Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-21 / 296. szám
Bunanttiit natno 1989. december 21 BEMUTATJUK ANDREJ MALISKÓT, az Állami-díias ukrán költőt Mint b magyar újságok tó hírül adták, az egyik legtekintélyesebb szovjet kitüntetést, az Állami-díjat, melyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján adnak ki. az idén az irodalomban Andrej Mallsko kapta meg Üt a jávorfák alatt című versciklusáért. Malisko a modern ukrán irodalom jelentős slakia. Műveit, szinte a megjelenéssel egy időben orosz nyelvre fordítják, s így költői működése szerves tartozéka a szovjet irodalom nagy egészének. Sokoldalú alkotó, költő, esz- széista, kritikus, írt operákhoz szövegkönyveket, hazájának egyik legismertebb fordítója. Magyar nyelven antológiákban jelenjek meg versei, több alkalommal bemutatta a Nagyvilág szovjet költők együttesében. Ahhoz a nemzedékhez tartozik. melynek indulása a harmincas évek elejére esett, eszmélő férfiként élte át a* akkori idők megpróbáltatásait. 1912-ben született, apja szegény falusi varga volt Kievben tanult ©z intézet elvégzése után különböző helyeken tanított, nagyobbrészt kis ukrán falvakban. A népi származású Malisko a falusi emberek között kultúrájukat megismerve, találta meg azt a hangot, mely vezérszólama lett költészetének. A népi dalok ihletfék első verselt. a nép nyelvének kifejező ereje, tisztasága segítette költői megszólalását. A klasszikus hagyományokból is leginkább azokat vette át, melyek bőven táplálkoztak a népi művészet forrásaiból. Nagy szeretettel olvasta Ivih Franko, Sevcsenko verseit, de a klasszikus orosz költőket is. Költői indulásától kezdve arra törekedett, hogy az ember belső világának bonyolultságát fejezze ki & folklórtól eltanult nyelven, ám szándéka mindig összekapcsolódott a külső tényezők, hatások, a társadalom, a világ figyelembevételével. Különösen jól kidomborodott ez a kettősség a háború alatt keletkezett verseiben, mlkof a hazafiSág tiszta emberi érzésének adott kifejezést. A hősiesség nem külsőségeiben jelent meg költészetében, mint sok kortársánál gyakori volt. hanem mint az egyszerű emberi lényegből fakadó tett A háború Után filozofikus elmélyülés jellemzi Malisko költészetét. 1958-ban megjelent kötetében, az Amit ir- fam-bán pedig egyfajta töprengő számvetésre figyelhetünk fel, az elmúlt Idők politikai és társadalmi megrázkódtatásai víllaijhak elő a képekből, a gondolat felfelé futó íve mintha egy pillanatra megtorpant volna. A hatvanas években újult erővel virágzott Ki Malisko költészete. Tágult a gondolatok horizontja, az érzések mélyebbre gyökereztek, nagy szerepet kapott az újabb versekben a szerelem, a múló éleit hangulatai, Színei. Űj módon szólalt meg nála a téjlíra. Jeszenyin rajongásával ír kedves szülőföldjéről. Az Üt a jávorfák «Mt, melyért a díjat kapta, számvetés a nép és a költő útjáról, emberi sorsokról, örömökről, szomorúságról — az élet hangulatai, színei, Oj Bemutatásként .Zápor nyargalt..cítnű versét közöljük. %, % Csonkaréti Károly; Utánajárt B uzgó Bálint nem állhatta a zavaros dolgokat. Érdeklődése ködlámpájának csóváját akkurátusán beleszórta a tejsűrű ködgotnolyokba is, mert, hogy kedvenc szó járását idézzem: „megérteni any- nyi. mint világosan látni!" Emberünknek volt még egy tulajdonsága. Tevékeny részvevője volt az „Üdvözölje ismerőseit képeslapon" tömegmozgalomnak. Kiterjedt rokonságát ezért névünnepeiken így köszöntötte. Történt egy napon, hogy. nagy örömére, felfedezte az első. igazán szép. színes képes levelezőlapokat Ezeken a lapokon a villamos már nem hivalkodott karminban a víz sem volt émelyítő-hamis kék avagy egyáltalán minden porosszürke. — Ezt kérem *?»"-■>- - filléres bélyeggel —, mutatott rá az egyikre. — Az kevés. — Képeslapra, belföldre annyi kell —, mondta rendreutasítóan. Mert aki trafíkos annak legalább ezt tudnia kell. Hacsak nem ...? — Ejnye-bejnye, jó uram —. csóválta fejét Buzgó Bálint. — Engem akar acejteni? — Fordítsa csak meg. Ráírták. Levélként kell bérmentesíteni. Ekkor Buzgó Bálintban egycsavásra ösz- szekuSzálódott minden. A rendből zűrzavar, a bizonyosságból ingovány lett. Mert eddig mindez olyan tiszta volt, mint az alpesi levegő, egyszerű, mint a kétszerkettő. Ha az emberfia csak hanyagul nil- lfih*n** *• - * ' mpnerSltefés nélkül megállapíthatta, hogy az a micsoda, amit vásárol, képes levelezőlap-e avagy levélboríték. Kopérta. És most? tme: színes képeslapnak álcázva magát, laposkúszással iondorlatoskodik bele a nagyérdemű vásárló kegyeibe a boríték. Ám, tüzetes vizsgálódás után mégiscsak kisül az igazság Hogy itt szó sincs álcáról. A boríték nem sminkelte magáf másnak, mint ami. A képeslap valódi, hamisítatlan, békebeli, originál képeslap, minden kellékkel felszerelve, ami dukál neki Kevés hely az írásra kép a túloldalon —. méghozzá milyen kép! —, csak éppenhogy egy bibije van az istenadtának: több mint kétszereséért viszi el a címzetthez a Posta. Nem érdemli meg ez a szép lap a kedvezményes szállítást? — Miért? — Nagyobb a szabványnál. — Hogyhogy? Szóval mégsem olyan valódi, békebeli, mint amilyennek látszik? De hát rőfre mérik? Négyzetcentiméterre? Nem attól függ képeslap-minősége, hogy fcépef hord a hátán, nincs lezárve. majdhogynem nyilvános? És hol húzódik a nagyiághaUjr? Ennek utánajárok! — jelentette ki Buzffá Bálint és elrohant, bélyeg nélkül. A postán kifüggesztett díjszabás áttanulmányozása után elégedetten nyújtotta a poe- táskisasszony orra alá a lapját, — Forint —, mondta az gépiesen. — A díjszabás szerint negyven fillér —* Vitázott. — Ez nagyobb. Szó szót követett. Jött a főnök. Meglő* bogtatta barátunk szeme előtt az Utasítást. — Tessék! Olvassa! És olvasta. Hősünknek volt még egy mondókája. melyet különösen akkor citálgatott, amikor zsugoriságát hányták szemére. — Ki a fillért nem becsüli, a forintot sem érdemli! — mormogta immáron napok óta kitartó konoksággal. Messziről tesírt róla az erős agymunka. Hivataltársai gyanakodva szemlélték a szokatlan tünetet. Azonban ennek is végeszakadt. Homlokára csapott, elvigyorodott. O tthon felszerelte magát ollóval, centiméterrel. Megvette a legszebb, de # szabványosnál jobban fejlett képes- levelezőlapot, azután még ott, helyben, a trafikban lenyirbált egy-egy centimétert a magasságából és hosszúságából. Sebtében megírta, száguldott a postára. — Egy forint —, mondta ugyanolyan gépiesen a postáskisasszony, mint múltkor. Üe hősünk kaján szelleme ezúttal gyönyörűnek találta a hangját. — Tessék csak lelkiismeretesen, alaposan megtekinteni. — Megnéztem. Ismerem ezt a szériát. Eltér a szabványtól. — Csakugyan? Mert szebb? Mert fényesebb? — Mert nagyobb! — Igazán? — húzta el a kérdést Buzgó és körülbámult. — Akkor mérje le! — vágta ki megdicsőülten. A lány ránézett. Aztán elővette a szabványlapot. Zavarodottan illesztgette egymásra. Buzgó odavetette a két húszfíllérest. — Ha már a képeslap készítők elrontották a sablonjukat majd Buzgó Bálint helyrehozza ezt a hibát! Az én képeslapom nem utazik levélpénzen! — vágta még oda fog* hegyről, aztán kivonult. — Mert, ki a fillért... — motyogta magában és elégedetten tért be a termelői borkimérésbe. Lombos! Jenő: Zápor nyargalt... Tápét nyargalt — hetyke s vidám, kék caltmáeskában, fényes ingben, kék húr lendült a Iába nyomán, távén át gátolt, s sztyeppe! Tízen. Kék sőrét pásttásta a folyét, hozott messziről friss híreket, fény-árnyék folttal játszadozott, őrőm vált, Jé volt — ahogy «nett: S a zahógás elnyelte a dalt, csak az erdők kedve derült, még a tölgy tó mind nőni akart, boldog lombjuk a« égte terült... nyargalt. Kewéct Sámlim) Fogadónap után hajnalban A duda hangja rövid volt, mint egy elfojtott sikoltás. Mátrai órájára nézett, aztán kényelmes léptekkel íróasztalához sétált. A faragott, diófabútor fiókja félig nyitva állott. Kivette a éédülát, amelyre még az este felírta másnapi tennivalóit. Emlékezett mindenre, de valami ürügyet keresett önmaga előtt, amiért a sofőrt várakoztatja. Eszébe jutott egy régi reggel, amikor először történt, hogy a lakásban várta Vági érkezését.. A Sofőr valóságos riadót rendezett — az egész környék felriadt — pedig egy percig sem tartott, amíg leszaladt. Később, amikór már tudatosan várakoztatta, csak a motor túráztatá- sával merte sürgetni. Egy idő óta azzal sem próbálkozik. Amíg Gézának szólította, minden reggel elmesélte ééti kalandját... Most csak akkor beszél ha kérdezi, és kiszáll, úgy nyitja ki előtte a kocsi ajtaját ö pedig csak annyit mond: Jóreggelt, Vági.. . Tulajdonképpen haragudott a sofőrre. Elvette tőle a hajnalokat ' amikor a kerítésre dőlve figyelte a város ébredését December végén már feketék á hajnalok. Villája mögött sötétben rejtőzik a hegy, Csúcsát csak á tV-tö- íohy tetején pislákoló vörös lámpa határolj* áz ég végtelenjétől. Ilyénkóf úgy tűnt * város felélt máé fáradtak a fények, é* ciák á váíút felől hallatszó mózdónyftitty szállt fél fürgén á fenyvesig, i ■ Ézéretett ái áútór* várói. Legtöbbször észre nem vette, hogy későn érkezik. Csak akkor bosszankodott, amikor az üzembe ért. Kenyértörésre akkor került sor, amikor mgtudta, hogy a sofőr szeretőjét Viszi előbb munkahelyére, s csak aztán jön érte. Egy reggel taxit fogadott. Ettől kezdve Vági pontosan érkezett, Ő azonban már nem a kapu előtt várta... — Jó reggelt igazgató elv- tár»! Ezen a reggelen — ki tudja miért — szerette volna, ha ismét Feri bácsinak szólítja, És a többiek is ... Mint régen. — Jószerencsét! Azt hittem ebben a hidegben nem tud- já beindítani... — A garázs meleg. Az autóban is meleg volt Kint metsző Szél hasított végig a hegy oldalán. Apró jégkristályok ropogtak a kerekek alatt... Autóbuszt előztek. A befagyott ablakok mögött árnyékként imbolygó embereket látott. Tudta: akinek ülőhely jutott, alszik az aknáig. A többiek ugratják egymást. Csaknem elnevette magát, amikor egy régi utazásra gondolt. A cigány és á sváb ezerszer ismétlődő veszekedése volt a szórakozásuk. Harsogva üvöltöztek egymás felé: asszony, tedd ki á gyeréket a napra, olyan legyen, mint éh. Ilyenkor a cigány kiszabadította kerek hörcsögfejé* 'kabátja gallérja álöl, aztáh visszafeleselt: Ro- Ü, á Vödröt, mert gyereket CZinálók. Kicsit sZómorú lett. Nem hallja többé... Talán már aesa ás mondják... A megállóban bányászok topogtak a reflektorfényében ismerős arcok tűntek elő. Eleinte felvette ismerőseit, amikor azonban észrevette, hogy azok az üres busszal sem mennek el, többé nem állt meg. Számított arra, hogy majd megsértődnek... De inkább tisztelettudóbbák lettek. Eleinte másként szerette volna kivívni az emberek tiszteletét. Amikor az üzem élére került, elhatározta: nem veszi igénybe a gépkocsit... Nem akart elszakadni tőlük. Másként történt... Hét éve már, hogy az öreg Kovács nem hívja meg karácsony estére. Karácsony, szilveszter... Olyan napok, mint a többi. Mégis ilyenkor jobban érezte, hogy egyedül maradt. A fenyőt már évek óta nem ássa ki. Kár bolygatni a gyökereket... Amikor mások díszíteni szokták a fákat, ő ellapátolja az utakról a havat. Ha nincs, összegereblyézi a gallyakat a fenyő körül... A z előszobából beszűrődő zajokból sejtette: ma ismét sokan lesznek. Lakás, fizetésemelés, könnyebb beosztás ... és akik menni akarnak ... Ráérnek várni. Addig legalább nem tudják, hogy nem segíthet. A falon három oklevél díszlett „Élüzem” kitüntetések. Az első években mindén sikerült... íróasztalán három telefon, egy jegyzetfüzét, az asztal sarkán a napi posta. A titkárnő megszokta, hogy ha ott van, kérdezés nélkül viheti iktatni. Az asztal régi bútor. Br, mögött ült Obernik DGT főtanácsos, amikor anyjával itt járt a segélyért... Száz pengőt kaptak. Meg a temetést ... Szerette volna ha emlékezni tud apjára. Csak egyetlen vonás, egyetlen sző... Az jutott eszébe, amikor bőgött a sziréna és rohantak az akna felé... Robbanás ... Az ablakhoz sétált. A? aknaudvaron alig pár embert látott. Ügy tűnt, hogy már csak ő van, neki kell őrizni az épületet, az omladozó vágatokat... Az ajtóhoz lépett. Vastag, bőrborítású, párnázat takarta a fát. ötvenhatban leakasztották, s azon aludtak... Brenner Kálmán volt az első. Jó negyvenes lehet. Régi vájár. •— Mi a baj, Kálmán? — Hát, hogy a végén kezdjem: el akarok menni. — Hány év után... ? — Húsz... Itt már dög- lődik... Olyan volt a hangja, mintha lyukas papírzacskón keresztül beszélt volna. Recsegett. Kapkodva, ritmus nélkül estek a szavak. <— Szilikózisom van. Tíz éve nem adják meg az orvosok a rosszabbodást... Az igazgató hallgatott. Mind menni akar. Már a régiek is. Szétesik minden. Csak egy ki* türelmük lenne! — Nem engedem. Szükségem van magukra! — Addig kel] valami helyet találnom, míg lehet... Há csak ő egyedül lenne. Nem tehet kivételt. Ha gyenge lesz, semmi sem állíthatja GRAIN ANDRÁS RAJZA
