Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)

1969-11-15 / 265. szám

\ 6 I Dvmanttnit napi o 1969, november 15. Magyar csárda az NDK-ban Kiskőrösi tájjellegű ma­gyar csárdát rendeznek be az NDK-beli Sangerhau- senfoen, a két település fogyasztási szövetkezetei között létrejött megálla­podás értelmében. A kis­kőrösi szakemberek a helyszínen tervezték meg a csárda dekorációját és berendezését A kiskőrösi magyar csárdát —, amely­ben kiskunsági é tel-ital különlegességeket fo­gyaszthatnak majd a ven­dégek — a jövő év elején nyitják meg Sangerhau- senben. A buszok hajnalban indulnak Kínosan ügyelve a frizu­rára, mini-szoknyában, lehe­letnyi rúzzsal dekorálva ül fel a buszra néhány cigány­lány és utaznak Bogádmind- szentről Vajszlóra. A „mű­szak” — amely egyelőre idé­zőjelbe kívánkozik — dél­után négyig tart a kultúr- házban: a tanfolyan hatna­pos, ez időre bér nem jár, hanem csak utána, ha a rongyszőnyeg-szövéshez meg lesz a képességük, kedvük. A vajszlói ÁFÉSZ által létre­hozott szövőrészleg törzsgár­dája — helyi asszonyokból, lányokból — már vagy negy­venöt fő. Körülbelül 20—25 újonnan jelentkező vesz részt tanfolyamon, tehát szépen gyarapodik a munkáslét­szám, s ha megkapják a két ígért helyiséget, akkor ösz- szesen vagy száz helyi és környékbeli nődolgozónak lesz itt biztos munkaalkal­ma. Az ÁFÉSZ elnökétől, Zrínyi Miklóstól tudom, hogy a nagyon szép szőnye­geknek kitűnő piacuk van Dániában, Svédországban: jövő és első 'negyedére pél­dául ötezer négyzetméterre kötöttek export-szerződést, ez pedig több mint háromne­gyedmilliós bevételt jelent. De ezúttal most nem is a bevétel itt a lényeg, hanem inkább az. hogy a cigánylá­nyok lassan elvegyülnek a többiek között: el nem sza­kadnak, csupán kiválnak a családi tradícióból, általános- iskolai végzettségükkel, el­tökélt szándékukkal, misze­rint már fiatal korban sta­bil munkahelyet keresnek maguknak. Műszák után nemsokkal indul vissza az autóbusz, a lányok sietve fésülködnek. öltöznek. Hogy miért jelentkeztek munkára? — Kell a pénz ruhára, szü­leimtől nem várhatok segít­séget. — Sokan vagyunk otthon, csak apám keres, meg majd én. — Férjhez akarok menni, de nem egyetlen göncben, mint régen anyám. — Kihez? — Mindegy. Akár cigány lesz a párom, akár „nem- cigány”, az a fontos, hogy dolgozzon ő is. Érik hát valami a sik­lósi járásban. Ez a folyamat évekkel ezelőtt kezdődött el, amikor fokozatosan megin­dult a rosszemlékű cigány­telepek lassú felszámolása. Telkek, épülő házak, szigo­rúbb iskoláztatás, még szi­gorúbb egészségügyi őrjára­tok, munkaalkalmak. Ezt nyújtják az állami szervek. De hogy a cigányvilág mély­séges, sötét árnyékából a korosabb réteg is kibotor­káljon, ahhoz más is kell. — FEJEDELMEK, PÁPÁK, KÖLTŐK ÉS ZENESZERZŐK ITTÁK A TOKAJIT KIRÁLYOK BORA — BOROK KIRÁLYA A lugason két fürt — fe­le rohadt. Gondolom, azért nem szedték le. A borház­ban nyikorog a daráló. Al­maillat fűszerezi a szőlőmust páráját — Kipréselem még ezt a kis mustot. Ez is lesz vagy 40 liter — mondja a. gazda. Hunkó István közel van már nyolcvanhoz — erős, büty­kös ujjaival mégis energiku­san markolja a kereket Erős lob éra nyolc községet foglal magá­ba. Tárcái, Olaszliszka, Tá- lya, Mád, Tolcsva, Sárospa­tak’ a legismertebbek. Már az időszámításunk előtti XXX. században nyomát ta­láljuk az első tőkének. A í magyarok még a honfogla- ; lás évében felfedezték: a jó- zamatú bort adó hegyaljai szőlőket. A krónika szerint az aszubort Sepsi Lackó Má­té készítette előszűr 1562 kö­rül. A rossznyelvek szerint a káplán szerelmes volt Úr­nőjébe, Lorántfy Zsuzsanná­ba, és ezzel akart kedves­kedni. Ügy érzem ez sike­rülhetett. Ma mintegy 10 800 hold — 3500 korszerű telepítés — a hegyaljai szőlők területe. Eb­ből 75 furmint, 20 hársleve­lű, Érdemes megfigyelni, miként változott a terület. A filoxeravész előtt — 1880- ban — 13 500, 1909-ben, a rekonstrukció utón 7500, 1939-ben 7858, 1947-ben 6800, 1961-ben 8600 katasztrális hold. Sajnos a felszabadulás utáni években az emberek nagyon elhanyagolták a sző­lőművelést. A beszolgálta­tás, a szegénység nagyon visszavetette a művelést. Csak 1961-től kezdődően, fő­leg a tsz-ek és állami gazda­Slralt má Schubert dala a tokajiról bakkan csávái arábfo tolja a megtelt dézsát, másikat tesz a csap alá. Belementem a bádogbögrét... — Ügy is kell — mondja az öreg — ebből lesz az ital. Sajnos, aszú kevés lett az idén. Alig 17 kiló. Pedig volt már 400 is. No nem panasz­kodom. Meg akadt már a bankba egy kevés pénz. Köny- nyen letudom azt a pár évet;.i Az aszú majd segít. Kirá­lyok bora — borok királya, becézgette Mrae Pompadour. Beethoven kedvenc bora volt. Schubert dalt írt az aszúról. Hogyne édesítené hát Hunkó bácsi életének alkonyát is. A tokaji borvidék huszan­ságofc, művelik kedvvel a szőlőket — Sajnos még^moet is so­kan hagyják veszni a gyö­nyörű hegyaljai aszút — mondja Brezovich László, a Tarcali Szőlészeti Kutatóin­tézet vezetője. Az egyéniek nem szeretik a hegylejtőket, nem fekszik senkinek a két­ágú kapa ... Drága játék ..: Az aszú minden cseppje em­beri kéz, emberi verejték jutalma. Ünnepi bor. Véd­jegy. A kereskedelem viszont nem értékeli ezt kellőkép­pen. Azt mondják, drága bor. Most egyszerű, üde, fiata­los borok vannak divatban. De ki lehet a megmondható­ja, hogy a miniszoknyá éle­te milyen hosszú lesz? Így van ez az aszúval is ... Pörkölt illatát hozza A szél. A hegyoldalban »méte­res lángok simogatják a kon­tiert. Vontató pöfékel az ud­varon. Lebillentik a szőlő- szállító konténereket. Gépek szállítják a darálóig. Többé nem látom a szőlőt. Eltűnik a csempézett falak mögött.! — Hogy; készül az aszú- bor? Dvorszky Béla, a labo­ratórium vezetője elgondol­kodva mondja. — Olyan rossz íze van en­nek a szónak, hogy készül. Annyi bor készül... Az aszú születik! Valamilyen sima borba, vagy mustba darál­ják az aszút. Általában 135 liter borhoz 3, 4, 5, 6, put­tony aszuszőlő olajszerű ned­vét adják. Egy nap alatt összeérik, öt év múlva „bor” lesz. Egy puttony 25—30 ki­ló. 1— Milyen ára van az aszú- szőlőnek? — Harminc és hetven kö­zött. A minőségtől függően; De volt már olyan *év, ami­kor százon felül volt. — Az idei termés? — Mennyiségileg jó, minő­ségileg közepes. No, de men­jünk a pincébe, nézzük: fgy van-e? A pince IL Rákóczi Ferenc borospincéje voll Valóságos labirintus. Mindenütt hor­dók. Többezer darab. Alig- alig ad egy-kettő kongó han­gol Mondják Hegyalján öt­százezer hektó számára van pince, illetve még több, de az említett mindegyikébe legalább 400—500 hektó fér. Közben Dvorszky kezében megtelik a lopó.s. — Szarvasdűlői. Hatvanné­gyes. Száraz szomorodni. A csúcson. Talán egy kicsit túl is azon. Kissé avas, régi íz» az ember torkában marad:.» Járjuk az „ágakat”. Az aszuágba — szentély — csak levett kalappal szabad be­menni. Fekete nemes penész, bársonyosan lepi a falakat Bormúzeum. Vagy 5000 üveg. A penész eltakarja a cím­kéket Itt-ott látszik egy-egy szám: 1947-es furmint 1957- es aszú. Lassan mi is ismer­kedünk a „pincével”. Mus- kotályos illatot árasat az 1966-os ötputtonyos aszú. Csak a csókhoz tudom ha­sonlítani az 1964-es hatput­tonyos aszút. .j Azt mond­ják nem igaz, hogy a bor kocsonyás lesz, amikor ré­gi ..: egy kanáltól berúg az ember. Érdekes én... én előttem kocsonyás az egész pince. j. Lombosi Jené A tokaji szőlők Akarat, vagy emberi tartás. S ez már lassúbb folyamat. Ezen az estén jó néhány órát töltöttünk el a bogád- mindszenti italboltban. Fi­zetésnap lévén — a felnőt­tek zöme az állami gazda­ságban dolgozik — zsúfolt volt a kocsma. Nemrég já­rási tanácsülésen valaki fel­vetette: „A fizetésnapi vár­hatóan nagyobb forgalom kedvéért egyes italboltokban még melegételt is felszolgál­nak ahelyett, hogy inkább korlátoznák a kiszolgálást, vagy esetleg aznap zárva tartanának. — '„A bogád- mindszenti italbolt egyetlen nagyobb helyiségből áll. A terem túlsó végén lévő asz­taloknál kártyázó, söröző, fröccsöző férfiák. Cigányok és „nemcigányok”. Ultiznak. — Főztek ma? — Nemcsak ma, máskor is. Ma például halászlé volt, de elfogyott. Ki győzi ? Pedig higgye el, jobb, ha ételt is fogyaszt a vendég, kevésbé árt meg az ital — mondja az italbolt vezetője. t Komolytalan royal egy fröccsöt bevágok, aztán elballagunk haza. Felesége: — Ki kell fizetnünk a há­zat. Keveset költünk mi itt, de ennyi megjár a férfiak­nak, nehéz munkát végez­nek egész hónapban. Nem igaz? Ignáczék szolidsága nem egyedülálló. Gyökeret ver­tek ők is, mint sok más csa­lád a gazdaságban, hosszú évek után véglegesen letele­pednek. De van család, ahol elfolyik a pénz. Nemcsak fi­zetésnapján, hanem addig minden nap, amíg tart a keresetből. Ez a legidősebb korosztály, amely többnyire alkalmi munkából él. A régi életformától ők már aligha szabadulnak meg. A hajnalban induló autó­buszok reflektorféhyei nem­csak a hajnali sötétségben vágnak utat... Rab Ferenc QYAKORLATI BESZÉLQETÉS AZ ÉLET ÉRTELMÉRŐL —Fizetésnapon nagyobb a forgalom? Pécsett a Nádorban nem nagyobb? És ott sem csuknak be, csak azért, mert fizetés­nap van. Egyébként pedig, figyeljen csak ide: az a for­galom, ami manapság van, közel sem olyan nagy, mint két-három esztendővel ez­előtt. A hitel leköti az em­bereket, mert házhelyet vet­tek, építkeznek vagy vil-1 lányt vezetnek be, rádiót, tv-t vásárolnak, néhányan meg motort is. Ignácz József vállán bőr­tarisznya, munkából jött ha­za. Felesége elébe ment, a pénz már az asszonynál, de együtt — nagyobbik fiúkkal, aki szintén a gazdaságban dolgozik — betértek. Az asz- szony egy pohár sört ivott, a papa fröccsöt, másodikat. Beszélgetünk, közben mellé­je lép egy fiatalember, félre vonja. Ignácz hangosan szól neki: > — Tudom! És akkor ml van? Nem baj az, nincs ti­tok. Hozzám fordul mosolyog­va: — Mondja a barátom, vi­gyázzak, mert maga újságíró, j És aztán? Fizetés van, be- I jöttünk. Halat ettünk, még — Bizony mind megha­lunk egyszer! Meghalok én is. Maga is. — Valóban, de ne sies­sük el! Maga is várjon, én is szeretném még húzni — Szeretné, szeretné! De ez nem magán múlik. Megy az utcán, építkeznek, elmegy az állvány alatt, és magára dől a miskulancia. — Hé ember! Mi a fené­nek rémisztget!... De jó, hogy mondja, nem megyek el a miskulancia alatt — De csak menjen! Leg­feljebb írja alá ezt előbb. — Mi az a papír, amit nyújtogat? Attól még rám­dől. — De biztosítva lesz! — Fütyülök rá! Dől vagy nem dől? — És az utódokra nem gondol? — Rájuk is fütyülök! Nem rájuk dől! Rám! A bizto­sítástól még agyonlapíthat. — Na és ha agyonlapítja? Mit önzősködik! Maga agyon, lapul, a család meg fölve­het ennyit, meg ennyit. — A család ne húzzon hasznot az agyonlapitásom- ból. A család inkább ve­sződjön velem! így, ahogy élek! Nézze el a rigolyái­mat! De életben! — Nem kell mindjárt ré­meket látni! A családnak nem lesz annyi pénzre szük­sége. Ráesik magára a mis­kulancia. Nem a fejére, csak az egyik karjára. Le kell amputálni. Azért is szép pénzt kap. A karomért, mi? Es ha hülye leszek? Azért is kap. Persze kö­zel se annyit, mintha elpat­kolna. Azért húszezer forin­tot fizetünk magának, illet­ve a családjának. — Ne idegesítsen állan­dóan a családommal! Én bé­kés öregkort akarok meg­érni! Agyban párnák közt meghalni! Elhervadni, mint a virág. De semmi se essen rám! — És ha az autóbusz gá­zolja el?! Akkor is fizetünk! Lelép a járdáról, sutty! már­is statisztikai alat lenne, ha mi nem volnánk. Látja, ezért érdemes élni! Legalább tud­ja, miért él! Ezt kevés em­ber mondhatja el magáról! Csak rá kell írnia! — Megőrült?! Azért éljek, hogy meghaljak?! — De ez nem haszontalan halál! Maga kartársam, tud­ja miért él és miért hal. Ott lesznek a szerető utó­dok. Bontogatják a papíro­kat. Megtalálják a személy­azonossági igazolmánya mel­lett a mi kötvényünket. A közönség elkezd suttogni: „Ez igen, ez ember volt Gondolt a családjára”. — A közönség ne súgdos- son! Majd inkább én me­gyek el a temetésükre. Es­küszöm magának, én nem suttogok az ő temetésükön, ök se súgdossanak az enyé­men! — Nem a sugdosás a fon­tos. Hanem az. hogy meg­találja az élet értelmét. — Miután meghaltam! Kö­szönöm. Arról nem is be­szélve, hogy állandóan az a papír járna az eszembe. — Az a megnyugtató! Ha j nem ezt csinálná, még a ! sírban sem lenne nyugta. A családja a legnagyobb nélkü­lözést szenvedné. Mehetné­nek az utcára kéregetni. Körbenéznének az éléskam­rában, semmi! Se egy kis zsír, se egy kis szalonna. A nyomor pedig kopogtatna az ajtó nagy szőrös kezével. — Ember, hol él maga? A feleségem dolgozik, és a nyomor nem kopogtat. Sem­mise kopogtat a nagy szőrös kezével. Semmi! Legfeljebb maga csöndben becsukja az ajtót és elbúcsúzik. Még sok­felé lehet dolga. — Nincs szívem itthagyni magát, míg meg nem. tudja, miért él. Véletlenül lezuhan magával a repülőgép. Ha­lála pillanatában eszébejut ez a papír. Elmosolyodik. Befizette a részletet... Nem élt hiába... Hé hova megy? Álljon meg kartársam! Hé!... A fene megette, hát nem el­szaladt! Csak tudnám, mi nem tetszett neki? Szőllősy Kálmán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom