Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-16 / 291. szám
Űj játékosok a Dózsánál Évadzáró vacsorát tartottak a lila-fehérek Az J\tí /. csapatok edzői A Pécsi Dózsa labdarúgói hétfőn este a Sörház utcai Dózsa klubban találkoztak. Az évadzáró vacsorájukat tartották. A lila-fehérek több új labdarúgóval szaporodtak. — Grünvald, Káréi és Loósz mellett a mosonmagyaróváriak ifjúsági válogatott szélsője Tóth, a Kecskeméti TE ifjúsági válogatott kapusa Pólyák és a Kaposvári Vasas játékosa Kardos is a Dózsához került. Kaszás (PVSK) féléves kivárással igazolható a Dózsához, mivel a vasutasok nem záradékolták a játékos kiadatását. A lila-fehérek január 2-a és 24-e között Tatán szerettek volna alapozni. Kérésüket időben eljuttatták az MLSZ vezetőségéhez és most meglepődve értesültek, hogy az MLSZ a Tatán készülő csapatok második csoportjába osztotta be a pécsieket a Tatabányával, a Szombathellyel, a Salgótarjánnal és a Videotonnal. A pécsieknek a január 2G-a és február 15-e közötti tatai időpont nem felel meg és most az MLSZ- hez fordultak az ügy rendezése érdekében. Moháesik és Juhász a Komlóban — Ezidő szerint csak két JáAz egyfordulós labdarúgóbajnokság március 1-én kezdődik, és június 21-én fejeződik be. Az 1970—71-es bajnokság nyitánya augusztus közepén lesz. Az NB I-ben már csak a Szombathelyi Haladásnak nincs edzője. Egész sereg csapatnál működik az elkövetkezendő évben új edző. Lássuk csak a csapatok edzőit. Újpesti Dózsa: Baróti Lajos, Bp. Honvéd: Preiner Kálmán, Ferencváros: Kalocsay Géza dr., Vasas: Albert József, Rába ETO: Mészáros József, Pécsi Dózsa: Kapocsi Sándor, Csepel: Keszthelyi Mihály, Tatabánya: Lakat Károly dr. Salgótarján: Marosvári Béla. MTK: Palics- kó Tibor. Diósgyfr: Tátrai Sándor, Komló: Lantos Mihály. Dunaújváros: Szűcs, i Gyula, Videoton: Kovács lm- i re, Szegedi EOL: Subits La- I jós, Szombathelyi Hatadás: ? > TOTÓ L Bologna—Napol. 2 1:2 2. Brescia—Juventus 2: 0:1 3. Fiorentina—Róma x 2:2 4. Inter—Bari törölve 5. Lazio—Verona 2 0:1 S. Palermo—Cagliari 7. Sampdoria—Lanerossi 8. Torino—Milán 9. Arezzo—Atalanta 10. Taranto—Livorno 11. Perugia—Modena 12. Piacenza—Mantova 13. Reggiana—Catania 14. AE Reggina—Foggia 15. Monza—Como t ö ■JT 14. Catanzaro—Genoa x 0H> 13 plusz 1 és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatot két fogadó ért el, szelvényenkintl nyereményük 423 925 forint. 11 találatos szelvények száma 91 darab, szelvényenkinti nyeremény 3727 forint. 10 találata 839 fogadónak volt, ezek szelvényenkinti nyereménye 604 forint. x r ö 1 1:0 0:1 0:1 2:1 1:0 2:0 0:0 0:0 1:1 v e Szombaton délután Pécsett az Építők Tüzér utcai csarnokában rendezték meg a középiskolák megyei asztalitenisz bajnokságát. A színvonalas döntők biztatók voltak az utánpótlás szempontéból Győztesek: fiú egyes 1. Haizer Széchenyi Gimnázium, leány egyes: 1. Hegedűs Zrínyi Közg. Kér. Technikum Fiú páros: 1. Rajnai, Berta. Komlói Kun Béla Gimnázium, leány páros: 1. Hársfalvi, Flander Komlói Kun Béla Gimnázium. ) Súlyemelés: Bányász-győzelem az Alkotmány Kupában Budapesten szombaton délután bonyolították le az idei súlyemelő Alkotmány Kupa harmadik fordulóját. A Pécsi Bányász együttese ezúttal remekül versenyzett, az öt csapatból álló mezőnyben első lett és így alaposan visz- szavágtak a második forduló gyengébb eredményeiért. A pécsi együttes egyéni teljesítményei: Gyuricza 217.5, j Salamon 265.0, Mézes 275.0, Horváth 310.0, Skuta 275.0, Czett 382.5 és Márton 330.0 kg. Csapatban: 1. Pécsi Bányász 1545.10 kg, 2. Vasas Dinamó 1510.30, 3. Bp. Vörös Meteor 1348.60. 4. Petőfi- bánya 1170.40, 5. MAFC 1131.60 kg. Az FT. vízilabda csapata nyerte az MNK-t. A döntő jelentőségű mérkőzésen az FTC k.; és félórás küzdelem után ötszöri meghosszabbításban 5:4-re győzött a Szolnoki Dózsa ellen. SPORT A jubileumi év jegyében Küldöttközgyűlés a Pécsi Dózsánál MauM* Sikeres rajt az MNK elődöntőjében Az MNK vidéki elődöntőjébe jutott nyolc női és nyolc férfi csapat vasárnap Budapesten játszotta az első forduló mérkőzéseit. A Pécsi Bányász együttesei sikerrel vették az első akadályokat és nyertek az alacsonyabb osztályú ellenfelek ellen. A második és harmadik forduló találkozóira — melyeket december 20 és 21-én szintén a fővárosban játszanak le — kedden sorsol a szövetség. Pécsi Bányász—Borsodi Bányász 16:11 (7:4), női mérkőzés, Budapest, Pécsi Bányász—Borsodi Bányász 27:24 (12:10), férfi mérkőzés, Budapest. Üttöróolimpia: « . , ■ , Megyei döntök sakkban és asztaliteniszben A téli úttörőolimpiai játékokra készülődő baranyai kispajtások a hét végén Pécsett sakk, Komlón az asztalitenisz megyei döntőin szerepeltek. Mindkét sportágban nagy versengés után dőltek el a helyezések, és az, hogy kik jogosultak képviselni Baranyát és Pécs városát december 27 és 31-e között Dunaújvárosban a téli úttörőolimpián. Sakk eredmények: Üttörő leány egyéni: 1. Kovács Bea Pécs, Jókai utca 9.5 pont, 2. Rátkuti Jolán Püspök- szentlászlo 7.5, 3. Reisch Irén, Püspökszentlászló 6.5, és Márkus Andrea Pécs, Jókai utca 6.5, 4. Fett Éva, Mohács város 6.0. 5. Bányai Judit, Gödre 6.0, 6. Tar- nóczay Irén, Kétújfalu 6.0 pont. Kisdobos lányok: 1. Hoffbauer Lilla, Pécs. Köztársaság tér 8.0, 2. Pintér Zsuzsa, Szentlászló, 6.0, 3. Pálfalvi Aranka, Komló 6.0, 4. Vellai Szilvia, Majs 4.5, 5. Bányai Hajnal, Gödre 4.0, 6. Szekeres Zsuzsa, Magyarmecske 2.5 pont. Kisdobos fiúk: 1. Szabó Jenő, Pécs, Meszes 7.0, 2. Tóth Csaba, Harkány 5.5, 3. Burján Ernő, Mohács város 5.5, 4. Major Gábor, Szászvár 5.0, 5. Molnár Tibor, Kővágószöllős 4.5, 4. Kiss András, Pécs, Köztársaság tér 3.5 pont. Üttörő fiúk: 1. Karsa László, Szászvár 9.0, 2. Horváth Antal, Pécs, Mátyás király utca 8.0, 3. Bédi István Somberek 6.5, 4. Horváth László, Görcsöny 6.5, 5. Lévai Jenő, Siklós 6.0, 6. Fodor István, Pécs, Vámház utca 5.5 pont. Mind négy kategóriából az első két helyezett vesz részt az országos döntőkön, de Pécs városa még külön együtteseket is indít. Csapatban: 1. Pécs város „A” 14 hsz., 2. Pécsi járás 32, 3. Sásdi járás 34, 4. Mohácsi járás 38. 5. Pécs város ,.B” 51, 6. Mohács város 52 helyezési szám. Asztalitenisz: Komlón az asztalitenisz verseny döntőiben színvonalas mérkőzéseket játszottak az úttörők. Eredmények, lányok: 1. Páli Eszter (Pécs, Mátyás király utcai isk.), 2. Fogarasi Eszter (Sásd), 3. Kulcsár Magdolna (Komló). Fiúk: 1. Vadas Zoltán (Sásd), 2. Berényi Attila (Komló), 3. Horváth István (Siklós). Csapatban: 1. Sásdi járás, 2. Pécs város, 3. Mohács város. Az országos döntőkön a két első helyezett fiú és az első helyezett leány képviseli Baranya színeit. tékos átigazolásáról adhatok tájékoztatást — mondotta tegnap reggel Podpácz János, a Komlói Bányász szakosztályvezetője. — Két csatár: Juhász (Bp. Spartacus) és Mohácsik (Egyetértés) átigazolási lapját adtuk be. — Mindkettő 6 hónapi kivárással kerül hozzánk. Az erősítéssel kapcsolatos munkálataink természetesen nem fejeződtek be ezzel. A Komlói Bányász labdarúgói tegnap este baráti vacsorán vettek részt. Ez volt az idei utolsó közös találkozójuk. Legközelebb január első napjaiban jönnek össze. Ekkor azonban már a kemény munka kezdődik. „Mai küldött közgyűlésünk sportegyesületünk fennállása óta a tizenkilencedik esztendőt zárja. Sportegyesületünk jövőre ünnepi fennállásának huszadik évfordulóját, így a mai küldött közgyűlés a szokottnál is fontosabb mérföldkő a Pécsi Dózsa életében.*9 Ezekkel a szavakkal kezdte a Pécsi Dózsa vasárnapi küldött közgyűlésén beszámolóját Mátrai Géza, a Pécsi Dózsa elnöke az elmúlt két esztendős tevékenységről, sporteredményeiről, választott szerveinek munkásságáról. Tíz szakosztályban 678 tényleges sportoló tartozott a lilafehér együttésbe. Az elmúlt évA Dunántúli Napló és az MTS Baranya megyei Tanácsa sportközvélemény-kutatása Ki volt Baranya legjobb sportolója 1969-ben? Férfiak : 1.............................................................................................................. 2............................................................................................ 3........................................................................................................ Nők : 1.............................................................................................................. 2............................................................................................ 3........................................................................................................ A pályázó neve: .............................................................................. P ontos címe: .................................................................................. B eküldési határidő: december 29. Beküldés helye: Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs. Hunyadi út 11. szám i I Ön is tudja már! Több időt tölthet szeretteivel m ünnepi nagy bevásárlásait a 157. sz. CSEMEGE BOLTJÁVAL bonyolítja le Csak tárcsáznia keli! 55-48 Az előre megrendelt árut díjtalanul hazaszállítják! ben 195 volt a minősített spo:> tolók száma, 5 elsőosztályú, 21 másodosztályú, 24 harmadosztályú, 29 negyedosztályú, 116 arany, ezüst és bronzérmes ifjúsági versenyző. Ebben az évben a minősítés még npín fejeződött be, de már biztosira vehető, hogy a minősített vérsenyzők száma jóval kétszáz fölé emelkedik. Az egyes szakosztályokban 23 szakképzett edző irányítása mellett tervszerű, céltudatos szakmai munka folyik. A szakvezetőkön kívül hozzáértő vezetők irányítják a szakosztályok tevékenységét. Előrelépés történt a sportolók eszmei-politikai nevelésében, a szocialista sporterkölcs megszilárdításában. Bejelentette, hogy év végétől megszűnik a kézilabda és röplabda szakosztály. Az elnökség Budapesten a Karvázy emlék- versenyen és az utánpótlás seregszemléjén nem sikerült helyezéshez jutniuk a PEAC vívóinak. A Tanárképző Főiskola tornászai nem utaztak el Szombathelyre az Asztalos emlék- versenyre a kedvezőtlen utazási viszonyok miatt. it Az országos sakkbajnokság során Ribli legyőzte Barczát, majd vereséget szenvedett Sápitól. A Ribli—Barcza játszma 4 órás harcot hozott és a pécsi fiú a századik lépésben nyerte meg mérkőzését nagynevű ellenfelével szemben. Színház Nemzeti Színház: Márta (este 7 órakor), Szelvénybérlet. Mozi Park: A halál 50 órája (f5, f8 — dupla helyárral). Kossuth: A halál 50 órája (10, 13 — dupla helyárral). — Virág- vasárnap (f7, f9). Petőfi: A 24—25-ös nem tőr vlsz- sza (4, 6, 8). Gyárváros: Mid néni két élete (6). Pécsszabolcs: Feledhetetlen idők (5, 7). Mecsekalja: A hét kívánság (5, 7). Vasas I.: Visszatérés az életbe (6). Vasas n.: Az utolsó éden (6). Boly: Tíz kicsi indián (5, 7). Harkány: Megölni vagy megmenteni (7). Mohács: A hármas manőver (f6, f8). — Sellye: Búcsúzás (7). — Siklós: Sikerül-e hőseinknek megtalál- niok ... (7). Szigetvár: Dillinger halott («). 18 éven felüli Hannibál tanár úr (8). Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Mozart-zongoramű- vek. 8.50: Harsan a kürtszó! — 9.26: Verbunkosok, népdalok. — 10.00: Hírek, időjárás. — 10.05: Zenekari muzsika. 10.50: Édes anyanyelvűnk. — 11.00: A Nagy Október. — A polgárháború és a katonai intervenció Szovjet- Oroszországban. — 11.20: Eileen Farrel és Ferruccio ragliavini énekel. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Melódiakoktél. 13.45: Üj Georgikon. 14.00: Klubélet papíron éa a valóságban. — I jegyzőkönyvileg rögzíti a két szakosztály eddigi eredményes munkásságát és gondoskodik ar- ( ról, hogy sportolóik más sport- I körökben folytathassák tevékeny- ! ségüket. Az elnöki beszámoló után elsőként Szigeti Lajos úszóedző számolt be a szakosztály eredményeiről és nehézségeiről. Németh József az atlétikai szakosztály számára kért további segítséget, Kertész József, a sportlövőkről beszélt. Dr. Molnár Ferenc a Belügyi Pártbizottság titkára kifejezésre juttatta a bázis szerv elismerését. Üjabb sportsikereket kívánt és erkölcsi és anyagi támogatásról biztosította a sportc lókat. Rózsahegyi Károly a távozó labdarúgó edző, Kovács Imre érdemeit méltatta. Rózsahegyi Mátyás, az MTS Pécs városi Tanácsa elnöke üdvözölte a közgyűlés résztvevőőit. — Dr. Schaffhauser István, a labdarúgó együttes csekély nemzetközi mérkőzéslehetőségeiről beszélt. A közgyűlés öt pontból álló határozati javaslat tervezetet fogadott el. A Dózsa SK elnökéül ismét Mátrai Gézát választották meg. Az elnökség tagjai Bors Antal, dr. Bernét János. Berki József, Eklics Mihály, Gábriel József. Kautzky László, Katona éndor. dr. Molnár Ferenc, dr. örlős Endre és Szomolányi Gyula. A számvizsgáló bizottság elnökéül Visnyei Jánost választották meg. — A bizottság tagjai: Cservenka Károly és Baka Miklós. A PVSK férfi kosárlabdázói évadzáró mérkőzésükön a MAFC- cal kerültek szembe Pécsett. A két együttes jó mérkőzést, változatos küzdelmet vívott, a győzelmet a budapestiek szerezték meg, 98:85 (46:36) arányban. UH 14.24: A rút kis kacsa. Mesejáték. 15.00: Hírek, időjárás. — 15.10: Rádióiskola. — Napkeltétől napnyugtáig. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Mai témák — mai dalok. 16.14: Év végi mérleg a képviselővel. — 16.35: Teresa Berganza operaáriákat énekel. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe. — 17.00: Hírek, -dőjárás. — 17.05: Az együttműködés után. Moszkvai beszélgetés közgazdászokkal. 17.20: Beethoven: C-dúr zongora- verseny. — 18.00: Bikfalvy Júlia népdalokat és virágénekeket énekel. 18.14: Üj felvételeinkből. Ferenczy György zongorázik. — 18.24: Könnyűzenei híradó. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. — 19.00: Esti krónika. 19.25: A Szabó család. 19.55: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Jazzhangverseny. 20.55: Hírek. — 20.58: Életem, emlékeim. Hidas Antal vallomása. — 22.00: Hírek, sport, időjárás. 22.15: A négyarcú Japán. Vértes Éva útijegyzete, II. 22.25: Hatvani Mezei Gyula népi zenekara játszik. — 22.55: Élni tudni kell. A vezető és környezete. 23.15: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.95: Azonos a tői hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. — 14.00: A BM Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik, Halmy Tünde énekel. 14.15: Mozart: B-dúr divertimento. — 14.30: Hírek, körzeti időjárás. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Liszt: II. magyar rapszódia. 15.30: Hirek. 15.33: Pol-beat. 15.41: Kettősök vígoperákból. — 16.01: Fúvósesztrád. 16.13: Balettzene. 16.30: Hírek. 16.33: Csúcs- forgalom. Közben — 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: A Tudományos közélet fóruma. IV. rész. 18.42: Szerelmi bájitaL Donizetti kétfelvonásos vlgoperájának közvetítése a bre- genzi ünnepi játékokról — fel- vételrőL Közben 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, n. 20.25—20.28: Cj könyvek. — 21.28: Az MRT esztrádzenekara játszik. 21.45: Negyedszázad magyar zenéjéből. I. rész. — 22.25: Iskolai óra az Állatkertben — riport. 22.40: Haydn: d-moll vonósnégyes. 23.00: Hírek, Időjárás. 23.10: Nótacsokor. 24.00—0.10: Hírek, Időjárás. Kossuth rádió műsorával. 8.05: Operett. Rátonyi Róbert műsora (ism.). 8.50: Külpolitikai figyelő (ism.). — 9.05: Horváth Tivadar énekel, Eric Cook zenekara játszik. 9.25: Barokk muzsika. — 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. — Közben 11.00—11.03: Hirek. 11.44: Volgái ballada. — Lev Osanyln versel. 12.00: Zenekari muzsika. 13.00: Hirek, időjárás. 13.05: Törvénykönyv. A rádió jogi műsora. — 13.20: Kórusok, hangszerszólók. 13.45: Időjárás- és viz- állás jelenté«. 14.00—18.00: KettőURH-RÁDIÓ 16.00: Hirek, időjárás. — 18.10: Magnósok, figyelem! 13.55: Az MRT gyermekkara Kodály Zoltán műveiből énekel. 19.05: A zágrábi kamaraegyüttes hangversenye Nümbergből. — 20.07: Britten: Peter Grimes — Négy tengeri közjáték. 20.22: Hírek. 20.25: A vezir elefántja. Rádiójáték. 21.02: A jazz kedvelőinek. — Részletek Herbie Mann new- porti hangversenyéből. — 21.28: Hangfelvételek felsőfokon. 23.00 —23.15: Hirek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Zenélő levelezőlap 17.55: Sportfotók 1969-ből. Zenés összeállítás 18.40: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor A fiatalság hullámhosszán. — A tartalomból: A KISZ-alapszervezeti vezetőségválasztások után. Kommentár. A tudomány szolgálatában. — Beszélgetés Jován Kasic, a Noviszádi Egyetem docensével. — Tánczene futószalagon 19.30: Német nyelvű műsor. — Hírek, tudósítások. — Kívánsághangverseny. Glossza 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 9.00: Olvasás (ált. isk. 2. oszt.) 11.05: Történelem (ált. isk. 5. o.) 11.55: Filmesztétika (középisk. II. oszt.) 14.00: Olvasás (ism.) 15.50: Történelem (ism.) 17.58: Műsorismertetés 18.00: Hírek 18.05: Csak gyerekeknek. — 1. Rakéta vagy sárkány. Csehszlovák rajzfilm. 2. A vadon csodái. — 3. Lámpagyújtogató. Lengyel rajzfilm 18.35: Bűvészbarátság 18.50: Reklámműsor 18.55: Esti mese 19.10: Célfoto. Életrajzi kaland 3 felvonásban. A Győri Kisfaludy Színház előadása felvételről (16 éven felülieknek!). Az előadás előtt: Benkő Tibor színházi jegyzete. A szünetben kb. 20.00: Tv-híradó. Kb. 21.55: Tv-hí-adó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv 17.45. Jégkorong: Olimpia—Med- vescak. 19.30: Arthur király udvarában. 20.50: Reggel — jugoszláv film. 22.20: Komoly zene. 4. 4