Dunántúli Napló, 1970. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-18 / 15. szám
WO. Január 18b 5 X közel! napokban kerekasztal beszélgetés zajlott le a Dunántúli Napló szerkesztőségében a pécsi zenei élet, s főként a helyi zenekritika néhány problémájáról. A beszélgetésen a meghívottak közül ott volt Antal György, a Zeneművészeti Főiskola tagozatának vezetője, Botvay Henrik zenetanár, a Zenepedagógusok Szakszervezetének elnöke, Dobos László, a Liszt Ferenc zeneiskola igazgatója, Ligeti Andor, Pécs város zenei szakreferense, Szesztay Zsolt zenetanár. Várnagy Viktor, az Országos Filharmónia Pécsi kirendeltségének vezetője, minomon napia ZENEI ÉLET — ZENEKRITIKA KONDOR QYÖRQY EMLÉKÉRE Várnai Ferenc, zenetanár, a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának zenei előadója, valamint Hallatna Erzsébet, a Dunántúli Napló kultúrrovat vezetője. A szerteágazó, sok kérdést érintő vitát teljes egészében nyilvánvalóan lehetetlen ismertetni. S a beszélgetés eredménye sem valamilyen üdvözítő megoldás, aranyigazság — ezt úgyszintén lehetetlen volna találni. Nagy vonalakban mégis ismertetnénk a vitában elhangzott gondokat, véleményeket, mivel azok gondolatébresztő hatása nem lehet kétséges. ÖNARCKÉP 1. Mi lehet a zénekritika feladata egy ilyen sajátos helyzetben? Pécs — úgymond — zenei város, az azonban mégis igaz, hogy sem a zenei élet gazdagsága és sokszínűsége. sem a kritikusok tábora nem közelítheti meg a fővárosi szintet. A zenészek „egymást kritizálják”* hangzik az egyik ellenvetés, a másik pedig: „nincs is valódi értelme a kritikának, hiszen támogatnunk, ápolnunk kell azt a kevés előadót, aki itt él a városban.” Végül az idelátogató művé- . szék teljesítményével kapcsolatban pedig egyesek szerint azért nincs szükség kritikára, mivel azok csak egy- egy alkalommal jönnek, s művészi pályájukon apró pont egy ilyen szereplés, s mondjuk ki nyíltan: „oly mindegy nekik, mit írnak róluk Pécsett.” Ami a helyi előadóművészek kritikáját illeti, arról Dobos László fejezte ki legfrappánsabban a tényleges helyzetet: a helyi zenészek számára ez az egyetlen kontroli-lehetőség. Éppen/ azért, mert Pécs alig százezres nagyságrendű város, a rendszeres kritika, vagyis a rendszeres, odafigyelő, felelősséget érző — ha olykor tévedő is! — visszajelzés a művészek számára egyenesen létfontosságú. A zene, amelynek speciális jellemzője a többi művészetekhez képest, hogy egyszeri elhangzása miatt a benne tevékenykedők nem tudják kívülről vizsgálni saját teljesítményüket. különösképpen igényli ezt a külső „ellenőrzést”, a kritikát, az őszinte véleményt. S túl az egyes zenészek fejlődéséhez szükséges voltán, a rendszeres helyi zenekritika egész zenei életünk számára is létfeltétel. Ha egy ilyen város életéből kiiktatnánk a folytonos figyelem, a rendszeres kontroll szerepét, a zenei élet képtelen lenne önmaga alakulását érzékelni, elsorvadna, megrekedne fejlődésében, akár vissza is fejlődne. Másfelől viszont a zenekritika talán mégsem elsősorban magukhoz a művészekhez szól. Napilapról lévén szó, a kritikának legalább Ilyen lényeges feladata, hogy a zenét hallgatók, a zenével éppen ismerkedők számára helyes tájékozódást, jó eligazodást nyújtson. Várnagy Viktor — utalva az országosan is szép eredménynek számító nyolcezres bérlő-táborra — mondotta el, hogy a kritika, az előadást követően elolvasva nagyon sok ember számára a felismerés örömét nyújtja. Azok. akik végighallgattak egy koncertet. sokszor nem tudják pontosan megfogalmazni, mi tetszett, mi nem tetszett abban. A kritikus véleménye ilyenkor segít tisztázni, eligazodni — s ilyen módon a zenekritikának is hallatlan szerepe van az ízlésfejlesztésben. az ún. művészeti nevelésben, amely amúgyis rendkívül összetett munka, s amelynek egyetlen lehetőségét sem lehet büntetlenül kihagyni. S természetes, hogy ezért megdől az a vélemény is, hogy az „átutazó” művészek produkcióiról „nincs értelme“ megemlékezni. A város méreteiből, a zenei életünk különféle területén tevékenykedő szakembereknek azárt mégis viszonylag kis számából következik az is, hogy az „egymás kri- tizálásáról” jelenleg nem lehet lemondani. De ami a vitában elhangzott a kívülálló szemével nézett produkciók ilyenfajta kontrolijáról, az jelzi, hogy a probléma nem lehet olyan nagy — ha kellő felelősséggel végzik munkájukat a kritikusok. 2. A kritikusok — s ez már a zenekritika kérdésein is túlmutat — felelősségéről beszélt Antal György, amikor hangsúlyozta, hogy nálunk egy .zenészt egy évadban jó, ha ezer ember hall, minden kritikát viszont minden alkalommal elvileg elolvashat 70 ezer ember! Sokan vannak. s még nagyon sokáig lesznek, akik ítéletüket, tájékozottságukat nagyrészt csak a megjelent írásokból merítik, s összehasonlítani saját élményeiket az olvasottakkal nem áll módjukban. Igen sok áldozatkész muzsikus dolgozik ebben a városban, s noha a kritika szigorúsága és igazságkeresése percig sem lehet vitatható kívánalom, nem szabad annak a szellemnek utat engedni. amely itf-ott még kísért: hogy a koncertlátogató a befektetett forintokat kapja vissza muzsika formájában. Nem, annál jóval többet kap, nemcsak az állami támogatás úgyszintén befektetett forintjai miatt, hanem a fáradság, munka, lelkesedés forintban ki nem fejezhető tömege következtében, amelyet a város zenészei befektetnek egy-egy produkcióba. A nehezebb körülmények mérlegelése nem jelenti a megítélés másféleségét, mégsem szabad elfelejteni a fentiek mellett azt sem, hogy míg egy pesti koncentről öthat méltatás is napvilágot lát sokszor, Pécsett erre egy fórum van mindössze. A kritikusnak tehát pótolnia kell a hat különféle véleményt, de egyben úgy kell igazat és okosat mondania, hogy közben a közönség létéről sem szabad, pillanatokra sem, megfeledkeznie. Fognia kell egyfelől a muzsikusok, másfelől a muzsikát csak ízlelgető közönség kezét, s segítenie kell a közeledést. 3. Mert végül is mi a közös cél? Zenét kritizálok és zenét „csinálok” közös célja? Hogy jól álljon a zene ügye Pécsett. Más szóval: a zenei élet pécsi „átlaga” hitelesített mérce, megnyugtató színvonal legyen. S mind többekhez jusson el ez a jó színvonalú muzsika. Botvay Henrik vetette fel ezzel kapcsolatban, hogy a pécsi muzsikusok koncertlehetőségei igen alacsonyak. Jó lenne ezért, ha a pódiumok szűkös és különösen a hallgatóság tekintetében szűk hatókörű listáját kiegészítené a Pécsi Rádió, amelynek széles hallgatósága előtt gyakrabban, jobban meg kellene ismertetni a helyi zenei élet produktumait. De jó lenne szót ejteni más kérdésekről is. A pécsi zenei élettől — jogosan — a professzionista szintet kívánjuk meg évek óta. Ki- sebb-nagyobb problémákkal tartja is ezt a szintet. Professzionista szintet — hangzott el többször is a vitában — amatőr lehetőségek színvonalán. Mert igaz ugyan, hogy létrejött a félfüggetlenített filharmóniai zenekar ebben az évadban, de az is igaz, hogy Pécs most már az egyetlen nagyobb magyar város, ahol még mindig nincs függetlenített zenekar. A régebben elmondott tények, hogy a zenekar tagjai egyéb munkájuk mellett, szinte csak lelkesedésből muzsikálnak, hogy agyonhaj szóltak, hogy nincs elegendő idejük az elmélyült munkára — ma is nagyjából igazak. Valóban érdekes úgy felvetni a kérdést. hogy az a világhírű karmester, aki egy koncert előtt egy nappal érkezik Pécsre, hogyan képes színvonalas előadást produkálni egyetlen próba alapján egy zenekarral, amely nincs „állandó tréningben”, amelynek tagjai heti pihenőnapjukon muzsikálják végig a koncertet... amiről aztán mégis úgy beszélünk, úgy kell beszélnünk. mintha nem félamatőr együttes lenne. Számtalan kérdést sorolhatnánk még fel, Pécs zenei életének bizonyos pangásáról, a Pécsi Zenei Hét megoldatlanságáról, a Filharmónia országos szerveinek sokszor nem eléggé átgondolt koncertpolitikájáról — és így tovább. Ehelyett hadd fejezzük be beszámolónkat azzal a gondolattal, ami a vitában is elhangzott: van ugyan sok probléma, de ezek a problémák „korszerűek”. Néhány évtizeddel ezelőtt Pécsnek nem volt ilyen gazdag zenei élete, nem rendeztek zenei hetet, nem vitatkoztak a zenekritikáról. nem volt állandó koncertterem — s főleg, nem volt a zenének ilyen tábora. A gondokon mégis vitatkozni kell. keresni kell a megoldást, mert hogy ezeket a gondokat milyen „korszerű fokon“ tudjuk megoldani, azt viszont tíz-húsz- harminc év múlva joggal számonkérhetl a jövő generáció. Negyedszázada pusztították el a dachaui koncentrációs táborban Kondor Györgyöt, modern szocialista képzőművészetünk nagy ígéretét, öt nappal korábban töltötte be a huszonnégyet; annyi idős volt tehát, mint ma egy végzős művésznövendék, aki éppen elindul pályáján. Kondor Györgynek kezdőkorban kellett befejeznie egy olyan művészpályát, amely rövidségében nem csupa művészetből állt, amely néhány évre kiszabva is több proletár-küszködést és mozgalmi harcot termett, mint nyugodt pillanatokat az alkotásra. A pesti munkásfiú 14 esztendős korától gyárban dolgozott. 16 éves volt, amikor bekapcsolódott a munkás- mozgalomba, s nemcsak nagyszerű jelkép, nagyszerű tény is, hogy ugyanekkor tizenhat éves korában lett kiállító művész. Mint munkás és mozgalmi aktivista, a szociáldemokrata pártban, meg az ifjúsági mozgalmat irányító OIB-ben végez legális' és illegális munkát, Óbuda és a Terézváros munkásfiataljait irányítja; mint művész, 1940-ben egyik újjászervezője és titkára a Szocialista Képzőművészek Csoportjának. Munkásmozgalmi harcosként a függetlenségi mozgalom egyik előkészítője, művészként sikeres kiállítója a csoport tárlatainak. Szocialista forradalmárként agitál, szervez, életét kockáztatja, szocialista művészként vitát vezet, ugyancsak szervez, erős képeket, tömör grafikákat alkot. És ez csak látszat-párhuzam, a harcos és az alkotó egy, ezt műveinek szellemén kívül életútja is bizonyítja. Illegális tevékenyBizonyára sokan vannak, akik hetek óta figyelemmel kísérik a Televízió népszerű felszabadulási népdalversenyét. Ma este 18,05-kor Pécs- váradon kerül sor a „Röpülj páva ..9. elődöntőjére. Ez alkalomból Tolna és Baranya megye versenyzői lépnek a kamerák elé. Az elődöntőt Kodály Zoltánná nyitja meg, aki egyébként elvállalta a később sor- rakerülő döntő nemzetközi zsűrijének elnökségét is. A vetélkedőn Tolna megyét Czakó Sándorné, Sörfőző István, Petróczky Ignác- né és a decsi női kamarakórus képviselik. Lapunk olvasóinak bemutattuk már megyénk versenyzőit, de had^ soroljuk fel emlékeztetőül mégegyszer őket: Schmidt János, a szentlőrinci tsz főkönyvelője. Duga Ilona statisztikus. Szabó Anna, a Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatója és Friedszám Jánosné hosszúhetényi lakos, a Hirdi Kenderfonó dolgozója. A pécsváradi vetélkedő keretében vetítik le azt a kis- filmet is. melyet a komlói Kodály holtán általános isségért tartóztatják le és ítélik háromévi fegyházra 1942-ben, de a rács mögött tovább komponálja grafikáit és festményeit, s a fegyhá- zat követő koncentrációs táborban is — így szól róla az utolsó híradás — dolgozik, ha dolgoznia lehetséges. Művészként, szocialista alkotóként emlékszünk rá. A kezdeti, úgyszólván csodagyerek-évek tájképei után kemény, keserves témákról fest kemény, keserves és fenséges műveket, 1942-ben kola kórusáról készítettek. A kisfilmet az iskola 120 tagú énekkarának produkciója, a Cigánysirató vezeti be, Tóth Ferenc karnagy és énektanár vezényletével. A hónapok óta folyó versengésbe a mai napon megyénk népdalénekesei is bekapcsolódnak. Nem hivatásos művészek, működési engedéllyel nem rendelkező énekesek ők. Szeretnek énekelni. szeretik a népdalt — ez vezette őket a versengés lehetőségét biztosító pódiumra is. A Televízió nagy nyilvánossága, a vetélkedő izgalma nehéz feladat elé állítja őket. Szükségük lesz arra, hogy érezzék, sokan figyelik őket, sokan szeretnék megyénkben, ha szereplésük jól sikerülne. Sokan ülnek majd megyénkben a képernyő elé, akiknek nem lesz módjukban a pécsváradi művelődési házban megtekinteni a vetélkedőt. És bizonyára szurkolnak majd sikerükért. Mint minden vetélked ben a „Röpülj páva...” felszaMunkaszolgálatosok a bőr* tönudvaron című vásznát, 1943- ban a Börtönsarkot, amelyek éppúgy művészi lázadással teltek, mint a Bör- tönműhelyben című rajz 1944- ből. önarcképén sokat szenvedett, elszánt arc tekint ki a merészen modem kompozícióból, olyasféle meg. gyötört tekintet, mint legismertebb művének, a Hajnal a vonaton szénrajzának meggyötört, de kubisztikus, diadalmas rendbe rendezett proletár arcai. R. Gy. badulási népdalversenyben is fontos eredmény maga a részvétel, hiszen olyan nemes célkitűzés megvalósításának részesei lesznek versenyzőink, mint a magyar dalok népszerűsítése. De ezen túl sikeres szereplést kívánunk megyénk képviselőinek. Az elődöntőkből az a harminc versenyző jut tovább a középdöntőkbe, akik összesítve a zsűri és a közönség szavazatait, a legtöbb pontot érik el. Az eddigi elődöntőkön sok ezer közönségszavazatot kaptak a versenyzők. Szeretnénk segíteni, hogy a mi versenyzőink is megkapják a közönségtől ezt a támogatást. Ezért a Dunántúli Napló mai számában egy szavazólapot teszünk közzé. Kérjük olvasóinkat, hogy fölírva rá annak a versenyzőnek a nevét. aki a legjobban tetszett. postán, 1 forintos bélyeggel ellátva, legkésőbb csütörtök délig küldjék el a Baranya Megyei Tanács VB Művelődési Osztálya címére. A „Röpülj páva” televíziós népdalvetélkedő Baranya megyei versenyzői közül adom szavazatomat (A szavazólapot 1970. január 22-ig, csütörtökig kell beküldeni a Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztályára!) „RÖPÜLJ PÁVA" PÉCSVÁRADON Baranya megyeiek a felszabadulási népdalversenyen Pinczehelyi Sándor; Ikerformák S. E.
