Dunántúli Napló, 1970. február (27. évfolyam, 28-51. szám)
1970-02-14 / 39. szám
Ara: 80 fflté' Világ proletárjai, egyesüljetek! Kádár János, u MSZMP Központi Bizottságának első titkára pénteken fogadta Moszkva város küldöttségét, amely V. V. Grislnnek, az SZKP Politikai Bizottsága póttagjának, a Moszkvai Városi Pártbizottság első titkárának vezetésével hazánkban tartózkodik. A szívélyes légkörű találkozón részt vett Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Sarlós István, a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának elnöke; jelen volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Pécs, Komló, Mohács, Szigetvár, Siklós Fejlesztik a távfűtési hálózatot Tervek, bővülés, mind több és jobb szolgáltatást a lakosságnak — ez jellemezheti a Pécsi Hőszolgáltató Vállalat tevékenységét Már folyamatosan készül az egész Szigeti városrész — beleértve a most szanált területet is — távfűtési hálózatának építése. Kivitelezés alatt áll a Móricz Zsigmond téri hőelosztó központ létesítése. Ha elkészül, a Heim Pál utca—Köztársaság tér—Erreth Lajos utca vonalán lefektetett gerincvezetéken látják el hővel az újonnan készülő Szigeti, Megyeri városrészt. Előkészületi stádiumban van a kertvárosi 4600 lakásos lakótelep távfűKövetendő példa Felszabadulási műszak a Csepel Vas- és Fémművekben Pénteken a Csepel Vas- és Fémművek valamennyi műhelyében röpgyűlést tartottak, s ezeken több mint 2500 brigád elhatározta, hogy február 13-tól március 31-ig ünnepi műszakot tart hazánk felszabadulásának negyedszázados jubileuma alkalmából. A gazdasági és műszaki vezetők is mindenütt csatlakoztak a felajánlásokhoz, együttműködnek a minőség javításában, a gazdaságos, a keresett cikkek bevezetésének gyorsításában. Több helyütt, mint például a kerékpár- és varrógépgyárban fokozzák a hiánycikknek számító alkatrészek gyártását, célgépeket helyeznek soronkívül üzembe a termelékenység fokozására. A fémműben a termelés mielőbbi bővítésére tíz nappal a határidő előtt március 20-ra üzembehelyezik az új 60 tonnás csőhúzópadot. A híradás- technikai gépgyárban a vártnál nagyobb kereslet miatt egyes cikkekből növelik a termelést és március 31-ig a tervezettnél 600 000 forinttal több árut értékesítenek. A Csepel Művek Erőmű- és Szolgáltató Üzeme dolgozóinak vállalása elősegíti, hogy 130 család előbb jusson új lakáshoz. A vállalati támogatással a XXI. kerületi Bajcsy- Zsilinszky úton épülő egyik társasház szerelési munkáit március 31 helyett március 10-ig befejezik. Egyéb munkáikat is meggyorsítják és az első negyedévben összesen másfél millió forinttal túlteljesítik korábbi vállalásaikat tési hálózatának építése. Egy későbbi időpontban kötik be a hálózatba a Kodály Zoltán utcai új tömböt egyidejűleg felszámolják a jelenleg üzemelő két tömbkazánt A legközelebbi tennivalók közé tartozik az új városközpont kialakítása, az 1/b. ütemben elkészülő valamennyi épület távfűtött lesz. E tervek megvalósításához erőművi átalakítás is szükséges — az új vezetékek lefektetésén kívül — s ez mintegy 150 millió forintba kerüL A munkákat úgy tervezik, hogy lehetőséget teremtsenek a IV. ötéves terv végére a jelenlegi belváros — Széchenyi tér és környéke — középületeinek távfűtéssel való ellátására. A kivitelezés itt sok bonyodalmat okozhat a közlekedésben, de az amúgy is időszerűvé vált egyéb közművek, gáz- és vízvezetékhálózat, felújítása széles lehetőséget nyújt az ésszerű koordinációra. Komlón a Kossuth Lajos utcai építkezés házain, valamint a Szilvásban felépülő épületek távfűtésesek lesznek, ezenkívül idén kezdik mega kökönyösi gőzhálózat átépítését a gazdaságosabb forróvízhálózatra. Ez megteremti a további épületek bekapcsolásának lehetőségét is. Mohácson több száz lakás fűtését fogja ellátni a Hőszolgáltató Vállalat, amely itt és a megye más helységeiben komlói mintára üzemelteti és karbantartja a berendezéseket. Szigetváron a Radován téren kétszáz lakást tömbfűtéssel szolgálnak ki olajtüzelésű kazánok segítségével — Siklóson az épülő lakótelep és iskola fűtését oldják meg hasonló módon. Új üzletek, óvodák a munkáslakta városnegyedekben A Pécs városi Tanács ülése — Ötvein százalékkal nőtt a munkások száma az elmúlt tizenkét évben Pécsett, jóval nagyobb mértékben, mint ahogy a lakosság száma növekedett. A munkásság számbeli súlya tehát fokozódott Ha ehhez hozzáadjuk azt a kiemelkedő politikai szerepet, amit a munkásosztály társadalmunk életében betölt, akkor érthetővé válik, miért tűztük ma ismét napirendre a munkásosztály helyzetéről szóló párthatározat végrehajtását Horváth Lajos, a Városi Tanács elnöke mondotta a fentieket a Pécs városi Tanács tegnapi ülésén. Emlékeztetett arra, hogy az említett határozatot még 1958- ban, tehát 12 évvel ezelőtt fogalmazták meg. Bár a határozat alapvető mondanivalója, szelleme változatlanul érvényes, azóta a körülmények nagyon sokat változtak. Éppen azért, mert lépésről lépésre végrehajtottuk, illetve megvalósítjuk e határozatot 1959-ben, a határozat megjelenését követő évben 318 állami és szövetkezeti lakás megépítése volt a terv, az idén már 1117 lakás. Az elmúlt 12 évben épült állami lakások 70—80, a szövetkezeti lakások mintegy 50 szá-J zalékát munkások, illetve a termelés közvetlen irányításában részt vett szakemberek kapták. A szakmunkások kétharmada már fürdőszobás lakásban él, szemben az 1960-ban mért 20 százalékos aránnyal. Űj ABC-áru- házat építettünk a Budai vámnál, Űjmecsekalján és a Ledinán, tehát a munkáslakta városrészeken,« további 10 élelmiszerboltot és egy iparcikkboltot adtunk át a peremkerületeken. Hatszáz új óvodai, mintegy 400 új bölcsődei férőhely épült az elmúlt 12 esztendőben. 8-ról 20-ra nőtt a gyermekorvosi körzetek száma. E program tekintélyes részét szintén a munkáslakfa területeken hajtottuk végre. Horváth Lajos részletesen szólott a gondokról is. Bár csaknem 16 ezer lakás épült Pécsett az elmúlt 12 évben, még ma is 5—6 ezer lakásigénylő van városunkban. Sajnos, Pécsett jóval kevesebb az üzemi óvodák, bölcsődék aránya, mint a többi vidéki nagyvárosban. A továbbtanuló munkásfiatalok száma csökkent Hasonló szellemben szólalt fel Ambrus Jenő. a Városi Pártbizottság első titkára is. Utalt arra, hogy bár a lakások zömét valóban a munkások kapják, a régi üzemek — Porcelángyár, Sopiana Gépgyár stb. — régi munkásai számarányukhoz mérten mégsem részesültek elég lakásban. A jövőben ügyelni kell arra, hogy a bevándorló munkások és régi munkások között ne legyenek ilyen arányeltolódások — legyen jobban megbecsülve a törzs- gárda. Nem tehet bennünket elbizakodottá az a tény sem, hogy a .pécsi munkás többet keres, mint az országos átlag. Látni kell, hogy ezen belül kiskeresetűek is vannak szép számmal, s azok több olcsó és jó minőségű árut kérnek, mint ami ma kapható a boltokban. Horváth Lajos referátumához számos tanácstag fűzött még megjegyzést, észrevételt, majd egyhangúan jóváhögy- ták az előterjesztést. Az előbbihez hasonlóan elfogadták a város 1970. évi költségvetését, a Városi Tanács és a Városi Tanács vb. ez évi munkaprogramját és I. félévi munkatervét, a Megyei és Városi NEB 1970 első félévi munkatervét is. A tartalomból Helyszíni tudósítás Ibu Zabáiból (2. oldal) Gépkocsimosást is vállal a Patyolat? (3. oldal) A szentlőrinci tanácselnök (3. oldal) Tanulságos „véletlen“ (4. oldal) Javult az ételmérgezettek állapota (5. oldal) Versenytárgyalás útépítésre (5. oldal) Országos influenza* helyzetkép (5. oldal) Korszerű technológiai berendezések a háztájinak! Terebélyesedik a szalántai példa Zárszámadás a pogány! termelőszövetkezetbeit Kissé talán szokatja helyen, a baromfi istállóban tartotta zárszámadó közgyűlését a pogányi tsz. Az istálló csak két hét múlva fog benépesülni naposcsibékkel, így adódhatott, hogy a modern, alumínium-falazatú és természetesen fűthető istállót nagyhirtelen átalakították egy háromszáz főt befogadó közgyűlési teremmé, ahol most együtt tarthatott zárszámadást a tsz két községe, Pogány és Kökény népe. Erre a tsz 9 éves fennállása óta nem volt példa. A tegnapi zárszámadó közgyűlésen megjelent, s a beszámoló után felszólalt ár. Nagy József, a Megyei Párt- bizottság titkára is. A tsz ellenőrző bizottság elnökének jelentése után Kislaki László, a tsz elnöke tartott beszámolót. A gazdálkodás mutatói az elmúlt évben jelentősen javultak. Egy dolgozó tag 1969-ben átlagban 17 240 forintot keresett, 1400 forinttal többet, mint 1968-ban. Egy 10 órás munkanapra közel 100 forint kereset jut. Valamennyi üzemág nyereséggel zárta az elmúlt évet, a növénytermesztés 1968-hoz képest plusz 3 millió forint nyereséggel lépett előre, itt említjük a rózsatermesztés nyereségét, ami több mint 300 ezer forint. Kiugró nyereséget, 2,5 millió forintot (1968-ban csak 240 ezer forintot) hozott az ipari tevékenység. Rendkívül figyelemreméltó egyébként, hogy a pogányi tsz az elmúlt évi 12,7 millió forintos eredményéből 5,5 millió forintot tett a fejlesztési alapjába, annyit amennyit tavaly a tagok részesedésére fizetett ki. A szakipari részleg tevékenységét szeretném kissé közelebbről bemutatni. 1968- ban futballjátékok gyártásával kezdték, majd piac hiányában áttértek a sertés itatok gyártására. Az elmúlt év közepén öt' éves együttműködési szerződést kötöttek az Iparszerű Sertéstartó Termelőszövetkezetek Közős Vállalkozásával Űjrendszerű rugó nélküli, gumiszelepes itatókat kísérleteztek ki és rövid idő alatt elkezdték a sorozatgyártást. Űjat hoztak, szinte forradalmasították a belső piacot. Országosan is új termékei közül három típus-minta oltalom alatt áll, a szarvasmarha Hatót pedig valószínűleg találmányként jelentik be. Folyamatban van a klimapárásítók, a takarmánypárásító és egy gumiszelepes szopókás rendszerű kocaitató kikísérletezése. Termékeik iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy az idei évre szerződéses megrendeléseik értéke meghaladja a 10 millió forintot. Kislaki László a tegnapi közgyűlésen bejelentette, hogy csatlakoznak a szalántai példához, és az idén malacokat adnak ki bérhizlalásra a tagoknak. Természetesen takarmányt és munkanap jóváírást biztosítanak. A háztáji gazdaságok segítésében jelentős és úttörő lépést tesznek továbbá azzal, hogy a tagok tehén- és lóistállóinak átalakításához, a zárt-tartás kialakításához a tsz korszerű technológiai berendezéseket (önitatókat, önetetőket) biztosít, sőt még kőművest is adnak. A korszerű tartási módok háztájiban való elterjesztése példaképp állhat a többi tsz előtt. Miklósvári Zoltán A BARANYA MEGYEI ÉPÍTŐ ANYAGIPARI VAGI.AT.AT SZABOLCSI HOMOKBÁNYÁJÁBAN A TELI IDŐSZAKBAN IS FOLYIK A TERMELÉS. TAVALY 106 EZER KÖBMÉTERNYI HOMOKOT SZÁLLÍTOTTÁK BARANYA, SOMOGY ÉS TOLNA MEGYE ÉPÍTKEZÉSEIHEZ, MEGRENDELŐIHEZ. A TELI HÓNAPOKBAN CSÖKKENT UGYAN A TERMELÉS, DE ÍGY IS HAVONTA 4 EZER KÖBMÉTER KITŰNŐ MINŐSÉGŰ HOMOKOT SZÁLLÍTANAK EL A BÁNYÁBÓL Erb János felvétele Koszigin a Kremlben fogadta Bahrt Moszkva: Moszkvai hivatalos bejelentés szerint Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök pénteken a Kremlben fogadta Egon Bahrt, a nyugatnémet szövetségi kancellári hivatal államtitkárát és beszélgetést folytatott vele a mindkét felet érdeklő kérdésekről. A megbeszélésre az államtitkár kérésére került sor. Scheel—Szemionov találkozó Moszkvában Moszkvában hivatalosan közölték, hogy február 12-én, csütörtökön Walter Scheel, az NSZK alkancéllárja és külügyminisztere, aki Bonnból Delhibe utazik, rövid időre megszakította útját Moszkvában. A seremetyevói repülőtéren a minisztert és a kíséretében lévő hivatalos személyiségeket V. Szemjonov szovjet külügyminiszter-helyettes fogadta. Scheel rövid moszkvai tartózkodás után tovább utazott India felé, Becsüljük jobban a törzsgárdát Kádár János fogadta Moszkva város küldöttségét