Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)

1969-11-12 / 262. szám

*1 "iA.fi uunctmctm ntipio-* •-•n,*or 12. Tüntetések és ellentüiitetéttek ax Egyesült Államokban Tíz- és tízezrek követelik a vietnami háború azonnali belejezését VV a s h i r ; f o n: Tüntetések és ellentiintetések sorozata kezdődött kedden az Egyesült Államokban az új vietnami .nagyhét” eseményei kap­csán. iHí'r a bél végén a tő eseményeket a hdbor-teUenis tiltakozó megmozdulások — a vietnami moratórium és az új háború- e lenes mozgósítás által szervezett esemé­ny eh — j dentik. addig a hét elején a kor­mányt támogató csoportok próbálnak meg­mozdulásokat szervezni Kedden a háborús veteránok emléknapja alkalmából különbö­ző félkatonai szervezetek rendeztek gyűlé­sekéi. viszonylag kevés érdeklődés mellett. \ moratórium-bizottság csütörtökre és péntekre tervezett helyi megmozdulásai iránt egyébként igen nagy az érdeklődés. Az Egyesült Aliamok szinte valamennyi egyetemén sor kerül tiltakozó felvonulások­ra, gyűlésekre, megbeszélésekre. Több egye­temen teljes tanítási szünetet rendeltek el, másutt engedélyezték a diákoknak, hogy a két napon távolmaradjanak az előadások­étól. New Yorkban többtízezer egyetemista szándékozik részt venni a különböző meg­mozdulásokon. Többezren vesznek részt abban az aláírásgyűjtő kampányban, amely­nek során házról bázra járva szereznek tá­mogatást a háborúellenes mozgalomnak és követelik Nixon elnöktől a vietnami háború azonnali befejezését. Készültség Tokióban Tokió: A tokiói rendőr-főkapitány- ság úgy határozott, hogy a „rend fenntartására” 25 000 rendőrt helyez készenlétbe a fővárosban és a tokiói Hane- da repülőtér kornyékén no­vember 16-ár, és 17-én. ami­kor Szato miniszterelnök washingtoni tárgyalásokra utazik. Tokiói megfigyelők szerint a hatósági előkészületek ar­ról tanúskodnak, hogy Ja­pánban komoly elégedetlen­ség mutatkozik a vezető kö­rök terveivel szemben és or- i szágszerte erősödik a novem- i bér 19—21-i Szato—Nixon j tárgyalások ellen tiltakozó mozgalom. Harcol és dolgozik Laosz 1. A Nixon-kabinet ,,újabb Vietnamba keveredhet Laosz- ban” —»figyelmeztette az ame­rikai- és a nemzetközi-közvéle­ményt. Fulbright szenátor, a sze­nátus külügyi bizottságának el­nöke. A Laoszi Hazafias Front harcosainak naponta meg kell küzdeniök a betolakodó ameri­kai és dél-vietnami egységekkel. Képünkön: a Patet Lao, a népi hadsereg egyik légvédelmi ütege munkában. 2. Az ország felszabadított te­rületem nemcsak a fegyveres harcnak, a munka frontjának is megvannak a maga hősei. Rend­szeresek az amerikai légitáma­dások, de ebben a gyógyszer- gyárban nem szünetel a ter­melés. 3. A Hazafias Front emberi méltóságot — és kenyeret — adott az eddig többszörösen el­nyomott nemzetiség! kisebbsé­gek kezébe. Képünkön: Szung- nemzetiségű hegyi-lakók immár a síkságon, juttatott földön mű­velik a rizs-ültetvényüket. Hz Arab Védelmi Tanács közleménye VONATKARAMBOL SVÉDORSZÁGBAN. Svédországban, Stockholm­tól húsz kilométerre összeütközött két vonat. Az eddigi jelentések szerint három utas meghalt, többen megsebesültek ♦ SAN FRANCISCO: Ti- vjzeggégy észak-amerikai in- tcUáo — tizenegy harcos és ' károm leány —, aki törzsé­ne'.: nevében elfoglalta Al­catraz szigetét, 19 órás meg­szállás után ellenállás nél­kül megadta magát az ame­rikai kormány tisztviselői­nek.-f MANILA; A Fülöp-szlgete- ken kedden választják meg a köztársasági elnököt. A válasz­tási kampány során különböző összecsapásokban hétfőn újabb ha- ember vesztette életét. Ge­rardo Uoxas szenátor, az ellen­zéki liberális párt elnöke ked­den közölte, hogy vidéki kör­űfia során az ország déli ré­szében levő Lapizban egy isme­retlen fegyveres rálött, de a go­lyó célt tévesztett. ♦ PHILADELPHIA: Meg­adta magát a rendőrségnek Ralvh Greenwald 22 éves volt tengerész, aki hétfőn es­te 25 vendégére kézigráná­tot dobott. A szilánkok 8 embert megsebesítettek, ket­tő állapota életveszélyes. A CONDON: \% Ifjabb Hans lljl v'in egv ik miniatűr festmé­nye, amelynek átmérője mind­össze három centiméter, egy londoni aukción 21 000 fontért cserélt gazdát. A festmény 1340 táján készült és egy ismére len fiatal lányt ábrázol. ♦ BUKAREST: Szabadság, szerelem címmel hétfő este nagysikerű Petőíi-esíet ren­deztek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A mű­sorban fellépett Major Ta­más és Sinkovits Imre. a Nemzeti Színház Kolozsvá­rott vendégszereplő két Kos- suth-díjas művésze is. ♦ M\DRID: Lopcz Bravó spa­nyol külügyminiszter hétfün mi- nisz erlsözi értekezleten vett részt, amelyen arról tárgyaltak, milyen álláspontot foglaljon a spanyol küldöttség az Európai Gazdasági Közösséggel folyta­tandó tárgyalásokon. Spanyol- ország régóta szeretne az EGK* hoz társulni. A MADRAS Legújabb je­lentések szerint a múlt hét péntekén az indiai Andhra Pradesh államban pusztított ciklon legalább 120 em.bert öli nusg. A VRIKSZT: Niovanila Lisa Mariam olasz balerina d a testi $ tri is miatt feljelentette az oros . származású Rudolf Nure- Jct balcU-táilcoat, aki vasárnap esti előadáson a nyílt színen felpofozia ot. Szemtanúk sze­rint a »áneosn:: véletlenül ne'.i- tttküZ'i Nurejevnek és a pofon Makor csattant el. +• MADRID: A spanyolor­szági Soria, Segovia és Te- ■ rueí börtönei politikai fog-' lyainak sikerült írást ki­csempészni a börtönökből, s ebben panaszkodnak a velük szemben alkalmazott ember­telen bánásmód miatt. A , madridi Carabanchel börtön 25 politikai foglyát 21 napi magánzárkára ítélték, mivel háromnapos éhségsztrájkot tartottak. A KHARTOUM: A szudan) külügyminiszter takarékossági okokból elrendelte az ország belgiumi, görögországi, japáni, kenyai és ghanai nagykövetsé­geinek bezárását. ♦ BIAPRA: A biafrai rá­! dió kedden közölte, hogy négy biafrai repülőgép hét­főn mélyen behatolt a nigé­riai központi kormány csa­patainak ellenőrzése alatt álló terület fölé és ott el­pusztított hét repülőgépet. A WASHINGTON: Paul Sä­gers belga hadügyminiszter, aki szombaton a New York-i repü­lőtéren elesett és lábán megsé­rült, nem vesz részt a NATO nukleáris tervezési csoportjának november 11—12-i ülésén, hanem orvosai tanácsára kedden visz- szarepül Belgiumba. A MEMPHIS: A rendőr­ség könnygáz-gránátokkal oszlatott fel többszáz főnyi néger tömeget, amely tilta­kozott amiatt, hogy még márciusban 25 polgárjogi ve­zetőt egy tiltakozó tüntetés során letartóztattak. Kairó: Az Arab Védelmi Tanacs hétfő délutáni ötórás záró­ülését követően Kairóban közös közleményt adtak ki, amelyben bejelentették, hogy az arab országok vezetői Ma­rokkó fővárosában, Rabatban december 20. és 22. között értekezletet tartanak. A közlemény leszögezte, hogy az Arab Védelmi Ta­nács felismerte azoknak az erőfeszítéseknek a kudarcát, amelyek célja a közel-keleti válság békés megoldása volt és elismeri: az ilyen megol­dás lehetősége zsákutcába jutott, s ily módon nem le­hetséges elemi a megszállt arab területek felszabadítá­sát. A közlemény megállapítja, hogy a békés megoldás ku­darcának oka az Izraeli ve­zetők makacssága és az a pénzügyi politikai és katonai segítség, amelyet az Egyesült Államok és más imperialista érők nyújtanak az agresszív izraeli államnak. Az Arab Védelmi Tanács — hangoztatja a közle­mény — elhatározta, hogy erősíti a Palesztina! forradal­mat az arab nemzet teljes potenciáljának a mozgósítá­sával- Széleskörű politikai mozgósítás, valamint átfogó és teljes katonai felkészült­ség szükséges az Izraellel el­kerülhetetlenül vívandó harc­hoz. A továbbiakban a közle­mény rámutat, hogy az Arab Védelmi Tanács jóváhagyta a Palesztina! Felszabadítás! Szervezet által előterjesztett valamennyi ajánlást és szá­mos olyan, rendkívül titkos határozatot hozott, amelye­ket a közös arab érdek szem előtt tartásával nem hozhat­nak nyilvánosságra. Az arab országok sajná­lattal fogadják az amerikai kormány magatartását, amellyel az amerikai állam­polgárok számára lehetővé teszik, hogy állampolgársá­guk megtartásával szolgála­tot teljesítsenek az izraeli hadseregben. Végül a közlemény beje­lenti, hogy az Arab Védelmi Tanács' vita után jóváhagyott egy emlékiratot, amely a megszállt arab területeken ki­fejtendő ellenállás erősítésé­vel kapcsolatos feladatokat foglalta össze. Megalakult Ausztrália új korínánva Canberra: John Gorton, Ausztrália miniszterelnöke .kedden meg­alakította új koalíciós kor­mányát. A kormány liberális és agrárpárti tagokból áll, s e két párton keresztül az ok­tóber 25-én megválasztott parlamentben 66 hellyel ren­delkezik; ez a szám 13-mal kevesebb az előző kormány rendelkezésére álló parla­menti mandátumoknál. A kormánykoalíció többsége hét főre olvadt. A főbb tár­cák elosztása a következő: mi­niszterelnök-helyettes John McEwen (agrárpárti vezér), külügyminiszter William McMahon. hadügyminiszter Malcolm Fraser, belügymi­niszter Peter Nixon, pénz­ügyminiszter Les Bury. A legjelentősebb változás McMahon személyével kap­csolatos, aki az előző kor­mányban a pénzügyminisz­teri tárca tulajdonosa volt, s a liberális pártnak a parla­menti választásokat követő vezérválasztási csatározásai­ban Gorton miniszterelnök egyik legveszélyesebb ellen­felének bizonyult. Előlépése külügyminiszterré gyakorla­tilag azzal jár, hogy csökken ellenőrzése és befolyása a belső kabinetben, amelynek létszámát Gorton — az ag­rárpárt követelésének enged­ve — négyről ötre emelte; az ötödik tag Peter Nixon, az agrárpárt „trónörököse”. Jelentés a dél-vietnami harcokról Partizántámadás harminchárom célpont ellen Saigon: A dél-vietnami szabadság- harcosok kedden összesen 33 célpont ellen indítottak tü­zérségi támadást az ország területén. Saigoni katonai szóvivők közlése szerint az amerikai légierő B—52-es re­pülőgépei a nap folyamán 9 hullámban támadták a parti­zánok feltételezett csapat- összevonási pontjait, a demi- litarizáljt övezet mentén, a kambodzsai határnál és Sai­gon körül. A saigoni térség- í ben heves Összecsapások vol­Fülöp edinburghi herceg. II. Erzsébet angol királynő félje heves vitát indított el Anglia ban, amikor vasárnap egy ame­rikai televíziós’ sajtóértekezleten panaszkodott amiatt, hogy a ki­rályi család „fizetését”, az úgy­nevezett civfllistát 1952 óta nem emelték. Fülöp azt mondta, hogy esetleg kisebb épületbe kell majd költözniük a Buckingham palo­tából, le kell mondania a lovas- pólózás szenvedélyéről. S pa­naszkodott, hogy nemrég el kel­lett adniuk a királynő jachtját. A Buckingham palota említése feltűnést keltett, ugyanis Ang­liában közismert, hogy ezt a palotát nem a királyi család, hanem a közmunkatigyi minisz­térium tartja fenn, s például ta­valy S85 000 fontot költött rá. Ami a jachtot illeti, Fülöp „megfeledkezett” arról, hogy a királyi család csupán egy kisebb jachtot adott el, a Britannia nevű hatalmas állami jachtot vi­szont — az adófizetők évi fél­A h/MMZÓte MÖGÖTT Királyi pénzügyek millió fontjából — továbbra is az állam tartja fenn Erzsébet számára. A civil lista jelenleg évi 475 000 font, ebből 60 000-ret a királynő személyes szükségleteire fordít­hat, míg a többit jórészt a hat­hét palota személyzetének fize­tésére költik. Mindezen felül Fülöp herceg 40 000 font évi fi­zetést kap, Károly trónörökös­nek 100 000 font, Margit herceg­nőnek pedig 15 000 font üti a markát. A királynő mesés ma­gánvagyonának pontos nagyságát senki sem ismeri, a becslések j 50—60 millióra teszik. Számos | földbirtok jövedelme is az ural- 1 kodó vagyonát növeli cs e jö­vedelmek 1952 óta körülbelül megháromszorozódtak. Baloldali körökben nagy fel­háborodást keltett Fülöp her­ceg panaszkodása. Michael Foot munkáspárti képviselő javasolta, hozzák nyilvánosságra a királyi család pénzügyi helyzetével ösz- szefüggő adatokat, amelyek je­lenleg hétpecsétes titkot képez­nek. William Hamilton skóciai munkáspárt] képviselő kijelen­tette: „Azt hiszem, Fülöp her­cegnek nagyon vastag bőr van a képén, hogy éppen a mai helyzetben panaszkodik a kirá­lyi család szegénységére, és kü­lönösen a magáéra. Javasolnám neki, ha meg akarja oldani ezt a problémát, vasárnap este a televízió képernyőjén Indítson gyűjtést, hogy adakozhassanak, akik akarnak. Jómagam nagyon sok kisfizetésű választót képvi­selek a parlamentben, s a nyug­díjasok és más kis fizetésűek nélkülözései láttán Fülöp herceg kijelentéseitől felfordul a gyom­rom” — mondotta Hamilton. Megfigyelők szerint a Wilson- kormány a választások utánra halasztja majd a „kérdés” meg­vizsgálását. Az Evening Standard felsorolja Erzsébet külföldi „szaktársai- nak” jövedelmét: egyedül a ja­pán császár kap nagyobb fize test, mint az angol uralkodó. A norvég király évi 140 000, a holland királynő 420 000, a svéd királyi család 280 000, a görög király emigrációban is 250 000 fontnak megfelelő évi civillistát élvez. tak a partizánok és az ame­rikai, illetve a dél-vietnami kormánycsapatok között. A saigoni rendőrség egyik keddi közléséből kitűnik, hogy a dél-vietnami szabad­ságharcosok a fővárosban is­mét a hatóságok zaklatására rendezkedtek be. A rendőr­ség szóvivője azt állította, hogy Saigon területén az utóbbi időben 30 illegális sejtet lepleztek le. A közlést azzal kapcsolatban tették, hogy bejelentették: meghiú­sítottak egy. a dél-vietnami fegyveres erők vezérkari fő­nöke ellen irányuló merény­let-kísérletet. A rendőrség szóvivője szerint a kísérlet kapcsán 13 partizánt tartóz­tattak le. Pénteken indul az Apollo 12. Kennedy- fok: Pénteken, magyar idő sze­rint 17.22 órakor indul el a Holdhoz vezető útjára az Apollo 12. amerikai űrhajó. Az útra kijelölt három ame­rikai űrhajós — Charles Con­rad, Alan Bean és Richard Gordon — az utolsó előké­születeket teszi a nagy útra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom