Dunántúli Napló, 1970. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
1WB. január 1 jDunantml nttui » Mit csinált Ön ? 1945 Á partizánokkal vigyáztunk a telepre... Képtelen vagyok elképzelni, hogy pizsamában hentereg az ágyon. Nézi az Angyalt, a hűtő- szekrényben 1— 2 üveg pezsgő, szóval, hogy nem csinál semmit Mondom, képtelen vagyok pizsamában ... Bányászruhában, szenesen, oldalán benzinlámpa, vulkánján a kapocs nincs becsatolva — úgy igen. Most is így van. Igaz csizmát húzott, és lámpa nincs nála — nem kell itt a külszíni fejtésben. Inkább a vastag ruha, csizma... Vágner György aknász 47 éves. Ebből 22 évig bányában dolgozott, Pécsbányatelepen. Csillés, segédvájár, vájár, szóval, végigmászta a ranglétrát. Gyorsbeszédű, talán egy kicsit kiabálós is volt, de úgy tűnik, .már egy kicsit megcsendesedett — Hiába, nincs levegőm. Ez a párás, ködös idő nem jó a tüdőmnek. — Könnyebb volt 44-ben... ? — Huszonkét éves voltam... Darabos szenet morzsol szét —. Soha nem gondoltam, hogy egyszer ilyen könnyen jutunk hozzá. — Hát szóval, 25 éve nem a terítettasztal mellett szilvesztereztem. Páran — többnyire az erősebbek — nemzetőrök voltunk. Azt hiszem, így hívtak bennünket A partizánokkal jártuk Lámpást, Cassiánt és a telepet ... Sok csavargó garázdálkodott akkor a környéken. Amikor lejárt a szolgálat a rendőrségen gyülekeztünk — a Brennerék borával köszöntöttük az új évet — Lehetett bort kapni? — Nein. Elkobozták tőlük a bort és a bányászok között szétosztották, így jutott nekünk is ... — A bányában folyt már a munka? — Persze. Talán még egy hétig sem álltunk. Kellett a szén, nekünk meg a pénz. Az asszony éppen terhes volt... Negyedszázad. A takarítófiúból aknász lett Sok-sok kitüntetés birtokában. Minden érthető és természetes ... L X esz fends küszöbén Mit csinál öa ? 1970 Durrantyúk pezsgő helyett Azt hittem találok valakit, aki 1944 szilveszterén szolgálatban volt a vasúton — és majd pontosan elmeséli mit csinált azon az éjszakán. Titokban azt is reméltem, hogy az illető akkor váltókezelő volt, most pedig lagalábbis állomásfőnök. Aztán kiderült: nem könnyű visszaemlékezni egy negyedszázados szilveszterre. Azt sem könnyű egyértelműen tisztázni ki milyen beosztásban volt akkor, hát még azt, ki mire gondolt. — Egy dologra biztosan emlékszem, pezsgők nem durrantak. Csak a durrantyúk puffogása, az üzembehelyezett mozdonyok sípolása jelezte az új év kezdetét — meséli Bóta László 50 éves MÁV főelőadó. — 1944 decembere a pécsi állomáson ... ? Az irodámból láttam {a német gépeket visszajönni. Menekülésre nem volt idő. Három akna esett az állomásra... Meghalt egy gépkísérő, és többen a raktár 3-on álló kórházvonatban ... Első dolgunk volt összehajtani az állomáson kóborló állatokat. A Shell-raktárban és sportcsarnokban valóságos farmot rendeztünk be. Etetés, fejés akkor vasutas munkának számított. Sok volt a tennivaló ... Mindegy milyen parolinja volt az embernek: vágányok, kitérők romokban, mozdony alig volt — nem válogatott senki a munkában. A szerelvényeket alig tudtuk összehozni teher- és személykocsikból vegyesen. — Es a szilveszter... ? — Az is olyan nap volt, mint a többi. Görcsönyből pályakocsin tolták a