Dunántúli Napló, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-02 / 228. szám

I 6 Szondi két apródja — Budán KI ne ismerné — Arany János feledhetet­len balladájából — Szon­di György alakját, Már­tonét, az oroszi papét, Aliét, s Szondi két ap- ródjáét! Maguk a tör­téneti adatok is tisztá­zottak: az esztergomi érsek drégelyi várának kapitánya 146 fegyvere­se élén szállt szembe Ali budai basa negyven­ezres túlerejével. — Az emberséges Chadim Ali Szondi barátját, Márton oroszi plébánost küldte hozzá s javasolta: sza­bad elvonulás mellett adja át Drégelyt. — Ez 1552. július 8-án történt. Márton ezt jelentette a pasának: — Szondi „ott meg akar halni... ezt ő ma­gában már elvégezte!” Szondi a pappal Ali­hoz küldte — drága díszruhákba öltöztetve — két török rabját s két kedvelt „énekes gyermekét”. (Erről For- gách Ferenc emlékezett meg: duos pueros sym- phonicos). Ezután a vár­kapitány leszúrta pari­páit s utolsó emberéig harcolva, a július 9-i ostromban elesett. Ezzel a végvári világnak egyik legmegkapóbb hőskölte­ménye zárul le, 1552. jú­lius 9-én. Ám nem zá­rul le Szondi két apród- jának, a két énekes gyermeknek története! A két énekes fiút Chadim Ali basa vette magához. Budára hozta és taníttatta őket. Any- nyira megkedvelte őket, hogy a világért meg nem vált volna tőlük — írja jeles kutatónk, Takáts Sándor. Két és fél esztendővel utóbb, 1554. december 30-án Budán kelt Chadim Ali budai basának Kalej- kihosz Alihoz írt — ma­gyar nyelvű — levele. Ebben azt írja: „...itt én nálam két gyermek vagyon, kiket Szondi Györgytől vettem el. — Egyiknek neve Libárdy, és a másiknak Sebes­tyén”. A levelet Chadim Ali basa abból az alka­lomból írja, hogy hírét vette: Szulejmán bég­nek Kuszon nevű török emberét elfogták a ma­gyarok. Hogy azután Li­bárdy és Sebestyén fo­golycsere tárgya lett-e, nem tudjuk. DUTldTLltllt napló 1969. október 2. Baranyai utazás KERTEK, UDVAROK Aki leszáll a pécsi főpálya- udvaron a vonatról és elindul a város felé, úgy érzi, fátlan, csupasz városba érkezett. — Hiányoznak az utat szegélye­ző meghitt fasorok, nincsenek a járda mellett árnyékot adó lombok. Kevés a park. Szű- kek az Utcák, nincs ásó- nyomnyi hely a fű, a virág számára. S amelyik utcában néhány éve még fák sora­koztak, gyakran hűlt helyü- ! két találja a látogató: áldo- í zatul estek a növekvő for­galomnak. Az első útszélesí­téskor fejsze alá hajtották a fejüket.' LENT ÉS FENT * 1 De aki fölsétál a Mecsek­re, és kiválaszt magának egy pontot — mondjuk a francia emlékműnél —, ahonnét kör- bejártathatja szemét a tá­jon, amikor lenéz a városra, meglepődve kiált föl: — Mennyi zöld lomb! Mennyi fa és bokor, mely zöld hul­lámokban veszi körül a ház­tetők piros szigeteit. Honnét ez a kettősség? Mi oldja föl az ellentétet, ami a belváros utcáit járó utas véleménye és a hegyről föl­táruló kép között van? Mi rejtette el eddig a lombokat, melyeket csak felülről, szinte repülőként átsuhanva, a vá­ros mélyére pillantó tekintet fedezhet föl? Igen, hiányoznak a pécsi ut­cákról a fák, kevés a park, az utcák ritkán szélesednek terekké, a tereket nem díszí­tik cserjék. Pécs az a város, ahol nem a ház előtt áll a fa, hanem a kerítésen keresztül bókol- nak az ágak az utcára. Pécs az a város, ahol az utca két oldalán a házak oly közel me­resztik egymásra szemüket, hogy egy lovaskocsi is nehe­zen fér el közöttük, de a ka­pukon túl tágas udvarok kez­dődnek. Pécs az a város, ahol a házak csupasz homlokát szabadon veri a napsugár, de a hosszú kertek mélyén, a fák közt, a legmelegebb nyá­1 ron is hűs árnyékot talál az asztal körül a család. A régi városban a háza­kat közvetlenül a telek szé­lén emelték. Az ablak alatt a közterület kezdődött, a jár­da. Nem hagytak helyet, mint a falusi házaknál, előkertnek, néhány rózsatőnek, virág­ágyásnak. Az utcák párhu­zamosan és egymástól távol futottak. A telkek utcától ut­cáig húzódtak. A mai Janus Pannonius utcától — pél­dául — a Káptalan utcáig. A Kulich Gyula utcától a Me­gye utcáig. Csak amikor a telek túlsó végén új, már a •másik utcára néző házat épí­tettek, akkor felezték meg a kertet. Hogy mekkora udvarok és kertek voltak a régi város­ban, azóta sejtjük, amióta né­hányat megnyitottak. így ha­sították ki a belváros testé­ből a szabadtéri színpadnak a helyet, így kapott sportpályát két iskola, a bányaipari technikum és a belvárosi ál­talános iskola. így nyílt meg a Rózsakért. Más kérdés, hogy éppen az említett céloknak volt-e a leghasznosabb ezeket az udvarokat és kerteket fel­áldozni. (Itt van például a Rózsakért, melynek sem a rózsákhoz, sem a kertekhez nincs sok köze. Vagy a sza­badtéri színpad, mely néhány nyári estet kivéve, lakat alatt árválkodik.) Létük azonban bizonyítja, hogy a mai belvá- rasban még számos beépítet­len hely, tágas kert, gyümöl­csös, árnyékos udvar, fákkal beültetett telek húzódik meg. AMI A KAPU MÖGÖTT VAN Egyszer úgy kellene végig­menni a városon, hogy a ka­puk alá is benézünk. Sze­münk a kirakatok üvegabla­kait keresi, tekintetünk a fényreklámok betűibe botlik. Ritkán nézünk az üzletportá­lok fölé. S még ritkábban gondolunk arra, hogy mit rej­tenek az udvarok, a kertek, milyen a ház arcának az a fele, melyet elfordít a járó­kelő elől ? Egyszer meg kel­lene keresni a városnak azt a „jelentését” is, amit a ker­tek, a gyümölcsösök, a luga­sok, a kertiházak, a virág­ágyások őriznek. Itt egy lilaakác nyújtja az utcára fürtös virágait, ott dá­liák pompáznak vaslábosban, amott néhány szőlőtőkéből nevel lugast a gazda. Az ud­var végében kőfal fogja föl az északi szeleket. A napsü­tötte sarokban beérik a füge. A veranda üvegszemei mö­gött citrom sárgállik. A ház két ablakkal néz az utcára. Hosszát öt lépéssel vé­gig lehet mérni. Alig maradt hely a bejáratnak. Lovasko­csi, de még nagyobb bútor­darab sem fér át rajta. A zárt deszkaajtón karcsú, haj­lított kilincs. A kapu mögött téglával kirakott udvar. — Ahol némi szabad tér ma­radt, ott egy ecetfa, néhány rózsatő és egy kertitörpe szo- morkodik. Az udvar végében nyílik a kertajtó. A nadrágszíj karcsú­ságú telek a Vilmos utcától a Nyíl utcáig ér. Amíg má­sutt arról vitatkoznak, hogy a mértani pontossággal ki­mért francia-kert, vagy a természet ősállapotát hazudó, romantikus angol-park illik-e jobban az európai ember íz­léséhez, itt az egymást váltó nemzedékek kialakítottak egy semmi mással nem mérhető, semmi máshoz nem hasonlít­ható, eredeti és pompás vá­rosi kertet. Egy pécsi kertet. A kerti út lejtését, a kőből rakott teraszok magasságát a domb esése szabta meg. A kö­vek közt nyíló virágok a szél hátán szállított magból kel­tek. A gálicos betonkádat egy régi gazda felejtette itt, aki valaha szőlőt telepített. — A bakhátakat azóta lekoptatta az eső. Az új gazda gyü­mölcsfákkal próbálkozik... KÜTKAVA ÉS KERTIHÁZ Ritka értékeket, furcsa meg­lepetéseket rejtenek a pécsi belvárosi kertek és udvarok. A Kulich Gyula utcai általá­nos iskola kapuja fölött latin nyelvű márványtábla, régi írással... Az udvar sarkában félredobva, homokkőből fara­gott, csipkézett szegélyű, kagyló alakú kútkáva. Való­ságos barokk remekmű. — Ki tudja, hány nemzedék szom- ját oltotta a víz, mely valaha beléje csörgött... Csak le kell nyomni az ut­cai kapu kilincsét, s az em­bert máris meglepetés éri. — Gondolná-e valaki, hogy a belváros kellős közepén, a Déryné utcában az egyik ház udvarán gyárkémény maga­sodik? Az udvar valóságos olasz neorealista filmdíszlet. Két oldalt a lakások alig hagynak helyet a közlekedés­re. Az udvar végében a kék­festő üzem maradványa... A hajdani tulajdonos eltűnt. A kazánházat rég lebontották. Csak az emeletes szárító he­lyiségek farácsos ablakai néz­nek a meghökkent látogatóra. S a piros téglakémény, mely feltartott ujjként magasodik az emeletes házak fölé. Az Egyetemi Könyvtár épü­lete ismert műemlék. Vala­mire való városnéző el nem kerüli. Nemes, klasszicista homlokzatának fényképe nem hiányozhat egyetlen Pécsről szóló könyvből. Ismerjük az épület múltját. építészeti szépségét és értékét. Néha azt is mondjuk, jó volna ki­szabadítani a szűk utcából, hogy nagyobb távlatot, jobb rálátást kapjon a méltóságos oszlopsor, a szép kapubejárat. De ki gondolt már arra, hogy belépve a kapun, azt is megnézze, mit rejt a könyv­tár udvara? A Janus Pannonius utca kanonoki házainak kertje va­laha messze fölnyúlt a Káp­talan utcáig. A 4-es számú ház telkének végében — ta­lán az utcai tömb építésével egyidőben, még a XVIII. szá­zadban — emeletes kertihá­zat építettek. A legutóbbi te- lekrendeaés során a pavilon az Egyetemi Könyvtár udva­rába került át. A manzárdte­tős, arányos, szép épületet a bejárat két szimmetrikus rész­re tagolja. A fal síkjánál bel­jebb nyíló kaput két erős oszlop keretezi. Az egész fa­lat betöltő, apró üvegszemei­vel a ház délre néz. — Télen kényes, délszaki virágoknak nyújtott oltalmat, nyáron a kanonoki ebédek után a csön­des beszélgetések és tudós szümpozionok színhelye volt hajdan. Ma a könyvtár köté­szete dolgozik a falak között. Hasonló pavilon áll a Me­gye utcában az egyik ház kertjében. Falát az építtető apát címere díszíti... Másutt a régi várfal maradványai | látszanak. A házigazda úgy j takarította meg a tűzfalat, [ hogy házát a várfalhoz ra- I gasztotta... Van, ahol szökő­kút maradványát, régi szob­rokat rejtenek a lombok; van, ahol növényhatározóban sem szereplő virágokat ápol a házigazda... A gyógypedagó­giai intézet udvarán Bartalits Mihály több mint száz esz­tendős, kopott apostolszob­rait kerülgetik a gyerekek... MINT TESTBEN A TÜDŐ A polgárházak kertjében illatozó virágok és gyümöl­csöt érlelő fák gyakran ka­landos és hosszú utakon ke­rültek mai helyükre. A tuli­pánt például holland hajósok és kereskedők hozták Távol- Keletről Európába. Előbb fő­urak és főpapok kertjében pompázott, onnan jutott a néphez. A pécsi kertek nem egy virágát is távoli tájak­ról hozták valaha. Először fő­papi kertekben illatoztak, majd a polgárok is megis­merték. Sőt nemcsak eljutot­tak a reneszánsz és a barokk főpapi kertek ritka virágai a polgárházak kertjébe, hanem ezek a hajdani zárt, kanonoki kertek is megnyíltak a polgá­rok előtt. A fák, a virágok, a kertek, a zöld lombok olyan fonto­sak egy város organizmusá­ban, mint az emberi testben a tüdő. Tisztítják a levegőt, fölfogják a port, kiszűrik a mérges gázokat, iekötik a füs­töt. Ápolni kellene őket és vi­gyázni rájuk. S mindenekelőtt ismerni a városnak azt az arcát is, amit csak az láthat, aki kezét a kapu kilincsére teszi. Tüskés Tibor A NEMZETI PARASZTPÁRT A Nemzeti Parasztpárt Dél- Dunántúlon és Baranyában 1945 márciusában bontott zászlót. Szervezetei korábban egyáltalán nem működtek az országnak ezen a részén. Po­litikája a szegényparasztság­ra — ezen belül a gazdasági cselédekre —, a városi és a falusi értelmiség egy részére épült. A Nemzeti Parasztpárt a magyar parasztforradalmak örökösének vallotta magát. Programjának alapvető része a földreform végrehajtása, va­lamint a paraszti demokra­tizmus megvalósítása volt. Mi volt az oka annak, hogy a Nemzeti Parasztpárt szer­vezetei a felszabadulás előtt nem épültek ki Tolnában. So­mogybán és Baranyában? A Dunától keletre eső országré­szeken már a múlt század fo­lyamán radikális paraszti mozgalom alakult ki. E moz­galmak a felszabadulás után is a haladó erők szolgálatá­ban álltak. Dél-Dunántúlon egyetlen paraszti mozgalom alakult ki, a nagyatádi Sza­bó István vezette kisgazda mozgalom, amely, mivel a jobbmódú parasztok érdekeit képviselte, kezdettől fogva a magántulajdon tiszteletére, a forradalom elvetésére, a mér­sékletességre nevelte a pa­rasztságot. E mozgalom az egységes magyar parasztság téveszméjét hirdette, s ez megtévesztette a dunántúli agrárproletárt, a szegénypa­rasztot, s a nagyszámú ura­dalmi cselédséget. A mérsékelt, csak reformo­kat hirdető kisgazda mozga­lom politikai monopóliuma Dél-Dunántúl mezőgazdasá­gának porosz utas fejlődésé­ben keresendő. Dél-Dunántú- lon 1945-ig a mezőgazdaság­ban a latifundiumok uralkod­tak. E nagybirtokok több tíz­ezres létszámú cselédsége a városoktól távol, pusztákon, tanyákon, kisebb települése­ken lakott és a haladó szel­lemű irányzatoktól elszigetel­ten tengette életét. A hosszú idő óta kialakult „cselédi ön­tudat” nem volt más, mint a földesurak vak tisztelete, amelyet az analfabétizmus és a bigott vallásosság támasz­tott alá. A cselédség döntő többsége még a mérsékelt kisgazda mozgalom fokára sem jutott el. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy e moz­galom birtokos tagjai, közép­paraszt, de főleg kulák veze­tői nem terjesztették ki szer­vező munkájukat a cseléd­ségre. A szegényparasztság törpe- birtokos és kisparaszti cso­portjai számára létfenntartá­suk biztosítására rendelke­zésre állt a részesművelés, a bérleti rendszer, amely poli­tikai téren a valóságos föld­birtoklás illúzióját keltette. Másrészt Dél-Dunántúl sze­gényparasztságának egyötöd részét a német szegénypa­rasztság képezte, amelyből a Volksbund tömegesen szedte áldozatát. Mindezek a tényezők a fel- szabadulás után nehéz poli­tikai feladatot róttak a hala­dó erőkre. A Nemzeti Paraszt párt te- vékénységét Dél-Dunántúlon kezdettől fogva a radikaliz­mus és esetenként a naciorta- lizmus jellemezte. Tekintettel arra, hogy a párt tagjainak jelentős részét a sváb vagyo­I nokba beültetett telepesek j képezték, a Parasztpárt a Kommunista Párt mellett a legkövetkezetesebb híve volt a fasiszta maradványok tel- i jes felszámolásának. — Amíg | azonban a Kommunista Párt ! a marxizmus—leninizmus ] ideológiai talaján állva a Dél- ■ Dunántúlon nem német kér­dést látott, hanem differen­ciáltan fasisztákra és nem fa­sisztákra osztotta a németeket, addig a Parasztpárt naciona­lista talajon csak németeket látott. A párt lapja, a Pécsi Sza­bad Szó 1945. május 19-én je­lent meg első ízben s heti­lapként 1946. június 10-ig ma­radt fenn. A radikális pa­rasztság lapja alig több, mint egyéves fennállása idején nagy szolgálatot tett a népi demokratikus forradalom ügyének. Szerkesztője dr. Ka­nyar József volt. A Pécsi Sza­bad Szó olvasottságát lénye­gesen növelte, hogy országos hírű írógárdával rendelke­zett. Illyés Gyula, Darvas József, Erdei Ferenc értékes cikkei rendszeresen jelentek meg a lapban. Mivel a Parasztpárt mögött Dél-Dunántúlon ‘ nem volt történelmi tradíció, a lakos­ság nehezen értette meg, hogy miért van szükség két pa­rasztpártra, hiszen a Kisgaz­dapárt is képviselt paraszti érdekeket. Különösen a kis­gazdák hirdették nagy elő­szeretettel, hogy szükségtelen a parasztságot két pártba szétválasztani, hiszen „a Kis­gazdapárt az egész parasztság érdekeit képviseli”. Nehezítet­te a pártszervező munkát az a tény is, hogy a Paraszt­pártnak nem voltak, ne le­hettek régi helyi káderei. De az anyagi eszközök hiánya is gátolta a munkát. Amíg a Kommunista Párt és a Szo­ciáldemokrata Párt különbö­ző üzemek és gyárak segítsé­gével, ha nehezen is, de hoz­zájuthatott egyszerűbb közle­kedési eszközökhöz, (régi te­hergépkocsik, motorkerékpá­rok stb.), viszonylag köny- nyebben juthatott el a fal­vakba, amíg a Kisgazdapárt falusi szervező munkáját a falusi közigazgatási apparátus tagjai és régi káderei segítet­ték, a Parasztpártnak nem voltak ilyen tartalékai és' se­gítői. A megyei nemzeti bi­zottságtól, az Országos Föld­birtokrendező Tanácstól né­hány lovat, néhány elhagyott parasztszekeret igényeltek fa­lusi szervezeteik létrehozása, majd segítése érdekében. A Nemzeti Parasztpárt tag­létszáma Baranyában 1945. nyarán 7500 volt. A Parasztpárt dél-dunántúli és országos vezetői többször hangoztatták, hogy éles ha­tárvonalat kell húzni a Kis­gazdapárt és a Parasztpárt között. „Nem engedjük, hogy a magyar szegényparasztság kisgazdává parfőmösítse ma­gát” — mondotta Kanyar Jó­zsef 1945 májusában tartott pécsi beszédében. Baranya néhány községé­ben még 1945 folyamán ku­lák vezetés alá került a Pa­rasztpárt. Ezeken a helyeken a parasztpárti politika teljes egészében a Kisgazdapárt jobbszárnyának érdekeit szol­gálta. Legtöbb helyen azon­ban baloldali politikát foly­tatott a Parasztpárt. Némi túlzással ugyan, de több al­kalommal kijelentették, hogy „a Nemzeti Parasztpárt a Kommunista Párt falusi leányvállalata”. E kijelentés alapja az volt, hogy a Pa­rasztpárt az alapvető politi­kai kérdésekben a Kommu­nista Párt mellett foglalt ál­lást. A Parasztpárt taglétszáma egyenes arányban emelkedett az új telepesek bejövetelé­vel. A telepesek nagy része már korábbi lakóhelyeiken a Parasztpárt tagja volt. Az „új” párt gyökeret vert Baranyában is, s méltó helyet foglalt el a haladó erők ol­dalán. Fehér István

Next

/
Oldalképek
Tartalom