Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)

1969-11-01 / 254. szám

CJPORT Hajrá a aiegyebajitokságokban Jól szerepeltek a Komlói Bányász csapatai A vidéki együttesek sikerei Budapesten a Bp. Spartacussal mérkőzik a Pécsi Bányász * A PVSK a Fűzfő csapatát fogadja vasárnap Volán SC—BTC mérkőzés az NB Iil-ban KÉZILABDA Meg egy forduló és eldől, ki nyeri a megyei férfi kézilabda bajnokságot A női csapatoknál már bajnokot avattak. A Komlói Bányász együttese megérdemelt, biztos fölénnyel szerezte meg az első helyet és ezzel jogot nyert a csapat az NB II.-be jutásért kiirt osztályozó mérkőzéseken való részvételre. A férfi csapa­toknál nagy a harc. Két csapat, Siklós és az István-aknai Bá­nyász verseng az első helyért. Jellemző a nagy küzdelemre, hogy csak az utolsó forduló mérkőzései döntenek. Amennyi­ben Siklós Pécsett legyőzi a Ta­nárképző Főiskolát, megnyerte a bajnokságot. De, ha a siklósiak vereséget szenvednek most a hét végén, és az István-aknai Bá­nyász jobbnak bizonyul a Boly együttesénél, ez esetben az Ist­ván-aknai Bányászé lesz a büsz­ke bajnoki cím. A sportág történetében még egyszer sem fordult elő, hogy két vidéki csapat nyerje meg a megyebajnokságot. A hét végén eldől, hogy a Komlói Bányász női csapata mellett a férfiaknál is vidéki együttes, Siklós csa­pata végez-e a kézilabda megye­bajnokság élén. Az osztályozó mérkőzéseket november végén Tatán, teremben játsszák. A Ba­ranya megyei győzteseknek Fe­jér és Komárom megyék bajnok- csapataival, valamint egy buda­pesti együttessel kell megküzde- niök. A torna győztese nyer jo­got az NB U-ben való részvétel­re. Az elmúlt évben ez nemcsak a Kesztyűgyár férfi, de a Tanár­képző Főiskola női csapatának is sikerült. RÖPLABDA A rőplabdázóknál Is befejezés­hez közelednek a megyebajnok­ság mérkőzései. Még két forduló van vissza, de az elsőség kér­dése már eldőlt. A Komlói Bá­nyász férfi gárdája behozhatatlan előnnyel vezet a Honvéd Stein­metz SE es a Tanárképző Főis­kola előtt. A női csapatoknál a Janus Pannonius Gimnázium csa­pata a bajnok, de az osztályozó mérkőzéseken a Komlói Helyi­ipar együttese Indulhat, mivel középiskolás csapat az NB n. mérkőzésein nem szerepelhet. A legjobb együttessel, a PEAC ifi rendelkezik, de az egyetemisták utánpótlás csapata versenyen kí­vül vett részt a megyei női röp­labdabajnokság mérkőzésein. A röplabdázóknál a hét végén megkezdődnek a középiskolás bajnokság küzdelmei. A fiúknál Csak három, az 500-as és a 606-os 1TSK és a Gépipari Technikum, a lányoknál pedig négy csapat, a Janus Pannonius, a Leöwey Klára Gimnázium, a Gépipari és a Kereskedelmi Vendéglátó Szak­iskola röplabdázói vesznek részt a mérkőzéseken. Helyes kezde­ményezés volt, ebben a sportág­ban is kiírni az országos közép- iskolás bajnokságot, de sajnos Baranyában kevés középiskolában foglalkoznak a röplabda sport­tal. ASZTALITENISZ Az asztaliteniszezők megyebaj­nokságában is az utolsó mérkő­zéseket vívják a csapatok. A férfi csapatoknál a Postás, az Ércbányász II. és a Vasas II. Bányász küzd az elsőségért. A nőknél a Komló már megnyerte a bajnokságot. Feltűnő szép számmal indultak a vidéki csa­patok. Beremend, Berkesd, Mo­hács, Bóly asztaliteniszezői is résztvettek a bajnokság küzdel­mein. KOSÁRLABDA A kosárlabdázók táborában örömmel fogadták az NB III. ki­írását. Az NB I. és NB II. mel­lett újabb csapatoknak tudnak Így megfelelő Játéklehetőséget biztosítani. A megyebajnokság él­csapatai nevezhétnek a tavasszal Induló bajnokságban. Két for­dulóval a megyei bajnokság be­fejezése előtt a női csapatoknál már tisztázódtak az erőviszo­nyok. A Komlói Bányász együt­tese bizonyult a megyei női ko­sárlabda bajnokság legjobb együttesének. Feltűnően jól sze­repelt a Sportiskola fiatal játé­kosgárdája. A férfi csapatoknál még áll a harc. Komló, Sziget­vár és az Ércbányász férfi csa­patai között könnyen előfordul­hat, hogy majd csak az egymás ellen elért játszmaarány dönti el a végső sorrendet. A röplabdá- zókhoz hasonlóan a kosárlabdá­zóknál is megkezdődnek a kö­zépiskolás bajnokság küzdelmei. Ebben a sportágban évröi-évre nagyszerű eredményeket értek el a Baranya megyei csapatok az országos bajnokságon. A sziget­vári gimnázium lánycsapata és a Nagy Lajos Gimnázium fiú­csapata nem egy alkalommal nyert országos középiskolás baj­nokságot. Az idei bajnokságra is nagy ambícióval készülnek a kö­zépiskolás kosárlabda csapatok. SAKK Hétről-hétre mérkőzéseket lát­szottak a megyebajnokság pont­jaiért a sakkozók és a tekézők is. A sakk megyebajnokság zsák­mánya ebben az évben a Komlói Bányász gárdájáé lett. A komlói­ak két mesterjelölt és több I. osztályú minősítéssel rendelkező játékosaikkal négy ponttal előz­ték meg a 2. helyezett Siklós csapatát. A bajnokság mérkőzé­sein 12 együttes találkozott és a két éllovas mellett Dunaszekcső, Majs. Szigetvár, Mohács és Bóly versenyzői Is résztvettek a mér­kőzéseken a pécsi csapatok mel­lett. TEKE A teke megyebajnokságban ha­sonlóan a röplabda, kosárlabda és sakk megyebajnoksághoz, jól szerepeltek a Komlói Bányász játékosai Az első helyet ugyan az Építők II. szet-ezte meg, de az osztályozó mérkőzéseken a Komló képviseli majd a bara­nyai tekézőket. Baranyában nép­szerű sport a teke, ezt nemcsak az bizonyltja, hogy az NB I. és NB n. mezőnyében is ottvánnak a pécsi csapatok, de a megye­bajnokság és a városi bajnok­ság mérkőzéseit is élénk érdek­lődéssel kisérik a sportág hívei. — hl — A Pécsi Bányász labdarú­gói szombaton, ma délután Budapesten a Bp. Spartacus­sal találkoznak az NB I. B. pontjaiért. A mérkőzésnek nem kis tétje van. A Bányász győzelme esetén továbbra is versenyben marad a SZEOL- lal a 2. helyért vívott harc­ban. A szegediek vasárnap az Ózd együttesét fogadják. Hét- ! közi edzőmérkőzésén a Pécsi I Bányász gépezete eléggé dö- I cögött, a PEAC ellen mind­össze l:0-ra győzött a csapat. A hírek szerint egy-két he­lyen megváltozik majd a leg­utóbbi mérkőzéseken szere­pelt együttes összeállítása. Az NB II. Baranya megyei csapatai közül a PVSK és a Máza*Szászvár együttese sze­repel vasárnap otthonában. A pécsi csapat még nem érezhe­ti magát biztonságban a bent- maradást illetően, ezért a Fűzfő ellen föltétlenül mind a két pontot meg kell szerez­niük a vasutasoknak. A Máza- Szászvári Bányász legutóbbi szép, bravúros győzelme után vasárnap a Nagykanizsai Olajbányász ellen próbál újabb pontokat szerezni és er­re a hazai pályán esélyük Is van. Az Ércbányász SC gár­dája Siófokra utazik. Az NB Ill-ban a BTC-től a bajnokságot nem lehet el­venni, de annál nagyobb harc folyik a kiesés elkerüléséért. A forduló több érdekes mér­kőzést ígér. Szombaton, ma délután a Volán SC—BTC ta­lálkozót játsszák a Postás pá­lyán, vasárnap a kiesés szem­pontjából sorsdöntő mérkő­zést vív a Dombóvári Szövet­kezeti SE és a Porcelángyár, a Steinmetz SE és a Nagy- mányoki Brikett. A megyebaj­nokság találkozói közül a He­lyiipar—Siklós, és a Pécsi Kesztyűgyár—Pécsi Postás összecsapások iránt nyilvánul meg a legnagyobb érdeklődés. A labdarúgó NB I. csapatai bajnoki mérkőzések nélkül maradnak a hét végén. A Pé­csi Dózsa szombaton Bariban, Olaszországban lép pályára, a Komlói Bányász vasárnap dél­előtt Pécsváradon vendégsze­repei. Varsóban és Mantoyában az utánpótlás labdarúgó-válogatott SPORTHÍREK Röplabda NB IL AZ ŐSZI UTOLSÓ MÉRKŐZÉSEK Befejeződtek a röplabda NB n- ben az őszi idény mérkőzései. A pécsi csapatok utolsó mérkőzésü­ket játsszák a hét végén. A PEAC lányok a bajnoki táblázaton az él­csoportban helyezkednek el, a PEAC fiúk a középmezőnyben ta­nyáznak. A Dózsa férfi csapata a jó helyezésért küzd utolsó mér­kőzésén, a Vörös Meteor Élelmi­szernek pedig az NB II-ben ma­radást jelentheti egy győzelem az utolsó fordulóban. Szombaton, ma a PEAC lányok a Kaposvári Ru­hagyárat fogadják, vasárnap a Pécsi Vörös Meteor Élelmiszer­rel találkoznak. Pécsi rangadó lesz a férfi csapatoknál is, a PEAC és a Dózsa együttesei ját­szanak az Ifjúsági stadionban a női együttesek után. Hazaérkeztek Szófiából a Péosi Ércbányász repülőmodellezői, ahol nemzetközi versenyen szerepelték. A túramodell kategóriában, a Molnár E—dr. Nyárádi páros az első helyen végzett, a Rátkai— Süli kettős a J. helyet szerezte meg. Nemzetközi asztalitenisz-bajnokság Pénteken reggel a Játék csarnok­ban egyszerre nyolc asztalon kez­dődtek meg a magyar nemzetközi asztalitenisz bajnokság nagy ér­deklődéssel várt küzdelmei. Ti­zenhárom ország kiválóságai áll­tak asztalhoz az első két szám­ban, a férfi és női párosban. A férfi párosban 30 volt az indulók száma, s a verseny első fordulójában még — többségben — az esélyesek jutottak tovább, de aztán egymást követték a meg­lepetések. Jól küzdöttek ebben a számban a magyarok és a legjobb négy közé két páros is bejutott, sőt Börzsei a nyugatnémet Schőlerrel ugyancsak az elődöntő résztve­vője. Negyeddöntő: Klampár, Beleznav—Tural. Or- lovski 3:0 (16, 20, 15). Jónyer, Tímár—Neale, Bames 3:1 (20, 20, —23, 15). Surbek, Csordás—Taylor. Hydes 3:2. Börzsei, Schőler—Gutmayer, Har­csár 3:1 (19, 16, —14, 14). A női párosban 20-an indultak, s ebben a számban az egyetlen meglepetés, hogy a magyar Kis­házi, Rózsásné kettős (Rózsásnó Jurikné helyett volt Kisházi pár­ja) a negyeddöntőben vereséget szenvedett. Eredmények: Negyeddöntőben. Geissler, Ho­vestadt—Lasota, Butrym 3:1 (11, —19, 21, 14). Mihalca, Crisan—Neider, An­dersson 3:0 (9, 14, 12). Pogoszova, An yiszimova—Kis­házi, Rózsásné 3:1 (17, 20, —16,19). Schőler, Simon—Wright, Shirley 3:2 (17, —16, 16, —14, 17). A magyar nemzetközi asztali­tenisz bajnokságon, melyen egész sereg külföldi és neves versenyző áll rajthoz a hét végén Budapes­ten, két pécsi asztaliteniszezd is résztvesz: Arató és dr. Horváth, az Ércbányász versenyzői nyertek meghívást a nagy versenyre. ♦ A pécsi felsőoktatási intézmé­nyek oktatói a sportpályán. Az Állam- és Jogtudományi Egye­tem kezdeményezésére három sportágban: kispályás labdarúgás, Sakk és asztalitenisz sportágban találkoznak a Felszábadulási Ku­pa mérkőzésein az orvos, a jogi egyetem, a Tanárképző Főiskola és a Felsőfokú Vegyi gépészeti Technikum oktatói. TANÁCSÜLÉS AZ MTS BARANYA MEGYEI TANÄCSÄN Az MTS Baranya megyei Taná­csa november 1-én, szombaton délelőtt 9.30 órakor hivatalos székházában tanácsülést tart. Napirend: I. Az MTS Baranya megyei Tanácsa és vezető szer­vei irányitó tevékenységének helyzete, feladatai. 2. A Baranya megyei sport- szervek feladatai az 1972—7«. évi olimpiai játékok felkészítésére. 3. Interpelláció. A jövő labdarúgó remény­ségei járták a világot. A leg­ifjabbak, akik az Olimpiai Reménységek Tornáján szere­peltek a Koreai NDK-ban, péntekre virradóra hazaér­keztek. Ugyanaznap másik két együttes utazott Olaszország­ba, illetve Lengyelországba. A 21 éven aluliak váloga­tottja szombaton Mantovában mérkőzik az olasz fiatalok vá­logatottjával. A magyar csa­pat tagjai: Rothermel, Lévay, Ruzsinszki, Török, Müller, Bá­lint, Megyesi, Branikovits, Horváth Á., Kelemen, Tóth A., Juhász, Dunai III., Hor­váth J., Kulcsár. A 23 éven aluli labdarúgók­ból álló utánpótlás válogatott (néhány játékossal megerősít­ve) vasárnap Varsóban a VB selejtező előtt álló lengyel nagyválogatott partnere lesz. Az együttest az alábbi játé­kosok alkotják: Géczi, Hajdú, Keglovich, Molnár, Sóvári, Juhász, VI- dáts. Szőke, Somogyi, Répás, Szalai, Nagy L., Sántha, Né­meth, Salamon, Jeck. RÖPLABDA MEGYEBAJNOKSÄG Férfi I. osztályú csapatok: Ta­nárképző Főiskola—Dózsa ifi 3:0, PEAC II.—Komlói Bányász 3:2, Dózsa n.—Dózsa ifi 0:3, férfi n. osztályú csapatok: Szigetvár— 500-as ITSK 3:1. Női csapatok: PEAC n.—PEAC úttörő 3:0, PEAC ifi—Janus Pannonius Gim­názium 0:3. KÉZILABDA MEGYEBAJNOKSAG Férfi L osztályú csapatok: PEAC—Siklós 29:33, Siklós—Bá­nyász n. 33:1$, Dózsa n.—Vasas IL Bányász 17:11, István-aknai Bányász — Mecseknádasd 23:14, Boly—PEAC 24:17, Nagyharsány— Tanárképző Főiskola 29:29. Női I. osztályú csapatok: Nagyhar­sány—szigetvári ZMSE 10:9, Vö­rös Meteor II.—Mohács 16:12. Ist­ván-aknai Bányász—Spartacus 7:9, Boly—PEAC 5:17, a Komlói Bá­nyász-Szigetvári Kinizsi mérkő­zésen a szigetváriak nem jelen­tek meg. Kesztyűgyár—Bányász H. 6:20. KOSÁRLABDA NB IL Állasa Női csapatok 1. Bp. Spart. 16 16 2 1168:816 Ú 2. Pécsi VSK 16 16 2 1152:817 3* 3. Szekszárd 18 12 6 1012:920 30 4. MAFC 18 11 7 816:834 29 5. E. Gyógysz. 18 10 8 895:827 28 6. Kiskuní. 18 9 9 937:858 27 7. Kecskemét 18 9 9 797:850 27 9. P. Tanárk. 17 8 9 926:1042 25 9. G.-MAVÁG 16 6 12 948:998 24 10. Szeged 17 5 12 814:971 22 11. Baja 18 3 15 854:1049 21 12. P. Postás 18 2 16 719:1076 20 Hétfő délután érkeznek az írek A este. Népstadionban szerdán világbajnoki selejtező mérkőzésen pályára lépő ír labdarúgó válogatott hétfőn a kora délutáni órákban érke­zik meg Budapestre. A ven- dégcsapat hétfőn már edzést naP zar* kapuk mellett edző­tart a találkozó színhelyén. ‘ mérkőzésre is sor kerül. A magyar labdarúgó válo­gatott tagjai szombaton dél­után találkoznak a Népsta­dionban s az edzés után rej­tekhelyre vonulnak. Vasár­Sztnház Maayar Tv. Nemzeti Színház: Cirkuszherceg­nő (este 7 órakor). Szelvény- bérlet. Mozi Park: Galileo Galilei <4, n7, f9). Kossuth; Egy remete Rómában (10. 12» f7, Í9). 16 éven felül! — Tóni, elment az eszed! (f3, f5). Petőfi: ölj meg, csaJc csókolj! (4, fi, 8). Gyárváros: A győztes Robin Hóod (4, 6). Pécsszabolcs: Velem nem, asszonyom! (5, 7). Mecsek- alja: Minden dalom a tied (5, 7). Vasas n.: Szarajevói merénylet (6). Harkány: Maigret felügyelő csapdája (7). Mohács: A hekus és azok a hölgyek (6, 8). Siklós: Mezítláb a parkban i7). Sziget­vár; A halál 50 órája (8, dupla hely árral). — Sellye: Rómeó a csatatérén (7). Rádió KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek, időjárás. 4.33:. Haj­naltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Orvosi tanácsok. Kb. 7.50: Mú­zeumok és kiállítások program­ja. 8.00: Hírek, időjárás. — 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Könnyű zene. 9.00: Britten: Noé bárkája. Ope­ra két részben. 10.00: Hírek, idő­járás. 10.05: Wilhelm Backhaus és Dietrich Fischer-Dieskau Brahms-felvételeiből. 10.52: Rá­diószínház. Katonaének. Rádió­játék. 12.00: Déli krónika. 12.20: Melódiakoktél. 13.49: A magyar- országi forradalmak krónikája. 1918—1919. 13.59: Kórusok magyar költők verseire. — 14.15: Rádió­reklám. 14.25: ÜJ zenei újság. 15.00: Hírek. 15.05: Hétvégi kül­politikai figyelő. — 15.20: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczen eműsora. — lfi.05: Az én könyvtáram. 16.30: Szombat dél­után. Közben 17.00—17.05: Hírek, időjárás. — 17.55: Bruno Walter vezényel. 18.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 19.00: Esti krónika. — 19.25: Sporthíradó. — 19.35: Üj népzenei felvételeinkből. — 20.05; Leontyne Price Verdi-áriákat énekel. 20.26: Hírek. 20.29: Esti pihenő — muzsikával. — 21.30: Kabarékeverék. 22.00: Hírek, idő­járás. 22.15: Táncoljunk! 24.00: Hírek, időjárás. 0.10-1.56: Meló­dia kokt él. Közben 0.55—1.00: Hí­rek, időjárás. PETŐFI RADIO 6.20: Torna 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával 8.05: Mendelssohn-művek. 8.45: Kül­politikai figyelő (ism.). — 9.00: Lakatos Antal népi zenekara játszik, László Annie és Merán Lajos énekel, Burka Sándor tá­rogatózik. 9.45: Válaszolunk hall­gatóinknak. 10.00: A zene hul­lámhosszán. A Petőfi rádió dél­előtti műsora. — Közben 11.00— 11.03: Hírek. 12.00: Barokk mu­zsika. 13.00: Hírek, időjárás. — 13.05: „Emeletes” Pethő. Dezséry László műsora. — 13.31: Magyar fúvószene. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Egy hír a mikroszkóp alatt. 14.15: Albert István népi zenekara játszik, Kemenes Sarolta és Mátrai Ele­mér énekel. 14.55: Orvosi taná­csok. — 15.00: Napóleon foglya. — Dokumentum játék Kisfaludy Sándorról. 15.50: Kórusok Verdi operájából. 16.00; Hírek, időjá­rás. 16.05—18.00: A hét műsorá­ból. — 16.05: Népzenei magazin (ism.). 16.45: Üj lemezeinkből. — 17.17: Lemezmúzeum (ism.). 17.38: Üj lemezeinkből (ism.). — 18.00: Hírek, időjárás. — 18.16: Kíván­csiak klubja. Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.00: Nemzetközi ifjú­sági jazzfesztivál Nagykőrösön. 19.30: Régi emlékek, új leletek. Riport. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, TI. 20.25: Üj könyvek. 20.28; Budapesti zenei hetek. A MÁV Szimfonikusok és a Budapesti Kórus hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. — Közben kb. 21.38—21.50: Szép magyar vers. 23.00: Hírek, idő­járás. 23.10; Hanglemezgyűjtők húszperce. 23.30: Leányvásár. — 24.00— 0.10: Hírek, időjárás. URH-RADIÓ 16.00: Hírek, időjárás, lfi.05: Jazz­művészek az improvizációról. — 17.05: Ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Hanglemezparádé — könnyű zene. — 19.00: Csaj- kovszkij-művek. 20.22: Hírek. — 20.25: Francia zeneszerzők. Mas- aanet. Előadás. 21.11: Kamara­zene. 22.35: A jazz kedvelőinek. Sidney Bechet szaxofonozik. — 23.00— 23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Hallgatóink kérésére. — Zenés műsor. Közben: Beszéljünk róla. Medveczky László jegyzete 18.15: A mikrofon előtt Palkó Sándor, a Baranya megyei Ta­nács vb-elnöke 18.20: Az októberi slágerlista 18.40: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Hírek, tudósítások. — Radmila Dimics és Predrág Gojkovics énekel.. A. szocialista országokból — Pihenés közben. Verses össze­állítás 19.30: Német nyelvű műsor. — A hét krónikája, Neue Zeitung előzetes. Vidám hétvége, zenés összeállítás 20.06: Műsorzárás. 9.00: Műsorismertetés 9.01: Jazzpódium 9.15: Szülőföldem, Makó. — Be­mutatja: Erdei Ferenc (ism.) 10.05: A kockázat. — 4. Utolsó lehetőség (ism.) 11.00: Legkedvesebb szerepeim — Orosz Júlia műsora (ism.) 11.45: A Déli-sarkvidéken jár­tunk. 2. A trópusoktól a jég­hegyekig 15.33: Műsorismertetés 15.35: Reklámműsor 15.45: Ami a 12-ből kimaradt. — Semmelweis. Magyar film. Előtte Üjhelyi Szilárd beszélget Hege­dűs Zoltán kritikussal 17.40: Sci-fi . .. 18.10: Reklámműsor 18.20: Hírek 18.25: Felfedezőúton a képző­művészet birodalmában 18.40: A tv jelenti. — Aktuális riportműsor 19.25: Cicavízió 19.35: A Mexikói Televízió. Kis- film 19.55: Szünet , 20.00: Tv-híradó 20.20: Köztünk maradjon! — Tabi László ötperce 20.25: A novellairodalom gyöngy­szemei tv-filmen l. Keresd az asszonyt. O’Henry novellája. — 2. A stewardess. Jurij Nagibin elbeszélése 21.20: Vezényel Herbert von Ka­raján. Verdi: Requiem 22.50: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv. 14.15: Az OFK Beográd—Sloboda labdarúgó-mérkőzés. 16.25: Zené­szek. 17.10: Az írástudatlanság felszámolása. 17.45: Peregj orsó. 18.15: Európa öröme. 19.15: Idő­gép. 20.35: Az összetartás emlék­művei — közvetítés a Szakszer­vezetek Házából. 21.35: Tavaszi vitek — csehszlovák film. 23.05: Aranymikrofon. ä A hét vége sportműsora SZOMBAT, NOVEMBER 1: Labdarúgás: NB I. B mérkőzés: Bp. Spartacus—Pécsi Bányász, Bu­dapest, 13.30, NB III. mérkőzés: Pécsi Volán SC—Pécsi BTC. Pos­tás pálya, 13.30, megyebajnoki mérkőzések: Pécsi Kesztyűgyár- Pécsi Postás, BTC-pálya, 14.00, Pé­csi Vasas—Pécsi Gázmű, Ifjúsági stadion, 14.00. Háromtusa: Országos egyéni bajnokság, a Pécsi Dózsa ver­senyzőinek részvételével, Buda­pest, lövészet 9.00, úszás 15.00. Kosárlabda: NB I. mérkőzés: Csepel—PVSK, férfiak, Csepel, 17.00, NB I. tartalék mérkőzés: Csepel—PVSK, férfiak, Csepel, 18.20, NB II. mérkőzések: écsi Postás—SZEOJL, nők, PVSK-csar- nok, 16.30, Pécsi Postás—SZL. L, férfiak, PVSK-csamok, 17.50. ökölvívás: NB I. B csb. mérkő­zések: Székesfehérvári MÁV Előre —PVSK, Székesfehérvár, 18.00, Ka­tona SE—Steinmetz SE, Zalaeger­szeg, 17.00. Röplabda: NB II. mérkőzés: PEAC—Kaposvári Ruhagyár, nők, Ifjúsági stadion, 15.00. Asztalitenisz: Területi n. és m. osztályú női, férfi egyéni döntök a baranyai versenyzők részvételé­vel, Szekszárd, 15.30. VASÁRNAP, NOVEMBER 2; Labdarúgás: NB n. mérkőzések: PVSK—NIKE Fűzfői AK, PV3K- pálya, 13.30, Máza-Szászvári Bá­nyász—Nagykanizsai Olajbányász, Szászvár, 13.30, Siófoki Olajbá­nyász—Pécsi Ércbányász, Siófok, 13.30, NB Ül. mérkőzések: Dom­bóvári Szövetkezeti SE—Pécsi Por­celángyár, Dombóvár, 13.30, Mohá­csi TSZTE—Lábodi MEDOSZ, Mo­hács, 14.00, Bajai Vasas—PEAC, Baja, 13.30, Steinmetz SE—Nagy- mányoki Brikett SK, Erőmű pá­lya, 12.00, megyebajnoki mérkő­zések: Szederkény—Beremend, Sze­derkény, 13.30, Pécsi Helyiipari— Siklós, Pécsbányatelep, 10.15, Pé­csi Dinamó—István-aknai Bányász, Erőmű pálya, 10.00, Mágocs—Vasas fi. Bányász, Mágocs, 14.00, Szi­getvári ZMSE—Pécsi Kinizsi. Szi­getvár, 14.00. Boly—Véménd, Boly, 13.30, barátságos mérkőzés: Pécs- várad—Komlói Bányász, Fécsvá- rad. 10.00. Atlétika: A Komlói Bányász idényzáró versenye, Komló, 12.30. Birkózás: NB n. csb. mérkőzé­sek a PVSK, Csepel Autó és Nagy­kőrösi Kinizsi együttesei között, Cseoel, 10.00, területi szabad- és kötöttfogású serdülő egyéni baj­nokság, Fegyveres Erők Klubja, 8.00. Háromtusa: Országos egyéni bajnokság a Pécsi Dózsa verseny­zőinek részvételével, Budapest, te­repfutás, 9.00. Kézilabda: MNK mérkőzések: Pécsi Vörös Meteor—Pécsi Bá­nyász, nők, PVSK-pálya, 10.00, Pé­csi Dózsa—Pécsi Bányász, férfiak, PVSK-pálya. 11.00. Kosárlabda: NB L mérkőzés: Székesfehérvári Építők—Szigetvári Vörös Meteor, nők, Székesfehér­vár, 9.30. NB I. tartalék mérkő­zés: Székesfehérvári Építők—Szi­getvári Vörös Meteor, nők. Szé­kesfehérvár, 10.50, NB n. mérkő­zések: Pécsi Tanárképző—SZEOL nők. Tanárképző Főiskola, 10. JO, Pécsi Tanárképző—SZEOL., férfiak, Tanárképző Főiskola, 11.20. Röplabda: NB n. mérkőzések: PEAC—Pécsi Vörös Meteor Élel­miszer, nők, Ifjúsági stadion, 9.30, PEAC—Pécsi Dózsa, férfiak, Ifjú­sági stadion, 11.00. Teke: NB I. mérkőzés: FTC— Pécsi Gázmű, férfiak, Budapest, 10.00. NB II. mérkőzések: Bp. MOM—Pécsi BTC, férfiak, Buda­pest, 10.00, Baranyai Építők— Vesfcprém, férfiak. Üjmecsekalja, Építők-csarnok, P.Ó0. Asztalitenisz: Területi n. és m. osztályú női, férfi egyéni döntők a baranyai versenyzők részvételé­vel, Szekszárd, 8.30.

Next

/
Oldalképek
Tartalom