Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)
1969-11-13 / 263. szám
4 Dunantmi napio 1969. november 13. Halad a répcelaki szén*aygyár helyreállítása Eddig ötvenmillió forintot költöttek a januári tragikus tartályrobbanáskor megsérült répcelaki szénsavgyár helyre- állítására. A „b” tisztítósorról már csupán a biztonsági szelepek, s néhány műszer hiányzik. Valószínű, e hónapban megkezdi a termelést. Ez lesz az immáron tíz és fél hónapja béna üzem első üzembelépő részlege. További három tiszíító- sort is felszerelnek. Ezek teljes üzemben — várhatóan 1972- ben — háromszor annyit termelnek majd, mint a régiek. Elkészültek az új tárolótartályok is. Mint ismeretes, itt történt a robbanás. A korábbi négy helyett ezután két jóval kisebb üzemel. Darabjuk egymillió forintba került. A jövő héten tartják a nyomáspróbájukat. Maximális biztonsággal készültek, mint ahogy az egész helyreállításra ez a legfőbb jellemző. A tárolótartályokat betonfallal vették körül. A műszerezettség, a biztonsági apparátus is kifogástalan lesz. All már az új műszerház épülete. Minta vegyiüzem lesz a szénsavgyár, amely Európa egyetlen természetes széndioxidot'feldolgozó üzeme. „Valaki“ kerestetik ; Egy villanyoszlop egész : pavilonsor építését ákadályoz- j zo. Ki kell venni azt az oszlopot — így logikus. Igen ám, de ... Ez a bizonyos villanyoszlop Harkányban van. A harkányi fürdő területén a fürdővendégek jobb ellátása érdekében öt kereskedelmi egység pavilonsort — kiskereskedelmi és vendéglátóipari szolgáltatásokkal — kíván létesíteni. Az építkezést megkezdték, de ez a bizonyos villanyoszlop az építkezés útjában áll! Az oszlop ki- vevését a MEGYESZER, a Szerelőipari és Szolgáltató Vállalat vállalta, de „többszöri sürgetés és ígérgetés ellenére a villanyoszlop még mindig áll. Emiatt az építkezést 1969. december 31-i határidőre nem fejezhetik be ...” Mit mond a MEGYESZER főmérnöke? — Valóban így van. De azt is hozzá kell tenni, hogy azon az oszlopon van a harkányi medencét vízzel ellátó szivattyú kapcsolóberendezése és fogyasztásmérője — egy szekrényben. Ha az oszlopot kivesszük, hová tesszük ezeket a berendezéseket? Mert — Josef Kozar, a Lengyelországi Sczeczin vajdaság ismeretterjesztő társaságának titkára kedden és szerdán Pécsett tartózkodott a TIT Baranya megyei Szervezete vendégeként. Právitz Lajos megyei titkár adott tájékoztatót az értelmiség körében végzett munkáról és annak eredményéről. — Kiváló képzőművészeti csoport oklevelet kapott a Doktor Sándor Művelődési — Az üzemi demokrácia helyzetéről, az árak alakulásáról az áruellátásról, valamint a munkásszállásokon lakók szociális és kulturális helyzetéről tanácskozott tegnap a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsának elnöksége, a központi épületükben tartott kibővített ülésen. • erre eddig senki nem adott választ. Mondja meg valaki, hova tegyük a kapcsolóberendezést? Tudtommal ott a drávaszabolcsi tsz építőbrigádja dolgozik, azaz dolgozna. Mondják meg ők, hova szereljem át. Vagy a DÉ- DÁSZ az illetékes? Vagy a fürdővállalat? Vagy a tanács? Kérem, mondja meg, jelölje ki a helyet és azonnal kivesszük az oszlopot. Valóban. Valaki adjon választ. (—ray—) — Lepedők és törölközők érkeztek a Fial téri Ruházati boltba. (x) Gépkocsik előjegyzési sorszámai Az elmúlt bét folyamán 146 gépkocsit adtak át a MERKÚR- nál tulajdonosaiknak három típusból. A legtöbbet, 85 darabot Wartburg Limousine típusból adták ki. Az e heti gépkocsieló- jegyzési sorszámok a következők; Trabant Limousine 24 901 Trabant Combi 2 139 Wartburg Limousine 10 223 Wartburg de Luxe 6 662 Skoda 1000 MB 12 578 Skoda Oktavia Combi 1 096 Moszkvics 408 17 487 Volga 797 Polski FIAT 1500 336 Polski FIAT 1300 697 Zastava S94a FIAT 500 760 Ház képzőművészeti stúdiója. A Művelődésügyi Minisztérium oklevelét tegnap vette át a budapesti Fészek klubban a stúdió vezetője, * Lantos Ferenc. — Miért ne járjon jól ön Is? Téli öltönyét megvásárolhatja féláron a Hal téri Ruházati boltban. (x) — A B. m. Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat felhívja vásárlói figyelmét, hogy a Petőfi utcai 198-as számú Fűszer-Csemege bolt önkiszolgáló rendszerre tért át. Nyitvatartási ideje: hétköznap 7—19-ig, szombaton 7—18 óráig. A nyitvatartási idő meghosszabbításával, udvarias kiszolgálással és széles áruválasztékkal várja kedves vásárlóit, (x) — Terliszter mintabolt — Jókai tér 2. A Centrum Aruház kezelésében. (x) | — Jó meleg télikabát érdekli? — Jó minőségben, szolid áron megvásárolhatja a Hal téri Ruházati boltban. (x) 20-60“/, ENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLJON A Leértékelt aruk sallai u. RUHÁZATI BOLTJÁBAN. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, JUGL BÉLA- NÉ temetésén megjelentek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család és a rokonság. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szerete t halottunk, HELMRICH ANTAL temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a 12. sz. AKÖV dolgozóinak, rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek. A gyászoló család. Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szerete't halottunk, ORMAI JÓZSEF temetésén koszorúk, virágok, táviratok küldésével mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetünket fejezzük ki a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat vezetőségének és valamennyi dolgozójának a temetés példás megrendezéséért, az idetartozó üzemegységeknek a küldött ko- sz.orúkért, a «TITAN Kereskedelmi Vállalat vezetőinek és dolgozóinak együttérzésükért. A Nagy Lajos Gimnázium n/f. osztályfőnökének, tanulóinak, a Jókai utcai iskola Vin/b. osztályának a megjelenésükért. A gyászoló család, I A tárgyalóteremből Gondatlan veszélyeztetés A Pécsi Járásbíróság halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt vonta felelősségre Kálmán József 56 éves pécsi csoport- vezető vájárt a Mecseki Ércbánya Vállalat dolgozóját, mert a biztonsági előírások be nem tartása miatt egyik munkatársa életét vesztette. Június 30-án az Ércbánya Vállalat Il-es üzemének 12. szintjén Kálmán József és csoportja omlasztási munkát, illetve a berendezési tárgyak kimentését, bányásznyelven kirablását végezte. Bár valamennyien ismerték az omlasztási szabályzatot, ennek ellenére a munkavégzésért felelős vádlott nem gondoskodott a szükséges felszerelésekről Az előírt kézi működtetésű farabló szerkezet, vagy gépi vitla helyett hosz- szú csákányokkal dolgoztak. A 19. biztosító szerkezetnél se Kálmán, sem munkatársa, Tölgyfa Sándor omlasztó vájár nem tudta kimozdítani a süvegfát. Ekkor Kálmán a támot 10 centiméter mélyen bevágta, majd Tölgyfa Sándor vette át a fejszét és tovább mélyítette a vágást. Eközben következett be az omlás, amely Tölgyfa Sándort maga alá temette. A bíróság megállapította, hogy a szerencsétlenséget a szabálytalan munkavégzés okozta, amelyet a vádlottnak, mint csoportvezetőnek meg kellett volna akadályoznia. Ennek elmulasztása miatt a bíróság Kálmán Józsefet 10 havi szabadságvesztésre ítélte és 1 évre eltiltotta az omlasztás csoportvezetői beosztásától. A bíróság az ítélet kiszabásánál figyelembe vette, hogy a balesetért, ha kisebb mértékben is. de Tölgyfa Sándor is felelős volt. Slkerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? — Fogadóóra, beszámoló. Kom ár András országgyűlési képviselő ma, november 13- án du. 16 órától 19 óráig fogadóórát, 19-től 20 óráig pedig beszámolót tart Magyar- sarlóson a tanácskirendeltségen. A fogadóórán és beszámolón részt vesznek a megyei és a járási tanácstagok is. — A Fiatal Közgazdák Klubja rendezésében a Technika Házában ma délután 5 órai kezdettel a korszerű vállalatszervezés főbb kérdéseiről Zeller Gyula, a Baranya megyei Tervező Vállalat gazdasági tanácsadója tart előadást. — Banánt kapott Ecqua- dorból az Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. A 125 mázsa déligyümölcsöt camionokkal hozták Pécsre a hamburgi kikötőből és tegnap az üíletekben is megjelent. Balesetek Ittasan járkált a vágányok között a pécsi vasútállomáson kedden, a késő esti órákban Kiss István bogádi lakos. Feltehetően az egyik mozgásban lévő szerelvény elkapta és fellökte, mert eszméletlen volt, amikor rátaláltak. A mentők válltörés- sel és fejsérüléssel az Ideg- klinikára szállították. * Teherautóba szaladt egy motoros tegnap délelőtt 10 órakor Pécsett a Janus Pannonius utca 11. S2ám előtt. A motort vezető Hegedűs Imre, Pécs, nagydaindoli lakos nekivágódott a teherautó hátuljának és súlyosan megsérült. A mentők a Honvéd kórházba szállították. — A hosszú ideig külföldön játszó Bergendi-együttes november 24-én előadást tart az ŐRI rendezésében. — Fellépnek: Kés márky Marika, Payer András, Fenyvesi Gabi, Angyal János, Karda Beáta, Bakacsi Béla. — Jegyek a Filharmóniánál válthatók. (x) — Áramszünet lesz november 14-ig fél 8-tól 17 óráig Ürög, Magyarürögi u., Sirály u., Fülemüle u., Mária-dűlő által határolt területen. (x) — Pincéreknek ajánljuk! Ragyogó minőségű import szövetek. sötét színekben öltönyre, nadrágra. Nagy kedvezménnyel a Hal téri Ruházati boltban, (x) — Férfi olasz színes puplining 88 forintért, gyermek bojtos sapka 10 forintért, gyermeksapka sállal, kesztyűvel 12 forintért és még nagyon sok ruházati áruféleség 20—60 százalékos engedménnyel vásárolható a Leértékelt Aruk Sallai utcai boltjában. (x) — A Baranya megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztálya kéri, jelentkezzenek meghallgatásuk végett azok, akik október 20-án 16 óra 30 perckor a 6-os főútvonal és a Vasas I, bányatelepre vezető út kereszteződésében történt motor- kerékpár és személygépkocsi balesetet látták. Jelentkezni lehet: Pécs, Kilián György u. 3. sz. II. em. 99. sz. szobában vagy a 30-15-ös telefonszámon. Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtök estig; időnként borultságig növekvő felhőzet, az esti óráktól kezdve többfelé, elsősorban nyugaton esőkkel. Elénk, időnként erős délnyugati, nyugati szél. A nappali felmelegedés kissé gyengül, de még enyhe marad az idő. Várható legalacsonyabb i éjszakai hőmérséklet 7—12, leg- | magasabb nappali hőmérséklet i 13-17 fok között* A hét filmjei SZEMÜVEGESEK Simó Sándor elsőfilmes rendező alkotása ez a film. A pályakezdés gondjaival küzdő fiatal házaspár életéről ad számot, hivatásvállalás és megalkuvás dilemmájáról. A póztalan, közvetlen hangvételű film főszerepeit Bujtor István és Ronyecz Mária játsszák. Sikerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? A címben' minden benne van, bár a kérdésre nem válaszolhatunk. Annyi biztos, hogy az olasz filmvígjátékban meglepő kalandokba bocsátkozik a népszerű Alberto Sordi. — Ettore Scola rendezte a filmet, s olyan kiváló színészek játszanak még benne, mint Nino Manfredi és Bemard Blier. — Tegnap nyitották meg Dunafalván a korszerű ABC jellegű vegyesboltot. A reprezentatív falusi üzletet a dunaszekcsői fogyasztási szövetkezet alakította ki több mint fél millió forintos költséggel. — Baranya megye VI.—X. századi településtörténetének vázlata- címmel dr. Kiss Attila, a Janus Pannonius Múzeum régésze tart előadást ma a Szegeden megrendezett országos régészeti tudományos ülésszak keretében. — Üzemi dolgozó képkiállítása. A Mecseki Ércbányászati Vállalat központi ifjúsági klubjában megnyílt Szabó Gábor, a III-as számú üzem dolgozója, a Ságvári Endre Művelődési Ház Képzőművészeti Köre tagjának önálló képkiállítása. Novem- ben 22-lg naponta délután 4- től este 8 óráig tekinthető meg. — Értesítjük a lakosságot, hogy a Komlói Vízmű mánfai vízválasztói telepén épített 20 kv-os transzformátor állomást feszültség alá helyeztük. A vezeték érintése életveszélyes. — Áramszolgáltató Vállalat, Komló, (x) — A Magyar Autóklub pécsi szervezete november 14-én, pénteken 18 órakor KLUBNAPOT tart az Olimpia étteremben, (x) — Kigyulladt egy lakóház tegnap reggel Csertőn, a Szabadság utca 14. szám alatt. A régi épületben a kéménybe épített deszka fogott tüzet, amely a födémszerkezetre is átterjedt. A lakosság, valamint a helyi önkéntes tűzoltók gyors beavatkozásával sikerült a lángokat megfékezni. — Áramszünet lesz november 15-ig naponta fél 8-tól 15.30-ig, szombaton 11 óráig Sirály u., Mária-dűlő, Urög déli részén, Alsóhegy, Urögi út által határolt területen. (x) — Agy neműújdonság! -Ragyogó színekben érkeztek szintetikus kreppek a Hal téri Ruházati boltba. (x) — Nylon női steppelt ágykabát 390 forint helyett 186 forintért, fehér férfi Neva ' ing 112 forint helyett 41 forintért, fiú jersey nadrág 146 íorint helyett 73 forintért, fiú kötött jersey- gamitúra — kardigán, pulóver, nadrág — 320—390 forint helyett 133—198 forintért .érkezett a Leértékelt Áruk Sallái utcai boltjába. (x) — Betörés. Tegnap hajnalban ismeretlen tettes betört a közép-meszesi italboltba. A betörő az ajtórácsot felfeszítve jutott a bolthelyiségbe, ahonnan 900 forint értékű palackozott italt vitt el. — Áramszünet lesz 1969. november 17-én 7—16 óráig hálózatépítés miatt Szabadszentkirály, tsz, Velény, Gerde községek, Gerde I—H. tsz-trafoállo- mások körzetében. (x) KÖNYVESPOLC Pécsi Műszaki Szemle Tizenöt éve jelenik meg. Szakmai körökben országos viszonylatban is nagyra tartják, itt — Pécsett, illetve Baranyában —, azonban meglehetősen kevesen tudnak róla. Ha a folyóiratoknak. kiadványoknak is lenne „káderlapjuk”, a Pécsi Műszaki Szemle — az MTESZ Baranya megyei szervezete kiadványának — lapjára ezt kellene írni, s aztán azt: fejlődőképes, minden megrázkódtatást kibír. 1954-ben szerény, fűzött füzetecske formájában látott napvilágot, s most az ország egyik legszebben szerkesztett. illetve nyomott, nagyszerű papíron előállított időszaki kiadványa. A tizenötödik évfolyam elérése olyan alkalom, mely szinte kierőszakolja a figyelmet. Ebben, a „jubileumnak” mondható évben három szám jelent meg, s most, hogy ez utóbbi is a kezünkben van, érdemes egy rövid kis statisztikát csinálni. Egy év alatt 18 szakcikk jelent meg — 72 oldalon. Ezt a 18 anyagot húsz neves baranyai szakember írta, túlnyomó többségükben olyanok, akik ezen a fórumon kértek és kaptak először szót. A húsz szakíróból hefen mérnökök, ketten gazdasági vezetők, heten tudományos kutatók, de vannak köztük politikai munkások, orvosok is. Ez a felsorolás így önmagában talán nem mond sokat, de ha hozzátesszük, hogy a legtekintélyesebb országos műszaki lapok is állandó anyaghiánynyal küzdenek, s legnehezebb feladatnak a jó szakemberek írásra bírását tartják. akkor mindjárt beszédesebb lesz ez \az egyébként szerény adat Informálás, ismeretterjesztés. tapasztalatcsere, az új módszerek gyors célbajutta- tása — láthatóan ez a szerkesztő bizottság célja. Az idei év három számában közreadott 18 tanulmányból öt településpolitikával, városrendezéssel. illetve közművesítéssel, három geológiai, vízügyi problémákkal, kettő vezetéstudományi kérdésekkel, egy-egy pedig egészségüggyel, ipartörténettel, illetve a bányászattal foglalkozott. Kimondottan informatív, új technológiát és módszereket ismertető anyag öt volt. A XV. évfolyam 3. számában nyolc anyag látott napvilágot. Ezek között feltétlenül a legizgalmasabb dr. Fodor István Az abaligeti barlang mikroklímája és hatása az élő szervezetre című írása. Az abaligeti barlangról mindenki tud, de mindent senki sem tud róla. Ez az írás újabb figyelmeztetés: még nagyon sok közvetlen közelünkben is a feltáratlan, értékelésre váró dolog, jelenség. Dr. Szabó Lajos a pécsi peremkerületek ivó- vízellátásáról írt tanulmányt. Mondandójának egyik leglé- nyegesebbike: amíg a peremkerületek korszerű ivóvízrendszerét ki nem építjük, ezek a városrészek csak névleg tartoznak a városhoz, egyébként faluk — méghozzá az elmaradoftabbak fajtájából. E rövid kis recenzió keretében, sajnos, lehetetlen sor- ravenni valamennyi írást, de ennek talán értelme se lenne. Inkább arról néhány szót, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy ez a szép, tartalmas lap jobban betölthesse hivatását. Az 1000 példányos megjelenés pillanatnyilag talán elégséges. a lap „önpropagandája” azonban túlságosan is kevés. Pályázatokkal, vitacikkekkel, a város jövőjét alakító szervekhez címzett „interpellációkkal” kellene talán „kiprovokálni” a nagyobb figyelmet. Mert ezeknek az anyagoknak a többsége nemcsak a megjelenést érdemli meg, de azt is megérdemelné, hogy sokan olvassák őket. vitatkozzanak róluk, s hasznosítsák ötleteiket, tanulságaikat. B. Ss * Szemüvegesek 1969. NOVEMBER 13 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszönt juh névnapjuk alkalmából Szilvia nevű kedves olvasóink ♦ A Nap kél 8.45, nyugsz 18.11 órakor. A Hold & 11.15, nyugszik 18.47 órak«