Dunántúli Napló, 1970. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-04 / 3. szám

1976. Január 4 sunantmt SZÜKSÉQ VAN RÁJUK? SZÍNHÁZ ÉS FALU • 1 V. • A Falu és kultúra című vi­tasorozatban nemrégiben vád érte a Pécsi Nemzeti Színhá­zat: „A tárgyi feltételek, a gaz­daságossági meggondolások miatt gyenge és csökkenő megyénk fal­vainak színházi ellátottsága.... Az úgynevezett „kis-táj’’-előadá­sok teljes'en megszűntek. A szín­ház áltál látogatott községek te­kintetében országosan utolsó he­lyen áll megyénk!” Még mielőtt megszületett volna ez a vád — lassan két éve — Be­széljünk a tájról — címmel ele­meztem a falujáró színházak múlt­ját és jövőjét. Évek, évtizedek ta­pasztalatai alapján, és most szük­ségesnek tartom idézni a közel kétéves elemzés lényegét: A múlt valóban hőskor volt, tényleg Dérynére emlékeztető ener­giával járták a színházi teher­autók és buszok a távoli falvakat, valóban bizonyos fokon színházi élményt vittek oda. ahol eddig legfeljebb csak a karácsonyi bet- lehemesek játékait ismerték. A táj- színház intézményének segítségé­vel a színházművészet olyan nép­rétegekhez jutott el, amelyek ad­dig kívül rekedtek a színházkultú­rából. Ezt a kívülrekedést persze csak általános értelemben szün­tette meg a tájszinház. A falu be­került ugyan a színházkultűra áramkörébe, de őszintén meg kell mondani: ez általában nem a ma­gasabb színvonalú színházkultúra volt. Az ismert okok közül csak a fontosabbakat soroljuk fel: messze van a falu, fáradt a színész, a díszlet nem fér a kocsiba, sőt, nem fér az egykori kocsmából át­alakított kultúrházba. hogy a szí­nész néha csak az ablakon átlép­het a „színpadra”. Egyik tiszántú­li faluban ilyen körülmények kö­zött történt, hogy a siető, dühös színészek a második felvonás ele­jén átugrottak a szövegen, azt öf perc alatt lezavarták, A „táj” tehát nem nyújthatott tökéletes színházi produkciót. Ezek után következett a fordulópont, mégpedig a gépkocsiközlekedés fej­lődése, és a televízió elterjedése következtében. A kis, távoleső fal­vak emberei a képernyőn olyan sokszínű világot kapnak, ami bi­zony elszürkíti a tájelőadásokon kapott színházi élményt. Náluk fa­lun valóban vetélyíárs a színház > számára a televízió. A gépkocsi pedig egyenesen azt a lehetőséget adja, hogy ki-ki beutazzék a nagy­színházba. Végül is, amit a „táj" eddig nyújtott, az elégséges volt, sőt, többször jónak bizonyult, de a jövőben már kevés lesz. Ügy látszik, a színházi szakem­bereken kívül nem győzött meg mindenkit a fejtegetésem. S mert senki sem próféta a saját hazájá­ban. hadd idézzek néhány színház- művészeti nagyságot, hogy bizo­nyítsák: a színház nem lehet akár­milyen, csak egyféle lehet: igazi színház. Sztanvlszlavszkij: „Végre vala- hára az emberek kezdik megérte­ni, hogy most. a vallás hanyatlá­sának idején a művészetnek és a színháznak kell templommá emel­kednie. minthogy a vallás és a tiszta művészet tisztítja meg az emberiség lelkét. De hogyan vál­toztathatjuk a mai vásári mutat­vány-színházat színház-templom­má? A válasz önmagától adódik. Csak a tiszta színészlelkek hozzák létre ezt a művészetet, amelynek érdemes új templomokat építeni”. . — Sztanyiszlavszkij „tiszta színész- lelkei” pedig nyilván nem lehet­nek heti öt táj előadással és mel­lette nagyszínházi produkciókkal agyongyötört színészlelkek. Alekszandr Tairov: „A színpad­tér. azaz a színpadi atmoszféra a legnagyobb jelentőségű, mert ez segítheti a színészt, hogy alkotói törekvését kifejezésre juttassa ... A színháznak éppen ezért építőmű­vészre van szüksége.” Hagyjuk a bizonyítékokat In­kább beszéljünk a megoldásról, amit az élet önmagától volt kény­telen létrehozni, sőt, az országban először itt Baranyában: hat évvel ezelőtt a belvárdgyulai tsz vásá­rolt egy autóbuszt. — Mennyi ösz- szeköttetés kellett hozzá! Egy tsz- nek autóbusz! — s ezzel hétköznap munkába, vasárnap pedig kívánság esetén Pécsre színházba hozza a tagjait. Szerintem ez a megoldás útja. Az illetékes országos szervek a tájelőadásokra szánt állami do­táció egy részét fordítsák a bejáró nézők szervezésére. Vagyis ne a színész' fáradozzék ki falura, guzs- bakötött művészi lehetőséggel, fél­magasságúra törpített színpadon többnyire félművészetet nyújtani, hanem a néző jöjjön be, az igazi Thália templomába, igazi színvona­lú színházi élményért Földessy Dénes PÉCSI ZENEI NAPOK MIT TANULTUNK 1969-ben 1968- ból, milyen tanulságokat vont le a nemrég véget ért Pécsi Zenei Napok eseményeinek sora az elő­ző évi Zenei Hétből? Milyen tanulságokkal szolgál 1970 és a jövő évek számára? Kifogásoltuk annak idején, hogy a Pécsi Zenei Hétnek sem gaz­dája, sem koncepciója nincs vol­taképpen. Nos. még a nyár előtt a Városi Tanács Művelődésügyi Osztálya létrehozott egy szakembe­rekből álló Intéző Bizottságot a feladat megoldására. A Filharmó­nia helyi kirendeltsége is részt vállalt a szervezésben. Az Intéző Bizottság a műsorterv összeállításá­nál úgy döntött, hogy az 1969-es Zenei .Hetet a Kodály Zoltánra történő megemlékezés mellett a barokk zenének szánja. így bizto­sítva lesz a hiányolt stílus-egység, emellett a barokk zene kínálja az ünnepi alkalomra való nagy mű­veket Nézzük a műsort, amely végül is huszonhárom napra széthúzva, Pécsi Zenei Napok címmel került nyilvánosságra! Valóban, többség­ben van a barokk zene. A Filhar­mónia zenekari hangversenye Vi­valdi műveiből, ifjúsági hangver­seny fele szintén Vivaldi és rész­ben Albinoni műveiből, a Pécsi Ba­lettegyüttes barokk-estje és — nem utolsósorban — Bach Máté-pas- siójának két előadása. Kodály-mű­veket hozott az ifjúsági hangver­seny másik fele, valamint a fel­nőtt együttesek kórushangversenye. A további, sem Kodály-, sem nem barokk műsorokkal gazdagodott még az eseménysorozat: a tízéves fennállását ünneplő operatársula­tunk előadásában Flotow Márta c. koraromantikus operájának bemu­tatója, Farkas Ferenc szerzői estje, végül egy terven felüli bérleti ze­nekari hangverseny, Fischer Annie közreműködésével, Brahms és Beethoven műveiből. Ez utóbbi esemény, az időjárás közbeszóltá- val, megmaradt tervnek. Azt jóelőre tudtuk, hogy az ope­ratársulat, bár örömmel vette, hogy ünnepi bemutatója illeszked­het a muzsika pécsi ünnepségso­rozatába, sem barokk, sem Kodály- művet nem tűz műsorra. (Meg­kérdjük azért, mikor lesz már le­hetséges, hogy a Háry János, a Székelyfonó műsorra kerüljenek?) Farkas Ferenc szerzői estje érdekes színfolt volt városunk zenei életé­ben, de a Pécsi Zenei Napokhoz mennyivel inkább kapcsolódott volna a tegezett Bach-orgona- hangverseny! Tudjuk. Pécsett sen­ki sem tehet arról, ha a Filharmó­nia központja, nyilván okkal, fel­forgatja bérleti hangversenyeinek tervezett időpontjait, a szorosabb együttműködés azonban talán ezen a téren is hozhatna eredményt. Mindig örülünk, ha Fischer An­nie Pécsett szerepel, de fájlaljuk, hogy a zenekari hangversenyek de­cember közepén évek óta nem hoz­nak Kodály-műsort, de még egyet­len Kodály-mű vet sem! Pedig idén, amikor a bérleti zenekari hang­versenyek egy-egy szerző műveiből állanak, igazán itt lett volna a lehetőség... Régi vitatéma, hogy kik legye­nek a Zenei Hét szereplői. Olyan neves művészek-e, akik rangot ad­nak az eseménynek és különösen vonzóvá teszik azt a közönség szá­mára. vagy inkább hagyjuk — teremtsük! — ezt meg a pécsi elő­adóművészet legjobbjainak fórumá­vá, hiszen őket nem képes kielé­gítően foglalkoztatni a Filharmó­nia, a közönség pedig rájuk kíván­csi igazán. — A Pécsi Zenei Na­pok mindkét szempontnak eleget kívántak tenni ígért a műsor „nagy nevekét”. A világhírű Vi- valdi-kutató, Angelo Ephrikian hangversenyén a kiváló brácsamű­vész. Lukács Pál működött közre. Farkas Ferenc műveit Sziklai Eri­ka. Szűcs Lóránt és a Tátrai vo­nósnégyes tolmácsolták a szerzővel' együtt. Fischer xAnnie-t vártuk! Ennyi csemege — nem kevés. A pécsiek közül — szokás gzerint? — az ének- és zenekarok jutottak szó­hoz. Úgy érezzük, hogy a javuk, de itt a határ megvonása ugyan­csak kényes és felelős feladat Hangszeres szólistáinkat méltó fel­adattal szinte egyedül Barth István képviselte, igaz, ő viszont annál meggyőzőbb sikerrel. MI ÜJAT hoztak a Pécsi Zenei Napok, hallottunk-e valóban ese­ménynek számító nagy műveket? (Tekintsünk most el a szerzői est elemzésétől, messze vezetne, ha az ott hallott művek értékét kísérel­nék meg felvázolni. A nagy művek említésénél viszont nem csupán a méret, hanem a kifejezés és a hatás grandiózusságára is gondo­lunk.) — Tágult a barokk zenéről, kiváltképp Vivaldi művészetéről al­kotott képünk. Vivaldit szinte ki­zárólag a hangszeres zene meste­reként tiszteltük, a most megismert Beatus vir és a Magnificat új vo­násokkal gazdagította Vivaldi-lté- pünket. Bach Máté-passiójának előadása bárhol ünnepi eseményt jelent. Pécsett is az, noha évekkel ezelőtt már hallhattuk. A mostani előadás jelentőségét, izgalmassá- gát az húzza alá, hogv lényegé­ben iskolai együttes adta elő. A Liszt Kórus tagjainak jórésze fő­iskolás, a zenekarban a Zenemű­vészeti Főiskola pécsi tagozatának tanárai és hallgatói játszottak, az énekes szólisták között részben pécsi művészek, részben eddig is­meretlen fiatalok bemutatkozásá­nak örülhettünk. A valóban nagy mű hangszeres szólóiban számos pécsi előadó jutott nyilvánossághoz. A mű megszólaltatásában a ha­zánkban is egyre terjedő kamara­szerű Bach-hangzást mutatta be Antal György a pécsi közönség előtt. Oratórium-karmesterként is bemutatkozott a Pécsi Zenei Napok során Tillai Aurél, három ének­kara mellett két alkalommal zene­kart is vezénvelt. Nehezebb véleményt formálni az események színvonaláról. Kétség­kívül hangzottak el olyan produk­ciók. amelyek a megszokott minő­séget felülmúlták. Gondoljunk a szerzői estre. Ephrikian Vivaldi- interpretálására. Barth István re­mekelésére a Vivaldi-fuvolaver- senyben. a kórusok egyik-másiká­nak élményszerű szép éneklésére! Uj minőségként köszöntjük Antal György főiskolás »zenekarát, örü­lünk Kováts András diákjai lendü­letes, őszinte muzsikálásának. Nem hallgathatjuk el azonban, hogy a műsorszámok többségének színvo­nala nem jelentett ünnepi ese­ményt, nem lépte túl a pécsi hang­versenyek átlagának mércéjét. A látogatottságot is nagy mérték­ben sújtotta a szokatlanul zord idő. Fischer Annie / hangversenyét nem lehetett megtartani, a felnőtt kórusok Kodály-estjére az éneke­sek is alig tudtak elbotorkálni a csúszós utakon. De a többi hangver senyen is — az Ephrikiané lehet csak kivétel — úgy éreztük, hogy ked­vezőbb időben többen lennének. Nem foghatunk azonban min­dent a rossz időre. Mond­juk ki őszintén, sem az elmúlt év­ben, sem ez alkalommal nem érez­tük. hogy a közönség igényli a Zenei Hetet, a Zenei Napokat! Meg kell találnunk mind a műsorszer­kesztésnek, mind a propagandának azt a formáiét, amely jobban vonzza a közönséget. „ A Pécsi Zenei Napok tanulságá­nak azt érzem, hogy ezekre csak akkor* van szükség, ha valóban kü­lön eseményt, ünnepet jelentenek a város zenei életében és nem csu­pán a hangversenyek számának szaporítását, ha nemcsak az amúgy is meglévőket egészítik ki néhány továbbival. Tegyük a Ze­nei Héttől független hagyomány- nyá, hogy december közepén ün­nepi hangversenyen emlékezünk Kodály Zoltánra: Ezt nemcsak a pécsi muzsikusok többsége igényli, de erre kötelez az a gazdag múlt is. amely a nagy magyar zeneköl­tőt városunkhoz fűzte. Ezen a hangversenyen a legjobb pécsi énekkarok mellett hangszeres és énekes szólisták, együttesek bizo­nyítsák: Kodály zenéje nem szű­kíthető le kórusműveire! AMI PEDIG a Zenei Hetet il­leti, jónak tűnik a javasolt új idő­pont: május. De akkor előzze meg olyan szünet, hogy a közönség igé­nyelje a zenei eseményeket! Ha bírjuk erővel, anyagiakkal, rendez­zünk időnként valóban ünnepi he­tet, olyan művekkel és előadókkal, hogy az igazán ünnep legyen. Ami­kor erre nem telik, tartsunk se­regszemlét a pécsi előadók részére, kellő szervezéssel, érdekes műso­rokkal lesz eziránt is érdeklődés. Kulcskérdés a szervezés Csak ak­kor rendezzünk Zenei Hetet, ha van kinek. Próbáljunk olyan Zenei Napokat. Zenei Heteket rendezni, ahol a közönségszervezés lesz a legkisebb probléma! Szesztay Zsolt LÁTOQATÓBAN qabor Móricnál A nap fénye megtörik a temp­lomtornyon, a szoba félhomályban, a műterem félhomályban és az an­tik értékek magukba szívják a sö­tétséget. Csak egy eldugott sarok­ban a vászonról villan vidám ég­színkék: komoly tekintetű, szép szál ember, világoskék ruhában — szabadsághős. Táncsics Mihály. 1. Százados úti művésztelep. 4., pa­vilon. Gábor Móric festőművész. — öslakó vagyok, A telep leg­idősebbje: 80 éves múltam és 56 éve lakom itt. Kezét végigvezeti birodalmán. A faragott fajú foteleken, a szomorú bútorokon,4 a festőállványon, a nép- művészeti vázába dugott ecseteken. — Mit éltem itt én végig? Az első világháborútól, kezdve min­dent. Mindent: örömet és bánatot. Láttam itt gyászoló pályatársaimat, emlékszem, ősszel nem tudtuk hogy télen mivel fogunk fűteni, emlékszem vidám lakomákra, mi­kor valamelyikünknek elkelt a ké­pe, emlékszem én sok mindenre, amit ilyen korban, öreg fejjel, ne­héz rendbe rakni és sorjában el­mondani. Kivisz a ház elé. A szomszéd pavilonra mutat — Kisfaludy Stróbl Zsigmond a szomszédom volt. Megmintázta a feleségemet, én meg a lányait fes­tettem le. Medgyesi is itt lakott. És ez a ház, ahoj, most vagyok, Pásztor Jánosé volt. Az emlékek messze visznek, gyerünk vissza... azóta biztosan kijött a kávé. — Igen. Táncsics. Azért jött Most fejeztem be. Jól sikerült — a zsűri szerint is. Pedig nehéz volt. Az ilyen nagy embereket egy fenn­maradt grafika után nehéz életre kelteni. Minden színt meg kell gon­dolni. És a mozdulatok ... Az íróasztalon egymásra hajol­nak a kinyitott könyvek. — Megismertem. Milyen volt? Milyen lehetett? Hogyan beszélt? Erőszakos volt. nagytudású. Tekin­tély. Mindig kiállt az igazért. A Táncsics életrajzból tudjuk: a Veszprém megyei Ganna község­ben tanítóskodott. És Ganna festménnyel adó­zik emlékének. Gábor Móric festményével. Ünnepélyesen lelep­lezik, emlékbeszédet mond a ta­nácselnök, gratulálnak majd a mű­vésznek és Táncsics Mihálynak nemcsak a szelleme, hanem a szó­nokló tekintete 'm élni fog a köz­ségbeli ekbea. — Tudom, hőst hősként kell fes­teni. Hűen a valósághoz, de vala­hol mégiscsak hősként, az embe­rekhez közelállóan, de hősként. A szemében. A mozdulatában. Vala­hol. Táncsics Mihály tekintete — • a vászonról is — figyelmet paran­csoló. — Szeretem a veszprémieket. Goldmark arcképem van Keszthe­lyen a Helikon múzeumban, Jókai Mór portréja. Kisfaludyéval Bala- tonfüreden, Batsányi Jánosé Tapol­cán. Thury Györgyé Várpalotára került 3. Gábor Móric, a magyar arckép­festészet egyik kimagasló alakja. Nem szeret festményeiről beszél­ni, Inkább ritkaságokat mutat: sza­murájt. kínai fejet népművészeti régiségeket. Elejt egy-egy szót: — Még eszkimó nőt is festettem. Meg a svéd trónörököst. Aztán tovább mutatja kincseit. Szobája falán egyetlen képe van. Csendélet. A Szépművészeti Múzeumban és a Nemzeti Galériában egyre több. Tamás Ervin 1 2. KÚT 1 ISTVÁN RAJZA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom