. ö is úgy fogta meg az apámat, össze­csomagoltam a holmim és feljöttem Pestre. Van hatszáz forintom, holnap majd kere­sek albérletet. — Hol fog ma éjszaka aludni? — Nem tudom. Fáradtan csillog a szeme. Két napja nem aludt. • Trojka bár. Népköztársaság útja. Füst. Rossz zene. Ve­gyes társaság. Valaki leteszi bezárt öklét az asztalomra. — Akármennyit dugsz — három. A negyedik partinál lány ül oda hozzánk. Nézi a játé­kot, ráüt egy részeg vasutas kezére aztán csípőjét ügyet­lenül ringatva átmegy a he­lyiségen. Utána nézek. — Kell a csaj? A snóblis, látva tanácsta­lanságomat, már intézkedik is. Nem telik bele egy perc és ott ül mellettem a lány. Klasszikusan indít. — Na mi van? Fizess egy konyakot. Fizetek. — Hová megyünk? Nekem van kéglim, csak a két kilót előre oda kell adni az öreg­asszonynak. Fizess még ko­nyakot ! A negyedik konyak után teljesen berúg. Kérés nélkül mesék — Az Elektromos Művek­nél dolgoztam K.-n. Díjáta­lány-kalkulátor voltam, ne­vetséges, mi?! Négyig dol­goztam, aztán haza mentem főzni, meg ilyesmi. Szomba­tonként elmentem táncolni. Soha nem voltam valami ka­pós lány. Nem nagyon akadt meg rajtam a férfiak szeme. Az első fiúval, aki egy hét­nél tovább járt velem lefe­küdtem. Gépszerelő volt, vagy valami ilyesmi, mert mindig olajos volt a keze. Egyszer egy kolleganőm ka­pott Ausztráliából csomagot és én megvettem belőle egy felszabott ujjú kék lurex pulóvert, meg egy buklészok- nyát Mikor először felvet­tem, kicsit nekem is merész­nek tűnt. Olyan szűk volt a pulóver, hogy nem fért alá melltartó, de azért bementem benne dolgozni. Majd kiesett a férfiak szeme. Először a kollégáim találtak meg — négy férfivel dolgoztam egy szobában — aztán a főnököm hívott be, hogy valami hibát talált egy számlán, aztán a nagy szigorúságból egyszer csak azt vettem észre, hogy a mellem után nyúlkál. Ki­rohantam a szobából. Épp ebédszünet volt, már nem is mentem vissza dolgozni. Be­ültem az eszpresszóba. Nem hazudok, mindenki engem nézett, klassz is volt, meg nem is. Megittam két vagy három konyakot, mert na­gyon ki voltam borulva, az­tán megismerkedtem három pesti sráccal. Klasszak vol­tak, meg jó dumájuk volt Valami kiállítást jöttek le megszervezni. Még egy jó csomót ittam és közben si­mán beleszerettem az egyik­be. Szőke volt és bőrlem- berdzsek volt rajta. Fel akar­tak vinni magukhoz a szállo­dába, de a portás megismert, meg látta, hogy részeg va­gyok, nem engedett fel. Ak­kor kimentünk a „Szedres”- re. Megbeszéltük, hogy más­nap este megvár a Keletiben és nála lakhatok, amíg szer­zek lakást. Mikor hajnalban haza mentem, az apám vé­resre vert, mert már meg­tudta valakitől a szálloda dolgot. Kirúgott, összepakol­tam és feljöttem Pestre. A pályaudvaron, egész éjjel a szőke srácot vártam. Aztán felszedtek Malacék .— Malac az a fiú. akivel snóbliztál — azóta senkivel nem feküdtem le és nem is fogok soha. Gyűlölöm a férfiakat. Az öregasszony kégli is csak szöveg. Ha már eleget ivott a pasas, elviszem egy átjáró­házhoz és azt mondom, hogy két perc múlva jöjjön utá­nam a második emeletre, én meg a másik kapun meglé­pek. Ott várnak a srácok. Reggelig a „LUXOR”-ban va­gyunk, aztán irány a pálya­udvar. Akkor nyit a resti, amikor odaérünk, aztán für­dő. Ött lehet aludni egy órát, és minden kezdődik élőiről. Ha alhatok nálad, akkor le­lépek a MalacéktóL Nem alhatott nálam. Néz­tem, ahogy kicsit csalódott arccal feláll az asztaltól és csípőjét ügyetlenül ringatva megy keresztül a helyiségen M. L

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom