Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)
1969-11-06 / 258. szám
« — Mtmílntím nau io 1969. novemb«/ 4 Nagy életek, nagy emberek Dr. KENESSFY ALADÁR EGYEDÜL... vezést. Erreth mellett sokat tanultam. Az ő professzora, a pesti Kovács József még operálás előtt is, meg után is egy csöpp kis lavórban éppenhogy- csak megmártogatta az ujjhegyeit. Erreth azonban már — az országban az elsők között! — nem „klakk und frakkban, hanem fehér köpenyben és abszolút sterilitásban operált. Pécs tehát az orvostudományban akkor is az élen járt! — 1904-ben aztán én is főorvos lettem. Ekkor német könyvekből tanultam, mert magyar munkák e téren még alig voltak, az európai szaktekintélyű Grósz Emil professzornál, akivel tulajdonképpen a magyar szemészet kezdődik, megszereztem a szemész szakorvosi képesítést. Ettől kezdve Pécsett az összevont trachoma és szemészeti osztályt vezettem. 1906-ban Nápolyban, 1912-ben Londonban voltam orvoskongresszuson, 14-ben pedig Moszkvába készültem, ám e helyett I a szerbiai fronton végzett —,! ahogy akkor mondták — „hő- | si kötelességteljesítésért” a | „Ferenc József lovagrendet” kaptam ... De, ha meggondolom, én egész életemben mindig csak kötelességet teljesítettem. S.aj háborús időket leszámítva mindig Pécsett. Dolgoztam az OTI rendelőintézetében, a MÁV-nál, a Postánál egészen 1960-ig, amikor az én látásom is romlani kezdett. Ekkor az SZTK ambulanciáján dolgozva utoljára, több mint kettőezer hályogműtét elvégzése után, 88 éves koromban tettem le a Graef-kóst. — 1944-ben arany, 54-ben gyémánt, 59-ben vas diplomát és „Érdemes orvos” címet kaptam... Mi jöhet még? 1955-ben, a 65 éves érettségi találkozón 22 osztálytársam közül csupán hárman éltünk, jövőre, a 80. évesen már csak magammal tudok találkozni ... „Egyedül hallgatom a tenger mormol ását...” Nem véletlenül jött nyelvé- 1 re a Mikes-hasonlat. Feje felett egy nagyméretű olajfest-1 mény: Rákóczi elfogatása. A ■ Kenessey-család mindig nagy j Rákóczi-tisztedő volt, minden-1 kor a kuruc hagyományok j ápolója. A képet unokaöccse, j dr. Takács László, volt pécsi! bírósági titkár úgy 30—40 évvel ezelőtt festette Benczúr után valóban meglepő hűséggel. S a kép mellett áll a 250 éves családi ereklye: egy pompás Rákóczi-korabeli szekrény. — A szekrényt először úgy terveztem, a sárospataki múzeumra hagyom. Itt van az 1957. augusztus 7-én kelt vála- : szűk: „Ez az adomány — ol- j vassa — még inkább elő fogja j segíteni, hogv a magyar nemzet nagyszerű Rákóczi-korsza- kát a ma emberének a leg- j hűségesebben bemutathassuk.” I Aláírás: dr. Balassa Iván m. ig., a történettudományok kandidátusa. — Igen ám, de közben Pécs is tudomást szerzett a dologról, s a múzeum kért, amennyiben lehetséges, a szekrény ne kerüljön ki a városbóL Pécs mellett döntöttem. Mert, bár a balatonarácsi szőlőben születtem, beleszerettem, belegyökeresedtem ebbe a városba. Benősülésémmel tüke is lettem ... Újra elakad a szava. Tudom, ezzel életének talán legérzékenyebb pontjához érkeztünk. 38 éven át élt boldog házasságban Szánthó Ilonkával, akit ma is csak gyengéden így említ. 1939-ben, halálának első évfordulóján, „az ő tiszta emlékének” Pécsett „Emlékezés” címmel kiadta, az előszó szerint „első és utolsó” verskötetét. É levélként, vagy különböző családi ünnepekre írt versek kedves hangjukkal egy mélyen érző szívről vallanak. Egyszer kettesben Versailles-ben jártak, s itt a trianoni palota mellett egy szép oszlopsorral körülvett pádon emlékeztek az idők múlásán, a történelem fordulásain. Ekkor határozta el, hogy egy hasonló elmélkedő pihenőt építtet Pécsett is. Hazajövet kikereste a Mecseken a helyet, Nendtvich Andor elkészítette a tervrajzot Az építményre aztán 1934- ben ezt vésték: „Ilonka pihenő”. Az enyhe karéjban elhelyezet korinthoszi oszlopok igén hangulatosan, szinte szer-1 vesen illeszkednek a mediterrán környezetbe, s a Tettye felé fordulva valami klasszikus patinát és lelket adnak a tájnak. — Ilyen emléket Is lehet külföldről hozni . Ahogy jövök le a lépcsőkön, valósággal márványból faragott szavak súlyával lépek. Azt a néhány relief-szerű szót hozom magammal, amelyet egy-egy régi pécsi névnél el- eltünődve mondott: „Az egy tiszta ember volt”... Az életet így felfogni, ebben az értelemben, így élni és ebből a szemszögből nézni az embereket, így értékelni őket —ez, megvallom, valósággal elragadott Mert még nem hallottam ebben a világban, hogy valakit így jellemezték volna. Az utcára kilépve egy pillanatra megállók. A kapu mellett a falon téglaalakú szürke folt. Egy tábla helye. Több mint 50 éven át olvashatták itt a pécsiek: dr. Kemessey Aladár szemészfőorvos rendel ekkor és ekkor... A járda széléről akaratlanul is felnézek a ház bal felső ablakára. Miért is? Nem is tudom. A négy lány karbafont kézzel mosolyog. Mindegyik csupa ígéret, csupa tavasz... Harcos Ottó 'Utazók a város éltéről Tűnt idők Pécs városa Rövid bepillantás akar lenni ez az írás városunk múltjába, eleinkre, akik e város földjén évszázadokkal előbb éppúgy „kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell” — mint a maiak. Az ő világuk mégis más világ volt. Más szokások, erkölcsök, társadalmi felfogás érvényesült akkor, mint ma. Ez természetes, mint ahogy az is, hogy ha a régi útleírások lapjait forgatjuk, néha mégis tükörbe nézünk. \ tizenhetedik századbeli híres török útleíró- nak, Evlia Cselebinek a század elején előkerült tíz vaskos kötetre menő útleírásából az V. és a VI. kötet Magyarországon tett utazásait foglalja magába. Az 1660. évtől 1664-ig bejárta az akkori török hódoltság alatt élő ország nagyobb részét. Megfordult Pécsett is. Mit látott hát a híres török utazó Pecsevi-ben? A város zegzugos utcáin 400 mesterember boltjára talált rá. A Sötétség csársi nevű helyen rőfös boltok módjára India és Jemen híres árui voltak találhatók. Cselebi kevesli a boltok számát, de elismeri „e város mégis felülmúlja a végvidék minden szövetáru- csarnokát”. Májd így folytatja: „A város ketkhudá- jának állítása szerint 6160 szőlőkért van jegyzékbe véve. Ezért mondják erről a városról: *Pecsevi-i Szírem, mánend bág-i Írem.-“ (Szeremnek Pécse hasonlít írem kertjéhez.)" Igen gazdag Pécs gyümölcstermése. A szőlőn kívül a kajszibarackot, a fekete és dúslevelű szedert és mintegy százhetven fajtájú körtét említ még Cselebi. „Én szegény is, mikor a Szigeti Kapu közelében dz alajbég házában vendég voltam, a házában található különféle körtéit előhozatta, s egy napon negyvenhétféle körtét ettem: mindegyike más-más Za- matú s édes-csípős levű, kellemes illatú körte volt. A szakértők között mindegyiknek más-más neve van, ha valamennyit leírnánk, akkor e könyv gazdasági könyv vagy kertészeti könyv lenne." Nagyon érdekes, ahogyan Evlia Cselebi az akkori idők férfiruházatát leírja. Hogyan is öltözködtek eleink három évszázaddal előbb? „A mellen és ujjakon ezüst gombos rövid dolmányt, nagyon szűk, kapcsos nadrágot, selyemszövetből való övét és magassarkú, erős lábbelit viselnek, fejükön fehér posztóból készült prémes kalpa- got hordanak, s felfegyverkezve járnak.’’ Megtudjuk azt is, hogy milyen fegyvereik voltak: kard, nyelves buzogány, dárda és nehéz buzogány. Városunkban — úgy látszik — ősi eredetű a zenekultúra. Evlia Cselebi is fontosnak tartja megjegyezni: „A zenekedveléssel testvériesen annyira zenélnek, hogy akik hallják, felhevil- lésbe és felindulásba Jönnek, és egymást is egészen felbuzdítják.’’ Egyébként a zenén kívül az akkori életmegnyilatkozások között a leggyakoribb volt „az evés-ivás, elfogás, felakasztás, elnyomás, Ösz- szevagdalás." Még valami fontosat jegyez meg Cselebi! Olyan tényt állapít meg a török hódoltság alatt, amelyre még ma is büszkék lehetnénk: azt írja, hogy a pécsiek „értelmesen és ékesen tudnak magyarul". Megtudjuk a tudósításból azt is, hogy Pécsett hetven helyen van „sétahely”, amelyek főleg tulipánokkal (íme a hagyományok követése!) vannak teleültetve. De nemcsak itt találkoznak a város lakók Volt erre más lehetőség is. „A vár mögött északon, hegyes helyen, a nap által soha át nem hatolható árnyékos és pázsitos hegyszegély van, ahol a baloldalon levő, hajlott lombozatú fűzfa, nyárfa, ciprus és hársfa nevű különféle fák árnyékában, százakra menő helyen, magas fű között « Szelszebilhez (a paradicsom egyik folyója) hasonlóan néhány száz folydogáló forrás folyik, s mindenki e maga szeretőjével ott barátkozik." Lám, lám. mégsem Igaz az a latin közmondás, hogy az idők változásával az emberek is változnak! Virágzik a novemberi búzavirág Az Immár ötven napja tartó verőfényes, meleg időjárás hatására részlegesen újra éledt a természet a Mecsek vidékén. A rendkívül hosszú, a szokottnál melegebb ősz hatására számos növény újra virágot hozott. A Mecsek oldalába» egyes gyümölcsfák és díszcserjék újból kivirágoztak, s feltűnően sok a másodszor kinyílt vadvirág is, köztük a legékesebb: a novemberi búzavirág. 'cwc&sotät' as U A termelési bizottságok A mezőgazdasági jellegű Dél-Dunántúlon a felszabadulás utátii hónapokban fontos szerepet játszottak a termelési bizottságok. Alapvető feladatuk a mezőgazdasági termelés megindítása és fokozása ; volt. A termelési bizottságok működését szabályozó rendelet előírta, hogy a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok egyenlő arányban hozzák létre a bizottságokat, s tagjai gyakorlati gazdák legyenek. A termelési bizottságok szerteágazó gazdasági és politikai tevékenységet fejtettek ki. — Biztosították a vetőmag igazságos elosztását, az üzem- afiyag, a műtrágya, a növényvédőszerek beszerzését, irányították a kézi és gépi munkaerőt, biztosították az ipari növények termelését, a termelés érdekében szervezték és tömörítették a gazdákat, ellenőrizték a termelési hitelek felhasználását, termelési terveket dolgoztak1 ki és segítettek e tervek végrehajtásában. A bizottságok a forradalmi törvényesség szellemében lefoglalták a nagyobb uradalmak termelési készleteit, s azokat szétosztották a rászorulók között. A sátorhelyi uradalomban 1945. március 14-én 500 mázsa zabot, Ormánypusztán 200 mázsa tavaszi árpát osztottak ki vetőmagként. A hadműveletek folyamán a fasizmus leverése érdekében a Vörös Hadsereg katonai alakulatai esetenként magyar gazdák lovait is igénybe vették. Az igénybevett lovak helyett cserébe kisebb sérülést szenvedett (lőtt sebek, kopott pata, stb.) lovakat hagytak hátra. A Vörös Hadsereg által hátrahagyott lovakat azonban olyan gazdák is bekötötték istállójukba, akik korábban nem rendelkeztek lovakkal. Ezek a parasztok a „fogott” lovakat meggyógyították, 1944 novemberétől 1945 áprilisáig kiteleltették, igavonásra alkalmassá tették őket. Ugyanakkor a korábban lóval rendelkező gazdák egy részének nem maradt Igavonó jószága. A mohácsi járásban voltak olyan gazdák, akik 12 pár lovat fogtak, korábban eggyel sem rendelkeztek. A Baranya megyei alispáni hivatalba érkezett jelentések szerint egyes „lókereskedők” 40—50 lovat fogtak. Egyszerűnek mutatkozott az a megoldás, hogy csak azok tarthatják meg a fogott lovakat, akik érvényes marhalevéllel rendelkeznek. De a takarmányszegény körülmények között egy pár ló 4—5 hónapos tartása és ápolása jelentős anyagi megterheléssel járt. Ezért a termelési bizottságok úgy döntöttek, hogy a lovat tartó, de érvényes marhalevéllel nem rendelkező gazdák kártérítést kapnak, és a lovakat át kell adniolc a termelési bizottságoknak, amelyek elosztják azokat. Ez igazságos megoldás volt A földreform megindulásával az Igaerő és a vetőmag arányos elosztása, a vetés biztosítása az új magyar államnak létkérdése volt. A termelési bizottságok felkutatták a terményraktárakat, az elhagyott mezőgazdasági gépeket megjavíttatták, a szovjet hadsereg alakulataitól üzemanyagot kértek és szántottak vetettek. Tekintettel arra, hogy a termelési bizottságok a koalíciós pártok tagjaiból alakultak, politikai arculatukat a többszínűség jellemezte. — A Kisgazdapárt révén a módosabb gazdák is tagjai lettek a bizottságoknak, s már kezdetben éles ellentétek keletkeztek az új gazdák — elsősorban a telepesek — és a módosabb régi gazdák között A termelési bizottságok kulák tagjai, helyenként vezetői a rendelkezésre álló anyagi eszközöket részrehajlóan osztották szét, nem elégítették ki az újgazdák Igényeit, s hitelakciókból is kizárták őket, sok helyen Igauzsorát alkalmaztak velük szemben. 1945 nyarától mindjobban a módosabb gazdák érdekvédelmi szervezetévé változtak a termelési bizottságok. A mohácsi és villányi járásban az államtól folyósított termelési hitelek 90 százalékát kapták a módos gazdák, s az újonnan földhözjuttatottaknak csak 10 százalék maradt. Ezt az aránytalan elosztást azzal indokolták, hogy „a 25—30 holdas gazdaságok jövedelmezőbben tudják felhasználni a hiteleket.” Érthető, hogy a haladás táborához tartozó kisebb gazdák és telepesek eltávoztak a termelési bizottságokból, s 1946, 1947 folyamán új szervezetekbe — az UFOSZ- ba és a FÉKOSZ-ba — (az Újonnan Földhözjuttatottak Országos Szövetsége, Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége) — tömörültek. A falusi osztályharc éleződésének szükségszerű következménye volt ez. A termelési bizottságok politikai irányítója 1945 őszétől mindjobban a Kisgazdapárt kulák jobbszárnya lett, amíg az UFOSZ és a FÉKOSZ szerkezetek kommunista irányítás alá kerültek. A jobboldali kisgazda irányítás alá kerülő termelési bizottságok egy része 1945 őszétől, a Kisgazdapárt választási győzelmétől kezdve még á földreform eredményeit is megtámadta. Nem a földreformot, hanem annak módszereit, „igazságtalan eljárásait” támadta, s ennek alapján megfellebbezte a földreformot A siklósi járás egyik termelési bizottsága 1945 decemberében azzal a tervvel állt elő, hogy a földosztást meg kell ismételni. Dél-Dunántúlon is hirtelen megnőtt azok száma, „akik részt vettek németellenes harcokban”. Csak Baranyában 400 földbirtokos jelentkezett a nemzeti bizottságoknál és a termelési bizottságoknál, igazolva egymást, hogy németellenes akciókat hajtottak végre, tehát kérik vissza földjeiket, illetve egy részét. A haladó erők összefogott támadása a földreform vívmányainak védelméért folyó harc keresztülhúzta a reakció álmait. A föld azé lett, azé maradt, aki megművelte azt. Fehér Istváa I — Az érettségi juniálisá tartottuk Veszprémben. Éppei 1 kereken 1890-et írtunk akkor i Én voltam a főrendező. Édes ! anyám minduntalan unszolt szemesnek áll a világ, menj j — s végül is meghajoltam ; j Nemzet Csalogánya előtt, ak j éppen városunkban vendégsze J rapelt, és . felkértem. Blahj Lujza igen jókedvűen táncolt Hosszú csárdás volt. A telje sítményre mindketten igei i, büszkék voltunk... A hangja olyan derűs, ölj j vibráló a lélek hevétől, hogi j szinte nem csupán hallom, d< j látom is, amit mond. Valam különös visszhang rezeg szavai füzérén, azt hinném, égj vastagderekú diófa szól itt le veleinek finom remegésével. — Aztán hamarosan, méj ezen a nyáron Kálmán bátyámmal — azért nevezerr meg, mert több is volt, összesen tizenöten voltunk testve rek, én voltam a nyolcadik gyerek; akkor még voltai ilyen nagy családok —, tehál Kálmánnal és Eötvös Bálinttal egy Balaton körüli gyalogtúrára indultunk. Ez volt a: első komolyabb turista utam Földvártól Keszthelyig, ezt a; 56 km-es utat például egy nap alatt tettük meg, de úgy, hogy közben még egy jó zápor is elkapott bennünket. Bőrig ázva is csak mentünk, s teljesítettük aznapi tervünket. Bálint, mint a legidősebb, voll az útiterv irányítója. Apjánál még csak jóval később, 11 év múlva jelent meg híressé váll könyve, az „Utazás a Balaton körül”. Abban az időben még alig fürödtek a Balatonban. Ez a mű hívta föl először a turisták és üdülni vágyók figyelmét a magyar tengerre. Én is az első Balaton-felfede- zők és népszerűsítők között buzgólkod täm. 1895-ben Budapesten szereztem meg az orvosdiplomát, s ekkor az Erreth Lajos sebész- főorvos igazgatása alatt álló pécsi kórházba kaptam kineA Saüad utcában négy mez-, ■ télén mellű nő áll. Miért is vannak itt? Mit akarnak möndaui 7 Sokszor eltöprengek ezen, amikor elmegyek mellettük. A lányok azonban nem j törődnek velem, csak karba! teszik kezüket, s finom, mo- j nalizás mosolyukkal a mesz- sZeségbe révednek, öröm rá-j jllk nézni: teli vannak biztató ígéretekkel... Milyen jó dolog is az, hogy az ember lát! — Ez a gondo- j lát foglal el, miközben megyek j fel a lépcsőkön, fel a tava-; szias lányok közelébe, a vá- j ros legöregebb emberéhez, egy í nyugalmazott szemészfőorvoshoz. A szoba sarka csupa méz és arany: a nagy karosszékre, ahol a törzshelye van, ferde pásztákban ömlik a télbe hajló* napfény, bágyadtain, de még szívderítőén. Oly idilli ez a kép, ahogy ott ül, ahogy várja ebben az őszben a kilencven- kilencedik tavaszát, kezében a j Dunántúli Naplóval, mint egy \ pasztellel készült századvégi Genre-kép. Valóban, csak a balján karnyújtásnyira lévő modem rádió, meg az újság dátuma árulkodik arról, hogy j ma-holnap 1970-et írunk. E magányban, e lágy, tompa: fényben nevük kimondásával< lassan körénk gyűlnek a régi szép asszonyok, hajdan élt pécsiek, messze tűnt tegnapok, örömök, bánatok ... — Fogtuk egymás derekát, s a. pörgésekkor meg-megszo- rcmgattam a híres, ragyogó asszonyt, a forgás törvényeire hagyatkozva, s kissé hivatkozva is, simultam hozzá, hogy apró áramütésekkel élezhessem bizsergését... Hja, a 19. évembe léptem akkor... A, merengő csöndet szinte kihasználva a szomszéd szoba homályából halk zizegésekkel csattan ránk az éles hang: — kakukk, kakukk... A perc megrezzen. i í V ■ ■■ -•