tejet gyerekeiknek. Egy kicsit tovább fentmaradtak, az állomáson éjfélkor ropogtak a durrantyúk — ők pedig egy pillanatig talán arra gondoltak, mit is hoz az 1945-ös év... ? — És most...? Bóta László évek óta három barátjával családostól együtt szilveszterezik. Televízió — kártya... A fia otthon tanul, másodéves orvostanhallgató. Most egészen biztosan lesz pezsgő is... De azért a szolgálatban levő vasutasok robbontják majd a durrantyúkat és megszólalnak a gőzsípok.., L X A percek napoknak tűntek... Kórterem a szuterénban A hegyoldal puha csendjében csak egy kutya vakkant valahol, s a habfehér hókupacok között egyetlen sötét vékony alak ballag: a postás. Bent a szobában tükrösen ragyog a parkett és egy szép régi porcelán, kéken száll a cigarettafüst illatos kávé gőzölög és egy szerény, békéshangulatú ünnep este közeleg: két nap még, s hátunk mögött hagyjuk a hatvanas éveket És egy változásokban, eseményekben, bánatokban és örömökben dúsgazdag negyedszázadot is. Dr. Duchon Jenő, a fül-, orr-, gégeklinika docense figyelmesen várja a kérdést — Mit csinált a tanár úr huszonöt évvel ezelőtt szilveszter éjszakáján? A figyelmes kifejezés mosollyá, a mosoly emlékező tűnődéssé szelídül. — H’át ha csak erre kíváncsiak... De semmi érdekeset.. Otthon ültünk a feleségemmel a József utcai egyszobás kis lakásban és boldogok voltunk. Nem volt semmink, persze, csak tökből főzött húsleves, melasz... De Pécs akkor már felszabadult, a megkönnyebbülés benne volt a levegőben. És mi, fiatal házasok voltunk, telve reménnyel. Az úgy történt, hogy október 14-én kötöttünk házasságot, közvetlenül a proklamáció előtt Délben már nem tudtunk sehová bemenni, mert bezártak az éttermek. A mozik is, pedig másnapra mozijegyünk volt Én akkoriban tanársegéd voltam a ►f-iicán, persze, fizetésnélküli, volt — Kritikus szilvesztert éltem át bajtársaimmal együtt 1944—1945 •fordulóján — lapozgat emlékeiben dr. Bihari Ottó, egyetemi tanár. — Ágyúk torkolattüze villogott bele a sötéthavas budai éjszakába. Géppuskák kelepeltek tőlünk ötszáz méterre, fejünk felett remegett a háztető, mikor az alacsonyan szálló repülők — valamerről, valahova — elhúztak. Féltünk? Igen. A Rózsadomb hadműveleti terület volt, még náci kézen, feketeruhás, karszalagos nyilasok ismert kegyetlenségeivel. Tudtuk, hogy a front alig félezer méterre húzódik tőlünk, s vártuk a szovjet csapatokat. Rólunk és közösségünk további sorsáról volt szó. Arról, hogy az illegálisan működő Mikó-csoport, mint a Görgey zászlóalj katonai részlege végrehajtsa a rábízott feladatokat eredményesen, de veszteség nélkül. A Bimbó utcában szállásoltunk. Csoportunkban egyetemisták, munkások, értelmiségiek verbuválódtak. Azon a szilveszteri éjjelen is, mint máskor, ébren voltunk, úgy tudom megfogalmazni, egymásra vigyáztunk, hisz kire is? — egymásra voltunk szorulva. A percek napoknak tűntek. A szorongató idő, mint óraketyegés jelentőségét elvesztette, tíz ... tizenegy óra .. majd éjfél? s új év?... nem pezsgő durranással köszöntöttük ... két nap múlva felfedték csoportunk valódi célját... S aztán nehéz napok... de hagyjuk. örülök, hogy 25 év után itt, az egyetem államjogi tanszékén tele munkával készülök a hetedik évtized köszöntésére. Nem „temetem” a 69-es évet, tudományos munkám gyümölcse az óévben is beérett. Könyvem jelent meg. A szocialista államszervezet alkotmányos modelljei címmel. Munkám kedvező visszhangra talált itthon, de nemzetközileg is. A könyvem előkészített olyan munkákra is, amelyek napirenden vannak — Úgy tudom, ön három országos bizottságban is közreműködik. — Igen, olyan munkákba vontak be, amelyek állami és jogi életünk korszerűsítését készítik elő. Széleskörű és felelősségteljes tudományos munka. Nem csupán a kérdés kedvéért válaszolom, de szilveszterkor is e megbízatásokon töprengek. — Családi körben töltötte a szilvesztert? — Feleségemmel és gyermekeimmel, idehaza, Pécsett. N. L Sztori nélkül, boldogan A legszebb szilveszter egy OTI-mellékállásom, abból éltünk. (Tudja, milyen érdekes, ahogy most eszembe jut: én 1948-ban kaptam meg az első fizetésemet..,) Magánpraxis? Nem, az sose volt. De azért betegek, azok persze, akadtak, a háború idején sokat jártam ki a házakhoz, mert az emberek féltek bejönni a klinikára. És egyébként is, a környező lakók, ismerősök is át-átszaladtak, ha valami probléma volt. Mentém, s dolgoztunk a klinikán éjjel-nappal. Közvetlenül a felszabadulás előtt átadtuk a Dischka Győző utcai épületet a szovjet katonai kórház céljaira és rövid idődé az Irgalmasok kórházába költöztünk. Volt egy nagy terem a szuterénban, abból lett a kórterem, harminc ággyal. Tíz a miénk volt, tíz a belgyógyászaté, tíz a sebészeté. Átmeneti gyógyszerhiány volt ugyan, de élelem mindig akadt, a szovjet város- parancsnok azonnal elintézte, hogy a kórházakban ne legyen fennakadás. Leginkább persze sebészi munka volt sok, mi is sebészkedtünk eleget. De a szakmánkon belül is elfoglalhattuk magunkat... idült középfülgyulladások és összes szövődményeik, idült orrmelléküreg- gyulladások és szemészeti, meg koponyaűri szövődményeik ... csupa elhanyagolt, súlyosra fordult betegség. Az átmeneti állapot az Ir- galmasoknál nem tartott sokáig, hamarosan megindult az élet, megkezdődött a normális munkánk, ami mind a mai napig ... Dehát azt kérdezte, mi volt a huszonöt év előtti szilveszterkor. Semmi érdekes, mondom. Egy egyszerű, közönséges háborúvégi, szegényes és reményteli ünnepi este. H. K. A modem vonalú faliszőnyegekkel, kagylófotelokkal, szép bútorokkal berendezett Pécs, Lo- soncz u. 31. sz. | alatt levő, emeletes családi házban bensőséges a hangulat Az alacsony kis asztalt a fiatal házaspár, a nagynéni, az unokahúg és az após üli körül, — élvezik az olajkályha árasztotta kellemes meleget. Az asztalon likőröspoharak,— egymás egészségére és főként a nyolc hónapos Andreácska egészségére koccintanak, aki a nagymama ölében biztonságban érzi magát, — nagy szemekkel nézi a látogatóba érkezett vendégeket A fiatal mama — ifj. Karsai Istvánná — időnként kiveszi a kislányát a nagymama kezéből és körbejár vele a szobában. Ha az ablak mellett álló, színes kis lámpafüzérekkel is feldíszített karácsonyfa közelébe mennek, — a kislány apró kis kezével nyúl a lámpák felé. Hej, de jó volna megfogni azokat a csillogó fényeket... — Az én életemben semmi „különös” esemény nem történt — mondja a fiatalasszony. — Pécsett születtem, kijártam a Leőwey Gimnáziumot, aztán Budapesten elvégeztem a laborasszisztens képzőt, utána azonnal a pécsi tüdőszanatórium laboratóriumába kerültem. Két év múlva férjhezment. — 1969. április 17-én pedig megérkezett Andrea. — Kivettem a gyermekgondozási szabadságot, — minden időmet a pici nevelésének szentelem — mondja a fiatalasszony. A férj az apák büszke pillantásával kíséri a kislányát. A házaspár igazi pécsi „tüke”, — a férj is Pécsett született, sőt... — Még szakmai szinten is „beépültem” a családba — mondja. — Apósom a Bőrgyárban dolgozik, én is bőrökkel foglalkozom: a Simon- tomyai Bőr- és Szőrmekészítő Vállalat bedolgozója vagyok, — kesztyűket készítek. Beszélgetünk, keresek valami érdekeset, úgymond, valami sztorit a fiatal család életében. Mosolyognak. — Nem történt velünk semmi különös, egyszerű, szürke hétköznapokat élünk, a mi életünkben nincs sztori — mondják, aztán sietve hozzáteszik: ne is legyen, így „simán” élve vagyunk boldogok. — De talán mégis valami esemény, — mit csinált 1945. január 1-én? — kérdezem a fiatalaszszonyt — Nem tudom ... talán sírtam, talán nevettem, de egy biztos: „különös” ünnepet ültem. — ? — 1945. január 1-én éppen egy éves voltam. a r. November 29- én, azon a napon, melyen Pécs felszabadult, Ster Károly, a Weiss Manfréd csepeli repülőgépgyárának udvarán hallgatta a gyárparancsnokság közleményét: minden ember és minden gép nyugatra települ... — A falakat szinte beborították a falragaszok, Akárhová is nézett az ember, ez a szó ötlött a szemébe: AGYONLÖVETIK ... Délután meghallgattuk a rádiót. Azt mondta: Pécs alól Mohács körzetébe vetették vissza a szovjet csapatokat. Az acélos férfihang naphosszat a végső győzelemről papolt, de mi csak mosolyogtunk. Tehát Pécs végleg felszabadult... Senki sem hitt. ekkor már a rádiónak, mint- ahogy nem hittünk a gyár vezetőinek se. Néhányadmagammal még ezen az éjszakán elindultam hazafelé. Dombóvárig alkalmi vonatokkal viszonylag gyorsan eljutottunk, de ott aztán már teljes volt a káosz: mindenki ment amerre látott. Egy jóindulatú vasutas azt mondta: legjobb, ha gyalog megyünk tovább, méghozzá minél hamarabb. Hogy merre mentünk, pontosan talán már egyikünk se tudja. Dűlőutakon, szántásokon át igyekeztünk hazafelé, messze kikerülve minden katonát. Az első szovjet katonával Kacsótánál találkoztunk. A többi már olyan volt, mint egy szép álom: zavartalan út Pécsig, otthon rend, egészség — mintha nem is lett volna soha háború. Apám Újhegyen dolgozott. A sebtiben megszervezett üzemi bizottságnak is tagja volt, s bizony késő este előtt alig-alig vetődött haza. Ha megérkezett fél éjszakán át mesélnie kellett: gyönyörű dolgokat tudott mondani a holnapról. A szilveszter-est is mesével, ter„vezgetéssel telt: a bányák már teljes erővel dolgoztak, s bár még itt, a városban is sok minden hiányzott, a bányászok már a falvak megsegítésének lehetőségét kutatták. A Fémipari Vállalat igazgatói irodájának kényelmes foteljeiben ülünk, s miközben Ster Károly konyakot tölt a kecses poharakba, azt mondja: — A legszebb szilveszter volt. Éltünk, túl voltunk minden borzalmon, s minden porcikánk tele volt tenniakarással... összekoccannak a poharak: a 69-es év elég jó volt, reméljük, az új év se lesz rosszabb ... — S az idei szilveszter...? — A családé. Évközben sose nézem, mikor jár le a munkaidő, de az ünnepeket szeretem otthon tölteni. Leülni egy kényelmes fotelba, beszélgetni, vitázni a gyerekekkel — ez az igazi pihenés, szórakozás ... B. 8, Énekelt az egész pince... — Magamfajta színész számára nincs Szilveszter Azaz, van, per* sze, halljuk, ahogy durrognal, a pezsgősüve gek dugói, összecsendülnek a poharak, halljuk, ahogy nevet a közönség, azt is, ha elérzékenyül. Halljuk a Himnuszt is. De dolgozunk Mióta színésznő vagyok, minden szilveszterkor fel kellett lépnem kivéve kettőt. Az ideit és a huszonöt év előttit — mondja Takács Margit színésznő. — Az a 44-es év vége nagyon emlékezetes volt. Mindaddig játszottunk, a társulat a Dunántúlon turnézott, december közepén ép;: Kőszegen játszottunk. Az utolsd pillanatban, egy alkalmi futárko csival jutottunk haza Pestre, december 18-án. így aztán, fejünli fölött a bombázókkal, körülöttünl a fegyverropogással, a karácsony otthon tölthettük. Népszínház utca „közös pincénkben”. Mert persze ott lakott az egész ház. Én nen bírtam a pincében az életet, talál ezért is szövetkeztem Iván bácsi val, a házban lakó öreg orosz em berrel, aki még az első világhábo rúból maradt valahogy itt. Kettei vállaltuk a ház élelmiszer- és víz ellátását. Nyúztunk lovakat, hord tűk a vödrökben a vizet. Kará csonykor lementünk a Tisza Kál mán térre és Iván bácsi kivágó egy fenyőt. Lecipeltük, felállítottu és összegyűjtöttünk minden apn színes rongyot, szalagot, papírdara bot, ami akadt, így díszítettük fe Aztán elérkezett a szilveszter i Lóból készült fasírtot evett az égés ház, fejedelmi étel a sok bab é lencse után... Az egyik lakóna volt egy lemezjátszója, .lehoztuk pincébe azt is. Énekeltünk, ünne peltünk... Aztán mondta valak hogy egy kis jókedély se ártana dehát ahhoz inni kellene valami Szemben volt egy italbolt, a gaz dá.ia eltűnt, de Iván bácsi meg tu dott egyezni a házmesterrel, hog körülnézzen kicsit a boltban. lg jutottunk két vödör borhoz, a vizes bödreinkbe töltöttük. Akkori jól tápláltságunkban nem sok kelle' a remek hangulathoz... Éneke az egész pince, de a jó hangulat nak hamar végetvetett egy tárna dás: az egyik közeli házon volt eg légelhárító ágyú, amiatt sokat ka pott a házunk is. így zajlott le a a régi szilveszter, amikor ner kellett fellépnem. De alig két hé múlva, január 15-én már útnak in dúltunk. Gobbi Hilda szervezte színészeket, hogy Szegedre indul junk, ahol akkor már lehetett ját szani... Buda ostroma még tar tott, mi már vagonokban ültünl Szeged helyett aztán Békéscsabár mentünk, de ott nem volt villanj onnan tehát tovább Orosházára ott kezdtünk el színházat játszan a szovjet katonáknak meg az elcsi gázott magyar embereknek, aki régi szekrények mélyéből régi es télyiket, szoknyákat, kabátokat ás tak elő. hogy legyen miben szín padra lépnünk — És milyen érdekes: huszonö év múlva, éppen az idén alakú véletlenül úgy, hogy szilveszter é. szakáját „civilben”, békességbe eltölthetem a barátaimmal. Rende ruha, jó ételek, italok, pezsg énekszó, pohárcsörgés és Himnusz... H. *L á GRAIN ANDRÁS RAJZA
