Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-03 / 280. szám
nutiantmt napio » im DECEMBER 3 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Ferenc { nevű kedves olvasóinkat 0 ♦ t J A Nap kél 7.13, nyugszik ' 15.55 órakor. A Hold kél * G.OL, nyugszik 12.44 órakor. 0 g> * <? <r<f ✓* Gáz van Mármint a gázzal van valami gáz. Reggel begyújtottam a gázüzemű vízmelegítő készüléket, a gáztűzhelyet. Ez így megy már évek óta. A csapból melegvíz szokott folyni, a tűzhelyen pedig teavíz forrni. Hm. Régi szép idők! Most melegvíz folyik a csapból, a teavíz fél óra alatt legfeljebb megmelegszik. A szép kék gázlángok aprócskák, minik, aranyosak, de teljesen céltalanok. Csupán gyönyörködtetnek. Ez is valami ebben a hidegben. Legalább a látvány legyen melengető. Mert például, akik a nyáron kidobták a jó öreg eserépkályhájukat, hogy a korszerű, tiszta, olcsó ésatöb- bi, ésatöbbi gázfűtést szereltessék be, izzadtak, amikor kilincseltek az üzembehelye- zési engedélyért és sorban- álltak konvektorokért, most télikabátban bámulnak a konvektor mélabús lángjaiba és különös gondolatok száguldoznak idegsejtjeikben. Mit gondolnak? Egy ismerősöm elmondta őszintén, mit gondol a konvektorfűtésről, meg az egész gázügyről. De én nem vagyok pletykás, nem adom tovább. Meg különben sincs szükségem arra, hogy a Gázművek feljelentsen sajtó útján elkövetett becsületsértésért. Az ilyesmit komolyan kell venni No persze a gázszolgáltatást is komolyan kellene venni. Lehet persze, hogy komolyan veszik, de objektív akadályok vannak. Mert van ilyesmi is. Ha jaj! Ilyenkor mindig eszembejut annak a bizonyos püspöknek az esete, aki elment egy faluba, s nem harangoztak a tiszteletére. Maga elé rendelte a plébánost és rárivallt: miért nem harangoztat?! A megrémült plébános elhebegte, hogy rengeteg mentő körülmény szól a harangszó elmaradása mellett. Mondjon legalább egyet! — így a püspök. Először is: nincs harangunk — nyögi ki a plébános. Ne is folytassa — intett a püspök lemondóan. Nincs kizárva, hogy ilyen problémák vannak a pécsi gázzal is. Nincs harangjuk. Azazhogy nincs is gázuk. Akkor pedig minden hiába. Vagy, lehet, hogy kiderült, hogy az a bizonyos benzinbontó nem is benzint bont gázzá, hanem gázból gyárt benzint, és az emészti fel a gáztermelés felét. Akkor pedig mit tehet a Gázmű? Dobja ki a drága gépeket? Szóval sok minden közbejöhet egy ilyen gázügyben. Nem magyarázni akarom a Gázmű bizonyítványát, csak a nehéz helyzetüket szerettem Ina megértetni. Őszintén szólva én nem is agszom a Gázműre. £n a re haragszom. Mert ha őst nyár lenne, akkor min- enképpen hideg vízben mosnék, nem kívánnék forró eát inni, hanem hideg ke- vizet pedig legfeljebb elégítenék lavórban a na- on. Vonják hát felelősségre zt a személyt, aki felelős a pocsék hidegért! Kuruc* — Áramszünet lesz óeeepiber , mindennap 7—16 óráig a __tőle B. u., Zsolt u., Iiamjar ch uMakai u. által határon <*> Tájékoztató az éy végi munkaidő-beosztásról Ez év december 24—28 között a hatnapos munkahéttel dolgozó és a páratlan héten szabad szombatot tartó vállalatoknál a munkaidőbeosztás a következő: december 24, szerda: szombati rhunkaidőbeosztás; december 25, csütörtök: munkaszüneti nap; december 26, péntek ugyancsak munkaszüneti nap; december 27, szombat: heti pihenőnap, december 28 vasárnap: rendes munkanap. A páros héten szabad szombatot tartó és ötnapos munkahéttel dolgozó vállalatoknál a munkaidőbeosztás nem változik, tehát december 27-én szabad szombatot tartanak és december 28-a marad a heti pihenőnap. Ettől eltérő munkaidőbeosztást elrendelni, vagy engedélyezni nem szabad, kivéve a jogszabályok alapján év végi üzemszünetet tartó építőipari vállalatokat. Nem szabad szabadnapokat beállítani és munkaidőbeosztást ilymódon megváltoztatni a munkaszüneti napokat megelőző, vagy követő munkanapok előre, vagy utólag történő ledolgozásával sem. A fentiek vonatkoznak 1970. január 1-ne is. Mivel ez a nap csütörtökre esik, sem a hatnapos, sem pedig az ennél rövidebb munkahéttel dolgozó vállalatoknál nem szabad a munkaidőbeoeztást megváltoztatni. Rendelkezés a decemberi bérfizetésekről Az év végi pihenőnapok áthelyezése miatt a Magyar Nemzeti Bank a SZOT-tal egyetértésben szabályozta a decemberi bérfizetéseik napját. Eszerint az állami és szövetkezeti gazdálkodó szervek a december 21-én, 22-én és 23-án esedékes béreket december 20-án, a 24-én és 25-én járó béreket 22-én fizetik, míg a 26, 27, 28-i bérfizetések napját 23- ra hozták előre. A rendelkezés nem érinti az állami és szövetkezeti építőipar december 23-i bérfizetési napját, amely változatlan. — Tegnap délután Pécsett a TIT Bartók klubjában ünnepi ülést tartott az Agrár- tudományi Egyesület Baranya megyei szervezete. A megye felszabadulásának jubileuma tiszteletére tartott ülésen Tárcsái Imre, az egyesület titkára tartott előadást „Baranya mezőgazdaságának 25 éves története” címmel. — Az első sikos nap szerencsére nem okozott súlyos baleseteket. Mindössze egy személyautó csúszott az árokba tegnap délután Szalántán. Az autóban ülők közül Spisz Károlyné pécsi lakos megsérült. A mentők válltöréssel szállították az I. számú Sebészeti Klinikára. Pécsett a csúszós úton elesett járókelők közül csak egy szenvedett kartörést. — Kétszemélyes lengyel ródli érkezett a Centrum Áruházi» 98 forintért. te) Időjárásjelentés Várható időjárás sixer da estig: a nyugati megyékben változóan, máshol erősen felhős idő, főként az ország délkeleti felén további havazásokkal. Élénk, időnként viharossá fokozódó északi, északkeleti szél. Hófúvások. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 5— 10, legmagasabb nappali hőmérséklet fr—mínusz 5 fok között. Két új bekötőút Siklóson Idén szeptemberben kezdték el építeni, és tegnap délelőtt 9 órakor adta át a forgalomnak a Közúti Üzemi Vállalat Siklóson a Magyar— Bolgár Testvériség Termelő- szövetkezet két új bekötőút- ját. Az egyik a simontanyai sertéstelepet mintegy négyszáz méter hosszban, a másik Csukmapusztát, a tehenészeti telepet — 1250 méter — köti össze a siklósi országútiak Az állami beruházással épült két bekötőút- ösz- szesen 800 000 forintba került — TerUszter mintabolt — Jókai tér 2. A Centrum Aruház kezlésében. <x) — Találtak két táskát Igazolt tulajdonosa a Siklósi Járási Rendőrkapitányságon átveheti. — KARÁCSONYBA AJÁNLATUNK! Női félkotény 16,40 forintért, melleskötény 26,90 forintért, nylonharisnya 25,50—26,90 forintért, fehér Nevaing, csak egyes számokban 41 forintért, színes olasz puplining *8 forintért, női szövetruha 74—140 forintért, férfinadrág, extra nagyság, hasas méret Í30—190 forintért és még nagyon sok ruházati áruféleség 20—6« SZÁZALÉKOS engedménnyel a LEÉRTÉKELT ARUK Sallai utcai boltjában. <x) Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagyanya, testvér, sógornő, ÖZV. KKASZ- NAI ANTALNfi sz. Übad Anna MAV-özvegyl nyugdíjas, 74 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése december 5- én, pénteken fél 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mélységes fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy KÜHN FERENC, a drága jó férj, édesapa, nagypapa, testvér és rokon november 29-én 7« éves korában elhunyt. Temetése december 5-én du. 3 órakor lesz & Szent Mihály kápolnából. A gyászoló család. Fájdalommal tudat jak, hogy szeretett jó férj, édesapa, após, nagyapa és kedves rokjn, PE- RÉNYI FERENC felvásárló 49 éves korában elhunyt. Temetése december 5-én, pénteken 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, apa, após, nagyapa, testvér és rokon, BALOG JANOS nyugdíjas 65 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése december 5-én, pénteken fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. A KIOSZ Baranya megyei Kisiparosok Adóközössége mély fájdalommal tudatja, hogy ZSIF- KOVICS ISTVÁN asztalosmester, adóközösségünk vezetőségi tagja tragikus hirtelenséggel elhunyt. Iparostársunkat december 3-án, ma fél 2 órakor kísérjük utolsó útjára a pécsi köztemetőben. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, ANDBIKOVICS JÓZSEF temetésén részt vettek, . koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, SCHWARCZFELDER ISTVÁN temetésén részt ve.tek, virágok, koszorúk és táviratok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a Gázmű dolgozóinak, legközelebbi barátoknak, a Janus Pannonius Gimnázium H/e. oszt. tanulóinak, a Polláck Mihály szakiskola I/b oszt. tanulóinak és a lakótelepi ismerősöknek. A gyászoló család és a széleskörű rokonság. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. KALMAN IST- VÁNNÉ temetésén részt ve tek, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak jó ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, akik szeretett halottunk, VARGA ISTVÁN temetésén részt vettek, koszorúk, virágok küldésével bánatunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, KEREKES GÉZA ny. igazgató temetésén részt vettek, koszorúk, virágok küldésévei mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a rokonságnak, Görcsöny község lakosságának, pedagógusainak, a Tanárképző Főiskola magyar nyelvi tanszék dolgozóinak, a Pedagógus Szak- szervezetnek, a ház lakóinak. A gyászoló család. A Gellérthegy alatt már többszáz méter hosszúságban kiépült egy alagút, amely légvonalban a Gellért-fürdőt a Rácz-fürdővel köti össze. Az alagút fúrását középen kezdték el, egyszerre haladnak az említett két fürdő irányába. Az egyik vágat, amely a Gellért-fürdő Irányába halad, kb. egy hónap múlva éri el azt a kristályos kőzetekkel borított termet, amelyet már korábban feltártak — A bökkösdi, illetve het- vehelyi lakók régi kívánsága teljesül: az italboltokat felszerelik négytégelyés fagylaltpultokkal, fagylaltgépekkel, továbbá hűtővitrinekkel, így az italboltok cukrászda jelleggel is tevékenykednek. A felszerelés mintegy 120 ezer forintba kerül. — A Köztisztasági Vállalat közli a lakossággal, hogy 1969. december 6-án (szombat) ,.Lim-lom gyűjtést” tartunk. Bejelentéseket név, utca, házszám megjelölésével, a Rózsa Ferenc utca 17. szám alatt, 30-90, vagy 10-76-os telefonon lehet tenni. A szállítás díjtalan. — November 27-án elvesztettem egy fekete kis kézi táskát, pénzzel, valamint személyi igazolványomat fontosabb irataimmal együtt. A becsületes megtalálót ezúttal kérem arra, hogy legalább a személyi igazolványt és irataimat postán küldje a nevemre jutalom ellenében. — Zerényi László, Pécs, Kalinin u. 34. (x) • A MÉR árai A múlt hét végén jelent meg az ismét primőrnek számító piros paradicsom, amelyből maradt még egy kevés a szerdai piacra is. A paradicsom kilója 20 forint. A szerdai piacon lesz még hónaposretek és fejes zöldsaláta is, csomónként, illetve fejenként 1,50. Kapható még piros paradicsompaprika, ára változatlanul 4,20 és 6,20 között van. A leveles karfiol 4,20 és a tisztított 6 forint. Megjelent a piros csöves fűszerpaprika, kilónként 8 forintos áron. Almából bőséges a kínálat, ára 2,40 és 3,80 között van. A körte 4,80, a sütőtök pedig 2 forint. A jelenlegi árak: héjasdió 18, diőbél 68, gesztenye 18, burgonya, gtil- baba 3,50, rózsa 3,20, egyéb 2,70. A vöröshagyma 5, á fokhagyma 28 forintért kapható. A kelkáposzta 2,80, a fejeskáposzta 2,20. A savanyúkáposzta 5, a petrezselyemgyökér 4,40 és 5,60 közötti áron vásárolható. A sárgarépa 1,80 és 2,40, a zeller 4,40 és 5,60 között, a karalábé 1,50, míg a vöröskáposzta 3 forintért kapható. A feketeref.ket 1,80-ért, a céklát 2,40-ért árusítják. A tojás darabonként 2 forint. Pályázati felhívás A sellyei Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola (mezőgazdasági gépész szak) pályázatot hirdet egy gyakorlati oktatásvezető (tanműhelyfőnök), egy gyakorlati oktató, egy függetlenített diákotthoni nevelő, egy karbantartó szakmunkás álláshely betöltésére. Pályázhatnak a Mezőgazdasági Gépészmérnöki Főiskolát, Felsőfokú Gépésztechnikumot végzettek, valamint Középfokú Gépészeti Technikumot, illetőleg mezőgazdasági gépszerelő szakmunkás oklevéllel rendelkezők. A pályázatnak tartalmaznia kell: 1. a pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását és illetményét, 2. 1 db részletes önéletrajzot. — A betöltendő állás után a 110,1966. MK ?/a MM számú utasításban közölt illetmény jár. — Bővebb felvilágosítást az iskola ad a pályázók részére. Előnyben részesülnek azok, akik családdal nem rendelkeznek, mert szolgálati lakást biztosítani nem tudnak. (x) — Még nem későt Női kabátszövetek újabb kedvezménnyel, színekben kaphatók a Hal téri Ruházati boltban. te) „Magyar műemlékek"kiállítás December 21—január 7 között a Technika , Házában „Magyar műemlékek” címmel kiállítás nyílik nagyméretű, művészi színvonalú' fotókból, amelyek hazánk műemlékeit ábrázolják. A fényképeket Dobos Lajos, az Országos Műemléki Felügyelőség fotóművésze készítette. A kiállítás anyagát Pécs előtt Miskolcon mutatták be. A fotókon kívül a kőtár anyagából néhány középkorból származó maradványt Is kiállítanak. Ingyenes tanfolyamot indítunk Művezetőképz« 8 bőnapos tanfolyamra jelentkezhetnek építőipari, szakipari és szerelőipari szakmunkások. Szakmunkásképző 10 hónapos tanfolyamra betanított munkások, kőműves, ács-állványoző, szohafestő-mázoió, víz- és gázvezetékszerelő központifűtés-szerelő és villanyszerelő szakmára Gépkezelőképző 6 hónapos tanfolyamra férfi segédmunkások és kubikosok jelentkezhetnek. A tanfolyamok január 5-én kezdődnek, de a jelentkezések előjegyzését megkezdtük. A tanfolyamok ideje alatt jó kereseti lehetőséget, munkásszállást és ebedet biztosítunk. Különélést, idénypótlékot, szerszámhasználati díjat és utazási hozzájárulást fizetünk. Érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót BACS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Kecskemét, Klapka utca 34. 1969. december 3. Zengő szavak, beszélő hangszerek Minden évben négy alkalommal diákok hömpölyögnek végig a pécsi Kossuth Lajos utcán. — Négy napon át tart a vo-. nulásuk. Forgalmat bénítanak, autókat késztetnek veszteglésre, bevásárló szatyorral Imbolygó asz- szonyokat sodornak el. — Az áradat naponta többször is végighullámzik az utca két szegélye között. A diákokat az utca végén egy omlatag udvar nyeli el. Hová mennek? Másfél óra múlva ismét megjelennek. Elfoglalják az utcát. Kapu alá szorítják a békés járókelőket. A gépkocsivezetők türelmetlenül tartják lábukat a féken az útkereszteződéseknél. Ugyanazok a diákok, s valamiképp mégis mások. Kisebb csoportokra szakadnak. Lemarad a zord tanári kíséret. Maguk vannak, egymásba kapaszkodnak, beszélgetnek, vitatkoznak. Hangosak és fiatalok. Ugyanazok a diákok.— Mégis mások. Szívükben fészket raktak a zengő szavak, fülükbe beköltöztek a beszélő hangszerek. Fáznak, szél lobogtatja a kendőket és a sálakat; de beburkolják őket a hangok. Iskolatáska húzza a kezüket, a másnapi órarendre gondolnak; most mégis köny- nyűnek érzik az életet. A szavak és a hangok varázsa elűzte a rossz emlékeket, a tegnap kapott jegyet. Nem érzik a felel- tetés gyötrelmét, a tanár szeszélyét. A logaritmus is egészen érthetőnek látszik. Holnap sikerülni fog a dolgozatírás. S tulajdonképp a félévi értesítőig még javítani is lehet ... A zengő szavak, a beszélő hangszerek vendégei voltak. Hogy emiatt elmaradta francia- vagy a fizikaóra? Hogy emiatt csak késve hallgathatták meg az „ifjúsági randevút” a rádióban? Hogy emiatt két percet várni kellett egy szeneskocsinak? Ne bosszankodjunk! Az a másfél óra ott a Liszt-teremben nem idő- pocsékolás volt. A Vörös Rébék, amit Jancsó Adrienne mondott el, segít majd holnap a magyar tanárnak, amikor Arany Jánosról beszél. Ha eszedbe jut délután a gordonka és a zongora összefonódó párbeszéde ott a színpadon, talán gyorsabban megy a matematika példa megoldása. Bőrtok Béla zenéje társad, erősítőd lesz, ha egy pillanatra majd gyöngének érzed magad a küzdelemben. Ahol ez a rengeteg diák járt, a hangok paradicsoma volt. A költő szavai, a zene varázsa láthatatlan madárként a váliukra telepedett A szép szóval, zengő dallamokkal találkoztak. Majd egy éle- ] ten át ezekből az élményekből kell táplálkoznak. Ha néha betévedek a Liszt-terembe, irigyen hallgatom ezeket a diákoknak szóló hangversenyeket. A gyerekkort hozzák vissza. Az első és megismételhetetlen találkozást a szép szó, a zengő dallamok, a beszélő hangok varázslatával. Tisztelet és köszönet mindazoknak — előadóknak, rendezőknek, a műsort ismertetőknek —, akik ma ennek a rengeteg diáknak megadják a lehetőséget erre a kivételes és derűs találkozásra. Tüskés Tibor