Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-23 / 297. szám

- pimftnttm napi o é 1959 december 23. 5ry vándor bennégetd u istállóban Derűt csalnak egymás arcára ... Magánosok klubja Tűz volt Hosszú hetén vben Vasárnap hajnalban riasz­tották a pécsi tűzoltókat, hogy egy istálló és egy paj­ta ég Hosszúhetényben a Fő utca 154. szám alatt. Számít­va a kedvezőtlen útviszo­nyokra, a pécsiek a komlói­akat is riasztották, s így há­rom gépjármű fecskendővei. valamint egy darus műszaki mentőautóval indultak az eset színhelyére. A síkos, ha­vas terepen még a terepjáró autók is lassan haladtak. Mi­előtt a pécsi tűzoltók Hosz- szúheténybe értek volna, a helyi önkéntes tűzoltó testü­let tagjai már mentéshez lát­tak. Telér József fuvaros, a házigazda elmondotta, hogy szombaton egy magát R. Nagy Józsefnek nevező idős vándor kéretőzött be hozzá­juk, mondván, megjavítja a lószerszámokat. Az idős férfi éjszakára az istállóban maradt, s így valószínűleg ő is bent van a lángok között a két ló mellett. Bandi György önkéntes tűzoltóparancsnok élete koc­káztatásával hatolt be a lán­gokban álló recsegő, ropogó, összerogyással fenyegető is­tállóba és kihozta onnan a »aj nos ekkor már füstmérge­zésben és égési sérülésekben elhalt férfit. A tűz oltását csak a tartálykocsik hely­színre érkezésével kezdhet­ték meg, mert a nagy hó miatt a kút megközelíthetet­len volt. Amikor a tartály- kocsikból elfogyott a víz, a közeli patak befagyott vizén léket vertek és az onnan szerzett vízzel többórás küz­delemmel sikerült a tüzet megfékezni. A rendkívül ne­héz munkát tetézte az, hogy az oltáshoz használt víz pil­lanatok alatt a tűzoltókra fagyott, akik mintegy jég­páncélban teljesítették fel­adatukat. Már elmúlt dél­előtt 9 óra, mire a több mint 50 ezer forint kárt okozó ha­talmas tüzet eloltották. A teljesen kimerült, össze­fagyott, több mint 27 órája talpon lévő tűzoltók részére azonban még nem fejeződött be a munka. A 6-os úton, a hosszúhetényi elágazástól 400 méterre egy hóban el­akadt autóbusszal találkoz­tak. Azonnal munkához lát­tak és két és fél órás hóla­pátolás után a darus autó segítségével kimentették az autóbuszt, amely tovább in­dulhatott útjára. Délután egy óra volt, mire a tűzoltók Pécsre értek. A szolgálati idő már reggel 6 órakor le­járt, de ők helytállva a ne­héz órákban, nem sajnálva erejüket és idejüket, nem­csak a tűzzel, a hóval is szembeszálltak. Az áldozat- készség és helytállás szép példája az övék. Este van, puhán hull a hó, : a Pécsi Porcelángyár műve- 1 lődési otthonának tágas szo­bájában a kellemes melegben kényelmes fotelekben asszo­nyok. férfiak társalognak. Jó- I ízű nevetés is hallatszik időn- j ként, egy idős ember vicce- ! két mesél. A szoba ajtaján Magánosok klubja feliratú kis tábla hirdeti, hogy ebbe a szobába nem mindenki lép­het be ... Fiatalember nyitja ránk az ajtót. — Jóestét kívánok, valami vezetővel szeretnék beszélni — mondja. Meisler Károly- né, nyugdíjas, a klub alapí­tója és vezetője lép hozzá. — Mit óhajt? A fiatalember egyik lábá­ról a másikra áll. aztán aka­dozó szavakkal mondja el; olvasta, hogy itt működik a í magánosok klubja. Valahogy ő is egyedülállónak érzi ma­gát, szeretné ha a közösség befogadná... Rövid kis beszélgetés ala­kul ki közöttük, aminek lé­nyege: sajnos, nincs rá lehe­tőség, mert itt valóban ma­gánosok jönnek össze hétfő esténként, de íratlan szabály az, hogy negyven éven alu­liak még „ne magánoskodja- nak”. — ön hány éves? — Tizenkilenc — válaszol­ja a fiatalember, aztán kö­szön és lassú léptekkel ki­megy a szobából... A múlt év június 12-én alakult meg a klub és rövid idő múlva már a századik i tag felvételét ünnepelték, j — Amikor az alapítás gon­dolata felmerült bennem, az j a cél vezérelt, hogy az egye­dülálló embereknek közössé- 1 get, társaságot kell keresni, mert a magány léleksorvasz­tó, lehangoló, bánattal teli — mondja a klub vezetője. — Nagyon örülünk, hogy ez a művelődési ház hajlékot adott nekünk. Idős, őszhajú férfi lép hoz­zánk: Ünnepekre minőségi VILLÁNYI bort vegyen, a villányi tsz borozójából! (Pécsett a fő postával szemben) — Van egy fiam, meg egy , lányom, mindketten az ország j másik részében élnek — mondja. — Egyedül vagyok, illetve csak voltam — teszi ! hozzá —, mert amióta ide já- j rok, nemcsak ismerősökre, i hanem barátokra is leltem \ A múltkor néhány hétig be­tegeskedtem, egyszercsak ko­pogtatnak az ajtómon. hát : kit látok ott. mint három I klubtagot. „Eljöttünk meglá­togatni, miért nem láttunk már két hete magunk között — mondták. Trajcsik Sándor, a műve­lődési ház igazgatója jön be, a zeneszekrényhez lépve mondja: — Majd én keresek valami jó kis magyarnótát. Az egyik asztalnál kártyáz- gatnak, a másiknál kocka­társasjátékot játszanak. A/ mai estére vagy húszán jöt­tek össze, talán a rossz idő, a havazás miatt vannak a szokásosnál kevesebben. — Azt mondta a doktor úr, hogy még egy betegét meg­látogatja, aztán siet ide — hallom az egyik asztalnál beszélgetőktől. Elmondják, hogy a művelődési ház veze­tősége rendszeres előadásokat is szervezett részükre. Ma egy körzeti orvos az érelmeszese­désről beszél majd, őt vár­ják. De a TIT-előadók is gyakorta látogatnak ide. — Azt feltétlenül tessék megírni, hogy nagyon tetsze­nek nekünk Déri János elő­adásai útiélményekről. Már „jártunk" Franciaországban, az NDK-ban ... Jogi tanács­adások, a nyugdijrendeletek magyarázása is érdekel ben­nünket. Arról is beszélnek, hogy eleinte voltak, akik félreér­tették a klub céljait. Azt hit­ték, hogy itt valami „házas­ságközvetítési’' lehetőség nyílt. Szó sincs erről. — Ennek ellenére termé­szetesen nem tilthatjuk meg, ha két idős ember között szimpátia alakul ki, hogy há­zasságra lépjenek — mondja a művelődési ház vezetője. — A klub működése óta két pél­da nőit erre, házasságot kö­töttek. A klub néhány tagja is résztvett az esküvőn. Tudomásuk szerint az or­szágban mindössze még Bu­dapesten és Vácott működik hasonló klub. A váciak már voltak náluk tapasztalatcse­rén. , — Mondtuk nekik, hogy | nemcsak hetente itt találko- ; zunk a klubban, hanem el­megyünk közösen moziba, színházba is, sőt jó időben gyakorta kirándulunk — mondja egy asszony. Kirándultak már Harkány­ba, a Dömör kapuhoz is, sőt minden hónap utolsó szer­dáján úgynevezett „tettyei napok”-at tartanak. A Tettye étteremben szívesen látott vendégek — egy kis vacsora, zene — nem túl drága és jól érzik magukat Természetesen nemcsak nyugdíjasok. hanem aktív dolgozók is számosán tartoz­nak közéjük, ők képviselik a fiatalabb korosztályt. — Én a második világhá­borúban elvesztettem a fér­jemet. Egyedül élek. dolgo­zom, itt találom meg a tár­saságomat — mondja egy asz- szony. Szigetvárról, Pécsváradról. Siklósról, Véméndről is kap­tak leveleket, érdeklődnek miként lehetnének tagok? Je­lentkezni kell, aztán a klub vezetősége elbírálja a kérel­meket Nős férfi, vagy férjes asszony nem lehet tag. Havi öt forint a tagsági díj. Kis magános közösség, azaz itt ismerősök, barátok köré­ben már nem is magánosok, derűt csalnak egymás arcára, felejtik időnként egyé"' bá­natukat. G. F. 1 Amikor fejtetőre áll a menetrend Sokan tanácstalanul kó­szálnak az előcsarnokban, vagy a két irányban nyíló folyosókon A „tudakozó” zsú­folt, telefonvonala is foglal­tat jelez. A vasutasok pedig — akik, ki-bejárnak az aj­tón — csak a vállukat vono- gatják: senki sem tud biz­tosat, mikor, milyen vonat késik, vagy melyik irányban közlekedik és merre nem, a hófúvások miatt. De aztán a hangosbeszélő szinte két per­cenként tájékoztatja a közön­séget. — A Nagykanizsa felől ér­kező vonat húsz percet ké­sik. Ez még nem is sok. Húsz perc. De legalább megérke­zik. A vonatindulásra várók lábhoz helyezett bőröndökkel álldogálnak. Kissé feszesek, fehér ing, simára borotvált arc, fényes cipők, a hölgyek sminkelve, parfőmözve, néha idegesen pillantanak a nagy villanyórára. Akik most ér­keztek, eléggé csapzottan vo­nulnak végig a peronon, ál­mosan, fáradtan, dideregve. Hány órát utaztak? Ki tudja? Kollegámat is fölfedezem a tömegben. Hajnali háromkor indult Bajáról és most dél­előtt ért ide egy kis kerülő­vel Dombóváron át. Az új. szép étterem csen­desen előkelő. A szőnyegek elnyelik a léptek zaját, a ven­dégek kihámozzák magukat a nehéz téli holmiból és ké­nyelmesen várakoznak. Vo­El'ször a legféltettebb csa­ládi ereklyéket rakosgatta elénk: a nagyapai hagyaté­kot. Egy száz évesnél is öre­gebb betűvésőt és egy fából esztergált „puhakőfaragó” | kalapácsot. — A vésőt még ma is kéz­beveszem néha — mondotta —, amikor nemes kövön dol­gozom, de azok közül is olya­non, amihez nemcsak hozzá­értés, hanem hozzávaló han­gulat is kell. Márványba, gránitba rajzolt mélykontúrú ólatin betűk vésésekor, ami- | ről mindig eszembe jutnak nagyapám szavai: — Nem­csak a felirat jelentésének, hanem minden betűiének olyan hangulatot kell árasz­tania, hogy azokból a hozzá­tartozók érzelme, gyásza is visszatükröződjön ... De a na^'anától reáhagyott tárgyi emlékek közül a leg­értékesebbnek mégis azt a márvám ljbo's! ókból kira­kott mérőik táblát tartja, amit am’' "! m r ré- gesréc, rré1főbb helvre. a na­gyobb oR?'"".at adó lakásába helyezett át. — Restellem, de éppen er­eit tudom a legkevesebbet, Várépítő ősök unokája — mondotta. — Csupán any- nyit, hogy a múlt század­ban restaurált Székesegyház márványmintáiból való. — Nagyapám is mindössze any- nyit mesélt róla, hogy jussa van hozzá, mert ő maga is márványmunkákon dolgozott annakidején, egy nagyon hí­res templomépítész keze alatt. A nevét Is említette, j de sajnos, én már elfelej- I tettem. Kár, mert egy amerikai rokona, bizonyos dr. Ferdi- nánd Stibi Mc-Lane-i törté­nelem tanár évek óta „rágja I a fülét” családi adatokért — Hogy nem láttam, soha nem ismertem, ez nem csoda, hiszen a leveleiből is az de­rül ki, hogy valamikor a századfordulóban vándorol­tak ki Amerikába. De gon­dolom, arra tényleg csak egy történész szívósságából futot­ta, hogy megtalálta és azóta is tartja velem a rokoni nexust. Az egyik leveléből ítélve joggal, mert abban nagyon gondosan, részletesen bizony­gatja a rokonságot. Idézzük, hát néhány sorát „A Stibi ősök nevére és foglalkozására nézve a svájci Luzern városában találtam meg a legrégibb nyomokat. Vissza vezetnek a XVII. szá­zad I. feléig, a 30 éves háború I korára, és bizonyítják, hogy 1 elődrokonaink annakidején még várépítő kőfaragók vol­tak. Martin Stibi, közös ősünk 1899-ben költözött át a magyarországi Püspökszent- lászlóra, ahol az egykori har- I cias szakmát, mai formá­jára juhászitva folytatta és tudtommal átaladta az őt követő Stibi generációknak”. — Jól nyomozott az ame­rikai rokon, — mondotta — mert azóta már bizonysá­got szereztem magam is a szentlászlói ükapaságról — Most aztán tényleg rajtam volna a sor, hogy én is hoz­zájáruljak valamivel család­fánk kiegészítéséhez, de sajnos éppen a nagyapám­nál akadtam el... Noha a riport végére kí­vánkozna inkább, mégis itt üzenjük Stibi Lászlónak, hogy dr. Farkas József szé­kesegyházi kanonok szíves segítsége révén, néhány ér­dekes adattal szolgálhatunk. Elsőnek is a valóban hí­res építész, báró Schmidt Frigyes „Dombaumeister” nevét jegyeztük fel, aki az 1881—1891 között restaurált székesegyház munkálatait ve­zette. A feljegyzések tanúsá- j ga szerint rendkívül igényes ember volt, ami nemcsak az európai hírű szobrászok, fres­kófestők, hanem a kőfaragók kiválogatásában is megnyil­vánult. Néhai Stibi György kőfn- raPómester kerek 10 éven át dolgozott a székesegyház márványmunkáin, tehát az unoka nem őrzi méltatlanul a nagvapai hagyatékot. — A szerszámait, amiket ő még stockhamernek, spiceiz­Aranyvasárnap — de nem az igazi Ezüstvasárnapon nem nyi- I tottak ki Baranyában az üz- | letek. Elhatározásukat azzal indokolták a kereskedelmi vállalatok, hogy nem várha­tó megfelelő forgalom. Az aranyvasárnap, amikor árusításra készen várta a vásárlókat minden nagyobb bolt, őket igazolta Az üzle­tekben alig-alig volt érdek­lődés, s a forgalom mind­össze egy harmada volt a ter­vezettnek. Akik megfordultak a bol­tokban, elsősorban ajándék­nak valót, játékot, kötöttárut, meleg harisnyákat, zoknikat, alsóneműt, kesztyűket, bor- díszműárut. üveg- és mű­anyagtárgyakat vásároltak. — Nagyon sok fogyott a jablo- neczi csillogó fenyőfadíszek­ből, csokoládéfélékből, sza- loncukorkából és más édes­ségekből, s rengeteg fenyőt I adtak el az alkalmi árusító- I helyeken. Végeredményben a Centrum Áruház szokásos hétköznapi egymillió forintos forgalmával szemben 390 ezer forintos forgalmat ért el. A MERUKER Vállalat 24 pécsi es 13 vidéki szaküzletében összesen 500 ezer forintot for­galmaztak a várt másfél mil­lió helyett. A Baranyaker Vállalatnál pedig egymillió 200 ezer forint helyett fél­millió forint volt az arany- vasárnapi forgalomból ere­dő bevétel. A szakemberek két okra vezetik vissza az aranyva­sárnapi lanyha forgalmat. Egyik a rossz időjárás, amely miatt bizonytalanná vált még a helyi közlekedés is, a másik pedig az, hogy az idén a szokottnál jóval előbb, még november közepén elkezdő­dött a karácsonyi vásár. Vonatra-várók a Főpályaudvar peronján natindulásra vagy érkező ro­konokra. Közben kint befut egy motorkocsi, Eszékről jön, idegen szavak, ölelkezések, kedélyes hátbaveregetések. A folyosókon téli könyvvásár. Németh László. Dürrenmatt, Leonard Clark, Rejtő, Mora­via, aztán folyóiratok, a pa­vilonban újságok, ajándékok, szájharmonikák, babák, cu- korkás tasakok, trafikáru. A nap minden órájában sort áll itt a tömeg. A büfében örök hangkáosz Mutogató, nevető, vitatkozó hangoskodó férfiak. — Sör üvegben, pohárban, féldeci és fröccs pohárban. Fiatal vasas srácok, vidékről bejárók, ma hazautaznak, aztán már csak ünnepek után térnek vissza ismét a hajnalival. — Tudod az volt a sze­rencse, hogy az apám nem volt velünk. Mert ha ott van. az kirámolta volna az egész ninek, graifcirklinek nevezett, épp úgy őrzöm, óvom, mini a rég megfakult üzleti leve­leit, amelyekből már eddig is sokmindent kihámoztam, — mondotta. — Legfőképpen azt, hogy a mi szakmánk is milyen sokat változott az idők múlásával. Mert a sír­kövek mellett ő még malom­kövek, hajdinahántolók fara­gásával is foglalkozott, én meg már javarészben mű­kővel dolgozom. Vagyis a mai mesterekhez már „betört a technika” sok oldalúbbá, korszerűbbé vált a kőfaragó szakma. — Ma már a hagyomá­nyos képzettség mellé, a ház­építéshez tartozó kő. műkő és márványburkolási jártas­ságról is szakbizonyitvány kell ahhoz, hogy boldoguljon az ember — mondotta. — Aztán tréfásan hozzá tette még. — De azért ebből is kitűnik, hogy végül is semmi új nincs a nap alatt Mert lám ugye. az ősök is vár- épíléssel kezdték, amit mi pár száz év után, ha alapo­san megszelídítve is, de csak átvettünk tőlük... P. Gjr. kocsmát. De így is kaptak az etetőjükre, ne félj! A pádon dagadt arcú tér­tit vigasztalnak társai. — Bevágsz egy féldecit, utána az orvos kirántja a fogadat, aztán kész. Injekció sem kell. Cigányférfi támaszkodik az automatánál, pergős-visítós rakétapisztollyal játszik, ahogy húzza a ravaszt, vil­log elöl a csöve. Zssbrevág- ia, aztán két forintosok után kutat és kakaót iszik az au­tomatánál. Ez még mindig újdonság. Legalábbis az át­utazó falusi asszonyoknak. — Kakaó, fekete, szörp, szend­vics kaszinótojás, majonézes virsli „kapható”, csupán a pénzt kell bedobni. Jó pénzt. Mondiák. múlt hónapban 80 ezer forintot forgalmazott az automata naponta ötször-hat- szor feltöltik, sőt manapság többször is. mert a hó miatt sok utas itt reked. — Dobja csak be mama, aztán nyúljon be a kugló­fért ... — biztatják az előb­bi vasas srácok az idős pa­rasztasszonyt. Kicsit restell- kedik, de aztán ahogy a pénz lent megzörren, nyílik a kis fém ajtó, és ott a kuglóf. — Kiemeli, becsomagolja papír­ba és elteszi a kosárba. Majd a vonaton megeszi. Az auto­mata néha leragad, pedig ki­tűnő masina, úgyannyira, hogy nem is lehet becsapni: leit, rubelt, pfenninget, di­nárt, régi pengőst nem nyel el. hanem egyszerűen jelzi: „áll a balhé”. Ha pedig vas­érmét erőszakolnak a nyílás­ba. a mágnes magához szip­pantja és ismét ielez. Talán csak éjszakára — éjfél és négy óra között csen­desedik el a pályaudvar, az utolsó és első vonat között. Vagy ma még akkor sem, hi­szen a menetrendet megboly­gatta, feje tetejére állította az időjárás. Alvó, mászkáló, iddogáló utasok ezrei fordul­nak meg itt naponta, min­denki igyekszik valahova, az utolsó pillanatban, hogy még az ünnepekre megérkezzenek saját „végállomásukra”. E.F. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom