Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)
1969-11-23 / 272. szám
1969. november 23. sunantmt ndwu» 5 MŰTEREM LÁTÓQATÁS Török János az egyik alkotásán dolgozik HATVANÖT ÉVES A PÉCSI MÜZEUM TÖRÖK Török János 13 éve dolgozik a Poncelángyárban. Négyszer nyerte el figuráival „Az év legszebb terméke” díjat. Két nagyobb megbízásos munkát készített eddig, a komlói általános iskola frízét és a 400 ágyas klinika ebédlőjének díszítését. A főiskolán Gádor István és Borsos Miklós tanították, onnan egyenesen a Porcelángyárba került, s több-kevesebb bukAnya gyermekkel könyvtámasz BONNIE ÉS CLYDE Arthur Penn filmje, a Bonnie és Clyde az újabb amerikai filmművészet jelentős alkotása. Hősei a társadalom peremén élő, kitaszított emberek, bűnözők. Gyakori témája ma az amerikai filmalkotásoknak a társadalomellenes cselekedetek bemutatása, nem sokkal ezelőtt aratott sikert a Hidegvérrel filmváltozata. A kritikusok véleménye meglehetősen eltérő volt a filmről. Egyesek elítélték, mint olyan filmet, mely a „gengszterfilmek” számát növeli eggyel. Mások meglátták benne a bűn ösvényére tért, eltévedt, kiábrándult nemzedék rettegését és szomorúságát, mely ilyen szörnyű módon próbál szabadulni élete kilátástalanságá- nak lidércnyomásától. — Filmünk — nyilatkozott Warren Beatty, Clyde alakítója — kísérlet arra. hogy kielemezzük az erőszak atmoszféráját, amelyben mi élünk. Ügy gondoltuk, hogy ezt az analízist már a távoli harmincas években kell kezdenünk, a kezdettől a végkifejletig. ÜJRA KLASSZIKUS SZEREPBEN Alekszej Batalovot, a neves szovjet filmszínészt a közelmúltban láttuk a mozivásznon. Tolsztoj Élő holttest című darabjának filmváltozatában a főhőst, Fegya Pro- taszovot alakította. A véletlen úgy hozta, hogy ismét egy olyan filmben játszik jelentős szerepet, melynek forgatókönyve színdarabból készült. Mihail Bulgakov A futás című színdarabjából A, Alov és V. biaumov rendezők forgatnak filmet Üt a mélységbe címmel. A film a polgárháborús évek egyik • epizódját eleveJÁNOS tató és bukdácsolás után ma már önálló tervező, munkáit kiállításokon is lehet látni, de természetesen méginkább az üzletekben. Eozinfiguráit — például a Napimádót vagy a Hárfást — kedveli is a közönség, noha nem ama bizonyos „hagyományos” megoldásban készültek. A gondok eleinte éppen ilyesmiből adódtak. — Magam is csináltam pár giccset — mondja megnyerő őszinteséggel Török János. — A csellós figura, talán látta is., A festés után egyenesen rémes. Tíz százalékos giccs. Mert a giccs bonyolult dolog, Török .János szerint az a lényege, hogy „rossz hangulatot áraszt”. — Kezdetben sok mindennel próbálkoztam, aztán úgy három-négy éven át eozin- ban dolgoztam. Most feltett szándékom, hogy megpróbálom a porcelánt. Nehéz ügy, úgy tűnik, világszerte kátyúban van ez a műfaj, nyugaton nagyjából megmaradtak a hagyományos, kissé szirupos megoldások mellett, mi pedig, noha a Porcelángyárnak ez fontos hagyományai közé tartozik, szintén alig műveljük. A jó porcelánhoz vezető út azért is nehéz, mert a kereskedelem eleve festéssel kéri, ezt keresik az emberek. Mármost a mázfeletti festésnek nincs szerves kapcsolata a szoborral, vagy bármi más porcelántárggyal, tehát nem jó. A mázalatti festésben pedig kicsi a színskála. Mégis ezt az utóbbi utat kell járni, és meg kell találni azokat a formákat, amelyek eléggé aprólékosan kidolgozottak, hogy intim hatást keltsenek, s elég közníti fel. Batalowal a forgatás szünetében beszélgetett el Gyemuskin, aki főként arra volt kíváncsi, hogy a színháznál az adott esetben mennyivel tud többet nyújtani a film. — Az olyan művészet, mint a film, szabad térben és időben — mondotta Batalov — ez óriási lehetőséget ad a történet apróbb mozzanatainak kifejtésére. A figurák és az élet kapcsolatát a természeti környezet érzékletesebbé teszi. Tágabb lehetőségek nyílnak a mozgásra, a dinamikusabb jelenetekre. Ugyanakkor a film csökkent- heti az eredeti drámai erőt, ha nem biztos kézzel használják ki a szabadabb lehetőségeket. MIN DOLGOZIK? A Lityeraturnaja Gazéta nevű szovjet irodalmi hetilap 'népszerű rovata a Min dolgozik?, melyben írók. költők nyilatkoznak megkezdett vagy tervezett munkájukról. A közelmúltban megkérdezték Grigorij Baklanovot, a nálunk is jól ismert fiatal prózaírót — A Két tűz között, az 1941 nyara szerzőjét — születő műveiről. — Régóta dolgozom egy terjedelmes regényen — mondta az író. — Olyan emberekről szól, akik átélték a háborút, itt élnek közöttünk, ma már túl vannak a negyvenen. A tettek ebben a korban már a teljes emberi értéket tükrözik, az emelkedések és zuhanások nem véletlenszerűek. A regény hősei átélik az előny és a kötelesség konfliktusát.- köztük vannak olyanok, akik védelmezik a tiszta erkölcsi értékeket, s akik kezüket melengetik a tűznél. Egy kivételes nemzedék arculatát igyekszem megrajzolni. K. S. vetlen hangulatúak ahhoz, hogy egy modern otthon megfelelő díszei legyenek. A tervek tehát a poncelán- hoz kapcsolódnak, ehhez a nagyon ősi és nagyon kemény, mondhatni: gőgös anyaghoz, amely „kevés dolgot hagy magával csinálni”. De a legújabb és féligkész művek még az eozin korszakban születtek. Így a siklósi alkotóházban készült tervek is, a Harcosok című, Harcosok — készülő eozinfigura amely a végvári harcok hangulatát idézi, vagy az Anya gyerekkel című könyvtámasz, amely a kockákkal való játék eredménye. Siklóson készült a Két figura is, amely kissé a monumentalitásra tör, hasonlóan Török János sok más művéhez. — Nagyon szeretnék sok mindent nagyobban is megcsinálni — vallja be — ugyanis sokszor érzem, hogy a figuráim hordoznak valami, hozzájuk nem illő monumentális jelleget. Az újabb kisplasztikáknál már igyekszem ezt elkerülni, kicsiben gondolkodni, intimen fogalmazni, de azért sok gondolatom van. amit elkészítenék nagyobb méretben. A gyári munkán kívül, természetesen. Hiszen itt megvan a munkája, adottak a feladatai és lehetőségei. A műteremlátogatás azonban — a dolgok természetéből adódóan — a gyárban történt. Török János ugyanis csak itt dolgozik. Vágyálma egy akármilyen apró helyiség, egy pince, egy alagsori lyuk, bármi, ahová beépíthetne egy kemencét, behordhatná az agyagot és az állványokat, és egy széket is, amire néha leülne... — Szeretném megcsinálni, ha nem is jövőre, a budapesti kiállításomat. Ideje lenne előállni egy komolyabb anyaggal. De keveslem, amim van, vagyis amit ki mernék állítani. Mindegy: a jövő évi biennáléra már szeretnék alaposabban felkészülni, megvalósítani néhány elgondolásomat, ami a tizenhárom év alatt felgyülemlett. Hat és fél évtizeddel ezelőtt, 1904. november 27-én ünnepélyes keretek között nyitották meg Pécsett a Városi Múzeumot az Országút 7. szám alatt lévő Maléter- ház (a mai Rákóczi út 11. sz. épület) emeletének hét szobájában. A múzeum létesítésének gondolatát Farkas István 1848-as honvédfőhadnagy, későbbi ügyvéd, Pécs város törvényhatósági bizottságának tagja vetette, fel. 1871-ben végrendeletet" készített, amely szerint „a város szellemi felvilágosodásának előmozdítása iránti lelkesedésnél fogva elrendelte, hogy a Pécsett felállítandó városi múzeum és könyvtár részére alapítványként adassék át egyezer forint”. A város hatósága azonban csak 1895-ben foglalkozott a múzeum létesítésének .gondolatával. Ebben nagy érdeme volt Bolgár Kálmánnak, a törvényhatósági bizottság tagjának, aki élőszóval és hírlapi cikkeken keresztül sürgette a Farkas-féle alap fel- használását városi múzeum és könyvtár létesítéséhez. Az ügyben előrehaladás azonban csak 1898 tavaszán történt, amikor Juhász László, Pécs város régésze felajánlotta, hogy gazdag régészeti gyűjteményét kiállítja és a belépődíjakból származó jövedelmet a városi múzeum javára — ásatásokra fordítja. A kiállítás helyéül a régi polgári leányiskola (Sörház utca) felesleges termeit jelölték ki. A Farkas-féle alapítványból szekrényeket vásároltak és először ideiglenes kiállítást, majd a Könyvtárak Országos Felügyelőségének javaslatára állandó kiállítást rendeztek, — Juhász László tulajdonjogának fenntartása mellett. i 1899. április 25-én a város törvényhatósága azután a közgyűlésen elhatározta, hogy Pécsett városi múzeumot és könyvtárat létesít. A múzeum anyagát az Országút 7., a mai Rákóczi út 11. szám alatti épület emeletének 7 szobájában helyezték el. Abban az időben a múzeumnak még csak 240 fajtából álló csigagyűjteménye, a Quame- ro állataiból 35 borkészítménye és 160 madara, a megye területéről beküldött különféle kövülete, főként mám- mutmaradványa és néhány koponyája volt. A gégészeti osztálynak 2500 tárgya volt. A népvándorlás korából való történelmi emléktárgyak száma elérte a kétszázat. Az újabbkori iparművészet 300 tárggyal szerepelt, köztük a Baranya területén készült mázos kancsók és fehér edények. Az akkori iparművészetet a Zsolnay- gyár képviselte 700 termékkel. Pénzérem, mintegy 800 darab volt A múzeum két utolsó termében helyezték el a képzőművészeti alkotásokat. A szobák előtti folyosón lévő szekrényekbe Ormánságból való néhány kézimunkát állítottak ki. Ez volt a múzeum néprajzi osztálya. A múzeumnak abban az időben összesen 17 000 tárgya volt* ezek közül 12 000 csiga-gyűjtemény. A múzeum anyagának összértékét 13 900 forintra értékelték. Pécs múzeuma azonban elsősorban a felszabadulás után gyarapodott gyors ütemben. Elősegítette ezt az, hogy 1949-ben a városi és a megyei múzeum egyesült és minisztériumi felügyelet alá került, 1958-ban pedig Janus Pannonius Múzeum néven a megyei tanács kezelésébe került. Ma már magában foglalja Széchenyi tér 12. sz. alatti régészeti osztályt, a Rákóczi út 15. alatt lévő néprajzi osztályt, a Rákóczi út 64-ben lévő természettudományi osztályt, a Káptalan u. 2. alatti művészettörténeti osztályt, a Zsolnay-múzeu- mot, a Szabadság út 2. alatt a Modern Magyar Képtárat és a Dóm téri kőtárat. P. J. H. E. A régi múzeum A mosolycsekk Egy mosoly: egy csekk. Egy kacagás: két csekk. Egy mélyről jövő bugyborékoló nevetés: három csekk. Így kellene bővíteni azt az alapvető elgondolást, miszerint egyes áruházakban a vevők a mosolygó eladónak, aki kedvesen áll a vevő rendelkezésére, mosolycsekket nyújtanak át. Ezeket a csekkeket az eladók összegyűjtik, s akinek a mosolyszámlájára a legtöbb befizetés történik, kiemelt jutalomban részesül ez év végén. Nem rossz üzlet tehát a mosoly, jól fizet. Egy dolog azonban felettébb elgondolkodtat. Vajon mosollyal mindent el lehet intézni? Mert tételezzük fel a következőket. Bemegyek egy üzletbe, s odaállok a pulthoz. A kedves eladó kartársnő forrón, szerelmesen rám mosolyog, hogy bizseregni kezd a szívem tája és már nyúlnék is a mosolycsekkért, amikor megkérdem: — Egy spitzbubit szeretnék, kérem ... Ha lehetne három menetest ... — Nincs. Elfogyott. Nem is tudjuk, hogy mikor lesz — válaszolja most már kacagva a kedves kis eladónő, hogy két csekket is megér a kedvessége. — És hol kaphatnék másutt? — teszem fel a végső reményt kecsegtető kérdést. — Fogalmam sincs. Azt hiszem, uram, sehol ebben áz országban — és máris három csekket kellene adnom, úgy bugyborékol, gyöngyözik fel belőle a nevetés. Miközben engem megőrjít a düh. Mert mit vigyorog ez a nőszemély, miért örül annak, hogy én, a spitz- bubira kiéhezett vevő, sehol ebben az országban sem három, sem egy- menetű spitzbubit nem kapok? ... Máskor... Bemegyek az üzletbe és odaállok a pult elé, amelynek a másik oldalán nagyot ásít az eladó, miközben tovább szemléli, hogyan tud kapaszkodni a légy a falon, ha letépték két lábát. — Kérnék szépen egy spitzbubit. De ha lehetne hárommenetest — mondom szerényen. A légy két lába híján is tud kapaszkodni a falon, ez tény. Az eladó viszont egy szót sem hallhatott abból, amit mondtam, mert rám sem hederít, ez is tény. A legyet figyeli. Pedig a légy nem is kért spitzbubit, sőt még azt sem kérte, hogy két lábát kitépjék. — Kérnék egy spitzbubit, hárommenetest — makacskodom most már hangosabban. — Mi kell? — fordul hozzám udvariasan az eladó, mert utóvégre azt is kérdezhette volna, hogy mit nyomja itt ez az ürge a sódert. Ismétlem, most már dühösen és sértődötten, s a mosolycsekkeket kezdem elrejteni legmélyebb zsebem legtávolabbi zugába. — Mennyi kell? — sóhajt nagyot,az eladó, hogy még mindig ott állok a pult másik oldalán és keserítem az életét. — Ha lehetne, ötöt kérek — hebegem és kezd langy boldogság .elönteni. — Ide figyeljen, jó ember... Vigyen tizet. Na, itt van! — löki elém, csomagolás nélkül és máris nyúlok a mosolycsekkért és adok neki tizet is. Tíz hiánycikkért tíz mosolycsekk. És boldog vagyok! Mondom: egy dolog felettébb elgondolkodtat ezzel a mosolycsekkel, miután mégsem mosolyt megyek vásárolni, hanem árut. Na természetesen, ha megfelelő áru nincs, akkor legalább megfelelő mosoly legyen. Csekkért. Mert az úgyis ingyen van. Gyurkó Géza Jllesszelátó / \ t
